Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Fazakas Ferenc
9 tétel
2003. május 22.
"Alapításának ötödik évfordulóján műsoros rendezvényt tartottak Szilágysomlyón a református gyülekezeti házban a Báthory István Alapítvány és a Művelődés szerkesztősége szervezésében. Öt éve, 1998. máj. 16-án nyitották meg a Báthory István Anyanyelvi Könyvtárat, amely hiányt pótolt, mert a városi könyvtárból lassan kikoptak a magyar nyelvű könyvek és könyvtárosok. Azóta a könyvtár immár szűk, szükség lenne egy olvasóteremre. A rendezvényen dr. Széman Péter, az alapítvány elnöke emlékezett azokra a személyekre, intézményekre, akik segítették a könyvtáralapítást. A felsorolás nem teljes, de nem maradhatott ki a helybeli Acsádi Elek; a HTMH Pro Hungaris Alapítványa; a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány élén Pillich Lászlóval; a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár és igazgatója, Major Árpád és a szilágysági származású Juhász András a budapesti Országos Széchényi Könyvtártól. A kezdetben 4500 kötetes könyvtár állománya napjainkra 7000 kötetre gyarapodott. A könyvtárnak néhány száz beiratkozott olvasója van. A könyvtár megnyitója öt évvel ezelőtt szerzőavatással járt együtt, akkor mutatták be a Zilahon élő Fazakas Ferenc - az RMSZ-ben sorozatban közölt - Elmesélem életem című önéletírását. Rendszeresen tartanak könyvbemutatót, karácsonyi könyvvásárt, író-olvasó találkozót. Ezúttal Szabó Zsolt a Művelődés kiadásában megjelent könyveket (Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből; Balogh Ernő: Régi erdélyi fotográfiák; Balaskó Nándor: Akt; Szentimrei Jenő: Ferenc tekintetes úr) és a folyóiratot mutatta be. Nem maradt el a Hepehupa, a Szilágyság művelődési folyóiratának az ismertetése sem. A hagyományos író-olvasó találkozó keretében Lászlóffy Csaba a Magyarok története című könyvsorozatát ismertette. A református gyülekezeti teremben megnyílt ex libris kiállítás a kolozsvári Gábor Dénes gyűjteményéből származik. Születésnapját ünnepelte úgyszintén a helyi EC-(Paró)diákok diákszínjátszó csoportja, mely a könyvtáravatáson lépett először közönség elé. /Fejér László: Jubiláló Báthory- könyvtár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./"
2010. augusztus 17.
Tőkés László újabb fellebbezése a Királyhágómelléki Egyházkerülethez
2010. július 21-i Nyilatkozatomban tételes formában idéztem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választási Szabályzatának az egyes egyházi tisztségekre való jelölést kizáró előírásait, és önkéntes visszalépésre szólítottam fel azokat az – egyházmegyei – jelölteket, akikre a Szabályzat 2. szakaszának idézett megszorításai vonatkoznak.
Annak láttán, hogy a személyeskedést kerülő, elvi felvetésemnek nem sok foganatja volt, és kilenc egyházmegyénk területén több olyan lelkészi és világi személy is jelölést nyert és fogadott el, akikre nézve a Szabályzat vonatkozó előírásai világosan kimondják és meghatározzák, hogy „egyházi tisztségre nem jelölhetők”, vagy jelölésük „nem ajánlott”, – 2010. július 3-án újabb, ez alkalommal az előbbinél jóval konkrétabb Nyilatkozatot tettem közzé, melyben az érintett személyek jelöltetésének a megfellebbezését, valamint a választási bizottságok felelős, szabályos és következetes eljárását szorgalmaztam az óvások elbírálása tekintetében.
A sajtóból vett tájékoztatás szerint: „Minden óvás elutasítva!” (Bihari Napló, 2010. augusztus 14.) – vagyis a fellebbezések törvényszerű és felelős elbírálására irányuló figyelmeztetés is hatástalan maradt. Az Egyházkerületi Választási Bizottság – rosszul felfogott – erejének, valamint határozatai megfellebbezhetetlenségének tudatában még bár szemszúrásból sem, egyetlen egy benyújtott óvásnak sem adott helyt, és ezáltal minősített, illetve minősíthetetlen esetekben engedett szabad utat az egyes egyházmegyei jelölteknek.
Cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag, olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását visszautasító 2/2010. számú EVB-határozatot is saját kézjegyével látta el.
A sajnálatos szakszerűtlenséggel és szokványos hivataloskodással határozatokat hozó EVB egész munkájára a következők a jellemzők:
Szinte teljességgel figyelmen kívül hagyja a KRE Választási Szabályzatának mértékadó előírásait (lásd VSZ 2. szakaszának 3. és 4. bekezdései).
Ügyet sem vet a fellebbezéshez mellékelt bizonyító dokumentumokra, melyeket nem is mellékel az egyes eseteket elbíráló határozatokhoz, illetve amelyeket teljességgel elhallgat.
Sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.
Egyetlen jogász, egyházi jogtanácsos segédletét sem veszi igénybe, illetve a jogi szakvéleményezés érvényesítését teljességgel mellőzi.
Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta – szavazattöbbséggel alátámasztott – tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Az elmondottaknak megfelelően az EVB:
1. A Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15.05.2008, valamint p 4901/07/05.02.2008 számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot nem igényli (lásd az EVB 2/ és 3/2010. számú határozatát).
2. A Berke Sándor egyházmegyei missziói előadó-jelölt – egykori – kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02.12.2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy „A jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy – nevezett – együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel”. Itt úgyszintén hiányzik az EÁB elbírálása (lásd EVB 3/2010. számú határozatát).
3. Úgyszintén felmenti Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelöltet, akiről nem csupán a CNSAS DJ/2790/05.10,2009. számú bizonylata (lásd mellékelve: Adeverinţă) ismeri el, hogy mindösszesen 48 (azaz negyvennyolc) informátori jelentés fűződik nevéhez, hanem ráadásul az EÁB és az Egyházkerületi Igazgatótanács is megállapítja róla, hogy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/ informátora volt” (lásd az EÁB 26/210. határozatát). Mindezek ellenére, az EVB azzal indokolja felmentését, hogy az EÁB „terhelő bizonyítékok hiányában (?!) nem vonja meg választhatósági és választói jogát” (lásd az EVB 6/2010. számú határozatát).
4. Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB szintén a saját Anyaszentegyházunk írott – és erkölcsi – törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt „minden egyházkerületi – és zsinati – tisztségéről” való „önkényes és elfogadhatatlan” lemondását (lásd az Igazgatótanács 684/2007. és a PH 416/2007. számú iratait) figyelmen kívül hagyva, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy „nem a presbiteri tisztségéről mondott le” [sic!] (lásd az EVB 3/2010. számú határozatát).
5. Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annakidején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik. Közismert továbbá a feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – „a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben” (lásd az EVB 5/2010. számú határozatát).
6. Visky István, Kondor Endre és Fazakas Ferenc bihari lelkipásztorok, valamint Mike Pál érmelléki esperesjelölt esetére nézve a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést – viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s „szektás irányhoz” tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül – és legfeljebb a választók lelkiismerete tiltakozhat az ellen, hogy – belülről bomlasztó – „szektás” elemeket állítsanak felelős egyházi tisztségekbe.
Érdekes viszont elgondolkodni azon, hogy az EVB tisztelt tagjainak „lelkiismerete” miért fordul szembe a Választási Szabályzatot elfogadó közgyűlési atyák lelkiismeretével… (lásd az EVB 3. és 4/2010. számú határozatait). Mindent egybevetve, mérlegelve és megfontolva, a következőket állapíthatjuk meg és mondhatjuk ki:
A volt nacionál-kommunista rezsim, illetve a Ceauşescu-féle diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Szekuritáté. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazatukat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak.
1989-ben Temesváron kezdődött el a Ceauşescu-diktatúra bukása. Akik fegyvertelenül szembeszálltak az istentelen parancsuralmi rendszerrel – az ő áldozatuk, Temesvár szelleme kötelez bennünket: királyhágómellékieket!
„Tudatában voltak-e a jelöltlistákat állítók, hogy minek vetették meg a melegágyát, amikor pártkatonákat jelöltek a tisztségekre?” – teszi fel a kérdést Pártegyház című írásában Gábor Ferenc köröstárkányi Testvérünk (lásd Reggeli Újság 2010. július 27.). Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen „elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak” minősítik az egyházi átvilágítást (lásd erdon.ro, 2010. március 9.), és „imádságos szentségükkel” azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként – mutatis mutandis – tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?!
Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége. Azért: „ne legyen közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel”! – int bennünket az Apostol (Ef 5,11).
Illesse őszinte elismerés azokat a fellebbezőket, akik a sötétség erői ellenében védik az Egyház becsületét!
Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett – és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával.
Az egyházmegyei választógyűléseken az óriási – lelkiismereti és erkölcsi – felelősség, hogy 2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait!
Tőkés László. Erdély.ma
2010. július 21-i Nyilatkozatomban tételes formában idéztem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választási Szabályzatának az egyes egyházi tisztségekre való jelölést kizáró előírásait, és önkéntes visszalépésre szólítottam fel azokat az – egyházmegyei – jelölteket, akikre a Szabályzat 2. szakaszának idézett megszorításai vonatkoznak.
Annak láttán, hogy a személyeskedést kerülő, elvi felvetésemnek nem sok foganatja volt, és kilenc egyházmegyénk területén több olyan lelkészi és világi személy is jelölést nyert és fogadott el, akikre nézve a Szabályzat vonatkozó előírásai világosan kimondják és meghatározzák, hogy „egyházi tisztségre nem jelölhetők”, vagy jelölésük „nem ajánlott”, – 2010. július 3-án újabb, ez alkalommal az előbbinél jóval konkrétabb Nyilatkozatot tettem közzé, melyben az érintett személyek jelöltetésének a megfellebbezését, valamint a választási bizottságok felelős, szabályos és következetes eljárását szorgalmaztam az óvások elbírálása tekintetében.
A sajtóból vett tájékoztatás szerint: „Minden óvás elutasítva!” (Bihari Napló, 2010. augusztus 14.) – vagyis a fellebbezések törvényszerű és felelős elbírálására irányuló figyelmeztetés is hatástalan maradt. Az Egyházkerületi Választási Bizottság – rosszul felfogott – erejének, valamint határozatai megfellebbezhetetlenségének tudatában még bár szemszúrásból sem, egyetlen egy benyújtott óvásnak sem adott helyt, és ezáltal minősített, illetve minősíthetetlen esetekben engedett szabad utat az egyes egyházmegyei jelölteknek.
Cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag, olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását visszautasító 2/2010. számú EVB-határozatot is saját kézjegyével látta el.
A sajnálatos szakszerűtlenséggel és szokványos hivataloskodással határozatokat hozó EVB egész munkájára a következők a jellemzők:
Szinte teljességgel figyelmen kívül hagyja a KRE Választási Szabályzatának mértékadó előírásait (lásd VSZ 2. szakaszának 3. és 4. bekezdései).
Ügyet sem vet a fellebbezéshez mellékelt bizonyító dokumentumokra, melyeket nem is mellékel az egyes eseteket elbíráló határozatokhoz, illetve amelyeket teljességgel elhallgat.
Sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.
Egyetlen jogász, egyházi jogtanácsos segédletét sem veszi igénybe, illetve a jogi szakvéleményezés érvényesítését teljességgel mellőzi.
Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta – szavazattöbbséggel alátámasztott – tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Az elmondottaknak megfelelően az EVB:
1. A Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15.05.2008, valamint p 4901/07/05.02.2008 számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot nem igényli (lásd az EVB 2/ és 3/2010. számú határozatát).
2. A Berke Sándor egyházmegyei missziói előadó-jelölt – egykori – kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02.12.2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy „A jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy – nevezett – együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel”. Itt úgyszintén hiányzik az EÁB elbírálása (lásd EVB 3/2010. számú határozatát).
