"Agyagfalván nem is olyan régen 20-22 gyermek volt egy osztályban, ma például a hetedik osztályban csupán heten vannak a Berzenczey László Általános Iskolában. A falu öregedik. Fosztó József tiszteletes idén 22 embert temetett és kilencet keresztelt, ez utóbbiak közül kettő székelyudvarhelyi volt. Nemrég 186 gyerek népesítette be az iskolát, most összesen 59-en vannak. A felső tagozaton a létszámot emelik a szomszédos falvakból ingázó gyerekek, Mátisfalváról kilencen, Székelymagyarosról heten, Décsfalváról tizenketten járnak Agyagfalvára iskolába, ki autóbusszal, ki gyalog vagy kerékpáron. Décsfalván is érezhető az elnéptelenedés: az összevont elemi iskolában 13 gyereket tanít Séra Erzsébet tanító néni. A 13-ból 10 roma származású. A décsfalvi óvodába 11 gyerek jár, jövőre nem lesz első osztályos. Bögözben, a községközpontban 101 gyermeket írtak be az iskolába. A II. és III. osztály itt összevontan működik. Az óvodában emelkedik a létszám. Bögözben nem az alacsony gyereklétszám, hanem az iskolaépület állapota okoz gondot. A község 11 településén 8 elemi és 5 felső tagozatos iskola működik. Az elnéptelenedő kis falvakban az iskolák nehéz helyzetben vannak. Többnyire régi épületekben működnek, felújításukhoz pénzre lenne szükség. /Takács Éva: Iskolagondok Bögözben. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./"

Templom épül Décsfalván
Generációk álma teljesül hamarosan Décsfalván: letették szombaton a Bögöz községhez tartozó falu református templomának alapkövét a helység központi részében, a lakók hatalmas örömére. Mint elmondták, a hívek korábban Agyagfalvára jártak istentiszteletre, majd a helyi iskolaépületben vettek részt szertartáson, ám nem veszítették el a reményt, hogy utódaik majd saját templomban konfirmálhatnak.
A sokéves csúfolódásnak véget vetve templomépítésbe fogott Décsfalva: a református istenháza alapkövét szombaton délelőtt ünnepélyesen, községi, megyei és országos elöljárók jelenlétében helyezték el a település központi részén. A falu életében fordulópontot jelentő eseményen nem csak a helybéliek, de a szomszédos települések lakói is megjelentek.
Álom válik valóra
Mint Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere elmondta, a templomépítés által megvalósulhat az ősök réges-régi álma. Megköszönte minden közreműködőnek az eddigi segítséget, hangot adott továbbá abbéli reményének, hogy Décsfalva lakói méltóképpen támogatják a kezdeményezést. A munkálatok határideje 2017, ám a község vezetősége abban reménykedik, hogy még idén sikerül felépíteni az új szentélyt, hogy a décsfalviaknak ne kelljen mindig máshová járniuk istentiszteletre. A projekt összértéke áfa nélkül mintegy 230 ezer lej.
A felépítendő templom helyszínén az agyagfalvi iskola diákjainak verses-dalos műsorát láthatták az egybegyűltek, majd Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor, Antal István parlamenti képviselő, valamint Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke mondott beszédet. Kiemelték: a Bögöz községben tapasztalt szolidaritás példaértékű, továbbá, hogy az épülő templom jele annak, hogy az ősök hitét továbbviszi a közösség – egyúttal pedig az európai parlamenti választásokon való részvételre is buzdították a jelenlévőket.
Emléklap került az alapba
A beszédeket követően Fosztó József agyagfalvi református lelkipásztor megáldotta a készülő templomot, továbbá kifejtette: Décsfalvát Orbán Balázs leírásában a legkisebb székely falvak közé sorolta, de a település lélekszáma majdhogynem állandó azóta is, így remélhetőleg mindig lesz közösség, amely megtöltse az istenházát. Annál is inkább, mert ünnepekkor általában az iskolaépület is kicsinek bizonyul a szertartáshoz. Az ünnepélyes alapkőletétel során a földbe helyeztek egy emléklapot is, a jelentős mozzanatot a magyar és székely himnusz eléneklése követte. A rendezvény végén fánkkal és pálinkával kínálták a jelenlévőket.
