Dec. 13-án ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Kolozsváron a Szent Mihály egyházközség szeretetszolgálata. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus, a szervezet védnöke beszédében kifejtette: a rendszerváltás után a Szent Mihály egyházközség vezetősége számos intézményt hozott létre, ezek egyike a Caritas. Fábián Mária, a szervezet ügyvezető igazgatója számolt be a Caritas tevékenységéről. /Farkas Imola: 10 éves a Szent Mihály Caritas. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

Nem látványos, de annál fontosabb az a jótékonysági tevékenység, amelyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye folytat Erdély-szerte. A 2000. évi zsinat szociális-karitatív előirányzatainak életbe léptetéséről tanácskoztak június 14-én Kolozsváron. Szász János, a főegyházmegyei Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszámolt arról, miként végzi az egyház az elesettek felkarolását, szó volt a különböző otthonok működése mellett a betegápolásról, a háztartási és családsegítésről, idősgondozásról, a gyermekek felkarolásáról, a fogyatékkal élő és a katasztrófa sújtotta személyek támogatásáról, de mezőgazdasági és tanulmányi támogatási formákról is. Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője ismertette, hogy nem múlik el hónap, hogy a lap ne számoljon be valamely egyház szeretetszolgálatának a tevékenységéről. Fábián Mária, a helyi Szent Mihály Caritas igazgatónője bemutatta a szeretetszolgálat egyebek mellett adománygyűjtő, gondozó, szaktanácsadó és ismertterjesztő előadásokat nyújtó szerteágazó tevékenységét. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus hangsúlyozta, hogy az Agapé vendéglő nyereségét a szegények megsegítésére fordítják. Fény derült még a Filantróp Alapítvány ingyenes egészségügyi tevékenységére, beleértve a Segítő Jobb magyarországi kezelést finanszírozó szervezettel történő együttműködést. Geréd Péter besztercei plébános elmondta, a rászorulókat felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül kiszolgáló besztercei ingyenkonyha nemsokára tízéves lesz. A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium az előadássorozat végén jelentette be, hogy idén először első és ötödik osztályt is indít. /-ó –n: Közös ügy a szeretetszolgálat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Július 17-én Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Caritas szervezete összejövetelén Fábián Mária igazgató kérésére a résztvevők egy perces csenddel adóztak Balló Áron, a Szabadság fiatal, tragikus körülmények közt elhunyt főszerkesztője emlékének. Most Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió magyar adása komolyzenei műsorainak szerkesztője, valamint Csomafáy Ferenc újságíró volt a vendégük. /Nagy-Hintós Diana: Zene hölgyeknek és uraknak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

Halálának harmincadik évfordulója alkalmával Mécs László emlékestet rendeztek december 3-án Kolozsváron. „Mécs László papköltőt sokáig mellőzték, mégis sokan ismerik” – mondta Fábián Mária Caritas-igazgató. Kovács Sándor főesperes beszélt a költő munkásságáról. A Mécs-verseket Bogdán Zsolt színművész tolmácsolta. Jakab Gábor plébános részletesen ismertette Mécs Lászlót irodalmi pályáját, aki a harmincas években rengeteg szavalóestet tartott nemcsak Magyarországon, hanem szülőföldjén, a Felvidéken is. 1935-ös erdélyi körútja során több városba hívták meg szavalni. 1944-ben, második kötetének francia kiadásához maga Paul Valéry írt előszót. Jakab Gábor, majd kitért a papköltő ars poeticájának tartott – s az est címéül választott – Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! című versre. /Nagy-Hintós Diana: A rózsaoltó emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./ Mécs Lászlót (1895-1978) 1953-ban bebörtönözték, 1956-ban szabadult.

A Feltámadási menet a magyarországi zamárdi római katolikus egyházközség kezdeményezésére született 2005-ben. Célja, hogy megújítsa az emberek szövetségét a feltámadt Krisztussal, valamint nemzeti újjászületés vágya. A körülbelül 3000 kilométeres nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig tart, Balatontól Csíksomlyóig áthalad minden Kárpát-medencei utódállamon. A részt vevő egyházközségek 30-40 km-es szakaszokat vállalva stafétaszerűen adják tovább a Feltámadási menet jelvényét. Ez egy fából faragott, ősi motívumú, húsvét és pünkösd (szárny) szimbolikáját egyaránt hordozó kereszt. A részt vevő közösségek egy-egy szalagot kötnek rá, a zarándokkönyvbe pedig beírják a mindnyájunknak szánt üzenetüket, élményeiket. Az idei útvonal (is) mintegy „szívet rajzolt” a Kárpát-medencébe. A menet egyik ága Zamárdiból dél-nyugati irányba indult, majd a szlovéniai magyaroktól visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyén lépett be Erdélybe s haladt Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé haladt és Sopronnál keletre fordulva a Felvidéket, Észak-Magyarországot és Kárpátalját kötötte össze Csíksomlyóval. Főszervező Gál Péter József, a zamárdi egyházközség képviselője. Kolozsváron május 19-én, a Szent Mihály egyházközség Szentegyház utcai dísztermében fogadták ünnepélyesen a Feltámadási menetjelvényét. Kovács Sándor főesperes-plébános hangsúlyozta: az ősök és a hősök szent hitére épül a jövő. Majd megáldotta a kolozsváriak szalagját, melyet Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kötött fel a jelvényre. Ezt másnap reggel továbbvitték Tordatúrra, onnan Tordára. Innen haladt az összetartozás útvonalán a csíksomlyói úti cél felé. A Feltámadási menet pünkösd szombatján úgy ért véget, hogy a madéfalvi és a csíkszentkirályi kereszt népe felvitte a feltámadási jelvényeket a Kis-Somlyó nyergében celebrált búcsús nagymisére. Ott az oltár előtt egyesítették őket. Az újra eggyé lett jelvényt azután a csobotfalvi közösség tagjai vitték le a plébániatemplomba a csángó misére. Itt őrzik minden esztendő szalagjait, a feltámadási jelvényeket pedig évente visszaviszik a balatoni kiindulási helyükre. /Fodor György: A Feltámadási menet jelvénye Csíksomlyón. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 31./

Scheffler János püspök boldoggá avatására készülve
A szatmárnémeti római katolikus székesegyház előtti téren július 3-án 10 órától kerül sor Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatására. Az esemény kapcsán a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal Bura László szatmári egyháztörténészt kérte fel, hogy a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén tartson előadást a vértanú püspök életéről, illetve mutassa be az általa írt Boldog Scheffler János című könyvet, amely már a harmadik Bura-könyv a vértanú püspökről. Ez a legutolsó kiadvány a szatmárnémeti Idea Studió és a kolozsvári Gloria nyomda (vezető Nagy Péter) közti együttműködés következtében látott napvilágot.
Fábián Mária, a nőszövetség elnöke köszöntőjében örömmel tért ki arra, hogy a római katolikus egyház újabb erdélyi főpapot avat boldoggá. – Vajon hány embernek lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy a kommunista diktatúra éveiben életét áldozza Krisztusért és hitéért? – tette fel a kérdést Fábián Mária.
Kovács Sándor főesperes-plébános beszédében hangsúlyozta: Scheffler János életszentségéhez nem fér kétség. – Nekünk is készek kell lennünk arra, hogy lemondjunk egyes dolgokról, illetve, hogy ne magunkért, hanem másokért éljünk – nyomatékosított a főesperes, majd rámutatott az előadó és Scheffler János vértanú püspök életútjának hasonlóságára: mindkettőjüknek „kijutott” a Securitate börtönéből.
Bura László szatmárnémeti egyháztörténész Scheffler János életpályájának ismertetése előtt elmondta: Scheffler már a harmadik XX. századi magyar vértanú püspök, akit boldoggá avatnak.
– Isten általuk üzen a Kárpát-medencei magyarságnak. A három püspök példaértékű élete nem csak kapaszkodót nyújthat számunkra, hanem személyiségalakító hatással is bírhat ránk nézve – hangsúlyozta.
