Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gagyi Orsolya
1 tétel
2017. augusztus 2.
Az élő tánc és muzsika varázsa
II. Székely-mezőségi népzene- és néptánctábor Mezőbergenyében
Mezőbergenyében vasárnap zárult a II. székely-mezőségi népzene- és néptánctábor, amely nagy erőket, számos tánccsoportot, sok falubelit mozgatott meg, akik valamennyien a népi kultúra kedvelői, a székely hagyományok tisztelői és a közösségi szokások éltetői. A szervező Kincsásó Egyesület számos tánccsoportot és néptánckedvelő fiatalt hívott meg. Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője a népi kultúra ápolásáért oklevelet adományozott a szervezőknek.
Több mint száz táborozót láttak vendégül
Aki a múlt héten Mezőbergenyében járt vagy ott haladt át, hatalmas sátrat láthatott a kultúrotthon előtt. Ezt a praktikus építményt – ami esőtől és erős napsütéstől hivatott védeni a táncosokat, zenészeket – kimondottan a tánctábor idejére húzták fel a szervezők. Ilyen nagy méretű sátrat felállítani önmagában is komoly vállalkozás.
A tánctábor megmozgatta a falut, aki csak tehette, bekapcsolódott a munkába, önkéntesek hada segítette a szervezőket. Mire a vendégek megérkeztek, minden és mindenki a helyén állt. A vendégek közül sokan már szerdán megérkeztek, hogy csütörtökön elkezdődhessen a tevékenység. A bergenyeiek több mint száz személyt láttak vendégül, akik nemcsak szállást kaptak, hanem teljes ingyenes ellátásban is részesültek: a szlovákiai Borostyán, a kisgyőri (Magyarország) Kökörcsin néptáncegyüttest, továbbá a csíkszépvízi Pozdor együttest. A szállást a református egyház diakóniai házában, valamint a Kincsásó Egyesület ingatlanjaiban biztosították a résztvevőknek.
Néptánc- és népdaloktatás adatközlőkkel
A napi program igen változatos volt, délelőttönként tíz órakor kezdődött a népi gyermekjátékok és a néptánc oktatása, délután ugyancsak a táncon volt a fő hangsúly, de a népdaltanítást is beiktatták. A népi gyermekjátékok oktatását Gálfi Gizella tanítónő vállalta fel.
A tábor egyik érdekes és látványos mozzanata volt Köllő Miklós népi hangszerbemutatója is. Esténként a táborozók hagyományőrző csoportokkal is találkozhattak, többek között a mezőpaniti hagyományőrző tánccsoport lépett fel az adatközlők társaságában. A tábor folyamán a mezőmadarasi hagyományőrzők is színre léptek, a helyi táncrendet mutatták be, szombaton este a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes mutatta be műsorát. Ott voltak a szomszédos csittszent-ivániak is a Gyöngyvirág együttessel. A fellépések után minden este 11 órától éjszakába nyúlóan tánc-házban mulathattak a táborozók, a falubeliek és a vendég fiatalok.
A néptáncoktatást Kásler Magda, Farkas Sándor Csaba, Gagyi Lóri és Gagyi Orsolya vállalta fel. Muzsikált az Üver és az A zenekar.
Gálaműsor és elismerő oklevél
A résztvevők vasárnap istentiszteleten vettek részt a református templomban, majd a táborzáró nap délutánján bemutatkoztak a tánccsoportok: a helyi Kincsásó kis- és nagycsoportja, a mezőbándi Csipkebogyó, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a vajdaszentiványi hagyományőrző néptánccsoport, a marosludasi Hajdina, a csíkszépvízi Pozdor, a szabédi néptánccsoport, a holtmarosi hagyományőrzők, a szlovákiai Borostyán és a kisgyőri Kökörcsin.
A gálán Gálfi Gizella és Gálfi József Attila főszervezők elismerő oklevelet vehettek át Kékedi Lászlótól, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetőjétől a népi kultúra ápolásáért.
A tábort a mezőbergenyei egyházközség, a Domino Construct Expert, a mezőpaniti önkormányzat, a Magyar Művészeti Akadémia, a Maros Megyei Tanács, a Bioeel, az Timko, az SVT Electronics, a Nett Front, a Kraftszer és számos önkéntes támogatta.
A jó hangulatú, fiatalos, a jövő nemzedékébe vetett hitet sugalló tábort jövőre is megszervezik, a néptáncot, népdalt kedvelő gyerekek és fiatalok örömére.
MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely)