Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Francia Kiss Mihály
2 tétel
2008. június 20.
A boszorkányüldözés folytatódik – állapítja meg Vekov Károly Ercsey-Ravasz Ferenccel perelő vitacikkének már a címében (Szabadság, jún. 18.), a Wass Albert írói-emberi-politikusi habitusát érő bírálatok kapcsán. Még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak. A vitához hozzászóló Bogdán Tibor újságíró szerint Wass Albert regényeit nem tartja többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál. Az újságíró szerint Wass valóságos keresztünk, Wasskeresztünk lett. Vekov Károly cikkében megírta, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali, továbbá nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére. Bogdán Tibor véleménye: Wass Albert nemzeti-szocialista, a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának főmunkatársa volt, nyilas kiadványoknak is dolgozott. Wass hívei felhozhatják, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez igaz, aminthogy Bogdán Tibor állítja: „az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. ” /Bogdán Tibor: Wasskereszt(ünk) = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Emlékeztető: Tollas Tibor nem vezényelte a zsidók deportálását, költő volt, a Nemzetőr főszerkesztője. A róla terjesztett rágalmat már többen megcáfolták, köztük Juhász László a Kortárs folyóirat 2006/4-es számában, ugyancsak Juhász László az Új Horizont 2005/1-es számában Áruló írástudók címen.
2015. június 4.
Rongyos Gárda – más megközelítésben
Balogh Gábor budapesti történésznek, publicistának, a Hagyaték című tévéműsor szerkesztőjének a Jelen Házban kedden délután megtartott előadása közben nem tudtam elhessegetni a (számomra régóta egyértelmű) gondolatot, hogy milyen sokféleképpen lehet megközelíteni és értelmezni a történelmet. Amelynek ezúttal egy „kényes” epizódjáról volt szó, amelyet – úgy 30-40 évvel ezelőtt – a hivatalos magyar történetírás részben elhallgatott, de ha nem, teljesen negatívan állított be: a Rongyos Gárda egyértelműen az általa elkövetett kegyetlenkedések megtestesítője volt.
Most, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által a Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.) keretében megtartott A Rongyos Gárda harcai. Trianon élő revíziója című előadásban egészen más megvilágításba kerültek az események. Az előadó fél mondatban ugyan utalt arra, hogy a „hírhedt fehér terrornak” kétségtelenül voltak ártatlan áldozatai a „vörös terror” utáni számonkérést követően, alapjában véve azonban azt emelte ki: a Rongyos Gárda érdeme, hogy Sopron és környéke a szégyenletes trianoni diktátum után megmaradt Magyarország kebelében.
Az est házigazdája, Borbély Zsolt Attila politológus színvonalas bevezetőjében arról szólt, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja, június 4. (1920-ban ezen a napon hozták meg a Párizs melletti Trianonban a ma a Kárpát-medence nyolc országában élő magyarság által jól ismert, a nemzettest feldarabolását jelentő döntést) semmiképp sem ünnep, de meg kell emlékezni róla. A Horthy-korszak Magyarországának a szétszakított nemzet integrációja volt a célja, az azt követő kommunista rendszer igyekezett kitörülni a nemzet emlékezetéből a szétszakítást – a rendszerváltást követően Antall József volt az, aki „15 millió magyar miniszterelnökének” vallotta magát. Aztán következtek az ukrán, szlovák és román szerződések, a visszataszító mosoly-politika, majd az Orbán-kormány volt az, amelyik 2010-ben kiterjesztette a magyar állampolgárságot.
Fontos a pozitív példák felmutatása, amelyek egyike a soproni népszavazás – mondta az est házigazdája, átadva a mikrofont az est meghívottjának.
Balogh Gábor elmondta: 1918-ban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a háborút elveszítette, de az azt követő csúfos összeomlásra senki nem számított, arra pedig végleg nem, hogy a magyar elit egy része aktívan közreműködik majd az ország elveszejtésében. 1920 elejére végtelen szégyenérzet, tehetetlen düh hatalmasodott el a nemzeten, s a júniuis 4-én aláírt békediktátum szülte meg a Rongyos Gárdát, amelynek magja már a Tanácsköztársaság alatt létrejön. A Prónay Pál, Héjjas Iván, Francia Kis Mihály vezette önszerveződő (irreguláris) fegyveres csoport célja a tanácsköztársaság ideje alatt a kommunistákkal szembeni ellenállás, a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elvett Sopron környéke megtartása volt, de más elfoglalt területeket is vissza akart szerezni Magyarország számára. Fellépésük vezetett az 1921. december 14–16. közötti soproni népszavazás megtartásához, és ahhoz, hogy ez a terület (a városon kívül nyolc falu) Magyarországé maradjon.
Az előadó – sok, a hallgatóság számára eddig ismeretlen – adatot felvonultatva ismertette az akkori idők történéseit, kiemelve és tényekkel bizonyítva, hogy a magyar kormány, amelynek kezét gúzsba kötötte a trianoni békeszerződés, elnézéssel (és azt titokban támogatva) kezelte a Rongyos Gárda ügyét. A trianoni „béke” (1920. június 4.) szentesítette Magyarország felosztását Románia, Csehszlovákia és Szerbia javára, az illető országok hadsereggel meg is szállták az „őket illető” országrészeket (bár az Erdélyt is megszálló román hadsereget csak Mosonmagyaróvárnál, az ország nyugati határán állították meg a franciák), de egyes magyar területekre az első világháborúban szövetséges (és vesztes!) Ausztria is bejelentette igényét. Ez fájt a magyaroknak a legjobban, ezt kívánta – végül sikerrel – megakadályozni a volt tisztekből, katonákból, gazdálkodókból megalakult (csúcsidőszakában is legfeljebb 1300-1500 fős), gyengén felfegyverzett Rongyos Gárda, amely azonban sikeresen felvette a harcot az Ausztriának ítélt (többségében valóban német anyanyelvű, de helyi, és inkább magyar identitású lakosságú) területekre bevonulni készülő osztrákokkal, kikényszerítve a népszavazást, amely Magyarország javára dőlt el.
