Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Fülöp Beáta
4 tétel
2000. december 28.
Idén tízesztendős lett a népszerű marosvásárhelyi Gruppenhecc társulat. A jubileum alkalmából Csillagos tízes címen kabaréval állnak elő dec. 30-án és 31-én, melyben helyt kapnak az elmúlt tíz év legjobb jelenetei és dalai. A társulat közismert tagjai: Biluska Annamária, Fodor Piroska, Somody Hajnal, Fülöp Beáta, Szélyes Ferenc, Kilyén László, Kárp György, Hunyadi László, Henn János, és a szövegíró-rendező Nagy István. /Már tíz éves, s ettől csillagos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./
2007. február 8.
A marosvásárhelyi Gruppen Hecc társulat hetek óta pótszékes előadásokon mutatja be szilveszteri kabaré-előadását. A szövegíró és rendező Nagy István színművész elmondta, hogy tizenhat esztendeje létezik politikai kabaréjuk. Először Gáspárik Attilával léptek fel 1991-ben a bukaresti televízió magyar adásában. Akkor született meg a kabaréjuk két őstípusa: a Pityu és a botcsinálta politikus, akik kisebb-nagyobb kihagyásokkal vissza-visszatértek különböző előadásaikban. Ezt követte 1991-ben az első szilveszteri rádiókabaré-felvétel, akkor állt össze a csapat magja, az alapemberekkel /Szélyes Ferenc, Biluska Annamária, Hunyadi László, Gáspárik Attila és Nagy István, később Kilyén László/. Azután jöttek a többiek a csapatba: Fodor Piroska, Fülöp Bea, Somody Hajnal és legutóbb Henn János. Sok helyen felléptek, többször Bécsben. Egy színész barátjuk, Székely Szabó Zoltán, oda telepedett ki a nyolcvanas években, ő hívta meg a Gruppen Heccet. Voltak már Svájcban, Németországban, Svédországban, Norvégiában, illetve a régi Csehszlovákiában is. A társulat négy tagja eljutott Kanadába is. Azonban a törzshelyük Erdély. Egyik legsikeresebb jelenetük a Gyurcsány naplója volt. A Gruppen Heccet évente 30-40 alkalommal szerepel, ideje lenne már helyet találni egy állandó kabarétársulatnak Marosvásárhelyen. /Karácsonyi Zsigmond: Vidám kesergő a polkáért. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./
2015. december 23.
Nagyszabású produkcióra készül a Tompa Miklós Társulat
A Csárdáskirálynő Marosvásárhelyen!
Igencsak jelentősnek ígérkező premierrel készül szilveszterre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kálmán Imre méltán örökzöld, az elmúlt évszázad során világhírűvé vált operettjét, a Csárdáskirálynőt mutatja be az óév utolsó estéjén a társulat – a közelgő, számos vendégművész részvételével alkotott bemutatóval kapcsolatosan hétfőn délben tartott sajtótájékoztatót a színház vezetősége.
A megjelenteket Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója köszöntötte, aki elmondta: a Csárdáskirálynő ez évben 100 esztendős, a színház 70 éves, e kettős évfordulót ünneplik a nagyszabású szilveszteri bemutatóval. – Remek csapat és nagyszerű rendező hozta létre a produkciót. A díszlet, a jelmez, a zene, a koreográfia egyaránt csodálatos. Utóbbit Ladányi Andrea jegyzi, aki a Győri Balett prímbalerinája, majd a finn királyi balett balerinája volt, jelenleg a barcelonai művészeti egyetem tanára. Verecki Szilvia sanzonett szerepére Fülöp-Gergely Tímea kolozsvári operaénekesnőt kértük fel, a kart a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói alkotják, akik téli vakációjukat és szilveszterüket áldozták fel ezért az előadásért, a produkciót pedig a Magyarországról érkezett Tasnádi Csaba rendezi. Bízunk benne, hogy ezen mű, ezen monarchikum csodavilága Vásárhelyen is olyan frissen jelentkezik, mint amilyen frissnek az elmúlt száz év során meg tudott maradni.
– Nagyon sikeres naptári évet zártunk, a célkitűzésünk a harmincezres nézőszám volt, jelenleg már a 33.000-nél tartunk – tette hozzá a produkcióban is fellépő Gáspárik Attila vezérigazgató. – A Csárdáskirálynő ugyanazon íven készült, mint a Van, aki forrón szereti, a Kőműves Kelemen, a My Fair Lady, avagy a Mágnás Miska. Ez számunkra nem muszájfeladat, ugyanarra a közönségre számítunk, mint például a Karamazovok vagy A nyugalom esetében. Nincs kompromisszum, ezt az előadást véresen komolyan vesszük. Csak a szereposztásban több mint hatvan embert láthatnak majd a nézők, mögöttük őrületes méretű és elszántságú stáb dolgozik. Nem szabad hibáznunk! Az Edvin szerepében fellépő Bokor Barna és Fülöp-Gergely Tímea szeptember óta próbál, a koreográfiát két hónapja gyakoroljuk. Szórakoztató előadást készítünk – de csak az igényesek számára! Nagy öröm, hogy közösen dolgozhatunk a Nyíregyházáról érkezett Tasnádi Csabával. Egy társulat erejét az méri fel igazán, amikor először dolgozik együtt egy számára új rendezővel.
