Isten veled, Szidi!
Ha egy színész távozik az élet nagy és göröngyös színpadáról, sokáig nagy üresség támad az életet jelentő deszkákon, a színfalak között. De csak akkor, ha igaz és hiteles aktorról, önmagát elosztó, elemésztő Játékosról, nagy mímesről és mívesről beszélhetünk. Krizsovánszky Szidónia (1944–2014) bizonyosan ilyen volt, s ha földi pályafutását be is fejezte, a szerepeibe átlényegült lénye még sokáig ott kísért az emlékezetben, hat és alkot, él tovább nyughatatlanul.
Szidi a nagy színészek közé tartozott, s bár karrierjét csaknem kettészelte egy szörnyű és tragikus baleset, volt ereje és tehetsége újjáépíteni azt, s a sepsiszentgyörgyi és az erdélyi magyar színházszerető közönség soha nem feledheti jeles alakításait, mik Tamási Áron siratni-nevetni való vénleányaitól a Bánk bán Gertudisáig íveltek. Mert bármilyen volt is véle a sors, nem adta fel, mert küldetése parancsa nem engedte meg számára a meghátrálást. Óriási lelkierő kellett ehhez, mely sorra úrrá lehetett a megpróbált filigrán alkat gyengeségein, s nem hagyta az önfeladást választani, hanem újra és újra átizzította, lángra lobbantotta azt.
Krizsovánszky Szidi talán akkor izzott a legszebben, a legnagyobb melegséggel, ha verset mondott, s meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az erdélyi magyar előadóművészet egyik nagy halhatatlanjától kell most búcsúznunk, egyiktől, mely sort Tessitori Nóra kezdett, Illyés Kinga folytatott. Az erdélyi magyar költészet nagyon sokkal tartozik Krizsovánszky Szidóniának, s most, hogy búcsúzunk tőle, úgy érzem, lassan egy egész nemzedék búcsúzkodik. Isten veled, Szidi, Isten velünk is, amíg még dolgunk akad idelent!
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szavak jó gazdája – Szabó Gyula (1.)
Hogyha van az utóbbi évtizedek magyar irodalmának népi ága, akkor a Szabó Gyula életműve minden bizonnyal ahhoz tartozik. Élete – talán éppen a tiszavirág életű „kicsi magyar világnak" köszönhetően – úgy alakult, hogy a testvérek közül ő volt az, aki magasabb iskolákat járhatott és már fiatalon bekerülhetett az erdélyi magyar irodalom fősodrába. Bármennyire is vészterhes időszak volt a második világháború ideje, a kor felelős vezetői akkortájt is távlatokban gondolkodtak, annak ellenére, hogy a magyar impérium székelyföldi fennmaradása korántsem tűnt biztosnak. Létrejött a Magyar Tehetségmentés Alapítvány, amelynek az volt a célja, hogy a nehéz sorsú gyermekeket középiskolai férőhelyekhez, egyetemi ösztöndíjakhoz juttassa. Szabó Gyula is bekerült a harminc főből álló válogatott középiskolai osztályba, úgyhogy 1942 őszén térítésmentesen iratkozhatott be a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumba, abba a nagy hagyományokkal rendelkező intézménybe, amely a környék unitárius vallású ifjúsága körében igen népszerű és színvonalas iskola volt. A kiválasztottak közül hamar kiemelkedett szorgalmával, higgadtságával, s majdhogynem egyértelmű volt, hogy a humán szakmák iránt erősebb az elhivatottsága. Változtak ugyan az idők, visszatért a román fennhatóság, sőt még a szovjetek ideológiája is rátelepedett hamarosan a népre, úgyhogy érettségit viszonylag későn (csak 1950-ben) tehetett egy teljesen másfajta világban. A kolozsvári Bolyai Egyetem bölcsészkarán végzett, magyar nyelv és irodalom szakon.
Publikálni már egyetemi hallgató korában kezdett (1952), majd a diplomaszerzés után kiadói szerkesztőként  (1954–1957), illetve lapszerkesztőként dolgozott (1957-től 1992-ben történt nyugdíjazásáig), Kolozsváron az Utunk, majd annak jogutódjánál a Helikon című irodalmi lapnál.
Könyvei viszonylag hamar beépültek a köztudatba. Azon a pászmán haladt, amelyen előtte Móricz Zsigmond, Németh László, a székelyföldiek közül Tamási Áron, Kacsó Sándor vagy Bözödi György. Mindvégig homoródalmásinak érezte és tartotta magát, aki úgy tekintett a fényárban úszó Havannára, hogy azon a távoli szigeten, teljesen más égöv alatt is a szülőfalut vélte felfedezni „Almás gödriben”.
Az 1970-es évek közepéig ezt a hagyományos, közösségi tartalmakkal telített irodalmat művelte – mintegy két évtizeden át, főként  a Gondos atyafiság  I-III. (1955–1961, 1964, majd 2004), Annyi baj legyen (1961), Fűhúzó április (1961), Húgom, Zsuzsika (1967) és a Gólya szállt a csűrre (1974) című munkáiban –, hogy aztán az A sátán labdái öt kötetében (1978 és 1992 között) Erdély múltjában, a "függőleges veszedelmek" tömegében keresse a választ a jelen sorfordító és embert próbáló eseményeire. Idősebb korában – immár a rendszerváltás után – ismét visszatért ifjúkori témáihoz, a szülőföldhöz, Képek a kutyaszorítóból címmel írt négykötetes visszaemlékezést, amelyben a hozzá illő és méltó stílusban, regényes ferdítések nélkül élte újra földi pályáját. A névtelen katona címmel (1994) édesapja első és második világháborús feljegyzései, naplói segítségével rekonstruálja az igen hosszú huszadik századot. Az apa feljegyzéseit használva tesz eleget az emlékezés „kényszerének”, de úgy, hogy a tapasztaltakhoz az egy generációval későbbi igazságokat és a tapasztalatokat is könyörtelenül hozzárendeli a múltból merített tényekhez. Nyilvánvaló, hogy ezt már csak a viszonylagos felszabadultságot hozó 1989. évi fordulat után teheti meg „hivatalosan”.
Hátrahagyott írásai közül Az irredentizmus mámora az (folytatásokban jelent meg a Székelyföld idei számaiban, augusztustól kezdődően négy részletben), amelyben ugyancsak könyörtelen tisztánlátással emlékszik vissza az eseményekre, s a homoródalmási jelenségeket úgy ábrázolja – ekkor is az apai intelem vezérli, s csak „a valóságnak megfelelően” hajlandó írni –, hogy máig és másutt is érvényes konzekvenciákat von le a jellem és a személyiség korlátaira vonatkozóan, azokról a torzulásokról, amelyeket a nemtelen eszközökkel operáló hatalomhoz fűződő viszonyban akár ma is képesek vagyunk elkövetni. Ilyen kontextusban örök érvényű, bár viszonylag körülményesebben dekódolható az írói üzenet.
