Utcaneveink üzenete
Az utcanevek a legmozgékonyabb, legváltozékonyabb földrajzi nevek. E tulajdonságuk egy sor tennivalót, tanulságot is hordoz. A kovásznai utcanevek múltjának és jelenének tanulmányozása során olyan jelenségekre figyeltem fel, melyek nem sajátosak, nem egyediek, hanem általános jellegűek egész Erdélyben, sőt, a magyar területeken mindenhol. Ezért éreztem szükségesnek a nyilvánosságot, azaz rájuk irányítani a figyelmet.
Természetes elnevezések
Az utcanevek – a kezdetektől a 19. század második feléig – városokban és falvakban természetes, spontán elnevezések voltak. A település lakói maguk nevezték el egy közismert lakóról vagy tulajdonosról (Vajnák, Butykák utcája, Komsa, Székely, Tóth utca – a példákat ezután is kovásznai adataimból közlöm), valamilyen ismert, földrajzi egységről, ha az út oda vezetett (Fenyves, Pakóhegy, Piliske út) vagy valamilyen, ott található jelentősebb emberi létesítményről (Cserépgyár, Fonoda, Gát, Vágóhíd utca). Örömömre szolgált, hogy Kovásznán fennmaradt még jó pár ilyen utcanév. Az utca természete, jellege, tulajdonsága is alkalmas természetes névadásra (Nagyút, Sáros út, Zsákutca.) Kívánatos lenne, hogy az ilyen természetű neveket ne cseréljük le, mert a település kultúrtörténeti adatait semmisítjük meg ezzel. Megőrzik a város múltjának egy-egy részletét, régi állapotát, lakóinak szemléletét. Másrészt a lakosok így ismerik, tiszteljük hagyományőrző igyekezetüket, elvégre elsősorban az ő tájékozódásukra születtek. Pl. az Erzsébet liget vagy egyszerűen a Liget még ma is nagyobb tájékozódási mutatóval rendelkezik, mint a régi Égerfa vagy a mai Bartók Béla név. Tévedés ne essék, nem Bartók Béla nevét kifogásolom, megtisztelő számunkra az ő neve, de a régebbi név történelmi dokumentum, Erzsébet királyné emlékére ültették a liget fáit, így tudja jó pár megkérdezett idős adatközlőm. Sajnos, a régi liget eleganciájából, szépségéből mára már szinte nem maradt semmi, fáit nagyrészt kivágták, csupán a régi képek emlékeztetnek szépségére. Mégis jó volna, ha mementóként megőrződne a név. De említhetném a legmeggyőzőbb példát is: a Nagyutat (még régebben Darék út) ma Ştefan cel Marenak hívják, holott semmi kötődése nincs az egyébként általam tisztelt román fejedelemnek Kovásznához. Tehát a hatóságoknak, amelyek ma elnevezik az utcákat, jobban figyelembe kellene venniük az illető hely szellemét és a már meglévő adottságait. Nem szabadna elpolitizálni az utcanévadást semmilyen körülmények között. Tudom, némelyek megmosolyogják „naivságomat”, de ez lenne a követendő út.
Mesterséges névadás
A 19. század végétől az utcanévadás feladatát a hivatal vette át. A mesterséges névadás I. korszaka a kiegyezéstől az első világháború végéig tartott. A hivatalos utcanévadás történetének II. korszaka az első világháború végétől egészen 1945-ig, a III. pedig 1945-től 1989-ig, míg a IV. az 1989-es rendszerváltástól napjainkig tart. Kovásznán is nagyjából a fenti szakaszokat különíthetjük el. Ma már kizárólag a hivatal foglalkozik az utcák, terek, sétányok elnevezésével. A köznyelvi használatban nem hivatalosan még él egy-két régi elnevezés (Hamar utca), sőt, új is keletkezik, de már elenyésző mennyiségben.
A hivatali névadásban figyelhető meg az a jelenség, hogy a mindenkori hatalom kénye-kedve szerint változtatja az utcaneveket. Főleg a 20. század jeleskedik ilyen tekintetben. Megint csak a főutunkat hoznám fel példának: a Nagyút volt Hunyadi, Sztálin út is, mielőtt a mai Ştefan cel Mare nevet kapta. Szerencsére, a köztudatból többnyire kiesik az erőszakolt név. A régi Nagyút név ma is élőbb és természetesebb, arról is árulkodik, hogy ez a település egyetlen főútja volt, és ma is az, a patakkal párhuzamosan halad, s Kovászna hosszan, keskenyen nyúlik fel majd kilenc kilométeren, tehát úti-falu volt s nem bokorfalu.
