"Dokumentumot közölt a Romániai Magyar Szó, Király Károly Erdélyi Kálmán álnéven adott helyzetképet az elnyomott erdélyi magyarság helyzetéről 1981 márciusában. Példákkal mutatta be a nehéz helyzetet. A katonaköteles fiatalok lépten-nyomon a nemzeti diszkrimináció számtalan formájába ütköznek: nem használhatják egymás közt sem anyanyelvüket, nem írhatnak levelet magyarul, a magyar fiatalokat román vidékre viszik a katonaság idejére. A magyar végzős orvosokat, tanárokat Moldvába, Olténiába, román vidékre helyezik. A román tannyelvű osztályokba kényszerített magyar tanulók egymás között sem beszélhetnek magyarul. Nagyváradon az új igazgató megfenyítette a személyzetist: az üzemben nem lehet több magyar mint román. Sürgősen hozatni kell román munkásokat. Nagyváradra az utóbbi évtizedekben 25 ezer románt telepítettek be. Ugyanez történt Marosvásárhelyen Magyar városokban /Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda/ egész utcákat, főtereket, magyarlakta negyedeket bontottak le. Helyükbe tömbházakat húztak fel és románokat költöztettek be. Az 1977-es népszámlálásnál minden kérdésnek volt kódszáma, kivéve a nemzeti hovatartozás rubrikáját. Vegyes házasságok esetében nem írták magyarnak a családtagokat. Romániában a 2 milliós cigányságból 260 ezret ismertek el, a többit beírták románnak. A több mint 2 milliós magyarság a népszámlálás szerint 1,7 millió fő, hasonló a helyzet a többi nemzetiségnél is. A népszámlálás kérdőívet Bukarestbe szállították, az adatokat onnan közölték a helyi szervekkel. Nagysármáson például 1200 magyart tartanak nyilván. A református egyház nyilvántartásában 2300 magyar szerepel. Önkényesen tehát ennél a településnél 1100 magyart megfosztottak nemzetiségétől. Emiatt nincs magyar iskola Nagysármáson, de a környéken sem. 1980-ban a magyar tanulók 50 százaléka kénytelen román nyelven folytatni tanulmányait. A líceumi tanulóknak csak 30 %-a tanulhat anyanyelvén, noha például Marosvásárhely lakóinak 70 %-a magyar. A marosvásárhelyi Bolyai Líceumban az 1980/81-es tanévben 70 magyar IX. osztályba felvételizett tanulót áttettek a román osztályokba, mondván, csak két magyar osztály indulhat, noha 4 osztályra való tanuló sikeresen felvételizett. 1945 óta 1,5 millió románt hoztak be Erdélybe. Van sok megalkuvó magyar vezető, például Hajdu Győző, az Igaz Szó folyóirat főszerkesztője. A magyarság több "képviselője", mint Gere Mihai, Fazekas Ludovic, a Kovászna megyei első titkár, Nagy Ferdinand, Szász Iosif, a Hargita megyei első titkár, Cseresznyés Béla, Korondi Stefan, Coppándi Sándor, Fejes Juliu, Furó Gyula, Hegedüs Béla funkcionáriusok, akik közül egyesek magyarul sem beszélnek, de mind karrierista nemzetárulók. Velük szemben van a többség, akik vállalják magyarságukat. Sokan vállalnak meghurcoltatást, lelki tortúrát /Zsuffa Kálmán sepsiszentgyörgyi lakos, Jenei Tamás bákói református lelkész, Király Károly és mások/, egyesek életüket is áldozták /Szikszai Jenő tanár/. Céltudatos kiállással sikerült kiharcolni egy-egy osztályt, Takács Lajos és Nagy Géza professzorok, Kovács Zoltán festőművész, Gáll Ernő szerkesztő, Balogh Edgár, Kacsó Sándor, Benkő Samu, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Bálint Tibor írók a Központi Bizottsághoz címzett tiltakozó táviratokkal elérték, hogy a kolozsvári piarista, 400 éves múltra visszatekintő középiskolát ne számolják fel egészen. /Erdélyi Kálmán (Király Károly): Hangok és vészhangok Erdélyből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13., 14./"

A Romania Mare febr. 21-i számában Furo Iuliu Ioan támadta a Határon Túli Magyarok Titkárságát, személy szerint Entz Géza államtitkárt és Keszthelyi Gyulát, akik látogatást tettek Romániában, felkérve a román Külügyminisztériumot, tisztázza, mi volt látogatásuk célja, vajon Erdély Magyarországhoz való csatolását kérő memorandum ügyében tárgyaltak az RMDSZ-szel? /MTI, Romania Mare, febr. 21./

