Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gábos-Foarță Ildikó
3265 tétel
1995. július 27.
"Júl. 27-én Debrecenben, a Református Nagytemplomban tartották meg a környező országok nyelvtörvényei elleni tiltakozó nagygyűlést, melyet a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Reformátusok Világszövetsége, a Magyar Katolikus Püspöki Kar és az Anyanyelvi Konferencia rendezett. Mintegy négyezren jelentek meg, a szomszédos államokból ezren érkeztek. Csoóri Sándor mondta a bevezetőt. "Ha a sok tantárgyra kiterjesztett államnyelvvel még az eddiginél is alacsonyabb sorsba kényszerítik az anyanyelvet, a kulturális genocídium is elkezdődhet" - mondta. Hangsúlyozta, hogy csak futó lelkiismeret-furdalásként ismerjük fel néha, hogy a magyarság szétszórtsága a jelenleginél erősebb összetartó erőt kívánna. A magyarság mára a felejtés népe lett. Tőkés László püspök kijelentette: "Az új nacionalista törvények merényletet jelentenek az egész magyarság ellen. E demokratikusnak álcázott törvények hosszú távon a magyarság létét veszélyeztetik." "Iskoláink és anyanyelvünk használatának szabadsága nem pusztán romániai vagy szlovákiai belügy és semmiképpen nem képezheti alku tárgyát..." - hangsúlyozta a püspök. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke arra utalt, hogy az oly sokszor előrevetített nemzethalált éppen 1100 éves jelenlétünk cáfolja. Soha nem törtek oly elszántsággal a magyarság ellen Szlovákiában, mint ma. "Központi nyelvőrséget" kívánnak felállítani, amely a nyelvtörvény betartását lesz hivatott ellenőrizni. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arról szólt, hogy a kövek elmozdíthatók, néha a szobrok is, de a nyelv megmarad. De megmarad-e tényleg? - tette fel a kérdést, ennek érdekében kell most tenni. Felszólalt még Sütő András, Kovács László leváltott somorjai iskolaigazgató, Orosz Ildikó kárpátaljai pedagógus, Csörgits József, a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Dudás Károly vajdasági író és Beke György, az Anyanyelvi Konferencia képviseletében. Ismertették Christoph Pannak, a FUEV elnökének üzenetét, valamint magyar egyházi vezetők és különböző szervezetek /Ausztráliából, Új Zélandról is/ tiltakozó nyilatkozatát. A debreceni nagygyűlés Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök imájával, a magyar és a székely himnusszal zárult. A magyarországi politikai élet több ismert személyisége is megjelent, köztük Für Lajos, az MDF elnöke, Jeszenszky Géza /MDF/ Pozsgay Imre, az MNSZ társelnöke, Surján László és Latorczai János /MKDP/, Szűrös Mátyás /MSZP/, a HTMH is képviseltette magát. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./ Tőkés László beszédének szövegét nem hozta a Romániai Magyar Szó, sem az Erdélyi Napló, ellenben az újvidéki lap közölte: Magyar Szó (Újvidék), júl. 30., aug. 1./ A nagygyűlésen nyilatkozatot fogadtak el a magyar nyelv, a magyar műveltség és az egyetemes emberi jogok védelmében. A nyilatkozat megállapítja, hogy a "Kárpát-medence többségi nemzetei nyelvi egyeduralom biztosítására törnek." Romániában az elfogadott tanügyi törvény "a román nyelv törvényesített hegemóniáját, béklyóját jelenti a magyar nyelvhasználatnak." Szlovákiában az alternatív oktatási rend bevezetését erőszakolják. Vajdaságban a magyarságot az elvándorlás, az asszimiláció apasztja, jelentkezik a kétnyelvűség kísértése. Kárpátalján az ukrán-magyar kisebbségvédelmi nyilatkozat erősíti a magyar nyelvhasználat helyzetét. Horvátországban a jogrend európai szintű, azonban a háború szétzilálta a magyar iskolákat. Ma már csak tagozatos kétnyelvű oktatás folyik. Szlovéniában az iskolák kétnyelvűek. - "A Szlovákiában és Romániában hozott rendeletek megalázzák a magyar nemzetet." A szlovák, román és szerb hatalmi érdekek szövetkeznek, egyeztetnek. Szlovákiában, Romániában és Szerbiában a magyar autonómiatervek megfelelő megoldást kínálnak. "Javasoljuk, hogy a magyar parlament hozzon törvényt a magyar nyelv védelméről. E törvény teremtsen programot a határon kívüli magyar közösségek anyanyelvének megóvására." A Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia dolgozza ki a nemzeti nyelvvédelem részletes stratégiáját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31., Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./"
1995. augusztus 17.
Az RMDSZ összefoglalta fő ellenvetéseit az új oktatási törvénnyel kapcsolatban, ugyanezt, a törvény kisebbségeket érintő szakaszainak elemzését állította össze Fischer Fülöp Ildikó és dr. Cs. Gyimesi Éva RMDSZ ügyvezető alelnöke, sok adattal szemléltetve a zsugorodó magyar nyelvű oktatást. A törvény szerint minden helységben román tannyelvű osztályokat működtetnek, ez az intézkedés elősegíti a magyar nyelvű oktatás felszámolását. A földrajz és a történelem román nyelven való tanításával a tanulók a románok és nem Románia történelmét tanulják. Felsőoktatásban csak tanár- és művészképzést engednek anyanyelven. A törvény kizárja a Bolyai Egyetem visszaállítását azzal, hogy csak tagozatok szervezését engedélyezi. A felvételi vizsgák román nyelven történnek, kivéve azokat a szakokat, ahol anyanyelven folyt a képzés. Ez a kitétel megsérti az esélyegyenlőség elvét. Csökken a magyar egyetemi hallgatók aránya: 1991/92-ben az összes hallgatók 4,5 %-át tették ki, 1993/94-ben már csak a 3,7 %-át. 1948-ban 1300 magyar nyelvű iskolát államosítottak, a törvény ezek visszaadását nem teszi lehetővé. A törvény felszámolja a már létező anyanyelvű szakoktatást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17., 19-20./
1995. november 3.
