A románok nem barátságosak
Önsztereotípiákat hoztunk létre, mert sohasem hasonlítottuk magunkat össze más népekkel. Vendégszeretőknek és barátságosaknak tartjuk magunkat, de valójában nem vagyunk azok. Legalábbis ezt mutatja a Daniel David kolozsvári pszichológus által koordinált A román nép pszichológiája.
A román „Isten kenyere”, ha felszínesen olvassuk Daniel David professzor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének igazgatója által koordinált pszichológusok tanulmányát. Eszerint a románok életét három fő viszonyítási pont határozza meg: a munka, a család és a vallásosság. „Ezeket a románok egyik kardinális jellemvonása, nevezetesen az emberekkel szembeni bizalmatlanság szorítja korlátok közé; általános bizalmatlanság mindenkivel szemben, az idegenektől kezdve az ismerősökig és barátokig, csak a család képez kivételt, ahol ellenkezőleg, az előbbit nagyon nagy bizalommal kompenzáljuk”, ez a 2013-ban elkezdett és egy idén júniusban megjelenő könyv tárgyát képező tanulmány következtetése. Konkrétan azt állítja szembe, amit a románok magukról gondolnak, és amilyenek valójában. A legutóbbi profilt a szakértők 100 évvel ezelőtt körvonalazták – mutat rá Daniel David. (Az FP România folyóirat megjegyzése: Daniel David 2015-ben kutatásaival, tudománypolitikai elemzéseivel és javaslataival kiérdemelte a FPR kutatási díját.)
A munka mint a társadalmi emancipálódás eszköze
„Jelenleg a románok a munkát társadalmi emancipációs eszköznek tekintik, ami nem rendelkezik belső értékkel, mint más népeknél. A japánoknál vagy kínaiaknál például a munkának van egy belső értéke. Ha munkát vállaltak, akkor azt – a fizetségtől függetlenül – a lehető legjobban elvégzik. A románoknál a munka célja a társadalmi létrán való előrehaladás. Létezik egy »ennyit fizetnek, ennyit dolgozom« típusú cinikus komponens”, mondta David az Adevărulnak. A tanulmány szerint a románokban nagy a vágy értékeik bizonyítására, ami versengővé teszi őket a munkában. „Ha a társadalmi-kulturális feltételek is kedvezőek, akkor a versengés teljesítménnyé is átalakulhat” – hangsúlyozza.
„A románok a társadalmi előrelépést illetően nagyon ambiciózusak, amit gazdaságilag is, társadalmilag is úgy tekintenek, hogy presztízst és hatalmat biztosíthat a közösségen belül, a munkát pedig e társadalmi emancipálódás elérésének fő módjának tartják”, jegyezte meg a pszichológus. Hozzátette, hogy Romániában a dolgokat összecsapják, itt közbelép a lustaság, az emberek azt mondják, hogy nyomorúságos bérért ki sem kelnek az ágyból. Nincs bennük polgári szellem
A románok központi jellemvonása az emberekkel szembeni bizalmatlanság. A kutatás rámutat, hogy bár barátságosnak és vendégszeretőnek tartják magukat, a valóságban egyáltalán nem azok. Más kultúrákkal összehasonlítva őket, akár falusiak vagy városiak, félnek az idegenektől. „Másrészt a románok tartják a legkisebb távolságot a családtagokkal szemben. Túlzásba vittük a dolgokat, túlságosan szoros kapcsolatot tartunk fenn a családtagokkal, de túlságosan nagy távolságot őrzünk meg a kívülállókkal szemben” – mondta az egyetemi tanár. Ugyanez a kutatás arra is rámutat, hogy a románokból teljesen hiányzik a polgári szellem. Konkrétan kultúrájuk a heterodeterminálást, vagyis a hagyomány befolyását hirdeti az öndeterminálással és a pragmatizmussal szemben. „A románok érik el a legalacsonyabb pontszámokat az egyetemesség terén, mert nem érdekli őket a közjó, de még az ismerősök boldogulása sem. A látszat kedvéért érdeklődést mutathatnak ezen értékek iránt.”
