Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nyomdokain
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott vágya vált valóra a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnök asszonyának, Náznán B. Olgának: az egyesület tagjait – és nem csak – elvitte egy dél-erdélyi körútra, az egyesületünknek nevet adó fejedelemasszonyunk nyomdokain járva.
Régmúlt időket idéztünk, történelmünk tárgyi és szellemi hagyatékaival ismerkedtünk, fejet hajtottunk őseinknek a haza felemelkedése iránti elkötelezettsége előtt, de megtapasztaltuk mai pedagógusok, lelkipásztorok erőfeszítéseit is, ahogy határozottan megvetik lábukat a szórványban, talajt biztosítva a felnövő nemzedékek számára.
A megálmodott kirándulásra mintha csak a mi tetszésünkre teremtette volna a jó Isten a sok esős nap közé azt a két szeptemberi első szombat- vasárnapot.
Segesvárt csak érintettük, de azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy 1630. december 1-jén az itteni országgyűlésen választották meg a rendek Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, Lorántffy Zsuzsanna férjét.
Körutunk első állomása Kőhalom volt. Kőhalom váráról az első megbízható adat 1334-ből származik, amikor is magyar királyi várként említik. Arról, hogy mikor, milyen körülmények között került az erdélyi fejedelmek fennhatósága alól a helyi szász közösség tulajdonába, vajmi keveset tudunk. A várból gyönyörű kilátás nyílik keletre a Hargita, délre a hévízi erdőségek fölött a Bucegi és Királykő, délnyugatra pedig a Fogarasi-havasok láncolata felé. A várhegy aljának keleti felén, Orbán Balázs szavaival élve, ,,ott terül el a nevető városka (Kőhalom) egyenes, zsinórra huzott utczáival, csinos négy szög piaczán lévő ódon templomával".
De ott van a belgiumi támogatással épített református templom és a templom köré összegyűjtött hívek közössége is, akik képesek nemcsak saját magyar iskolát működtetni a helyi gyerekek számára, de felvállalják az idegenből hozott mintegy 40 szegény sorsú diák nevelését, taníttatását is a Szegedi László tiszteletes által megálmodott és létrehozott szórványdiákotthonban. Bizony, megszívlelendő hozzáállása a megmaradáshoz ez a sorsa irányítását saját kezébe vevő közösségnek!
Utunk fő célpontja azonban Fogaras volt, a fogarasi vár, amely az erdélyi fejedelemasszonyok birtokának számított. Lorántffy Zsuzsanna ebben a minőségében I. Rákóczi György feleségeként birtokolta Fogarast. Mindenben, de főként a kultúra és a szellemi élet területén férje mellett állt, ezen időszak békés évei alatt gyarapodhatott Erdély. A fejedelemasszony 1657-ben megalapítja a városban az első román iskolát. Román tanítókat és papokat neveltek itt, így aztán a görög katolikusok Fogarast választották első erdélyi központjuknak. A várhoz tartozó birtokán még 39 román tannyelvű iskolát alapított jobbágyainak gyermekei számára. Megilletődve sétálunk a várban, azokban a szobákban, ahol egykor a fejedelemasszony is lakott.
A mai Fogarason az új református templom lelkésze már annak is örül, ha a 400 főt számláló közösségből valaki bejön vegyes házasságot kötni. Furcsán hat a templomkertben felállított emléktábla felirata, amely csak román és angol nyelven hirdeti, hogy a templomot gróf Teleki József és felesége, Árva Bethlen Kata építtette 1715-1740 között. A templom szomszédságából tekint felénk a Mikszáth Kálmán, Fogaras országgyűlési képviselőjének közbenjárásával 1909-ben épült gimnázium épülete, mai nevén Radu Negru líceum, ahol Babits Mihály is tanított pár évig, de amelyben egyetlen magyar osztály sem működik.
Vajon ma hány, a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolát vállalna fel valaki a többségiek közül, önszántából, nem külső nyomásra, akár a multikulturalitás nevében? Vagy annak már lejárt a csillaga, ahogy kezdik beismerni a nyugati kultúrák is?