Megtudtuk: Bura László már 1990-ben, amikor elkezdődött Scheffler János boldoggá avatásának az eljárása, felkérésre írt egy részletes dokumentumot – amelyet a római katolikus szentté avatási kongregáció pozíciónak nevez –, ez Scheffler kritikai életrajzát és személyiségének történeti értékelését tartalmazta. – Amikor ez a pozíció elkészült, rájöttem, hogy Scheffler életpályája és személyisége mindenki számára példaértékű lehet. A második Scheffler-könyvem 2004-ben jelent meg. Ez már nem csak a szűk egyházi kör számára íródott, hanem mindenki részére tanulságos és érdekes olvasmány lehet. A harmadik Scheffler-könyv megírásának előzménye az, hogy a Szentatya jóváhagyta a kongregáció arra vonatkozó döntését, hogy Scheffler Jánost boldoggá avassák – mondta Bura László.
– Scheffler Jánost életének eseményei arra késztették, hogy azokban ismerje fel és fogadja el Isten akaratát. A tízgyerekes zsellércsalád egyik gyermekeként a sváb ősöktől hitet, vallásosságot, rendszerességet és gyakorlatiasságot örökölt. Több nyelven beszélt: a magyar mellett németül, latinul, görögül, franciául, angolul, olaszul, románul és szlovákul is megtanult. Hatodik gimnazistaként ismerte fel a hivatást a papi pályára. Tanulmányai megkoronázásaként dogmatikából és egyházjogból doktorált. Plébánosi teendői mellett egy évtizedet tanított a Hittudományi Főiskolán, továbbá rendszeresen lelkigyakorlatot tartott a szerzeteseknek. Scheffler cselekvő életmódja mellett tervszerűségre és kitartásra törekedett – ismertette Bura László.
Scheffler Jánost 1942-ben szentelték a Szatmárnémeti Egyházmegye püspökévé, amelyet Bura László szerint azért fogadott el, hogy püspökként még több jót tegyen. A második világháború közepette Scheffler azt vallotta: a történelmi eseményeket el kell fogadni, mi több, szembe kell nézni a történeti valósággal, a múltat pedig nem szabad siratni. A második világháborút követő kommunista rendszerről pedig megállapította: téves eszméken alapszik, ezért bukása elkerülhetetlen. „Pusztulásunk az új világ termékeny áldozatává válik” – hangoztatta a főpásztor, mintegy előrevetítve későbbi vértanúságát is.
Scheffler János püspököt 1948-ban függesztették fel egyházi vezetői tisztségéből, majd 1950-ben az állambiztonsági erők felkérték, hogy vegyen részt a marosvásárhelyi békepapi mozgalomban, illetve, hogy vállalja el a gyulafehérvári püspökséget olyan körülmények között, hogy az már nem Róma és a Vatikán fennhatósága alatt álljon – ám ezt a püspök határozottan visszautasította. 1950. márciusában letartóztatták, kémkedéssel és hazaárulással vádolták az ellene indított koncepciós perben. A jilavai földalatti börtönben több hónapon át raboskodott, míg 1952. december 6-án elhunyt. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy zsidó vallású zeneszerző egy Ave Mariát komponált, amelyet később, Szatmárnémetiben járva mindig eldúdolt – és amely első ízben most hangzott el Kolozsváron.
Fodor György piarista konfráter, a rendezvény egyik szervezője kérdésünkre elmondta: Scheffler János Kolozsváron is megcsillogtatta istenáldotta személyét és tudását, hiszen 1940 őszén őt nevezték ki a kolozsvári tudományegyetem egyházjogi tanárává. Néhány nappal később, október 24-én itt érte a rangos megtiszteltetés, hogy irodalmi és tudományos munkásságának elismeréseként az akkori magyar kormány rangos Corvin-díjjal tüntette ki.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: ez után az előadás után felkészültebb lelkülettel mennek a kolozsvári hívek a boldoggá avatásra, majd Bura Lászlónak két Sas Péter-könyvet ajándékozott.
Az eseményen közreműködött a Szent Mihály-templom kamarakórusa (karnagy: Potyó István), szólót énekelt György Róbert, zongorán közreműködött Oana Maria Bran.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Katolikus nőszövetségek találkozója Nagykárolyban
„Megélni a krisztusi szeretetet és ezen keresztül építeni Isten országát” mottó jegyében került sor szeptember első felében a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban az erdélyi római katolikus nőszövetségek hagyományos – immár tizenkettedik – találkozójára, a helyi Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében.
A megérkezés napján a jelen levő lelki vezetők közösen celebráltak szentmisét a Kalazanci Szent József-templomban. Másnap szentmise után Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egységének elnöke köszöntötte a jelenlevő húsz nőszövetség 42 képviselőjét és a 10 lelki vezetőt.
A tanácskozás bevezető előadását Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános, a Szatmár megyei nőszövetségek szövetségének lelki vezetője tartotta a szeretetszolgálatról. A diakónia, vagyis a szeretetszolgálat fontosságát hangsúlyozva többször is idézte Kalkuttai Teréz Anyát, aki szerint „a mi egészen különös feladatunk, hogy a legszegényebbeket szolgáljuk”. Elhangzottak a nőszövetségek elnöknőinek tevékenységi beszámolói, majd városnézés keretében megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát, a Károlyiak egykori kastélyának parkjában meghallgattuk Hágó Nándor múzeumigazgató értékes és érdekes előadását a város, a Károlyiak és a kastély történetéről. Délután a gyerekek műsorát láttuk. A nap befejezéseként megünnepeltük a helyi római katolikus nőszövetség megalakulásának 20. évfordulóját, az eseményt megtisztelte jelenlétével Schönberger Jenő püspök Szatmárnémetiből.
A tanácskozás harmadik napján folytatódtak a nőszövetségi beszámolók, majd lelkipásztori tanácsok és javaslatok hangzottak el. Kovács Sándor főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egysége lelki vezetője az imádság fontosságáról beszélt. Fábián Mária felolvasta II. János Pál pápa nőkhöz intézett köszönőlevelét. A tanácskozás zárásaként Schönberger Jenő köszöntötte a jelenlévőket, és további sikeres munkálkodást kívánt nekik az elkövetkezőkben is. Az őszi fórumot záró hálaadó szentmisén az elnöknők megújították fogadalmukat.
Molnos Sára. Szabadság (Kolozsvár)

A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében
Sas Péter-könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél
Korabeli épületek tervrajzai, föld alatti kripták, színes és fekete-fehér fotók, mindezekhez érdekességekre is kiterjedő részletes leírások tárják fel előttünk a római katolikus egyháznak a Kolozsvár építészettörténetben játszott szerepét Sas Péter budapesti művelődéstörténész legújabb, kétnyelvű – román és magyar – kötetében. A Szent Mihály római katolikus plébánia szervezésében a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében hétfő este bemutatott kötet kétnyelvűségének célja megértetni a többségiekkel is a kolozsvári ingatlanok megőrzésének rendkívüli jelentőségét. A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében szövegét román nyelvre fordította Korom Imre, a gyulafehérvári kisszeminárium lelkiigazgatója, Guttmann Szabolcs műépítész, Guttmann Emese építész hallgató és Fodor György piarista konfráter.
Már több Kolozsvárhoz kötődő könyv jelent meg az elmúlt években Sas Péter tollából, fejtette ki bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök, ez pedig azzal magyarázható, hogy Kovács Sándor főesperesnek szívügye lett a város és az egyház történeti mozzanatainak bemutatása. Kovács Sándor főesperes az egyik legsikerültebb műnek nevezte a bemutatás előtt álló könyvet, amely azt tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás nélkül. Mondandója alátámasztására Cicerót és Plutarkhoszt idézte.
– Minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom. Annak megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban mégse a templom a legfontosabb a vallásos életben, hanem az Istenhez fűződő lelkület, melynek fontos tényezője a templom. Minden magán- és közösségi imának, áldozatnak az Istenhez fűző szeretet ad értéket – nyomatékosította a főesperes hiánypótlónak, jól dokumentált, igényes kivitelezésű munkának nevezve a Sas-könyvet. – Kolozsvár, Erdély szíve a történelem folyamán sok fontos esemény tanúja volt. Olyan eseményeknek, amelyek meghatározóak nemcsak a város, hanem az erdélyi közösség számára is. A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint a továbbiakban is – összegzett a főesperes.
Kötet készül a plébánia könyvtáráról
Sas Péter szerint e kötet megírása volt a főesperes legnagyobb igényű felkérése, majd vázolta, hogy további köteteken dolgozik, amelyek a Szent Mihály plébánia adattárát, könyvtárát mutatják be, továbbá egy monográfia elkészítését is tervezik.
– Szent István királyunk komoly erődítményt, illetve várat építtetett a bányák, így a tordai sóbánya környékén is. Könyvemet a létesítésének 950. évfordulóját már betöltött bencés apátság épületének bemutatásával kezdtem. Az egykori templomot az 1241-es tatár betörés elpusztította ugyan, ám a bencések meghatározó hatást gyakoroltak a környék kultúrájára. A városban észlelhető nehézségek miatt a lakosok eltávolodtak a bencések pompás szertartásaitól. Ennek tulajdonítható a domonkosok és a ferencesek iránti érdeklődés, ezek az úgynevezett kolduló rendek ugyanis az életformájuk miatt közelebb kerültek a kolozsváriakhoz – tájékoztatott Sas Péter, majd kitért a Farkas utcában létesített minorita templomra, amely szintén az egykori várfal mellett épült fel. A szerző egy érdekességre is felhívta a jelenlevők figyelmét: a Farkas utcai református templom homlokzati falán felfigyelhetünk egy ablakra, amelyre nyílást is vágtak, ez pedig ismeretei szerint egyedülálló. – Még mindig léteznek megoldásra váró kérdések – hangoztatta a művelődéstörténész, majd kitért a Szent Mihály-templom XIV. századi építésének történetére is. A Szentpéteri templomot illetően már a középkorban is állt ott egy templom, ám az az 1241-es pusztítás áldozatává vált. – A középkori templom maradványai a mostani altemplomban találhatóak – magyarázta az előadó, majd folytatta: – Mivel a minoriták a katolicizmus XVIII. századi újabb térhódítása után sem kapták vissza Farkas utcai templomukat, ezért a mostani Deák Ferenc utcában telket és házat vásároltak. Ott építették fel azt a templomot, ami ma is áll. Az 1924-es konkordátum értelmében a templomot a görög katolikus egyház használatára bocsátotta a Vatikán, tehát elvileg még mindig ennek a tulajdonában van.
Száz éve „látható” a főtéri templom
A Szent Mihály-templom kapcsán a kötet szerzője megemlítette, hogy a XIX. században az akkori plébános, Kedves István kezdeményezésére épült fel a torony közadakozásból. – A Szent Mihály-templomot teljes pompájában csak 1899-ben láthatták a kolozsváriak, hiszen addig körül volt építve. Ekkor nyitották meg a Szentegyház utcát is a Főtér felé. A Főtér nyugati oldalán négy házat bontottak le – a Gyergyai-házat, a Tivoli-házat és két Radák-házat –, ezek helyén építették meg a Szentegyház utcában az úgynevezett Státus-palotákat. A nagypolgári, 4-5 szobás lakásokat Alpár Ignácz építész tervezte, a város tehetősebb rétegének képviselői – orvosok, ügyvédek, vállalkozók – számára. Az építkezést a XX. század elején Hirschler József plébános folytatta, akinek a nevéhez nem csak a Ferenc József/Horea úti Marianum létesítése, hanem a sétatéri bérpaloták építése is fűződik. A Marianum kapcsán Sas Péter kifejezte abbéli reményét, hogy az ingatlan mihamarabb visszakerül a római katolikus egyház tulajdonába, és ekkor lehetővé válik egy Hirschler-emléktábla elhelyezése is. Szó esett még a kolozsvári katolikus – a minorita, a piarista, a ferences rendi – templomok alatt húzódó kriptákról is.
A könyvben nem csak a fentebbi épületek szövegszerű bemutatása található meg, hanem az egyes épületek korabeli tervrajzainak fényképe, illetve az épületeket bemutató fekete-fehér és színes fotók is.
Sas Péter megjegyezte: a könyv szövege és a képaláírások magyarul és románul is olvashatóak, hiszen a többségnek meg kell értenie, hogy miért fontosak számunkra ezek az épületek, és miért fáj, ha ezeket nem rendeltetésszerűen használják, illetve nem fordítanak kellő gondot karbantartásukra azok az intézmények, amelyek jelenleg ott székelnek. Ehhez kapcsolódóan Sas Péter Kelemen Lajost idézte, aki már közel száz évvel ezelőtt szintén épített örökségünk ápolására szólította fel a kolozsváriakat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Devictus vincit – Mindszenty József emlékest Kolozsváron
Mindszenty József bíborosra, esztergomi érsekre, Magyarország utolsó hercegprímására emlékezett születésének 120. évfordulóján a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén megtartott rendezvényen. Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kifejtette: Mindszenty a magyar katolikus egyház XX. századi kiemelkedő személyisége volt. Fodor György piarista konfráter arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy tudomása szerint ez az első, s mindmáig egyetlen esemény Erdélyben, amelynek során megemlékeztek Mindszentyről. – Nem először történik meg, hogy Kolozsvár elöl jár a kezdeményezések terén, egyházi vonatkozásban is. Mindszenty József követendő példa a Krisztus iránti papi engedelmesség szempontjából is – hangsúlyozta a konfráter. A Szent Mihály Plébánia Szent Cecília kórusa Potyó István karnagy vezetésével három ismert vallásos művet adott elő, Jancsó Miklós színművész pedig Mindszenty emlékirataiból olvasott fel részleteket.
Mindszenty József életét Kovács Sándor római katolikus főesperes ismertette. – Ki volt Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása? Egyéniségét a legválasztékosabban megfogalmazott szavak sem tudják méltóképpen a mai nemzedék elé tárni. Születésének 120. évfordulóján megpróbálom feleleveníteni erőt sugárzó és irányt mutató tanítását – tette hozzá a főesperes, majd boldog II. János Pál pápát idézte, aki szerint „Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát, olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyva ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért”.
Kovács Sándor előadásából megtudtuk: Mindszenty József a Vas megyei Csehimindszenten született 1892. március 29-én, szülei Pehm János és Kovács Borbála voltak. Ifjú korában újságíró akart lenni, aki tollal harcol minden ellen, ami gonosz, ám az akkori erdélyi püspök, gróf Majláth Gusztáv Károly kérésére elhatározta, hogy pap lesz. Érettségi után a szombathelyi szemináriumban kezdte el teológiai tanulmányait. 1915. június 12-én szentelte pappá a szombathelyi székesegyházban Mikes János megyéspüspök. Első szolgálati helye Felsőpaty településen volt. 1917. február 1-jén kinevezték a zalaegerszegi állami főgimnázium hittan tanárává. Az 1919-es vörös őszirózsás forradalom idején rövid ideig letartóztatták, és kitoloncolták a megye területéről. Huszonöt évesen megbízták Zalaegerszeg plébániájának és az ide tartozó filiálék vezetésével. Javaslatára új népiskolák létesültek, zárdatemplomot építtetett. Elvállalta a Keresztény Párt megyei elnökségét. Ezt azzal indokolta meg, hogy „A lelkipásztori életben a politika szükséges rossz. De mivel a politika ledöntheti az oltárt és romlásba viheti a halhatatlan lelket, súlyosan kötelező lelkipásztori feladatnak tekintette a szavazó polgárok alapos tájékoztatását”.
1927-ben az egyházmegye zalai részének püspöki biztosává nevezték ki. Az elkövetkező évtizedben 9 új plébániatemplom, 7 plébániaház, 9 ideiglenes miséző hely, 11 ideiglenes plébánialak, 12 új iskola és egy aggmenhely felépítését valósította meg. 1937-ben pápai prelátusi tisztséggel tüntették ki, majd 1944. március 4-én XII. Pius pápa veszprémi megyéspüspöknek nevezte ki.