"A budapesti Erdélyi Magyarság folyóirattal rendkívül sokat foglalkoznak a román sajtóban, dühödten támadják cikkeit a román újságok, de a román politikusok is. Irányított kampányról van szó, ezt mutatja az azonos idézetek és kommentárok gyanús egybecsengése. Barabás István bemutatta, hogyan sorakoztak a román sajtóban a folyóiratot elítélő cikkek. Silviu Achim: Az Erdélyi Magyarság határozottan megy a maga útján /Adevarul, máj. 29./. Ebben a szerző elsősorban Jónás Endrének a dákoromán kontinuitás-elméletét cáfoló írása miatt háborodott fel. Ion D. Goia /Flacara, jún. 3./ vezércikkében azt állította, hogy a romániai magyar kisebbség örökös elégedetlensége az Erdélyi Magyarság manipulálásának következménye. Az akkor második legnagyobb példányszámú bukaresti napilap, a Tineretul Liber következett: jún. 5-i számában Ioan Lascu Magyarország meg akarja nyerni az első világháborút cikke szerint világszerte évi 1500 irredenta kiadvány jelenik meg Románia ellen. Írásában Jónás Endrének az Erdélyi Magyarság 9-es számában a dákoromán kontinuitás-elméletét cáfoló tanulmányát támadta /ugyanazokkal az idézetekkel, mint előbb az Adevarul/. Jún. 10-én újra az Adevarulban Silviu Achim az Erdélyi Magyarságból Habsburg Ottót idézte, aki egyetért Erdély föderalizálásával. A Romanul hetilap jún. 4-i számában két cikk is támadta a folyóiratot Petre Valeriu és Sorin Petrescu tollából. Jún. 15-én a Libertateaban Dorin Suciu budapesti tudósításából megtudhatjuk, milyen keserűséget okoznak neki olyan sovén, szélsőjobboldali irredenta-revizionista kiadványok, mint a Szent Korona, a "Hunya" és "Erdélyi Magyarország" /így!/. A Hunya Hunnia akar lenni. Jún. 15-én a Romanulban Doru Rotaru Zadar Miklós "határtalan arcátlanságát" leplezi le az Erdélyi Magyarság 10-es számából, ahol az inkriminált szerző abszurdnak minősíti a dákoromán kontinuitást. A Romania Mare szélsőséges hetilap jún. 26-i számában Armand Nicolau szintén kikelt a folyóirat egyik cikke ellen. Júliusban a Romanul 27-es számában Sorin Petrescu felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdélyi Magyarság szerzői között sok romániai magyar szerző van. Adrian Paunescu hetilapjában /Totusi Iubiera, júl. 23./ Hajdu Győző, a lap munkatársa felhívta a figyelmet a készülő Erdélyi Világtalálkozó hallatlan veszélyére, Zolcsák Istvánnak, az Erdélyi Világszövetség brazíliai társelnökének nyilatkozatára, amelyet az Erdélyi Magyarság is közölt. Júl. 25-én a Romania Mare hetilapban Furo Iuliu Ioan a nyilvánvalóan románellenes Erdélyi Magyarság ellen emelt szót, a kiadvány "gazembersége és alattomossága minden mértéket meghalad, amikor a 10-es számban bizonyos Zadar Miklós tagadta a dák-római kontinuitás elméletet". Júl. 28-án a Romanulban Petre Valeriu "tiszta revizionizmusnak" könyvelte el az Erdélyi Magyarságot. A Totusi Iubiera (Bukarest) júl. 30-i számában Hajdu Győző Irredenta ugatás és böfögés címmel Beke Györgyöt támadta az Erdélyi Magyarságban napvilágot látott írása miatt, mert nem nevezte fasiszta tettnek a bécsi döntést, ugyancsak elmarasztalta Jónás Endrét, akinek szintén ebben a folyóiratban publikált cikke a népszámlálásról nem egyéb, mint "RMDSZ-ugatás". A Romanul aug. 3-i számában Sorin Petrescu kelt ki az Erdélyi Magyarság ellen, majd közölt egy magyarellenes kiáltványt. Raoul Sorban hetilapja, a Timpul aug. 4-i száma fenyegető szalagcímmel újraközölte az Erdélyi Magyarság júniusi különszámából Jónás Endre terjedelmes cikkét Romániáról, az utolsó gyarmati birodalomról. A Romania Mare aug. 21-i számában jelent meg Furo Iuliu Ioan cikke: szerinte az Erdélyi Magyarság júniusi különszámában gazemberek, haza- és nemzetárulók intéztek támadást Románia integritása ellen. Amennyiben a román kormány nem intézkedik, ő, mint magyar nemzetiségű román állampolgár a nemzetközi szervezetekhez fordul, hogy rámutasson, milyen alattomos terveket táplál Magyarország. Az aug. 17-i Romanulban két cikk is foglalkozott az Erdélyi Magyarsággal: Petre Valeriu szerint Kreczinger István főszerkesztő nyilatkozata /a békeszerződések alapján létrejött államok széthullásáról/ puskaporszagot áraszt, Sorin Petrescu pedig Pomogáts Béla tanulmányát irredentának minősítette. A Timpul aug. 25-i számában Adria Rizea főszerkesztő feltette a kérdést, ki fedezte az Erdélyi Magyarság különszámának költségeit. Ugyanebben a számban Horea Brestoiu megállapította: "A régi és mai hungarizmus, ez a hivatásos agresszor eszeveszett orkán dühével sújt le Románia. Úgy véli, elérkezett a hazánk elleni roham végső pillanata." Aug. 28-án a Romania Mare közölte, hogy más nemcsak Romániában, hanem Londonban is olvassák az Erdélyi Magyarságot, ugyanis "dr. Michel Titus" kirohant a budapesti folyóirat ellen. A durva, primitív fogalmazásból, abból, hogy ismét intézkedéseket sürget, feltételezhető, hogy a "londoni" szerző nem más, mint Furo Iuliu Ioan. /Barabás István: Az akció fedőneve: "ERDÉLYI MAGYARSÁG". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./"

Az Iliescu elnököt támogató Demokratikus Nemzeti Megmentési Front több szélsőséges képviselőt is bejuttatott az Európa Tanács közgyűlésére küldendő román küldöttségbe, így Adrian Paunescut, Ceausescu udvari költőjét, Adrian Motiut, a Román Nemzeti Egységpárt tagját és Fúró Gyulát, a Romania Mare Párt tagját. /Magyar Hírlap, jan. 28./

"A román parlament jóváhagyta az Európa Tanácshoz küldendő tíztagú küldöttség összetételét, köztük van Frunda György RMDSZ-szenátor, a "másik magyar" Furo Iuliu, a Nagy Románia Párt képviselője. Frunda György szerint ahhoz, hogy felvétele az Európa Tanácsba ne legyen formális, Romániának garanciákat kell nyújtani a kisebbségi jogok biztosítására. /Cseke Gábor, Bukarest: Románia szeretné elnyerni felvételét az Európa Tanácsba. = Magyar Nemzet, jan. 30./ "

A szélsőséges, nacionalista Nagy Románia Párt megtartotta első országos kongresszusát /márc. 6-7./ Bukarestben. Kevés párt képviseltette magát, de a kormánypárt küldöttei megjelentek. Ott volt a Romániai Cigányok Általános Szövetségének főtitkára is. Ez azért keltett meglepetést, mert Vadim Tudor pártvezér korábban a cigányok kényszermunkára fogásának szükségességéről beszélt. A kongresszusát tartó párt az RMDSZ betiltását és Tőkés László püspöknek az országból való kiutasítását követelte. A magát magyar nemzetiségű románnak valló Iuliu Furo javasolta, hogy a parlament fogadjon el egy románellenes tevékenység elleni törvényt, követelte az etnikai lapon szervezett pártok betiltását és Tőkés László ügyészség elé állítását. Megjelent Mihaila Cofariu, az 1990-es marosvásárhelyi pogrom román sebesültje, akit már felköszöntött Iliescu elnök is, és akit most Vadim Tudor elnök köszöntött. A küldöttek nyílt szavazással újraválasztották az elnöki tisztségbe Vadim Tudort. /Magyar Hírlap, Új Magyarország, márc. 8./

"A bukaresti sajtó nyilvánosságra hozott dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy Fúró Gyula, aki Ion Iuliu Furo néven a Nagy-Románia Párt egyik vezetője, a Romania Mare magyarellenes, antiszemita lap munkatársa, 1958-ban tanúskodásával börtönbe juttatta egykori évfolyamtársát, Picu dan Luciant, és nagy szerepe volt abban, hogy ugyanakkor további húsz egyetemistát kozmopolitizmus vádjával kizárjanak az egyetemről. /Gyarmath János: Nagy-Románia Párt "díszmagyarja". = A Magyar Nemzet, máj. 21./"

A román ET-küldöttségben hat helyet szerzett meg a kormányzó Társadalmi Demokrácia Pártja és három bolygópártja /a Román Nemzeti Egységpártból a magyarellenes kijelentéseiről híres Adrian Motiu, a Nagy-Románia Pártból Ioan Iuliu Furo, a Szocialista Munkapártból Adrian Paunescu/, az RMDSZ-t Frunda György képviseli. /A román ET-küldöttség összetétele. = Magyar Hírlap, nov. 4./