Utunk Nagyszeben felé vezet. Ezen a vidéken egyre gyakrabban ismétlődik a Brukenthal név.
Sietünk, mert még idejében el akarunk érni Alsószombatfalvára, ahol az egykori Brukenthal-kastély kertjében az osztrák–magyar monarchia idején ménest telepítettek és ma is működik a lipicai lovakat tenyésztő és kiképző központ. A lovak gyönyörűek, érdekes a nyeregkiállítás is.
A délutáni napsütésben a busz ablakából gyönyörködünk a csaknem közvetlenül a síkságból kiemelkedő Fogarasi-havasokban, csodálatos képet mutat a fenyveserdőkön felül szürkésfehér sziklaormaival.
Késésben vagyunk, de azért még futja egy késő délutáni sétára Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota nyári kertjében. Az eredeti állapotában megőrzött barokk kert pompájában élvezzük a lenyugodni készülő nap bágyadt fényét, melegét.
Szebenben az éjszakába nyúló, zsíros kenyérre kent székely viccek áradatát tiszta, kényelmes ágyakban pihentük ki.
Másnap reggel az ott működő HÍD egyesület jóvoltából idegenvezetőnk kíséretében és az éppen a piactéren zajló kézművesvásár hangulatában bejártuk Szeben főterét, imádkoztunk a katolikus templomban, ahol már gyülekeztek a hívek a vasárnapi szentmisére.
Utunk továbbvitt az Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosába, Gyulafehérvárra. Útközben láttuk, ahogy dolgoznak a Nagyszeben – Szászváros (Orastie) autópályán. Csak remélhetjük, hogy majd ükunokáink száguldozni fognak az észak-erdélyi autópályán. (Sajnos, a mindenkori bukaresti kormányoknak az A3-as autópálya megépítése sohasem jelentett prioritást.)
A város látnivalói a várfallal körülvett részben láthatók, itt van az erdélyi püspökség, amelyet még Szent István király alapított 1009-bent Gyulafehérvár székhellyel. Idegenvezetővel járjuk körbe a XIII. században épült érseki székesegyházat, ahol az erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, köztük az 1648-ban elhunyt I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna férje, az 1980-ban elhunyt Márton Áron, Erdély nagy püspöke, akinek síremléke előtt fejet hajtunk, és a tiszteletére berendezett emlékszobában megörökítjük egyesületünk nevét a vendégkönyvben.
Utunk során mi is, mint a kommunizmus éveiben a törvényen kívül került katolikus egyház, Márton Áron püspököt idézve érezzük: "Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk".
Nem hagyhatom ki személyes találkozásaimat sem Márton Áron püspökkel: 1956-ban, 11 évig tartó palotafogságának úgymond ,,előestéjén", a marosjárai búcsún, a szentmise utáni ünnepi ebéd közben ölében ülve énekeltem a székely népdalokat, aztán 1969-ben, a börtönből való szabadulása utáni felcsíki bérmaútja alkalmával Farkaslakán részesített a bérmálás szentségében.
Az érseki székesegyház mellett építették 1921–1923 között az ortodox katedrálist, amely I. Ferdinánd román király trianoni döntés utáni, 1922-ben történő újrakoronázásának helyszíne, ezért koronázási katedrálisnak vagy újraegyesítési katedrálisnak hívják.
Nagyenyed ma csendes kisváros, csak történelme beszél a labanc seregek, majd a mócok támadásairól, ahogy azt id. Lörincz Zoltán nyugalmazott tiszteletes meséli. A híres Bethlen Gábor kollégium teljes felújítás alatt áll, a helyi tanács hozzájárulásával és európai pénzeken. A belső udvar iskolaépülete falán olvashatjuk nagyjaink, többek között a híres magyar utazó, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós festőművész, Áprily Lajos költő, Sütő András író nevét, akik mind a kollégium diákjai voltak.
A Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében utolsó állomásunk Torockó. A község egyike azon ritka településeknek, melyek megtartották évezredes szokásaikat és kultúrájukat. Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja.
