Fiatalok a színjátszás bűvöletében Torockón
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2013. augusztus 1–4. között Torockón szervezte meg a XVII. ODFIE Színjátszó találkozót, mely idén a SzínHázikó nevet viselte.
A találkozóra 17 színjátszó csoport nevezett be, a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében. A következő településekről érkeztek színjátszó csoportok: Szabéd, Marosvásárhely, Kolozsvár, Homoródszentpál, Vargyas, Szentábrahám, Székelyudvarhely, Szentgerice, Bölön, Nagyajta, Kissolymos, Dicsőszentmárton, Bencéd, Homoródszentmárton, Felsőrákos, Homoródszentpéter és Sepsiszentgyörgy. Rajtuk kívül számos műélvező vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte az 550-et.
A rendezvény csütörtök délben érkezéssel, beiratkozással, elszállásolással kezdődött, délután pedig ünnepélyes zenés-zászlós felvonulással köszöntötték egymást és a falubelieket a Torockóra érkezett fiatalok. Az üdvözlő beszédek után a színjátszó csapatok bemutatkoztak, majd este színpadra léptek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészeti szakának magiszteri hallgatói. A napot hatalmas tábortűz zárta, amely mellett a fiatalok jó kedvvel énekeltek. Pénteken és szombaton, a reggeli áhítat után estig előadásokat nézhettek a résztvevők, valamint a háromfős bírálóbizottság. Az előadásokat szakemberek által vezetett műhelymunkák egészítették ki. Péntek este a sepsiszentgyörgyi Phase zenekar koncertjén mulathattak a fiatalok. A szombati napot a temesvári Bartók diákszínpad előadása, valamint a Torockó Tour Night csapatvetélkedő zárta.
Vasárnap Rácz Mária kolozsvári lelkész tartott istentiszteletet. Délután magyarlapádi gyerekek Lúdas Matyi történetét adták elő, majd a gálaműsor keretében a díjkiosztás következett. Az első helyezést a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nyerte el, második lett Vargyas egyletes csapata, akik a közönségdíjat is hazavihették, a dobogó harmadik fokára pedig a székelyudvarhelyi SZIJUK csapata került. A zsűri különdíját két csapat is hazavihette, mégpedig Marosvásárhely és Felsőrákos. Emellett a zsűri négy alakítási díjat és négy egyéni különdíjat is kiosztott. Az előbbieket Boér Róbertnek (Bölön), Gábos Gyulának (Homoródszentpál), Ilkei Lórándnak (Vargyas) és Réz Nórának (Felsőrákos), az utóbbiakat pedig Dénes Erzsébetnek (Homoródszentpál), Isztulyka Máténak (Szentábrahám), Nagy Norbertnek (Marosvásárhely), valamint Szekeres Róbertnek (Székelyudvarhely) ítélték oda. A magyarországi Unitárius Alkotók Társasága (UART) a következőknek adta át saját díjait: a legjobb csapat díjában részesült Sepsiszentgyörgy csapata, a legjobb női szereplő díját a szentgericei Nagy Emma Tímea vihette haza, a legjobb férfi szereplő díját pedig a kolozsvári Szabó Gergő.
A díjkiosztást ünnepi vacsora és zárómulatság követte.
A rendezvény fő támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Nemzeti Együttműködési Alap és Magyar Unitárius Egyház.
unitarius.org
Erdély.ma

Gondviselő segédkezek
A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) két Homoród menti táborozást követően idén Erdővidéken szervezte meg a Segéd Kezek kalákatábort, melynek központjául Vargyast választották.
A rendezvény nagy népszerűségnek örvend, szívesen, első hívásra jelentkeznek a fiatalok, mellettük állnak a helyi lelkészek és önkormányzatok, jelentős segítséget nyújt fő anyagi támogatójuk, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap is. Idén Erdély tizenhat településéről harmincketten érkeztek, a tájegység fiataljaival kiegészülve naponta közel hatvanan segédkeztek a felsőrákosiaknak, barótiaknak, erdőfüleieknek, székelyszáldobosiaknak, köpecieknek és bibarcfalviaknak. Segítenek, mert segíteni jó – vallották egyöntetűen.
A kalákatábor szombaton zárult. Csütörtökön látogattuk meg őket: a vargyasi művelődési ház előtti kis udvaron már fél tízkor nagy volt a sürgés-forgás, az ODFIE főtitkára, Popa Ilona osztotta szét a csapatokat, néhány szóban kiadta a feladatokat, mások szendvicses zacskókat osztogattak – aki dolgozik, bizony megéhezik, jól esik néhány falat –, s közben előálltak a suhancságból még jóformán ki nem nőtt legényeket és a fiatal, törékeny lányokat terepre szállító autók is. Ahogy kicsit fogyott a rájuk háruló feladat, az ODFIE elnökével, Fülöp Júliával és Popa Ilonával a táborszervezésről, az eltelt napok tapasztalatáról beszélgetünk.