Becsületesek? Ami pszichológiai profiljuk alakulását illeti, míg a 80-as években azt mondták, hogy a becsület is a jó tulajdonságok közé tartozik, ma nem túl sokan tartják ezt fontosnak. „A becsületesség a románok egyik fontos önjellemző tulajdonsága volt, de a 2005-ös és 2007-es elemzésekben kezdett eltűnni. A 2014/2015-ös elemzéseinkben sincs jelentős szerepe” – magyarázta Daniel David. Elmondása szerint egy ideális pszicho-kulturális profilnak több elemet kell összefognia. „Teremtsünk intelligens, kreatív, társadalmi alkalmazkodásra képes, széles körű verbális és cselekvési ismeretekkel rendelkező, társadalompárti viselkedéseket elősegítő személyiségű polgárokat. Mindezek aztán jó testi és lelki egészséget tudnak biztosítani, aminek pozitív hatása van a remény és a boldogság növekedésére. E pszichológiai komponens fejlesztése akár egy országterv része is lehet, melynek révén Románia nemcsak egy európai térséghez csatlakozott, hanem e térségbe integrálódott országgá is válna” – szögezte le a kolozsvári pszichológus.
Miként látják
A tanulmány egyik kulcseleme az, ahogy más népek látnak bennünket. Ennek megfelelően a románokhoz a leggyakrabban Drakulát/vámpírokat társítják, főleg Amerikában, Nyugat-Európában pedig a kevésbé lelkiismeretes, antiszociális viselkedést.
A románok az amerikaiakat erőseknek, népszerűeknek és hazafiaknak tartják, míg a briteket intelligenseknek, becsületeseknek és hazaszeretőknek. A kínaiakat dolgosoknak, a franciákat bohémeknek. A németeket két vonás, a becsületesség és az intelligencia jellemzi, míg a magyarokat – többek között – az alkalmazkodóképesség és magabiztosság. Torzuló énkép
Adevărul: A románok vendégszeretőknek és nagyon barátságosaknak tartják magukat. Ilyenek?  Daniel David professzor: A románok önsztereotípiáiban megjelennek vendégszeretettel, barátsággal és emberek iránti nyitottsággal kapcsolatos elemek, de ha azokat az adatokat elemezzük, melyek megmutatják, hogy milyenek valójában, arra a következtetésre jutunk, hogy nem vagyunk annyira barátságosak, mint a más kultúrájú országokból származó népek. Ellenkezőleg, a románoknál nagyon nagy az ismeretlennel szembeni társadalmi távolság.
A.: Hogy alakult ki bennünk ez az érzés magunkról?
D. D.: Úgy gondolják, ha enni adnak a szegényeknek, vagy ha segítenek egyes embereknek, akkor vendégszeretők, de nem hasonlították össze magunkat a franciákkal, a spanyolokkal vagy az amerikaiakkal. Más szóval, nem más országokkal és kultúrákkal összehasonlítva alakult ki egy pszichológiai profil, hanem önelemzéssel. Ha összehasonlítjuk magunkat más kultúrákkal, akkor azt látjuk, hogy alacsony az idegenekkel szembeni vendégszereteti és barátsági szint. Eddig nem volt, mihez viszonyítani, így odajutottunk, hogy ránk nem jellemző dolgokat hiszünk magunkról. A.: Nagy a különbség a városi és a falusi népesség között?
D. D.: A pszichológiai jellemvonásokat illetően kevésbé, de azt tapasztaltuk, hogy mindenféle mítoszok, klisék élnek, melyeket mi Románia nagy történelmi régióival kapcsolatosan kialakítottunk. Például azt szokták mondani, hogy az erdélyiek dolgosabbak, mint a havasalföldiek vagy a moldvaiak, ami hamis. Ha az adatokat nézzük, és nem azt, amit egyesek hisznek, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van. Ellenkezőleg, az egyes térségeken belüli megyék közötti különbségek gyakran nagyobbak, mint a történelmi térségek között fennállók, olyan értékek szemszögéből nézve, mint a közösség vagy a munka. De ami egységesen érvényes, az a bizalmatlanság, ez alapvető, a népességen belül elterjedt vonás. Természetesen, a család kivételt képez.