– Ez a mű örökzöldként élt túl száz évet – mondta Tasnádi Csaba. – Ugyanolyan friss maradt mind történetében, mind zenéjében. Dalai méltán váltak divatslágerekké. A bécsi bemutatóra 1915 novemberében került sor, és pillanatokon belül 35 színház játszotta Európa-szerte, az első világháború alatt egyszerre futott Szentpéterváron és Berlinben: a művészet felülemelkedett az emberi gyarlóságon és frontvonalakon. Példátlan sikertörténetet futott be Amerikában, Afrikában és Japánban is. Az első világháború szibériai hadifogolytáboraiban megengedték a színjátszó körök létesítését, ahol ez volt a legnépszerűbb darab. A rabok fejből kottázták le a dallamokat, jelmezeket készítettek, a női szerepeket eljátszani tudó "primadonnák" pedig hatalmas tiszteletnek örvendtek. A mű kulturális közkinccsé vált. Kálmán Imrének Kodály és Bartók is az évfolyamtársa volt, ő pedig célul tűzte ki, hogy operai nehézségű szólókat, duetteket, különösen nehéz finálékat ír a műveibe. Ezért is hívtuk meg Fülöp-Gergely Tímea operaénekesnőt, aki a prózában is otthonosan mozog, Bokor Barna prózai színész létére pedig operai magasságokba tud emelkedni. És megpróbálunk mikroportok nélkül belevágni! A színház mindezzel nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, de ismeri a fejsze méretét. Annyira tehetséges a társulat, hogy Tímea kivételével minden szerepet ki lehetett közöttük osztani. A produkció hagyományos megközelítés lesz, a felkérés is erre szólt. Klasszikus, hagyománytisztelő, a mesei irányba kifutó előadást viszünk színpadra, amelyben vállaltan nincs benne az első világháború borzalmaihoz kapcsolódó mellékíz. A kor, a színészi eszköztár persze változott a mű megírása óta, de mi egy "le-lassított", színpadképében, jelmezeiben nagyon szép produkciót viszünk a vásárhelyi Nemzeti színpadára.
– Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy játszhatok ezen világklasszis remekműben, egy álmom teljesedik be ezzel – vallotta be Bokor Barna. – De a színpadi meló gyötrelmes, az ének nagyon nehéz, szerencsére nagyon sokat tanultam Tímeától. És nem hangosított hanggal énekelünk majd, egy egész zenekart kell majd túlénekelnünk! Mindez egy másik szakma, és ezért számomra nagyon nagy kihívás. – Szintén nagy megtiszteltetés a felkérés, lévén ez az első operettszerepem, eddig csak operát énekeltem – tette hozzáFülöp-Gergely Tímea. – Az opera a legsúlyosabb műfaj, az operettet könnyebb átérezni, de ugyanúgy klasszikus hangtechnikát igényel. Kőkemény két heten vagyunk túl, de remek kollegáim vannak, akik fölkaroltak, biztattak, és közöttük megtanultam, hogy a színpadon ne csak énekben, hanem prózában is ki tudjam fejezni magam.
A Kálmán Imre, Békeffi István, Kellér Dezső és Gábor Andor szerezte Csárdáskirálynő bemutatójára december 31-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A produkciót Tasnádi Csaba rendezte, a díszleteket Fodor Viola, a jelmezeket Safranek Zita jegyzi. Zenei vezetője, karmester: Incze G. Katalin, koreográfus: Ladányi Andrea, dramaturg: Tasnádi István, koreográfusasszisztens: Vámosi Judit és Ruszuly Ervin, korrepetitor: Strausz Imre István, rendezőasszisztens Fülöp Bea.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 7.
Az első 70 év – Az üvegcipő
Március 10-16. között kerül sor Az első 70 év címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulóját ünneplő évfordulós rendezvénysorozatra, melynek keretében megtekintetők a Tompa Miklós Társulat jelenleg műsoron szereplő reprezentatív előadásai, emellett tárlatmegnyitókra, színházi előadások archív felvételeinek megtekintésére, kegyeleti temetői sétára, szakmai találkozókra kerül sor.
Az ünnepi hét nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának bemutatója lesz, Mohácsi János Jászai-díjas, érdemes művész rendezésében. Szereposztás: Simon Boglárka, Berekméri Katalin, Varga Balázs, Korpos András, Nagy Dorottya, Tollas Gábor, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Kilyén László, Kiss Bora, Ördög Miklós Levente, Biluska Annamária, Hollai Heiser Anna, Bokor Barna, Kovács Botond, Lőrincz Ágnes, Gecse Ramóna, László Csaba, Bartha László Zsolt, Illés Alexa, Wessely Zsófi, Bálint Örs, Gergely Botond. Zenészek: Engel Lajos Lehel, Kostyák Márton, Makkai István, Ősz Domokos. Jelmeztervező-asszisztens: Szabó Annamária, díszlettervező-asszisztens: Huszár Gábor, dramaturg: Mohácsi István, zene: Kovács Márton, díszlet: Mohácsi András, jelmez: Remete Kriszta, segédrendező: Fülöp Bea.
A bemutató előadásra március 10-én, csütörtökön 19 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek.
Pr-titkárság. Népújság (Marosvásárhely)