"A Bethlen Gábor Alapítvány nov. 2-án tizedik alkalommal ítélte oda jeles közép-európai személyiségeknek a Bethlen Gábor-díjat, melyet ezúttal Kiss Ferenc budapesti irodalomtörténésznek, Lászlóffy Aladár kolozsvári költőnek és a Dél-Tirolban, Bozenben élő dr. Christoph Pan professzornak, a FUEV elnökének adományoztak. A Bethlen Gábor Alapítvány gondolatát Illyés Gyula vetette fel 1979-ben, amikor Magyarországban jogi személyként még egyetlen alapítvány sem létezett, emlékezett a kezdetre Márton János, az alapítvány kuratóriumának elnöke. 1979-ben Illyés kezdeményezésére hatvanöt író, tudós, művész, orvos, mezőgazdász határozta el az alapítvány létrehozását, amelyhez hamarosan huszonegy közéleti személyiség csatlakozott. A jóváhagyásra azonban évekig kellett várni, az engedély csak 1985-ben született meg, ekkor megalakult a kuratórium, tagjai voltak: Juhász Gyula történész, Király Tibor jogász, Kiss Ferenc irodalomtörténész, Szabó Sándor orvos, Vekerdi József tudománytörténész, az elnöki tisztet Márton János töltötte be. Később bővült a kuratórium többek között Für Lajossal, Kodolányi Gyulával, az alapítvány titkára Nagy Gáspár. Az induláskor az alapító összeget Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Kodály Zoltánné és Németh Lászlóné ajánlotta fel. Az alapító levél szerint azokat az vállalkozásokat akarták támogatni, "melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegíthetik." Az eddig díjazott harmincnégy személyből mindössze hat magyar állampolgár. A külföldi díjazottak kétharmada határokon kívül élő magyar kisebbségi. Az első díjat 1986-ban Domokos Pál Péter kapta, aki a moldvai csángók kutatásában alkotott maradandót, Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár összeállítója posztumusz díjazott. Díjazott volt még többek között Sütő András marosvásárhelyi, Dobos László, Turczel Lajos, Koncsol László pozsonyi, Borbándi Gyula németországi író, Szőcs Géza kolozsvári és Sulyok Vince oslói költő. A határon túli magyar politikusok közül megkapta a díjat az erdélyi Király Károly, a felvidéki Duray Miklós és Janics Kálmán, a könyvkiadók közül Püski Sándor, illetve a németországi Molnár János. A nem magyar díjazottak között van Marius Tabacu kolozsvári román műfordító. - Az alapítvány más díjakat is kiad, így a Márton Áron-díjat, melyet eddig 23 személy, illetve 24 szervezet vehetett át. 1990 óta létezik a Tamási Áron-díj, ezt eddig többek között Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, a vajdasági hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Egyesület, Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át. A dr. Menzel Katalin orvosi ösztöndíjat eddig közel száz, határokon túlról érkezett magyar orvostanhallgató kapta, akik továbbképzésre érkeznek. /Magyar Nemzet, nov. 3./ "
1995. december 5.
Egyre kevesebb magyar szülő adja Temesváron és környékén gyermekét anyanyelvű óvodába, illetve iskolába. A temesvári 25. számú Általános Iskola magyar tagozatára járó gyermekek létszáma így csökkent évről évre: 1990-ben 71 fő, 1991: 67, 1992: 48, 1993: 45, 19994: 31, 1995: 24 tanuló. Van olyan román iskola a városban /21. számú/, ahová 46 magyar gyermek jár, ez a létszám elegendő lenne három tanerős magyar tagozat indítására. Fel kell keresni a családokat, javasolta Erdei Ildikó tanítónő, számítógépes nyilvántartást kell készíteni valamennyi magyar gyermekről, mert meg kell menteni a bánsági magyar nyelvű oktatást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
1995. december 19.
A magyar kormány dec. 18-át a kisebbségek napjává nyilvánította és ezen a napon az Országházban Horn Gyula miniszterelnök húsz magyarországi és külföldi személyiségnek, illetve szervezetnek adta át a Kisebbségekért Díjat. Az eseményen jelen volt Tabajdi Csaba politikai államtitkár és Lábody László, a HTMH elnöke. A díjazottak emlékérmet, oklevelet és 200 ezer forintot vehettek át. A díjazottak között külföldi: Sütő András író, Kató Béla illyefalvi református lelkész, a KIDA és a LAM alapítványok létrehozója, Gabriel Andreescu, a Helsinki Emberjogi Bizottság romániai elnöke, Hungarian Human Rights Foundation /New York/ négy igazgatója /Hámos László, Szekeres Zsolt, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza, Latkóczy Emese, továbbá Veress Bulcsú/, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség létrehozása érdekében kifejtett tevékenységéért Orosz Ildikó, Csemadok /Szlovákiai Magyarok Társadalmi és Közművelődési Szövetsége/, Csubela Ferenc /post mortem/, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Európai Népcsoportok Európai Uniója /FUEV/, melyben kiemelkedő szerepe van Christoph Pan professzor és Komlóssy József, Szépfalusi István /Bécs/ evangélikus lelkész és irodalmár. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20., a díjazottak névsora: Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./ Ugyanezen a napon Budapesten a határon túli magyar kisebbségi szervezetek vezetőinek csúcstalálkozóját tartották a Miniszterelnöki Hivatalban. /Magyar Nemzet, dec. 19./
1996. február 13.