3. Úgyszintén felmenti Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelöltet, akiről nem csupán a CNSAS DJ/2790/05.10,2009. számú bizonylata (lásd mellékelve: Adeverinţă) ismeri el, hogy mindösszesen 48 (azaz negyvennyolc) informátori jelentés fűződik nevéhez, hanem ráadásul az EÁB és az Egyházkerületi Igazgatótanács is megállapítja róla, hogy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/ informátora volt” (lásd az EÁB 26/210. határozatát). Mindezek ellenére, az EVB azzal indokolja felmentését, hogy az EÁB „terhelő bizonyítékok hiányában (?!) nem vonja meg választhatósági és választói jogát” (lásd az EVB 6/2010. számú határozatát).
4. Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB szintén a saját Anyaszentegyházunk írott – és erkölcsi – törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt „minden egyházkerületi – és zsinati – tisztségéről” való „önkényes és elfogadhatatlan” lemondását (lásd az Igazgatótanács 684/2007. és a PH 416/2007. számú iratait) figyelmen kívül hagyva, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy „nem a presbiteri tisztségéről mondott le” [sic!] (lásd az EVB 3/2010. számú határozatát).
5. Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annakidején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik. Közismert továbbá a feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – „a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben” (lásd az EVB 5/2010. számú határozatát).
6. Visky István, Kondor Endre és Fazakas Ferenc bihari lelkipásztorok, valamint Mike Pál érmelléki esperesjelölt esetére nézve a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést – viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s „szektás irányhoz” tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül – és legfeljebb a választók lelkiismerete tiltakozhat az ellen, hogy – belülről bomlasztó – „szektás” elemeket állítsanak felelős egyházi tisztségekbe.
Érdekes viszont elgondolkodni azon, hogy az EVB tisztelt tagjainak „lelkiismerete” miért fordul szembe a Választási Szabályzatot elfogadó közgyűlési atyák lelkiismeretével… (lásd az EVB 3. és 4/2010. számú határozatait). Mindent egybevetve, mérlegelve és megfontolva, a következőket állapíthatjuk meg és mondhatjuk ki:
A volt nacionál-kommunista rezsim, illetve a Ceauşescu-féle diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Szekuritáté. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazatukat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak.
1989-ben Temesváron kezdődött el a Ceauşescu-diktatúra bukása. Akik fegyvertelenül szembeszálltak az istentelen parancsuralmi rendszerrel – az ő áldozatuk, Temesvár szelleme kötelez bennünket: királyhágómellékieket!
„Tudatában voltak-e a jelöltlistákat állítók, hogy minek vetették meg a melegágyát, amikor pártkatonákat jelöltek a tisztségekre?” – teszi fel a kérdést Pártegyház című írásában Gábor Ferenc köröstárkányi Testvérünk (lásd Reggeli Újság 2010. július 27.). Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen „elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak” minősítik az egyházi átvilágítást (lásd erdon.ro, 2010. március 9.), és „imádságos szentségükkel” azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként – mutatis mutandis – tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?!
Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége. Azért: „ne legyen közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel”! – int bennünket az Apostol (Ef 5,11).
Illesse őszinte elismerés azokat a fellebbezőket, akik a sötétség erői ellenében védik az Egyház becsületét!
Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett – és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával.
Az egyházmegyei választógyűléseken az óriási – lelkiismereti és erkölcsi – felelősség, hogy 2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait!
Tőkés László. Erdély.ma
2010. augusztus 19.
Célkeresztben a „szekus” és „szektás” lelkészek
Főként az egyházmegyei választásokról volt szó Tőkés László volt királyhágómelléki püspök tegnapi sajtótájékoztatóján. Az Európai Parlament alelnöke mindenekelőtt tudatta, bár az esperesválasztás szempontjából kívülálló, mint volt püspöknek és mint hithű reformátusnak kötelessége szólni a választásról és az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB) munkájáról.
A bizottság rosszul tette („morális szempontból elfogadhatatlan”), hogy a jelöltek ellen érkezett fellebbezéseket mind elutasította . mondta Tőkés, hiszen nem vett figyelembe minden dokumentumot,
ami akár az egyházi tisztségre jelölést is lehetetlenné tette volna egyesek esetében. Bár az EVB döntése megfellebbezhetetlen, Tőkés László Fellebbezés utáni fellebbezés címmel nyilatkozatot adott ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek címezve. A dokumentumot több EVB jegyzőkönyvi kivonattal egyetemben az újságírók rendelkezésére is bocsátotta.
Szerinte például „cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását viszszautasító 2010/2. számú EVB határozatot is saját kézjegyével látta el..Továbbá felrótta azt is, hogy az EVB „sem a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja. Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta „szavazattöbbséggel alátámasztott” tekintélyelvű kinyilatkoztatások.
SZEKUS VAGY NEM SZEKUS?
Mindezeket arra vonatkozóan mondta el a volt püspök, hogy többek között a bihari egyházmegye esperesi tisztségére ismét pályázó Mikló Ferenc szalontai lelkipásztor ellen a hajdúvárosi Varga György fellebbezéssel élt, mert egyes állítások szerint Mikló az előző rendszerben együttműködött a Securitatéval. A EVB azonban elutasította Varga fellebbezését az alábbi indoklással: „Mikló Ferenc nagyszalontai
lelkipásztor, bihari esperes rendelkezik a CNSAS által kibocsátott igazoló irattal, miszerint nem volt informátora az előző rendszer titkosszolgálatának. A fentiek alapján az EVB megállapítja, hogy megválasztása esetén betöltheti az esperesi tisztséget.”
Tőkés szerint az EVB „a Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15 05 2008., valamint a P 4901/07/05 02 2008. számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot (az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság dekrétumát - szerk. megj.) nem igényli.”
Kérdésünkre, miszerint hogy lehet az, hogy a CNSAS kétféle, a Securitatéval való együttműködést egyszerre igazoló és cáfoló igazolást is kiadott, Tőkés László elmondta: létezik és működik a manipuláció, intervenció, mismásolás. Példakánt a volt margittai lelkész, Fazakas László esetét hozta fel, aki 2002-ben parlamenti képviselői mandátumot nyert, ám kiderült, hogy együttműködött a kommunista titkosszolg
álattal. Ekkor visszalépett parlamenti tisztségétől. Négy év után az esendő emberekből álló CNSAS kiadott egy újabb igazolást, melyben kimondja, hogy Fazakas nem volt besúgó. A királyhágómelléki püspökség azonban később mégis bebizonyította, hogy besúgó volt. Hasonló volt a kolozsvári Balogh
Béla esete is. „Sok meglepetésre lehet még számítani” – összegezte Tőkés az átvilágítással kapcsolatban.