A.: Miből fakad ez a bizalmatlanság?
D. D.: A válasszal csak találgathatnánk, de az biztos, hogy védelmi mechanizmusként alakult ki, történelmi tapasztalat alapján. Románia sohasem rendelkezett olyan hatalmi pozícióval, mely önbizalommal ruházhatott volna fel bennünket. Pszichológiai szempontból tudjuk, hogy ha állandóan támadnak, üldöznek, mások ellenőrzése vagy uralma alatt szenvedünk, védekezési mechanizmusként kialakul a bizonytalanság.
A.: Vannak még hasonló vonású európai államok?
D. D.: Az Európai Unió országai közül csak Portugáliának, Görögországnak és Bulgáriának van még ilyen profilja, melyet meg kell majd változtatnunk, hogy integrálódhassunk az Európai Unióba. De ezek a dolgok nehezen mennek. Például, mi létrehoztuk a közösségi asszisztensi tisztséget, de nincsenek közösségeink. Abban a szakaszban vagyunk, amikor az Európai Unió nyomására létrehozunk formákat, melyekhez még nincs tartalom.
A.: Mennyi idő alatt lenne lehetséges egy valódi változás?
D. D.: Attól függ. A romániai nemzedékek három nagy csoportra oszlanak. Az 55 év felettieknek dominánsan kollektivista a profiljuk, melyet a kommunizmus alakított ki, a 35 és 55 év közöttieknek, vagyis a középnemzedéknek kollektivista és autonóm profilja is van. Ezzel szemben a fiatalok, a 35 év alattiak dominánsan autonóm profillal rendelkeznek. A középnemzedék, melybe magam is tartozom, áldozati, jelenleg ennek a szintjén zajlik a fő csata. Ha sikerül társadalmat befolyásoló pozíciókat szereznünk, akkor a változás néhány év alatt lezajlódhatna. Ha a nemzedékem elveszti a csatát, abban az esetben akkor jutunk el a normális állapotig, amikor a mostani 20–30 évesek kerülnek majd fontos tisztségekbe. 
A.: Mi a különbség a kollektivisták és az autonómok között?
D. D.: Képességek szempontjából nincs eltérés, a különbség az értékek terén jelentkezik. Az autonómok például jobban bíznak az olyan értékekben, mint amilyen a magabiztosság, a szabad beszéd, az autonómia, a szabadság, a kritikus szellem. A kollektivisták bizonytalanabbak, ők inkább csoportérdekeket képviselnek, igyekeznek nem kitűnni.
A.: A külföldre távozók remekelnek…
D. D.: Igen, emlékezzünk csak arra, hogy hány olyan román, akik idehaza nem értek el túl sokat, egy másik kultúrában képesek voltak maximálisan kiaknázni képességeiket: Nobel-díjat kaptak, híres egyetemeken tanultak, világszintű központokban kutattak. Eliade, Brâncuşi, Enescu, a most külföldön lévő volt tantárgyolimpikonok, akiket a román oktatás képezett, de senki sem bátorított arra, hogy itt nyújtsanak kiemelkedőt. Mind elmentek. Ez a káros környezet segített nekünk túlélni a történelem folyamán, de most malomkőként húz le bennünket.
A.: A Román Ortodox Egyház akciói tartózkodóbbá tették a románokat a vallás tekintetében?
D. D.: Nem. Kulturális alapként bennünk alacsony a szkepticizmus és a kétely. Bármelyik kultúra, melyben ez a két elem dominál, általában véve nagyon nyitott a szabályok és dogmák, még akár a vallásos típusúak iránt is. A vallásosságnak nincs nagyon erős teológiai töltete. A románok, például, nem vallásosak, ha a megváltást és a feltámadást vesszük alapul. A román a vallást a mindennapi élet segítő eszközének tekinti. Annak ellenére, hogy a románok vallásossága más népekéhez képest óriási, semmi gondot nem okoz nekik templomba járni, aztán varázslót vagy asztrológust megkeresni és mindenféle nem keresztény praktikákhoz folyamodni. A vallásosságnak és babonaságnak ez a keveréke nem biztos, hogy jó dolog; ha vallásos vagy, akkor jó lenne, ha képes lennél teologikusan értelmezni az életet. Pontosabban: a vallás és a babonaság elegyítése nem segít sem egy vallásos, sem egy nem vallásos jövőkép kialakításában.
