Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Fux Pál
10 tétel
2013. szeptember 11.
Indul a váradi Fux-fesztivál
Nagyvárad lesz szerdától öt napon keresztül a hazai bábozás központja, kezdődik ugyanis az Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiválja, az első FuxFeszt, amelyet a helyi Szigligeti Színház Liliput Társulata hagyományteremtő szándékkal indít útjára.
"Korábban több ízben is voltak különböző találkozók Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de azok mind civil kezdeményezések voltak és idővel elhaltak. Most először hivatalos intézmény áll a fesztivál mögött" – mondta lapunknak Szőke Kavinszki András, a bábszínház művészeti igazgatója. Meglátása szerint nagy szükség volt egy ilyen, magyar társulatokra koncentráló eseményre, hiszen szükség van arra, hogy komoly szakmai elbírálásnak vessék alá az előadásokat és legyen egy fórum, ahol a hivatásos bábosok megvitathatják problémáikat. "Célunk, hogy abból a sajátos helyzetből és nyelvezetből inspirálódjunk, amely Erdélyre jellemző, ebből kell építkeznünk a jövőben" – magyarázta a művész.
A fesztiválon – amely a Nagyszalontán született Fux Pál néhai grafikusról kapta a nevét, aki tizenhét éven keresztül a váradi bábszínház díszlet- és jelmeztervezője volt – összesen tizenkét társulat vesz részt, köztük a házigazda magyar Liliput és a román Arcadia Társulat.
A meghívott társulatok összesen tizenhat előadást mutatnak be. A versenykategóriában öt előadás, a nagy hagyományokkal bíró szentgyörgyi, kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti, valamint temesvári társulat darabja szerepel. Az öttagú zsűriben Urbán Gyula, a magyarországi bábszövetség elnöke, Horányi László, az esztergomi Várszínház művészeti vezetője, Kozsik Ildikó, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa, Varga Ibolya, a kolozsvári Puck Bábszínház rendezője és Jankó Szép Yvette teatrológus kapott helyet.
A Holnaposok terén ma reggel 10 órától egy interaktív gólyalábas előadás várja az érdeklődőket, majd délben, a házigazda Liliput Társulat lép az Árkádia színpadára. Fesztiválnyitó bemutatójuk egyben a váradi magyar színház jubileumi évadát is elindítja, névadójuk születésének kétszázadik évfordulója alkalmából pedig a Szigligeti Edécske bábjátékkal kezdenek. A fiataloknak szóló előadást Urbán Gyula írta és rendezte, a díszletet Balla Margit készítette, míg a zenét Laczó Vince Zoltán jegyzi. A darabot középiskolásoknak szánják, de Kavinszki jelezte, hogy a fesztiválon minden korosztály megtalálhatja a hozzá illő előadást, gondoltak az óvodásokra és a felnőttekre is.
Magyarországi meghívottak is színpadra lépnek, így debreceni, kaposvári, pécsi és budapesti művészek is bemutatkoznak, de vasárnap például a Bukaresti Ţăndărica Animációs Színház tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2013. szeptember 13.
Megkezdődött a váradi bábos találkozó
A nagyváradi Árkádia bábszínházban tegnap délelőtt megtartott esemény nemcsak a Fux Feszt – I. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja elnevezésű rendezvény hivatalos nyitóünnepsége volt, hanem a Szigligeti Színház jubileumi évadának a megnyitója is. A köszöntőbeszédek és az első jubileumi emlékérem átadása után a Lilliput Társulat bemutatta A kis Szigligeti című mesejátékot, amelyet Urbán Gyula írt és rendezett. Vasárnap estig igazán mozgalmas napok lesznek Váradon a bábfesztivál miatt.