– Róma választása azért esett Mindszenty Józsefre, mert a püspöki kar megerősítésére olyan főpapokat kívántak, akik a háború befejezésének időszakában kemény és állhatatos, a totalitárius rendszerrel szembeszegülő, az egyházhoz és a hazához hűek maradtak – magyarázta Kovács Sándor.
Az 1944-es zsidóüldözés közepette védelmébe vette az üldözötteket: körlevélben hozta az ország közvéleményének tudomására állásfoglalását. 1944. november 27-én a nyilasok újból fogságba vetették. 1945. húsvét éjszakáján, április 20-án térhetett haza székvárosába, Veszprémbe. XII. Pius pápa 1945. szeptember 15-én nevezte ki esztergomi érseknek, majd ugyanazon év októberében iktatták be érseki és hercegprímási kettős méltóságába. XII. Pius pápával először 1945. decemberében találkozott. 1946. februárjában a pápa bíborossá avatta. 1948-ban Mária-évet hirdetett meg: fáradhatatlanul járta az országot, hogy imádságra és engesztelésre szólítsa fel a nemzetet, és a magyarok Nagyasszonyának pártfogását kérje az újjáépítéshez. A kommunista hatalom kémkedéssel, valutaüzérkedéssel és összeesküvéssel vádolta, majd 1948. december 26-án letartóztatták. 1949. február 3-án kirakatperben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1956. október 31-én kiszabadult, ám ez csak a forradalom leveréséig tartott, akkor újra közellenséggé nyilvánították. Ezt követően másfél évtizedet az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén töltött, majd 1971. szeptember 28-tól a bécsi Pázmáneumban tartózkodott. 1975-ben bekövetkezett haláláig járta a világot, felkeresve és lelkesítve a hazájukból elmenekült magyarokat. Először a saját maga által választott osztrák búcsújáróhelyen, Máriacellen temették el, majd 1991. május 3-án az esztergomi bazilika altemplomában, annak érseki sírkápolnai részében kapott végső nyughelyet.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: Mindszenty boldoggá avatási eljárása folyamatban van.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Leányanyaotthont, kápolnát és szobrot avattak
Árpád-házi Szent Erzsébet-napok Kolozsváron
A hagyományteremtő szándék s egy leányanyaotthon, új kápolna átadása és megáldása „hozta létre” Kolozsváron az Árpád-házi Szent Erzsébet-napokat, amelyeket az elmúlt hétvégén a Szent Kamill Otthonban ünnepeltek. A többfunkciós otthon udvarán immár egy szobor is tiszteleg a magyar királyleány életpéldája előtt.
Az ünnepséget megnyitó köszöntőjében az Árpád-házi Szent Erzsébet-napok főszervezője, Tokay Rozália elmondta, hogy az új otthon a segítségre szoruló anyákat, kisgyermekeket és öregeket szeretné szolgálni, amint azt az épület falán látható tábla is hirdeti: Leányanyaotthon, bölcsőde, óvoda és idősek otthona. Mint mondta, sokan kételkedtek abban, hogy a gazdasági válság közepette lehetséges vállalkozás az építkezés. Annál nagyobb örömmel hirdetik most: áll a többszintes épület, a kápolna és az udvaron Árpád-házi Szent Erzsébet szobra! Azt is elmondta, hogy szerte a világban – például Franciaországban, Németországban – már régóta tisztelik és ünneplik Árpád-házi Szent Erzsébetet, de nálunk még nincs ennek hagyománya. Ezt a hiányt szeretné pótolni az új kezdeményezés, ezután évente megrendeznék a Szent Erzsébet-napokat Kolozsváron is.
Nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklése után Kisbács község római katolikus énekkara lépett fel, Kovács Árpád plébános vezényletével. A kitűnően „szóló” vegyeskórus előadásában felcsendült, többek között, Kodály Zoltán Stabat Mater című kórusműve is.
Kovács Sándor főesperes előadásában Árpád-házi Szent Erzsébetet az egyház és a nemzet példaképének, a női eszmény megtestesítőjének nevezte. Mint mondta, ezt bizonyítja élete, sorsa. Egy személyben volt szerelmes fiatal nő, családanya, szociális munkás, várúrnő és politikus. Kirítt a német feudális udvarból, nehezen tudta elfogadni annak szabályait, életfelfogását.
Fábián Mária, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség elnöknője elmondta, hogy a nőszövetség szoros kapcsolatot ápol a Szent Kamill Otthonnal már annak felavatása óta. Hagyománnyá vált a gondozottak látogatása, és Erzsébet napján évente kiosztják „Szent Erzsébet kenyerét”, emlékeztetve, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet is élen járt a jótékonykodásban, a szegények, betegek megsegítésében.
Kiss Endre József Sárospataknak, Szent Erzsébet szülőhelyének az üzenetét hozta el Kolozsvárra. A magyar királylány életének bemutatásával arra kereste a választ, hogy mit is üzen a mai magyar kereszténységnek Árpád-házi Szent Erzsébet. Azzal, hogy megnyitotta Wartburg várának éléskamráját a szegények előtt, és betegeket, leprásokat ápolt, megbotránkoztatta környezetét, de nekünk, az utókornak példát mutatott keresztényi alázatból.
Vitéz Hunyadi László, a budapesti Történelmi Vitézi Rend főkapitánya előadásában Szent Erzsébet és a magyar Szent Korona kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy a királylány a Szent Korona közegében született, de nem ebben nevelkedett. Bemutatta a Szent Erzsébet számára készített fejereklyetartó képét. Ez az ereklye ma is megtalálható Marburg várában, nagyon hasonlít a magyar koronához. Magyarországon, Esztergomban található Szent Erzsébet ágyának farúdja, ezüstbe foglalva.
A 8 évvel ezelőtt a hit erősítése és a gyermekáldás szorgalmazása érdekében megalakult Áldás, népesség mozgalom képviselője, Csép Sándor előadásában hangsúlyozta, hogy a hit által született meg ez a két szociális otthon is, hiszen nem hagyható segítség nélkül az, aki vállalja, hogy egy új élettel gazdagítja „Isten virágoskertjét”. A népességfogyás egyetlen ellenszere a gyermekáldás, ehhez nyújt segítséget a most felavatott leányanya- és gyermekotthon is – hangsúlyozta Csép.
Az előadások közt alkalomhoz illő szavalatok hangzottak el, és a Szent Kamill Otthon lakói rövid jelenetet mutattak be Szent Erzsébet életéből. A szombati program méltó befejezéseként Jancsó Miklós színművész mondott verset, majd a sárospataki, Bálint Béla vezette 8kor Színház társulata mutatta be pódiumműsorát, és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai verses-zenés összeállítást adtak elő, Kocsis Imola tanárnő vezetésével.
A vasárnap délelőtti ünnepi szentmisét Kovács Sándor főesperes celebrálta a Szent Kamill Otthon kápolnájában. A szentbeszéd hangsúlyozta, hogy Isten a XXI. század emberétől is azt kívánja: könyörüljön a rászorulókon, szenvedőkön. A szeretetszolgálat sohasem válik fölöslegessé, mert mindig lesznek szenvedők, erre tanít Árpád-házi Szent Erzsébet példája is.
Az új kápolna felszentelése és az udvaron felállított Szent Erzsébet-szobor megáldása után Albert Júlia és Rekita Rozália színművészek szavalataival folytatódott az ünnepség. Magyarország kolozsvári főkonzulátusát Vízi Gabriella konzul képviselte. Jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, valamint László Attila és Eckstein-Kovács Péter parlamenti képviselőjelöltek, akik mind elismeréssel méltatták a nagyszerű, példaértékű eredményeket.
MOLNOS SÁRA
Szabadság (Kolozsvár)

Biró Vencel-emléknap könyvbemutatóval, piarista himnusszal
Halálának 50. évfordulóján rangos rendezvénysorozattal emlékeztek a kimagasló piarista szerzetespapra, tanárra, történészre és íróra, Biró Vencelre.
A Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület és a Piaristák Romániai Rendtartománya szervezésében december 11-én megtartott emléknap szentmisével kezdődött a Piarista templomban, ahol a jelenlevők tisztelettel adózhattak Kalazanci Szent József, a kegyes tanítórend alapítójának vérereklyéje előtt. A főcelebráns Ruppert József atya, a romániai rendtartomány felelőse hangsúlyozta, hogy Biró Vencel személyében a pap, a lélekhalász után természetesen a tanárt, a piarista élethivatás kiváló hordozóját kell tisztelnünk, aki nem érte be az oltár és a katedra odaadó szolgálatával, hanem a tudomány művelésére is elkötelezte magát.
A szentmisét követő rövid, de meghitt találkozó és szeretetvendégség után (a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Körének székhelyén) az emléknap koszorúzással folytatódott Biró Vencel házsongárdi nyughelyénél, ahol Magdó János kolozsvári magyar főkonzul – Vizi Gabriella konzul kíséretében – is elhelyezte a kegyelet koszorúját.
Délben a piarista főgimnázium utódiskolájában, a Báthory-líceumban folytatódott a megemlékezés. Timár Ágnes igazgató köszöntőjében nyomatékosította, hogy azért is jelentős az itteni rendezvény, mert ebben a könyvtárban a piarista múltat idézi a hajdani iskolából, a XVIII. századból származó gyönyörű festőállvány, a régi didaktikai eszközök, bútorok. „A piarista szellemet, a hagyományokat, melyek ma is élnek, minden erőnkkel szeretnénk megőrizni tanintézetünkben” – mondotta az igazgató, majd Ruppert atya beszélt a diákoknak Biró Vencelről, az ifjúság szeretett tanáráról és lelki vezetőjéről. Atya volt, mindenek fölött szerető, jóságos atya – fűzte hozzá. Váradi Éva, az iskola történelemtanára A Piarista rend tevékenysége Kolozsváron és Erdélyben címmel értekezett, kiemelve: Biró Vencel nevelői munkássága több nemzedék életét befolyásolta. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a kolozsvári piarista iskolában létesítettek először Erdélyben csillagvizsgálót, a kommunista államosításkor pedig 65 ezer kötetes könyvtárat koboztak el.
Délután könyvbemutatón vehettek részt a Kegyes Tanítórend történelme iránt érdeklődők a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. – Kettős okunk van ünnepelni, egyrészt Biró Vencelre emlékezünk, másrészt könyvet „bocsátunk útjára”, s minden újabb kiadvány megjelenése ünnep – szólt az egybegyűltekhez Fábian Mária nőszövetségi elnök. Kovács Sándor főesperes plébános köszöntőjében kifejtette: nem ismer magasztosabb világi és egyházi feladatot az oktatásnál és nevelésnél, hiszen ez egyben a jövőalapítást is jelenti. A főesperes meggyőződése szerint az emléknap ajándékaként kerülhetett bemutatásra Biró Vencel Katolikus kincsek – Egyháztörténeti tanulmányok című kötete.
A könyvbemutató előtt az előszót író Ruppert József A kivágott fa kizöldült alapgondolattal értekezett a piarista újjászületésről Erdélyben, majd részletesen ismertette Biró Vencel életútját, amit a keresztény eszmények mellett a színtiszta humánum vezérelt.
A könyv szerkesztője, Sas Péter művelődéstörténész felhívta a figyelmet arra, hogy Biró halála után ötven esztendővel is tud újat mondani. A kötet egyébként Biró életművének egyháztörténeti vonatkozásait tartalmazza: rendtörténeti és általánosabb egyháztörténeti tanulmányokat, az erdélyi katolikus személyiségek életpályáját. A kötetet a remények szerint még kettő fogja követni – hangzott el.
A rendezvényen a piarista főgimnázium hajdani dalárdájának hagyományait követve fellépett a Báthory-líceum negyven tagú gyermekkara, Kocsis Imola zenetanárnő vezényletével, végezetül pedig a jelenlevők közösen elénekelték a piarista himnuszt.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Márton Áron püspökké szentelésére emlékeztünk
Márton Áron (1896–1980) püspökké szentelésének 74. évfordulójára emlékeztünk február 12-én. A Kolozsvári Római Katolikus Szent Mihály Plébánia által szervezett rendezvény a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén kezdődött, majd Kovács Sándor főesperes előadása után a jelenlévők átvonultak a templomkertbe, ahol megkoszorúzták a püspök szobrát. Végül, a Szent Mihály-templomban megtartott ünnepi szentmisén hangfelvételről hallgathattuk meg Márton Áron egyik, 1972. évi szentbeszédét, amely a frissen végzett kispapoknak szólt.
– A Hit Éve jó lehetőség arra, hogy ne csak hitünket tisztítsuk meg, hanem különös figyelemmel forduljunk Márton Áron felé is. A közösségnek mindig jó példákra van szüksége ahhoz, hogy a helyes úton maradhasson. Olyan példákra, amelyek kitartásra sarkallnak. Kevesen vannak azok, akik Márton Áronhoz hasonlóan a nyugodt élet helyett az önfeláldozást és a meg nem alkuvást választották. Márton Áron szellemi öröksége elválaszthatatlan a hittől, utolsó körlevele is ezt támasztja alá – mondta bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök.
A folytatásban Kertész Adél (hegedű) és Márton Szabolcs (gitár) G. Fauré Pavane című művét tolmácsolta, majd Kovács Sándor főesperes előadásában kifejtette: kettős ünnepet ülünk, hiszen Marosvásárhelyen Léstyán Ferenc vikáriusra, marosvásárhelyi főesperes-plébánosra emlékeznek születésének 100. évfordulóján, Kolozsváron pedig a 74 éve püspökké szentelt Márton Áronra. Hozzátette: jövőre, a 75. évforduló alkalmából nagyobb szabású ünnepséget szerveznek majd.
Előadásában a főesperes Jakubinyi György jelenlegi gyulafehérvári érsek 1980-ban, a püspök halálakor keletkezett, de csak 1996-ban napvilágot látott írásából idézett.
– Elődjéhez, Majláth Gusztáv Károly püspökhöz hasonlítva, Márton Áron a „hegy lábánál nőtt dombnak” nevezte önmagát. Most már ő lett szemünkben a hegy, sőt a szikla – idézett Kovács Sándor.
Jakubinyi írásából Kovács Sándor felelevenítette azt a megható találkozást is, amikor Márton Áron – nem sokkal halála előtt – megjelent a püspöki lak kertjében, az akkori papnövendékek pedig elénekelték neki a Jó atyánkért esdeklünk kezdetű püspökfogadó éneket. Végül a főesperes Márton Áron életrajzi adatait ismertette, amelyből kirajzolódott a püspök küzdelmes, nehézségekkel és megpróbáltatásokkal teli élete.
Boér Ferenc színművész szavalata után a jelenlévők elénekelték a Boldogasszony Anyánk katolikus éneket, majd átvonultak a Szent Mihály-templom kertjébe, ahol többen is (Magdó János magyar főkonzul, Horváth Anna alpolgármester, a piarista öregdiákok) koszorút helyeztek el a püspök szobránál.
