Költészet, zene és képzőművészet találkozása volt az április 21-én Nagyváradon megtartott egész napos Reményik-megemlékezés. A kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és a nagyváradi evangélikus egyház szervezte rendezvény keretében konferencia és szavalóverseny is zajlott. A Reményik Sándor-díj idei kitüntetettjei: Barcsay Zoltán zeneszerző, Deák Ödön lelkipásztor (posztumusz), és Tempfli József püspök; a szavalóverseny első díját Gurka-Balla Ilona, a kolozsvári Református Kollégium diákja érdemelte ki. Az irodalmi konferencián Pomogáts Béla irodalomtörténész Reményik Sándor transzszilvanizmusáról beszélt Erdély földjének szelleme című előadásában. Verseiben a történelmi visszatekintés erős nemzeti elkötelezettséget hordozott. A megoldást a magyar kultúra, művelődés végvárainak éltetésében látta: a templomban és iskolában bízott. Láng Gusztáv irodalomtörténész Költő és szerep című előadásában bevallotta: bármilyen témához is nyúl, Reményik munkássága megkerülhetetlen. Trianonnal előállt egy új szerep, a kisebbségi sorba került erdélyi magyar költő szerepe – ezt elsőként Reményik vállalta fel, tudatosságát elsősorban a Végvári versek igazolták. Lírája visszafordulás a hazafias költészet hagyományaihoz, megalkotott egy sajátos, erdélyi költői szereptudat-modellt. Dávid Gyula Reményik Sándor, ahogy a kortársak látták című előadásában korabeli kritikusok, szerzőtársak írásainak idézésével ismertette Reményik költői fogadtatását. Van nagyobb erdélyi költő, mint ő, mégis ő az erdélyi költő. 1945 után költészete politikai perek tárgya, tilos volt olvasni, köteteit birtokolni. Nevét a nyolcvanas évektől próbálták visszahozni a köztudatba – ebben Kántor Lajos vállalt jelentős szerepet. Tempfli József püspök Reményik nagyváradi kapcsolódásait foglalta össze előadásában. A képzőművészeti tárlaton a kalotaszegi, zsoboki alkotótáborban készült alkotásokból tekinthetnek meg válogatást a jelenlévők, amelynek résztvevői Reményik verseiből merítettek ihletet. /Farkas Imola: A költők mondják ki azt, amit mi nem tudunk. Reményik Sándorra emlékeztek Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./

A biztonság és stabilizáció szigete, a párbeszéd tábora a szabadegyetem, ezt a jellegét 18 éven át megőrizte – fogalmaztak kolozsvári sajtótájékoztatójukon a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői. A tábor története során olyan témákat is érintettek, amelyeket a magyarországi és a romániai politikai elit tabutémaként kezelt, de megfelelő közvetítéssel ezeket is sikerült terítéken tartani. Idén július 17–22. között Tusnádfürdőn megrendezendő tizennyolcadik táborra több ezer résztvevőt várnak. Délelőttönként kiemelt fontosságú európai témák, illetve a Kárpát-medencét érintő kérdések kerülnek terítékre, Orbán Viktor is előadást tart. „A tábor címe idén Erős Európa – Erős Közösségek, hiszen egy erős Európa alapvető érdeke Magyarországnak és Romániának egyaránt, jelenleg az Európai Unió (EU) válságban van” – mondta Németh Zsolt magyarországi országgyűlési képviselő, a tábor egyik kezdeményezője. /Farkas Imola: Nagykorú a Bálványosi Nyári Szabadegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./

Tusnádfürdő polgármestere, Zólya Zoltán nyitotta meg július 18-án a XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. Szilágyi Zsolt politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke elmondta: a 18 éve indított tábor kézzelfoghatóvá teszi a nagykorúságot. 1990-ben, az induláskor mintegy 150 fiatal gyűlt össze Bálványoson. Akkor a román sajtó „a hegyekben megtartott obskúrus kiképzőtábornak titulálta, amelynek célja fegyveres erőket szervezni az irredenta követelésekhez”. A táborban elsőként vetették fel például az autonómia, a csángókérdés, vagy a közös kormányülések problematikáját is. „Markó Béla levélben közölte, hogy lemondja részvételét” – ismertette Szilágyi, és nem él a párbeszéd lehetőségével. Ennek ellenére mindenkit meg kell győznünk, hogy politika párbeszéd nélkül nem lehetséges és reméljük, Markó Béla is megváltoztatja döntését – tette hozzá. Derzsi László főszervező, az Ergo Egyesület vezetője felhívta a figyelmet: Tusványos nem csak szabadegyetem, számtalan alternatív program, kísérő rendezvény van, és persze elmaradhatatlanok az esti koncertek, bulik. Németh Zsolt képviselő, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke rámutatott, az elmúlt 18 évről összegzést adni lehetetlen, de érdekes, hogyan vált „földalatti” kezdeményezésből nagypolitikát formáló kezdeményezéssé. Sokan tartanak Tusványostól, például Markó Béla szemmel láthatólag tart tőle, pedig nem kellene tartania ettől a közönségtől. „Erős Európa – Erős közösségek a tábor idei mottója – jelenleg gyenge Európa. Gyenge Románia és Magyarország is, gyenge az erdélyi magyarság. Az EU gyenge, mert nem egységes – most nekünk, Magyarország és Románia polgárainak és politikusainak közös lehetőségünk, hogy elősegítsük egy erős Európa megszületését, ehhez azonban a két országban szerteágazó, sokoldalú együttműködésnek kell megszületnie, amilyen jelenleg nincs, bár lehetne” – mondta. Féldemokrácia, látszatdemokrácia uralkodik Magyarországon, Románia is gyenge, ennek legnagyobb bizonyítéka, hogy egy másfélmilliós közösség létében fenyegetve érzi magát. Románia fél attól, hogy alapvető európai kisebbségvédő jogintézményeket akárcsak mérlegeljen is, mint például a területi autonómia, holott erre számos példa van, Dél-Tirol és Katalónia csak kettő ezek közül – összegzett Németh Zsolt. Több előadás hangzott el, így a támogatási rendszerekről, a vidékfejlesztési lehetőségekről, a regionalizmusról, az erdélyi magyar politikai pluralizmusról. /Farkas Imola: „A demokrácia nem automatikus”. Markó nem vállalja a részvételt a tusványosi táborban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

A XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen július 19-én a nyitó előadás az Energiaválság a Kárpát-medencében? Politikai következmények címet viselte, és népes érdeklődő közönséget vonzott. Az előadók: Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Hernádi Zsolt, a MOL Magyarország elnöke és Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke. Hernádi Zsolt kijelentette: az államnak kötelessége biztosítani, hogy egy stratégiai fontosságú vállalatának eszközei ne kerüljenek más állam ellenőrzése alá. Úgy vélte, az unió nem rendelkezik energiapolitikával, hanem a tagállamokra bízza ezt a kérdést. Az autonómia-törekvések sikere Európában és Romániában címmel megrendezett kerekasztalon Fodor Imre, az SZNT elnöke elmondta: a székelység esetében a területi autonómiát felvállaló testületekre, és nem politikai pártokra van szükség. Daniel Barbu egyetemi oktató, a Bukaresti Tudományegyetem Politikatudományi karának előadója hangsúlyozta: az autonómia helytálló gyakorlat Európa több térségében. Népesedési tendenciák és családmodellek a Kárpát-medencében főcímmel zajlott a Jakabffy Műhely beszélgetése. Az egymás közötti párbeszéd folyamatossá tételéről állapodott meg a Fidesz és a román Demokrata Párt (PD) – közölte Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. – Elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az agresszív orosz hatalmi törekvések oldalára állt, és Moszkva iránti gyanús szervilizmusával tovább rombolja Magyarország megítélését az EU-ban és a nemzetközi közvéleményben – olvasható Németh Zsolt nyilatkozatában. /Farkas Imola: Tusványos: Energiaválság, sajtó, autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./

Demokrácia-deficit Romániában és Magyarországon címmel zajlott július 20-án beszélgetés a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. Gabriel Andreescu egyetemi oktató az igazságügy terén található visszásságokra hívta fel a figyelmet. Szerinte a román alkotmánybíróság nem a demokrácia pillére, megkérdőjelezhető, politikai befolyástól sem mentes döntéseket hoz. Az ügyészség nem tartja be a demokrácia alapvető játékszabályait, semmibe veszi az ártatlansági vélelmet, és viszonylag gyakran alapvető állampolgári jogaiban sérti meg azokat, akiket valamilyen ügyben vizsgál. Lányi András magyarországi előadó kijelentette: 2007 történelmi dátum Magyarországon a demokrácia megcsúfolásában, erre az egyik legsúlyosabb példa a nemzeti vagyon kiárusítása, nagy részének idegen magánkézbe kerülése. „A demokrácia nem az, amikor a többség és a kormány bármit megtehet, hanem ellenkezőleg” – hangsúlyozta. „A román és a magyar történelem nem demokratikus rendszerek sora, csak nagyon rövid ideje tanuljuk a demokráciát” – mutatott rá Ovidiu Pecican történész. Eckstein-Kovács Péter szenátor az RMDSZ-en belül tapasztalható demokrácia-deficitről szólva elmondta: ez a párt szervezeti jellegéből is adódik. Baj, hogy például az SZKT tagjait nem választják, hanem küldik. Hogyha az SZKT a parlamentnek felel meg, létezni kellene „pártoknak” is, ezt a szerepet pedig a különböző politikai platformok tölthetnék be. Hangsúlyozta: a verseny hiánya rossz hatással van az érdekképviseletre, mindenki igyekszik „jóban lenni” a felső vezetéssel. Megoldást azt jelenthetne, ha átszerveznék a struktúrát, és minden tisztséget titkos szavazással lehetne betölteni, mivel most „be vannak betonozva” az emberek a vezető pozíciókba. /Farkas Imola: Lábbal tiporják a demokráciát? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

Ilyen felállásban nem volt még a rendezvény – vezette fel Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője a Bálványosi Nyári Szabadegyetem fő előadásának számító beszélgetést, Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke részvételével. Az előadás Erős Európa – Erős közösségek főcímmel zajlott. Tőkés László elmondta: gyenge Románia és Magyarország is, itt volna hát az esély a gyengék egyesülésére azért, hogy erőhöz juthassanak. Az európai parlamenti jelölését támogató aláírásgyűjtés kapcsán Tőkés László elmondta: támogatást kapott az egyházaktól, amelyek ellen viszont páratlan támadás indult emiatt. Emlékeztetett arra, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke, ügyvezető elnöke zsarolásnak minősítette az egyházak kiállását, de emellett az egyházon belül is felütötte fejét a sárdobálás. „Le kell küzdenünk az identitásválságot, vissza kell találnunk gyökereinkhez, hitünkhöz, ha erőt akarunk nyerni, és ebben az egyházaknak nagy szerepe van” – jelentette ki a püspök. Önmagunkra találásra, tisztulásra, a nemzeti értékek helyretételére, tudati megújulásra van szükség; rendszerváltásnak kell végbemennie az erdélyi magyar politikában és közéletben egyaránt – és a magyarság nem összetévesztendő az RMDSZ-szel, hangsúlyozta Tőkés László. A püspök szerint badarság az a kommunista felfogás, amely szerint az egyház nem politizál, hiszen mindig is megszólaltak az egyház emberei politikai kérdésekben, és feladatuk volt leleplezni az igazságtalanságokat. „Szégyellem, hogy folyik a nyilatkozatháború, a párbeszéd a párbeszédről. Magyar emberek vagyunk, és meg kellene tudnunk beszélni a dolgainkat” – reflektált Markó Béla RMDSZ-elnök távolmaradására a püspök. „El kell jutnunk Erdélyből Európába, adja Isten, hogy így legyen” – zárta beszédét. Orbán Viktor rámutatott: Európában új politikai és szellemi korszak kezdődött, de Magyarországon továbbra is kisszerű, dogmatikus politika van életben. Az új európai korszellemet meghatározó alapgondolatok: csak Isten tud a semmiből valamit teremteni, az ember csak párban képes erre; a kultúra mindenkié, az élőké, a holtaké és az utánunk következőké egyaránt; az ember alapvetően közösségi lény. Ma már erkölcsi relativizmus helyett fogódzókat, erkölcsi normákat várnak az emberek politikai vezetőiktől – mindezt Merkel és Sarkozy győzelme is igazolja /Farkas Imola: Erős Európát, erős közösségeket! Orbán Viktor és Tőkés László előadása Tusnádfürdőn. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ Orbán szerint a mai kereszténydemokrata, konzervatív politikusok választási sikerei is jelzik a korszellem megváltozását, azt, hogy az emberek erkölcsi relativizmus helyett biztos pontokat keresnek. Az új jobboldalnak harcolnia kell a nemzeti érdekvédelem jegyében, hogy a Kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető fórumai ismét létrejöjjenek, szögezte le Orbán Viktor. Ilyen a Magyar Állandó Értekezlet, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a határok feletti nemzetegyesítés, az állampolgárság kérdése. Hozzátette, meg kell teremteni azokat az alkotmányos intézményeket, amelyek segítségével a magyar demokrácia meg tudja védeni önmagát. Emellett a versenyhelyzet kialakulását elősegítő, monopóliumellenes szabályokat is ki kell dolgozni, és fel kell venni a harcot a szegénység ellen. Mint hangoztatta, történelmi megállapodásra van szükség a középosztály és a szegények 2-3 milliós világa között. „A Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza” – szögezte le Orbán Viktor. /Balogh Levente: Kinek hisznek a szegények? = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./ Orbán Viktor, a Fidesz elnöke július 21-én a Bálványosi Szabadegyetemen egy új jobboldal kialakításának szükségességéről szólt. Ennek a jobboldalnak fel kell vállalnia a magyarországi, három milliónyi szegény lakosság érdekében a küzdelmet. A mostani baloldalinak nevezett kormány ugyanis reform címén olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek kifejezetten a szegény réteget sújtják. Ilyen a tandíj bevezetése, az ún. vizitdíj az orvosnál, a tervezett ingatlanadó, a betegbiztosítás piaci alapokra való helyezése stb. Mindezek sokmindenről szólhatnak, de a társadalmi szolidaritásról semmiképpen, pedig a klasszikus meghatározás szerint a baloldal politizálásának ez lenne a legfőbb alapja. /Veres István: Hol van a baloldal mostanában? = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 23./ Az Új Magyar Szó szerint a zárórendezvény: lelkigyakorlat mindenkinek. A lap szerint Tőkés László püspök záróelőadása metafizikai távolságban volt egy EP-képviselő-jelölttől elvárt politikai megnyilvánulástól. Orbán Viktor „megkritizálta az erdmagyarokat”, mert kevesen mentek el a választásra. A lap gunyoros, lenéző hangon számolt be Orbán Viktor előadásáról. /Szabó Tünde: Tusványos-vég: Tőkést az RMDSZ-be, Orbánt az egyetemre! = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), anyaországi és határon túli magyar kulturális szervezetek közös szervezésében Kolozsváron rendezi meg a XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napokat. Szeptember 20-án az ünnepélyes megnyitón a Bethlen Kata Diakóniai Intézetben Dáné Tibor Kálmán, az EMKE ügyvezető elnöke emlékeztetett: a tizenkét évvel ezelőtt a budai Várban elkezdett rendezvénysorozat három éve már az anyaország határain túli régiókban folytatódik. Felvidék és a Délvidék után idén Erdélyen, Kolozsváron és környékén a sor, most először Magyarországról is érkeztek részvevők. Kálóczy Katalin, a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium közművelődési referense, arra emlékeztetett, hogy a népi kulturális értékek művelői egyszerre értékmegőrzők és értékteremtők is. Siflis Zoltán, a vajdasági küldöttség vezetője azt emelte ki, hogy a balkáni háború miatt a világból kirekesztett délvidéki magyarság alkotókedve nem lankadt. Göncz László, a muravidékiek vezetője, a magyar lelkekben fellelhető közös eszmei haza éltetését tartotta fontos célnak. Dr. Kötő József EMKE-elnök rámutatott, mind a tizenkét találkozó legfőbb üzenete az együvé tartozás. A műsorban Krnács Erika előadóművész és Bakos Árpád zeneszerző-muzsikus (Vajdaság), Kardos Endre nótázó (Muravidék) és Érsek Csaba Sándor csángó népdalénekes lépett fel. Szeptember 21-én a küldöttségek képviselői és az erdélyi országos hatókörű magyar szakmai civil szervezetek vezetői tanácskoztak. Megkezdődtek a Kisebbségi Magyar Filmnapok, amelynek során a délvidéki, muravidéki, kárpátaljai filmkészítésbe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, és bemutatják magyarországi diákfilmesek produkcióit, valamint erdélyi filmes programra is sor kerül. Zágoni Balázs, a kolozsvári Filmtett filmes folyóirat főszerkesztője elmondta: amikor hét évvel ezelőtt a lap indítására vállalkoztak, úgy néztek rájuk, mintha legalábbis az erdélyi magyar banántermesztést akarták volna meghonosítani, azóta azonban nemzetközi filmes fesztiválja is van Kolozsvárnak, létrejött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, ahol magyar filmes szakembereket képeznek. A délvidéki filmesek részéről Siflis Zoltán filmrendező elmondta: a 60-as évektől kezdődően náluk létezett magyar filmgyártás, dokumentumfilmeket, játékfilmeket készítettek. A 90-es évek elejéig Újvidéken néhány alkotó szinte folyamatosan dolgozott, 14 nagyjátékfilm, számtalan tévédráma, több száz dokumentumfilm született, amelyek készítői magyarok, és a magyar kisebbséget érintő tematikákat is feldogoznak. A 90-es évek derékba törték ezt a folyamatot. Az alkotók nem adták fel: a tíz éves kiesést követően anyaországi forrásokból kezdték újra a munkát. Most három vajdasági alkotást vetítettek, két rövidfilmet és egy nagyjátékfilmet. A 2003-ban Iván Attila és Bicskei Zoltán rendezésében készült Alföldi opus című lírai portréfilm Nagy József táncművészt mutatta be. A Tűzút 2005-ben készült, Iván Attila és Bicskei Zoltán munkája, a forgatókönyv Csáth Géza Frigyes c. elbeszélése alapján készült. A harmadik alkotás nagyjátékfilm, Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele (1999), Bicskei Zoltán rendezésében. A hányatott sorsú autodidakta festőművész életútján keresztül a délvidéki ember életérzésébe, valóságába nyújt bepillantást. A délutáni programban a Lakodalom lesz a mi utcánkban – Egy letűnt kor muravidéki magyar lakodalma (2006) c. filmet, illetve kárpátaljai magyar dokumentumfilmeket vetítettek. Szeptember 21-én képzőművészeti- és fotókiállítást nyílt, amelyekhez „társult” a galéria egyik állandó kiállítása, az Erdélyi íróportrék, Paulovics László grafikái. Kepe Lili a szlovéniai művészek Muravidéki reprezentatív képzőművészeti körkép elnevezéssel bemutatott munkái kapcsán elmondta: Lendva az egyik legtávolabbi régió, ahonnan vendégek érkeztek erre a „családi találkozóra”. Győri Lajos a Kárpát-medence képekben című fotókiállítást ismertette. A budapesti kiállításra hét éve gyűjtik össze a magyar fotósok alkotásait, idén a teljes anyag Budapestről Szlovákiába, Felvidékre, majd Erdélybe látogat, tervek szerint Kolozsváron tavasszal lesz látható. Kárpátalja ezredéves népi kincsei címet viseli a harmadik kiállítás, Zubánics László fotóiból, aki elmondta: Kárpátalján 1945 után a magyarsághoz való tartozás tudatának még a csíráját is próbálták kiirtani. Paulovics László grafikusként indult, majd szinte minden képzőművészeti műfajban alkotott, rendkívül sokoldalú képzőművész. A diktatúra elől elmenekült, 1985-ben Németországban telepedett le, de nem feledkezett meg szülőföldjéről. /Ördög Imre Béla, Farkas Imola: XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

Kolozsvár főterén a Bánffy-palota felújítási munkálatainak első lépése a régészeti feltárás elvégzése. Eddig a XVIII. század közepére datálható mészégető kemence került elő, valamint egy középkori ház boltíves pincéje és alapzata, középkori ajtó- és ablakkeret darabok, illetve apró tárgyak, bronzérmék, veretek, vaseszközök és kerámiák. A Főtéren több ásatást végeztek, ezek közül jelentős az 1942-ben Méri István és László Gyula által vezetett, amely a tér észak-keleti sarkában, a mai közvécé mellett zajlott. Akkor a korai Kolozsvár első Árpád-kori temetője került elő, amely a XI–XII. századra keltezhető, nagyjából egyidős a kolozsmonostori földvár temetőjével. Ettől a helyszíntől légvonalban 60 méterre zajlik a mostani ásatás. /Farkas Imola: Értékes régészeti leletek a Bánffy-palota udvarában. Az első lépés a tervezett átalakításokhoz a régészeti feltárás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Bordy Margit Ahol nem pihen madarak szárnycsapása /Kriterion Könyvkiadó/ című második verseskötetét mutatták be Kolozsváron, a Bulgakov Kávéházban. A kötetet Egyed Emese irodalomtörténész méltatta. A kötet egy „többnyelvű” művésznő egyik önkifejezési módja, hiszen Bordy Margitot festőművészként ismeri Erdély, de emellett épül egy másik, szavakból álló és az előbbivel állandóan kommunikáló világ, verseinek világa. /Farkas Imola: Jelvilágok vándora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

Kalevala címmel nyílt ex libris-kiállítás január 9-én Kolozsváron a Művészeti Múzeumban, a munkák 15 nemzet képzőművészeinek alkotásai, és a finn eposz, a Kalevala ihlette mindegyiket. A gyűjtemény a finn Pekka Heikkilä tulajdonát képezte, jelenleg Takács Gábor birtokában van, aki megosztotta ezeket az érdeklődő közönséggel is. A kiállítás megnyitó zenei hátterét Terényi Ede Kalevala c. műve adta. /Farkas Imola: Kiállításon a grafika ékkövei. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

Nem tartja megalapozottnak Kelemen Hunor ügyvezető elnök Eckstein-Kovács Péter szenátor azon állítását, miszerint az SZKT-t politikai kritériumok alapján kellene átszervezni, a földrajzi régiók szerinti felosztásnak pedig el kellene tűnnie. A kolozsvári szenátor szerint az SZKT-ban szociáldemokrata, kereszténydemokrata és liberális platformoknak kellene alakulniuk, amelyek mellett még egy „zöld” és egy ifjúsági szárny is elképzelhető. Az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsának (SZKT) decemberi alakuló ülése óta az elnöki tisztséget Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere tölti be. Jól érzi magát az SZKT elnöki tisztségében, nem hiszi, hogy az RMDSZ csak „mutatóba” választ meg egy-egy nőt bizonyos vezető szerepkörbe. Úgy látja, hogy a választásra minden területi szervezet esetében külön stratégiát kell alkalmazni. /Farkas Imola: Kelemen: Nem indokolt a rendkívüli kongresszus összehívása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./