Torockóról hazafelé vesszük utunkat, és reméljük, hogy a Székelykő mögül kétszer fölkelő nap fölöttünk is föl fog ragyogni egyszer.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében,
Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)

Egyesületünk "lelkét" ünnepeltük
– Te Ilka, valamit még vigyünk bele a meglepetésbe, nem tudsz egy rövid, alkalomhoz illő dallamot? – kérdeztem, mire Éva rögtön rávágta: – ,,Áldjon meg Téged, áldjon az Úr…", énekeld csak el, Gyöngyi! Főpróbáltunk, aztán öt perc múlva az egész társaság dúdolta a zsoltárt.
– ,,Édes gyermekeim" – kezdte volna szokásos mindenkeddi, általában érkezése előtt megkezdett gyűléseinket félbeszakító mondatát Gellért Márta kolléganőnk, aminek nyomatékot már a küszöbről körszemlét tartó, mindig mindenkit számbavevő alapállása adott.
Kezdte volna, mondom, ahogy gyermekkorában református lelkész édesapjától hallotta sokszor, ha ugyan most szóhoz jutott volna. De csak a szeme nyílt kereken tágra, az sem azért, hogy valami huncutságot elmeséljen, hanem a felcsendülő dallamokra, amikor kolozsvári jó barátnőjével belépett a városközponti Emma étterem ajtaján. Csak később, mikor a turpisság kiderült, jegyezte meg halkan: – ,,Nagy zsivány vagy te, Julis!" – mert ez alkalommal kedden, július elsején, rendhagyó gyűlést tartott a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, egyetlen ,,napirendi ponttal": Márta 80. születésnapjára ünnepi asztalt terítetünk.
Bizony, szép kor, igaz? Különösen, ha még olyan fiatalos gondolkozású, korát meghazudtoló, az eseményekkel lépést tartó, azok folyásába beleszóló, azokat véleményező egyéniséggel párosul!
– Mintha csak most lett volna – emlékszik vissza Márta –, amikor 1990-ben itt, Marosvásárhelyen, vezetésemmel megalakult az RMDSZ mellett működő Magyar Demokrata Nőegylet, amiből aztán 1992-re kinőtte magát és bejegyzésre került a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület.
Szintén ’90-ben, tudjuk ezt mi, hogyne tudnánk, mintázta és varrta meg azokat a Bocskai-nyakkendőket, amivel az akkor végzett bolyais diákok ballagtak, és azóta annyian… De eljutott ezekből a nyakkendőkből a föld magyarok lakta sok közösségéhez is.
Magyar díszruhákat varrt, díszruhák, amik azóta is az egyesület által szervezett Zsuzsanna-bálok ékességei és amikkel mára már hagyományt teremtettünk itt Vásárhelyen.
Oldalakat lehetne teleírni az egyesület által az évek során szervezett rendezvényekről, eseményekről, amelyekből mind derekasan kivette részét.
Hosszú idő, ami eltelt azóta, tele megszépült emlékekkel, hol fájó, hol bolondosan vidám eseményekkel.
Hosszú út, amit megtett azóta, tele buktatókkal vagy simára egyengetett sétányokkal.
Hosszú út és idő, tele családtagokkal, jó barátokkal, ismerősökkel, akik szárnyaikra kapták akkor, amikor úgy érezte egynéhányszor, hogy földre tiporja a sors.
Megannyi éltető és erőt adó ember és esemény. De ő is adott és még mindig ad. Bizony, ha van a tarsolyban, van mit könnyűszerrel elővenni…
Jó ötleteivel, példázataival, tanácsaival mindig magasabb színvonalra emelte/emeli rendezvényeinket. Mindig meglep egy-egy szép vers elmondásával. Tartást lehel a közösségbe.
Nem bántam meg, hogy pár évvel ezelőtt, szabad időm egy részének kitöltése végett az egyesület önkéntesei közé jelentkeztem. Már csak azért sem, mert megismertem ezt a nagyszerű embert, Mártát.