„Csak hitünk legyen”
A décsfalvi Somorai Eszter elmondta: nagyon örülnek annak, hogy végre temploma lesz a falunak: két évvel ezelőttig Agyagfalvára jártak istentiszteletre, azt követően a lelkipásztor kéthetente átment Décsfalvára is, az iskola egyik tantermébe. „Amikor jó idő van, még szívesen átmegy az ember, de télen erősen megfáztunk: huzatos a hely a két falu között. Remélem, megérem, hogy a hároméves unokám ebben a templomban konfirmáljon” – fejtette ki vágyát. Mint elmondta, a décsfalviak jórészt reformátusok, de a más felekezetűek is szívesen járnak istentiszteleteikre. „Mindegy, hogy hová megyünk, csak hitünk legyen. A vallásunk akármilyen lehet, ha nincs hitünk” – fogalmazott.
Bálint Kinga Katalin. Székelyhon.ro

Egyre közelebb az álom megvalósulása: jövő tavasszal várhatóan felszentelhetik a décsfalvi templomot. A Bögöz községhez tartozó kis udvarhelyszéki falunak sosem volt temploma, bár története több száz évre nyúlik vissza. A 80 férőhelyes istenházát már befödték, és elkészült a harang is.
A közel 200 lelket számláló Décsfalva a 137-es megyei út mentén, a Nagy-Küküllő közelében terül el. Sokak szerint az egész országban az egyetlen olyan település, amelyiknek nincs temploma. Pedig neve már 1566-ban felbukkan a korabeli feljegyzésekben, sőt Orbán Balázs egy jóval korábbi dátumot is említ, ami szerinte Décsfalvához köthető. 150-200 évvel ezelőtt is legalább ennyien lakták, mint manapság, temploma mégsem volt soha.
Osztályteremben imádkoznak
A reformáció idején katolikusból reformátussá vált lakosság sokáig Agyagfalvára járt templomba, viszont néhány éve – amióta megszűnt a helyi iskola – egy osztályteremben tartják az istentiszteleteket. A helyiek elsüllyedt falurészről, annak templomáról mesélnek legendákat, Orbán Balázs nyomán Vofkori László is megemlíti az Utazások Székelyföldön című könyvében az egykori Sárdcs falut mint Décsfalva elődjét, amely lakói erkölcstelensége miatt elsüllyedt a Feneketlen tónak nevezett mocsaras területen, ezen a helyen ma is forrás buzog fel, és – a legenda szerint – még sokáig fel-felzúgtak az eltűnt falu harangjai.
2013-ban végre elkezdődött egy templom építésének megtervezése. 2014 májusában ünnepélyesen le is tették az alapkövet. Határidőnek 2017-et szabták meg, ezt tartani is tudják, mert nagyon jól haladnak a munkával – számolt be Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, aki egyébként egyik kezdeményezője is volt a megvalósításnak. A templomot ravatalozóval együtt tervezték, a temető közelében találtak neki helyet. Farkas Mózestől megtudtuk, hogy az agyagfalvi lelkészi hivatallal közösen nyújtott be pályázatot az illetékes minisztériumhoz a bögözi önkormányzat, amit meg is nyertek, így nagyobbrészt kormánypénzből, illetve helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsának többrendbeli támogatásából finanszírozzák a templom építését.
A hitélet fellendülését várják
A 80 férőhelyes egyházi épület terve a Székelyudvarhelyi Urban Design Kft.-nél készült, a beruházás összértéke 250 000 lej körül van.
– Az épületet már befedtük, a szigetelés és vakolás a következő lépés. Az ajtók és ablakok elkészítésére már szerződött a bögözi tanács, és a belső munkákat is elkezdik. A legfrissebb hír az, hogy megöntötték a harangot, mi megvásároltuk a felszereléshez szükséges alapanyagokat, szeptemberben a helyére is kerül, és az automatizálását is megoldjuk. Egy hónapon belül elkészül a kerítés, hogy megóvja az ősszel elültetett gyümölcsfákat, amelyek mind megfogantak. A megyei tanácsnál nyert pályázatnak köszönhetően a templom előtti teret már letérköveztük. Most már látszik, hogy a területnek gazdája van – foglalta össze a templomépítés aktuális állását Farkas Mózes. Décsfalva az agyagfalvi református egyházközséghez tartozik. Lakóinak lelkigondozását az ottani református lelkipásztor látja el. Fosztó József is elégedett az építkezés ütemével, a hitélet és a közösségi élet fellendülését várja a templom elkészültétől. Mint mondta, az elmúlt években már nem is jártak át Agyagfalvára a décsfalviak, és megjelentek a szekták a településen, ezen a helyzeten próbált változtatni azzal, hogy ő ment át a szomszéd faluba, és a megürült osztályteremben kéthetente találkozott a hívekkel.