Udvarhelyszéki estet rendezett a Kriza János Néprajzi Társaság február 27-én Kolozsváron: megnyílt Róth András Lajos Illusztrált hónapok c. kiállítása, bemutatták a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tevékenységét és kiadványait, valamint bemutatkozott a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Pozsony Ferenc elmondta: rendezvénysorozatról van szó, volt már bihari és háromszéki est is, a találkozók célja megismertetni különböző erdélyi térségek kulturális életét, egyesületeit és kiadványait a kolozsvári közönséggel, mert a kutatási programok eredményei, a különféle szakkiadványok gyakran el sem jutnak Kolozsvárra. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója ismertette a múzeum történetét. A múzeum Erdély, sőt a Kárpát-medence egyik legrégebbi ilyen jellegű magyar intézménye, csak a nagyenyedi református kollégium gyűjteménye előzi meg. Az 1797-ből fennmaradt leltárkönyv pár darabja még ma is megtalálható a múzeum állományában. A gyűjtemények mellett közel 80 000 kötetes, számos könyvritkaságot őrző tudományos könyvtára van. A múzeum egyben tudományos műhely, az ott folyó kutatómunka eredményeit igyekeznek nyomtatásban is közreadni, évente megszervezik az erdélyi magyar restaurátorok továbbképző konferenciáját, az előadásanyag pedig az Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetekben jelenik meg. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontról Hermann Gusztáv Mihály tájékoztatott, elmondta: alig több mint egy éve kezdte tevékenységét a megyei hatósugarú intézmény. Kéthetente tartanak előadásokat. Kiadványaik: az Örökségünk c. folyóirat, az Areopolisz tudományos évkönyv. Együttműködnek az Areopolisz Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoporttal, illetve az Udvarhelyszék Kulturális Egyesülettel. /Farkas Imola: Udvarhelyszék művelődési élete közelről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 29./

Kivételes volt Bárth János Az eleven székely tízes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tízesek működése a XVII–XX. században című könyvének bemutatója Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság székházában, mert két órán át lekötötte a hallgatóság figyelmét, olyan lelkesedéssel beszélt a szerző kutatási témáiról. Pozsony Ferenc, a rendezvény házigazdája elmondta: Bárth János a Kriza János Néprajzi Társaság egyik állandó vendége, gyakran ismertették megjelenő köteteit. A tízesek a faluközösségeken belüli jellegzetes közigazgatási alegységek, amelyek Csíkszéken egészen a XX. századig fennmaradtak. Nem csak a székely falvak jellemzője, hiszen a XVI. században még Kolozsvár és Dés is tízesekbe tagolódott, sokat kutatták Debrecen „tizedeit” is, valamint szász és román vidéken is előfordult ez a szervezési forma. /Farkas Imola: Feltárták titkaikat a székely tízesek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./

Kétélű dolog az államosított ingatlanok visszaszolgáltatása. Vannak, akik évtizedek óta éltek ezekben a lakásokban, amint lehetőség nyílt rá, megvásárolták ezeket, most azonban elvesztik otthonaikat, és költözni kényszerülnek. Általában pereskedés zajlik a visszaigénylő és a jelenlegi tulajdonos között, amelyben a bíróság dönt valamelyik fél javára, sokszor érthetetlen érvrendszer alapján. Évek óta pereskednek a kolozsvári Egyetem utca 8. szám alatti épület lakói is. Valóságos tragédiák alakulnak ki. Tizenöt család próbálta a bíróság közbenjárásával elérni, hogy maradhasson abban a lakásban, amelyet az államtól megvásárolt – az ügyben harmadfokon született döntés értelmében nyolc család őrizheti meg otthonát. Az egyik lakó elmondta, családi házat a kommunizmus alatt államosították, erőszakkal, a milícia segítségével kilakoltatták, a házat a szemük láttára rombolták le. A részükre kiutalt lakásba négy hónapon át be sem juthattak, a lezárt lakásban a város leltározott. Azután hosszú évtizedek munkájával lakhatóvá tették azt, fürdőszobát építettek. 1997-ben vásárolták meg a várostól, nem tudván, hogy visszaigénylés alatt áll. Most másodszor veszik el a munkával megszerzett lakásukat. Egyesek pert nyertek, mások vesztettek, minden indoklás nélkül. A városháza azzal bíztat, kapnak majd szociális lakást. Sokan kétségbe vonják a visszaszolgáltatást kérő örökös létezését. Hallani olyan hangokat is, hogy a tehetősebbek, valamint a cégek megnyerték a pert, az egyszerű emberek pedig elvesztették. /Farkas Imola: Utcára kerülhetnek a hazai igazságszolgáltatás áldozatai. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./

A kolozsvári egyetemisták politika iránti érdeklődéséről készített felmérést a Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (CESPRI). A Soros Alapítvány által támogatott projekt azon a felismerésen alapul, hogy 1990 óta folyamatosan csökken a választásokon résztvevő állampolgárok száma, és ez a tendencia fokozottan érvényes a fiatalokra. A felmérés szerint a fiatalok kis hányada vállalta érdektelenségét politikai kérdésekben. Az egyetemisták nem szívesen ismerik el, hogy nem érdekli őket a politika. A válaszadók túlnyomó többsége felelte azt, hogy ismer legalább egy kolozsvári parlamenti képviselőt, amikor azonban meg kellett nevezni egyet, 75%-uk Emil Boc nevét említette. A fiatalok szerint az egyetemeknek ingyenes felkészítőket kellene szervezniük az érdeklődők számára annak érdekében, hogy az egyetemisták legyenek jobban informáltak, míg a civil szervezetek tanfolyamok, kerekasztalok, vitadélutánok rendezésével segíthetnének. A diákok 62%-a vonzódik az ideológiai irányzatok, valamelyikéhez. /Farkas Imola: Nem érdekli a politika az egyetemisták többségét. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Vetró András szobrászművész 60 éves. Elmondta, hogy belépett a Magyar Polgári Pártba, s városa, Kézdivásárhely bizalmat szavazott neki, bekerült a helyi tanácsba. Ha lesz igény rá, elkészíti Molnár Józsiásnak, Kézdivásárhely egyik mecénásának mellszobrát, kijavítaná jégkorongozó-szobrát, amely meglehetősen megrongálódott, az új sportcsarnok elé is sportszobrot tervez. Nemsokára avatják egy kőszobrát, az Anyaságot, megvalósítás előtt vannak a műemléképületek oldalán elhelyezendő emléktáblák. Nagyobb lélegzetvételű terve a hármas lovas-szoborcsoport, amely a főtéri szökőkút mellett kaphatna helyet. Szeretne – István Sándor fafaragóval együtt – beindítani egy Mívesházat, egyfajta népfőiskolát, ahol fafaragást, bútorfestést, hímzést, tojásfestést, korongozást, szobrászatot és számtalan más dolgot tanulhatnának a gyerekek és felnőttek egyaránt. Baross Gábor, a „vasminiszter”, akinek jelentős szerepe volt a Sepsiszentgyörgy–Bereck vasútvonal kiépítésében, valamikor szobrot kapott ajándékba a várostól, ami azóta eltűnt. Vetró András újraöntötte, s az önkormányzat segítségével újra felállítanák a vasútállomáson. A hagyományos tárlat márciusban van Kézdivásárhelyen, amelybe bevonták a brassói, sepsiszentgyörgyi képzőművészeket is, így tisztelegnek a nemzet nagy ünnepe előtt. A kovásznai nemzetközi tárlat hasonlóképpen jelentős. Vetró feleségével, Vetró Bodoni Zsuzsával a Gyergyóalfalu melletti Vadárvácska művészeti táborban vettek részt. Ott kapott felkérést egy dombormű elkészítésére, amit már felavattak a borzonti templomban. Vetró Andrásnak Szolnokon feleségével együtt nagy tárlata volt, decemberben Pápán is kiállítást rendeznek – ez az ötödik együttes tárlatuk. Nemrégiben meghívást kapott Budapestre, a Reménység szigetére, amely mentsvár volt, Németh Géza lelkész alapította, és a nehéz időkben fogadták az erdélyi menekülteket. Emlékkertet állítottak, amelyben Erdély nagyjainak domborművei kapnak helyet, ezek elkészítésére kértek fel művészeket, jelenleg 13 munka elkészült, de 160-at terveznek. Vetró András a Kós Károly domborművet készítette. Édesapja, Vetró Artúr /Temesvár, 1919. aug. 30. – Kolozsvár, 1992. febr. 25./ Szabó T. Attiláról, a Szótörténeti tár megálmodójáról és kivitelezőjéről készített egy portrét, reméli, hogy ez is bekerül az emlékkertbe. Vetró szerepelt a Korunk Galéria retrospektív tárlatán is, amely az 1973–1986 közötti időszakot, a hőskorszakot eleveníti fel, és amelynek kapcsán megjelent egy gyönyörű könyv is. A szobrászművész foglalkozik a vértanúkkal is, elkészült a tizenegyedik. Tulajdonképpen ezt magának csinálja. /Farkas Imola: Aki alázattal uralkodik az anyagon Vetró András szobrászművész 60 éves. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

Dózsa-monodráma a Vigadóban
Ki áll ma ki közös érdekeinkért?
Kézdivásárhelyre érkezik Sebestyén Aba, ezúttal Dózsa György szerepébe bújva. A Török Viola által rendezett, Székely János szerző tollából származó Dózsa című előadást május 6-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában tekinthetik meg. Ennek kapcsán kérdeztük a színész-rendezőt.
– Nem először áll közönség elé monodrámával, amely nem a populáris, könnyen emészthető műfajok közé tartozik, mi indokolja a választást?
– Nagyon érdekel ez a műfaj szakmailag, művészileg, hiszen egy színésznek hatalmas kihívás, hogy egy–másfél órán keresztül érdemben fenntartsa a figyelmet, érvényes dolgokat tudjon közölni. Másrészt izgat a téma is: a Dózsa is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Történelmi személyiségek a Yorick színpadán projektjének keretében valósult meg. Az első a Tér című produkció volt, amely Bolyai János gyötrelmeiről és szerelmeiről szólt. Úgy érzem, az előadások által folyamatosan tanulok én is, színészileg gyarapodom.
– Miért tartja fontosnak nagy személyiségek bőrébe bújni? Nagyságukat vagy éppen emberi mivoltukat tartja hangsúlyozandónak?
– Éppen ez a kettősség izgat: hogy lehet megfogni egy zseni, egy kivételes személyiség lényegét, emberi oldalról. Bolyaiban is ez csigázott fel: mi a zseniség, milyen ember volt ő maga? Ugyanakkor Dózsáról nagyon sok minden fennmaradt, igaz és hamis is, ellentmondásos írások születtek róla. Vitathatatlanul karizmatikus személyiség volt, de az érdekelt: mikkel küszködött, hogyan lett ő vezér? Miként bukott vagy buktatták meg, milyen csapdákkal és felelősséggel jár, ha az ember vezető személyiséggé válik? Továbbá: mit tud ma üzenni nekünk Dózsa története, mit jelent tulajdonképpen vezéregyéniségnek lenni? Aktuális kérdés ez a mai napig, hiszen bizonyos dolgokat valakinek, valakiknek föl kell vállalni, élre kell állni, ki kell mondani, ha valami nem tetszik, vagy éppen tetszik. Az érdemi kritikát meg kell fogalmazni, ez örök téma.
– Hogyan zajlik a színész felkészülése, amikor történelmi személyiséget, illetve, amikor hétköznapi figurát alakít?
– Nyilván a dokumentálódás, szakkönyvek olvasása a felkészülés alapja, de az eszközök ugyanazok: az emberi oldal által tudok a nézőhöz is közel kerülni, nem a karakter heroikus mivoltát igyekszem megmutatni, az megfoghatatlan. Lényeg, hogy én, Sebestyén Aba, milyen emberi gondolatokat tudok közölni valakiről, aki valószínűleg hasonló gondokkal küszködött, mint egy mostani ember. Nem egy hősi póz mögé bújva közelítem meg, hanem az igazi emberi gondolatok, kétségek felől. Dózsa olyasmiért állt ki, ami mai napig az emberiség vesszőparipája, az egyszerű dolgokért, például a szabadságért.