Semmi mást, csak ahogy te mondod, jó egészséget kívánunk neked, Márta!
A lorántffysok nevében, Fogarasiné Bereczki Irma, Népújság (Marosvásárhely)

Mikházi varázs
Már a tavaly megfogadtam, ezután jobban oda fogok figyelni, hogy beütemezhessem a mikházi csűrszínházi rendezvényeket más teendőim közé. De szép lassan mindjárt ez az év is lejár, én meg csak olvasom az értesítéseket a jobbnál jobbnak ígérkező programokról. Két héttel ezelőtt, csütörtökön azonban toppantottam egyet, és azt mondtam magamnak: – Legyen már elég az „úgy elmennék, úgy szeretnék elmenni, de...”-féle nyávogásból, irány Mikháza! A Szentegyházi Gyermek-filharmónia ének- és zenekara tette tiszteletét a Csűrszínházban. Svájci turnéra indultak, és betértek ide, mintegy főpróbát tartani. Ajándékot hoztak, vendégségbe hívtak, így lett a házigazdából megvendégelt, jókedvű sokaság. A gyönyörű nyári este kicsalt a csűrből mindenkit, az előadók a csűrnek hátat fordítva, rögtönzött színpadról szórakoztatták a fák alatt ülő közönséget a cirpelő tücskök ámulatára. Érkezésünkkor, fél nyolc tájban maguk az előadók, a kicsiny kis leányok cipelték ki a nehéz padokat a kertbe. Szóltam is nekik: – Jaj, ti kislányok, ne cipekedjetek olyan erősen, hát ki fog itt nekünk énekelni, ha kifogy a szusz belőletek? Sopánkodásomra csak nevetéssel válaszoltak, aztán szaladtak, hogy még egy sort hozzanak. Így lettek a vendégekből másodszorra is mosolygós kis házigazdák. Bizony a faluból is elkelt volna segítségnek pár legényke! Hiányoztak, vagy talán csak én nem vettem őket észre.... De nemcsak a legénykék, a polgármesteri hivatal segítsége is jól fogna már. Nem padok cipeléséhez, nem, dehogy. Inkább a mikházi főút leaszfaltozásához, mert igaz, hogy az út köves és kemény, de esőben sáros, azon az emlékezetes estén pedig poros volt. Talán ez egy szép gesztus lenne azok felé, akik itt programokat szerveznek, és sok vidámsággal, jókedvvel ébresztgetik a falucska szunnyadó utcáit. Fél nyolckor még alig néhányan jöttek, de aztán, mintha valaki jelt adott volna, özönleni kezdett a nép az utcáról, az udvarról, a kertek aljából. Sokan Vásárhelyről, Szovátáról érkeztek, és ismerősként, jó barátként, a hazatérők örömével köszöntötték egymást. Jaj, hogy szerettem abban a pillanatban mindenkit, aki jött! Aztán a rezesbanda indulót fújt, és bevonult a száztagú kórus. A gyönyörű kis székely ruhás leányok karmesterük biztató intésére rázendítettek az egymást követő, szebbnél szebb népdalokra, népdalfeldolgozásokra, indulókra. Sokat közülük a közönséggel együtt, a szűnni nem akaró tapsban énekeltek. Dalaikat a lenge szellő szárnyra kapta, vitte a faluba és azon is túl, hét határon át! Az első sorban egy pici, barna hajú kislány szívét-lelkét beleadva formálta a szót, a hangot. Nem tudtam a szemem levenni róla, és talán másokat is megfogott kedves előadásmódja. Kora estébe hajlott az idő, mire az előadásnak vége lett. A sötétbe burkolózott főutcán, talán a mezőről jövet, megkésve, még bandukolt megfáradtan egy-egy mikházi ember villával, gereblyével a vállán. Aztán egymás után gyúltak ki az autók lámpái, és sorjáztak csendben a vasúti átjáróig. Bennük az ember, egymagában maradva, de a közösen énekelt dalokat még mindig dúdolva. – Még jövünk... – ígérték egymásnak a búcsúzók, aztán elindultak, ki balra, Vásárhely fele, ki jobbra, Szováta irányába. Csendben, még az élmény varázsa alatt, az este meghittségét vitték otthonaikba. Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)

25 éves a Lorántffy
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából hívtuk ünnepelni a vásárhelyieket. Sokan elfogadták meghívásunkat, pedig hétköznapot írtunk. Megtisztelt jelenlétével Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán is több konzultársával, a polgármesteri hivatal részéről dr. Csegzi Sándor, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Társaság, pedig szépszámú küldöttséggel volt jelen, élén Kerényi Györggyel, a társaság elnökével.