Corneliu Vadim Tudor aug. 23-án Csíkszeredába látogatott, ahol a megyei tanács nagytermében tartott sajtóértekezletet többszáz tisztelőjének jelenlétében. Magyarlakta megyébe érkezett, ezért általa nagyra értékelt magyar eredetű állampolgárokat hozott magával, Iuliu Furó bukaresti képviselőt, Barabás Lászlót, a Szocialista Munkapárt baróti elnökét. Tudor Kovászna és Hargita megyét ősi román megyéknek nevezte, majd keményen ostorozta az elnökjelölteket: Iliescu lelkiismeret nélküli illegalista, Emil Constantinescu amerikai kém, Petre Roman, az egykori KGB-tábornok fia Icig vajda, hozzátette: anélkül, hogy bármely nép érzelmeit sértené. Az alapszerződésről kijelentette: Funarral együtt nem fogadja el az 1201-es ajánlást. Magyarország Erdélyt akaró, revansista politikája mitsem változott, mondta Tudor, és egyenlőségjelet tett Kun Béla, Horthy Miklós és Göncz Árpád között. Frunda György elnökjelölését RMDSZ-diverziónak és arcátlanságnak tartotta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

A Nagy-Románia Párt Bukarestben nov. 9-én befejezett kongresszusán két hivatalos dokumentumot fogadtak el. A párt a "felvilágosult nacionalizmus" doktrínája alapján áll. Programjuk "rendet és fegyelmet" ígér. Kormányra kerülése esetén a párt létrehozza a "Románellenes Tevékenységet Vizsgáló bizottságot", és megindítja az eljárást "a horthysta RMDSZ" betiltására. A román állam tekintélyét helyre fogják állítani Hargita és Kovászna megyében. Az NRP-kormány kezdeményezni fogja a Magyarországgal és Ukrajnával kötött alapszerződések újratárgyalását "a történelmi igazság, a nemzetközi jog és a Románia érdekeinek járó tisztelet alapján". Javasolni fogják a Moldovai Köztársaság "békés úton történő visszatérését az anyaországhoz" egy konföderáció keretében. A párt méltatta a háborús bűnösként kivégzett "hős katonát", Antonescu marsallt, aki "a keleti kommunista kolosszus ellen küzdött", továbbá az ország két kommunista vezetőjét, Gheorghiu Dejt és az 1989-ben kivégzett Nicolae Ceausescut, akik "megteremtették a feltételeket a nemzeti doktrína feltámadásához". Programjuk szerint "Nagy-Románia újbóli megteremtését, az önkényesen elragadott területeknek a hazához való visszatérését kell céloznia". "Az igazság az, hogy Romániának vissza kell nyernie azokat az örök román területeket, amelyeket elraboltak tőle a Ribbentrop-Molotov paktum nyomán". A kongresszuson nagy sikert aratott Iuliu Furo (Fúró Gyula) szenátor, a párt szenátusi csoportjának vezetője, például olyan kijelentésekkel, mint hogy "az RMDSZ-nek el kell tűnnie a föld színéről", "Erdély román volt, román és román marad", "a román nyelv szent". - A Nagy-Románia Párt újraválasztotta elnökévé Corneliu Vadim Tudort. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

"Nov. 17-én befejeződött az oktatási sürgősségi kormányrendelet képviselőházi vitája, minden változatot leszavaztak, a két ház közötti egyeztető bizottságra maradt a döntés. A nemzetiségi kisebbségek nyelvén folyó állami főiskolai oktatásról szóló cikkely megrövidült. Elvetették az első bekezdését, tehát a szenátusi változatot is és a képviselőházi szakbizottság szövegét is. Mint ismeretes, a szenátusi változat már nem tette lehetővé önálló karok és főiskolák, egyetemek létesítését a kisebbségek számára - pontosabban a kisebbségek nyelvén folyó állami oktatás keretében. Megállt a kollégiumoknál. A képviselőházi szakbizottság szövegében már a kollégiumok sem szerepeltek, a kisebbségi diák számára csak csoportok és szakok működhetnek anyanyelvén De mi az, ami megmaradt ezek után? - tette fel a kérdést az újságíró. A cikkelyhez hozzábiggyesztett (2.) bekezdés, miszerint "Elismerik a nemzeti kisebbségek jogát, hogy a törvénynek megfelelően saját magánfőiskolai intézeteket létesítsen." Ez sem semmi... - Nov. 17-én a parlamentben megismételték az egy héttel ezelőtti szavazást - és most már minősítetté vált az első bekezdés elutasítása. Ezután sorra vették a szakbizottság által elvetett javaslatokat. Kezdték a Iuliu Furoéval, aki kizárólag román nyelvű főiskolai oktatást kért. Elvetették. Aztán Asztalos Ferenc ismertette Varga Attila szabályosan benyújtott - és képviselőházi szakbizottsági szinten elvetett javaslatát, amely a 36. számú sürgősségi kormányrendeletben lévő szöveg visszaállítását szorgalmazza, amely biztosítja a romániai nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvükön működő önálló állami egyetem létesítését is. Indoklása közismert: a romániai magyarság ezt kívánja - 500 000 aláírás bizonyítja ezt a kívánságot; az 1989-es hatalomváltás utáni helyzet lehetővé teszi ezt: benne van a kormányprogramban a kisebbségek anyanyelvén folyó oktatással szembeni korlátozások megszüntetése, a kisebbségek anyanyelvén folyó oktatás keretének bővítése - a teljes vertikum megvalósulásáig; mert a Románia által aláírt nemzetközi egyezmények és megállapodások szerint való ez. Mindez süket fülekre találtak a román képviselőházban. Most viszont nem a xenofóbiát nyíltan hirdető, zászlójukon hordó nemzeti-kommunista utódpártok: a PRM, PUNR, PDSR vagy a Melescanu-féle "független" politikai csoportosulás volt süket ezen érvek hallatán, ők ugyanis ott sem voltak a teremben. A teremben csak a kormánykoalícióbeli partnerek voltak: a parasztpárt, a liberális párt, a demokraták stb. És ők egyhangúlag és egyöntetűen elvetették a magyar javaslatot. Ez elgondolkoztató és - nyílt színvallás. A két ház közötti egyeztető bizottság hozhat ezután úgynevezett "közös szöveg"-et, amit aztán megszavaz vagy elvet majd a két ház. /Zsehránszky István: Ez sem semmi... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./ Az RMDSZ képviselőházi frakciójának döntése hibának bizonyult, hogy az addig frakció alelnöki tisztséget betöltő Asztalos Ferencet éppen erre az időszakra nem választották újra. A román lélek alapjában tekintélytisztelő, ezért Asztalos többre jutott volna a bizottságban. Feltűnő volt, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter nem szólt hozzá a vitához. Úgy tűnt, hogy az RMDSZ frakció vezetősége magára hagyta Asztalos Ferenc és Garda Dezső küzdelmében. Megszólalhattak volna a nagy tekintélynek örvendő képviselők, mint Kovács Csaba, Birtalan Ákos, Vida Gyula és mások. Nem érezte kötelességének részt venni a vitán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Bolyai Társaság, de távol volt Kötő József államtitkár is. A magyar püspökök viszont jelen voltak a parlament karzatán, így Jakubiny György érsek és Csiha Kálmán püspök, akik kötelességüknek tartották a részvételt és azt, hogy nyilatkozzanak a magyar oktatás ügyéről. /Béres Katalin: Befejeződött az oktatási kormányrendelet vitája. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 17./"