A nyírbátori Szárnyas Sárkányok interaktív gólyalábas előadása lett volna a bábfesztivál nyitómozzanata tegnap koradélelőtt. Ám a látványosnak ígérkező esemény, melyet a Holnaposok szoborcsoport mögötti téren tartottak volna meg, az eső miatt délutánra halasztódott. Aki az esős időben is odatévedt a szoborhoz, azt a Szöcskék, a színház önkéntesei értesítették az időpontváltozásról.
A bábszínházban megtartott nyitóünnepélyen Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója elmondta: ebben az évadban tisztelegnek a teátrum névadója, Szigligeti Ede emléke előtt, hiszen jövőre lesz a nagyváradi születésű drámaíró születésének 200. évfordulója. Éppen ezért az új évadban minden hónapban kínálnak majd a nézőknek valamiféle különleges, az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényt. A bábfesztiválról szólván az igazgatónő hangsúlyozta: az önálló magyar színház léte lehetőséget biztosított a váradi Lilliput Társulatnak, hogy megszervezhessen egy ilyen nagylélegzetű seregszemlét és szakmai találkozót. Szárnyaló és lelkes társulat a Lilliput. És ennek a szárnyalásnak csak a csillagos ég lehet a határa. E fesztivál is e szárnyalás eredménye. Ezután Czvikker Katalin átadta az első jubileumi emlékérmet, Deák Árpád képzőművész alkotását Urbán Gyulának. Az író, költő, rendező visszatérő vendége a váradi bábtársulatnak. A kis Szigligeti című előadás (a darabnak Urbán a szerzője is) immár a tizenkettedik rendezése a truppnál. A művész a megnyitóra és premierre egyenest Indonéziából, egy ottani bábfesztiválról érkezett a Körös-parti városba. Urbán Gyula sem jött üres kézzel, indonéziai ajándékát örömmel adta át az igazgatónőnek és a társulatvezetőnek.
Ezután Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője, a fesztivál ötletgazdája elmondta: évek óta foglalkoztatta őket a gondolat, hogy fölöttébb szükséges volna egy ilyen jellegű rendezvény. Az önálló magyar színház léte fontos volt ahhoz, hogy biztosíthassák mindehhez a hátteret. Kifejtette: a fesztivál három pillérre épül. Az első a tradíció, a múlt tisztelete. „Létezésünket ki kell érdemelni. Bőven van miből meríteni, mindig visszatérhetünk az elődeink által kitaposott ösvényre. Hatalmas az az örökség, amit reánk hagytak” – hangsúlyozta a társulatvezető. A következő pillér a szakmaiság és alázat. E régióban sajátos a helyzet, a nyelvezet, a kulturális élet, hiszen több nép él egymás mellett, és mindez egyediséget, sokszínűséget jelent. A harmadik pillér a nyitottság és progresszivitás. Fontos, hogy legyen értő közönsége a bábszínháznak, ezért tudatosan kell építkezniük. Nyitni szeretnének Bukarest és Budapest felé. Nem utolsósorban a jelentős bábos hagyományokkal rendelkező Kecskemét felé, ahol a magyarországi bábművészek találkozóját szokták megszervezni. Szőke Kavinszki András végezetül hozzáfűzte: „Őrizzük meg a hitet, hogy alkotni és a közösséget gazdagítani tudjuk.”
Ezután a jelenlévők megtekinthették a már említett A kis Szigligeti című produkciót, amelyet versenyen kívül mutatott be a Lilliput Társulat. A mesejáték, amint azt a cím is sejteti, arról szól, milyen is lehetett Szigligeti Ede gyermekként. A kerettörténetben egyúttal bábok segítségével fölelevenítik a drámaíró közkedvelt vígjátékát: a Liliomfit. A komédia jó néhány lényeges momentumát beemelték a történetbe.
A fesztivál idején megtekinthető a bábszínház előcsarnokában a Fux Pál képzőművész, díszlet- és bábtervező munkáiból összeállított tárlat.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. október 1.
Gazdag programkínálat a Fux Feszten
Az október 5–10. között Nagyváradon tartandó II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának lesz egy versenyprogramja és egy versenyen kívüli programja is.
