Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gábos Dénes
1 tétel
2012. október 17.
Háromszéki hadifoglyok a krasznojarszki fogolytáborban
Akár megfordított népvándorláshoz is hasonlítható az első világháború kezdetétől az orosz hadifogságba szállított magyar hadifoglyok tömege. Mintegy félmillióra becsüli a szakirodalom a Kijev melletti gyűjtő- és elosztótábortól Szibéria legkeletibb városáig, Vlagyivosztokig hurcolt magyar katonák számát.
A hazaitól lényegesen különböző éghajlati viszonyok, a tábori élet okozta elszigeteltség, a kezdeti tétlenség, a hazatérés teljes bizonytalansága csak néhány azon körülmények közül, melyekkel szembe kellett nézniük a foglyoknak. A nemzetközi egyezmények alapján a tisztek és a legénység ellátottsága és megítélése különbözött egymástól: amíg az előbbiek eleinte akár havi ötven rubelt is kaptak, és nem voltak munkára kötelezhetők, sőt, 1919-ig nem is dolgozhattak, addig a legénység alig kapott pénzbeli segélyt, és gyakran osztották be némi bér ellenében a hadigazdaság igényelte különböző munkálatok (út- és vasútépítés, bányászat, mezőgazdaság) elvégzésére. A tiszti táborok világa az említett közülmények következtében mind zártabbá vált, kapcsolata a külvilággal csak a legszükségesebbekre korlátozódott, a tisztek életmódjukban a hazai szokások megőrzésére törekedtek, melyeknek lényeges eleme a művelődési igények kielégítési volt. A civil élet valóságos kicsinyített mása alakult ki a táborokban: könyvtárak, újságszerkesztők, kaszinótulajdonosok, kávézósok, színészek... el egészen a pénzhamisítókig. A tisztek rendelkezésére álló szabadidő magyarázza azoknak a saját készítésű ládikáknak, sakkfiguráknak, faragott tárgyaknak, hangszereknek a létét, melyekből még ma is gyakran látni kiállításokon, hagyatékokban. A szibériai Jenyiszej folyó melletti Krasznojarszktól északkeletre volt Oroszország legnagyobb fogolytábora, melyet Vojenni Gorodoknak (katonai városka) neveztek el. A tábort 1909-ben kezdték építeni, és tíz év alatt kellett volna befejezni. Eredetileg egy gyalog hadosztály elszállásolására létesítették, de a világháború kitörése rendeltetésének megváltoztatását hozta. 1915 elején már több mint négyezer tiszti állományú foglya volt, melynek fele magyar nemzetiségű. A foglyokat számozott, emeletes téglabarakkokban, ún. pavilonokban, szükség esetén földbarakkokban helyezték el. Gábos Dénes sepsiszentgyörgyi tanító hagyatékából került elő a táborról feltételezhetően titokban készült felvétel (1. kép), ugyanis a fényképeket elkobozták, készítőjüket büntették. A 43-as számú földbarakkot egy Penicek nevezetű fogolytársa örökítette meg hadifoglyok részére nyomtatott levelezőlapon (2. kép). Különösen a tanítók szervezete volt aktív. Lapokat szerkesztettek és sokszorosítottak, színházuk volt, és az önművelés számtalan formáját használták ki. Egyed Csaba bodosi származású mérnök jóvoltából jutottam hozzá évekkel ezelőtt nagyapjának, Egyed Géza tanítónak a krasznojarszki fogolytáborra, különösen Gyóni Géza költőre vonatkozó visszaemlékezéséhez. Egyed 1915-ben esett fogságba és került Krasznojarszkba. Leírja, hogy a barakkokban a rendszeresség betartása és az ellenőrizhetőség miatt ún. priccsszakaszokat létesítettek, később azonban engedélyezték, hogy priccsekből tizenkét helyes, deszkafalú szobákat alakítsanak ki. 1916 tavaszán az 5-ös földbarakkban alakult meg a Hadifogoly Magyar Tanítók Egyesülete, melynek harmadik elnöke Egyed Géza volt. Kidolgozták az egyesület alapszabályzatát, és saját, fába faragott pecsétet készítettek. 1917-ben az egyesület 25 rubeles pályázatot hirdetett A magyar nyelv tanítása és a hazafias nevelés címmel, melyet Egyed nyert el. Elismerésként a Balatonyi József fogolytárs által készített díszes Emléklappal ajándékozták meg (3. kép). Az egyesület otthonról postán kapott és a finn fogolytársak által ajándékozott könyvekből könyvtárat létesített, melyet Gyóni Géza, az oroszországi magyar fogolyirodalom jeles költője is gyakran látogatott, közeli barátságba kerülve így Egyed Gézával is. 1964-ben rögzített visszaemlékezéseiben olvashatunk a Gyónival való találkozásairól, annak betegségéről és haláláról. Megtudjuk, hogy temetésén csak kis számú fogolytárs részvételét engedélyezték, birodalmi német evangélikus lelkész temette, sírjához fejfát állítottak. Egyed Csaba őrzi Gyóni Géza Levelek a Kálváriáról című versciklusa Hegyeken át kezdetű versének Krasznojarszkban készített és sokszorosított, a költő által Egyed Gézának ajándékozott illusztrált példányát (4. kép). József Álmos
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)