"Ünnepélyes szentmisével emlékeztek meg febr. 12-én a kolozsvári Szent Mihály templomban Márton Áron püspökről születésének 100. évfordulóján, akit 1939. febr. 12-én ebben a templomban szenteltek püspökké. A szentmise, mint egykor, csángó és székely népviseletbe öltözött fiatalok bevonulásával kezdődött, szentbeszédet dr. Seregély István egri érsek, a magyar püspöki kar elnöke mondott, a koncelebrációs szentmisén részt vett dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, megjelentek a történelmi magyar egyházak, továbbá a bukaresti magyar nagykövetség, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyarok Világszövetsége képviselői. Az RMDSZ több vezetője szintén részt vett a szentmisén. - Dr. Seregély István kifejtette, hogy megtiszteltetés számára a magyar püspöki kar elnökeként a nagy püspökre emlékezni: "Leginkább azért jöttem el - mondotta -, hogy tanúságot tegyek arról az életútról, amelyet Márton Áron megjárt, és amely olyan útbaigazítás minekünk, amelyet ha magunkévá tennénk, mindannyian gazdagabbak lehetnénk." A gyulafehérvári érsekség az 1996-os évet Márton Áron Évnek nyilvánította. /Sz. K.: Szentmise Márton Áron emlékére. Útmutatása váljon kötelező erővé. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./ Délután a kolozsvári Báthory István Líceum dísztermében folytatódott a Márton Áron-emlékünnepség. Balázs Ildikó iskolaigazgató köszöntője után előadások hangzottak el a püspökről. Dr. Czirják Árpád érseki helynök, dr. Marton József teológiai tanár, dr. Benkő Samu, az EME elnöke, Fodor Sándor író, Kányádi Sándor költő és Beke György író mondott beszédet. Az előadások közötti szünetekben az iskola diákjai szavaltak, a Teodidactos bennlakóinak együttese zenélt. /Szabó Piroska: In memoriam Márton Áron. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./ Beke György írásában emlékezett Márton Áronra, az első székely püspökre, felelevenítette helytállását, felvázolta életművét. /Beke György: Új főpapi magatartás. = Magyar Nemzet, febr. 13./"
1996. február 29.
Kiss Jenő /Sepsiszentgyörgy/, az EMKE könyvtári szakosztályának vezetője, a helyi megyei könyvtár könyvtárosa az összeállítója az Örökség és feladat /alcíme: Tanulmányok a romániai magyar könyvekről, könyvtárakról/ című kétszáz oldalas kiadványnak, egy árkosi könyvtárostalálkozó előadásait tartalmazó könyvnek. Megjelenését a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a Kölcsey Alapítvány segítette. A kötetben Barta István emlékezik arra, hogy 1952 tavaszán pártutasításra szekerekre rakták Nagyajta olvasóegyletének teljes könyvállományát és irattárát, ömlesztve, és elvitték az egészet. Egy másik tanulmány a Damokosok családi könyvtárának és levéltárának elégetéséről számol be. Kiss Jenő Seres Ildikóval közösen állította össze a romániai magyar könyvtárosok névsorát és címjegyzékét, ez a könyv függelékében szerepel. Nem véletlen, hogy az EMKE könyvtári szakosztálya sepsiszentgyörgyi székhellyel működik. Könyvtárosképző szaktanfolyamokat szerveznek. A negyedéves Könyvesház szakfolyóiratot is ők adják ki. - Indokolt lenne lehetőséget találni a sepsiszentgyörgyi Megyei Könyvtár számítógépes felszerelésére. /Sylvester Lajos: Papírmúzeumok? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 29./
1996. április 16.
Az Erdélyi Magyarságért folyóirat kuratóriumának elnöke, Pösze Lajos elmondta, hogy a lap hat éve küzd a kisebbségi kérdések ügyének felkarolásáért. Az utóbbi két évben jelentősen csökkent az állami támogatás, ennek ellenére kiadták a folyóiratot és sokezer példányban eljuttatták külföldre, elsősorban Erdélybe. Új szerkesztőbizottság alakult, tagjai: Annus József, Beke György, Botlik József, Gidai Erzsébet, Román Ildikó és Pomogáts Béla. /Új Magyarország, ápr. 16./
1996. május 16.
Az 50 éves Keresztes Dénest, a marosvásárhelyi Erdélyi Figyelő főszerkesztő-helyettesét lakása közelében megtámadták és félig agyonverték. Szeme súlyosan megsérül, homlok- és arccsontját, alsó és feslő állkapcsát összetörték olyan mértékben, hogy beszélni sem tud. Sürgős arc- és szájsebészeti, valamint szemműtétre szorul. Kollégái - köztük az ebben az ügyben Budapestre érkezett Lázok János - elsősorban a kiváló, Marosvásárhelyről Debrecenbe áttelepült dr. Sukó Ildikó idegsebészre szeretnék bízni. Keresztes állapota olyan súlyos, hogy csak helikopteren szállítható. Magyarországra szállításáért az Agrocaritas 250 ezer forintot kér. Lázok János elmondta. hogy Keresztes Dénest nem rabolták ki. /Magyar Hírlap, máj. 16./ Előzmény: 892. sz. jegyzet.
1996. június 21.