A két évvel ezelőtt megrendezett I. Fux Feszthez képest változások lesznek az október 5-én kezdődő, és 10-ig tartó II. Fux Feszt szerkezetében. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első bábfesztivállal kapcsolatban felmerült igényeket, észrevételeket beépítették a II. Fux Fesztbe. Elárulta, hogy legutóbb volt olyan társulat, amelyik elégedetlen volt azzal, hogy ez egy versenyfesztivál. Ebből az észrevételből kiindulva döntöttek úgy a szervezők, hogy a mostani fesztiválnak lesz egy versenyprogramja, és egy versenyen kívüli programja is, ugyanakkor minden egyes előadást szakmailag is kiértékelnek. A főigazgató szerint a Fux Feszt egy hiánypótló rendezvény, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a hivatásos erdélyi magyar bábtársulatok számára, emellett pedig a társulatok jobban megismerkedhetnek egymással ennek a fesztiválnak a keretében. Czvikker Katalin hozzátette: az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok mellett az eseménybe bekapcsolódik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is, melynek növendékei három előadást is elhoznak, ami azért is külön kiemelendő, mert a váradiak a következő időszakban bábszínészeket akarnak alkalmazni.
Nemzetközi fórum
A továbbiakban Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Elmondta, hogy a fesztivál minden napján négy előadás és szakmai kiértékelés lesz. A hat erdélyi magyar hivatásos bábtársulat – a nagyváradi Lilliput Társulat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – egy-egy előadásukkal szerepelnek a versenyprogramban, és versenyprogramon kívül is bemutatnak egy előadást, a temesváriak kettőt. Mellettük, és a marosvásárhelyi egyetem növendékein kívül fellép a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Cókmók című darabjával, és a nagyváradi Mária Királyné Színház Arcadia Társulata Aladdin című román nyelvű előadásával, Magyarországról pedig a debreceni Vojtina, a nyírbátori Szárnyas Sárkányok, a kaposvári BábSzínTér, a Budapest Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház hozza el egy előadását a fesztiválra. Botházy Daróczi Réka hangsúlyozta: Magyarországról európai rangú társulatok szakmai szempontból kiemelkedő előadásait hívták meg, etekintetben külön kiemelte a kecskemétiek Hamupipőke előadását, valamint a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című darabját. Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak a Szárnyas Sárkányok gólyalábas utcaszínháza, mely október 5-én délután öt órától kezdődik a Holnaposok szoborcsoportjánál, innen vonulnak majd a szereplők és a nézők a Szigligeti Stúdióig.
Zsűrik
A II. Fux Feszt szakmai zsűrijének tagjai Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész lesznek. Emellett felállítanak egy pedagógus zsűrit, amely az előadásokat – mint azt a zsűri neve is mutatja – pedagógiai szempontból fogja értékelni. Ezt a testületet Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő alkotják majd. Ugyanakkor lesz egy gyerekzsűri is, amely egy nyolc, egy tizenegy és egy tizenhat éves ifjúból fog állni. Ez utóbbi zsűri tagjait pályázat útján választották ki a szervezők, mondta Czvikker Katalin főigazgató, hozzátéve, hogy a szakmai zsűri kiválasztása során ügyeltek arra, hogy annak tagjai egyetlen a versenyprogramban szereplő előadás alkotógárdájában se szerepeljenek.