Ha gyakran változtatjuk a nevet, zavart okoz a lakosság tájékozódásában, ugyanakkor a hagyományokat is sutba dobjuk vele. Hiába szónokol a hivatal hagyományőrzésről, ha lépten-nyomon figyelmen kívül hagyja, ha a gyakorlatban nem alkalmazza. A fenti példa, gyakorlat csak arra jó, hogy illusztrálja: az utcanév beilleszthető a mindenkori hatalmi rendszerekbe változékonysága okán. Kívánatos lenne olyan törvény megalkotása, mely megvédené az utcanévadást attól, hogy ki legyen téve a hatalom kénye-kedvének, ugyanakkor a hagyományokat őrző utcaneveket tilos lenne megváltoztatni.
„A város, falu történetét, sajátosságait őrző utcanevek ugyanúgy védendők, mint a műemlékek” – teljesen egyetértek Péter László gondolatával, amelyet a világhálón olvastam Utcanévadásunk tízparancsolata című cikkében. Tehát az olyan neveket, melyek valamilyen kultúrtörténeti adatot őriznek, nem szabadna lecserélni. Például Kovásznán az Erzsébet liget nevét. Ezt csak szakember tudja megállapítani. Hogy ki legyen benne az utcanévadó-bizottságban, azt éppen ez az alapkövetelmény szabja meg: mindenképpen szakember, tehát helytörténész, magyartanár, néprajzos. Akkor kevésbé fordulnának elő anomáliák, kevésbé csorbulna a település „sajátosságának méltósága” (Sütő). Apró, jelentéktelen dolognak látszik, de mélyebb és jelentősebb következménye is lehet, mert ma egy hagyományőrző utcanév hull ki a köztudatból, holnap egy városrész, egy város neve, majd egy tájegység (lásd Székelyföld), végül a benne lakó magyarság veszíti el önmagát. Egy patkószeg miatt vész el a csata – ahogy az angolok mondják. Az ideológiai-politikai okokból adott elnevezések az 1950-es évektől szaporodtak meg nálunk is. Kovásznán bizonyos régi és új utcanevek román nevet kaptak a belvárosban is, ahol nem volt románság (Aurel Vlaicu). A tömbházak építésével létrejött új utcákat, sétányokat román elvont fogalmakkal jelölik. A kiírás egynyelvű volt. A magyarság nem érezte a magáénak, inkább románul használta, de lehetett ebben kényelemszeretet is (Frǎţiei, Prieteniei, Pǎcii, Unirii, Libertǎţii). Tehát a román–magyar barátság így egyoldalúvá sikeredett, feltehetően szándékosan. A többségében ma már románok lakta Vajnafalván is találunk erőszakoltan mesterséges neveket, ami azt bizonyítja, hogy a szocialista rendszer itt is „működött”: a Csordagyűjtő így kapta a Parcul Tineretului nevet. Ugyanakkor sok olyan történelmi személyiség jelent meg, akiknek a helyhez semmi közük: Tudor Vladimirescu, Horea, Cloşca şi Crişan stb. A Tavasz és Ősz utca nevét mesterségesnek, erőszakoltnak véltem, végül kiderült, hogy két Vajna-birtok nevét őrizték meg. A védett nevek közé tartoznak, ezeket nem szabad megváltoztatni. Tisztelet annak, aki – tudatosan vagy spontánul – a hagyomány mellett döntött.
A város többnyire magyarok lakta területein van román személyiségről elnevezett utca, de Vajnafalván egyetlenegy magyar utcanév sincs, holott például több Vajna megérdemelné, nem beszélve Orbán Balázsról, aki olyan szépen ír a kovásznai románságról, sőt, ő örökítette meg egyik szép népi szokásukat, a juhászlakodalmat, amelyre még ma is – joggal – olyan büszkék. Tudomásom szerint a rendszerváltozás utáni utcakereszteléskor javasoltak Orbán Balázs nevet, igaz, nem Vajnafalvára, hanem a régi Gát utcának a semmitmondó Ghiocei/Hóvirág helyébe, de azt sem fogadta el a hivatal és a képviselőtestület.