A megfélemlítés a célja a tanárok, iskolaigazgatók leváltásának, nyilatkozta az Új Magyarországnak Fischer Fülöp Ildikó, az RMDSZ oktatási szakértője. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a sajtó, így a Háromszék tiltakozása, a képviselők interpellációi elérték céljukat, a felmentési hullámot leállította a tanügyi vezetés. /Új Magyarország, jún. 21./
1996. június folyamán
"A külföldön szerzett felsőoktatási oklevelek romániai honosítása jelenleg az 1979. dec. 21-én Párizsban megkötött, az "Európai régió államaiban felsőoktatással összefüggő tanulmányok, oklevelek és fokozatok elismeréséről" szóló egyezmény alapján történik, amelyet Románia 1990. máj. 11-én a 222-es számú rendeletével ratifikált. Románia ez egyezményben foglalt elveket követi, de maga a honosítás nehézkes, hosszadalmas és azáltal, hogy a honosítással a külföldön szerzett szakképesítést a hazaival azonos, legfeljebb hasonló szakképesítéssel egyenértékesíti, az új szakképesítések elismerését megakadályozza. - A Magyarországon kiadott diplomák, oklevelek tartalmi és formai szempontból nem felelnek meg a romániai elvárásoknak, a minisztérium ugyanis a leckekönyv fordítása helyett a hitelesített tanulmányi kivonatot és tantárgyi programcsomagot, ezek hitelesített román fordítását írja elő. A magyarországi egyetemek/főiskolák - többszöri kérés ellenére - a szükséges anyagoknak csak 40 %-át küldték meg, ezzel nehezítve a honosítás hosszú útját. - A két ország oktatási rendszere közötti különbség is nehezíti a honosítást. Romániában a tanárképzés egyetemi szintű, a főiskolai szintű képzést megszüntették, hasonló a helyzet az agrárképzéssel is. - Körülményes a nem azonos szakok elismertetése is, szociálpedagógiai képzés például nincs az országban, hasonlóan nincs, ezért nem fogadják el a művelődésszervező, néptánc-tanár szakokat. Romániában a tanítóképzés középfokú, tehát a Magyarországon főiskolai tanítóképzőt végzettek csak középfokú végzettségűeknek számítanak. - Annak ellenére, hogy sokan nem térnek haza Magyarországról egyetemi, főiskolai tanulmányaik befejezése után, mégis 235 végzett kérte az RMDSZ segítségét a diploma honosításánál. Közülük a legtöbben /70 fő/ tanító- és óvónőképző főiskolát végeztek, a tanárképző főiskolát 53-an /egyetemet kilencen/, agrártudományi főiskolát 34-en, egyetemet 27-en. /Fischer Fülöp Ildikó: Diplomahonosítás: hosszú az út hazáig. /Szövetség (Az RMDSZ lapja, Kolozsvár), június./"
1996. október 26.
Aug. 26-án ünnepelték meg Kolozsváron a Báthory Líceum dísztermében a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség /RMPSZ/ szervezésében az 1000 éves a magyar iskola zárórendezvényét. A megjelenteket Szőcs Judit, az RMPSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötte, Balázs Ildikó, a líceum igazgatója a pedagógusok munkáját értékelte. Fellépett a Székely Árpád vezette Református Kollégium kórusa, a Báthory Líceum színjátszó csoportja és a Katolikus Líceum énekkara. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./ A színjátszók Kós Károly Az országépítő című művéből adtak elő egy részletet, Szent István király szerepelt a darabban.
1996. október 30.
Másfél éve működik Nagyváradon az ország egyetlen magánszínháza, a Kiss Stúdió nevű pinceszínház, két lelkes színész, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos jóvoltából. Előadásai teltházasak. Gyakran turnéznak műsoraikkal otthon és külföldön, más művészeket is meghívnak egy-egy előadásra. /Bodnár Gyöngyi: Kis/s/ színház. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 30./
1996. november 23.
Székelyudvarhelyen a helyi Balázs Ferenc Vegyeskar nov. 23-án kórustalálkozót szervezett. Tárkányi János, a Művelődési Ház igazgatója ismertette a Duna Televízió Baráti Kör létrehozásának célját, majd a vendéglátó kórus lépett a színpadra Nagy Ildikó karnagy vezényletével. Fellépett a város mindhárom kórusa, a Székely Dalegylet és az Alla Breve Ifjúsági Vegyeskar is. Sikeres volt az 1990. nov. 27-én újból megalakult Brassói Magyar Dalárda. Elmondták, hogy megtalálták a kórus zászlaját, a dalárda ugyanis 133 évvel ezelőtt alakult meg. A Szászcsávási Vegyeskar ajándékot is hozott, Nagy László: Fiaim, csak énekeljetek! című emlékkönyvet, amely a falu, a kórus történetét foglalja magába. A szászcsávásiak meghívtak mindenkit arra a rendezvényre, amelyet a jövő évben szerveznek, a kórus fennállásának 160. évfordulója alkalmából. A kórustalálkozó bevételét a Duna Televízóért Alapítványnak szánják. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 28./
1996. november 25.