Díjak
Kérdésünkre válaszolva Czvikker Katalin elmondta: nem lesz mód arra, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat többször is bemutassák a fesztivál keretében, jelezte viszont azt, hogy a pedagógus zsűri és a gyerekzsűri által legjobbnak tartott előadásokat vissza fogják hívni Nagyváradra. Ha már zsűrizésnél tartunk: a szakmai zsűri három díjat fog odaítélni: a Fesztivál Nagydíját a legjobb előadásnak, a legjobb látványtervért járó Fux Pál Díjat, valamint a Legjobb Alakítás Díját. Emellett a pedagógus zsűri és a gyermekzsűri is odaítéli a maga által legjobbnak tartott előadás díját. Minden egyes társulat egy Jankó Szép Noémi alkotta kisplasztikát is kap ajándékba. Az előadásokra jegyek elővételben kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online. Czvikker Katalin azt ajánlja az érdeklődőknek, hogy vásároljanak jegyet elővételben, mert máris több olyan előadás van, amelyre már alig vannak jegyek. A II. Fux Feszt összköltségvetése mintegy negyvenezer lej, a rendezvény támogatója a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt.
Pap István
erdon.ro

2015. október 6.
Startolt a második Fux Feszt Nagyváradon
Hat előadás szerepel a második Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának versenyprogramjában, emellett további 14 produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők az október 5-e és 10-e között Nagyváradon zajló seregszemlén – derült ki a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának honlapján közzétett tájékoztatásból.
A szakmai zsűri mellett ezúttal gyerekek és pedagógusok is díjazzák a fellépő együtteseket; az ítészek a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat és a nagyváradi Lilliput Társulat közül választják ki azt a csapatot, amely a legjobb alakításért járó díjat hazaviheti, kiosztják továbbá a fesztivál nívódíját és a legszebb látványért járó Fux Pál-díjat is.
A kolozsvári Puck Bábszínház a Ha én lennék Mátyás király című előadásával van jelen a fesztivál versenyében.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. október 8.
„A magyar kultúra ismét teret kap”
Ünnepélyesen is megnyitották tegnap délben az Árkádia Bábszínházban a Nagyváradon immár másodízben megszervezett Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a II. Fux Fesztet.
Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője köszöntötte a jelenlévő gyerekeket, felnőtteket, az eseményen résztvevő bábtársulatok tagjait. Külön üdvözölte Seres Lajos bábművészt, akinek a nagyváradi bábjátszásban fontos szerepe van, és szívükhöz közel áll, illetve Jankó Szép Noémi képzőművészt, aki az idei Fux Pál-díj megalkotója. A szakértő zsűrit is bemutatta, melynek tagjai – Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész, előadóművész – a versenyprogramban szereplő előadásokat értékelik. Egyébként a Fux Feszt programjában összesen hat verseny- és tizennégy vendégelőadás szerepel. Mint elhangzott, újdonságnak számít, hogy az idei, hatnapos rendezvénysorozaton pedagógusokból – Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő – és gyermekekből– Kiss Virág Sára (8 éves), Boros Dóra (11 éves) és Tamás Gergely (16 éves) – álló zsűri is értékeli a bábelőadásokat. A diákokat pályázat révén választották. A feladatuk az volt, hogy röviden meg kellett fogalmazniuk, szerintük milyen egy jó bábelőadás.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez a találkozó kiváló lehetőség arra, hogy a hivatásos bábtársulatok megtekinthetik a végzős bábszakos diákokat, ugyanakkor lehetőség a fiatal pályakezdők bemutatkozására és a tapasztalatcserére is.
Huszár István nagyváradi alpolgármester közvetlenül, humorosan szólt a jelenlévőkhöz, jókedvre derítve mindenkit. „Kerestem, hol van a zsűri, de aztán rájöttem, hogy tagjai gyakorlatilag itt ülnek az első sorokban, hiszen úgy gondolom, hogy ebben a hivatásban a gyerekeknek kell megfelelni” – fogalmazott. Felelevenítette azt az időszakot is, amikor kb. 40 éve még gyermekként lépett ebbe a bábszínházba, és azt tapasztalta, hogy azóta igen sok bútordarab és kellék azért még ugyanaz… „Úgy gondolom, hogy ez a rendezvénysorozat bizonyítéka annak, hogy a nagyváradi magyar kultúra ismét teret kap. Teret a gyermekek számára, a tánc számára és a kulturális rendezvények számára is. Mi sem jobb bizonyítéka ennek az, amit a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyváradi Táncegyüttes tesz, és nemcsak a nagyváradi magyarságért, hanem hírünket viszik a határon túlra is”– hangsúlyozta Huszár.