"Ennek a kötetnek is megvan a maga sorsa. A benne egybekerült három írás a mostani új esztendő előtt nem juthatott el a nyomdáinkba, jóllehet egyiküket sem a fiókomnak írtam. A kötetbeli sorrend a történelmi időrendet követi: előbb jön Apáczai Csere János az 1650-es években, utána A sátán labdáinak asszonyai vesződik végig a özvegyi, „árva” asszonyi sorsukat egy jó fél évszázadon át a következő század elejéig, Árva Bethlen Katáig, s végül, a kuruckor után, a 300 esztendős Mikes Kelemen éli fél évszázadon át a szülőföldjéről számkivetett ember „hazátlan ” sorsát – , úgyhogy a három „különtudósítással” folyamatosan benne foroghatunk egy jó évszázad erdélyi históriájában."
Kevés szó esik Szabó Gyula novellisztikájáról. Pályakezdőként regénnyel rukkolt elő, s időnként a nagylélegzetű munkák a következő évtizedekben is megismétlődnek. Az ezekre való készülődés folyamatában azonban igen fontos állomások az esszék és a novellák. Mátyuska macskája címmel (Budapesten jelent meg reprezentatív válogatás elbeszélések alcímmel 1984-ben), amely révén bátran állíthatjuk, hogy előkelő helye van az írónak a magyar Pantheonban, s mindenképp irodalmunk élvonalában lenne a helye.
"Havasok tiszta levegőjét, mezők, rétek, erdők illatát varázsolják elénk a kitűnő erdélyi író, Szabó Gyula elbeszélései. S a tájban az embereket, akik végzik mindennapi nehéz munkájukat, élnek a falusi élet hagyományaival és törvényei szerint, s őrzik – akik őrzik – tisztaságukat, emberségüket. A novellák többsége a gyermek- és ifjúkori élményekből táplálkozik. A szénakaszálás a keresztapával, az emlékezetes „erdőlés” az apával, amikor elbitangoltak a tehenek, a harc a hatalmas puliszkával – mind, mind a múlt emberré formáló, az egész életet végigkísérő szép emlékei. „Ballada a szülőföldről” mondta egy helyütt írásairól Szabó Gyula, s illik ez a műfajmegjelölés válogatott elbeszéléseinek erre a kötetére is. Különösen a kötetzáró önéletrajzi emlékirata, amelyben az író szüleinek állít maradandóan szép, lírai emléket. A szülői háztól korán távolra szakadt író úgy tudja bemutatni az 50-es évek keserves időszakának embert próbáló nehézségeit, hogy közben képes ennek a küzdelemnek a szépségét is felvillantani. Mert szüleiben a legnehezebb időkben is élt és munkált azoknak az erkölcsi normáknak a szépsége és megtartó ereje, amit úgy hívnak: tisztaság, emberi tisztesség. Ezt az útravalót hozta tarisznyájában Szabó Gyula a Homoród tiszta vizű patakja mellől, s adta át nekünk szép szóval és őszinte szívvel."
Halála előtt pár hónappal (2004. júniusában) részesült életmű díjban, amelyet Hargita Megye Tanácsának képviselőitől vehetett át a homoródalmási unitárius templomban, akkor mondta, hogy„…távol élek ugyan a szülőfalumtól, de mindig itthon vagyok. Ezt a szó szoros értelmében kell felfogni, de nem úgy, hogy fizikailag itthon vagyok, hanem hogy az egész sorsommal és egész életemmel voltam és vagyok mindig itthon“. Egyébként ezt a Hargita Megyéért-díjat tartotta életpályája legemlékezetesebb elismerésének. Akkor még feljegyeztem egy igen fontos kijelentését: "…éppen tizenkét éves koromban mentem el a falumból. Olyan bolond gyermek voltam, hogy erősen szerettem tanulni, és teljesült is a vágyam, hogy felsőbb iskolába kerülhessek, mert elmehettem a székelykeresztúri unitárius gimnáziumba. Mire húsz éves felnőtt lettem, és nagyjából kész ember, arra ki is alakult az egész sorsom, pályám, úgy, hogy azután jelentős változás az életemben nem történt. Ez mind szülőfalumból indult el."
Tíz éve, 2004. december 21-én hunyt el Gyula bácsi. Emlékszem, a nagy hideg, az ünnepi készülődés sem tett jót, a temetése olyan esemény volt, amelyen „illett” minél hamarabb túl lenni. Az írók java hiányzott a koporsó mellől, s a részvétet hozó üzenet egy-egy koszorú és itt-ott publikált nekrológ formájában érkezett. A hivatalos irodalom csak hetek múltán, a karácsonyi és újévi lazítás után mozdult rá Szabó Gyula búcsúztatására és méltatására. Hagyatéka körül nem történtek látványos események. Róla nevezték el szülőfaluja kultúrházát, s tervbe vették, hogy emlékszobát rendeznek be hátrahagyott tárgyaiból.
Ez az emlékszoba lehet egy olyan fontos „adalék”, amely segítheti a kultusz, az utóélet és a kánon alakítását. Mindenképp jót tesz a községnek és az írónak is. Az emlékszoba hivatalos megnyitójára december 20-án szombaton kerül sor. Ebből az alkalomból emlékkonferenciát is szerveznek.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Márta néni
Kovászna szegényebb lett. A város, a közelebbi és távolabbi környék közösségi életének kovásza, a mindig tevékeny Márta nénije 2014. december harmincadikán befejezte földi pályafutását. 79 éves volt. Utolsó napjait visszavonultan töltötte. Fábián Ernőné Kovács Márta az örökmozgó, a szervező, áldozatos, taps nélküli munkát vállaló, nemzete gondjait magáénak valló Márta néniként marad meg mindannyiunk számára.
1936-ban született Illyefalván, Kézdivásárhelyen szerzett óvónői diplomát. Gyergyószentmiklóson tanfelügyelőként dolgozott, onnan került Kovásznára, ahol nyugdíjazásáig óvodai igazgatóként tevékenykedett, erőfeszítéseket téve a magyar nyelvű óvodai oktatás színvonalának javításáért. Pedagógusi tevékenységéért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2007-ben Aranygyopár-díjjal tüntette ki.
Még a rendszerváltás előtt vállalta a kovásznai Vöröskereszt-szolgálat szervezését, vezetését élete végéig folytatta. Nem csak elsősegélynyújtásban, de a közösségi élet minden mozzanatában ott volt csapata, az „aranylányok”. Nevéhez fűződik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat alapítása. Jelentős szerepet vállalt a Kovászna és Nagykanizsa közötti kapcsolat kialakításában – ezért tüntették ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel. Alapító tagja a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, létrehozta a Fábián Ernő Szociokulturális Egyesületet. Közéleti tevékenységéért Kovászna város Pro Urbe-díját vehette át.