Az ünnepi szentmisén hangfelvételről meghallgathattuk Márton Áron 1972-es beszédét a pap kötelességeiről, amelyek ma is időszerűnek bizonyulnak. – A római katolikus papnak közvetítenie kell a szükséges erkölcsi és lelki erőt híveinek, és osztatlan erővel kell szolgálnia a rábízott hívek lelki üdvét. Vezetnie kell az egyházközséget, azt élettel és lélekkel kell megtöltenie – mondta egykor a kispapoknak a püspök. – Olyan időben lettetek papok, amikor a világ változásai megszédítik az embereket. Ennek a világnak még inkább szüksége van olyan emberekre, akik Jézusban hisznek. Hirdetnetek kell Isten igéjét, amely örök és mindig új. Hirdetni kell azt alkalmas és alkalmatlan időben. Közvetítsétek az Istentől származó hitet és reményt, és így maradjatok hűségesek Istenhez” – mondta Márton Áron több mint negyven évvel ezelőtt, majd Isten áldásával bocsátotta útjukra a papnövendékeket.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Hitélet – Régi bibliák a templomtoronyból az új könyvtárba
Több XV. századi könyvet, ritkaságnak számító misekönyveket és Márton Áron bejegyzését viselő misekönyvet is megtekinthettünk a Kolozs-Dobokai Főesperesség 700 éves fennállását ünneplő, Elődeink Bibliái című tárlaton, a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén, kedden délután. A bibliák a főtéri templom tornyából átkerülnek a rövidesen megnyíló új levél- és könyvtárba.
Fábián Mária nőszövetségi elnök köszöntő szavai után Kovács Sándor római katolikus főesperes elmondta: a most kiállított bibliák eddig a Szent Mihály-templom tornyában voltak. – A hőmérsékletingadozás miatt a torony nem volt megfelelő a könyvek tárolására. A Szentegyház utca 2. szám alatti ingatlanunk felső részében nemsokára megnyitjuk az új levél- és könyvtárat. Így az eddig elraktározott könyveket el lehet majd olvasni, a szakembereknek pedig megadjuk a lehetőséget a kutatásra. A Szentegyház utca 4. szám alatti ingatlan egyik földszinti termében állandó egyházművészeti kiállításon megtekinthetőek lesznek a toronyban őrzött szobrok, barokk képek, oltárrészek – közölte a jó hírt a főesperes. – A szent, azaz a biblikus irodalom kezdetei a szájhagyományban gyökereznek. Lelki és nyomdaművészeti kincsek szép csokrát emelhetjük ki ezen a kiállításon, és szemlélhetjük hitünk és lelkünk gazdagodásáért – magyarázta Kovács Sándor, majd a Biblia tanításáról szóló Gárdonyi-versrészletet olvasott fel.
A Potyó István karnagy vezényelte Szent Cecília kórus fellépésekor szólót énekelt Sándor Csaba, zongorán kísért Geréd István.
– A nehézségek ellenére szerencsés korban születtünk. A gyulafehérvári egyházmegye létesítésének 1000., a kolozsmonostori bencés apátság 950., és most a Kolozs-dobokai Főesperesség 700-ik esztendeje előtt tiszteleghetünk – kezdte előadását Sas Péter budapesti művelődéstörténész. – Érdekes a plébánia könyvtára, ám nem áll a rendelkezésünkre olyan adat, amelyből kiindulva hitelesen be lehet mutatni a történetét. A templom történetét alapul véve elmondhatjuk, hogy a hívek sokszor adományoztak könyveket a templom javára. A XX. század első évtizedében Kelemen Lajos kolozsvári helytörténész naplójában arról számolt be, hogy az aporfalvi Apor-kúria könyvtárát kutatva a Szent Mihály-plébánia könyvtárából származó könyveket fedezett fel, amelyek valószínűleg a XVII. századbeli Apor József plébános által olvasott könyvek közül felejtődtek a családi könyvtárban. Sajnos, az Apor-könyvtárat 1944-ben felgyújtották, az egyetlen leírás róla az, amit Kelemen Lajos naplójából olvashatunk – közölte az előadó, majd további forrásokat említett. Mint mondta, Kelemen Lajos 1915-ben a Keresztyén Magvetőben közölt írást a Szent Mihály-plébánia könyvtárának egyes darabjairól. Kelemen Lajos még kiadatlan naplójából tudjuk meg, hogy 1925-ben Csűry Bálint nyelvésszel elkezdték a plébánia könyvtárának átnézését. 1932-ben Hirschler József plébános megmutatta a könyvtár anyagát Asztalos Miklós budapesti történésznek, aki 1934-ben megjelentetett a Könyvtári Szemle folyóiratban egy tanulmányt.
Megtudtuk továbbá, hogy a XVII. század előtt megjelent egyes könyvekben nem katolikus papok írtak a lapszélekre bejegyzéseket, amelyek most az egyháztörténészek érdeklődésére tarthatnak számot.
– Vorbuchner Adolf erdélyi római katolikus püspök 1938-ban felkérte Baráth Bélát, aki 1928–1942 között a gyulafehérvári Batthyaneum igazgatója volt, és könyvtörténettel is foglalkozott, hogy írja össze a Szent Mihály-plébánia könyvtárában található ősnyomtatványokat. Baráth hozzávetőlegesen 100 ősnyomtatványt írt össze, amelyeket 1440–1500 között adtak ki. Munkája eredményeképpen tájékoztató kiadványt jelentetett meg. Mindez azt mutatja, hogy a korabeli plébánosok fontosnak tartották a könyvek beszerzését. Sajnos, a két világháború idején sok levéltár, könyvtár elpusztult. Ma a Szent Mihály-plébánia könyvtára kb. 2000 kötetből áll, ebből 24 ősnyomtatvány, bibliákat, misekönyveket, a vallásos élettel kapcsolatos kiadványokat tartalmaz – közölte Sas Péter.
Az előadó röviden ismertette a kiállított könyveket, mint például az 1575-ben kiadott Concordia-jegyzéket. – Ez a szép fatáblás, bőrkötéses könyv sarokveretekkel, a korabeli mesterek szakértelmét, gondosságát bizonyítja. Az eltelt évszázadok ellenére ma is jó állapotban van, és sok érdekességet tartalmaz. Ezt a bibliát Hirschler József plébános ajándékozta a XX. század elején az Auguszteumnak, ahol a Miasszonyunkról elnevezett nővérek iskolát működtettek (a mostani református Kakasos templom mellett – szerk. megj.) – mutatott rá egy könyvre Sas Péter. – Megtekinthetünk itt egy Károli Gáspár-féle eredeti bibliafordítást, amit Amszterdamban adott ki Misztótfalusi Kis Miklós, továbbá a Petrus Lombardus munkáit tartalmazó, 1487-ben kiadott negyedik kötetet. Nagy gondot fordított a könyvtár fejlesztésére Kedves István plébános, akinek a nevéhez a templomtorony felépítése fűződik. Éltes Károly plébános pedig francia és latin nyelvű kiadványokat szerzett be külföldi útjai során – tette hozzá Sas Péter.
Az előadás után Albert Júlia színművész a Szent Mihály- templomhoz kapcsolódó verseket mondott erdélyi magyar költőktől.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Egyetemi jegyzetből könyv: a gyulafehérvári egyházmegye története
Marton József nagyprépost, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kara dékánjának könyvét mutatták be a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye a 20. században című kötettel Fábián Mária nőszövetségi elnök szerint Marton József még a laikusok számára is tartalmas olvasnivalót nyújt. Kovács Sándor római katolikus főesperes Marton József oktatói munkásságát ismertette, majd a könyvet Csucsuja István BBTE-oktató mutatta be. Szabadság (Kolozsvár)

Katolikus Nőszövetségek találkozója Kolozsváron
2015. április 20-22 között került sor Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete lelkigyakorlatos napjaira, melyen 31 nőszövetség közel 130 tagja, illetve 21 lelkipásztor vett részt. A találkozón szép számban vettek részt a nagyváradi római katolikus egyházmegyéből a zilahi Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség tagjai, Ft. Sövér István plébános vezetésével, Nagyváradról, a várad-olaszi Szent Rita, valamint a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség tagjai Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános, kanonok vezetésével.