A zsűri három kategóriában díjaz: a fesztivál nívódíját a legjobb előadásért, a Fux Pál-díjat a legszebb látványért, illetve a legjobb alakításért ítélik oda. A pedagógusokból és a gyermekekből álló zsűri pedig szubjektív véleménye szerint fog majd választani.
A nyitóünnepséget a szatmárnémeti Brighella Bábszínház Cseresznyevirág című, japán népmesét feldolgozó bábelőadás koronázta meg.
Sükösd T. Krisztina

2017. március 6.
Folytatják, ahogy Nagy-Kopeczky Kálmán megálmodta (Cimborák Bábszínház)
Pótolhatatlan a Nagy-Kopeczky Kálmán hiánya, 2015. december 3-án bekövetkezett halálával új korszak kezdődött a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház életében – magyarázza Péter Orsolya, a bábtársulat művészeti vezetője. Ő maga tudatosan próbálja tovább vinni, erősíteni azt a szemléletmódot, amelyet a bábszínházat létrehozó elődje markánsan képviselt, így nem mondtak le arról a törekvésükről sem, hogy független intézménnyé váljanak. A társulatuk bővült, előadásaik egyre népszerűbbek, legutóbbi, A három kismalac című bemutatójukat február végén tartották, a napokban pedig Debrecenben vendégszerepelnek.
Hivatalos megalapításától (1998) kezdődően a Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház tagozataként működik, noha Nagy-Kopeczky Kálmán már elindult az önállósodáshoz vezető úton, „letette az alapkövet”. Támogató ígéreteket is kaptak a fenntartó városházától, Péter Orsolya szerint továbbra is van esélyük, csupán azt nem tudni, mikor történhet meg. Tavaly sikerült kibővíteni a társulatot, ma már öt bábszínész (Lukács Emőke, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) és három színházi alkalmazott, illetve a művészeti vezető alkotja csapatukat, ez is lényeges változás 2015. végéhez képest, amikor a társulat mindössze három bábszínészből állt.
Nagy-Kopeczky Kálmán távozása után azzal szembesültek, új előadásokat kell létrehozniuk, ugyanis szinte minden korábbi darabban fontos szerepet játszott, Verstől versig hajt a csordás című, igen sikeres előadásukról le is kellett mondaniuk. Nehézségeiket az is fokozta, hogy ugyanabban az évben december elején tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a bábstúdiót, azóta „hontalanok és alkalmazkodók”, mindenhol játszanak, ahol éppen lehetőségük van, a nagyszínpadon, a Háromszék Táncstúdióban vagy a Kamarateremben. Készült egy terv a bábstúdió felújítására, ám a magas költségek miatt felmerült egy teljesen új bábszínház építésének lehetősége is, több vélemény szerint ez lenne a legjobb megoldás, mert Sepsiszentgyörgy megérdemel egy önálló bábszínházat.
Péter Orsolya „kapott feladatként” tekint művészeti vezetői munkájára, művelődésszervezőként szegődött a bábtársulathoz 2011-ben, azóta folyamatosan tanulja új színházi szakmáját. Jól ismerte Nagy-Kopeczky Kálmán elképzeléseit, s mint meséli, a néhai társulatvezető folyamatosan küzdött a bábszínházért, annak érdekeit mindennél előbb helyezte, túlhajszolta magát, és ma már úgy látja, beszélgetéseik alkalmával „hagyakozott”, mert tartott a haláltól. Nagy-Kopeczky Kálmán önálló műfajként tekintette a bábszínházat, mely kortól függetlenül a lélekre hat, mindig nagyon figyelt a gyermekekre, és markáns irányvonalat szabott, melynek lényege, hogy a nagyon gazdag magyar népmesei örökségre kell építeni – hangsúlyozza Péter Orsolya. Emellett folytatják a vidéki előadásokat is, mind a háromszéki falvakban, mind szórványvidéken. Tavaly ősszel a Székelyföld Napokon nyolc megyei faluban, illetve Brassó környékén léptek fel, igazi gyermeksereg követte előadásaikat.