Emberi nagyságát leginkább közeli munkatársai láthatták meg. Thiesz János, Márta néni Janikája így ismerte: kitűnő szervező, jó munkatárs. A közéleti-közösségi munka lendítő ereje. Fáradhatatlan, kitűzött céljait mindig teljesítő. Korát meghazudtoló, példamutató értelmiségi, aki nem saját érdekből működött együtt Kovászna, a környék, idegen országok magyar – és más ajkú – közösségével. Az ember, akire érvényesek Márai Sándor szavai: „Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék: nem ártani az embereknek”. Az elszánt, hűséges és állandóan készenlétben lévő ember, akit a kisebbségi lét mindig megkíván – kevesen vannak ilyenek, de mindig voltak, és remélhetőleg lesznek. Márta néni életútja bizonyítja, hogy minden pálya dicső, ha belőle városodra, népedre, nemzetedre fény sugárzik. Nyugodj békében, Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Románia déli vidékére, az egykor Regátnak nevezett országrészbe kivándorolt erdélyi magyarok élettörténetének igen gazdag irodalma áll az érdeklődő rendelkezésére. A bukaresti magyar református egyház, valamint a magyar nyelvű oktatás 200. évfordulója fontos alkalom arra, hogy ismételten előtérbe kerüljön – ezúttal a korabeli hírlapok adathalmaza alapján – a regáti vidékekre telepedett egykori magyarok tevékenységének sokszínűsége, gazdagsága, változatossága, a sikerekkel, örömökkel s néha kudarcokkal egyetemben.
Egyházról és iskoláról lévén szó, kezdeném a Budapesten megjelenő Ország Tükre című időszaki lappal, amely az 1864. évi 14-es számában, Szokoly Viktor tollából a bukaresti magyar református templom bemutatásával foglalkozik. Már a bevezetőből megtudjuk, hogy „a bukaresti református magyar egyház 1815. május 2-án alapíttatott szőkefalvi Sükei Imre által, ki bemenvén Erdélyből Oláhország fővárosába, darab ideig csak vasárnaponként tarthatott magyar istentiszteletet az ottani német lutheránusok templomában”. Közben bukaresti lakásán magyar iskolát nyit a helybeli gyerekek számára, s 1816-ban telket vásárol a jövendőbeli református templom számára 2650 piaszterért, melynek egy részét Erdélyben és Magyarországon gyűjtötte össze. A kis fatemplom alapját 1821-ben teszi le, a szükséges pénzt Jeremiás István nevű gondnoka segítségével szintén ő maga gyűjtötte össze. „Azonban Sükei – olvassuk tovább – a kis fatemplom tornyára keresztet tétetett, mert az oláhországi lakosok különben nem hitték volna el, hogy az keresztény egyház”.
Közben Sükei tovább munkálkodik. Konstantinápolyba utazik, s ott az angol nagykövetség útján orgonát szerzett hívei számára. 1830 és 1835 között Magyarországon fordul meg több ízben, majd Sziléziát, Württemberget, Németország, Franciaország, Anglia és Hollandia nagy részét járja be a bukaresti egyház megsegítése végett, minek eredményeként 37 111 frank gyűl össze. Munkálkodása teljében, életének 56., pásztorkodásának 34. évében, 1849. január 19-én viszont befejezi földi pályafutását. Sírja az általa alapított templom ajtaja mellett van, hová nejét, a bukaresti Kis Máriát ő maga temette el két évvel előbb.
Halála után két öreg lelkész következett. Az egyik Péterfi Albert nagyenyedi tanár, aki a forradalom elől vonult Bukarestbe, de még egy évet sem működhetett, elhalálozott 1850. március 29-én, 49 éves korában. Halála után az egyház Izsák Ede nagyszebeni lelkészt szerette volna meghívni a megüresedett parókiára, de az osztrák hatóságok politikai okok miatt nem adtak számára útlevelet. A helyzeten a kolozsvári püspökség kívánt segíteni: október 13-án Dimény József felvinci lelkészt küldte Bukarestbe, aki 1854-ig paposkodott, a következő évben viszont gyulafehérvári várfogságban halt meg. 1855 áprilisáig a lutheránus pap látta el a legszükségesebb teendőket. Ekkor Bodola Sámuel püspökhelyettes Székely János kolozsvári segédlelkészt szólította föl a bukaresti állás elfoglalására, de ő visszalépett. Így veszi át a megüresedett lelkészi hivatalt 1855. április 1-jén az erdélyi származású, magyarrégeni születésű (Szászrégen része) Koós Ferenc, aki emlékiratában így eleveníti föl bukaresti lelkészi pályájának első napját:
„Fölvirradt végre az a nagy nap is életemben, hogy beköszöntsek abba az egyházba, melynek felvirágoztatására hajtottam feláldozni életem hátralevő részét” – írta bukaresti szolgálata első napján, 1855. április 1-jén Koós Ferenc.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Bács Lajos emlékére
A zenét Isten azért adta, hogy vágyakozzunk szellemi hazánkra. (Szent Ágoston)
Az utóbbi években többször is megfordultam baráti látogatás okán a németországi Bayreuthban, s minden alkalommal tisztelegtem is az ott eltemetett nagy magyar zenész, Liszt Ferenc sírjánál. Fehér márvány sírkövén fekete dőlt betűkkel Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez című költeményének két első sora olvasható: „Hírhedett zenésze a világnak, / Bárhová juss, mindig hű rokon”. Ez a Vörösmarty által „hírhedettnek” nevezett világhírű muzsikus legismertebb és legtöbbet játszott szimfonikus költeménye, a Les preludes elé a következő sorokat írta: „Életünk nevezhető-e egyébnek, mint előjátékok hosszú sorozatának ahhoz az ismeretlen nagy Énekhez, amelynek első ünnepélyes ütemét a halál adja meg”. 
Az „ismeretlen nagy Ének első ünnepélyes üteme” Bács Lajos nagyrabecsült hazai karmester és zeneszerző életében is felzengett, amikor 85 éves korában a Hunyad megyei Petrilláról indult földi pályafutását június 30-án befejezte – Bukarestben.
Ugyanott a Szent József székesegyházban lelke üdvéért engesztelő gyászmisét mutattak be, majd ezt követően a főváros krematóriumában testét elhamvasztották, földi porait pedig családja tagjai a kincses városba, Kolozsvárra szállították. A Házsongárdban ezeket az urnába helyezett hamvakat álltuk körül október 20-án mély gyászban és abban a borongós őszi hangulatban, hogy „valamitől mi mindig búcsúzunk”. Nem véletlen talán, hogy a körünkből eltávozott Mester nem is olyan régen, 2012-ben, éppen erre a Reményik-versre komponált sajátos hangzású zenét.
Jakab Gábor
Bács Lajos zeneszerző, karmester, tanár /Petilla, 1930. jan. 19. – Bukarest, 2015. jún. 30./
Szabadság (Kolozsvár)

Mankót kérő öregotthonok
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre. „Csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás” – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre, ugyanis nagyon kevés az ilyen jellegű állami intézmény.
Az Economica.net kormányforrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy tavaly 900 idős személy várt arra, hogy helyet kaphasson valamelyik állami otthonban. Ráadásul Hargita, Prahova és Gorj megyében egyetlen ilyen intézmény sem működik, az idős személyek csupán az egyházi és civil szervezetek által működtetett otthonokba kérhetik felvételüket.
Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint 2014-ben 2,35 millió 70 év feletti személy élt Romániában, közülük 10 600 öregotthonban. A munkaügyi minisztérium tájékoztatójából kiderül, hogy tavaly 246 öregotthon működött az országban, ezek közül 105 volt állami, összesen 7019 férőhellyel. Azonban jóval több ilyen intézményre lenne igény, derül ki a statisztikából, ugyanis 900 személy volt várólistán.
A gazdasági portál beszámolója szerint az állami öregotthonok zöme a helyi költségvetésből kapja a támogatást, ehhez járul hozzá a lakók által befizetett összeg. Az államkasszából csak szükség esetén utalnak ki pénzt számukra, amikor a helyi büdzsé szűkösnek bizonyul. Tavaly például a működésükhöz szükséges pénzkeret 64 százalékát biztosították a helyi költségvetésből, 25 százalékát a lakók által befizetett díjból, és csupán 7 százalékát állami támogatásból, derül ki a minisztérium adataiból.
Hiányolt állami támogatás
A Hargita megyei öregotthonokat civil szervezetek és egyházak hozták létre, tartják fenn. Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Székelyudvarhelyen és Lókodon működik öregotthon, illetve Maroshévízen is létesített az önkormányzat egy pályázat részeként szociális központot, amelyben egy kisebb kapacitású öregotthon is helyet kapott.
„Legnagyobb problémájuk ezeknek az otthonoknak, hogy nem részesülnek megfelelő állami finanszírozásban, pályázhatnak ugyan egy minimális összegre, 250 lejre, de ez az ellátási költségnek az egytizede. Ezekbe az otthonokba csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás" – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Elmondta, a megyei önkormányzatnak nem volt lehetősége pályázni öregotthon létrehozására, és a fenntartási költségekre sem lenne biztosítva a kormánytámogatás. Ez volt az ok, amiért a régi öregotthonok fogyatékkal élőket ellátó központokká alakultak, mivel ezek részesülnek az áfa-visszaosztásból támogatásban.
Kolozs megyében egyházi és állami tulajdonban is vannak öregotthonok, mondta a Krónikának Vákár István, a megyei tanács alelnöke. „Hogy ez elég-e vagy sem, az kérdés. Az egyházi intézmények esetében úgy tudom, amellett hogy az idősek befizetik a nyugdíjukat, még a hozzátartozóiknak is fizetni kell. Az állami tulajdonú öregotthonok hátrányos helyzetűeket fogadnak be, itt nincs, amit elvenni, az állam állja a költségeket" – magyarázta az elöljáró.
Önerőből gazdálkodnak
A Caritas Catolica által működtetett várad-rogériuszi idősek otthonát irányító Nagy Andrea szerint jelenleg két szabad helyük van az amúgy 34 személy befogadására alkalmas intézményben – a másik nagyváradi létesítmény, a Szent Márton Idősek Otthona 33 férőhelyes. Tapasztalata szerint van érdeklődés, de a túljelentkezés nem gyakori. Az áraik ugyanis nem alacsonyak, a kétágyas szobákért havi 1600 lejt, az egyágyasakért legkevesebb 1800 lejt kell fizetniük azoknak, akiknek a szociális háttere nem teszi lehetővé a kedvezményes ellátást. „Egyre kevesebb a külföldi támogatás, ezért kénytelenek vagyunk önerőből megoldani a fenntartást" – magyarázta az illetékes. Rámutatott, most először tudtak megpályázni minisztériumi támogatást, de az elnyert összeg csak minimálisan fedezi a költségeket.
Az viszont megállapítható, hogy Bihar megyében egyre több az idősek otthona és ezek a magas árak ellenére is egyre népszerűbbek. „Nagyobb az érdeklődés, mint 5–10 évvel ezelőtt. A hozzátartozóknak egyre kevesebb ideje van vagy külföldön dolgoznak. Ez a leghumánusabb és legbiztonságosabb megoldás az idősek elhelyezésére" – ecsetelte Nagy. Elmondta, vannak olyan nyugdíjasok is az otthonban, akik már nyugati minta szerint, a társaság miatt, a magány egyensúlyozása végett költöztek be. „Igyekszünk programokat szervezni számukra. A lakók társaságba járnak, érkeznek hozzájuk látogatók, römipartikat tartanak" – mesélte.
Tervezgetnek Makfalván
A Maros megyei Makfalván külföldi pályázati források lehívásával tervez öregotthont létesíteni az önkormányzat és a református egyház. Az otthon építéséhez az egyház ajánlott fel egy egyhektáros területet a falu szélén, és a felépítendő létesítmény is az egyház tulajdonát képezné, működését pedig egy egyesületre vagy alapítványra bíznák, mesélte Vass Imre, a község ügyvezető polgármestere. Elmondta, sok idős van a községben és a környező településeken, akiknek hozzátartozóik messze laknak, így az otthonba költöznének.
Barabás Hajnal, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 

Székelyföldi körúton a "2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve" program
A szülőföldön maradásra ösztönzik a pályakezdőket
A 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében negyven év alatti székelyföldi pályakezdő vállalkozókat támogat Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága. Tegnap a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen szakmai konzultáción vehettek részt az érintettek, magyarországi, sikeres vállalkozásokat működtető szakemberek osztották meg velük tapasztalataikat.
Negyven év alatti székelyföldi pályakezdő vállalkozók támogatása céljából márciusban Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága a Design Terminállal együttműködve négy székelyföldi helyszínen szervez szakmai találkozót. A székelyföldi konzultációsorozatokat a "2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve" program keretében Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában tartják.
A program részeként a magyar kormány 525 millió forint értékű pályázatot ír ki áprilisban, amelyre 40 évnél fiatalabb vállalkozók 3-6 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Ily módon mintegy 100-120 határon túli magyar vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiatal kaphat támogatást a magyar államtól.