A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében nov. 23-án megtartotta éves közgyűlését az EMKE. A tanácskozás napirendjén a magyar kultúrcentrumok létrehozásának stratégiája szerepelt. Dávid Gyula EMKE-elnök megnyitó beszéde után Kötő József helyzetfeltáró előterjesztése a közművelődési állapotokat jellemezte, megállapítva, hogy a kulturális intézmények állami támogatása 0,7 százalékos, szégyenletesen alacsony, hiszen a Cotroceni palota felügyeletére a költségvetés 0,8 százalékát fordították. Nincs kulturális autonómia, így csak reménykedni lehet abban, hogy a magyar kulturális intézmények megkapják a számarányos részesedést az állami támogatásból. Kovászna és Hargita megyén kívül a magyar kulturális intézmények diszkriminatív módon nem kapnak semmiféle támogatást, még Maros megyében sem, ahol a lakosság fele magyar. - Pozitív tény, hogy az EMKE és társegyesületei tevékenységének köszönhetően megindult az intézményesedés, több mint négyszáz alapítvány és egyesület létesült. Az EMKE az 1997-es évet magyar kultúrcentrumok alapítási éveként jelölte meg. Ezután a megyei tagszervezetek képviselői tartottak beszámolót. A háromszékiek kiemelték, hogy jövő év májusában adják át a felújított és átépített Mikes-kastélyt Zágonban, egyúttal leleplezik a Mikes Kelemen portré-szobrot. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ Megünnepelték a 75 éves Romániai Magyar Dalosszövetséget. A dalosszövetség múltjáról dr. Benkő András és Kostyák Imre, az újjáalakult szövetségről pedig László Attila szólt. Fellépett a Kovács András vezette marosvásárhelyi Nagy István Kórus. Kiosztották az EMKE-díjakat: Kovács András és Kelemen Antal Nagy István-díjat, Németh Ildikó Kacsó Sándor díjat, Kovács Ferenc Janovics Jenő díjat, Molnár István Szolnay Sándor díjat, Hunyadi László Kovács György díjat, Tompa Miklós /post mortem/ Kemény János díjat, Hary Béla Erkel díjat, Fülöp Géza Monoki István díjat, a Csiporka Játszó-ház nevében Ráduly József Vámszer Géza díjat, Forrai Tibor és Szabó Szende Szentgyörgyi István díjat, Bács Lajos Rónai Antal díjat, Nisztor Ilona Seprődi János díjat és Geréd Vilmos Zsizsmann Rezső díjat kapott. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./
1997. január 10.
"A Ceausescu-diktatúra idején, 1986-ban Marosvásárhelyen a z Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem néhány hallgatója /Ábrám Zoltán, Pávai Zoltán és mások/ létrehozta a Communitast, a magyar irodalmi kört. A Communitas hír elterjedt a városban, sokan eljöttek egy-egy alkalommal. A kör tevékenységét figyelték a hatóságok, de nem tiltották be. A kör létrejöttének tizedik évfordulóján, 1996. dec. 14-én emlékünnepséget rendeztek a Bernády-házban. Az évforduló alkalmából megjelent a Communitas Emlékkönyv, ennek művelődéstörténeti jelentősége van. A könyv szerkesztője az egykori szervező, dr. Ábrám Zoltán, aki annak idején vezette az emlékfüzetet. Ebbe rögzítették a meghívottak gondolataikat, verseiket, novelláikat. A hajdani köri összejövetelekre meghívottak között volt Székely János, Markó Béla, Lázár László, Marosi Ildikó, Szépréti Lilla, Győrffy Kálmán, többek között. - A Communitas újrakezdet tevékenységét, de lendülete már nem a régi. /Lokodi Imre: Hogyan lehetnénk együtt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./"
1997. február 7.
"A református imahét keretében február 3-8. között Aranyosgyéresen, a református templomban a következő előadások hangzottak el: Bethlen Gábor és a református egyház ? előadó: Sipos Gábor történész; Irodalmi est ? találkozás Bálint Tibor íróval; Nehéz nagyszülőnek lenni ? előadó: dr. Löwi Károly gyermekgyógyász; A virág az életünkben ? Jankovszki Elemér, a kolozsvári Botanikus Kert nyugalmazott főkertészének diavetítéses előadása; Parlamenti krónika ? találkozás az RMDSZ Kolozs megyei képviselőivel; Üzenet mindenkinek ?Vitályos Ildikó színművésznő előadóestje. Az egyhetes rendezvény szervezői az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztálya, valamint az EMKE Romániai Magyar Népfőiskolai Társasága. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 1., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 7., 962. sz./"
1997. február 20.
"Febr. 20-án a temesvári RMDSZ székházában oktatási tanácskozásra került sor, amelyen a jelenlevők ? Toró T. Tibor megyei RMDSZ-elnök, Balaton Zoltán és Halász Ferenc alelnökök, Erdei Ildikó és Kovács Ildikó oktatási kérdésekkel megbízott TKT-tagok, Bodó Barna és Dukász Péter önkormányzati tanácstagok, Hozó Éva, Szász Enikő, valamint Kis Ferenc tanfelügyelő ? számbavették a szórványhelyzet sajátosságaiból eredő legsúlyosabb és legégetőbb problémákat, majd megvitatták az anyanyelvi oktatással kapcsolatos különböző pályázati lehetőségeket és véglegesítették az első félév akcióprogramját, melynek súlypontja az "Élő kapcsolat" akció a beiskolázás előtt álló magyar gyermekek számbavételére és családjaikkal való közvetlen kapcsolat kialakítására. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 24., 973. sz./ "
1997. március 1.