– Milyen közönségnek ajánlja, kik tudják befogadni az előadást?
– Zseniális a szöveg. Székely János rendkívül érzékletesen fogalmazza meg Dózsa gondolatait. Akit érdekel az irodalom, a történelmünk, a múltunk, amely nélkül nincs jelenünk, nincs jövőnk, az jöjjön el az előadásra. Természetesen a diákoknak is ajánlom, hiszen a tanagyaghoz is kapcsolható, de nem csak nekik. Bárkinek, akit érdekel: hogyan is állunk mi ma a vezéregyéniségekkel, van-e ma közöttünk olyan, aki képes kiállni közös érdekeinkért, jogainkért, és vajon mit kockázat az, aki ezt érdemben meg is teszi?
Sebestyén Aba 1973. december 8-án született Brassóban, színész, rendező, egyetemi tanár. 1996-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, 2005 és 2008 között pedig rendező szakon magiszteri fokozatot. 2010-ben doktorált a bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen. 1996-tól a szatmárnémeti, nagyváradi, debreceni és marosvásárhelyi színházakban játszott. 2002 és 2013 között óraadó tanárként, majd 2013-tól az intézmény docenseként, színészmesterséget és rendezést tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 2002-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, 2004-ben megalapította a Yorick Stúdió kortárs színházi műhelyt, amelynek azóta is a vezetője, rendezője.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Zengjen a dal lelkesülve”
I. Székelyföldi Huszár- és Katonanóta-találkozó
A hagyományteremtő szándékkal tető alá hozott egész napos rendezvény délben zászlófelvonással, koszorúzással és himnuszaink éneklésével rajtolt az Alsócsernáton központjában álló emlékműnél, majd az Ikavár alatti színpadhoz költözött, ahol a gyerekeknek játszóházat tartottak a 16 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitóig, amit követően sorra álltak színpadra a fellépő kórusok, táncosok és szólisták.
– Kultúránk megőrzése és átörökítése kötelező minden magyarul dobbanó szív számára, a Kárpát-medence büszke bércei végtelen időkig legyenek visszhangosak a magyar daloktól – fogalmazott a megnyitón a rendezvényt levezető Máté Sándor, megalapozva a találkozó szellemiségét.
Megemlékeztek a huszárokról
A Felsőcsernátoni Református Egyházközség lelkipásztora, Szőcs László esperes ünnepi beszédében kifejtette: a nap jelentőségét növeli, hogy megemlékezünk azokról a huszárokról, akik életük árán is védték a magyar hazát, a magyar szabadságot. Emlékezünk az első és második világháború elesett hőseire is, akik vérüket adták azért, hogy mi ma itt és így élhessünk. A magyarság feje fölött ugyanis sokszor kimondták a halálos ítéletet, végre is akarták hajtani, de nem sikerült – ebben Isten segítségét is magunk mellett tudhatjuk.
Ágoston József, a kultúrafelelős házigazda hangsúlyozzta: a rendezvény célja fórumot biztosítani a katonadaloknak, amelyek a regrutaság megszűnésével kimúlófélben vannak, és lehetőséget nyújt számunkra a múltból a jövőbe lépésre. Köszönetet mondott a szentivánlaborfalvi dalkör tagjainak és vezetőjének, Kelemen Alpárnak, akik nélkül a hagyományteremtés céljával megálmodott rendezvény nem jöhetett volna létre.
Húsz csoportot hívtak meg
A szervezők (Csernáton Község Polgármesteri Hivatala, a Háromszéki MÁRA Szociális és Közművelődési Egyesület, a csernátoni Pakó András Férfidalcsoport, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, illetve a szintén csernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport, míg Tamás Sándor megyetanácselnök a rendezvény fővédnökségét vállalta) húsz különböző csoportot vártak a rendezvényre, végül volt, aki nem tudott eleget tenni a meghívásnak, azonban így is órákon át szállt a dal.
Sorra csendültek fel az ismert és kevésbé ismert katonadalok és huszárnóták, némelyiket a hallgatóság is együtt dúdolta a fellépő dalárdákkal, amelyek mind megérdemelt tapsot kaptak. Jelen volt többek között a Kovásznai Református Férfidalárda, a Pákéi Református Férfidalárda, a Székelytamásfalvi Református Férfidalárda, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, a keresztvári Fekete Lajos Férfidalárda, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, a Székelyudvarhelyi Székely Férfidalárda, a Csíkcsicsói Dalcsoport, a szentegyházi Huszárok, a Csíkborzsovai Férfikórus, a Madéfalvi Dalkör, a Gelencei Férfidalcsoport, a Szörcsei Férfidalcsoport, a csernátoni Pakó András Férfidalcsoport. Zenélt Veres Hunor és népi zenekara, valamint a Kézdivásárhelyi Tanulók Házának fúvószenekara, néptáncot mutatott be a kézdiszentkereszti Tisztás együttes, illetve a Pántlikácska, szólót énekelt Adorján Lajos, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagja, aki Csíkcsicsóból érkezett, valamint Babos Szélyes Margit.
Száztagú Székely Férfidalárda
Kettő híján 150 éves a Székelyudvarhelyi Székely Férfidalárda, amelynek 25 éve zászlótartója Péter Csaba, őt kérdeztük, mit jelent számára ez az esemény. Elmondta: 1973-ban avatták kórustaggá, azóta folyamatosan az élete része az éneklés, több kórusban is közreműködik. Mint fogalmazott, magyarságunk megélése, megerősítése, hagyományaink megőrzése és ápolása az, amiért fontosnak tartották itt jelen lenni. Fölöttébb szükséges lenne a fiataloknak is átadni ezt a nótakincset, szerencsére van is pár érdeklődő, nemrég hat új tagot avattak.
A Száztagú Székely Férfidalárda három éve alakult Székelyudvarhelyi, Sepsiszentgyörgyi, gyergyói és csíkborzsovai dalárdák egyesülése révén. Három találkozó már le is zajlott, mindig felemelő élmény, amikor annyi torokból csendül fel a nóta – mondja büszkén a 82 éves Botos Ferenc nyugalmazott tanár. Október elsején 95. évfordulóját üli a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, amelynek ő is tagja.
– A fiatalok körében sajnos kevés fogékonyságot látunk, más az érdeklődési körük, de egyelőre nem pusztulunk, harmincan énekelünk együtt. Pedig lenne, amit tanulniuk ebből: a közösségi élményt, az összetartozást, a becsületet és a fegyelmet, azt, hogy alávetem magam egy közösség akaratának – részletezi.
Valóban, a közönség soraiban ülők zömmel az idősebb nemzedékből kerültek ugyan ki, de örvendetes, hogy sok gyerek is szaladgált a téren, és családok is választották ezt a rendezvényt a vasárnap hasznos eltöltésére.
A rejtegetett zászló
1921-ben, a Székely Mikó Kollégium udvarán avatták a képen látható zászlót, ezüst csúccsal, rúdján számtalan arany- és ezüstszeggel, amelyek mindenike adományt jelképez magyar, román és szász személyektől: akkoriban az összefogás eme megnyilvánulása nem volt szokatlan.
Félő volt, hogy a Ceaușescu-rendszer alatt „eltüntetik”, ezért egy faládában, szőnyegek alatt vészelte át azt a kort, hogy most ismét büszkén hordozzák körbe jeles események alkalmával. A hímzés baróti asszonyok kézügyességét dicséri, a zászló tervét Köpeci Sebestyén József készítette.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A bevándorló muszlimok nem akarnak és nem is fognak integrálódni
„Európa elveszett!”
A kézdivásárhelyi önkormányzat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös kezdeményezése, az Ezüst Akadémia előadássorozat korábbi alkalmain is értékes, az általános műveltséget bővítő, életminőségünk jobbításához segítő előadásokat hallhattunk. Csütörtökön dr. Maróth Miklós egyetemi professzor, orientalista Az iszlám politika elméletének bizánci gyökerei című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Könnyen illetünk egy-egy előadást olyan jelzőkkel, mint „figyelemfelkeltő”, „szemet felnyitó”, hát az előbb említettnek minden szava figyelmet és megfontolást érdemel, hiszen olyan kérdéskört elemez – az adott kultúra, viszonyok páratlan ismerőjeként, elismert szaktekintélyeként –, amellyel mi itt, Erdélyben még csak elméleti szinten foglalkozunk, Európa más részein viszont maga a mindennapi valóság. Az alábbiakban az előadó szavaiból szemlézünk.
Közös gyökerek egyfelől, kultúrák ütközése másfelől
A judaizmus, a kereszténység és az iszlám egy valláscsoportba tartozik, hiszen mindhárom az „Isten igazat mond” elv mentén, az isteni kinyilatkoztatással igazolja magát, ugyanakkor genetikusan is összetartoznak, és többé-kevésbé ugyanazt az istent imádják – vezette fel az előadó. Mindezzel együtt bármelyik kettő szembeállítható a másikkal, különféle vallásfilozófiai szempontok szerint. Megjegyzendő, hogy noha ugyanazon szentnek tartott szövegeket olvassák, azok más-más értelmet nyerhetnek a kulturális különbözőségek miatt.
A muszlim hitet és a judaizmust a „törvény”, a jog köti össze, ami szigorúan meghatározza, mit lehet, illetve mit kell megtennie az embernek, de elfogadott „kiskapuk” is vannak, a „szűk” és „tág” lelkiismeret fogalmával is operálnak. Az iszlám közösségekben nagyon fontos szempont, hogy a közösség minden tagjának boldogulnia kell valamilyen módon, innen például a szegények bankja elv: a kamatszedés tilos, a tőkének nem az egyén meggazdagodását kell szolgálnia, hanem a közösség felemelkedését.
A további személetbeli különbözőségek érdekes magyarázatát is megtudhattuk az előadótól: a római alapokra, sporthagyományokra épülő kultúránk miatt számít mai napig is a teljesítmény, vannak nyertesek és vesztesek, a bibliai szövegeink is sporthasonlatokkal élnek. Ezzel szemben az iszlám a sivatagi utazásból vett példákat hoz, amikor is nem lehetett szó versengésről, a túlélés egyetlen módját az összefogás jelentette. A kereszténységben ellenben a vesztes és győztes fogalma, a vertikális hierarchia él tovább.
Más tájak, más mindennapok, zárt közösségek
Az iszlám mindennapokra rátérve az előadó viccesen megjegyezte: ott is a nők viselik a nadrágot, még ha ez nem is látszik kívülről, csak míg a magyar nők veszekszenek, a muszlim nők duzzognak – és egy duzzogó nőt nagyon sokba kerül kiengesztelni. A valóságban a sivatagi életnek kegyetlen törvényei voltak, többek között az, hogy a nemkívánatos lánygyermekeket élve eltemették – ezeken a szabályokon azóta enyhítettek.
A számunkra ismeretlen társadalmakat minden esetben dekódolni kell –ehhez tudni kell például azt, hogy az iszlámban a törvényeket is felülírhatja az érdek, az éppen adott helyzetet mérlegelve! Egy ilyen kulturális jellegzetesség, amelyet mindannyian ismerünk, az alkudozás: a parancs szerint eladónak és vevőnek egyaránt jól kell járnia, ez a szabály. Nincsen meghatározott ár, az adott tranzakcióból kell kihozni a lehető legtöbbet, ugyanakkor az eladó szándéka sosem az, hogy átverje a vásárlót, hanem hogy kölcsönösen előnyös üzletet kössön.