Daniel David (sz. 1972. november 23., Szatmárnémeti) egyetemi tanár, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének alapító igazgatója, az International Institute for the Advanced Studies of Psychotherapy and Applied Mental Health, a Romániai Pszichológusok Kollégiuma Kolozsvári fiókjának (2004–2012) és a Romániai Kognitív és Viselkedési Pszichoterápiák Egyesületének (2000–2011) elnöke. Jelenleg (2009-től) professzorhelyettes a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai neves egészségügyi intézményben, és a New York-i Albert Ellis Institute kutatási programjának igazgatója. FORRÁS: Adevărul.ro/Claudia Spiridon, Remus Florescu: Mituri desfiinţate: românii nu sunt nici prietenoşi, nici ospitalieri. Profilul psihologic al românilor, realizat de psihologul Daniel David
CLAUDIA SPIRIDON, REMUS FLORESCU
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román nép, akár egy juhnyáj (Remus Florescu)
A verdiktumot Constantin Rădulescu-Motru pszichológus mondta ki közel 80 évvel ezelőtt. A helyzet ma is változatlan, legalábbis részben. A birkaélet, a nyájszellem a román nép fő jellemvonása – ez volt Constantin Rădulescu-Motru (sz. 1868. február 15., Butoieşti, Mehedinţi – mh. 1957. március 6., Bukarest) 1937-ben megjelentetett, A román nép pszichológiája (Psihologia poporului român) című könyvének következtetése. A szerző a XX. század első felében Románia meghatározó személyisége, enciklopédista kultúrember, filozófus, pszichológus, pedagógus, politikus, dramaturg, román színházigazgató, akadémikus, 1938 és 1941 között a Román Akadémia elnöke.
Milyen a román?
„Mindig az foglalkoztatja, hogy mit mondanak mások; könnyelmű, amikor a tömeg hatására kell döntést hoznia; a látszat kedvéért vallásos és nacionalista, és általában véve mindig azt lesi, mit tesznek majd a többiek. Úgy tűnik, a románnak lelkileg inkább tömegtudata van, mint éntudata. A csoporttudatban készen megtalálja mindennapi életének akár legbensőségesebb mozgatórugóit is. Háza román szokás szerint készül, és nem a személyes ízlésének megfelelően; az ételei szintén; ruházata hasonlóképpen; még szülei sírja is. A román nem azért igyekszik közel hozni magához a külső környezetet, hogy megváltoztassa és a saját jellemére faragja, személyisége nem igényel különleges differenciálásokat, hanem megelégszik azzal, amit nemzete szokása révén magáévá tett. Olyan házat akar, „mint mindenki”, azt eszik, „amit mindenki”, úgy öltözik, „ahogy mindenki” – ahogy a „fehér mindenki” (Nana! – a szerk.) – és úgy temetteti el magát, „ahogy mindenki”. Aki másképp cselekedne, az úgy tenne, „ahogy nem mindenki”, és „ez lenne a legnagyobb bűn”, állítja a pszichológus. A román és a szolidaritás
Ezek a jellemvonások a románt, elméletileg, a XX. század elején hirdetett egyik ideálhoz, a társadalmi szolidaritáshoz való közeledésre készítik fel. „Valóban, mire törekszik a társadalmi szolidaritás ideálja? Az egyéni lelkek egyetlen, egy egész társadalmat átfogó lélekké hangolására; a csoportérdekeknek a tisztán személyes érdekek fölé emelésére… De a románnál, mint már láttuk, az egyén lelke szinte teljesen feloldódik a csoport lelkében. Így tehát, nem ő testesíti meg a szolidaritás ideálját? Távolról sem. A román ugyanolyan rossz a szolidaritásban, mint ahogy egy primitív kommunista társadalom tagja is rossz szocialista. A románnak ahhoz, hogy megfeleljen a társadalmi szolidaritás ideáljának, fel kellene tudnia áldoznia magát, aztán az akaratnak is meg kellene lennie benne ehhez az áldozathoz; márpedig ez sincs, az sincs meg. Nyájszellem van benne, és kész.”