Helyesírási kérdések
Az általános helyesírási szótárakban a földrajzi nevek fejezetben vajmi kevés szó esik az utcanevek helyesírásáról. Pedig nagy szükség lenne ma erre, amikor a hivatal nevezi el őket. Kívánatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal rendelkezzék ilyen szakmai helyesírási szótárral. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége bizonyára készségesen segítene ebben, mint ahogy segített más esetben is. Ajánlatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal beszerezze a legutóbb megjelent magyar szakkönyvet: Fábián Pál–Földi Ervin–Hőnyi Ede: A földrajzi nevek helyesírása, Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1998. Idézzünk néhány olyan szabályt, amely a helyi és a magyarlakta területeken levő utcanevek helyesírásában segít.
Egybeírjuk: a településrészek nevét (Alszeg, Vajnafalva), a természetes úton alakult összetett utcaneveket (Cserépgyár, Pakóhegy, Nyíralja), ha a névben nincs földrajzi köznév. Különírjuk: a névtől az utca, út, tér, liget, sétány szót (Székely utca, Erzsébet liget, Barátság sétány), de ha a hagyományos utcanév állandójelzős szerkezetű vagy külterületi helynévvé vált, akkor egybeírjuk (Nagyút, Postaút). Ha kéttagú személynévből vagy jelzős szerkezetű személynévből áll, akkor mindhármat különírjuk (Arany János utca, Felső Páva utca, Kőrösi Csoma Sándor tér). Ha a név előtt megkülönböztető jelző áll (Felső Porond utca). Kötőjellel írjuk: ha a név után valamilyen, a fentiektől különböző földrajzi közszó szerepel: patak, tó stb. (Karácsony-pataka). De ha a városrészt jelöli, s nem az utcát vagy a patakot, akkor egybeírjuk: Karácsonypatakában lakik.
Személyekről elnevezett utcát más nyelven is változatlanul kell írni, esetünkben a románt románul, a magyart magyarul, a megfelelő helyesírás szerint. Nem szabad lefordítani őket. A Grigore Ureche utcát például nem írhatom Fül György utcának.
Ismerni kell a hagyományokat
Végeredményben tehát átgondolt-megfontolt cselekedetnek kell lennie a hivatalos utcanévadásnak: figyelembe kell vennie a lakosság természetes elnevezéseit mind magyar, mind román részről. Ki kell kérni a szakemberek véleményét, ne legyen a művelet kiszolgáltatva a mindenkori politikai nézeteknek, vagy ne legyen esetleges és önkényes. Legyen összhang természetes és mesterséges névadás közt. A hivatalos utcanévadás nagy felelősség, ismerni kell a város/falu történetét, hagyományait, tekintetbe kell venni ezeket. Kerüljük a hosszú, megjegyezhetetlen neveket, történelmi dátumokról egyenesen nem javallott elnevezni utcát, erőltetett. Sem a román, sem a magyar nyelvészek nem tartják szerencsés megoldásnak. Ezért nem kívánatos a mai 1 Decembrie 1918 elnevezés.
Az utcanévtáblák elkészítését ahhoz szakmailag értő, mind a két nyelvet ismerő személy végezze. Ne jussanak a Székely utca sorsára. Senki nem ellenőrizte, hogy a jó szándékú készítője esetleg tévedhetett, s románul Secuiascǎ-nek írta, holott egy ott lakó családnevét örökítette meg az utca, tehát, lévén családnév, nem szabadott volna lefordítani, hanem változatlanul str. Székelynek írni, mint ahogy helyesen str. Butykák-nak írták a másik utcát. Ezt nem egy esetben tettem szóvá, de máig nem javították ki, nem tudom, miért.
Utcaneveink tehát arról is vallanak, hogy mennyire tiszteli a hivatal a lakosságot, mennyire van érte, s nem fordítva. Tehát a lakosság hivatalnak való kiszolgáltatottságáról is árulkodik. Egészséges együttműködés lenne ideális ebben a tekintetben is.
SZABÓ ETELKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)