Születésnapi ajándékokat is kaptunk: a közönség sok tapsát, Marosvásárhely polgármesteri hivatalának évfordulós oklevelét a köz hasznára kifejtett tevékenységünkért, Nagy Miklós Kund művészeti író akár érdemszózatként is elkönyvelhető meleg hangú, az egyesületünk tevékenységét méltató beszédét, az EMKE marosvásárhelyi fiókjának díszoklevelét a magyar közösség szolgálatában kifejtett tevékenységünkért, és sok-sok virágot.
Mi sem maradtunk adósok. Ünnepi műsorral készültünk: a Napsugár néptáncegyüttes táncával és a Bekecs táncegyüttes elegáns, palotás táncával bizsergette meg a közönség talpát. Bevontuk az idei rendezvényeinken díjazott diákokat is, így Mezei Zsolt, a paniti Kádár Márton Általános Iskola tanulója, népdalokat énekelt, Szalma Szilárd, a Bolyai iskola diákja Reményik Sándor-verset adott elő, a Művészeti Líceum két diákja, Pethő Rebeka fuvolán és Pethő Csaba gitáron Liber-tangót játszott, és fellépett az operettvetélkedő ifjú nyertese is, Siklódi István. Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek műsorvezetése és szavalatai az előadás méltóságteljes hangulatát fokozták. Majd, akikre mindig számíthatunk, és akik nélkül már el sem képzelhető kulturális műsoraink szervezése, Trózner Kincső és dr. Buta Árpád duettjei röpítettek magasba. Végül a hangulatot a Bánk bán opera nagyáriájának előadásával dr. Buta Árpád tette magasztossá. A megemlékező est szerkesztése Kilyén Ilka, az egyesület alelnöke munkájának eredménye.
Visszatekinteni az elmúlt évekre csak megelégedéssel tudunk. Sok munka, kitartás áll az egyesület mögött, amely nem tudott volna 25 éven át megmaradni, ha nincsenek olyan emberek, mint Gellért Márta, aki már az egyesület születésénél ott bábáskodott, az első elnöknők, néhai Kerekes Tóth Erzsébet, aztán Szekeres Erzsébet Katalin, aki most is féltőn figyeli munkánkat, vagy akik menet közben társultak az egyesülethez és váltak kitűnő vezetőkké, mint Incze Vanda, vagy a jelenlegi elnöknőnk, Náznán B. Olga, aki jó szervezőmunkájával összefogja a maroknyi csapatot. Nem hagyhatjuk ki az egyesület tagjait sem.
Ünnepi szónoklatot nem tartottunk, de hálásan köszönjük mindenki segítségét. Talán azért nem volt nehéz ez a 25 év, mert sok jó ember állt mellettünk, akikkel gondjainkat megoszthattuk. Ezért tudunk bizakodon még a jövőbe is nézni!
Köszönjük támogatóinknak, a Maros Megyei Tanácsnak, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, a Tak Agrozoot Kft.-nek, a médiának, sok vállalkozónak és magánszemélynek, akik vállunkra tették kezüket, vagy hónunk alá nyúltak akkor, amikor szükségünk volt segítségükre, bátorításukra.
Szükségünk lesz továbbra is mindenki bátorítására, pártfogására, jelenlétére, elismerésére, mert így érezzük leginkább, hogy igénylik azt, amit csinálunk, hogy szeretnek minket.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében
Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)