Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gagyi Ildikó
1 tétel
2010. július 13.
Tánc és hólabda Sóváradon
Járd ki lábam, járd ki jól! címmel rendezett néptáncestet nemrég a Sóvárad Közművelődési Egyesület. Mérföldkőnek számít ez a rendezvény, mellyel az egyesület újraalakulására hívta fel a figyelmet. A Sóvárad Közművelődési Egyesület 2003-ban látott napvilágot helybéliek kezdeményezéséből. Alapítói és tagjai részt vettek az első falunapi valamint nőnapi ünnepség szervezésében, ifjúsági napot és színjátszó találkozót rendeztek. Az elnök, majd az ügyintéző távozásával azonban lankadt a lelkesedés, egy ideig megszűnni látszott az egyesület, míg végül idén a régi tagok közül néhányan felvállalták az újraalakulás jogi úton való intézését és a tevékenységek folytatását. Az egyesület új elnökének a tagság Gagyi Ildikó tanítónőt választotta, aki szívvel-lélekkel harcol a kulturális rendezvények létrejöttéért. Tavasszal két pályázatot nyújtott be az egyesület a Communitas Alapítványhoz, és sikerült elnyerni a támogatást. Ennek, valamint a helyiek hozzájárulásának köszönhetően rophatta a táncot a minap a balatonföldvári Pörgettyű tánccsoport és a sóváradi gyerektánccsoport (László Zsolt néptáncoktató irányításával). A fergeteges hangulat láttán az előadás után a szervezők táncházzal lepték meg az egybegyűlteket, ekkor három sóváradi muzsikus rögtönzött zenekara biztosította a talpalávalót.
Jó kezdet ez egy tenni vágyó, szülőföldjét szerető csapat számára, amelynek tagjai nem engedik álomba merülni a gazdasági válság és a különféle nézeteltérések miatt szunnyadni látszó helyi kulturális életet.
László Zsolt néptáncoktató továbbra is tanítja táncolni a községbelieket, az egyesület szervezői pedig lelkesen készülnek az idei falunapok egyes programjainak megszervezésére. A Communitas Alapítvány jóvoltából nyári hólabdázáson vehetnek részt a faluünnep résztvevői, ez alkalomból megízlelhetik a sóváradi hagyomány szerint sütött hólabdát (labda alakú süteményfajta, porcukorba mártva). Így hát ne lepődjünk meg, ha a július végi sóváradi falunapokon – ha süt, ha esik – helyenként hólabdákat látunk!
Tolokán-Király Katalin. Népújság (Marosvásárhely)