Mikló Ferenccel egy csónakban evez a tenkei református lelkész, Berke Sándor. Őt egyházmegyei missziói előadónak jelölték, ám öten megfellebbezték jelölését a „múlt rendszer titkosrendőrségével folytatott együttműködése indoklásával”. Az EVB azonban a 3/3. számú határozatában kimondta: .Berke Sándor tenkei lelkipásztor önként kérte a CNSAS tisztázó igazolását. A jelenlegi szabályozások szerint
nincs bizonyíték arra, hogy együttműködött a volt titkosrendőrséggel”. Tőkés azonban tegnap nyilatkozatban szögezte le, hogy az EVB „a Berke Sándor egyházmegyei missziói előadójelölt , „egykori kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02 12 2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy a jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy „ nevezett” együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel. Itt úgyszintén hiányzik azEgyházkerületi Átvilágító Bizottság elbírálása”.
ERKÖLCSI KÉRDÉSEK
Szilágyi Péter bihari egyházmegyei főjegyzőjelölt ellen is érkezett fellebbezés, ám a EVB nem adott helyt neki. Tőkés azonban azt állítja: „Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB
szintén saját Anyaszentegyházunk írott és erkölcsi törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt minden egyházkerületi - és zsinati - tisztségéről való önkényes és elfogadhatatlan lemondását figyelmen kívül hagyja, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy nem a presbiteri tisztségéről mondott
le”.
Visky István fugyivásárhelyi, Kondor Endre biharvajdai és Fazakas Ferenc mezőtelki, a bihari egyházmegyéhez tartozó lelkészek, valamint az érmelléki egyházmegyében Mike Pál magyarkéci lelkipásztor esperesjelöltségét azért fellebbezték meg, mert aktív tagjai a CE Szövetségnek. Az Egyházkerületi Választási Bizottság úgy döntött, hogy „nevezett atyánkfiai minden további nélkül jelölhetők és megválaszthatók bármely egyházi tisztségre. A Választási Szabályzat erre nézve nem rendelkezik kizáró módon, mert egy törvény, illetve egy szabályzat vagy enged, vagy tilt”. Tőkés szerint
azonban „a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést, viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s szektás irányhoz tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül..
NEM KELLENE VISSZAFORDULNI
Tőkés László hangsúlyozta, „a volt nacionálkommunista rezsim, illetve a Ceausescu-diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Securitate. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazataikat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak”. Hozzátette: „Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak mondják az egyházi átvilágítást, és imádságos szentségükkel azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként - mutatis mutandis - tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?”
Avolt püspök nyilatkozatában zárásul megtalálható: „Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett” és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával. Továbbá „az egyházmegyei választógyűléseken az óriási lelkiismereti és
erkölcsi felelősség, hogy a 2010. augusztus 27-ei üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatát!”
Borsi Balázs. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Főként az egyházmegyei választásokról volt szó Tőkés László volt királyhágómelléki püspök tegnapi sajtótájékoztatóján. Az Európai Parlament alelnöke mindenekelőtt tudatta, bár az esperesválasztás szempontjából kívülálló, mint volt püspöknek és mint hithű reformátusnak kötelessége szólni a választásról és az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB) munkájáról.
A bizottság rosszul tette („morális szempontból elfogadhatatlan”), hogy a jelöltek ellen érkezett fellebbezéseket mind elutasította . mondta Tőkés, hiszen nem vett figyelembe minden dokumentumot,
ami akár az egyházi tisztségre jelölést is lehetetlenné tette volna egyesek esetében. Bár az EVB döntése megfellebbezhetetlen, Tőkés László Fellebbezés utáni fellebbezés címmel nyilatkozatot adott ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek címezve. A dokumentumot több EVB jegyzőkönyvi kivonattal egyetemben az újságírók rendelkezésére is bocsátotta.
Szerinte például „cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását viszszautasító 2010/2. számú EVB határozatot is saját kézjegyével látta el..Továbbá felrótta azt is, hogy az EVB „sem a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja. Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta „szavazattöbbséggel alátámasztott” tekintélyelvű kinyilatkoztatások.
SZEKUS VAGY NEM SZEKUS?
Mindezeket arra vonatkozóan mondta el a volt püspök, hogy többek között a bihari egyházmegye esperesi tisztségére ismét pályázó Mikló Ferenc szalontai lelkipásztor ellen a hajdúvárosi Varga György fellebbezéssel élt, mert egyes állítások szerint Mikló az előző rendszerben együttműködött a Securitatéval. A EVB azonban elutasította Varga fellebbezését az alábbi indoklással: „Mikló Ferenc nagyszalontai
lelkipásztor, bihari esperes rendelkezik a CNSAS által kibocsátott igazoló irattal, miszerint nem volt informátora az előző rendszer titkosszolgálatának. A fentiek alapján az EVB megállapítja, hogy megválasztása esetén betöltheti az esperesi tisztséget.”
Tőkés szerint az EVB „a Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15 05 2008., valamint a P 4901/07/05 02 2008. számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot (az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság dekrétumát - szerk. megj.) nem igényli.”
Kérdésünkre, miszerint hogy lehet az, hogy a CNSAS kétféle, a Securitatéval való együttműködést egyszerre igazoló és cáfoló igazolást is kiadott, Tőkés László elmondta: létezik és működik a manipuláció, intervenció, mismásolás. Példakánt a volt margittai lelkész, Fazakas László esetét hozta fel, aki 2002-ben parlamenti képviselői mandátumot nyert, ám kiderült, hogy együttműködött a kommunista titkosszolg
álattal. Ekkor visszalépett parlamenti tisztségétől. Négy év után az esendő emberekből álló CNSAS kiadott egy újabb igazolást, melyben kimondja, hogy Fazakas nem volt besúgó. A királyhágómelléki püspökség azonban később mégis bebizonyította, hogy besúgó volt. Hasonló volt a kolozsvári Balogh
Béla esete is. „Sok meglepetésre lehet még számítani” – összegezte Tőkés az átvilágítással kapcsolatban.