Márc. 24-én a Duna Televízióban B. Nagy Veronika és Vetési László a verespataki magyarságot mutatta be. Ismert, hogy Vetési László lelkész a szórvánnyal foglalkozik, de azok a magyarok, akik családban, iskolában, templomban románul beszélnek, nem sorolhatók ebbe a kategóriába. Az azonosságzavar nem helyi színfolt. A jelenség egyébként földrajzilag is terjedőben van, hiszen a Mezőség egyes falvaiban a hívek napjainkban kezdik kérni a papokat, hogy románul prédikáljanak. Emiatt nemsokára három erdélyi magyar kategóriában kell gondolkoznunk: van tömbmagyar, szórványmagyar és foszlánymagyar. A készülő státustörvény sem tekinthet el ettől a valóságtól. Nem volna helyes, ha a nyelvtudás alapján Fúró Gyulának, Boda Józsefnek, Hajdu Győzőnek kijárna a különleges magyarországi jogállás, ugyanakkor a verespatakiakról, akik önhibájukon kívül vesztették el kapcsolatukat az anyanyelvvel, megint elfeledkezne a magyarok Istene. /Nits Árpád: Foszlánymagyarság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

A Kovászna és Hargita megyében élő románok sorsa a legrosszabb a világ összes románjai közül, és ezért alapvetően Bukarest a felelős - hangsúlyozta máj. 21-én Sepsiszentgyörgyön tartott választási kampánybeszédében C.V. Tudor. A sepsiszentgyörgyi nagygyűlésre mintegy 300 román gyűlt össze egész Kovászna megyéből. Előttük fejtette ki, hogy a két megyében élő románságot Bukarestben elfelejtették, elhanyagolják, szűkebb hazájukban pedig elnyomják. Míg a magyarok csak ezer éve jöttek Európába és vették fel a kereszténységet, addig a románok mindig is Európában éltek és keresztények voltak, mióta Krisztus maga köré gyűjtötte első tanítványait - hangsúlyozta. Szerinte ma már a romániai magyarság nagy része sem ért egyet az RMDSZ politikájával. Ezt mutatja az, hogy az "ő jobb keze", Iuliu Furo, a párt alelnöke magyar nemzetiségű. /C.V. Tudor-show. = Brassói Lapok (Brassó), máj. 26./

" A rendszerváltás után minden parlamenti választás előtt megjelent (valahol) az RMDSZ-szel szemben "alternatívát" kínáló liberális színezetű, vagy éppenséggel vitézkötéses magyar párt. Rendeltetése: megosztani a hazai magyarságot, hogy lehetőleg minél kevesebb szavazat jusson az RMDSZ-nek. Valakik a háttérből "létrehozzák" és pénzelik ezeket a kizárólag választási időszakokra alakult magyar pártokat. Vannak magyar nemzetiségű képviselő- és szenátorjelöltjeik román pártoknak is. A magyarbarátsággal nem vádolható Nagy-Románia Párt - a Corneliu Vadim Tudor szenátor úré - egyik vezető politikusa, Iuliu Furo szenátor úr - szintén magyar származású. Eszünkben sincs azonban bármit is szemére vetni Furo szenátor úrnak, vagy a liberális, esetleg más román pártok színeiben fellépő magyar, vagy magyar származású politikusoknak. Ők ugyanis alapvető emberi jogukkal élve, meggyőződésüket követik. Ezzel szemben az "alternatív"-nak szánt magyar pártok bábfigurái nagyon jól tudják, hogy bármit is tennének - nem érhetik el a parlamentbe való bejutás küszöbét. Pártjuk - ezúttal a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt - nem képviselőket akar küldeni a parlamentbe, hanem minél több RMDSZ-képviselőt szeretne kiszorítani onnan, szavazatokat hódítva el az RMDSZ-től. Vajon melyik hazai politikai párt vagy formáció pénzeli őket? - A választásokon az RMDSZ "alternatívájaként" induló párt-pártok úgynevezett magyar politikusai: gyászmagyarok. /Fodor Sándor: Gyászmagyarok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"

A Nastase-kormány egy héttel azelőtt jelentette be a háborús bűnösök kultuszát betiltó kormányrendelet elfogadását, hogy a NATO-csatlakozásra váró országok képviselői Bukarestben országuknak a holokauszthoz való viszonyulását is megvitatják. Az Amerikai Zsidó Tanács által szervezett nemzetközi megbeszélést a vilniusi csoport néven nyilvántartott országok március 25–26-i bukaresti tanácskozásával egy időben tartják az illető államok zsidó szervezeteinek részvételével. A rendezvényre meghívták a vilniusi csoport országainak nemzetiségi kérdésekben illetékes kormányhivatalnokait, akik arról számolnak majd be, hogy az illető államban hogyan kezelik a zsidó közösségi ingatlan-visszaszolgáltatás kérdését, a holokauszttörténet oktatásának és a népirtással kapcsolatos felelősségvállalásnak a problémáját.A résztvevőknek arról is számot kell adniuk, hogy országukban hogyan lépnek fel az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen. A sürgősségi kormányrendelet meghozatalát márc. 18-án bejelentő Adrian Nastase kormányfő az Amerikai Egyesült Államokban 2001 őszén tett látogatása során a NATO-csatlakozáshoz kért zsidó lobbinak ígéretet tett: Románia orvosolni fogja a restitúció és az antiszemitizmus problémáit, és betiltja a háborús bűnösök, köztük Ion Antonescu marsall kultuszát.Bejelentését akkor a román kormánypárti és nacionalista ellenzéki politikusok körében egyaránt elutasítóan fogadták. Adrian Paunescu a szenátus plénuma előtt vonta kérdőre a kormányt, miért nyilvánítja háborús bűnösnek az egykori marsallt. Paunescu az Antonescu-per újratárgyalását kezdeményezte, míg az ugyancsak kormánypárti Gheorghe Pruteanu szenátor népszavazást javasolt Antonescu megítélése ügyében. A Demokrata Párt parlamenti frakciója azt kifogásolta, hogy Nastase kormányfő attól függően kezeli a kérdést, hogy éppen a világ mely földrajzi pontján tartózkodik. A Nemzeti Liberális Párt értelmetlennek tartotta a kilátásba helyezett törvény csak általánosságban és nem nevesítve tiltja be a háborús bűnösök kultuszát. Adrian Nastase ígérete nem volt az első a hasonló ígéretek sorában. 1994 januárjában Abraham Foxmannak, egy amerikai zsidó elöljárónak Ion Iliescu államfő levélben fejtette ki: "Románia elnökeként – amint eddig is tettem – továbbra is határozottan fel fogok lépni bárminemű Antonescu rehabilitálását célzó kísérlet ellen, valamint azok ellen, akik megpróbálják elfelejteni háborús bűnök miatti felelősségét." Az államfő azonban nem lépett fel a marsall kultuszának elterjedése ellen. E kultusz eredményeként ma legalább hét Antonescu-szobor áll Romániában – köztük a Maros megyei Nagysármáson három évvel ezelőtt leleplezett szobor –, és szinte valamennyi nagyvárosban neveztek el utcát a marsallról. Az első Ion Antonescu szobrot 1993. október 22.-én – két nappal azután, hogy az Amerikai Kongresszus megszavazta Románia számára a Legnagyobb Kereskedelmi Kedvezményt – a sloboziai rendőrség udvarán avatták. Az ünnepségen részt vett Mihai Ungureanu, a Művelődésügyi Minisztérium államtitkára, Corneliu Vadim Tudor és Romulus Vulpescu szenátor, Iuliu Furo, Dan Ioan Mirescu és Leonida Lari képviselők, valamint a rendőrség képviselői. A szobor leplezését Josif Constantin Dragan, a Ion Antonescu Marsall Liga tiszteletbeli elnöke végezte.1994 márciusában néhány nappal beiktatása után Gavril Iosif Chiuzbaian igazságügy-miniszter első sajtótájékoztatóján kijelentette: "Ion Antonescu marsall – tevékenységének minden árnyoldala ellenére is – századunk hőse. Tudatosan öltötte magára a Krisztus-inget vállalván az ország vezető szerepét, amikor Romániának egy autoriter vezetőre volt szüksége.“ 1994. november 12.-én Piatra Neamton lepleztek le katonai tiszteletadással újabb Antonescu- szobrot. A leleplezési ceremónián koszorúval voltak jelen a Neamt megyei prefektúra képviselői. 2000 szeptemberében az ortodox egyház emelt Bukarestben szobrot Antonescu marsallnak. Emil Constantinescu államfő rövid úton felmentette tisztségéből a szoboravatáson megjelent vezérkari főnököt, Mircea Chelarut. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Törleszt a kormány. Időre született meg az Antonescu-rendelet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./

