Felszentelték a lajosvölgyihutai templomot
Régi álma valósult meg Lajosvölgyihuta katolikus közösségének azzal, hogy felszentelték a település – Nepomuki Szent János titulussal rendelkező – római katolikus templomát. Még 1992-ben határozták el egy új templom létrehozását, majd Varga Lajos tervei alapján 1993 és 2003 között építették meg, és azóta rendszeresen tartanak szentmiséket a lajosvölgyihutai templomban. Az elmúlt hét év sem telt azonban el nyomtalanul, a munkát, időt és energiát nem sajnáló közösség ugyanis tovább építette, díszítette, gazdagította a templomot, amely mára már kivételes igényességgel kidolgozott belső térrel, új berendezéssel és szentéllyel rendelkezik.
Nem meglepő tehát, hogy a hívek, akik mindig is szívükön viselték templomuk sorsát, nagy számban jelentek meg a szentelésre – ahogy a településen és a régióban ünnepekkor szokás, díszes népviseletben. Schönberger Jenő püspök, az egyházmegye papjai és a hívek a templom előtt gyűltek össze, ahonnan a templomkapu ünnepélyes megnyitása után vonultak be az ornamentikájában és formaszerkezetében is kiegyensúlyozott, fényes padlóköveivel, magas belső terével és tiszta, fehér fényével felemelő érzést nyújtó templomba.
Fagea László címzetes esperes, jelenlegi batizi, korábbi lajosvölgyihutai plébános ismertette a templom építésének részleteit, beszélt a kezdeti nehézségekről, de arról a nagy erőről és szeretetről is, ami a hívektől folyamatosan érkezett ezek áthidalására és lépésenként Isten házának felépítésére. Fagea László pontossággal mutatta be, mi kellett ahhoz, hogy az akaratból templom szülessen, hány segítő kéz, hány adomány és számtalan ima emelte magasba a falakat.
Schönberger Jenő püspök ezt követően áldotta meg a vizet, amellyel a templom falait és a híveket hintette meg. Homíliájában a hála szavaival szólt híveihez. Mint mondta, keveseknek adatik meg az a kegyelem, hogy szülőfalujukban templomszentelésen vehessenek részt. „Akiknek pedig megadatik, annál jobban tudják értékelni, mert szemük előtt nőtt ki a földből, épült és szépült az az épület, mely Isten háza az emberek között. Azt is tudják, hogy ez nem történt csak úgy magától. Rengeteg munka, anyagi áldozat, összefogás eredménye az, amit ma itt látunk. Mindezekhez Isten adott erőt és kegyelmet. Ezért mindenekelőtt hozzá száll fel a köszönet és hála hangja, és szálljon innen évszázadokon keresztül, amíg e templom falai állnak.”
A főpásztor megköszönte a plébánosoknak, akik elsősorban a lelkekben építették Lajosvölgyihután Isten templomát: Barna Károly plébánosnak és elődeinek, Fagea László plébánosnak, szüleinek és Fromhertz Attila jelenlegi plébánosnak, aki „majdhogynem befejezte, jó ízlésével széppé, Istenhez méltóvá formálta belülről ezt a templomot”. Köszönetét fejezte ki ugyanakkor a tervezőknek, a kivitelezőknek, a nyugati segélyszervezeteknek, az állami és önkormányzati segítőknek. A legnagyobb hála azonban Isten után, mint mondta, a hutai híveket illeti: „Nélkületek semmit sem tehettek volna papjaitok, és hiába lett volna a sok anyagi segítség, mert ez mind kevés lett volna”.
A prédikációt követően, a mindenszentek litániájának és a felszentelő imának elmondása után Schönberger Jenő krizmával kente meg a templom falait, majd megáldotta az oltárképet. Ez volt a templomszentelési szertartás utolsó momentuma, a szentmise pedig a felajánlással, az eukarisztia liturgiájával folytatódott.
A szentmise végén Fromherz Attila plébános mondott köszönetet a paptestvéreknek és a híveknek a jelenlétért és a segítségért, majd püspöki áldást követően felcsendült a pápai himnusz.
A hívek a szentmise után sem hagyták el a plébánia udvarát, ahol szeretetvendégségre hívtak meg minden odalátogatót és még arra is odafigyeltek, hogy az ebéd elfogyasztása után megkérjék a Kálvária-templom román közösségének kórusát – amely fellépésével a szentmisén is kivételes élményt nyújtott –, hogy énekkel indítsák útra a vendégeket.
Józsa János. Vasárnap (Kolozsvár)