Mikló Ferenccel egy csónakban evez a tenkei református lelkész, Berke Sándor. Őt egyházmegyei missziói előadónak jelölték, ám öten megfellebbezték jelölését a „múlt rendszer titkosrendőrségével folytatott együttműködése indoklásával”. Az EVB azonban a 3/3. számú határozatában kimondta: .Berke Sándor tenkei lelkipásztor önként kérte a CNSAS tisztázó igazolását. A jelenlegi szabályozások szerint
nincs bizonyíték arra, hogy együttműködött a volt titkosrendőrséggel”. Tőkés azonban tegnap nyilatkozatban szögezte le, hogy az EVB „a Berke Sándor egyházmegyei missziói előadójelölt , „egykori kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02 12 2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy a jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy „ nevezett” együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel. Itt úgyszintén hiányzik azEgyházkerületi Átvilágító Bizottság elbírálása”.
ERKÖLCSI KÉRDÉSEK
Szilágyi Péter bihari egyházmegyei főjegyzőjelölt ellen is érkezett fellebbezés, ám a EVB nem adott helyt neki. Tőkés azonban azt állítja: „Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB
szintén saját Anyaszentegyházunk írott és erkölcsi törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt minden egyházkerületi - és zsinati - tisztségéről való önkényes és elfogadhatatlan lemondását figyelmen kívül hagyja, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy nem a presbiteri tisztségéről mondott
le”.
Visky István fugyivásárhelyi, Kondor Endre biharvajdai és Fazakas Ferenc mezőtelki, a bihari egyházmegyéhez tartozó lelkészek, valamint az érmelléki egyházmegyében Mike Pál magyarkéci lelkipásztor esperesjelöltségét azért fellebbezték meg, mert aktív tagjai a CE Szövetségnek. Az Egyházkerületi Választási Bizottság úgy döntött, hogy „nevezett atyánkfiai minden további nélkül jelölhetők és megválaszthatók bármely egyházi tisztségre. A Választási Szabályzat erre nézve nem rendelkezik kizáró módon, mert egy törvény, illetve egy szabályzat vagy enged, vagy tilt”. Tőkés szerint
azonban „a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést, viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s szektás irányhoz tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül..
NEM KELLENE VISSZAFORDULNI
Tőkés László hangsúlyozta, „a volt nacionálkommunista rezsim, illetve a Ceausescu-diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Securitate. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazataikat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak”. Hozzátette: „Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak mondják az egyházi átvilágítást, és imádságos szentségükkel azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként - mutatis mutandis - tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?”
Avolt püspök nyilatkozatában zárásul megtalálható: „Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett” és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával. Továbbá „az egyházmegyei választógyűléseken az óriási lelkiismereti és
erkölcsi felelősség, hogy a 2010. augusztus 27-ei üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatát!”
Borsi Balázs. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. június folyamán
„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)
2011. december 21.
Saját egyháza ítélte el Tőkést
Írásbeli megrovásban részesítette októberben Tőkés László volt református püspök a bihari egyházmegye fegyelmi bizottsága – szivárgott ki tegnap a sajtóba.
Az Európai Parlament jelenlegi alelnöke a testület döntése értelmében vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen. A fegyelmi bizottság bírálja a lelkész-politikust házassági fogadalom megsértése, illetve amiatt, hogy nem gondoskodott feleségéről és gyermekeiről. Az egyházmegye tagjai tanúk meghallgatása után október 31-i határidővel 500 lej pénzbírság kifizetésére is kötelezték Tőkést. Fazakas Ferenc Sándor, a fegyelmi bizottság jegyzője lapunknak megerősítette a hírt, de nem kívánt részletekkel szolgálni a döntés hátteréről. „Úgy egyeztünk az egyházmegyében, hogy belső fegyelmi ügyekről nem tájékoztatjuk a sajtót” – érvelt mezőtelki lelkész. Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófőnöke a manna.ro-nak a „Bihari Egyházmegye egyes erőcsoportjai kicsinyes bosszúhadjáratának” nevezte a fegyelmi bizottság eljárását, amelyben szerinte Tőkés volt feleségét, Joó Edithet „csak eszközként használták fel”. Demeter szerint „abszurd” és egyoldalú az ítélet, ráadásul a bizottság nem is illetékes az ügyében, mert „egy püspököt csakis a zsinati fegyelmi bizottság vizsgálhat”. A sajtőfönök elmondta, Tőkés a Romániai Református Zsinat Elnökségéhez fordult jogorvoslatért. A politikus-lelkész magánéleti botrányairól többször cikkezett a romániai bulvársajtó: december elején brüsszeli asszisztensével, a Sapientia EMTE oktatójával, Prohászka-Rád Borókával „hozták hírbe” az EP alelnökét.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Írásbeli megrovásban részesítette októberben Tőkés László volt református püspök a bihari egyházmegye fegyelmi bizottsága – szivárgott ki tegnap a sajtóba.
Az Európai Parlament jelenlegi alelnöke a testület döntése értelmében vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen. A fegyelmi bizottság bírálja a lelkész-politikust házassági fogadalom megsértése, illetve amiatt, hogy nem gondoskodott feleségéről és gyermekeiről. Az egyházmegye tagjai tanúk meghallgatása után október 31-i határidővel 500 lej pénzbírság kifizetésére is kötelezték Tőkést. Fazakas Ferenc Sándor, a fegyelmi bizottság jegyzője lapunknak megerősítette a hírt, de nem kívánt részletekkel szolgálni a döntés hátteréről. „Úgy egyeztünk az egyházmegyében, hogy belső fegyelmi ügyekről nem tájékoztatjuk a sajtót” – érvelt mezőtelki lelkész. Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófőnöke a manna.ro-nak a „Bihari Egyházmegye egyes erőcsoportjai kicsinyes bosszúhadjáratának” nevezte a fegyelmi bizottság eljárását, amelyben szerinte Tőkés volt feleségét, Joó Edithet „csak eszközként használták fel”. Demeter szerint „abszurd” és egyoldalú az ítélet, ráadásul a bizottság nem is illetékes az ügyében, mert „egy püspököt csakis a zsinati fegyelmi bizottság vizsgálhat”. A sajtőfönök elmondta, Tőkés a Romániai Református Zsinat Elnökségéhez fordult jogorvoslatért. A politikus-lelkész magánéleti botrányairól többször cikkezett a romániai bulvársajtó: december elején brüsszeli asszisztensével, a Sapientia EMTE oktatójával, Prohászka-Rád Borókával „hozták hírbe” az EP alelnökét.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. július 2.