A találkozó mottója: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket (Jn 15,12)
A lelkigyakorlat a rendező, kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében zajlott le. Az egybegyűlteket Fábián Mária az E.R.K.N.E. elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta Exc. Jakubinyi György érsek úr üdvözletét, majd, felolvasta Ft. Tamás József segédpüspök illetve Ft. Pék Sándor esperes leveleit, melyben köszöntötték a lelkigyakorlat résztvevőit. Ft. Kovács Sándor fő esperes a Fórum lelki vezetője köszöntő beszédében kiemelte a nők szerepét korunk társadalmában, a családban, mint ahogy Márton Áron püspök is kihangsúlyozta: a család az amelyből az élet fakad, itt sűrűsödik össze az emberiség összes öröme és bánata, a család biztosítja, hogy erős, alkotóképességű emberek nevelkedjenek. A család felbomlása a társadalom hanyatlásához vezet, ilyen körülmények között a nőknek különösen nagy felelősségük van. Az ő tevékenységük befolyással van azonban nemcsak a családra, hanem az egyházra és egész közösségünkre. Ferenc pápa is beszédeiben kihangsúlyozza a nők szerepét mondván, hogy a nők mindennapi munkája befogadóvá teszi társadalmunkat, steril az a világ melyből a nőket kirekesztik.
A Báthori István Líceum diákjai Vincze Csilla tanárnő vezetésével, nagy sikert aratva, válogatást mutattak be Petőfi Sándor családdal kapcsolatos verseiből.
A lelkigyakorlaton a résztvevők Ft. Nagy József csíkcsicsói plébános értekezését hallgatták meg melyben az összejövetel mottójából kiindulv szeressétek egymást , amint én szeretlek benneteket Jn. 15,12- a család mai szerepéről értekezett, a családról melyre a szeretet fénye kell ragyogjon, a családról mely melegség, szeretet, közös asztal és valaki ,aki vár ha hazatérünk. Saját tapasztalatait elevenítette fel édesapja, édesanyja gondos szeretete védte Őt egész eddigi élete alatt. Bemutatta a házas hétvége mozgalmat mely Spanyolországból indult ki és terjedt el egész Európában, Magyarországon 2001-től tartanak ilyen rendezvényeket Erdélyből mintegy 500 házaspár a tagja, egyházközségükben Csíkszépvizen tartottak házas hétvégét legutóbb, melyen 16 házaspár vett részt, melynek célja volt tudatosítani a szeretetet mely a család fundamentuma, a család az első hely ahol megtanulunk beszélni, kommunikálni, imádkozni a hely ahol szeretetben neveljük gyermekeinket. Homa Ildikó szociális testvér Kötetlenül elköteleződve című előadásában a családos találkozókról értekezett a Szent Mihály plébánián. Ft. Illyés Csaba Nagykárolyi plébános „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”( Ap.Cs 20,35) címmel értekezett rámutatva, hogy korunkban elhatalmasodott az önzés a pillanatnyi élvezetek hajhászása, a kapzsiság, a földi gyarapodás elsődlegessége, eltévelyedés a hittől, sokszor fordulunk el a segítséget kérőktől. A hívő ember Krisztus nyomában kell járjon, mert az Ő szeretete nélkül nem tudjuk gyakorolni az irgalmasságot mely Krisztus közelségéből fakad.
A Fórum résztvevői közösen imádkoztak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért. A Szent Mihály templomban nagysikerű koncertet tartott a Szent Cecília kórus és zenekar dr. Potyó István vezényletével. A lelkipásztorok tanácsainak meghallgatása után a záró szentmisén vettek részt melyen szentbeszédet Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános mondott. A következő találkozó, lelkigyakorlat színhelye 2015 szeptemberében Nagyvárad lesz, ahol a nőszövetségek elnökei és lelki vezetőik vesznek részt.
Fleisz Judit, a nagyvárad-velencei Lisieux-i Kis Szent Terez Nőszövetség elnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hitélet – Nagyváradon találkoztak az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek
A kolozsvári Szent Mihály egyházközség Nőszövetségének küldöttsége is részt vett az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesületének (ERKNE) őszi találkozóján, amelyre szeptember 21. és 23. között Nagyváradon került sor. A rendezvény mottója Avilai Nagy Szent Teréztől származott: „A legbiztosabb nem akarni mást, csak amit Isten akar, Aki jobban ismer minket, mint mi magunkat...”
A tanulságos, időszerű s a jövőbeni tevékenységet előrevetítő országos rendezvényről Fábián Máriát, az ERKNE és egyben a Szent Mihály nőszövetség elnökasszonyát kérdeztük.
– Kik szervezték és kik vettek részt ezen a lelkigyakorlattal összekötött országos találkozón?
– A fórumot ez alkalommal a várad-olaszi Szent Rita (elnök Stelli Olga, lelkivezető Kiss Albert atya) és a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz (elnök Fleisz Judit, lelkivezető Curaliuc Demeter atya) nőszövetségek szervezték, amelyen 30 erdélyi katolikus nőszövetség elnöknői, illetve 13 lelkivezető pap, több mint 60 személy vett részt. A rendezvény Böcskei László nagyváradi megyéspüspök támogatásával jött létre, fővédnöke Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes, országos lelkivezető volt.
F. Gy.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar Kultúra Napja: „Jó nekünk a régi himnusz…”
Teltházas rendezvénnyel ünnepelték szerdán este a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség dísztermében a Magyar Kultúra Napját. Köszöntőjében Fábián Mária elnök rámutatott arra, hogy az ilyen rendezvények által sikerül nagyobb figyelmet szentelni hagyományainknak, gyökereinknek, megerősítjük nemzeti tudatunkat és továbbadjuk értékeinket.
Kovács Sándor főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy január 22-e nemzeti imánk, a Himnusz születésnapja, így a rendezvénnyel egyben Kölcsey Ferenc előtt is tisztelgünk, aki 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz szövegének megírását. Ez Kölcsey hazafias költészetének legnagyobb remeke, amelyet 1844-ben zenésítettek meg pályázat keretében – azt a Nemzeti Színház akkori karmestere, Erkel Ferenc nyerte meg. Az idén 193 éves Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Márton Áronnal házasságról és családról
Márton Áron – A keresztény családok pártfogója címmel szervezett rangos rendezvényt szerda délután a Kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus plébánia. Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete, illetve a helyi nőszövetség elnöke köszöntötte a Szentegyház utcai dísztermet megtöltő közönséget, köztük a vendégként érkezett Nagyváradi Casciai Szent Rita Római Katolikus Nőszövetség tagjait, élükön lelkivezetőjükkel Kiss Albert főesperes-plébánossal és Stelli Olga elnöknővel.
Fábián Mária elmondotta: Márton Áron már abban az időben felismerte és világossá tette, hogy népet nagyobb veszély nem fenyegethet, mintha gyökerében, a családban kezd el gyengülni. A püspök kiemeríthetetlen keresztény szellemisége a 21. században is nevel.
A zenei mozzanat – melynek keretében Egyed Apollónia énekművész előadta Pietro Mascagni Parasztbecsület operájából az Ave Mariát, zongorán kísérte Potyó István karnagy, tanár – után Kovács Sándor főesperes tartott előadást, melynek bevezetőjében hangsúlyozta, hogy ezzel a rendezvénnyel, illetve előadásával a 120 évvel ezelőtt (1896. augusztus 28-án) született Isten szolgája Márton Áron püspök előtt szeretne tisztelegni. Égi kegyelem, hogy erre az évfordulóra éppen az Irgalmasság Szentévében kerül sor.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztelgő megemlékezés 1849 és 1956 októbereire
In memoriam – októberek 1849 és 1956 című telt házas rendezvénnyel elsők között emlékeztek meg szerdán délután a két magyar forradalomról és szabadságharcról, azok ismert és ismeretlen vértanúhőseiről a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében.
Bevezetőjében Fábián Mária, a nőszövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a magyarok példát adtak Európa népeinek szabadságszeretetükről. Mind az 1848–49-es, mind az 1956-os eseményekben elsősorban idegen, konkrétan orosz beavatkozással sikerült csak vérbefojtani a nemzetet. Erkölcsi és hazafias kötelességünk megemlékezni a hősökről és imádkozni értük.