"Március elsején Kolozsvárott ülésezett az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa (MKT). A tanács megszavazta a Boros János megyei elnök által javasolt Megyei Elnökség struktúráját. A tizenegy tagú elnökség a megyei elnökből, négy alelnökből és hat elnökségi tagból (alelnökökkel egyenlő rangúak) tevődik össze. Ugyanakkor az MKT nem hagyta jóvá a megyei elnöknek azt a javaslatát, hogy a megyei titkár töltse be a szervezési alelnök tisztségét is. A tisztségekre javasolt személyek valamennyien megkapták a megerősítéshez szükséges szavazatszámot. Megyei elnök: Boros János, alelnökök: Bónis Miklós, dr. Bakos Katalin, Sebesi Karen Attila, elnökségi tagok: Nagy Ildikó, Barazsuly Emil, Bálint Kelemen Attila, Kira Miklós, Donogán Péter. - A szervezési és önkormányzati elnökségi tagok munkakörének betöltésére a következő MKT-ülésen kerül sor. Pálffy Károly eddigi megyei titkárt az MKT megerősítette tisztségében."
1997. április 21.
"Az RMDSZ platformja, a Szociáldemokrata Tömörülés ápr. 12-én Kolozsváron országos tanácskozást tartott. A szűkszavú közlemény szerint éles viták voltak, emiatt a küldöttek egyharmada elhagyta az ülést. Megerősítették, hogy a tömörülés a Szocialista Internacionálé szellemében tevékenykedik. Dr. Bucur Ildikó lett a tömörülés elnöke, dr. Dáné Tibor a tiszteletbeli elnök, Kira Miklós az alelnök és Bánhegyi József lett az ügyvezető elnök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./"
1997. május 10.
"Máj. 10-én az RMDSZ Oktatási, Művelődés- és Egyházügyi Főosztálya és a Diaszpóra Alapítvány szervezésében Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban módszertani szórványtalálkozót tartottak a falvakat, iskolákat és közösségeket érintő gondokról. Az RMDSZ képviseletében Takács Csaba ügyvezető elnök és Kötő József ügyvezető alelnök vázolták érdekképviseleti szervezetünk cselekvési programját a szórványtevékenységre vonatkozóan. Vetési László "Iskolabusz, bentlakás vagy valami más" címmel tartott átfogó ismertetést a szórványmunkáról. Az iskolabuszok megszervezésének, üzemeltetésének problémáiról szólt Becsky Emese /Apanagyfalu/ 21 gyermeket négy faluból hoznak a magyar tagozatra, Sárkány Ferenc /Beszterce/, a Beszterce Művelődési Egyesület elnöke, Szőke Zoltán lelkész /Tordaszentlászló/, Kónya Tibor lelkész /Magyarpalatka/, Éder Ottó /Arad/, Lakatos András /Kalotaszentkirály/ 6-7 településről hozzák a gyermekeket. A szakmai képzés lehetőségeiről szólt Incze Tünde /Székelyudvarhely/, Deák Márton /Szék/, valamint Tőkés Elek, a Vallásügyi államtitkárság munkatársa. A bentlakások, szórványkollégiumok, iskolatelepítés témakörében Vizi Imre /Kolozsvár/, Wolf György /Kolozsvár/, Farkas Miklós /Segesvár/, Juhász Péter /Hétfalu/, Szegedi László /Kőhalom/, Csicsó Antal /Csíkszereda/, Benedek Imre /Brassó/ ismertették a kollégiumok működtetésének tapasztalatait, a csángó oktatás feladatait, és javaslatokat tettek intézmények létrehozására. - Fischer Fülöp Ildikó oktatásügyi előadó a szórványoktatás megszervezésének aktuális kérdéseit világította meg és ismertette a szórványoktatás anyagi alapjainak megteremtésére vonatkozó törvényes rendelkezéseket. Ferenczi Rita pályázati tanácsadást tartott. A megbeszélésen részt vett Egyed Albert és Berki Anna, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztályának vezetője, illetve tanácsosa./Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 12., 1024. sz./"
1997. május 22.
"Göncz Árpád köztársasági elnök kolozsvári látogatását illetően Kolozsváron a városi tanács máj. 21-i ülésén a kormánypártok tanácsosainak 15 szavazatával a Gheorghe Funar provokatív elképzelését támogató 10 tanácsos voksaival szemben levették a napirendről az egységpárti polgármester javaslatát, amely felhatalmazta volna a kezdeményezőt tiltakozó tüntetések szervezésére. Ugyanezen az ülésen a tanácsosok meghallgatták Bartolomeo Anania ortodox érsek előterjesztését, amelyben a görögkeleti főpap váratlanul azzal állt elő, és természetesen Gh. Funar azonnal fel is karolta a kezdeményezést, hogy a városi tanács utaljon ki egy telket a Főtéren, a néhány évvel ezelőtt megkezdett ásatások helyén, az állam által felépítendő új görögkeleti templom számára, a Szent Mihály templom mellett, így az ortodox egyház visszaadhatná a görög katolikusoktól a kommunisták által elvett és az ortodox egyháznak adott Deák Ferenc utcai templomot. A tanácsülésen több tanácsos a terv ellen érvelt, köztük Romulus Zamfir, a Polgári Szövetség Pártjának tanácsosa és Bucur Ildikó RMDSZ-tanácsos szakemberként mutattak rá arra, hogy a század elejéig építészeti szempontból egységes arculatát kialakított kolozsvári Főtér építészetileg és régészetileg védett terület, ezért itt egyetlen olyan bizottság sem engedélyezheti az építkezést, amely szakemberekből áll. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./"
1997. május 24.