– Számuk 130-ra tehető, ünnepnapokon 30-40-en vesznek részt az istentiszteleten – mondta a lelkész. Ha saját templomuk lesz, amit a közösségnek kell rendben tartania, és élettel megöltenie, hátha többen lesznek… – fejezte ki reményét Fosztó József.
Asztalos Ágnes
Hargita Népe (Csíkszereda)

A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…)  1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ”  (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”.  Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is. 
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.”   A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye! 
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték.  Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték.  A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés  központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.) 
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor.  A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg. 
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték. 
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték. 
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni. 
Kosza József  (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost  (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték.       A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész.  A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint  Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték.  Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A templomot megépítették, a gyülekezet következik
Az udvarhelyszéki Décsfalvát templomnélkülisége miatt változatos módon csúfolták évszázadokon át. Eddig. 2017 augusztusának első vasárnapján az új, fatornyos templom hosszú harangszava hívogatott szentelési és használatba vételi istentiszteletre. A még házszám nélküli templomhoz utat építettek, és sok-sok fát, cserjét ültettek köré.
Az igehirdetésben, a köszöntőbeszédekben és a hálaadásban többször elhangzott: a décsfalvi reformátusok több évszázados álma vált valóra. Azoké az ősöké, akik csak remélték a saját istenházát, miközben az anyaegyházközségbe, Agyagfalvára jártak ünnepi istentiszteletekre. Sokszor maradt vasárnaponként hézagos a „décsfalviak padja”.
Napjainkban megerősödött a százhuszonöt fős leányegyház: az iskolában öt éve kéthetente tartott istentiszteletet az agyagfalvi lelkész. A fiatalok öröme, hogy saját templomukban konfirmálhatnak, mondhatják ki házasságkötésük igenjét, gyermekeiket ott kereszteltethetik meg. Az utolsó földi útra indulókat is eme szent hajlékból búcsúztathatják majd.
Évszázadokon át úgy tartoztak a décsfalviak az anyaegyházközséghez, hogy nem volt státuszuk – mintha egy agyagfalvi utca lett volna a település. Tavaly váltak leányegyházzá – tudtuk meg Fosztó József lelkipásztortól. Négy décsfalvi presbiter tagja volt az agyagfalvi egyházközségi testületnek. Idén november-decemberben első alkalommal lesz presbiterválasztás Décsfalán, hogy megalakítsák első önálló presbitériumukat. Eddig ébresztgették a kis gyülekeztet: ami négy-öt éve helyben történik, az értük van. A kőtemplom áll, a gyülekezet építése ezután következik. A lelki gyarapodást segíti, hogy helyben van az új istenháza – reméli lelkipásztoruk.
Álom és valóság
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye egyetlen olyan települése volt eddig Décsfalva, ahol nem volt templom. A reformáció emlékévében a kerületben jelképesen öt új templommal adóznak az elmúlt évszázadoknak. Közöttük az első a décsfalvi – mondta a szentelési istentisztelet igehirdetője, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese felelevenítette a legendát, mely szerint az agyagfalvi feneketlen tó helyén feküdt régen Décsfalva. Mivel lakói elerkölcstelenedtek, elsüllyedt. Éjféltájban még fel-felzúgnak az elsüllyedt falu harangjai. Egynéhány erkölcsös ember – köztük egy Décs nevű is – megmenekült, ő lett a megalapítója a jelenlegi Décsfalvának. Az erkölcsös, istenfélő, templomot álmodó népet Isten megtartotta szeretetével, és fatornyos szent hajlékából szólhat a harang.
A templomépítés folyamatát Fosztó József lelkipásztor foglalta össze. Alapkövét 2014. május 10-én tették le. A bögözi polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből készíttette a terveket, a kivitelezést nyertes hazai célpályázatokból finanszírozták. Miközben a kis közösség tagjai rengeteget közmunkáztak, akkor kaptak segítséget, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. A befejezéshez az egyházkerület járult hozzá. Környékbeli cégek, magánszemélyek is bőkezűen adományoztak. A száz négyzetméter alapfelületű templom és a két multifunkcionális terem megépítésének költsége 335 810 lej volt.
A két kis terem egyikében a lelkészi iroda kap helyet, a másik pedig a temetkezésnél kap szerepet. A templomnak kettős haszna lesz: az istentiszteleti hely egyben ravatalozóként is szolgál. Nem kell a gyászmenetnek a falu területén, a forgalmas, kanyargós úton végighaladnia.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro