Unitárius hiterősítés Böjte Csabával
A szeret erejéről beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes a Kolozs megyei, Aranyos-völgyi szórványban élő keresztényeknek.
Böjte Csaba ferences szerzetessel zárták hiterősítő hetüket a múlt pénteken a Kolozs megyei Bágyon unitáriusai, akik az immár hagyományosnak számító közösségi eseményre minden évben meghívnak más felekezetűeket, hogy az ő életpéldájuk, prédikációjuk által is az Istenhez közelebb kerülhessenek. Az idei év több okból is különlegesnek mondható, hiszen a helyi unitárius lelkész, Fekete Béla már a tavalyi alkalomzáró óta készült meghívni az idei vendéget – azt, akinek szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőadó lehet.
Az alkalomra a környékbeli településekről is sokan – felekezetre való tekintet nélkül – ellátogattak. Az Együtt Isten völgyében elnevezésű programba társult, az Aranyos-völgyben lévő egyházközségek is magukénak érezték ezt a hiterősítő alkalmat, népszerűsítették azt, és szép számban képviseltették is magukat. Böjte Csabát elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek- és ifjúcsoport, ahogy a szerzetes mondta: „az előadók szoktak szemléltető ábrákat mutatni, én elhívtam őket, hogy legyünk együtt, lássák őket, mutatkozzanak be ők, s ne én beszéljek róluk”. A szerzetes ugyanakkor elmondta, mindig szívesen tesz eleget azon kéréseknek, amelyek őt a magyar szórványba hívják. Mint kiemelte: itt, a Földön kell megtanulnunk együtt élni különbözőségeink és vallási nézeteink eltérésein túllépve.
Böjte Csaba beszédének kiindulópontjául a Szent Pál-i szeretethimnuszt választotta, illetve azt a parancsot: az Úr napját szenteld meg! Ennek kapcsán kihangsúlyozta: szereti a ma embere, a ma hívő embere is letudni az Úr napjának megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba, és kész. Pedig az Úr napja minden nap – s a megszentelés nemcsak a templomba járással lehetséges, sőt a szeretet, amely a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja, és a hit a tulajdonképpeni megszentelés. Ferences egyszerűséggel szőtte beszédét nagyszerűre – a szeretet erejére első példaként előhozta a kóbor kutyákhoz való viszonyulásunkat. Ha feléjük rúgunk, valószínűbb, hogy a bokánk felé kapnak, ha pedig étellel, esetleg simogatással próbálkozunk, valószínűbb, hogy farkcsóválás, barátságos nézés lesz a „jutalmunk”. Nincs ez tulajdonképpen másként az emberekkel sem. A hozzá kerülő gyermekekből és ifjakból is a sok fájdalmat, amit addigi rövidke életük alatt megtapasztaltak, s ami haraggá, dühhé keményedett az évek folyamán, csak így lehet eltávolítani: kiszeretgetéssel. A bántás, a hirtelen mozdulat nem gyógyszere annak.
Ezen kívül a magyar történelemből, lévén 2017 Szent Lászlónak szentelt év, a lovagkirály cselekedeteiből vett példákat a ferences, illetve további, a saját, illetve a Szent Ferenc Alapítvány életéből való történeteket is említett arra szánt „szemléltetőül”, hogy a szeretet cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet. Szent László kapcsán kiemelte, ő a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a templomok emelésére, vagyis a lelki-hitbéli életre is külön gondot fordított.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Népdalzsoltáros emlékezés
Születésnapi ünneplésre készültek, emlékkoncertté változtatta a sors a tiszaújvárosi eseményt. Birtalan Józsefet november 10-i születésnapján akarták köszönteni, a település köztiszteletnek örvendő, jeles polgára, a kiváló zeneszerző és karnagy szeptember 20-án elhunyt. November 12-én így az ő jelenléte nélkül, de személyisége erejét, kisugárzását mindvégig érezve csendültek fel dalai, szerzeményei a szép tiszaújvárosi református templomban a helybeli református énekkar és a mezőkeresztesi kamarakórus közös előadásában. Az egyesített énekkart a zeneszerző özvegye, Birtalan Judit vezényelte, a lélekemelő hangverseny mindenkit mélyen megérintő összhatása is az ő nagy tapasztalatának, művészi érzékének, érzékenységének köszönhető. Amiben természetesen benne van gazdag és sikeres pályájuk több mint négy évtizedes marosvásárhelyi munkássága, öröme, bánata, küzdelme is. 2000 őszén települtek át az iparosodás nyomán felfejlődött kelet-magyarországi helységbe, a város és vezetősége barátsággal, megbecsüléssel fogadta őket, ők pedig a rájuk jellemző művészi igényességgel, kitartó, kemény és következetes munkával fellendítették az ottani és a környékbeli kóruséneklést. Ennek meggyőző tanúságát nyújtotta a múlt vasárnapi emlékkoncert is.
Sokan vettek részt a főhajtáson. A helyiek és a mezőkeresztesiek mellett budapesti, debreceni, egri barátok, rokonok, ismerősök, tisztelők voltak részesei az emlékidéző estnek. Birtalan József szülőhelye, Szilágybagos valóságos kis küldöttséggel képviseltette magát a koncerten, amelyen kimondottan csak egyházi jellegű Birtalan-szerzemények szólaltak meg. Tizenkettőt tolmácsoltak az énekesek, ezt a reformáció 500. évfordulója is sugallta, de a feldolgozások nyilván a zeneszerző népi kötődéseit, a bartóki, kodályi tradíciókhoz való szoros kapcsolódását, irodalmi ihletettségét is gazdagon visszatükrözték. Nem hiányzott a műsorból a komponista egyik legismertebb műve, a Templom és iskola és közkedvelt Csángó himnusza sem. A megzenésített Reményik-verset a debreceni Református Kollégium híres Kántusa előadásában, hangfelvételről hallgathatta meg a közönség. A nagy múltú együttes vezető karnagya, Berkesi Sándor a dal felcsendülése előtt arról beszélt, felkérésére hogyan született meg a szerzemény és kelt életre 1989. november 5-én a debreceni Nagytemplomban tartott ősbemutatón. Birtalan József egyéniségét és életműve jelentőségét a helyi református lelkész, Varga István, Fehérvári Gyula szilágybagosi lelkipásztor, Bráz György tiszaújvárosi polgármester, Fekete Béla kórustag méltatta. Éles Mihály énekes tisztelgését saját versébe fogalmazta. Tóth Istvánné Reményik Sándor költeményét szavalta el. Puskásné Ispán Franciska kóruskarnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanulmányi igazgatója, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja levélben továbbította ünnepi gondolatait Birtalan Juditnak. Befejezésül ebből idézünk: „Azok közé tartozom, akiknek ajándékot jelentett az Ő munkássága, és bár többnyire telefonon beszéltünk egymással, mindig nagyon közel volt hozzám lelkileg, mert Tőle tanultam megbecsülni az erdélyi magyarokat. Nem harsogott és nem panaszkodott, hanem felmutatta leánykórusa előadásában a legkomolyabb bartóki, kodályi értékeinket. Igazi SZÁLFA férfi volt, akiből sugárzott a tudás, a hozzáértés az élet iránt és a szülőföldje iránt… Birtalan József hite, Isten adta tehetségéből fakadó szuggesztivitása, szeretni való emberi mivolta is velünk marad.” Népújság (Marosvásárhely)