Felvetődik ennek kapcsán a – történelmietlennek tűnő – kérdés: mi lett, lehetett volna, ha a Károlyi-kormány, 1919-ben, nem akadályozza meg az ellenállást az antant-hatalmakkal szemben?
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Balogh Gábor budapesti történésznek, publicistának, a Hagyaték című tévéműsor szerkesztőjének a Jelen Házban kedden délután megtartott előadása közben nem tudtam elhessegetni a (számomra régóta egyértelmű) gondolatot, hogy milyen sokféleképpen lehet megközelíteni és értelmezni a történelmet. Amelynek ezúttal egy „kényes” epizódjáról volt szó, amelyet – úgy 30-40 évvel ezelőtt – a hivatalos magyar történetírás részben elhallgatott, de ha nem, teljesen negatívan állított be: a Rongyos Gárda egyértelműen az általa elkövetett kegyetlenkedések megtestesítője volt.
Most, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által a Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.) keretében megtartott A Rongyos Gárda harcai. Trianon élő revíziója című előadásban egészen más megvilágításba kerültek az események. Az előadó fél mondatban ugyan utalt arra, hogy a „hírhedt fehér terrornak” kétségtelenül voltak ártatlan áldozatai a „vörös terror” utáni számonkérést követően, alapjában véve azonban azt emelte ki: a Rongyos Gárda érdeme, hogy Sopron és környéke a szégyenletes trianoni diktátum után megmaradt Magyarország kebelében.
Az est házigazdája, Borbély Zsolt Attila politológus színvonalas bevezetőjében arról szólt, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja, június 4. (1920-ban ezen a napon hozták meg a Párizs melletti Trianonban a ma a Kárpát-medence nyolc országában élő magyarság által jól ismert, a nemzettest feldarabolását jelentő döntést) semmiképp sem ünnep, de meg kell emlékezni róla. A Horthy-korszak Magyarországának a szétszakított nemzet integrációja volt a célja, az azt követő kommunista rendszer igyekezett kitörülni a nemzet emlékezetéből a szétszakítást – a rendszerváltást követően Antall József volt az, aki „15 millió magyar miniszterelnökének” vallotta magát. Aztán következtek az ukrán, szlovák és román szerződések, a visszataszító mosoly-politika, majd az Orbán-kormány volt az, amelyik 2010-ben kiterjesztette a magyar állampolgárságot.
Fontos a pozitív példák felmutatása, amelyek egyike a soproni népszavazás – mondta az est házigazdája, átadva a mikrofont az est meghívottjának.
Balogh Gábor elmondta: 1918-ban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország a háborút elveszítette, de az azt követő csúfos összeomlásra senki nem számított, arra pedig végleg nem, hogy a magyar elit egy része aktívan közreműködik majd az ország elveszejtésében. 1920 elejére végtelen szégyenérzet, tehetetlen düh hatalmasodott el a nemzeten, s a júniuis 4-én aláírt békediktátum szülte meg a Rongyos Gárdát, amelynek magja már a Tanácsköztársaság alatt létrejön. A Prónay Pál, Héjjas Iván, Francia Kis Mihály vezette önszerveződő (irreguláris) fegyveres csoport célja a tanácsköztársaság ideje alatt a kommunistákkal szembeni ellenállás, a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elvett Sopron környéke megtartása volt, de más elfoglalt területeket is vissza akart szerezni Magyarország számára. Fellépésük vezetett az 1921. december 14–16. közötti soproni népszavazás megtartásához, és ahhoz, hogy ez a terület (a városon kívül nyolc falu) Magyarországé maradjon.
Az előadó – sok, a hallgatóság számára eddig ismeretlen – adatot felvonultatva ismertette az akkori idők történéseit, kiemelve és tényekkel bizonyítva, hogy a magyar kormány, amelynek kezét gúzsba kötötte a trianoni békeszerződés, elnézéssel (és azt titokban támogatva) kezelte a Rongyos Gárda ügyét. A trianoni „béke” (1920. június 4.) szentesítette Magyarország felosztását Románia, Csehszlovákia és Szerbia javára, az illető országok hadsereggel meg is szállták az „őket illető” országrészeket (bár az Erdélyt is megszálló román hadsereget csak Mosonmagyaróvárnál, az ország nyugati határán állították meg a franciák), de egyes magyar területekre az első világháborúban szövetséges (és vesztes!) Ausztria is bejelentette igényét. Ez fájt a magyaroknak a legjobban, ezt kívánta – végül sikerrel – megakadályozni a volt tisztekből, katonákból, gazdálkodókból megalakult (csúcsidőszakában is legfeljebb 1300-1500 fős), gyengén felfegyverzett Rongyos Gárda, amely azonban sikeresen felvette a harcot az Ausztriának ítélt (többségében valóban német anyanyelvű, de helyi, és inkább magyar identitású lakosságú) területekre bevonulni készülő osztrákokkal, kikényszerítve a népszavazást, amely Magyarország javára dőlt el.
Felvetődik ennek kapcsán a – történelmietlennek tűnő – kérdés: mi lett, lehetett volna, ha a Károlyi-kormány, 1919-ben, nem akadályozza meg az ellenállást az antant-hatalmakkal szemben?
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)