Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Füzesi Albert
32 tétel
2016. október 19.
Táncfesztivál a találkozás jegyében
Sikeresen zajlott le Erdély öt hivatásos táncegyüttesének közös találkozója Sepsiszentgyörgyön október 13–16. között, a vándorfesztivál idei házigazdája a Háromszék Táncegyüttes volt.
A találkozó gazdag palettát tárt a közönség elé, programjában az autentikus néptáncelőadástól a kortárs balettig ötvöződtek a műfajok, így mutatott átfogó képet a hivatásos táncegyüttesek jelenéről Erdélyben. A négynapos találkozó az erdélyi magyar hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, legnagyobb erénye pedig az, hogy a részt vevő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és Udvarhely Néptáncműhely végig jelen lehet a rendezvényen, így lehetőségük adódik megnézni egymás produkcióit, meghallgatni ezek szakmai kiértékelőit, ezáltal pedig tanulni egymástól.
A találkozó ünnepi gálaműsorát vasárnap este tartották, és Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, a rendezvény fővédnöke is megtisztelte jelenlétével. "A néptánc számunkra, erdélyi magyarok számára egy alappillér, amely meghatároz és magával ragad, hiszen a hagyománynak éltető ereje van. A tudomány szerint a tánc az emberré válás egyik fontos momentuma, de a néptánc ennél sokkal több: a néptánc a nemzeti identitásunk része, és ezt mindannyian érezzük. Éreztük akkor is, amikor gyermekkorunkban oktattak bennünket, akkor is, amikor a táncház-mozgalomba bekapcsolódtunk, és akkor is, amikor az erdélyi hivatásos táncegyüttesek világszintű előadásait megnézhetjük" – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök továbbá kiemelte, hogy szükség van annak a törvényes keretnek a megteremtésére, amely az erdélyi hivatásos táncosok jelenét és jövőjét biztonságossá teszi, másrészt meg kell erősíteni azokat a rendezvényeket, eseményeket, intézményeket, amelyek a néptánchoz kötődnek, és amelyek a néptáncon keresztül az identitásunkat is erősítik, majd hozzátette: mindezekben partner lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
A gálaműsor keretében átadták a találkozó díjait is. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében Deák Gyula Levente fesztiválmenedzser Életműdíjjaltüntette ki több évtizedes kiemelkedő munkásságáért Tőkés Editet (Háromszék Táncegyüttes), Vajda Katalint (Háromszék Táncegyüttes), Domokos Zsuzsannát (Maros Művészegyüttes) és Füzesi Albertet (Maros Művészegyüttes). A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottságának javaslata alapján Kiemelkedő férfitáncos díjjal tüntette ki Melles Endrét (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A találkozó szakmai bizottsága további nyolc díjat adott át. Női tánckari nívódíjban részesült a Háromszék Táncegyüttes az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért. Zenei alkotói díjat nyújtottak át Kelemen László és a Heveder zenekar részére az Erdély- menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért. Énekesi szóló díjjal tüntették ki Erőss Juditot (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély- menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért, valamint Kásler Magdát (Maros Művészegyüttes) a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért.Hiteles viseleteiért és hagyományőrző alkotói munkásságáért két díjban részesült a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes a Táncoljatok! c. előadással. Képi világáért díjjal jutalmazták a Nagyvárad Táncegyüttest, a Stabat Mater c. előadásért. Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely az Üveghegy ösvénye c. előadással.
Ahogyan mezőségi táncokkal nyitottak a csütörtöki fesztiválnyitó flashmobon Sepsiszentgyörgy főterén, a gálaműsort is mezőségi táncokkal zárta az öt hivatásos táncegyüttes, ezáltal keretezve az idei találkozót, amely gazdag programkínálatával a szakmai fejlődésre és a szórakozásra egyaránt teremtett lehetőséget. A fesztivál több off-programot is kínált: az M Studio Tavaszi áldozat c. előadása, a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro- víziók 2.2 koncertjei egyaránt nagy sikernek örvendtek a résztvevők körében. A táncosok technikai tudásának bővítése céljából, Kocsis Enikő és Fitos Dezső vezetésével, tánctechnikai workshop is helyet kapott a programban. A találkozó alatt állandó viselet- kiállítást lehetett megtekinteni a Tamási Áron Színház előcsarnokában Mátéfi Zita, Miklós Papp Zsuzsanna, Miklós János, Furik Rita és Simó Júlia munkáiból. Et(h)űd címmel, a találkozó életében először, napi fesztiválújsággal is jelentkeztek a szervezők, amelyben az előző nap előadásairól lehetett kritikákat, elemzéseket olvasni. Továbbá folyamatosan bővülő fotósarkot rendeztek be a színház büféjében, amely nyomtatott fényképekkel dokumentálta azonnal a fesztivál összes mozzanatát. Folyamatosan frissült a fesztivál blogja is a www.ehtet.hte.ro oldalon, ahol a napi hangulatvideók is megtekinthetők. (Sajtóközlemény) Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 12.
Ezerszázan ropták a táncot (XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó)
Szombaton verőfényes napsütésben tizenkettedik alkalommal tartották meg a Kézdiszentlélek fölötti szent hegyen a XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében. A találkozó célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék a magyar néptáncörökség gazdagságát és sokszínűségét.
Nyolc megyéből 39 gyermek- és ifjúsági tánccsoport több mint ezerszáz – Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Brassó, Szeben, Kolozs és Bákó megyei – gyermek és ifjú táncos érkezett a Perkő hegyére, és ropta a táncot egész nap a kőszínpadon, három csoport objektív okok miatt nem tudott részt venni. A legtöbb táncossal, húsz csoporttal Háromszék képviseltette magát. A Bertis cég munkatársai – Tribel Sándor szakavatott irányításával – ezúttal sem kis feladatra vállalkoztak, amikor ennyi éhes szájnak egy 650 literes üstben ízletes sertéshúsos babgulyást készítettek, amelyet a jó szervezésnek köszönhetően rövid idő alatt fel is szolgáltak. A néptánctalálkozó a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ludas Matyi című mesejátékával kezdődött, majd a tánccsoportok bemutatkozása következett. A huszárok megérkezése után házigazdaként Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere köszöntője hangzott el, majd a perkői néptáncseregszemlét Pál Ferenc kézdiszentléleki római katolikus plébénos áldotta meg. Délután folytatódott a gyermek- és ifjúsági tánccsoportok fellépése, este pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bemutatta Táncoljatok című műsorát. Az előadás során gyimesi, nyárádmagyarósi, gyergyói, szentbenedeki, szatmári, mérai, buzai és vajdaszentiványi táncokat lát­hattak a nézők. 20 órától tábortűz melletti táncház zárta az egész napos programot, ugyanakkor Füzesi Albert és Ivácson László táncpedagógusok közreműködésével az együttesek vezetői értékelték a bemutatott műsorokat. A nap folyamán a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Guzsalyas Alapítvány és a Bodvaj Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga és Gáspár Hanna vezette. A résztvevők egészségügyi ellátását a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei biztosították.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)