"Nagy port kavart a román pártokba belépő magyar fiatalok esete. Nem csak tíz, Demokrata Pártba beiratkozó politológus hallgatóról van szó. Herédi szerint egy egész magyar szervezet, a Magyar Politológus Hallgatók Szövetsége testületileg csatlakozott e párthoz. Azóta a tagok már nem magyar szervezetként vannak jelen a DP-ben. A DP-ben legalább ötven magyar fiatal van Vizsgálni kellene, hogy az RMDSZ-ben biztosított-e a ranglétrán való emelkedés lehetősége? A fontosabb politikai pozíciók többnyire telítettek, és eléggé be vannak "betonozva". A romániai magyar sajtó egyedüli sztárjai a politikusok. Az élvonalban lévő néhány politikus mögött viszont az alacsonykeresetűek vagy ingyen dolgozók egész hada áll. Ez különösen érvényes az RMDSZ-re, amely kevesebb embert tud elhelyezni a különböző kormányhivatalokban. Jelenleg a magyarok Erdély minden nagyobb településén, számarányukhoz képest, messzemenően alul vannak képviselve a közigazgatásban. Székelyföldön sok magyar, akit a helyi RMDSZ vezetői nem láttak szívesen, Székelyudvarhelyen például önálló szervezet (UPE) színeiben indultak a választásokon. Egyetlen román párt sem foglalkozik programjában a kisebbségek gondjainak kezelésével. Sőt, a román pártok szerint Románia már rendezte a kisebbségek problémáit. Erről az RMDSZ segítségével sikerült a Nyugatot is meggyőzniük. Egyetlen gond, a cigányság kérdése. A román pártokba lépett magyar ifjaknak egy adott szint után már el kell határolódniuk a magyar igényektől. Volt már a Nagy-Románia Pártnak is magyarnak kikiáltott képviselője, Iuliu Furo személyében, aki még a nevében is elhatárolódott az eredetétől, és pártjának eszméivel azonosulva magyargyűlölő lett. /Herédi Zsolt: Miért jelentkeznek magyar fiatalok a román politikai pártokba? A tévhit és a túlkínálat kérdése. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19., folyt.: nov. 20./"

A tervezett angliai merényletek az asszimilációnak az illuzórikus jellegére terelik a figyelmet. Az angliai merénylők ugyanis kivétel nélkül pakisztáni származású, de már Angliában született és a felső középosztályban szocializált állampolgárok, akiknek elvben valódi angoloknak kellene lenniük. Egy romániai magyar csak akkor asszimilálódhat a román kulturális közösségbe (a román nemzetbe), ha magáévá teszi annak a kisebbségekkel szembeni előítéleteit. Egy Furo Iuliu a román nacionalistánál is szenvedélyesebben utál minden magyart. Bíró Béla hangsúlyozta: a posztmodern világ bajaira csak a kulturális közösségek hozhatnak megoldást. /Bíró Béla: Az asszimiláció drámája. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./