"Máj. 24-én Kolozsváron ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. Jelen voltak Markó Béla szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség részéről Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József oktatási, művelődési és egyházügyi alelnök, Székely István önkormányzatokért és területi szervezetekért felelős alelnök, meghívottként Tokay György kisebbségvédelmi miniszter, Kovács Adorján mezőgazdasági államtitkár, Molnár B. Géza egészségügyi államtitkár, Asztalos Ferenc, a Képviselőház oktatásügyi szakbizottságának alelnöke, Bartunek István, a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal igazgatója, továbbá Fischer Fülöp Ildikó, az ÜE oktatásügyi főosztályának főelőadója. Háromszék és Arad megye kivételével jelen voltak a területi szervezetek elnökei vagy azok megbízottai. Takács Csaba ügyvezető elnök elemezve az RMDSZ kormánykoalícióban való részvételét, a szövetség szakmai és politikai eredményességét pozitívnak ítélte, ugyanakkor elmondta, hogy a koalíciós együttműködést a törvényhozás szintjén csak a parlamenti ciklus lezárásakor lehet minősíteni. A minisztériumok megyei kirendeltségei, valamint más állami intézmények élére az RMDSZ-t megillető tisztségekbe történő kinevezések helyzetéről szólva a folyamatot nehézkesnek ítélte, és úgy fogalmazott, hogy ez károsan befolyásolja a kormányprogram helyi végrehajtását. - Tokay György kisebbségvédelmi miniszter tájékoztatta a jelenlevőket a tanügyi törvénnyel, valamint a 69-es helyhatósági törvénnyel kapcsolatos helyzetről. Hangsúlyozta, hogy a módosításoknak az összes romániai kisebbség érdekeit kell szolgálniuk. Asztalos Ferenc képviselő beszámolt az oktatási reformfolyamatról, a reformot biztosító körülmények megteremtésének nehézségeiről és e nehézségek kiküszöbölésének módozatairól. Kötő József ügyvezető alelnök tájékoztatott a következő tanévtől beinduló nemzetiségi történelemoktatásról. Kiemelte, hogy az anyanyelvi oktatás önállósodási folyamatát helyi szinten kell megoldani a specifikus problémák ismeretében, oly módon, hogy a globális igény helyi igénnyel találkozzon. Fischer Fülöp Ildikó tájékoztatott a Románia és Magyarország között megkötött, az oklevelek kölcsönös elismerésére vonatkozó szerződés parafálásáról, a szerződés jelentősebb előírásairól. "
1997. július 16.
"Bensőséges ünnepség keretében tartották Beregszászon a speciális kárpátaljai magyar tanárképzés első diplomaosztását. Az összegyűlteket Breznovits László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség /KMKSZ/ alelnöke, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány soros ügyvezető elnöke köszöntötte. Ott volt dr. Szabó Géza, a speciális kárpátaljai magyar tanárképzés vezetője, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke, Pataki István, Beregszász polgármestere, Gulácsy Lajos református püspök. Három évvel ezelőtt a Bessenyei György Tanárképző Főiskola /Nyíregyháza/ vállalta Kárpátalján a magyar iskolák számára szükséges tanárok képzését. A főiskola alapítóinak - KMKSZ, Kárpátaljai Református Egyház, Beregszászi Városi Tanács - rengeteg nehézséggel, rosszindulattal kellett megküzdenie. Idén a főiskola hosszas küzdelem után megkapta a működési engedélyt a minisztériumtól. Az ünnepségen 16 tanító és 8 óvónő kapott diplomát. Az intézet a jövőben már mint Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola folytathatja tevékenységét. /Új Magyarország, júl. 16./"
1997. augusztus 9.
"Aug. 9-én Kolozsváron az RMDSZ Szociáldemokrata Platformja, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság /EMT/, valamint a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete /RMDgE/ szervezésében munkaügyi és szociális kérdések kapcsán két előadásra került sor: az első, magyar nyelvűre a Pro Iuventute székházban, a második, román nyelvűre a Kolozs megyei prefektúrán. Az előadások meghívottjai Bara Gyula munkaügyi államtitkár és Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő voltak. Bara Gyula államtitkár ismertette a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium tevékenységét, a törvényhozási kezdeményezéseket, vázolva ezeknek a közeljövőben várható társadalmi következményeit is. Böndi Gyöngyike a törvényhozás szociális jellegű kezdeményezéseiről tartott előadást. Az előadásokon részt vett Boros János megyei elnök, Buchwald Péter alprefektus, a Megyei Elnökség néhány tagja, Bucur Ildikó platformelnök, az RMDgE képviselői, nőszövetségi vezetők. A prefektúrán részt vett a Megyei Munkaügyi Főigazgatóság főigazgatója, más vezető beosztású tisztségviselői, intézmények, szervezetek munkaügyi szakemberei.Bara Gyula államtitkárt a Megyei Munkaügyi Főigazgatóságon tájékoztatták a bezárandó kereskedelmi társaságok listáján szereplő kolozsvári TERMOROM Rt. helyzetéről is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), aug. 14., 1091. sz./ "
1997. szeptember 7.
"Szept. 7-én tartották meg Kolozsváron a Magyar Ifjúsági Tanács küldöttgyűlését, melyen az Országos Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, az Ifjúsági Keresztény Egyesület, a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége, az Állampolgár Menedzser Egylet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület képviselői vettek részt. Jelen volt Ráduly Róbert képviselő, valamint Bajkó Ildikó az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya képviseletében. A gyűlés megválasztotta a MIT küldötteit az RMDSZ marosvásárhelyi kongresszusára, illetve azt a bizottságot, amely ki kell dolgozza a MIT álláspontját a kongresszuson várhatóan felmerülő kérdésekben. Az RMDSZ alapszabályzat-módosító bizottságának munkáját Ráduly Róbert képviselő ismertette. A napirend másik fontos pontja a központi kormányzati intézményekkel való kapcsolat javítása volt. A jelenlevők megegyeztek abban, hogy a kapcsolattartást jobban össze kell hangolni a MIT tagszervezetei között. Ennek kapcsán egyes felszólalók azt nehezményezték, hogy az 1997. nyári programok esetében nem történt megfelelő egyeztetés az magyar ifjúsági szervezetek között, ezért sok esetben átfedések voltak, melyek kedvezőtlenül befolyásolták a részvevők számát. Kali Zoltán elnök javaslatára a jelenlevők eldöntötték, hogy a mindenkori küldöttgyűlés egyik napirendi pontja a szervezetek elkövetkező két hónapi programjának az egyeztetése lesz. A küldöttgyűlés felkérte Kali Zoltánt, a MIT elnökét, hogy az idei gyergyói küldöttgyűlés döntése alapján továbbítsa az Illyés Alapítvány Romániai Alkuratóriumának az Ifjúsági szaktestület kibővítésére vonatkozó kérést. "
1997. október 25-26.