Ezt megelőzően a Kárpát-medencében 14 helyszínen kerül sor a konzultáció- körútra, ahol gyakorlott mentorok tartanak többórás szakmai előadásokat. A tréning nyolc kiválasztott vállalkozás számára egy személyre szabott konzultációs fórummal egészül ki, amely keretében a vállalkozások térítésmentes, 45 perces intenzív tanácsadásban részesülhetnek PR, marketing, kommunikáció, pénzügyi tervezés, illetve üzletfejlesztés területeken. Tegnap a székelyföldi körút első állomásaként a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen közel százfős hallgatóság gyűlt össze. Dr. Dávid László rektor a romániai magyar műszaki képzés fellegvárának nevezte az intézményt, és rámutatott, együttműködésre van szükség az egyetem, valamint a helyi vállalkozók között ahhoz, hogy a fiatalok jövőképét meg tudják alapozni. Ellenkező esetben a végzettek elhagyják szülőföldjüket és külföldön keresnek megélhetést. Hasonlóan vélekedett dr. Kelemen András dékán is, aki prioritásnak nevezte azt, hogy itthon hozzanak létre működő kisvállalkozásokat. Mint mondta, a diákjaik nagyobb arányban maradnak itthon szülőföldjükön, mint a többi egyetem végzősei. Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szerint Románia és Magyarország között jók a gazdasági kapcsolatok, és a fiatal vállalkozók arra kell törekedjenek, hogy minél jobban kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket. Soós Zoltán polgármesterjelölt úgy véli, Marosvásárhely gazdasági fejlettségi szempontból is alulmarad Szebennel, valamint Kolozsvárral szemben, és a szellemi tőkét, amit a fiatal vállalkozók jelentenek, mindeddig nem sikerült hatékonyan kiaknázni.
Hajnal Virág programfelelős, a Nemzetpolitikai Államtitkárság szakembere lapunknak elmondta: a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának eddigi tematikus programjai során az oktatásra fektették a hangsúlyt, idén azonban a gazdaságfejlesztés irányába szeretnének elmozdulni, és szakmai tanácsadással, illetve pénzügyi támogatással segíteni a Kárpát-medencében élő kezdő vállalkozókat, valamint azokat a fiatalokat, akiknek esetleg van egy jó ötletük, és szeretnék kibontani, illetve sikeres vállalkozássá alakítani.
– Hosszú távú segítségnyújtásban gondolkodunk. A pályázat egyik eleme, hogy üzleti tervet kell készíteniük a vállalkozóknak, fel kell vázolniuk, hogy amire pályáznak, az hol helyezkedik el az ő hosszú távú üzleti stratégiájukban. A vállalkozói élet velejárója, hogy hosszú távon kell gondolkodjanak, fel kell mérjék a piaci környezetet, a lehetőségeket, az ötletük egyediségét, így tudnak majd hosszú távon sikeressé válni. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a gazdaságfejlesztés tud leginkább hozzájárulni a szülőföldön maradáshoz és boldoguláshoz. A támogatás által szeretnénk elősegíteni, hogy ezek a fiatalok otthon tudjanak megélni, és esetleg majd magyar munkaerőt alkalmazzanak. A Design Terminál mentorai, akik az előadásokat tartják és szakmai tanácsokkal segítik a fiatalokat, maguk is cégvezetők, magyarországi ifjú vállalkozók, akik saját maguk is megtapasztalták a vállalkozás összes kockázatát – hangsúlyozta a programfelelős. A szakmai találkozók iránt mindenik székelyföldi helyszínen nagy volt az érdeklődés, Marosvásárhelyen több mint százan, Csíkszeredában pedig közel százötvenen jelentkeztek.
Tavaly a szakmai képzést támogatták
Mint ismeretes, 2015 a külhoni magyar szakképzés éve volt, amikor 500 millió forintot fordítottak a tematikus év projektjeire. Lapunk arra volt kíváncsi, a támogatás eredményeképpen milyen előrelépések történtek a szakképzés terén a Székelyföldön. Hajnal Virág kifejtette, a támogatásnak köszönhetően több helyszínen is sikerült tanműhelyeket, tangazdaságokat létrehozni, fejleszteni. Többek között Sepsiszentgyörgyön létrejön egy húsfeldolgozó tanműhely, ahol a diákok elsajátíthatják a húsfeldolgozó-hentes mesterség rejtelmeit. Kolozsváron a Református Kollégium Szakképző Intézetében nemrég adták át a magyar állami támogatással korszerűen felszerelt asztalosműhelyt. Akadt olyan tanintézet is, ahol ösztöndíjszerű támogatásra pályáztak, annak érdekében, hogy a diákok utazási, illetve bentlakási, étkeztetési költségeit fedezni tudják. – A Nemzetpolitikai Államtitkárság munkáját háttérintézményünk, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet segíti, a Hét Fa kutatóintézettel közösen tavaly készítettek egy munkaerő-piaci kutatást, ennek alapján dől el, hogy hová adunk támogatást. Ők felmérték, milyen munkaerő-piaci igények vannak az adott környéken, és ha arra válaszol az illető, szakképzést nyújtó intézmény, akkor hosszú távú segítséget tudunk majd nyújtani. Nagyon fontos, hogy a szakképző intézmények egy-egy régióban közösen gondolkozzanak, hogy ne ugyanazokat a szakokat hirdessék meg, hanem összehangolt, egymást kiegészítő legyen a kínálatuk. Mi így tudunk támogatást nyújtani és utána felvenni a kapcsolatot a munkaerőpiac képviselőivel. Például a kolozsvári Református Kollégiumban a diákok 99 százalékának már munkaszerződése lesz, amint elvégzi a szakképzést – fogalmazott a programfelelős.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Kinőtték a Szent Ágoston-templom alagsorát
A csíkszéki fogyatékkal élők részére kialakításra kerülő foglalkoztató központ megvalósulásáért főegyházmegyei gyűjtést szerveznek vasárnap – a hívek a sérültek életminőségének javulását támogathatják.
A fogyatékkal élők problémáinak megoldása több, egymástól független egyesületen és alapítványon keresztül történik, azonban ezek a szervezetek a fogyatékkal élőknek csak bizonyos csoportjait képesek ellátni és csak bizonyos ideig. A Gyulafehérvári Caritas a felnőtt korú fogyatékkal élők segítésére a csíkszeredai Szent Ágoston-templom alagsorában rendezett be három helyiséget (140 négyzetméteren), ahol 18 személy számára megszervezte és elindította a nappali foglalkoztatást.
Az utóbbi időben azonban megnövekedett a foglalkoztatást igénylők száma, de helyszűke miatt nem tudnak ellátást biztosítani minden igénylőnek. E nehézség megoldása érdekében a Szent Ágoston Plébánia felajánlotta és 25 évre átadta a Caritasnak a régi kápolna épületét – számolnak be a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján.