A Soros Alapítvány által kezdeményezett felmérés szerint a romániai egyetemi oktatók 70 százaléka semmi különbséget nem lát a hazai és a nyugat-európai oktatási intézmények között. Ezzel szemben a Traian Basescu államfő által kinevezett egyetemi oktatókból kutatókból álló bizottság kimutatta, hogy a romániai felsőoktatás és tudományos kutatás, néhány kiváló sziget lététől eltekintve, középszerű. A romániai tudományos közlemények számaránya – állítja a jelentés – tizenegyszer kisebb, mint a toplistán szereplő egyetemek átlaga, ötször kevesebb, mint a magyarországi intézményeké, s kétszer kisebb, mint a Bulgáriáé. Az uniós átlagnál is ötször kisebb ez a mutató. Ezt a kritikai hangot érdemes egybevetni azzal az önfényező gyakorlattal, amelyet a Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetőtestülete folytat. Kónya Hamar Sándor, az EP kulturális és oktatási bizottságának tagja tíz pontba foglalva tárta az EP-képviselők elé a BBTE multikulturalizmusát és többnyelvűségét cáfoló érveit. Az előterjesztést magyar képviselőtársai, Kelemen Atilla és Szabó Károly is aláírták, ami ellen a bukaresti ellenzéki politikusok tiltakoztak, Tariceanu kormányfő lemondását követelték, s a BBTE vezetősége polgári per indítását helyezte kilátásba Kónya Hamar Sándor ellen. Ebben a csetepatéban megkapta a magáét az RMDSZ is. Valójában Kónya Hamar Sándor és társai felerősítették a Bolyai Kezdeményező Bizottság hangját, ami az önálló magyar karok létesítését s a magyar állami egyetem távlati visszaállítását illeti. Új elem viszont, hogy a Salat Levente helyébe lépő Magyari Tivadar rektor-helyettes megpróbálja leszerelni a magyar ,,egyetempártiakat”. Magyari Tivadar közleménye szeint 57 meghirdetett szakra 2100 diák iratkozott be.,,A felvétel közeledtével megerősödött az a kalandor-kampány, amely a BBTE magyar tagozatát válságosnak, alig létezőnek állítja be, de ez nem érte el a szándékát, a magyar fiatalokat sikerült őszintén, vendégszeretettel megszólítanunk” – nyilatkozta Magyari. Álláspontja egybecseng Leonard Orban többnyelvűségért felelős uniós biztos álláspontjával – egyébként az egyetem román vezetésének egészével –, amely szerint az EU-bizottságnak nincs jogi hatásköre az egyetemek szervezeti rendjét illetően, ez ugyanis a szubszidiaritás és az egyetemi autonómia körébe tartozik.,,A nyelveket nem az európai emberek szétválasztására, hanem éppen ellenkezőleg, egységük megteremtésére kell használni. ” Ezt a tételt hangoztatta Ceausescu is, s ,,az egység megteremtésének nyelve”, természetesen, a román lehet. Magyari Tivadar egy másik közleménye szerint az EP-ben folytatott bolyais akciózás nehezíti a BBTE magyar tanárainak munkáját. Érvelése tökéletesen megegyezik a diktatúra idejéből Furo Iuliu álláspontjával, azzal a különbséggel, hogy Iuliu már a magyaroknak is az állam nyelvén fejtette ki a nyelvi és mindenféle egység felette szükséges voltát.,,Nem valóságszerű – mondja Magyari Tivadar –, amikor például ezekben a napokban 1200 magyar diák ballagott tízezernyi szülő jelenlétében magyar nyelvű szavalatok, imák és egyéb köszöntők közepette. Ezen a héten írják záróvizsga-dolgozataikat ötvenféle profilon, szakon, magyar nyelven, és védik szakdolgozatukat, s két hét múlva már magyar nyelvű »Isten hozott« is köszönti az elsőéves beiratkozókat, várhatóan háromezer fiatalt. ” Ez tulajdonképpen mind szép és jó, írta Sylvester Lajos. Minél többen jussanak be a magyar szakokra, de abban a hitben iratkozzanak be, hogy egy egyetemnek mint önálló entitásnak, autonóm intézménynek megvan, illetve meg kell teremtenie azt a kulturális közeget hallgatói és tanári kara számára, amely a több évszázados erdélyi magyar oktatási jelenlét hagyományaiból fakad. Az Isten hozott felirat szép dolog, de nem pótolja vagy helyettesíti az önálló állami magyar egyetemet. /Sylvester Lajos: Isten hozzon, Magyar Állami Egyetem! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 33. (részletek)
Paradox módon az 1968-as csehszlovákiai események hoztak gyökeres változást a romániai magyarok életében. Néhány héttel korábban, 1968. június 28-án az RKP Központi Bizottsága nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságának titkára és miniszterelnök-helyettes Fazekas János kezdeményezésére találkozóra került sor Nicolae Ceauşescu és mintegy száz magyar értelmiségi között; a találkozó sajnos kudarccal végződött. A magyarok kisebbségi statútumot követeltek, magyar nyelvű szakmai oktatást, saját kiadót, egy hetilapot, a bukaresti Magyar Ház újranyitását és magyar nyelvű műsort a tévében. Az 1956-os forradalom után elítélt értelmiségiek rehabilitálásának kérdését is felvetették. Ceauşescu nagyon ingerültnek látszott, és semmit sem ígért. Az iskolákkal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem számít az oktatás nyelve, csak jól végezd a munkádat.
1968 augusztusa, a csehszlovákiai invázió után a Ceauşescu-rendszer bel- és külpolitikája néhány év alatt gyökeresen megváltozott, hiú reményeket ébresztve a románok és a magyarok körében egyaránt. Ceauşescu volt az egyetlen kommunista vezető, aki visszautasította az invázióban való részvételt; ezzel kockáztatta, hogy felbosszantja a szovjeteket, de kivívta nemcsak a nyugati világ szimpátiáját, hanem a románokét is. Azt remélték, hogy Románia még jobban eltávolodik Moszkvától, és közeledik a Nyugathoz; az első lépések már megtörténtek a Német Szövetségi Köztársaság bukaresti követségének 1967-es megnyitásával. Ceauşescu 1968-as dacos gesztusa után több, politikáját támogató tüntetésre is sor került, ezeken a magyarok is részt vettek, az egyik ilyen eseményt a Zalomit utcai művelődési házban tartották. Egy hónappal az események után 60 kolozsvári magyar értelmiségi fejezte ki egyetértését Ceauşescu politikájával, és biztosította őt támogatásáról. Domokos Géza még egy áradozó cikk szégyenét is vállalta az Előrében, de a magyarok számára utólag megszerzett előnyök tükrében úgy vélte, a kompromisszum megérte. A maga részéről Ceauşescu úgy értékelte, eljött a pillanat, hogy a magyarokat a maga oldalára állítsa. Székelyföldre látogatott, ahol ígéretek egész sorával elnyerte szimpátiájukat. Még egy magyar mondat kimondására is képes volt: Éljen a Román Kommunista Párt! A valós fordulópont azonban akkor következett be, amikor a párt több bukaresti magyar intézmény létrehozásáról döntött, eleget téve a magyar kérések egy részének. Domokos Géza szerint ez  Ceauşescu  álnok politikájának része volt, így akarta elérni, hogy az erdélyi magyar intézmények minél többet veszítsenek fontosságukból és befolyásukból. Létrehozták a bukaresti egyetem hungarológiai katedráját (az 1969/70-es egyetemi tanévtől), a tévé magyar nyelvű adását (1969-ben), a Kriterion Kiadót (1969), újra bevezették a magyar nyelvű tevékenységeket a Petőfi Művelődési Házban (1969), megjelent A Hét (1970), az első magyar nyelvű központi hetilap. 1969-ben újraalakult a tanügyminisztérium nemzetiségi osztálya, a magyarokat több tanfelügyelő is képviselte, köztük Debreczi Árpád, Murvai László (1972–2008), Gergely László (1980–1990), és egy államtitkár, Lőrincz László, később Fúró Gyula. 