Közkincs lesz a Székely Nemzeti fényképtár
Megkezdődött a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fényképtárának digitalizálása. A múzeum teljes fotógyűjteményét feldolgozzák. A digitalizált felvételekből már több mint 300 látható az intézmény honlapján. A teljes feldolgozás több mint egy évig tart majd.
Az első fekete- fehér fotók, az 1800-as évek végéről valók, az utolsók a hetvenes években készültek. A fényképtár eddig a múzeum dolgozóinak is hozzáférhetetlen volt.
– 300 fotó van fenn a neten, és már vannak betelefonálók, e-mailben jelentkeznek. Van olyan régi fotós, aki dolgozott a múzeumnak és ma jelezte, hogy neki még otthon van több száz ilyen fotója, és azt szívesen behozza – mondta Híradónk érdeklődésére Vargha Mihály igazgató.
A feldolgozást egy speciális szkenner tette lehetővé, amelyet a Szülőföld Alaptól nyert pályázati pénzből vett a múzeum. Eddig 5000 filmkockát másoltak már be a rendszerbe. Nagy gondot jelent a fotók azonosítása.
Szőcsné Gazda Enikő muzeológus: „Például, itt van egy gyönyörű üveg negatív, egy kislány van rajta játék babával, és semmi mellékinformáció nincs róla. Század eleji negatív, hogy hol fotózhatták?”
Nem ez az első próbálkozás az állomány feldolgozására. Fóris Pálnak, a múzeum fényképészének, a hetvenes évek elején jelent meg, az ezer fotót katalogizáló könyvecskéje.
A fekete-fehér negatívok egyébként akár egy évszázadot is kibírnak károsodás nélkül, ha megfelelően tárolják őket.
Simon József
Duna TV. Forrás: Erdély.ma

A dokumentumfotó ereje
Fóris Pál fotókiállítását pásztázva arra gondolok, jó lenne, ha térségünkben létezne egy olyan kulturális – elhivatottságra és szakértelemre alapozó – intézmény, mely dokumentumfotókat gyűjtene, rendszerezne és feldolgozna. Magyarán, digitalizálás révén megmentené az elkallódástól, pusztulástól azokat a fényképeket, melyek a székelység, a háromszéki magyarság életéről szólnak.
Fóris Pál kiállításának összeállításakor a kezdeményezők több ezer fotót néztek át, és e helyzet szerencsés, mert mind a Székely Nemzeti Múzeum, mind a fotós családja támogatta a tárlat születését. Csakhogy még mindig jóval több a kallódó dokumentumértékű fotó, mint a gyűjtők és kiállítások száma, még mindig számos a veszélyeztetett, pusztulásra ítélt felvétel vagy filmtekercs. Évekkel ezelőtt egy kommandói gyűjtő megemlítette, egyik általa megszerzett régi fényképet szemétlapátnak használták.  Összességében nehezen kezelhető e helyzet, eközben a mai fotósok egy része is rendelkezik dokumentumértékű képanyaggal, mely jó lenne, ha megmaradna, túlélné alkotóját. Egyedi teljesítmény lenne tehát, ha önerőből létrehozhatnánk egy dokumentumfotóra szakosodott saját intézményt. Szaporán kellene cselekedni, amíg még menthető e pótolhatatlan kulturális örökség. Kányádi Sándor intelme nemcsak szavainkra, hanem sorsunkra, életünkre villantó fotókra is érvényes: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. (...) Semmi sem fölösleges”.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)