Azt is leírják, hogy az utóbbi években üresen állt, jelenleg pedig átalakításra, felújításra szoruló kápolnában a következő szolgáltatások kapnak majd helyet: a korai felmérés és diagnosztika, korai fejlesztés, nevelés 0–3 év közötti gyerekeknek; egyéni és csoportos gyógypedagógiai és mozgásfejlesztés különböző fogyatékossággal élőknek; hozzátartozókat és segítőket támogató szolgáltatás; felnőtt fogyatékosok nappali foglalkoztatása; időskori mozgáskorlátozottsággal élők, agyvérzés után gyógyulók rehabilitálása; tanműhely fogyatékkal élő felnőtteknek, ahol a közösség számára hasznos munkákat tanulhatnak, ezeket begyakorolhatják.
Mint a romkat.ro honlapon olvasható, a külföldi és belföldi pályázatok, jótékonysági koncertek, adományok révén sikerült összegyűjteni a felújításhoz szükséges összeg 65 százalékát. A fennmaradó részt a május 29-ei főegyházmegyei gyűjtés révén teremtenék elő. Vasárnap tehát felajánlásaikkal minden hívő támogathatja a főegyházmegyei Caritas kezdeményezését, a fogyatékkal élők életvitelének javítását.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Pályázati kisokossal rukkolt elő a MIÉRT
A Magyar Ifjúsági Értekezlet egy hiánypótló kiadvánnyal rukkolt elő Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének támogatásával.
A Pályázz a jövődre című pályázati kisokos a bel- és külföldi pályázati lehetőségeket egyaránt tartalmazza, egyelőre a www.miert.ro oldalon található meg, hamarosan viszont egy külön online platformon is elérhetőek lesznek a pályázati lehetőségek.
Winkler Gyula kiemelte, a MIÉRT-tel való tartalmas és sikeres együttműködés már évek óta tart, ennek egyik meghatározó eleme az európai parlamenti gyakornoki program, amely során a MIÉRT gyakornokokat küldhet Winkler Gyula brüsszeli irodájába.
„A pályázati kisokos is ennek a sikeres együttműködésnek az eredménye, hiszen pont ezek a gyakornokok dolgoztak a kiadványon, felhasználva a Brüsszelben szerzett tapasztalataikat. Továbbra is minden lehetőségemmel támogatni fogom a MIÉRT ifjúsági kezdeményezéseit otthon Erdélyben, és az Európai Parlamentben egyaránt” – hangsúlyozta.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke úgy véli, hogy egy országos ifjúsági szervezet célja a konkrét, kézzelfogható segítségnyújtás. „A Pályázz a jövődre is egy ilyen kézzelfogható segítség, amellyel az volt a célunk, hogy minden pályázati lehetőséget összegyűjtsünk azért, hogy azokat egy helyen találják meg a szülőföldjükön boldogulni, itthon vállalkozni akaró fiatalok. Rengeteg lehetőség nyílt a fiatalok előtt az uniós csatlakozás által is, azonban a fiatalok nagy részét megijesztik a pályázatok bürokratikus rendszerei. Ezzel a kisokossal mi ezt szeretnénk áthidalni, és bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő lehetőségeket és ki is használja azokat.” maszol.ro

Emlék a templomépítőnek
A nyárádszentlászlói református templomkertben hétvégén felállították azt az emlékművet, amely az ottani istenháza építtetője emlékét jelzi majd az utókornak.
Az egykori, 1888-ban épült vályogtemplomocska helyén 1995 és 1999 között épült új, impozáns templom és ifjúsági ház Nyárádszentlászló reformátusai számára Gáspár András lelkészsége idején. A templom építésének legfőbb támogatója a faluból elszármazott, Liverpoolban élő Zsigmond András, de a liverpooliak adománya a templom nagyharangja is, míg az építkezéshez a holland middelburgi testvérgyülekezet is hozzájárult.
A falu szülötte és jótevője, aki nemesi származással és vitézi ranggal is bír, idén egy székelyudvarhelyi látogatása után Nyárádszentlászlóra is átutazott, ahol előterjesztette kérését, miszerint szülőfaluja templománál emlékjelet hagyna maga után – tudtuk meg Koncz László Ferenc lelkésztől. A presbitérium jóváhagyta a kérést, mivel szerinte egy ilyen jótevőnek nemcsak tisztelet, hanem emlékoszlop is jár. Ennek kivitelezését Zsigmond András vállalta, a közel egytonnás andezit oszlopot a csíkszeredai Dóczy András kőfaragó mester készítette el, a rajta levő emléktáblát és családi címert a marosvásárhelyi Kiss Levente szobrászművész.
A 155 fős gyülekezet vállalta, hogy még idén felállítja az oszlopot a templom tövében, jövő évben pedig saját költségén egy kis parkocskát is létrehoz körülötte. Mivel a jelenleg 81 esztendős Zsigmond András földi pályafutása után itt szeretne megpihenni, halála után hamvait is itt helyeznék el egy urnában. A báró 1935-ben született Nyárádszentlászlón, később főorvos volt, az 1956-os Magyar Nemzetőrség dandártábornoka, majd Magyarország tiszteletbeli főkonzulja az Egyesült Királyságban. Ma Liverpoolban él, és a Magyarországon alapított Vitézi Rend keretében a határon túli területek helyettes főkapitánya.
Gligor Róbert László | Székelyhon.ro

Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Veszélyben a legrégebbi sírkő (Kézdivásárhely)
Nagyobb darabok váltak le a kézdivásárhelyi római katolikus temető legrégebbi, különleges, négyszögű, gömbben végződő, a rajta szereplő évszám szerint 1768-ból fennmaradt, homokkőből készített síremlékéről.
Ottjártunkkor még megvoltak a levált darabok, de azok bármikor eltűnhetnek. A sírkövön olvasható többek között, hogy „M.gos Kapitány Balás Károly Úr végzé földi páljáját Augusztus 2-dikán 1838. Életének 79-dik évében”. A másik oldalán az 1768-as évszám látható. A sírkő elején még jól olvasható a „M.gos Balás Kapitány özvegye Mahterin Mária Asszony veté szeretett Férjét és Unokáját Augusztus 1849 Életének 67.dik évében” felirat és az 1849-es évszám. Idén még nem késő megmenteni az értékes sírkövet, de lehet, hogy jövőre már nem lesz, amit. Ugyancsak felújításra vár a Bem utcai református temetőben báró Purczell János, a Székely Katonanevelde építőjének, a Második Székely Gyalogezred ezredesének romos állapotban levő sírja is.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A templom megújulásának örömünnepére készülnek Firtosváralján
Rengeteg munkával és meglepetésekkel zajlott a firtosváraljai unitárius templom felújítása az elmúlt években. A hétvégén falutalálkozón adnak hálát a megújult szent hajlékért. A százlelkes gyülekezet erejét meghaladó, hét év alatt mégis végigvitt tevékenységről Sipos László lelkészt kérdeztük.