Európai szemmel azért furcsák ezek a szokások, mert mi itt szigorú, hajlíthatatlan morális standardok szerint élünk, a belénk kódolt „kötelességteljesítés” az, ami Európát naggyá tette. Ezzel szemben a muszlimoknál elfogadott dolog, hogy nem kell megszenvedniük azért, hogy megéljenek. Abban hisznek, hogy „valami mindig lesz”. Valami munka, netán olaj, esetleg európai társadalombiztosítás – utóbbira láthattunk az elmúlt években riasztó példát.
Tudni kell azt is, hogy a vallási törvény, jogrend számukra az élet legapróbb részleteit is szabályozza, attól kezdve, hogy miként szabad hajat vágni, állatot leölni, tüsszenteni vagy akár a szomszédasszonnyal szót váltani, miként lehet bánni a szomszéd háziállatával. Emiatt van az, hogy egy helyre települve, közösségbe tömörülve élnek, ahol lehet saját fodrászuk, mészárosuk stb.
Holnaptól a vallás nem lehet magánügy?
Egységes, teljes mértékig azonos életstílust kényszerít mindenkire az iszlám, és e térítés kötelezettségét is előírja. Ezért fordulhat elő nap mint nap, hogy azoknak a keresztényeknek a szent helyeit pusztítják, akiknek a jó szándékából élnek, és mindezt teljes lelki nyugalommal teszik, hiszen saját vallásuk parancsai szerint járnak el.
Integrációról szó sem lehet! Soha nem fog sikerülni, ez hiszékeny utópia a részünkről, hiszen ők elutasítanak mindent, ami keresztény (kultúra), és nem muszlim. Angliai példával is élt az előadó, egy ott élő barátja esetét említette: az angol konyha egyik remeke, büszkesége a véres beefsteak, ám erre alkalmas húst nem tud már vásárolni, mivel az iszlám szerint a húst ki kell véreztetni, és a kereslet elve mentén ezt teszik az angol hentesek is.
A legfőbb, amit meg kell értenünk: nekünk, európaiaknak a vallás magánügy, számukra maga az életük minden vetületét meghatározó parancsrendszer, amelynek alávetik magukat. Mi, naiv európaiak azt hisszük, majd az iskolarendszer révén megváltoztatjuk, integráljuk őket. Ez tévedés, soha nem fog sikerülni – állítja dr. Maróth. Az iskolaelhagyók zöme muszlim fiatal, a nők azok, akik tanulnak, akik közül sokan viszik is valamire, viszont ilyen módon ők a párválasztásban maradnak hátrányos helyzetben.
A fiatal muszlim férfiak nem tanulnak, nem dolgoznak, élnek a „lesz valahogy” elv szerint, ugyanakkor kettősség dúl bennük: a társadalomnak nem hasznos tagjai, alacsonyabbrendűek, a vallásuk tanítása szerint viszont az igazság ismerői, birtokosai, felsőbbrendűek. Ez a kettősség feloldhatatlan frusztrációhoz vezet, ami agresszióban nyilvánulhat meg.
Ahol rést találnak, azt kitöltik a muszlimok
A szekularizálódás ilyenformán az európaiak hátrányára válik, a muszlimok nem fognak integrálódni, nem is áll szándékukban, pláne, amíg úgy élhetnek, hogy „egy migráns krőzus egy magyar munkáshoz képest”. Abszurdum, hogy akik 2016-ban „életveszély” miatt jöttek ide, és kértek bebocsátást, idén már hazamennek vakációzni, látogatóba az „életveszélyes” országaikba.
Közben pedig elkezdték Európát átalakítani, ami ma már nem az, ami korábban volt! Mi önként vesszük le a keresztet templomainkról, hogy ne zavarjuk, ne sértsük őket, Európa elkezdett az iszlám törvényekhez alkalmazkodni. Önként – figyelmeztetett az előadó.
A muszlimok erős fegyvere a megrendíthetetlen hitük és a rengeteg gyerekük. Európában – így Romániában és Magyarországon is – hatalmas demográfiai vákuum alakult ki, amelyet első körben a cigányok, másodikban a bevándorlók fognak betölteni. A népességcsökkenés miatt a nyugati gazdaságok sem fenntarthatók, Németország abban a hitben engedte be a bevándorlókat, hogy majd feltöltik a munkaerőpiacot – erre beözönlött az analfabéta, dolgozni képtelen (és nem is akaró) tömeg. Most már beismeri az ország, hogy hibát követett el, de már késő.
Európa óriási válságban van, így ebben a formában nem fenntartható, jelentette ki dr. Maróth. A Közel-Kelet lakossága száz év alatt megkilencszereződött, ezt nem kísérte gazdasági fejlődés, emiatt nyomorognak. A megoldást az iszlámhoz való erőteljes visszatérésben látják, ezért nyerhettek teret a fundamentalisták. Szíria a kivétel, ott valóban válság dúl, a többi országokból érkezők azonban csak szíriainak hazudják magukat.
Az európai jogállam megbukott, mi önként jogkövető társadalom vagyunk, ők viszont csak kacagnak a mi törvényeinken, az egyetlen lehetőség, ha be sem engedjük őket! Ezt maga a katari emír mondta személyesen Orbán Viktornak, idézte fel az előadó.
2030-ra Brüsszelben muszlim többség lesz, Anglia elveszett, ott megfordíthatatlan a helyzet, Franciaország abban a helyzetben van, hogy 5 millió szavazat sorsa előre eldőlt, a muszlimok határoznak arról, hogy ki vezesse az országot. Ezzel párhuzamosan az Oszmán Birodalom rehabilitálása is elkezdődött, a Balkán iszlamizálása zajlik – zárta gondolatait dr. Maróth. Kétségekkel tele jövő előtt állunk…
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Huszonöt éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
„Magyarul álmodom”
Három napon át – péntektől vasárnapig – tartalmas rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Díjátadók, kiállítás, értekezlet és kirándulások színesítették a programot, amelynek egyik kiemelkedő része volt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő lebonyolítása. A rendezvény választott témaköre: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyarnyelvűségében.
Pénteken 10 órától a Vigadó Művelődési Házban tartott, Deák Magdolna tanárnő által levezetett megnyitóünnepséggel rajtolt az eseménysorozat, számos neves meghívott, az AESZ erdélyi és magyarországi partnerei, támogatói szólaltak fel és mondták el köszöntőbeszédüket, rengeteg szép gondolat hangzott el.
A külsőségek nem számítanak, mondhatnánk, de a muskátlikkal szépen feldíszített színpad már jelezte: különleges alkalom zajlik, majd a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztályos tanulóinak műsora vezette fel az ünnepséget. A lányok iskolájuk névadója, Bod Péter Szent Hilarius című művéből adtak elő részleteket énekkel, gitárkísérettel.
A teljesség igénye nélkül, néhányan azok közül, akik méltatták az AESZ kitartó értékmentő munkáját: Kiss Imre főtanfelügyelő, Péntek János nyelvész, Kőrösi Viktor Dávid konzul, Tóth Attila, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet megbízott igazgatója, dr. Eőry Vilma, az említett intézet szaktanácsadója, Kovács Zsuzsanna a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége képviseletében, dr. Nagy L. János egyetemi tanár, A. Molnár Ferenc professzor, Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség országos elnöke, Zsigmond Győző, az AESZ alapító elnöke, Zsigmond Emese, a társszervező, 60 éves Napsugár gyermeklap főszerkesztője.
Kiss Imre a házigazdák nevében köszöntötte a résztvevőket, elmondta: „a költők versben, a tudósok értekezésekben fogalmazták meg a magyar nyelv különlegességét, idegen ajkúak is többször rácsodálkoztak elképesztő gazdagságára, eleganciájára, zenéjére. Nyelvünk közösségi és személyes létünk alapja, önazonosságtudatunk meghatározója, szellemi létünk közege. A magyar nyelvet örököltük, és kötelességünk továbbadni, ilyen körülmények között is, hogy jogainkat folyamatosan korlátozzák”.
Péntek János akadémikus, a BBTE nyugalmazott tanára, az AESZ elnöke az esemény ünnepi jellegét hangsúlyozta, dr. Nagy L. János Illyés Gyulát idézte: „Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból: jellemkérdés.”
Zsigmond Győző alapítótag, egykori elnök régi fotók, kiadványok kivetítésének kíséretében idézte fel az AESZ indulását, a kezdeti körülményeket, az első nyelvhelyességi versenyek hangulatát, és javaslatokat is tett a további működésre, egyben felajánlva szakmai segítségét is.
Helyszűke miatt nem tolmácsolhatjuk a beszédek sorát, a számtalan megszívlelendő gondolat meghallgatása után is fontos pillanat következett, átadták a Nyelvőrzés Sütő András-díját, amelyet ebben az évben Albert Ernő nyugalmazott magyartanár, néprajzkutató vehetett át. Laudációt Erdély Judit, az AESZ alelnöke mondott, akit egykori diákként az Albert tanár úr órái, hozzáállása győzött meg arról, hogy neki is a magyartanári pályát kell választania. A bronzplakettet (Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotását) Ördög Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke nyújtotta át.
Albert Ernő Csíkdánfalván született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója volt. Számos publikáció, könyv, gyűjtés fűződik nevéhez, érdemeit Sepsiszentgyörgy városa 2006-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.
A saját megfogalmazása szerint a 80. életév után ráadásba kapott 86.-at taposó Albert Ernő úgy véli, ha valamikor, most igazán szükség van az anyanyelv ápolására. „Csak a fiatalok látnak minket öregnek, hiszen rengeteg még a munka, a tennivaló, amit csak mi végezhetünk el” – fogalmazott. Hozzátette: nagy fájdalom számára, hogy szép magyar nyelvünket sokan úgy használják, hogy egymást érik – szóban és írásban, köznyelvben és médiában – a trágár kifejezések.
Szöllősi Katalin, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjának A nagy hegyi tolvaj című ballada szívhez szóló előadása után Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója tolmácsolta üdvözlő szavait, majd az idén első alkalommal átadott Tüzes Bálint-díj kiérdemlőjét ismerhettük meg. Izsák Arnold Róbert (akinek verseit korábban a Székely Hírmondó hasábjain is olvashatták) prof. Péntek Jánostól vehette át az anyagi támogatással is járó elismerést, a Tüzes Bálint öccse, a Svájcban élő Péter által alapított díj ugyanis az anyanyelvápolás terén kiemelkedően teljesítő diákokat hivatott segíteni.
A három órán át zajló megnyitó ünnepséget a sepsiszentgyörgyi Harai zenekar és Szöllősi Katalin fellépése zárta. Délután a diákok kiránduláson vettek részt, felkeresték az Ika várát, majd kézműves tevékenységekre fogadta őket a csernátoni Haszmann Pál Múzeum.
Ugyancsak aznap 16 órától az Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyílt meg A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítás. Gesztusértékű, hogy a pannókon olvasható tudnivalókból összeállított rövid összefoglalót román nyelven is kifüggesztették.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta: megtiszteltetés az intézménynek, hogy fogadhatják a Budapesti Városvédő Egyesület egyház- és bibliatörténeti kiállítását, amelyet eddig már több mint félszáz helyszínen mutattak be. Különlegesség, hogy itt az alapkiállítás helyi polgárok által rendelkezésre bocsátott darabokkal is kiegészült, mint például a Budapesten 1868-ban kiadott Biblia és egy 1903-as kiadású Újtestamentum, illetve egy 20. század eleji református Biblia.
Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese méltatta a kiállított anyag jelentőségét, végül a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye lelkészcsaládjainak kórusa adott elő két kórusművet, Ruszka Sándor karnagy irányításával.