A Bethlen Gábor Kollégium /Nagyenyed/ fennállásának 375. évfordulója alkalmából tartott megemlékezési ünnepségek okt. 11-én kezdődtek. Okt. 17-e az ülésszakok napja volt. diákok és tanárok olvastak fel dolgozataikból. A központi ünnepség okt. 18-án volt, a kollégium udvarán. Az egybegyűlteket Szatmári Ildikó aligazgatónő köszöntötte, majd ünnepi beszédek hangzottak el. Felolvasták Virgil Petrescu oktatási miniszter, Tabajdi Csaba államtitkár és Tokay György kisebbségügyi miniszter üzenetét. Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, enyedi véndiák mondott beszédet, majd Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke következett, aki kifejtette: "Másoknak Oxfordjuk, Cambridge-ük van, nekünk Nagyenyedünk." A Kollégium diákjait és tanárait üdvözölte Fehér megye prefektusa és a város polgármestere. Takács Csaba ügyvezető elnök és Kötő József ügyvezető alelnök tartott beszédet. Az ünnepi szónokok sorát Krizbai Jenő igazgató zárta. - Jelképes jelentésű eseménye volt az ünnepségnek a 375 diákból álló iskolai kórus záróéneke. Okt. 19-én az iskola udvarán felavatták a kollégium második alapítójaként tisztelt Apafi Mihály fejedelem szobrát, Lőrincz Lehel alkotását. - Az ünnepi rendezvénysorozat felnőttek és diákok részére szervezett tudományos ülésszakot, festmény- és szoborkiállítást, műkedvelő színielőadást, jubileumi vásárt, népi- és hivatásos művészek bemutatóit, szoboravatást, ünnepi istentiszteletet foglalt magába. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 20., 1136. sz./ A nagyenyedi kollégiumi ünnepségekre időzítve jelent meg Győrfi Dénes Nagyenyed és a kollégium /Kolozsvári Egyetemi Nyomda, Philobiblon sorozat, Kolozsvár, 1997/ című helytörténeti tanulmánykötete. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25-26./
1997. október 25-26.
Okt. 25-26-án tartották Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ, a Szent- Györgyi Albert Társaság, az EMKE, a Romániai Magyar Dalosszövetség, valamint a szatmárnémeti MADISZ szervezésében a VII. "Hajnal akar lenni" népdaléneklési verseny döntőjét, melyen a Kárpát medence magyarságának 36 /17 és 73 év közötti/ versenyzője lépett a közönség elé. A zsűriben, melynek elnöke Budai Ilona népdalénekes volt, részt vett Laskay Sándor, RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának előadója is. Az I. díjat Tényi Edit – Nagybecskerek /Vajdaság/, a II. díjat Bicsak Tibor – Gyergyószentmiklós /Erdély/, a III. díjat pedig Zolnai Ildikó – Nyárádszereda /Erdély/ nyerte el. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 27., 1141. sz./
1997. november 8.
Nov. 7-én Budapesten, a Magyarok Világszövetsége székházában Veszélyben a magyar nyelvű felsőoktatás Kárpátalján címmel közös sajtótájékoztatót tartott Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. Amennyiben megvalósul az ukrán oktatási minisztérium aug. 4-én kiadott koncepcióterve, akkor a kárpátaljai magyar iskolák elsorvadnak és veszélybe kerül a értelmiségi utánpótlás, hangsúlyozta Orosz Ildikó. A tervezet ugyanis a kisebbségi anyanyelvű oktatást az elemi iskolákra akarja korlátozni. A tervezet ellen számos nemzetiségi szövetség tiltakozott. Kovács Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatási koncepció ellentmond az alkotmánynak, az ukrán-magyar alapszerződéshez csatolt kisebbségi nyilatkozatnak és a kisebbségi nyelvek európai chartájának. /Magyar Nemzet, nov. 8./
1998. január 14.
A kolozsvári Puck Bábszínház fénykora a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján volt. Azután sorozatos támadások indultak az intézmény ellen, Kovács Ildikó igazgatót nyugdíjazták. Az akkori tagság fokozatosan szétszóródott, van, aki Melbourne-be, van aki Stockholmba ment, vagy a Házsongárdi temetőben nyugszik. Jelenleg a pályakezdő fiatalok nehezen illeszkednek be, elsősorban az alacsony fizetés miatt. Csortán Márton kolozsvári bábszínész elmondta: Erdélyben csaknem 5000 olyan kultúrház van, amelyhez a magyarságnak van valami köze. Ezek közül 1000 van romos állapotban. Be kell látni, hangsúlyozta, ha szükség van magyar kultúrára, akkor tenni is kell érte. Nagyrészt a mai magyar közösségtől függ, hogy mikor ér véget Erdély története. /Kisebbségi kultúránk sorsáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 14./