Élet a cigánysoron: útlevéltől a bőrszínig
Az utóbbi időben egyre gyakoribb roma–magyar konfliktusok eltávolították az erdélyi „magyar cigányokat” a magyarságtól, ezért – bár tudnak a lehetőségről – nem igénylik az egyszerűsített eljárással számukra is elérhető magyar állampolgárságot.
Az utóbbi időben egyre gyakoribb roma–magyar konfliktusok eltávolították az erdélyi „magyar cigányokat” a magyarságtól, ezért – bár tudnak a lehetőségről – nem igénylik az egyszerűsített eljárással számukra is elérhető magyar állampolgárságot. A gyakorlatias megközelítés az uralkodó: román útlevéllel ugyanúgy szabadon járhatnak-kelhetnek Európában, és minthogy „hiába van román vagy magyar útlevelük, látszik rajtuk, hogy romák, és úgy is kezelik őket”, nem sokat érnének a magyar útlevéllel.
Így is, úgy is: romák
„Én inkább románul beszélek, anyósom inkább magyarul. Egy a közös bennünk: hogy romák vagyunk, és a roma szabályokat szigorúan betartjuk.” A Nyárád-mentén élő Fűrészes Mândrát láthatóan meglepi kérdésünk, miszerint családja kéri-e a magyar állampolgárságot, és rövid gondolkodás után kitérő választ ad. Negyvenes évei elején járó anyósa és apósa Maros megyéből költözött Brassó mellé a rendszerváltáskor, öt éve mindannyian visszaköltöztek eredeti lakhelyükre. Három fiuk azonban ott nőtt fel, és ott is talált magának párt: Brassóból gáborcigánylányokat hoztak „vissza”, Maros megyébe.
Az „idős” generáció magyarul beszél otthon. Az új családokban születő unokák azonban már román nevet kaptak, és a fiatalok egymás között is gyakran beszélnek románul, annak ellenére, hogy kitartóan romának vallják magukat, és ragaszkodnak hagyományaikhoz.
A gáborcsaládokban gyakori, hogy egy lánygyermek a „büszke”, azaz Mândra nevet viseli, és ez kötelez: a méltóság együtt jár a konfliktusok kompromisszumkész kezelésével. „Sokszor van vita abból, hogy az öregek inkább a magyarokhoz húznak, mi pedig nem. De aztán csak arra jutunk, hogy mi romák vagyunk, így kell boldoguljunk” – von mérleget a fiatalasszony.
„Hallottunk a magyar állampolgárságról, mert a férfiak nálunk sokat utaznak. Nekik talán jól jöhetne, de hiába van román vagy magyar útlevelük, akárhol járnak, látszik rajtuk, hogy romák. És úgy is kezelik őket” – magyarázza a 22 éves fiatalasszony, aki a többi asszonyhoz hasonlóan nem kel útra, hanem várja haza az urát. „Én gondoltam arra, hogy jó volna utazni, el is kezdtem az autós iskolát, de az uram még azt se engedte befejezni. Hát hogy jutna eszembe magyar útlevelet kérni?” – teszi hozzá a lányos alakú, de férfi erejű nő.
„Állampolgárság? Mi az?”
„Magyar állampolgárság? Nem tudom, mi az” – értetlenkedik egy, szintén a Nyárádmentén élő, harmincas éveiben járó nő. Rózsika öt gyermeket nevel, románul is, magyarul is jól beszél és ért, csak őt nem akarja sose megérteni senki a „primarián” (polgármesteri hivatalban).
„Mi egyszer azért nem kaptuk meg a „szocsiált” (szociális segélyt), mert az uram bement a városba a szekérrel, és megbüntették. Máskor meg azért nem kaptuk a gyermekpénzt, mert nem volt keresztlevele a legkisebb leánykámnak. Még azt sem tudtuk elintézni, mert nem volt pénz” – avat be mindennapi gondjaiba a nő, aki láthatólag fél mindentől, ami hivatalba járással jár.
„Az a fontos, hogy az embernek legyen buletinje (személyazonosságija), a gyermekeknek keresztlevele, s amikor kell, akkor adjuk őket iskolába, mert ha nem, megbüntetnek. Mi ilyesmivel nem foglalkozunk, hogy román vagy magyar állampolgárság, itt a cigánysoron más az élet” – teszi hozzá Rózsika.
