Gulág emlékév Nagyváradon is
Nagyváradra érkezett a Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944-1956) című vándorkiállítás a GULÁG-GUPVI Emlékév alkalmából, melyet szerda délután nyitottak meg a PKE előcsarnokában. December 30ig tekinthető meg.
A váradi szervezők (Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh) nevében Horváth István köszöntötte az érdeklődőket.
Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora azt emelte ki: mennyire fontos az emlékezés és az emlékeztetése a mindenkori utódoknak, a fiataloknak arra, ami egy Isten- és embertelen ideológia nevében megtörtént, és ami olyan foltja a történelmünknek, amelyet még mindig nem dolgoztunk fel, beszéltünk róla eleget, nem mutattuk fel azok előtt, akiknek fel kell mutatni. Kicsit a tartozásunkat rójuk tehát le azáltal, hogy ilyen kiállításokat szervezünk, ezek kapcsán pedig előadások, megnyilatkozások hangzanak el bármilyen formában. Minél többet beszélünk ugyanis, helyes és megfelelő történelem szemlélettel az akkor történtekről, annál inkább sikerül enyhíteni az átélt traumákat.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 23 külhoni magyar helyszínre jut el a kiállítás, és minden településen egy másik kulturális eseményt is hozzácsatolnak a programhoz. Nagyvárad a 7. állomás, voltak már a Felvidéken több helyen, illetve a Székelyföldre és Kolozsvárra is eljutottak már. Hangsúlyozta: a Magyarság Háza mindig is a Kárpát-medence magyarságában gondolkodott, és a kapcsolatok szorosabbra fűzése végett fontos számukra, hogy eljusson a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emlékéve alkalmából ez a vándortárlat, illetve az általa közölt ismeretek mindazokhoz, akik a határon túl érdeklődnek a történelmi múltunk iránt.
Kényszermunkások
Dr. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese többek közt arra hívta fel a figyelmet: az igen sok áldozattal járó második világháború nem fejeződött be az utolsó puskalövéssel, hanem kiterjedt még ezután a polgári lakosság jelentős részére is, hetekig, hónapokig. A Szovjetunió vezetése ugyanis- személyesen Sztálin- szükségesnek tartotta, hogy kényszermunkásokat szerezzen annak érdekében, hogy a leomlott országot újraépítsék. A Szovjetunió-, sőt lehet azt mondani, hogy a Cári Oroszország-szerte is hagyományai voltak a kényszermunkának, hiszen ezeket a táborokat sokkal korábban létesítették. A Gulágok léteztek a háborúk előtt is, de a második, kevésbé ismert név, az a bizonyos Gupvi elnevezés kifejezetten a hadifoglyoknak, olyanok részére szolgált, akik tulajdonképpen nem követtek el semmifajta háborús bűncselekményt, de arra viszont alkalmasak voltak, hogy a munkaerejüket ingyen használni lehessen. Ha lehet ezt mondani, a Gulag abból a szempontból kedvezőbb volt, hogy lehetett tudni, mennyi ideig tart az ott-tartózkodás, a Gupvi esetében azonban nem. A célszemélyek elsősorban férfiak voltak, de később aztán nők is, akik a Vörös Hadsereg érkezésekor éppen kéznél voltak. Elsőként a német származásúakat, nevűeket szemelték ki, vették elő, de ha kevés volt a létszám, hozzájuk csaptak bárki mást is, és jellegzetes volt az úgynevezett málenkij robotra vivés is. Az érintettek semmit nem tudtak arról, hogy hova viszik őket, mi lesz a további sorsuk.
Kiáltvány
Fodor Gusztáv református tiszteletes felszólalása után Murádin János Kristóf kolozsvári történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója mutatott be néhány, a szovjet fogságból származó emléktárgyat.
A tárlatnyitót követően a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében Én a szabadságot választottam Egy szovjet tisztviselő politikai- és magánélete, Viktor Kravcsenko azonos című regényéből készült egyszemélyes kiáltvány lesz megtekinthető, Balázs Zoltán színész-rendező előadásában.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Akkor pusztulunk el, ha lélekben meghátrálunk
A Gulág-emlékév (2015–2017) jegyében a Magyar Polgári Egyesület (MPE) szervezésében előadássorozatot tartottak tegnap Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban. A meghívott három előadó és a közönség a délután folyamán a második világháború évei alatt Magyarországról és Erdélyből a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba elhurcoltak emlékének adózott.
A sztálini Szovjetunió munkatáborrendszeréről, a Gulágról és az ezekben fogolyként dolgoztatott magyarokról szóló emlékkonferencián Nagy József Barna, az MPE vezetője köszöntötte az érdeklődőket, majd átadta a szót Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke beszédében a munkatáborok azon célkitűzését emelte ki, amely az ellehetetlenítés által a lélek megtörését akarta elérni, és hangsúlyozta, hogy a túlélés csak az önfeladással való kitartó küzdelemben valósulhatott meg. „A végső borzalom nem más, mint amikor lélekben hátrálunk meg, és pusztulunk el. Ezt nem engedhetjük. Ezért vagyunk most itt.”
A délután meghívott előadói dr. Marinovich Endre közgazdász, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese, Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári fiókjának oktatója, valamint Fodor Gusztáv tiszaderzsi református lelkipásztor voltak.
Marinovich Endre Magyarok a Gulágon című előadásában a munkatáborok rendszerét mutatta be, illetve a magyarok elhurcolásának körülményeit a sztálini terror által kiadott kétnapi parancs értelmében, hadifogoly-pótlás és a háborús pusztítások újjáépítéséhez szükséges, ingyenes munkaerő biztosítása céljából. Murádin János Kristóf Az erdélyi magyar és német polgári lakosság szovjet fogságba hurcolása 1944–1945-ben címmel egy általa tizenöt éve kutatott téma vizsgálódásainak eredményeit ismertette. Örömmel jelentette ki, hogy a magyar kormány rendeletének köszönhetően a mostanáig tabutémaként kezelt Gulág-fogság, illetve azok a foglyok, akik ezekben a táborokban életüket vesztették vagy azok, akik túlélték és most megszólaltak, nyilvános figyelmet kapnak.
Murádin ugyanakkor megemlítette azoknak a fiatal erdélyi történészeknek a munkáját, akik magyarországi kollégákkal egy kutatócsoportot alkotva tárják fel az elhurcolások és elhurcoltak fájdalmas történetét – ő maga több mint hatvan interjút készített túlélőkkel. Tevékenységüknek köszönhetően Romániában egyedülálló módon sikerült egy 450 emléktárgyból álló Gulág-múzeumot berendezni Kolozsváron (amelyekből 21 darabot Nagyváradra is elhozott), valamint az országban szintén először emlékművet állítani a foglyoknak a Házsongárdi temetőben. Az előadások sorát Fodor Gusztáv zárta Élő egyház a halál völgyében: a Kárpátaljai Református Egyház élete a sztálini terror árnyékában címmel. A lelkipásztor a második világháború és a sztálini rendszer egyházellenes politikájának kárpátaljai vonatkozásairól beszélt.
Az előadásokat egy kiállításmegnyitó követte a Partiumi Keresztény Egyetem épületében Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944–1956) címmel, majd Viktor Karavcsenko  Én a szabadságot választottam. Egy szovjet tisztviselő politikai és magánélete című regényéből készült előadást hallhatott a közönség.
Szamos Mariann Reggeli Újság (Nagyvárad)