2016-ban három új produkciót mutattak be, február végén Tasnádi István Cyber Cyrano című, kamaszoknak szánt „netdrámáját”, júniusban magyar népmese alapján készült, A rest legényről című bábjátékkal álltak színpadra, míg decemberben Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára felújították korábbi, Benedek Elek meséje alapján készült darabjukat, A só című előadást. Legutóbbi bemutatójukat most február végén tartották, A három kismalac című hagyományos bábjátékukat szabadtéren, vásárokban is játszhatják majd. Két fesztiválra is készülnek, júniusban egy brassói nemzetközi báb- és marionettfesztiválra mennek, októberben pedig Nagyváradon várják őket a Fux Pál egykori bábtervezőnek, rendezőnek és grafikusnak emléket állító bábos találkozóra. Emellett magyarországi meghívásoknak is eleget tesznek, tegnap a debreceni Vojtina Bábszínházban léptek fel. De a Cimborák Bábszínház szívesen részt vállal minden gyermekeket érintő sepsiszentgyörgyi rendezvényen, újabban ők szervezik a Szent György Napok bábelőadásait is. Örülnek annak, hogy egyre több szabadelőadást tarthatnak, nemcsak délelőttönként fogadnak szervezett gyermekcsoportokat, hanem délutánonként egyre több család jön bábelőadásaikra, rendszeresen telt házzal játszanak, ez a sepsiszentgyörgyi közönséget dicséri, más erdélyi városokban ez kevésbé jellemző.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 3.
Megkezdődött az erdélyi magyar bábszínházak fesztiválja Váradon
Elkezdődött hétfőn az október 6-áig tartó, a váradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által kezdeményezett III. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja.
A nagyváradi művészi bábjátszás kiemelkedő alakjáról, Fux Pálról elnevezett esemény a régióban egyedülálló módon vállalja, hogy az erdélyi magyar bábszínházak fórumaként lehetőséget biztosítson a szakmai párbeszédre.
Az idei kiadáson 17 társulat 22 előadását láthatják az érdeklődők, az erdélyi társulatok mellett pedig Magyarországról, Szerbiából és Szlovákiából is érkeznek vendégfellépők.
Nyitóbeszédében Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője elmondta, nagyon örül annak, hogy az erdélyi báb- és felnőttszínházi szakemberek egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a nagyváradi teátrum hagyományteremtő kezdeményezése felé, ugyanakkor köszönetet mondott Czvikker Katalin főigazgatónak, illetve a támogatóknak, hogy idén minden eddiginél színesebb kínálattal várhatják az érdeklődőket.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház A só – mese a szeretetről című előadását megelőzően, Botházy-Daróczi Réka elmondta, a nyitóelőadással a tavaly elhunyt Nagy-Kopeczky Kálmánra, a kortárs erdélyi bábszínházi szakma elismert rendezőjére kívánnak emlékezni.
Czvikker Katalin kifejezte reményét, hogy a mesei hármas szám szerencsét hoz a fesztivál harmadik kiadásának: Fux Feszt van, ha esik, ha fúj, ha sok, ha kevés a támogató. Teret adunk, lehetőséget teremtünk arra, hogy az erdélyi bábszakma az újra és a másra rácsodálkozhasson kétévente, itt, Nagyváradon” – tette hozzá.;;;?A fesztivál idejére három előadásra érvényesíthető fesztiválbérlet, az előadásokra jegyek és bérletek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között), a helyszínen, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon vásárolhatók. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 10.