Két év Homoród menti táborozás után határoztak úgy, hogy kiterjesztik tevékenységüket, s megpróbálnak más vidéken élőket is „megfertőzni” a kaláka szellemével. Jól döntöttek, amikor az örökké aktív vargyasiak jelentkezését elfogadták – mondták a főszervezők –: önzetlen munkáskézből is akad elég, de példásan kiállt mellettük az egyház, és sokat segített az Andreas Panzió tulajdonosa, aki önköltségi áron bocsátotta rendelkezésükre a szobákat. Persze, buli lenne a sátorban alvás is, de egy fárasztó nap után ott kevésbé pihennék ki magukat, s a tisztálkodás is körülményesebb. A táborba érkezéskor a fiatalokat kikérdezték, ki mihez ért, a tapasztaltabbak mellé segítőket osztottak. Ha kellett, takarítottak, fát vágtak, kaszáltak, festettek és gyomláltak, de az egyéb felkérések teljesítésétől sem hátráltak meg. Önzetlenségük tetszett az idős, magukra maradt embereknek, ezért sok dicsérő, elismerő szót kaptak. Az elvégzett feladatok nem voltak oly nehezek, hogy két-három tettre kész fiatal ne tudta volna gond nélkül megoldani, de kirívó esettel is találkoztak. Egy erdőfülei látássérült idős nénihez előbb egy kis csapat ment, ám a helyszínre érve kiderült, sokkal súlyosabb a helyzet, mint várták, erősítést kellett kérniük. Végül tizenketten végezték el a vályogház réseinek betömését, falat meszeltek, lefestették az ablakkereteket és az ajtókat, elmosogattak, és a bútorokat is megtisztították.
Legények, lányok munkában
Terepszemlénk során előbb a kántori lak udvarára mentünk, ahol régi ismerősünkkel, a helybeli Pájer Gyurival találkoztunk. Éppen az udvart tisztították, lovasszekérre tették a színbe már nem férő felhasogatott fát – a környéknek rendezettnek kell lennie, hiszen nemsokára ifjúsági központot alakítanak ki itt.
Az elmúlt napok esőzése megnehezítette a kijutást a temetőbe; mire a fejszék csattogásának hangját követve kiérünk a tetőre, cipőnk jóval nehezebb, mint amikor kiszálltunk a gépkocsiból. Hogy nem tétlenkedtek a srácok, jól tanúsítják a kivágott orgonabokrok – szörnyülködtek is a lányok az irtás miatt. A legények azt mondják, nem saját fejüktől cselekedtek, a gondnok kérte erre őket. Baróton a Kulcsár utcában éppen festés közben találtuk a korondi Varga Lászlót és a vargyasi Gánya Ervint. Kérdésünkre, hogy értenek-e hozzá, a „cserepes” adja meg a választ: a székelynek elég egyszer megmutatni, aztán megy minden magától. A házigazda, Bardocz Vilma nem győzi dicsérni az „aranyos gyerekeket”: úgy dolgoznak, mintha édesanyjuknak segítenének. Felsőrákoson előbb az unitárius paplakra, Kotecz Józsefhez tértünk be. Több fiatal éppen azt tanulmányozza, miként lehet géppel füvet nyírni, de inkább csak pihennek. Hogy mi után szusszantak meg, csak akkor derül ki, amikor átmegyünk a volt kántori lak hátsó udvarára, a csűr mögé: meglehetősen nagy területről vágták ki és gyűjtötték össze a gazt. Kicsivel tovább lányok pácolják a kerítést. A nyolcvanöt esztendős, özvegy Lőrincz Andrásné egyedül él. Egyik fiát korán elvesztette, a másik Brassóban él, amikor teheti, felkeresi édesanyját, de a legtöbb feladat az idős asszonyra marad. A mozgást bírja, de például a favágáshoz már kevés az ereje, és a szőlő metszéséhez sem mer hozzáfogni, mert a létrán mászkálás nem neki való. A hajlott korú hölgy helyett a kolozsvári Dézsi Szabolcs Levente, a helybeli Csíki Sándor, a homoródszentpéteri Czombó Attila, a vargyasi Dimény Alpár és a homoródszentpáli Gábos Gyula végzett el minden szükséges tennivalót. Jó szívvel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)