A kiállításmegnyitót szakmai konferencia követte a múzeumban A reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében témával, a következő előadásokkal: Ruszka Sándor (lelkész, Kézdivásárhely): Ha lett volna Luthernek Facebookja; A. Molnár Ferenc (professor emeritus, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem): A reformáció magyar bibliafordításainak és egyházi éneklésének hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében; Máthé Dénes (egyetemi docens, Kolozsvár): A reformáció szerepe irodalmi nyelvünk 16. századi formálódásában; Péntek János (ny. egyetemi tanár, akadémikus, Kolozsvár): A moldvai magyarok anyanyelvűsége az egyházújítás(ok) időszakában.
Szombaton délelőtt kirándulásra mentek a meghívottak és a konferencia résztvevői, ezzel párhuzamosan kezdődött a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő a Gábor Áron Szakképző Líceumban. Városnézés és múzeumlátogatás után, délután a Cimborák Bábszínház szórakoztatta a 4. osztályosokat, illetve Mint a szép híves patakra című koncertjét mutatta be a Codex Régizene-együttes a Vigadóban, este pedig a Harai zenekar húzta a talpalávalót a táncházban, a Gábor Áron Szakképző Líceumban.
Vasárnap délelőtt a Vigadó Művelődési Házban az eredményhirdetéssel és díjazással egybekötött záróünnepséget a Nagy Mózes Líceum diákjainak előadása színesítette.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Büdös-hegy napja Bálványosfürdőn
Figyeljünk kincseinkre!
Szombaton Bálványosfürdőn nyolcadik alkalommal szervezte meg a Tanulj és szórakozz a Büdös-hegy napján! elnevezésű rendezvényt a Vinca Minor Egyesület, a Csomád–Bálványos Natura 2000 terület gondnoksága.
A hagyományteremtő jelleggel bíró, egész napos rendezvény célja idén is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Csomád–Bálványos védett terület természeti értékeire alternatív tantárgyversenyek, izgalmas vetélkedők által.
Rengeteg program zajlott párhuzamosan, a gyerekek a délelőtti tevékenységek révén ismerkedhettek a régió madárvilágával, beleshettek a gombák titkaiba, tündérkerti vigadalomban vehettek részt, meghallgatták az öreg bükk meséit és Bálványosvár történetét. Minden foglalkozást lelkes önkéntesek vezettek, az izgalmas elnevezések mögött számtalan ötlet bújik meg, amelyek révén kisebb és nagyobb gyerekek szórakozva, szinte észrevétlenül szerezhettek ismereteket az állat- és növényvilágról, a természetben való viselkedés szabályairól, mondakincsünkről stb. Ebéd után felkerekedtek, erdészeti túrán, tájékozódási futáson vehettek részt, és az elsősegélynyújtás alapjait is megtanulhatták.
Délelőtt szerencsére kitartott az idő, délutánra azonban igencsak nekikeseredett, ám a szervezők és diákok bebizonyították, hogy egy kis eső nem akadály, és a tervezett program szerint lebonyolították a rendezvényt.
Para Zoltán, a Vinca Minor Egyesület elnöke elmondta: mintegy 200 résztvevővel zajlott a nap, ebből 180 tanuló, zömmel Oltfej, Felsőháromszék és Orbaiszék képviseltette magát. A cél, hogy a Csomád-környéki településeket bevonják, hiszen a helyieknek kell felismerniük, megbecsülniük és megóvniuk saját természeti kincseiket, a fiatal nemzedékek ilyen szellemben való nevelése tehát kulcsfontosságú.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Éld az álmaid, ne álmodd az életed
Önazonosság és önkifejezés
Pénteken – a párhuzamosan zajló rendezvények ellenére – telt ház előtt mutatták be a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában Kiss István Éld az álmaid, ne álmodd az életed! című, idén áprilisban megjelent kötetét.
A könyvet ismertető Szakács Gyöngyike a felvezetőben elmondta: a szerző ügyvéd, és két jogi témájú kötete mellett ez az első könyve, amelyben saját életszemléletét tárja az olvasók elé. Nemrég elhunyt édesanyja emlékére állította össze, nem feledkezve meg édesapjáról sem, aki mindig mellette állt. A könyv fő üzenete: vállaljuk fel önmagunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. István így éli az életét, maximális toleranciával fordul a külvilághoz, amit azonban nem mindig viszonoznak – vezette fel meglátásait, szavait az előszó idézésével nyomatékosította.
A szerző pimaszul és kegyetlenül őszinte, objektív, a valóságot szépítés, átformálás nélkül mutatja meg, ami más-más reakciót vált ki az emberekből: van, akire felszabadító hatású, másokat esetleg felháborít. A történetek, visszaemlékezések pillanatnyi gondolatokat, reakciókat örökítenek meg, amolyan szösszenetek, István ösztönből veti papírra azt, amit érez, gondol. Megadja magának azt a szabadságot is, hogy eltekint a formai keretektől, sémáktól, és az adott témáról annyit és úgy ír, ahogyan azt a benne megszülető gondolatsor, érzelmi reakció megköveteli – vázolta Szakács Gyöngyike.
– Jóanyám előtti tisztelgés ez a könyv, amely hétköznapi történeteket, saját meglátásaimat gyűjti egybe, a kötet címe is az ő egyik megszívlelendő mondása volt – erősítette meg a szerző. Szándéka szerint a könyv egyféle útmutató a fiatal korosztálynak, ugyanakkor tisztelgés közösségünk nagyjai előtt, mint a néhai Kiss Lázár tanár úr, illetve dr. Bíró Géza kórházalapító, akiktől biztos értékrendet, emberi tartást, magyar öntudatot tanulhatott. István azt vallja, csak álmaink adhatnak célt az életünknek, ám azokat valóra váltani csak úgy lehet, ha hiszünk is bennük, és küzdünk értünk.
Célja az volt, hogy tisztán, egyszerűen, érthetően, és nem utolsósorban helyesen írjon (a virtuális felületeken is!), megtisztelve ezzel az olvasóit és anyanyelvét.
A közönség kérdései kapcsán kialakult beszélgetés során a szerző nem rejtette véka alá azt sem, hogy a civil öntudat megerősödését is szükségesnek látja. Választott vezetőinktől joggal elvárhatónak tartja, hogy mélyebben megismerjék a polgárok mindennapi gondjait, és azok megoldására törekedjenek, hogy a szavazóknak ne kelljen csalódniuk minden négyéves ciklus végén, ugyanakkor a mozgássérülteket érő jogtiprásokra is hozott önmaga által megélt példákat.
Hisz abban, hogy az ifjú, „digitális” nemzedéket tartalommal kell feltölteni, egészséges, követhető értékrenddel, magyar, székely öntudattal – írásai révén ehhez is szeretne hozzájárulni, ugyanakkor a kötet minden korosztályhoz szól.
Az első dedikált tiszteletpéldányt dr. Bíró Géza vehette át, a szerző pedig azt is elárulta, hogy már nekilátott a következő könyvnek is.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Agronómusból lett néprajzkutató
Csángósors-freskó
Kézdivásárhelyen, az Erzsébet Teremben mutatták be kedden Halász Péter néprajzkutató „Cserefának füstje hozta ki könnyvemet…” – Néprajzi, tudománytörténeti írások a moldvai magyarokról című legújabb könyvét.
A szerzővel dr. Balázs Lajos beszélgetett, elsőként a Kriza János Néprajzi Társaság által 2015-ben kiadott kötet címválasztásának magyarázatát kereste – a szemünkben olykor felgyülemlő könnyek kapcsán jellemzően mindig hárítunk, valami külső tényezőre, jelen esetben a füstre fogjuk, amely metaforikus jelentőségű. Az értelmezést egy bogdánfalvi kesergő adja meg, a népi kultúra rejtő-fedő jellegének példája, a bánat, keserűség tagadása.
Egyetlen gondolatba sűrítve, a kötet a moldvai magyarság sorsának másképp elmesélt története, a mindennapi élet ábrázolása révén. Tematikus felépítésének erénye a koncentrikuskör-szerű kialakításban rejlik, a négy fejezet – Az idők homályában, A hagyományos népélet emlékei, Akik előttünk jártak és Az igazsághoz közelítve – a csángó sors freskóját nyújtja az olvasónak. Az első fejezetből többek között megtudhatjuk, hogy Pusztinán ma is áll a Szent István oltalmába ajánlott templom, ám sok másik hasonló elpusztult – történetük a moldvai magyarok sorsának jelképe is egyben, ugyanakkor érdekes, mára eltűnt hagyományról, a „csíki karácsonyról” is olvashatunk. A népéletet leíró fejezetből a kutakról szóló írást emelte ki dr. Balázs: a több mint 200 fennmaradt magyar kútelnevezés is rövidre zárja ugyanis a vitát: magyarok-e vagy románok a csángók.
Akik előttünk jártak címmel tiszteleg a következő fejezet azok előtt, akik kutatták a moldvai magyarságot, köztük román szerzők is, akiket a szakma kiközösített, mert nem voltak hajlandóak a diktált szólamok szerint vélekedni a csángóságról.
Halász Péter a Kézdivásárhelyt a moldvai magyarsággal összekötő személyeket, kapcsolatokat mutatott be, majd felelevenítette: 1966 júliusában járt először Moldvában, miután oda kihelyezett erdélyi orvosokhoz fűződő baráti kapcsolatok révén tudomást szerzett a magyarul beszélő csángókról. A Budapesten született, agrártudományi végzettségű szerzőnek Külsőrekecsinbe vezetett az a bizonyos első útja, és „azóta sem hagyta abba” azt, ami ott, a hatvanas években elkezdődött. Az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomba bekapcsolódva tette meg az első lépéseket, ma már számos kötet fémjelzi munkáját az ottani állattartásról, a szántóföldi növénytermesztésről, a hiedelemvilágról, a gyűjtögetésről, gyógynövény-felhasználásról.
– Beszédüket, énekeiket hallva, mintha régi kódexeink szólaltak volna meg, a magyarság több száz évvel ezelőtti állapotát őrizték – elevenítette fel a csángósággal való első találkozásának élményét.
Szerinte szükségtelen parttalan vitát folytatni arról, hogy ők románok vagy magyarok, az összegyűjtött anyagnak kell sugallnia, igazolnia a nyilvánvaló igazságot. A szerző elkötelezettségét mi sem igazolja jobban, minthogy 2010 őszén a Gyimesekbe költözött, hogy minden energiáját az adatgyűjtésre, írásra fordíthassa. A könyvbemutatót követő beszélgetésen az is körvonalazódott: a bonyodalmas viszonyrendszer okán ajánlott moldvai magyarokként emlegetni a magyar nemzettest ezen népcsoportját, éppen azonosságtudatuk erősítése (kialakítása!) érdekében.
Kaszap Johanna pusztinai csángó diáklány, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium érettségi előtt álló tanulója három szép szomorú népdallal gazdagította az eseményt és a hallgatóságot.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az erdélyi képzőművészet hírvivője
Életöröm és áradó ötletek
Újabb díszpolgárral lett gazdagabb a céhes város: tegnap délután régi adósságát törlesztette Kézdivásárhely, amikor a néhai Kosztándi Jenő festőművészt hivatalosan is beemelte legnagyobbjai közé.
Neje, Kosztándi Katalin, számos tisztelője, volt tanítványa és művészkollégák jelenlétében zajlott az ünnepség a Nagy Mózes Elméleti Líceum aulájában, majd emlékplakettet, Vetró András szobrászművész alkotását leplezték le a Márton Áron utcai szülőháznál.