Emlékművet állítottak a mezőtelki hősöknek
A falu ünnepsége vasárnap délután öt órakor, a helyi református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, melyen Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdetett igét, és jelen volt az istentiszteleten Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint a Mezőtelkit is irányító Cécke község polgármestere és alpolgármestere is. Az ünnepség előtt Fazakas Ferenc Sándor református lelkipásztor elmondta, hogy az emlékműállítás egyik apropója az volt, hogy ne hagyják elkallódni a nemrégiben megtalált, régi felekezeti egyházi iskolának a harangját. A kopjafákra felfüggesztett harang talapzatán az I. és a II. világháborúban elesett mezőtelki hősök neveit tartalmazó márvány emléktábla kapott helyet.
Várjuk az Urat
Az öt órakor megkezdett istentiszteleten Csűry István püspök hirdette az igét a 130 zsoltár szövegrészlete alapján. A püspök az Istenre való várakozás fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy nem csak az a fontos, hogy várjuk az Urat, hanem az is, hogy milyen módon várjuk az Istent. Elmondta, hogy a mai világunkban az ember a testi dolgokra fordít több figyelmet, ezért is fontosak a falunapok, ahol a lelki dolgok is előtérbe kerülnek és közösségekké formálnak, ennek jele az emlékműállítás a háborúban elesett hősök tiszteletére. Az istentisztelet után beszédet mondott Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke, valamint a település polgármestere és alpolgármestere. Szabó Ödön beszédében hangsúlyozta, hogy egy-egy falunap alkalmat ad a számvetésre, és találkozást biztosít a rég nem látott rokonokkal, ismerősökkel. Egy emlékhellyel is gazdagodik a település: „azokra emlékeznek a helyiek, akiknek Mezőtelki nem szolgálhat nyugvóhelyül. Hálás dolog egy ilyen közösség tagjának lenni, ahol nem felejtik el azokat, akik távol vannak” – fogalmazott a politikus. Beszéde végén Szabó Ödön a megbocsátás fontosságára hívta fel a figyelmet. Jelezte, hogy elmúltak a háborúskodások, utalva ezzel a legutóbb lezajlott választási kampányra, az élet folytatódik a maga megszokott medrében, ezért minden adott ahhoz, hogy a megbocsátás megvalósuljon. Az ünnepségen felszólalt a két helyi elöljáró is, a rendezvény fényét a gyülekezet férfikórusának és gyerekcsoportjának fellépése emelte.
Emlékmű
A Himnusz eléneklése után a hívek kivonultak a templom udvarára, ahol már fel volt állítva az emlékmű. A férfikórus éneke után leleplezték az emlékművet, majd Csűry István püspök áldotta meg mind az alkotást, mind pedig a jelenlévő mezőtelkieket. Beszédet mondott a helyi RMDSZ szervezet vezetője, Domján Erika is, aki többek között kiemelte, hogy ez az emlékmű hivatott arra, hogy az egykori felekezeti iskolában lévő harang elnyerje méltó helyét. Ugyanakkor a háborús emlékmű azoknak a katonáknak állít emléket, akik hazaszeretetből, kötelességtudatból tettek tanúbizonyságot. Hangsúlyozta, hogy a világháborúk befolyásolták a XX. századi történelmet, és hatással vannak mindennapjainkra is. A templomkertbeli rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. Innen a megjelentek átvonultak a kultúrotthonba, ahol szeretetvendégséggel folyatódott a mezőtelki falunap.
Pap István
erdon.ro
A falu ünnepsége vasárnap délután öt órakor, a helyi református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, melyen Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdetett igét, és jelen volt az istentiszteleten Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint a Mezőtelkit is irányító Cécke község polgármestere és alpolgármestere is. Az ünnepség előtt Fazakas Ferenc Sándor református lelkipásztor elmondta, hogy az emlékműállítás egyik apropója az volt, hogy ne hagyják elkallódni a nemrégiben megtalált, régi felekezeti egyházi iskolának a harangját. A kopjafákra felfüggesztett harang talapzatán az I. és a II. világháborúban elesett mezőtelki hősök neveit tartalmazó márvány emléktábla kapott helyet.
Várjuk az Urat
Az öt órakor megkezdett istentiszteleten Csűry István püspök hirdette az igét a 130 zsoltár szövegrészlete alapján. A püspök az Istenre való várakozás fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy nem csak az a fontos, hogy várjuk az Urat, hanem az is, hogy milyen módon várjuk az Istent. Elmondta, hogy a mai világunkban az ember a testi dolgokra fordít több figyelmet, ezért is fontosak a falunapok, ahol a lelki dolgok is előtérbe kerülnek és közösségekké formálnak, ennek jele az emlékműállítás a háborúban elesett hősök tiszteletére. Az istentisztelet után beszédet mondott Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke, valamint a település polgármestere és alpolgármestere. Szabó Ödön beszédében hangsúlyozta, hogy egy-egy falunap alkalmat ad a számvetésre, és találkozást biztosít a rég nem látott rokonokkal, ismerősökkel. Egy emlékhellyel is gazdagodik a település: „azokra emlékeznek a helyiek, akiknek Mezőtelki nem szolgálhat nyugvóhelyül. Hálás dolog egy ilyen közösség tagjának lenni, ahol nem felejtik el azokat, akik távol vannak” – fogalmazott a politikus. Beszéde végén Szabó Ödön a megbocsátás fontosságára hívta fel a figyelmet. Jelezte, hogy elmúltak a háborúskodások, utalva ezzel a legutóbb lezajlott választási kampányra, az élet folytatódik a maga megszokott medrében, ezért minden adott ahhoz, hogy a megbocsátás megvalósuljon. Az ünnepségen felszólalt a két helyi elöljáró is, a rendezvény fényét a gyülekezet férfikórusának és gyerekcsoportjának fellépése emelte.