Díjkiosztóval zárult a nagyváradi Fux Feszt
Két díj a Puck Bábszínháznak
Vasárnap zárult a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett Fux Feszt, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja. Az október 2–7. között lezajlott, a társulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozó hat napján tizenhét társulat huszonkét előadását láthatta a közönség, a meghívott előadások mellett pedig szakmai beszélgetésekre és workshopra is sor került.
A fesztiválról két díjjal térhetett haza a kolozsvári Puck Bábszínház, a Palocsay Kisó Kata rendezte Mimorózart című előadásuk elnyerte a gyerekzsűri díját és a legjobb látványért járó Fux Pál-díjat, amelyet megosztva kapott a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház A rest legényről című előadásával.
A vasárnapi díjkiosztón továbbá két fesztiváligazgatói díjat is átadtak: a szakmai zsűri ajánlásával Szabó J. Viktor bábművésznek, a Szigligeti Színház Lilliput Társulata által bemutatott Kispipi és Kisréce című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata által bemutatott, A néma cipő története című produkcióért ítélték oda, ez utóbbi előadást szintén Palocsay Kisó Kata rendezte.
A legjobb előadásnak járó díjat a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozata érdemelte ki aTörténet a tálról és a kanálról című produkciójáért. Az előadás emellett a pedagógus zsűri díját is elnyerte. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 16.
Tizenhét társulat lép fel az erdélyi magyar bábszínházak nagyváradi fesztiválján
Tizenhét társulat huszonkét előadása lesz látható a harmadik alkalommal megrendezendő Fux Feszten Nagyváradon, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválján, amelyet Fux Pálról, a szervező nagyváradi bábszínház egykori vezető személyiségéről neveztek el.
A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának közlése szerint a fesztivál október 2. és 7. között lesz. A szakmai találkozó hat napján tizenhét társulat huszonkét előadását láthatja a közönség, de szakmai beszélgetésekre és műhelygyakorlatokra is sor kerül.
A Fux Feszt az idén túllép Románia határain, és hagyományos magyarországi meghívottai mellett Vajdaságból és Felvidékről is fogad egy-egy társulatot. Az idén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábos, illetve a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színész szakos hallgatói is elfogadták a szervezők meghívását, így ők is gazdagítják előadásaikkal a fesztivál kínálatát.
Hat erdélyi magyar hivatásos bábszínház lesz jelen a fesztiválon, a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint a házigazda Lilliput Társulat. Rajtuk kívül a fesztivál vendége lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a pécsi MárkusZínház, a magyarországi Led Puppets, a Vajdasági Magyar Bábszínház, a Rozsnyói Meseszínház és a győri Vaskakas Bábszínház.
Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a III. Fux Feszt is versenyfesztiválként határozza meg magát, de az egyes bábszínházak, társulatok szabadon dönthetnek, hogy versenyben vagy versenyen kívül kívánnak megmutatkozni. A szakmai zsűri tagjai idén Kozsik Ildikó bábrendező és tanár, Maria Mierlut színész-rendező, illetve Vadas László rendező. MTI; itthon.ma/kult

2017. december 16.
Arany János és a Csonka torony – 1957
Hatvanéves emlék
Váradon volt egy kedves, tehetséges grafikus barátom, Fux Pali. Szalontai születésű volt, és az ő javaslatára kaptam meg ezt a szép feladatot, hogy elkészítsem két kedvenc költőm, Petőfi és Arany szobrát Szalontára a Csonka toronyba, az Arany János Múzeumnak. Boldogan megmintáztam, és 1957 őszére oda is szállítottam. Szépen, biztonságosan becsomagoltam egy ládába, és ugyanazon a vonaton el is kísértük Szalontára Kányádi Sándor barátommal. Arany János így mindjárt három Sándor kíséretében érkezett meg szerencsésen szeretett szülővárosába. Zord, esős idő fogadott az állomáson, mi jól átfáztunk, mert a vonatokon még nem kapcsolták be a fűtést, de megnyugodva láttuk, a szobor épségben megúszta az utat. A beszállítás megtörtént.