A román és a nyájszellem
Motru arra hívja fel a figyelmet, hogy a „nyájszellem” nem egyenlő a szolidaritással: „A nyájszellem a lelkek passzívan, szinte gépiesen elért harmóniája; a szolidaritás olyan harmónia, melyet az ember önmagát legyőzve, mások elismerésével vívott ki, miután mindenki megismerte önmagát. Nagy különbség van a nyájszellem és a szolidaritás között.” A pszichológus a továbbiakban rámutat arra, hogy miben nyilvánul meg a románok nyájszelleme: „Birkákként utánozzuk a körülöttünk zajló tetteket és csak akkor mutatunk erőt, ha csoportban vagyunk. Háborúban derekasan harcolunk, mert ott vállvetve küzdünk, de a szakmai munkában hanyagok vagyunk, mert itt mindenki a saját kötelességérzetére hagyatkozhat csak. Nincs merszünk saját véleményt alkotni, amikor egyenként kell annak hangot adnunk, de mi vagyunk a legsértődékenyebb nép, amikor csoportban és csoportként kell megszólalnunk. Gyorsan fellobbanunk, mint a szalmaláng, ám ez hamar el is múlik, ugyanúgy, mint a szalmaláng, mert a lelkeink külön-külön véve túlságosan is kevéssé egyéniek, hogy ellenállást fejtsenek ki, lángra lobbanva pedig túlságosan kevés saját alapjuk van ahhoz, hogy ne lobbanjanak el szintén könnyen. Ezért esünk át nagyon gyakran igazi lelki válságokon.”
Motru a végén némileg tompítja elemzése élét: „De mindezekkel nem azt akarjuk állítani, hogy a nyájszellem olyan állapot, mely csak bűnökkel van tele, és amiért egy népnek szégyenkeznie kellene. A nyájszellem szokásos állapot minden fiatal népnél, melynek fiatalsága miatt nem volt ideje mélyrehatóbban megformálnia magát; márpedig a fiatalságot senkinek sem kell szégyellnie. Az lenne szégyenletes, ha népünk még azután is megőrizné ezt a nyájszellemet, amikor már nem számít fiatalnak.” Másrészről elismeri, hogy ez a jellemvonás segítette túlélni a románokat. „De a múltban a lelki nyájszellem a legmegfelelőbb fegyver volt a román nemzet számára! Nélküle nem lehetett volna megőrizni a nyelv és az egyház egységét. Nélküle a politikai rendszer még a mostaninál is megosztottabb lett volna. Az utánzás erejével tartottunk össze és tudtunk ellenállni azoknak, akik minden irányból fenyegettek minket. Ám érvényes lehet-e mindez a jövőre is?”, kérdezi a pszichológus. Mit mondanak a szakértők?
„A régi, 1918-as Egyesülés (így! – a szerk.) után írt könyvet a szerző egy egységes országra vonatkozó projekt kidolgozásához nyújtott hozzájárulásnak tekintette”, jegyezte meg Daniel David, az a pszichológus, aki csaknem száz évvel Rădulescu-Motru tanulmánya után újra megírta A román nép pszichológiáját. A két könyv között az a különbség, hogy Rădulescu-Motru főleg intuícióra, közvetlen megfigyelésére alapozta a következtetéseit, és kisebb mértékben statisztikákra és pszichológiai tesztekre, melyek akkor nem voltak annyira kézenfekvőek, mint most. Daniel David dolgozata szigorú pszichológiai teszteken alapul, melyeket a nagy nemzetközi pszichológiai tanulmányok is használnak, ezeket szabták rá a román népre. „Rădulescu-Motru egyes következtetéseit mi is igazoltuk, mások esetében eltérő eredményre jutottunk”, mutatott rá David.
forrás: adevărul.ro/Főtér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)