Emlékmű
A Himnusz eléneklése után a hívek kivonultak a templom udvarára, ahol már fel volt állítva az emlékmű. A férfikórus éneke után leleplezték az emlékművet, majd Csűry István püspök áldotta meg mind az alkotást, mind pedig a jelenlévő mezőtelkieket. Beszédet mondott a helyi RMDSZ szervezet vezetője, Domján Erika is, aki többek között kiemelte, hogy ez az emlékmű hivatott arra, hogy az egykori felekezeti iskolában lévő harang elnyerje méltó helyét. Ugyanakkor a háborús emlékmű azoknak a katonáknak állít emléket, akik hazaszeretetből, kötelességtudatból tettek tanúbizonyságot. Hangsúlyozta, hogy a világháborúk befolyásolták a XX. századi történelmet, és hatással vannak mindennapjainkra is. A templomkertbeli rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. Innen a megjelentek átvonultak a kultúrotthonba, ahol szeretetvendégséggel folyatódott a mezőtelki falunap.
Pap István
erdon.ro
2015. július 28.
Önerőből újította fel unitárius templomát a torockói közösség
Csécs Márton Lőrinc lelkész adatai alapján érdemes betekinteni a torockói unitárius templom történetébe.
A torockóiak 1796 és 1802 között építették fel templomukat, éspedig az „unitárius eclesia a maga költségén.” A bizonyító felirat (1802) az orgona háta mögött található. A tornyot 1823-ban építik meg (ifj. Czupor László), majd 1828-ban magasítják jelenlegi formájára. A templomhajó a kolozsvári belvárosi unitárius templom módosított másolata. Késő barokk, rokokó díszítéssel épült a protestantizmus egyszerűségével. A templom belsejének hármas központja: a szószék, az úrasztal és az orgona 1823-ban készültek. Az órát 1881-ben szerelik be a toronyba. Az erődtemplomot körülölelő várfal feltevések szerint már a XV. században épült, és védelmi szerepet is betöltött. A hozzá kapcsolt épületek az 1700-as években készültek. A templom utoljára Benczédi Domokos lelkész idejében (1938), a második nagy világégés előtt újult meg.
A jelenlegi felújítás saját erőből (összegyűjtött pénzből és nem pályázatokból) 2014-ben, a torony rendbetételével kezdődött, amit 2015-ben a templomhajó és a várfal munkálatai követtek. Csécs Márton Lőrinc lelkész, Király Ferenc gondnok, Király Zoltán pénztáros, Demény Andrea jegyző és még sok lelkes ember, idejüket nem kímélve, valamilyen formában részesei voltak a felújító, ritkán tapasztalható minőségi munkának. A fontosabb munkálatok között volt: a templomhajó újrafedése, a hibás tetőelemek kicserélése, részleges újravakolás és teljes átfestés, nyílászárak restaurálása, felújítása, a pléhfedelek cseréppel történő cseréje (csaknem harmincezer cserép); körülbelül 1501 négyzetmétert újravakoltak, kibontották a kőelemeket és restaurálták a feliratokat. A Maros megyei sáromberki Botex Construct vállalat (Sándor Antal tulajdonos) emberei dolgoztak: Orbán Sándor, Puci Sándor, Muresan László, Ercse Zoltán, Fazakas Ferenc, ifj. Fazekas Ferenc, Vass Csaba, Sándor Botond. Az enyedi Batson Construct is segített, személyesen Székely Levente tulajdonos adományaival.
Szabadság (Kolozsvár)
Csécs Márton Lőrinc lelkész adatai alapján érdemes betekinteni a torockói unitárius templom történetébe.
A torockóiak 1796 és 1802 között építették fel templomukat, éspedig az „unitárius eclesia a maga költségén.” A bizonyító felirat (1802) az orgona háta mögött található. A tornyot 1823-ban építik meg (ifj. Czupor László), majd 1828-ban magasítják jelenlegi formájára. A templomhajó a kolozsvári belvárosi unitárius templom módosított másolata. Késő barokk, rokokó díszítéssel épült a protestantizmus egyszerűségével. A templom belsejének hármas központja: a szószék, az úrasztal és az orgona 1823-ban készültek. Az órát 1881-ben szerelik be a toronyba. Az erődtemplomot körülölelő várfal feltevések szerint már a XV. században épült, és védelmi szerepet is betöltött. A hozzá kapcsolt épületek az 1700-as években készültek. A templom utoljára Benczédi Domokos lelkész idejében (1938), a második nagy világégés előtt újult meg.
A jelenlegi felújítás saját erőből (összegyűjtött pénzből és nem pályázatokból) 2014-ben, a torony rendbetételével kezdődött, amit 2015-ben a templomhajó és a várfal munkálatai követtek. Csécs Márton Lőrinc lelkész, Király Ferenc gondnok, Király Zoltán pénztáros, Demény Andrea jegyző és még sok lelkes ember, idejüket nem kímélve, valamilyen formában részesei voltak a felújító, ritkán tapasztalható minőségi munkának. A fontosabb munkálatok között volt: a templomhajó újrafedése, a hibás tetőelemek kicserélése, részleges újravakolás és teljes átfestés, nyílászárak restaurálása, felújítása, a pléhfedelek cseréppel történő cseréje (csaknem harmincezer cserép); körülbelül 1501 négyzetmétert újravakoltak, kibontották a kőelemeket és restaurálták a feliratokat. A Maros megyei sáromberki Botex Construct vállalat (Sándor Antal tulajdonos) emberei dolgoztak: Orbán Sándor, Puci Sándor, Muresan László, Ercse Zoltán, Fazakas Ferenc, ifj. Fazekas Ferenc, Vass Csaba, Sándor Botond. Az enyedi Batson Construct is segített, személyesen Székely Levente tulajdonos adományaival.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 29.
Erdély tájain – Tükröződések
Miként az elmúlt években, az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891 fotóklubjának tagjai idén januárban is megünnepelték a Román Fotográfia Napját, január 11-ét.