Az állomás mellett béreltünk szobát egy szállodában. Hideg volt ott is. Göröngyös matracú, nyikorgós ágyba feküdtünk. Rosszul aludtunk, reggelre a csípésektől sűrűn vakaróztunk. Meg is jegyeztem Sándornak: Na, koszorús költő, ez az éjszaka valahogy eltelt, de ezen változtatni fogunk.
A Csonka toronyban már jól haladtak a munkával, mire odaértünk, minden ragyogott. Találtam a szobromnak egy jó helyet. A rendezéssel jól haladtunk, igyekeztünk hasznossá tenni magunkat. Én elvállaltam az íróasztal rendezését. Megilletődve rakosgattam az elfaragott tollakat és mellette a költő bicskáját, amivel a tollait hegyezte. Ott voltak kiállítva a marhacédulák is az ő csodaszép gyöngybetűivel. Ezt a tökéletes kalligráfiát mintának lehetne használni szépírásórákon a nebulóknak. Mindezt nagy gonddal és meghatódva rendezgettem. Egyszer csak látok egy teljes koszorút. Babérlevelekkel volt beborítva, körbecsavarták egy keskeny piros-fehér-zöld szalaggal. Volt egy szélesebb piros-sárga-kék szalag is, rajta felirat. „Sándor, nézzed csak, a románok is küldtek koszorút a temetésre!” – hívtam fel Kányádi figyelmét. Fel is olvastam a szöveget: „Budapest Székesfőváros Nagy halottjának” volt ráírva. Ekkor tudtam meg, hogy ezek a magyar főváros zászlajának színei. De van különbség, a sárga és a kék színe nem azonos tónusú a román trikolóréval. Sok koszorú volt ott, nagy részüket megviselte az idő. A koszorúkat zsákvászonba burkolták, egyenként varrták rájuk sűrűn a babérleveleket. Kiválasztottuk a kevésbé megrongálódottakat, azokat raktuk a kiállítandók közé. A többit egy raktárban helyezték el. Én egy nagyon viseltes koszorúról leszedtem pár levelet. Nagy kegyelettel őrzöm ma is.
Sándor a rendezés közben megismerkedett egy tanító nénivel, aki szintén ott segédkezett. Szépecske volt és szőke, 19 éves. Mint kiderült, szereti Sándor barátom verseit is, és meghívott bennünket uzsonnára. Kevés vonakodás után, főleg az én biztatásomra Sándor engedett, és elfogadtuk a meghívást. Szép, kertes házba érkeztünk uzsonnára. Csodálatos disznótoros tálat hozott be a kedves mama. Neki is láttam rendesen, Sándor meg is jegyezte, hogy ő már nem is mer enni, annyi finomság hiányzik a tálról. Megnyugtattam, egyen csak nyugodtan, itt nem úgy van, mint Kolozsváron, amikor tíz deka parizeren kell osztozkodni. A kedves, vidéki háziasszonyok szeretik a jó étvágyú vendégeket. Mikor bejött a mama, megköszöntem, megdicsértem a finomságokat: „Mi sajnos ilyesmihez Kolozsváron nemigen jutunk hozzá”– jegyeztem meg, majd elpanaszoltam, milyen hideg a szállodánk és poloskás is. Sándor rugdosott az asztal alatt, hogy hallgassak, de azért jól jött, amikor ott tartottak éjszakára. Kitűnően megoldódott a létünk a hazautazásig. Nem is hagytam szó nélkül: „Na látod, koszorús költő, ha befogom a számat, vacogva vakarózhattunk volna abban a lerobbant hotelben.”
Azóta is merem remélni, hogy kedves költőm, Arany János nem haragudott meg rám a babérlevelek miatt. Kolozsvári Puskás Sándor / Népújság (Marosvásárhely)