– Kosztándi Jenő élete több szállal kötődik a Nagy Mózes Elméleti Líceumhoz, a kiváló festészetórák, a tanítványok szeretete, a kollegiális kapcsolatok, a fizikaterem csillagos mennyezete mind-mind az ő emlékét őrzik – fogalmazott Bejan András, a tanintézmény igazgatója. – A Kosztándi házaspár kezdeményezésére és irányításával 1971-ben jött létre a rajztagozat – Jenő bácsi órái életre szóló élményt jelentenek számtalan nemzedék számára. A színek és formák összhangjának elkötelezett híveként, gazdag szellemi és lelki hagyatékot adott át tanítványainak, a képi ritmusokat a klasszikus zene szeretetével kötötte össze. Nyugdíjaséveiben is életben tartotta és ápolta kapcsolatát az iskolával, a tehetséges diákokat műtermében oktatta, a rajztagozat éves, számadó kiállítását figyelemmel követte, a nagyobb rendezvényeken mulasztás nélkül jelen volt. Kiváló kapcsolatteremtő képessége, oldott humorérzéke által az erdélyi művésztársadalom és a kisváros kulturális életének meghatározó alakja volt, műterme a helyi értelmiség és az átutazó művészek találkozóhelye.
Dr. Deák Ferenc magyartanár – a megtisztelő személyes barátság birtokában – a festőművész életművéről nyújtott tartalmas összefoglalót, a munkákon keresztül az alkotó személyiségjegyeit, emberi nagyságát is felvillantva.
– Szegényebb lett a világ, amikor örökre letette az ecsetet Kosztándi Jenő, aki nemcsak művészként, emberként is hatalmasat alkotott. Fájó szívvel búcsúztam tőle, akit mi, kézdivásárhelyiek a legnagyobb büszkeségeink között tartunk számon, de tisztelték őt egész Erdélyben és a határon túl is. 87. életévében hirtelen hunyt el, hatalmas kulturális örökséget hagyva hátra. Hosszú és tartalmas életet élt, vidámsága és életkedve mindvégig töretlen volt. Mindig volt a tarsolyában egy vicc, amelyet örömmel osztott meg azzal, akivel éppen szóba elegyedett, és ilyenek nagyon sokan voltak, hiszen mindenki tisztelte, szerette őt. Halálával fontos feladatot hagyott ránk: örökségét immár nekünk kell őriznünk, és vigyáznunk arra, hogy munkásságát az utánunk jövő nemzedékek is ismerjék, megismerjék. Szívünkben örökké élni fog – osztotta meg gondolatait Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.
„A művész nem titkolt szándéka a fehér vásznon a rendteremtés, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli” – őrzi Kosztándi Jenő hitvallását az emlékplakett.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Ez a te táncod, az apádé is ez volt és a fiadé is ez lesz”
Verőfényes néptáncfesztivál
Az elmúlt hetekben gyakran voltunk kénytelenek azzal indítani tudósításainkat, hogy „a kedvezőtlen időjárás ellenére”, nos, a legelső ízben 1972-ben megrendezett Ika-vári Néptánctalálkozó idei kiadására kilátogatóknak erre nem lehetett panaszuk: kiváló családos programnak bizonyult a vasárnapi rendezvény.
A kulisszák mögött ugyan korábban megkezdődött a program, a szórványból érkező csoportok már péntektől Csernáton vendégei voltak, a szombati nap az ismerkedésről, kapcsolatépítésről és persze a néptáncról szólt (tematikus néprajzi előadások, műhelymunka, népi játékok, a tánccsoport-vezetők szakmai kerekasztala), vasárnap pedig már a nagyközönséget várták a gálára.
Istentisztelet indította a napot 11 órától a felsőcsernátoni református templomban, megadva az ünnepi felhangot, majd az Ika vára alatt folytatódott a rendezvény. 12 és 13 óra között még viszonylag kevesen voltak a helyszínen, de a helyi kézművesek és népi alkotók minden érdeklődőt szívesen kiszolgáltak. Lehetett kapni többek között aranyló mézet, számos dísz- és ajándéktárgyat szalmából, üvegből, ékszereket rengeteg féle anyagból, színben és fazonban, táskákat, szütyőket, ostorokat, bogozott fali díszeket – mindenki találhatott kedvére való apróságot.
Külön sátorral voltak jelen a Haszmann Pál Múzeum és meghívottjai, a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány és a Míves Mag Műhely kézművesei, akik amellett, hogy egy mini fotótárlatot is elhoztak játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal is várták a gyerekeket.
14 óra körül kezdtek egyre nagyobb számban érkezni a népviseletbe öltözött lányok és fiúk, addig a helyszín egyik legnépszerűbb pontja a Csókásferedő medencéje volt, amely enyhülést nyújtott a hamisítatlan nyári kánikulában.
Pár perccel a meghirdetett 15 óra után indult is a program a szokásos helyen álló nagyszínpadon, az ünnepi megnyitón Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a népes közönséget, a szervezők ismertették a főbb tudnivalókat, majd Kedves Tibor plébános megáldotta a rendezvényt.
Bölöni Dávid egyszerűen, szépen megfogalmazta a néptánctalálkozó lényegét: „igen nagy öröm számomra, hogy ismét itt találkozunk az öreg Ika-vár tövénél, helyiek, vendégek, szórványból érkezők egyaránt, akik kíváncsiak arra, hogyan adja át hagyományait a székely szülő gyermekének”. Mikuli Vera sorait idézte: „Ez a te táncod, az apádé is ez volt és a fiadé is ez lesz, dobogd bele a ritmusod a zenébe, hogy hallja mindenki, az apád fia vagy, s fiad apja, és így nem tud senki más a Földön táncolni, csak te. Ez a mi dalunk, úgy szeretlek, ahogy anyám szerette az apámat és nagyanyám a nagyapámat, és így nem énekel neked senki más a Földön.”
– Mi, az Ika Ifjúsági Egyesület és a csernátoni Pántlika néptáncegyüttes tagjai hisszük, hogy fontos kultúránk, hagyományaink, néptáncaink, népszokásaink, tárgyi és szellemi értékeink megőrzése, éltetése, a mindennapokban történő megélése. Ennek jegyében fogalmaztuk meg a mai találkozó céljait is: néptáncaink és népi mesterségeink megőrzése, ápolása és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, a háromszéki és a szórványban tevékenykedő néptánccsoportok közötti kapcsolatok erősítése. A háromszéki és Hargita megyei néptáncegyüttesek és a Csernátoni Férfi Dalcsoport mellett magyarlapádi (Fehér megye), medgyesi (Szeben megye) és brassói néptánccsoport is részt vesz a rendezvényen, akiknek külön megköszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat. Hasonlóképpen köszönettel tartozunk a jelenlevő kézműveseknek, hogy tartalmasabbá teszik a rendezvényt, és természetesen mindenkinek, akik a szervezésben, lebonyolításban segítségünkre voltak, nélkülük nem jöhetett volna létre a találkozó – fogalmazott a szervező Ika Ifjúsági Egyesület részéről Mágori István elnök.
Ezután Fákó Alpáron, a Pántlikácska vezetőjén volt a sor, hogy ismertesse a támogatókat, majd apró lábacskák vették birtokba a színpadot, hogy megnyissák a 21 fellépő csoport sorát. Aki pedig mindezek után még bírta szusszal, az esti tánc¬házban rophatta, ahogy elhangzott: „aki tudja, járja, aki nem tudja, most megtanulja”.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzetpolitikai kérdések, történelmünk és rockzene
13. EMI-tábor – Hazánkért rendületlenül!
Szerdán kezdődött Hazánkért rendületlenül! mottóval a rendezvény, vasárnap még egész napos program, este koncertek marasztalták a résztvevőket a Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre fekvő szokásos helyen, hétfőre már csak a táborbontás maradt hátra. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében – nehézségektől sem mentesen – tető alá hozott 13. tábor ismét megmutatta, milyen is az, amikor egy ifjúságnak szóló programsorozat nem merül ki a szórakoztatásban, hanem gerince az ismeretátadás.
– Sikeres volt az idei EMI-tábor, hiszen zömmel fiatalok ültek az előadósátrakban, és ez a fontos nekünk, a lényeg, hogy az erdélyi magyar fiatalokat oktassuk – szögezte le Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, a tábor főszervezője. Nem kevesebb, mint 129 önkéntes dolgozott azon, hogy ez így lehessen, szerdáig minden a helyén álljon, és az öt nap alatt minden rendben, biztonságban álljon a táborozók rendelkezésére.
Több helyszínen – Előadósátor, EMI-sátor, Hagyományőrző tér, Gyereksátor, Szénás, Művészsátor – zajlottak naponta a programok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kreatív foglalkozások közül lehetett választani. Helyszűke miatt nyilván nem sorolhatjuk fel mindezeket, a témakörök széles skálán mozogtak, többek között az autonómia kérdéskörét próbálták körbejárni, nemzetpolitikai és ifjúságpolitikai témákat érintettek, jogaink megismertetése is hangsúlyt kapott, valamint érdekes régészeti, antropológiai előadásokon ismerkedhettünk a magyar őstörténettel. (Az elhangzott előadások némelyikét lapunkban, illetve a Székely Kalendáriumban a későbbiekben olvashatják majd.)
Kétségtelenül a leglátványosabbak a viselet- és fegyverzetbemutatók, harci- és íjászbemutatók voltak, amelyek nap mint nap népes és lelkes közönséget tudhattak magukénak.
Esténként a szokásos két nagyszínpadi koncert mellett a kisszínpad teret adott a kezdő vagy kevésbé ismert bandáknak is a bemutatkozásra – közülük nem is egy szerzett kellemes meglepetést, például a Metalon pénteki produkciója mindenképpen kiemelendő.
A nagyszínpadi koncertek sorát szerdán a gyergyószentmiklósi No Sugar nyitotta, az utánuk következő Alvin és a Mókusok punck-rock banda energikus bulit kerekített. Csütörtökön a Hungarica teremtett hangulatot, majd a felvidéki Nevergreen csapott a húrok közé. Biztosan nem csak a rajongók, a zenekar tagjai is sokáig emlékezni fognak az Omen pénteki koncertjére: a szakadó esőben, a szó szoros értelmében is állta a sarat a közönség – nem mindennapi hangulat alakult ki, innen a Zorall könnyedén vette át a stafétát. A Romantikus Erőszak szombati koncertjén érezni véltük, hogy a bevallottan sportrajongó zenészek nem szeretnék lekésni a vízilabda világbajnokság döntőjét (megbocsátható módon), az Ossian azonban – a közönség hathatós segítségével – „mindent vitt”, egyike azoknak a bandáknak (szerencsére sok ilyen van a magyar rockzenében), amelynek dalait a tizenévesektől a negyvenesekig mindenki együtt énekli. Vasárnapra sem fogytak el a húzónevek: a Dorothy és a Depresszió zúzott a nagyszínpadon, a zenei felhozatalra ebben az évben sem lehetett panasz.
Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni, hogy a szokásosnál nehezebben indult be, „telt fel” a tábor, ennek két oka is gyanítható volt: egyik, hogy a jól bejáratott, megszokott időpont változott, emellett az időjárás-előjelzés sem biztatott egyhetes sátorozásra. Nyilván ezek kis szerencsével mind áthidalható akadályok, nem is tántorították el azokat, akik hosszú évek óta rendszeresen visszajárnak, és szerencsére – a rendezvény fő céljának megfelelően – nagyon-nagyon sok fiatal, tizenéves választotta az EMI táborát.