Az udvarhelyi romáknak „kéne, de elhajtanák” őket
A leggyanakvóbbak az emberek Székelyudvarhelyen, ahol nehezen találunk interjúalanyt. A legtöbben azt hiszik, gúnyolódunk, amikor azt kérdezzük: hallottak-e már arról, hogy magyar állampolgárságot lehet kérni, és élnek-e a lehetőséggel.
„Én megmondom őszintén, hogy szeretnék kérni, mert én a gyermekeimnek magyar nevet adtam, mi magyarul beszélünk, s nekem eszembe se jutna, hogy cigány vagyok, ha nem vágnák mindig a fejemhez – fakad ki kérdésünkre egy középkorú férfi. – Az utóbbi időben azonban a gyermekek is sokat hallják, hogy cigányok, sok a veszekedés, a verekedés. A végén már akkor azt mondja az ember, na jól van, akkor legyek cigány”.
A roma férfi motivációiról sokat elárul az, ahogyan a kérdéshez viszonyul. „Én nemcsak azért kérném a magyar állampolgárságot, hogy adjanak útlevelet. Nem is tudom, hogy adnak-e hozzá magyar nyugdíjat vagy ilyesmit. Egyszerűen csak jó volna, hogy ha az utcában többen kérik, akkor mi is kérhessük, hogy lehessünk olyanok, mint más” – teszi hozzá. Mint bevallja, egyelőre nem érdeklődött erről senkinél, mert attól tart, hogy „elhajtanák”.
Messzire mennének
„Nekem anyukám tíz éve Magyarországon él, onnan küld haza forintot, és mi abból élünk. Neki biztosan jól jön majd, hogy felveszi a magyar állampolgárságot, de hogy mi kérjük-e, azon megmondom őszintén, nem gondolkoztam – vallja be a marosvásárhelyi Bíró Erzsébet, akinek két gyermeke magyar iskolába jár. – Minket cigányként tartanak számon, és cigánynak is látszunk, habár mindig tisztán, rendesen mennek a lányok iskolába.
De barna a bőrük, és amikor a többiek kaptak pénzt azért, mert magyar iskolába járnak, akkor senki se kérdezte meg tőlünk, hogy mi nem kérnénk-e ezért?” Erzsébetéknek pedig igencsak jól jönne a két gyermek után járó oktatási-nevelési támogatás, és az anyagi hátrány mellett – mint mondja – sokszor rosszul esett a szóbeli „lecigányozás” is.
A magyar állampolgársággal kapcsolatban a marosvásárhelyi roma nőnek sajátos gondolatai ébrednek. „Gondoltam már arra, hogy kimegyünk mi is Magyarországra, de ott – ahogy anyám meséli – még rosszabb, mint itt, több a vita a cigányok és a magyarok között. Legszívesebben nagyon messzire mennék innen, messze Romániától és Magyarországtól. Oda, ahol fel sem tűnik, hogy barnább a bőrünk másokénál. És akkor nem érdekelne se a román, se a magyar állampolgárság” – sóhajt fel Erzsébet.
Örülne nekik a konzul
Balogh György csíkszeredai konzul az ÚMSZ megkeresésére kifejtette, „örömmel veszik”, ha magyar állampolgárságért folyamodnak az erdélyi, székelyföldi romák. Mint hangsúlyozta, a könnyített állampolgárság nem etnikai alapon jár. Balogh azonban nem tudott pontos számot mondani arra vonatkozóan, hány roma származású személy kérelmezte a magyar állampolgárságot, és meg is jegyezte: „nem lenne szerencsés ilyen nyilvántartást vezetni.”
Fosztó László szociálantropológus lapunk kérdésére úgy vélte: nem az etnikai identitástól vagy annak vállalásától függ, hogy az erdélyi romák kérik-e a magyar állampolgárságot a jövőben. „A hasonló döntések mögött praktikus megfontolások vannak” – fejtette ki a szakértő, aki szerint a roma közösség mindennapjait szociális helyzete határozza meg, és nem a szimbolikus-adminisztratív lépések.
Fosztó emlékeztetett: az úgynevezett státustörvény életbelépésekor is történt felmérés arra vonatkozóan, élnek-e az erdélyi romák az erdélyi magyaroknak szóló kedvezményekkel. „Az akkori tapasztalat azt mutatja, sokkal többen nyilatkozták azt, hogy élni fognak a lehetőségekkel, mint ahányan ténylegesen igényelték azokat” – állapította meg az ÚMSZ-nek a szociálantropológus. Új Magyar Szó (Bukarest)