1971-ben nemzetiségi osztály alakult a Nicolae Iorga Történelemkutató Intézetnél, majd a művelődési minisztériumnak megfelelő Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács mellett létesült nemzetiségi osztály. Újraindították a közrádió magyar nyelvű műsorait; a 13 órától sugárzott műsor 40 perces volt, és 20 perces adást közvetítettek este, 19 órától. A felsorolt intézmények magyar értelmiségiek újabb hullámát vonzotta Bukarestbe, a fővárosban valaha is létező legtöbbet, ám számuk semmiképp sem haladhatta meg a néhány százat. Az új intézményekbe fiatalabb, lehetőleg „jó káderlappal” rendelkező embereket szándékoztak felvenni. A bukaresti magyar írók régebbi generációja, köztük Szemlér és Méliusz, már túl öregek voltak. Az új emberek Erdélyből érkeztek: írók, költők, zenészek, újságírók, grafikusok, fordítók. A vállukra nehezedő felelősség tudatában egyesek nehéz helyzetbe kerültek: meg kellett felelniük az erdélyi magyarok elvárásainak, és rájöttek, hogy Nicolae Ceauşescu a magyarok választott képviselőin keresztül rájuk akarja erőltetni saját pártpolitikáját. A régi pártaktivisták erősködtek, hogy fogadják el ezeket a máskülönben számos anyagi és társadalmi előnnyel járó funkciókat. Mindnyájan kivételezetteknek számítottak, lakást kaptak, jó fizetésük volt, külföldre utazhattak. Bár a hatalom kezdetben csak kirakatnak szánta ezeket az intézményeket, néhánynak, vezetőik professzionizmusának köszönhetően, sikerült fontos szerepet játszania a magyar kulturális igények kielégítésében. * Legrövidebb virágzása  a Petőfi Művelődési Háznak volt. A Magyar Társulat egykori Zalomit utcai házában működött, Bukarest város 1960-as útikalauzában a Február 16. rajoni Petőfi Sándor Művelődési Házként szerepelt, azonban magyar nyelvű tevékenysége nem volt. 1969. december 29-én az RKP Központi Bizottsága Matekovics Jánost, egy nonkonformista egyéniséget és szervezőzsenit nevezett ki a művelődési ház igazgatójának. Matekovics 1961-től az Ifjúmunkásnál volt újságíró. Kemény dolgokon ment át, miután ideiglenes szállásán egyik besúgó szobatársa följelentette. Hogy a rendszer beindult gépezete ne tegye tönkre egész életét, a Domokos házaspár tanácsára önkritikát gyakorolt, így megbüntetését megúszta. Gyanította, hogy nem sokáig maradhat az igazgatói székben, de addig is jó munkát akart végezni. Kinevezése előtt a művelődési ház tevékenységének színvonala nagyon leromlott, gyakorlatilag csak a társadalom peremén élőket vonzó, kétes hírű bálokat szerveztek. Matekovics kétnyelvű feliratot kért és kapott az épületre, ez a gesztusa merészségére vallott, hisz kolozsvári kollégája éppen azért jelentette fel, mert a kétnyelvű felirat eltűnése miatt méltatlankodott. Az intézménynek nem voltak saját költségvetési forrásai, így gyakorlatilag képtelen volt bármiféle tevékenységre; még kapust sem tudott alkalmazni, pedig anélkül a milícia nem engedélyezte a működését. Securitate ügynök-gyanús román helyettese azt tanácsolta, próbáljon meg különféle művelődési tevékenységekből pénzre szert tenni, ehhez a milícia is szóbeli beleegyezését adta. Így nyílt lehetősége arra, hogy gyökeresen megváltoztassa a művelődési ház életét és embereket is alkalmazzon. Építészek véleményét kikérve (megtehetette, mert a Műépítészeti Intézet egyik dékánja a magyar Benedek Tibor volt), az épületet három részre osztották, mindegyikben saját ruhatárat, büfét és mellékhelyiségeket alakítottak ki. Az egyetemista Pusztai Péter, aki később emigrált, gyönyörű festett üvegablakot készített az egyik bejárat fölé, amely sajnos ma már nincs meg. Így lehetővé vált, hogy több klub is működjék a különféle érdeklődési körűek számára, amelyek programjaiban neves magyar értelmiségiek is részt vettek. Volt egy értelmiségi klub – hová újságírók, kiadók, szerkesztők, művészek, filmesek jártak –, egy laboratóriummal felszerelt diákfilmklub – ezt Andrei Blaier bukaresti rendező vezette –, egy zeneklub Bács Lajos karmester vezetésével, dzsesszklub, melyet Bányai Péter irányított és egy művészeti kör kiállítóteremmel. A dzsesszklubnak óriási sikere volt, még az Egyesült Államok követségének tagjai is eljártak a hétfő esti előadásokra; a meghívottak között híres amerikai együttesek is szerepeltek. Az idősebb korosztályokról sem feledkeztek meg, számukra népzenei vagy operettzenei előadásokat szerveztek. A magyar írók itt mutatták be újonnan megjelent köteteiket, a Kriterion író-olvasó találkozókat szervezett, ismert erdélyi értelmiségieket hívtak meg, akik mindig telt ház előtt tartottak előadást. Matekovics beleegyezett, hogy a magyar művelődési házban továbbra is működjék egy román szekció, ezt szabadegyetem formájában képzelte el, ahová a román irodalom és művelődés sok neves személyiségét, köztük akadémikusokat hívott meg. A meghívottakat taxi hozta, ünnepi vacsorákat szerveztek a tiszteletükre, melyeken székely népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel, majd utána taxival vitték őket haza.  Az újságok nem szűntek meg dicsérni Matekovicsot, azonban hamarosan tilos lett bármit is írni a magyar ember által vezetett legjobb bukaresti művelődési házról. A hatóságok rájöttek, hibáztak, hogy  ilyen energikus és találékony embert neveztek ki a csak formálisnak szánt intézmény élére. Pénzügyi ellenőrök szálltak ki, akik megállapították, hogy nem volt miniszteri jóváhagyása a létszámemeléshez. A havi 2300 lejes bérezésű Matekovicsot 100 ezer lejre büntették. 1971. május 31-én leváltották igazgatói tisztségéből. Az Ifjúmunkás visszavette, de fizetésének felét visszatartották minden hónapban; később elköltözött Bukarestből, és Sepsiszentgyörgyön lett szabadúszó. A fenti eset is bizonyítja, hogy a román hatalom jóindulatából létrejött magyar intézményeket csak kirakatintézményeknek szánták; amelyik túlnőtt ezen a szerepen, azt szigorúan büntették. Matekovics helyébe Antal Miklós jogászt nevezték ki; nagyon jó káderlappal rendelkezett,  magyar körökben közismert volt, hogy ,,egy szekus nevelte árva”. A művelődési ház levéltára is elveszett.  Az új igazgató feljelentéseivel sok értelmiségit tartott távol a művelődési háztól.  A Hét 1978-as évkönyvében mégis megünnepelte a ház tevékenységét. Ugyanis elméletileg a házban még mindig ugyanolyan pezsgő élet folyt, mint Matekovics idejében. Verses és zenés estéket továbbra is szerveztek, voltak író-olvasó találkozók, képzőművészeti kiállítások stb. Működtek a (román és magyar) tánccsoportok, a színjátszócsoportot pedig egy időben a Ion Vasilescu Színház színésze, a magyarul is tudó Cornel Gârbea vezette. Néhány darabot a mai napig egyik legelismertebb és legegyénibb rendező, Tompa Gábor is színpadra állított bukaresti főiskolás korában. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 38. (részletek)
A bukaresti magyar líceumot már a hetvenes években, Tulipánt Ilona igazgatósága alatt megpróbálták a szomszédos Iulia Hașdeu-líceumba olvasztani, de az igazgatónő és a szülői bizottság tagjai által aláírt, Fazekas Jánoshoz eljuttatott kérés megmentette az iskolát a felszámolástól. 1972–1988 között a szülői bizottság elnöke Lőrinczi Gyula volt, a katonai műszaki akadémia tanára, három gyermek édesapja. Kezdeményezésére ez idő alatt nyolc beadvánnyal fordultak a hatóságokhoz, a bukaresti magyar iskola hagyományaira hivatkozva tiltakoztak a tanárok alacsony szakmai felkészültsége és a magyar tanárok románokkal való helyettesítése miatt, ugyanis lassan már minden tantárgyat románul tanítottak.