Sorbán Attila kérdéseinkre kifejtette: „a módosult időpont miatt valóban közelebb kerültünk Tusványoshoz, ám ez nem jelent gondot. Hozzánk a magyar rockzenét kedvelő, a nemzeti kérdések, tényleges politikai viták iránt érdeklődő fiatalok jönnek el, akik foglalkozni akarnak a népünk sorsát meghatározó problémákkal. Az időpontváltoztatásra azért volt szükség, mert ragaszkodtunk hozzá, hogy idén a Magyar-Turán Alapítvány, a Kurultaj csapata jelen lehessen. Augusztus 11-13. között pedig Bugacon zajlik a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, az Ősök Napja (részletekért lásd Erről tudott? rovatunkat) az ő szervezésükben, ezért mi, a „kisebbek” alkalmazkodtunk. Ugyanakkor a tavalyi esőzések jelentősen megnyirbálták a költségvetésünket (négy napon át viharok voltak, ezért csökkent a résztvevők száma), emiatt későn foghattunk neki a szervezésnek, jelentős hiányt kellett előbb ledolgoznunk az év során. A finanszírozásunk a nyár elejére állt össze – mi mindent megtettünk azért, hogy ebben az évben is legyen EMI-tábor, 4-5 hónap munkáját hoztuk be. Ugyanakkor látni kell: minden olyan rendezvény, amely nem városnapok – Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Szent György Napok –, nehézségekkel küzd, egyszerűen túl sok fesztivál van már Erdélyben.
Véges számú magyar fiatalt a véges anyagi lehetőségekkel bíró szülők „fesztiváloztatnak”, emiatt túl sokfele oszlik a közönség. Ezelőtt jó néhány évvel mindössze Tusványos, Félsziget, a Rockmaraton és az EMI-tábor töltötte ki a nyarat, ma már csupán júliusban van négy kisebb-nagyobb fesztivál. A falunapok irracionálisan versengenek abban is, hogy minél nevesebb fellépőket hozzanak el, emiatt elsikkad a tartalom. A túl sok fesztivál ugyanakkor felnyomja az árakat is: azok a dolgok, kellékek, amik régen kölcsönkérhetőek voltak, ma már csak bérbe vehetők, amik korábban bérbe vehetők voltak, ma már csak megvásárolhatók, amik korábban olcsók voltak, ma drágák.
Ugyanez áll némelyik együttesre is, bár azok a zenekarok, amelyek a táborunkba érkeznek, mindig szívvel-lélekkel jönnek, nagyon keveset kérnek a konkrét költségeiken felül. Nem volt célunk az sem, hogy belefolyjunk a magyarországi politikába, semmiképp nem akartuk, hogy az EMI-tábor kampányállomás legyen.
Mindezeket összegezve tehát: célunk átalakítani az EMI-tábort, ezért is hívtuk meg a Kurultaj csapatát, szeretnénk, hogy megmaradjon annak az értékadó helynek, amelynek ismerjük immár 13 éve, és nem kívánjuk tovább „fesztiválosítani”. Persze továbbra is minden segítséget szívesen fogadunk ahhoz, hogy jövőre ebben a szellemben folytathassuk, és az érdeklődők az előadásainkért jöjjenek el, a koncertek csak a pluszt jelentsék – osztotta meg a főszervező.
Legyen így, tapasztalják meg jövőre is minél többen a nemzeti összetartozás érzését, és értsék meg, hogy megmaradásunk kulcsa Erdélyben és a Kárpát-medencében az összefogás, közös ésszel és odaadással végzett munka nemzetünkért. Amint egy előadáson is elhangzott: kinek-kinek legjobb tudása szerint, saját területén, szakmájában kell helytállnia, nem valami vagy valakik ellenében, de az összmagyarság érdekében.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Saját sírját ássa a vadliberalizmus?
Nemzetállamok reneszánsza
Az augusztus 26–30. között 13. alkalommal megszervezett EMI-tábor egyik meghívottja volt az anyaországi Bayer Zsolt író, újságíró, aki csütörtökön Trianonról másként címmel tartott előadást, „jajongás” helyett arra összpontosítva, mit és hogyan tehet most a magyarság, annak érdekében, hogy mindannyiunknak élhető élete legyen.
Bayer Zsolt pályafutása során bőven kapott hideget és meleget is, saját bevallása szerint akkor biztos abban, hogy valamit bizony mégiscsak jól csinál, amikor egyazon nap jelenik meg két különböző magyarországi sajtótermékben a neve mellett a „zsidó”, illetve a „náci” jelző.
Aki még nem hallotta élőben, kötetlenül beszélni, lendületes, nagy lexikális tudást birtokló előadót ismerhetett meg személyében, aki bár nem rejtette véka alá véleményét kényesnek tartott kérdésekben sem, csak jó adag rosszindulattal vádolható szélsőségességgel.
Az általa idézett történelmi események, Magyarország sorsát meghatározó személyiségek (némelyik nagysága igencsak megkérdőjelezhető) sorolása, az összefüggések feltárása tényleges ismeretanyagra épült, mondandóját adatolva, konkrét érvekkel alátámasztva tolmácsolta.
Nyilván lehetetlen a teljes előadás szövegét visszaadni, ellenben néhány mozaikszerű gondolatot érdemes felidézni. Mint fogalmazott, 1100 éve felfoghatatlan politikai erők dolgoztak, dolgoznak a magyarság elsöprésén, sikertelenül. Trianon közelgő évfordulóján, száz évvel a magyarságot ért tragédia után az önsajnálat helyett ki kell állnunk, azt kell mondanunk: íme, ma is élünk, vagyunk, és ez így lesz a következő száz évben is. Talán ideje lenne egy baráti beszélgetés keretében felvetni: mi az, amit a százéves ígéretekből betartottak az országrészeket megkaparintó államok (majdnem semmit), és mi az, amit talán ideje lenne újratárgyalni.
Nincs olyan eszme, amit az ember, ha elég ideje van rá, ki nem csavar az abszurditásig, önmaga paródiájává nem tesz, most a liberalizmuson a sor, mondta Bayer, példaként hozva fel többek között, hogy Angliában betiltották a „hölgyeim és uraim” megszólítást, mert túl kirekesztő a más nemi identitást vallókkal szemben, vagy – ami normális ésszel felfoghatatlan –, hogy Koppenhágában zoofilek számára nyitnak bordélyokat. Csak az „én” és a „most” számít, szemben bármiféle hagyományos értékkel. Úgy véli, ez a folyamat óhatatlanul véges, a Nyugat hanyatlik, és a jövő a nemzetállamoké lesz, szó sincs tehát arról, hogy pusztulásra lennénk ítélve. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a demográfiai mutatók javuljanak, magyarán: szülessenek gyerekek. Különben minden diplomácia, minden erőfeszítés teljesen fölösleges.
Mindenkinek tudnia kell azt is: azon a bizonyos decemberi szavazáson, amikor arról kellett dönteni, kapjanak-e állampolgárságot az erdélyi magyarok is, a nemet választók között bizony szép számmal akadtak olyanok, akik innen vándoroltak ki. Azzal a felkiáltással tették ezt, hogy: „én hosszú éveken át megkínlódtam a magyarországi állampolgárságért, nehogy már mások csak úgy megkapják.” Ezt tudomásul kell venni, és ezen mentalitás ellen kellene cselekedni.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az ojtozi csatára emlékeztek
Konferencia a falunapon
Konferenciával kezdődött szombat délután Bereckben az az eseménysorozat, amelyet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a község önkormányzata szervezett az ojtozi csata 100. évfordulójára emlékezve, az akkori események és ott elesettek tiszteletére.
Hazai és anyaországi történészek előadását hallgathatta meg a közönség – a rendezvény egyben a hétvégén zajló Bereck községi napok nyitó mozzanata is volt. Szakmabeliek, azaz történészek mellett laikusok, a történelem iránt érdeklődők, Sopronból érkező hagyományőrzők töltötték meg a művelődési központ nagytermét, s az előadások sorát dr. Nagy Szabolcs történész, levéltáros nyitotta.
A történész Az 1916. évi román betörés háromszéki hatásai címmel arról beszélt – forrásokkal, adatokkal alátámasztva –, hogy a lakosságot jóval nagyobb veszteségek érték, mint ahogyan azt bizonyos szakmunkák tartják.
Tegnap a felújított Ojtoz-telepi római katolikus templomban szentmisével indult az ünnepség, majd emléktáblát lepleztek le, helyi és magyarországi hivatalosságok részvételével, ezt követően a berecki falunap hivatalos megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. A rendezvényekről részletesen soron következő Bereck Körképeinkben számolunk be.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Huszonöt éves a 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapat
„Legyetek a jövő emberei”
Vidám, festett cserkészlány- és cserkészfiú-figurák üdvözölték szombaton a kézdivásárhelyi Vigadó előcsarnokában azokat, akik arra szánták a délelőttöt, hogy együtt ünnepeljenek a negyedszázados működéssel büszkélkedő 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapattal.
Érezhető volt, hogy nem rossz helyre érkeztünk: az első jó benyomást csak erősítette, hogy egy kislány önként, kérés nélkül adta át ülőhelyét a zsúfolásig telt teremben, ahol sokan álltak is. „Szükség van kicsit megállni” – fogalmazott köszöntő beszédében Kerekes László plébános, csapatparancsnok, mindenkinek csak „Laci atya”, 2004 óta a kézdivásárhelyi cserkészet hajtómotorja. Ez a megállás azonban nem szó szerint értendő, ismerve a cserkészek számos tevékenységét, sokkal inkább a tartalom és elmélyülés nélküli, rohanós mindennapokból, a személytelen, számítógép és mobiltelefon uralta hétköznapokból való kiszakadást jelenti.
Üdvözölték a számos jelenlevő vendégcsapatot, és azokat is, akik csak köszöntésüket küldhették, Babos Abigél csengő énekét követően Székely István körzetvezető kapott szót, elmondta: 1992-ben találkozott a cserkészettel, és megható látnia a teremben a sok száz háromszögű cserkésznyakkendőt. Ezért Istené a dicsőség, hiszen nélküle nem létezik semmi, vallotta meggyőződéssel. Nánia Hilda szavalata után Vas József, azaz Jóska bá idézte fel a kezdeteket, a szép és küzdelmes emlékeket egyaránt, hiszen utóbbiakról is szólni kell, azért, hogy a maiak értékelni tudják a 90-es években a semmiből megteremtett cserkészmozgalmat. 1992-ben került „hivatalos pecsét” a megalakulási iratokra, ám a munka már két évvel korábban megkezdődött.
Jóska bá kedvenc nótája, a Zavaros a Nyárád című dal első strófája csendült fel köszönetül, majd Bíró Zsuzsanna, azaz Zsuzsa néni cserkésztiszt, csapatparancsnok-helyettes osztotta meg gondolatait, aki szintén 25 éve halad a cserkészet útján. „A cserkészet olyan, mint egy lexikon, minden benne van. És minden, ami benne van, jó, érték, követendő” – fogalmazott. Ismertette a Vigadó földszinti kiállítótermében megnyílt kiállítást is: naplók, jelképek, fotók, emléktárgyak stb. tekinthetők meg két héten át, cserkészek tárlatvezetésével, akiktől kérdezni is bátran lehet.
A Láger sláger közös eléneklése, a már említett fotóösszeállítás levetítése után cserkészek mondták el saját szavaikkal, mit is jelent számukra ez a mozgalom: jellemformáló, életforma, kihívás, barátságok, emlékek sokasága a cserkészet, amely mindig új arcát mutatja, „egy közösség, ahová jó tartozni”. A záró csatakiáltásba beleremegtek a sokat látott Vigadó falai, majd a közös imádság és himnuszunk eléneklése után a nyugdíjasklubban szervezett agapéra hívtak mindenkit, további beszélgetésre, emlékidézésre.
Akik végigkövették a kétórás ünnepséget, megbizonyosodhattak arról: a cserkészet olyan pluszt ad mindenkinek, aki részese, amit máshol nem kaphat meg. Olyan fogózót kapnak itt, amire minden fiatalnak szüksége lenne, főleg most, hogy sok családban egyszerűen arra sem jut idő, hogy a gyermek erkölcsi iránytűjét beállítsák. Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)