A régi fatemplom helyére 1801–1805 között épült a ma látható istenháza. A jegyzőkönyvekben arról olvashatunk, hogy már kezdetben gyakran kellett javítani az épületet. A legfőbb gondot a vizesedés jelentette, hisz a templom eléggé lápos helyre épült. Repedeztek a falak, korhadt, gombásodott a padlózat – elődeinknek kétszáz éven keresztül mégis sikerült megőrizniük. A 2000-es évek elejére azonban a templom állapota annyira megromlott, hogy már nem mertek benne istentiszteletet tartani. 2010. augusztus 22-én, vasárnap, beláthatatlan időre „elbúcsúztak” a templomtól. Azóta az imateremben tartották az istentiszteleteket.
A tetőszerkezet roskadozott, ezért fenyőfacölöpökkel alátámasztottuk. Szinte a teljes padlózat elkorhadt. A templom piacán lévő járdakövek a víztől bezöldültek, a falak összerepedeztek. Eléggé lehangoló állapotok uralkodtak. Tudtuk, sok időre és rengeteg energiára, munkára lesz szükség ahhoz, hogy újból használható legyen. A tervezési munkálatok már 2010-ben elkezdődtek, de a kivitelezésnek csak 2013-ban tudtunk nekifogni. Első lépésként a templomhajó tetőszerkezetén végeztettük el a szükséges munkálatokat. A tetőzet lebontása nélkül zajlottak az elkorhadt gerendák, illetve a meggyengült szarufák cseréje. Majd új cseréppel fedtük be és csatornáztuk. „2014-ben a templom belsejét kiürítettük: az összes padot kihordtuk, a kő járólapokat és az elkorhadt deszkapadlót felszedtük. Az épület alapja is eléggé gyengének bizonyult, ezért a következő mozzanat a falak helyenkénti aláalapozása volt. Ezzel egy időben elkészült a belső és külső vízelvezető drénrendszer is” – mesélte Sipos László.
A templom eredeti mennyezetét feldeszkázták, majd díszítőcsíkokkal részekre osztották – festett volt, de nem virágmintás. A tetőszerkezet meghibásodásai miatt azonban többször is beázott, elkorhadt. Abban az állapotban már nem lehetett visszatenni – részletezte a lelkész. – Az új mennyezetet a régi szerint készítették el, eredeti színvilágát is megpróbálták visszaadni. A padlózatra kavics-, illetve homokágyra visszakerültek a régi kő járólapok, a padok alá pedig deszkapadlót helyeztek. A lehetőség adott volt, ezért a villanyvezetékeket a padló alatt vezették el. A teljes elektromos hálózatot is kicserélték. 2016-ban került sor a belső és külső falak vakolására, javítására, meszelésére. Az eresz alatti homlokzatot az eredeti formában rakták újra. A régi ablakokat, ajtókat, valamint a templompadokat kijavították és újrafestették. 2017-ben a szószéket újították fel, a padok visszakerültek korábbi helyükre. A régi terítők, szőttesek helyébe pedig új, hímzett bársonyterítők készültek.
A felújítási munkálatok vége felé még egy meglepetést tartogatott a templomunk – ezúttal kellemeset. Senki sem tudott róla, még a legidősebbek sem, hogy a keleti karzatunk festett lett volna. Gondviselésszerűen alakult, hogy az újrafestés előtt felfedeztük a virágmintát a karzaton – újságolta Sipos László. „Természetesen restauráltattuk, gyönyörű lett! De még boldogabbak voltunk akkor, amikor a virágminták felett, a szegőlécen, betűkörvonalak is kezdtek kirajzolódni. Most már szépen olvasható az írás: „E Sz.(ent) imaház épült 1802-be. 1857-be láttyátok megszépült jelenn és jövendő. Tekints e tsudára Az egy Istenünknek ditső templomára és F.(irtos) Váraljára.”
Ami még hátra van: a szószékkorona, illetve a régi mennyezet egy kazettájának (ezen írás volt) a restaurálása, a torony javítása, meszelése, tereprendezés és járdakészítés – összegezte a lelkész. A templom azonban már így is használható, ezért Isten segedelmével vasárnap, augusztus 20-án, hét év távollét után ismét „visszaköltöznek” az istenházába. „Százlelkes közösségünk önerőből nem tudta volna megvalósítani mindezt. Hálánk mindazoknak szól, akik különböző úton-módon segítségünkre voltak. A felújítási munkálatokat anyaországi- és belföldi pályázatokból, elszármazottak valamint más, jó szándékú személyek, barátok és szervezetek támogatásaiból fedeztük. Természetes, ugyanakkor dicséretes, hogy a gyülekezeti tagok nagy része is e nemes ügy mellé állt, és anyagiakkal, valamint közmunkával segítette az előrehaladást. Rengeteget közmunkáztuk, csak a múlt esztendőben összesen több mint ötszáz órát. Ami nem igényelt különösebb szaktudást, azt mindig kalákában oldottuk meg. A falutalálkozóra nemcsak a templomot, hanem a falu központját is egy kicsit megszépítettük, barátságosabbá, színesebbé tettük. Régi, romos épületeket bontottunk le, utat javítottunk, kerítéseket építettünk. Javában zajlanak az előkészületek: izgatottan készülődünk a hétvégére” – összegezte a firtosváraljai unitárius gyülekezet lelkésze. Két nap a firtosvárjaiakért Szombaton déli tizenkét órakor ünnepi megnyitóval és zászlófelvonással kezdődik a falutalálkozó. Fél egytől a József Jánosról és József Dezsőről írt munkájukat mutatják be a szerzők, Székely Árpád és Székely János. Kettőtől ebéddel és szabad programmal folytatódik az ünnep, majd négy órakor közös temetőlátogatásra indulnak. Fél hattól tekinthető meg a helybéliek Múltidézés című műsora, hét órától pedig levetítik a Ballada egy szolgafiú emlékére című Moharos Attila által készített filmet. Vacsorával és nótázással zárják a napot. Vasárnap délelőtt tizenegy órától kezdődik az ünnepi, úrvacsoraosztásos istentisztelet Egy órától ebéd, utána szabadtéri játékokkal szórakoznak a gyermekek.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Bocz Borbála rajzai Marosvásárhelyen
Egy mindössze tízegynéhány esztendőt átölelő életmű reprezentatív alkotásait mutatja be a marosvásárhelyi Bernády Házban jövő csütörtökön, augusztus 24-én 18 órakor nyíló kiállítás. A kulturális központ nyári szünet utáni első tárlatán egy nagy ígéret, az éle-tének 33. évében elhunyt sepsiszentgyörgyi Bocz Borbála grafikáival találkozhat a vásárhelyi közönség. A művésznő, aki hosszas, súlyos betegsége ellenére nagy odaadással és példás művészi igényességgel igyekezett kiteljesíteni tehetségét, pár nappal első és egyben utolsó egyéni kiállítása előtt, 1988-ban fejezte be földi pályafutását. Brassói tárlatának anyagát rövid ideig szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, majd a következő évben Kolozsváron és Marosvásárhelyen is láthatták az érdeklődők. Aztán már csak kevesen találkozhattak rendkívüli tudásra és érzékenységre valló rajzaival. Tavaly a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) rendezett nagy sikerű emlékkiállítást Bocz Borbála hagyatékából. Az értékes grafikai gyűjtemény válogatott lapjaival ismerkedhetnek meg a vásárhelyi érdeklődők a Bernády Házban. A megnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író ajánlja a nézők figyelmébe a tragikus sorsú alkotó munkásságát és lélekteli fekete-fehér műveit. Népújság (Marosvásárhely)

23. Nemzetközi Vegyészkonferencia
Biotechnológiák és informatikai alkalmazások a kémiában
Beszélgetés dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kémia Szakosztálya immár 23. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Vegyészkonferenciát, melynek helyszínéül idén Hunyad megyét, illetve Dévát választották. A megyei tanfelügyelőség termeiben október 25–28. között zajló eseményen 160 kutató, vegyészmérnök, előadótanár, doktorandus és egyetemi hallgató vesz részt.