Ez a nap Kolozsvár nagy szülöttje, Szathmáry Pap Károly születésének dátuma, akit a világ első haditudósítójaként tartunk számon. A nagy fotográfus emléke előtt Tükröződések című kiállításunkkal tisztelegtünk. Az ünnepélyes megnyitó, január 12-én, a Központi Egyetemi Könyvtár előcsarnokában 8 fotós – Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Jánky Mária, Jójárt Endre Tibor, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér – 64 képe került az érdeklődés középpontjába. Ezzel a rendezvénnyel a kolozsvári EKE fotósai bekapcsolódtak abba az európai méretű rendezvénysorozatba, amelyet a nagyváradi EuroFotoArt Egyesület vezetője, Tóth István kezdeményezett, és amely Szathmáry Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál néven több mint 30 kiállítást foglal magába. A kiállítást házigazdaként Kovács Eszter könyvtáros nyitotta meg, aki megemlítette, hogy itt, a „Galleria Laterallia”-ban az ekéseknek ez a tizenegyedik kiállítása. Lőrinczi István a fotóklub részéről Szathmáry Pap Károly munkásságáról beszélt, aki magyar létére a román uralkodóház fotográfusaként vált híressé Carol Pop de Szathmáry néven.
KALLÓ MÁRTA. Szabadság (Kolozsvár)
Miként az elmúlt években, az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891 fotóklubjának tagjai idén januárban is megünnepelték a Román Fotográfia Napját, január 11-ét.
Ez a nap Kolozsvár nagy szülöttje, Szathmáry Pap Károly születésének dátuma, akit a világ első haditudósítójaként tartunk számon. A nagy fotográfus emléke előtt Tükröződések című kiállításunkkal tisztelegtünk. Az ünnepélyes megnyitó, január 12-én, a Központi Egyetemi Könyvtár előcsarnokában 8 fotós – Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Jánky Mária, Jójárt Endre Tibor, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér – 64 képe került az érdeklődés középpontjába. Ezzel a rendezvénnyel a kolozsvári EKE fotósai bekapcsolódtak abba az európai méretű rendezvénysorozatba, amelyet a nagyváradi EuroFotoArt Egyesület vezetője, Tóth István kezdeményezett, és amely Szathmáry Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál néven több mint 30 kiállítást foglal magába. A kiállítást házigazdaként Kovács Eszter könyvtáros nyitotta meg, aki megemlítette, hogy itt, a „Galleria Laterallia”-ban az ekéseknek ez a tizenegyedik kiállítása. Lőrinczi István a fotóklub részéről Szathmáry Pap Károly munkásságáról beszélt, aki magyar létére a román uralkodóház fotográfusaként vált híressé Carol Pop de Szathmáry néven.
KALLÓ MÁRTA. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 25.
Reformációi emlékoszlop Mezőcsáváson
Múlt vasárnap meghitt ünnepség keretében emlékeztek a reformáció 500. évfordulójára Mezőcsáváson. Ez nemcsak a helyi református gyülekezet számára jelentett különleges pillanatot, hanem vendégeik számára is, ugyanis meghívták a nagyernyei gyülekezet és a nyírbátori testvérgyülekezet küldöttségét is. Az istentiszteleten Szász Attila nagyernyei lelkész hirdette az igét, Fazakas Ferenc Sándor nyírbátori lelkész köszöntőjét zenei előadás követte. A Maros menti gyülekezetet Nemes Gyula ernyei főgondnok mutatta be, majd Tavaszi Albert ernyei gondnok nyújtott át reformációs emlékzászlót a házigazdáknak, a gesztust Ilyés-Tóth Sándor csávási főgondnok köszönte meg. A helyi iskolások kézzel készített ajándékait György-Nagy Kinga helyi aligazgató adta át a nyírbátori Báthori Anna Református Általános Iskola igazgatójának, Sivadóné Cselenyák Dórának, aki Trefánné Bagdy Gizella volt igazgatóval együtt köszönte meg azokat.
Az ősi templom udvarán a csávási gyülekezeti kórus énekműsora teremtette meg a kellő ünnepélyes hangulatot ahhoz a pillanathoz, amikor Ilyés-Tóth Sándor helyi és dr. Báthori Gábor nyírbátori főgondnokok leleplezték a reformáció fél évezredes emlékére állított kopjafát, amelynek márványtáblája a zsoltáros szavaival hirdeti: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk”. Az áldások után Gombos József, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke köszöntötte a gyülekezetet, és emléklapot nyújtott át a mezőcsávási presbitereknek. Ilyés Dénes presbiter szavalatát követően az ünnepség a helyi „rezesbanda” által kísért himnuszok eléneklésével és ünnepi asztallal ért véget.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Múlt vasárnap meghitt ünnepség keretében emlékeztek a reformáció 500. évfordulójára Mezőcsáváson. Ez nemcsak a helyi református gyülekezet számára jelentett különleges pillanatot, hanem vendégeik számára is, ugyanis meghívták a nagyernyei gyülekezet és a nyírbátori testvérgyülekezet küldöttségét is. Az istentiszteleten Szász Attila nagyernyei lelkész hirdette az igét, Fazakas Ferenc Sándor nyírbátori lelkész köszöntőjét zenei előadás követte. A Maros menti gyülekezetet Nemes Gyula ernyei főgondnok mutatta be, majd Tavaszi Albert ernyei gondnok nyújtott át reformációs emlékzászlót a házigazdáknak, a gesztust Ilyés-Tóth Sándor csávási főgondnok köszönte meg. A helyi iskolások kézzel készített ajándékait György-Nagy Kinga helyi aligazgató adta át a nyírbátori Báthori Anna Református Általános Iskola igazgatójának, Sivadóné Cselenyák Dórának, aki Trefánné Bagdy Gizella volt igazgatóval együtt köszönte meg azokat.
Az ősi templom udvarán a csávási gyülekezeti kórus énekműsora teremtette meg a kellő ünnepélyes hangulatot ahhoz a pillanathoz, amikor Ilyés-Tóth Sándor helyi és dr. Báthori Gábor nyírbátori főgondnokok leleplezték a reformáció fél évezredes emlékére állított kopjafát, amelynek márványtáblája a zsoltáros szavaival hirdeti: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk”. Az áldások után Gombos József, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke köszöntötte a gyülekezetet, és emléklapot nyújtott át a mezőcsávási presbitereknek. Ilyés Dénes presbiter szavalatát követően az ünnepség a helyi „rezesbanda” által kísért himnuszok eléneklésével és ünnepi asztallal ért véget.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)