Beadványaikat, amelyekben magyar matematika, fizika, angol–magyar szakos tanárok áthelyezését kérték más bukaresti iskolákból, általában válasz nélkül hagyták. Iuliu Furo tanügyminiszteri államtitkár, akit 1990 után a Nagyrománia Párt karolt fel, nem fogadta kihallgatásra a kérvényezőket, és a nyugdíjba vonuló magyar matematika-tanárnő helyett egy román mérnököt neveztek ki. 1985-ben a líceum alsó tagozatán (IX. osztály) egy párhuzamos, román nyelvű osztályt is indítottak, majd később már nem is indítottak magyar osztályt, azzal a céllal (ki tudja már, hányadszor?), hogy felszámolják a bukaresti magyar nyelvű tanítást. Válaszként a magyarok panaszaira, 1987-ben egy ellenőrző bizottságot küldtek az iskolába, a magyar tanárokat akarták megfélemlíteni és rávenni, hogy kérjék áthelyezésüket román iskolákba.
Az élet legapróbb részleteire is kiterjedő túlkapások tömkelegét kellett a magyaroknak elszenvedniük. Elsősorban az erdélyieknek: eltűnt a Székely (Secuiesc) megnevezés Udvarhely és Keresztúr városok nevéből; a születési bizonyítványokban a magyar keresztneveket lefordították, betiltották a magyar nyelv használatát az osztályfőnöki órákon, a magyar énekeket az iskolai évzáró ünnepségeken, s csak egyetlen, alaposan ellenőrzött tartalmú magyar vers elszavalását engedélyezték.  A magyarellenes hisztéria új formát öltött, miután 1986-ban megjelent Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt, Köpeczi Béla szerkesztésében a háromkötetes Erdély története. A román hatalom azonnal reagált: az Előre sorozatban közölte a felszólalásokat a magyar nemzetiségű dolgozók különböző megyei tanácsainak gyűlésein, ezekben a magyarok „tiltakoztak” a magyarországi hatóságok beavatkozása ellen, és éltették a párt „bölcs politikáját”. Az egész román sajtó megbélyegezte Magyarországot „irredenta és horthysta” lépése miatt. „Támogatóit” maga mögött tudva, a ceausiszta hatalomnak sikerült megakadályoznia a magyar konzulátus megnyitását Kolozsváron, az alkalmazottaknak 48 órán belül kellett elhagyniuk az országot. És bár már teljesen elkészült és felszerelték, nem volt lehetséges a bukaresti Magyar Kulturális Központ megnyitása sem. 1986-ban megjelent egy tanulmánykötet, A történelemhamisítás veszélyes játéka (Jocul periculos al falsificării istoriei) címmel, Ştefan Pascu akadémikus és Ştefan Ştefănescu egyetemi tanár szerkesztésében, több neves történész – Mircea Muşat, Florin Constantiniu, Cristian Popişteanu, Dinu C. Giurescu, Victoria Moisiuc – írásaival. A vádak elsősorban a magyarországi történészek ellen irányultak, de egy kerekasztal-beszélgetés során, amelyen Ion Coja, Gabriel Ţepelea és Mihai Ungheanu is részt vett, átbeszélték a moldvai csángó tanító, Dumitru Mărtinaş „drámáját”, aki az egy évvel korábban megjelent könyvében kétségbe vonta a csángók magyar származását, és aki szerint a csángók Székelyföldről származó románok, akiket már a XIII. században a katolikus hitre térítettek. A Román Akadémia által 1989 után kiadott történelmi írás nem vesz tudomást a Kárpátokon kívül még ma is élő csángókról. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői közül többen 1990 után a Nagyrománia Pártban kötöttek ki. 
1988-ban megjelent Francisc Păcurariu Românii şi maghiarii de-a lungul veacurilor (Románok és magyarok az évszázadok során) című, a párt politikájának szellemében megírt könyve. A magyarok csak mímelték, hogy támogatják a párt tulajdonképpen ellenük irányuló politikáját, de ugyanezt nem mondhatjuk el a románokról. Bár Ceauşescu politikája már rég nem egyezett a nép akaratával, a románokra mégis nagymértékben hatott az állam magyarellenessége, állapította meg Domokos Géza. A manipulálás mindig is nagyon hatásos stratégia volt. Ceauşescu megteremtette az új embert, aki „egy hazát, egy nemzetet, egy nyelvet” akar, és a magyarokat tartotta a román nemzetre leselkedő legnagyobb veszélynek. 
Erdélyben a magyarok kivándorlása tömegméreteket öltött. 1988-ban például csak Nagyszalontáról 150 fiatal távozott egyetlen hónap alatt. 1985–1990 között mintegy 33 ezer magyar vándorolt ki Romániából; a Bukarestből kitelepültek száma nem ismert. Kiemelten értékes értelmiségiek is távoztak, az itthon maradottakat pedig megfélemlítették és félreállították. (...) Nincsenek további konkrét adataink a bukaresti magyarok Securitate általi meghurcoltatásairól. Számunkra ismeretlen okok miatt 1981-ben elbocsátották Cselényi László rendezőt (sz. 1951) a tévé magyar szerkesztőségétől. 1983-ban kivándorolt, és sikerült ugyancsak a tévénél elhelyezkednie; 2005-ben a Duna TV igazgatójának nevezték ki.
Csiki László szerkesztőt sokat zaklatta a Securitate, de részleteket erről sohasem árult el. Csak annyit mondott el, hogy kirúgták, és megvonták a közlési jogát; három évig álnév alatt jelentek meg írásai, utána pedig Magyarországra költözött. A Securitate házkutatásairól sem tudunk közelebbit, Horváth Andor esetét leszámítva. 1988-ban elkoboztak tőle 32 darab 1986 után megjelent könyvet és minden otthonában talált magyar folyóiratot. A hatóságok egy tanulmányt kerestek, amelyet Alin Teodorescu írt, és Magyarországra szánt, és amelyet Horváth Andornak kellett volna lefordítania. Néhány napos kihallgatás után leszálltak róla. 
A terror és a nélkülözés elviselhetetlenné vált. Az írók egy beadványt akartak szerkeszteni, amelyet a pártszervekhez nyújtottak volna be; nem ez lett volna az első ilyen próbálkozás. Domokos Gézát, az Írószövetség alelnökét felkereste Mircea Dinescu, hogy meggyőzze, ő is írja alá a beadványt. Domokos Géza feltételül szabta, hogy a beadvány térjen ki a magyar kisebbség helyzetére, önazonosságához, hagyományai ápolásához és anyaországi kapcsolataihoz való jogára is. A bátrabb értelmiségiek is csak szóban vagy magánlevelezésükben támogatták a jogaiktól és önérzetüktől megfosztottakat. Ilyen gesztusokat Domokos Géza is tett, nem is egyszer. A legismertebb eset C. V. Tudornak a Saturnalii című, 1984-ben megjelent kötete zsidóellenes mocskolódásaival kapcsolatos. Domokos Géza levélben biztosította támogatásáról a bukaresti Zsidó Konföderációt; maga Moses Rosen főrabbi válaszolt neki, meghívta a zsidók deportálásának 40. évfordulóján tartott megemlékezésre. A szertartáson Elie Wiesel, a későbbi Nobel-békedíjas is részt vett. Domokos Gézát figyelmeztették a pártbizottságtól, hogy nem tartotta be az érvényes szabályzatot, amely szerint kötelessége értesíteni a hatóságokat, ha olyan eseményen vesz részt, ahol külföldiek is vannak, de azt is az illetékesek tudomására kellett volna hoznia, hogy fel kíván szólalni. Magyarok más, rendkívüli tettei nem maradtak fenn. Ez jogosította fel Ágoston Hugót (aki a román rádió és televízió vezetőségi tagja volt 2010-ig) arra, hogy kijelentse: a Balkánon, Caragiale országában a kompromisszum, a hatalommal kötött egyezség fogalma elég kétértelmű. Pár kivételtől eltekintve Romániában nem léteztek igazi disszidensek, ellenállás sem volt a szó valós értelmében: ,,egyik sem volt igazi, sem a hűség, sem az ellenállás”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)