A konferencia első napját a megyével való ismerkedésre szánták a szervezők. Alkalom nyílt megismerni a marosillyei Bethlen Gábor szülőházat, a brádi Aranymúzeumot, Déva város nevezetességeit, a Szent Ferenc Alapítványt.
A helytörténeti kirándulás alkalmával beszélgettünk a konferencia elnökével, dr. Majdik Kornéliával, az EMT Vegyész szakosztályának vezetőjével.
– 1995 óta minden esztendőben megszervezzük a Nemzetközi vegyészkonferenciát, mely lefedi a kémia és vegyészmérnöki szakterületeket és magyar nyelvterületen a legjelentősebb ilyen jellegű tudományos rendezvényként tartják számon. Általában 150-160 résztvevővel számolunk. Ez a szám nagyjából fele-fele arányban oszlik meg erdélyi és magyarországi érdeklődők között. Az évek folyamán Kanadából, Hollandiából, Németországból, Szlovákiából is voltak előadóink. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél tágabb körben meghirdessük a rendezvényt és alkalmat kínáljunk az egyetemi oktatóknak, kutatóknak, vegyészmérnököknek, egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak, közép- és általános iskolai tanároknak, a találkozásra, a szakmán belüli újdonságok megismerésére, csúcstechnológiák, különböző kutatási irányzatok bemutatására. 23 éves múlttal a hátunk mögött örömmel tapasztalom, hogy már olyan előadóink is vannak, akik évekkel ezelőtt diákként voltak jelen a konferenciákon, most pedig egyetemen dolgozó oktatóként folytatják a kutatómunkát. És az is biztató jel számomra, hogy nagyon sok a visszatérő vendégünk.
– Idén milyen témákra összpontosít a konferencia?
– A megnyitót követően 4-5 plenáris előadás lesz, amely egyfajta kitekintést nyújt új kutatási eredményekre, majd következik a doktorandusz-plénum, ahol az ifjú kutatók mutathatják be 10 percben munkáikat, végül pedig szekcióelőadások lesznek. Idén a plenáris előadások tematikája a polimér kémiához, a kromatográfiás mérési lehetőségekhez, az élelmiszer-kémiához kapcsolódik. Utóbbi témában például a borhamisításról és a hamisítás kimutatásában alkalmazott analitikai módszerekről hallhatunk érdekesnek ígérkező előadást. De szó lesz prebiotikumok előállításáról, vércukorszint-csökkentő gyógynövények hatásának vizsgálatáról, fanedvminták elemanalitikai vizsgálatáról, illetve számos más rendkívül érdekes téma kerül terítékre.
– Romániában, illetve Magyarországon mennyire támogatott jelenleg a vegyi kutatás?
– Itt két síkot különböztethetünk meg. Van az ipart közvetlenül kiszolgáló kutatómunka és van a kifejezetten tudományos célú kutatás. Ez utóbbi hozzátartozik az egyetemek tevékenységi köréhez. Általában minden egyetemen van kutatócsoport, melyben tanárok, diákok, doktoranduszok, de hivatásos kutató vegyészek is részt vesznek. Van néhány kutatóintézet is az országban Bukarestben, Iaşi-ban, sőt Kolozsváron is van egy analitikai kutatóintézet. Az egyetemeken történő kutatómunkát a minisztérium projekteken keresztül támogatja. Ezen kívül vannak bel- és külföldi pályázatok, akár EU-s lehetőségek is. Ezeket meg lehet pályázni. Nem könnyű, de aki kutatni akar, annak van rá lehetősége. Amennyire rálátásom van, hasonló a helyzet Magyarországon is.
– Melyek azok a szakterületek, amelyekre nagyobb az igény pillanatnyilag? Merre tart a vegyi kutatás?
– Sokáig a BBTE kémia- és vegyészmérnöki karának dékánjaként dolgoztam és azt láttam, hogy megnőtt az érdeklődés a vegyészmérnöki képzés iránt. Keresettebbek lettek, jobban el tudnak helyezkedni Európában és a világon mindenütt. Úgy tapasztalom, hogy a biotechnológia és az automatizálás, az informatika alkalmazása a vegyi tudományban – ez az a két terület, ami robbanásszerűen fejlődik, amire óriási igény van. A mindennapi életben a biotechnológia nagyon tág fogalom. A vegyészethez kapcsolódva az élelmiszeriparban, környezetvédelemben, gyógyszeriparban válik jelentőssé. Persze a köztudatban a biotechnológiát gyakran társítják a génsebészettel, és sokaknak rögtön a klónozott juh, Dolly jut eszébe. De ennél sokkal tágabb fogalmat jelent és a biotechnológiai lehetőségek skálája hihetetlen iramban növekszik. Mint említettem, idei konferenciánk előadásainak sorában is gyakori az ehhez kapcsolódó kutatás bemutatása. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a szakmában dolgozók minél szélesebb körben megismerjék ezeket az újdonságokat, a hozzá kapcsolódó szaknyelvet és élő kapcsolat alakuljon ki egyes kutatók és kutatócsoportok között, amely a folytonos tapasztalatcserét biztosítja. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)