FODOR GYÖRGY Szabadság (Kolozsvár) Szabadság (Kolozsvár)

Ellopott piski történelem
Hosszas, ellentmondásokban és fordulatokban dúskáló pereskedés és egy jogerőre emelkedett igazságtalan ítélet után az Ocskay családnak végérvényesen le kellett mondania az ősi jussról. Európa harmadik legértékesebb arborétuma, a piski dendrológiai park az állam tulajdonában maradt. A román hatóságoknak az erdélyi magyar nemesekhez és a demokratikus rendszerekben szentnek tekintett tulajdonjoghoz való viszonyulása mit sem változott. A piski kastély és a hetvenhektáros park a Romsilva keretében működő kutatóállomás tulajdonában marad. Riportunkban a családi kálváriát jártuk körül.
Nincs visszaút. Az utolsó szalmaszál is – amibe az Ocskay család belekapaszkodott – elszakadt: a család végső búcsút inthet a piski arborétumnak és a rajta álló kastélynak. Az Ocskayak negyed évszázadon keresztül reménykedtek. Amit az embertelen kommunizmus egyetlen éjszaka alatt elvett, az azt követő eredeti demokrácia huszonöt év alatt sem adta vissza. Sőt, 2013 végén jogerős ítélet született, miszerint az arborétum soha többé nem lehet a családé. Az örökösök esetleg csak kártérítésen álmodozhatnak – talán újabb huszonöt esztendeig.
Belefáradtak a pereskedésbe
„Úgy döntöttünk, nem megyünk Strasbourgba, és nem pereskedünk tovább. Ennyi elég volt” – mondja megkeseredetten Balogh Árpád, Ocskay László veje. A 2001. október 30-án letett visszaigénylés óta a Budapesten élő ügyvéd maga látta el a család jogi képviseletét. A 2003-ban a bukaresti törvényszéken elkezdett perben nem kevesebb, mint tizenegy ítélet született. Miután „elhagyta” az alapfokot, az ügy a fővárosi táblabíróság és a legfelsőbb bíróság között „ingázott”. A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék ötször küldte vissza a táblabíróságra. Az idők során hol az egyik, hol a másik fél fele billent a mérleg.
Ahányszor a helyzet megkívánta, Balogh Árpád mindig autóba vágta magát vagy vonatra ült, és Pestről Bukarestbe utazott. Mint mondja, minden egyes tárgyaláson megjelent: azon is, amelyen félnapos várakozás után hetvenkettediknek került sorra, azon is, amely az ellenfél halasztási kérésére három percnél többet nem tartott. „Amikor a pesti ügyvédkollégáknak meséltem, hogy aznap a bírónő csaknem hetvenkét ügyet tárgyalt, azt hitték, ugratom őket. Elképzelhetetlen, hogy mennyi energiát és pénzt beleöltünk. Ahhoz hogy a végén egy papírral maradjunk, amely szerint valamikor bizonyos összeget fogunk kapni. Pedig a másik fél is elismerte, hogy az Ocskayak tulajdonát képezte a kastély és a park, de arra hivatkozott, hogy nem mondhat le róla, hisz rezervátum, ahol kutatás folyik. Ha Mihály királynak a román állam felajánlotta a jóval nagyobb és pompásabb szinajai Peleş-kastélyt, egy Ocskay miért nem kaphatta volna vissza a piski kastélyát? Hol van itt az igazság?” – szomorodik el a vej.
A családnak egyébként minden egyes Hunyad megyei birtokáért a bíróságon kellett megküzdenie a helyi hatalmasságokkal. Nyert is, veszített is pereket. A kedvező és jogerős ítéletek közül is akad olyan, amelynek tíz év után sem sikerült érvényt szerezni. A magyarázat a szokásos: vagy nincs az államnak pénze, vagy az önkormányzat nem rendelkezik elég földdel.
„Az arborétum ügye is olyan, mint a gyulafehérvári Batthyáneumé: az állam mindenfélét kitalál, csak ne kelljen visszaszolgáltatnia a felbecsülhetetlen örökséget” – von párhuzamot a két kincs körüli huzavona és megaláztatás közt a piski római katolikus közösség lelkésze, Tóth János. A Jani atyaként ismert pap szerint a román állam fejőstehénként kezeli az Ocskayak birtokát. „Vágják a fát, használják az üvegházát, a csemeteiskoláját, bitorolják a kastélyt, befektetni meg nem fektetnek egy árva vasat sem” – mondja.
A magyar nemesektől a román államig
Az Ocskay család piski arborétumaként ismert dendrológiai park első növényeit a Gyulai család telepítette a 18. században. Ekkor a Maros partján elterülő hetven hektárnyi részt már ősi szilfa- és tölgyfaerdő borította. A későbbiekben a birtok a Kuún grófok tulajdonába került. A tulajdonképpeni arborétum kialakítása viszont a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Fáy Béla nevéhez fűződik, aki feleségül vette a Kuún örököst, Irmát. Mivel kettejük házasságából nem született gyerek, a birtok Fáy sógorának, Máriássy Andornak a leszármazottaira szállt. Az egyik lány, Klementina Petronella, annak az Ocskay Istvánnak lett a felesége, aki az 1949-es államosításig nagy előszeretettel és rendkívüli hozzáértéssel fejlesztette a parkot. Az évszázadok során valamennyi tulajdonos hozzájárult a növényállomány gazdagításához, de a park az 1885-ben született Ocskay István ideje alatt élte fénykorát. A Kuún, a Fáy és az Ocskay család más vidékekről, de hasonló éghajlati övezetből hozattak érdekes fa- és cserjefajokat. A parkban számos olyan egzotikus fa, cserje és növény is meghonosodott, amelyről a szakemberek eredetileg azt hitték, nem élik túl a klímaváltozást. A magvak meghonosodásában fontos szerepet játszott az Ocskayak által létrehozott melegház.
Bár az államosítás óta a parkban mindmáig mostoha körülmények uralkodnak, az évszázados fákat az 1955-ben létrehozott Erdészeti Kutatóintézet és a park dendrológiai rezervátumi rangra emelt státusa mentette meg a láncfűrésztől. Bár sem a múlt, sem a jelenlegi rendszer nem kezelte elsődleges célként a tudományos kutatást, az itt dolgozó szakembereknek sikerült megfékezniük a pusztítást. Lehetőségeik szerint még a kommunizmus idején is számos füvészkerttel tartották a kapcsolatot, és a nemzetközi csereprogramok keretében igyekeztek más botanikus kertekből beszerezni újabb és újabb magvakat. Annak dacára, hogy az elmúlt fél évszázadban állaga sokat romlott, a piski park még így is Európa harmadik legértékesebb arborétumának számít, amely évente csaknem ötezer turistát vonz a Hunyad megyei kisvárosba. Több százan azért jönnek, hogy kimondottan Piskin termesztett dísznövényeket vásároljanak. Igencsak bő választék vár rájuk, hiszen a parkban mindmáig mintegy kétszázötven növényfaj található. „Nemcsak a kétszázötven fajt, de minden egyes fát és bokrot külön-külön is ismert Ocskay László” – állítja a Magyarországon élő veje, aki gyakran kísérte el apósát egy-egy nosztalgiaútra is az öregúr egykori birtokára.
Kazinczy után kutakodva
Az évszakhoz illő langyos, ám mégis oly csodás déli napsütésben színpompás arborétum fogad. Átlépjük a tágan nyitva álló kaput, de sem jegyárus nénivel, sem kapus bácsival nem találkozunk. Csupán a menyegzőjükre készülő fiatal párra figyelünk fel, akiknek szerelmét egy művészfotós próbálja átmenteni az örökkévalóságba. Sok szerencsét az életben! – kiáltjuk az évszázados fák alatt fényképeződőknek, mire a hátunk mögül valaki morcos szigorúsággal ránk mordul. „Maguk nem vettek jegyet!” – harsogja szemrehányóan a semmiből előbukkanó, igénytelen öltözetű férfi. De kitől is vettünk volna? És hol? Meg egyáltalán a dolgozni érkező újságíróktól is elkérik azt a pár garast? „Na jó, beszélek a főnökkel” – intéz el a park kisistenének tűnő férfi, majd sajtóigazolványainkkal biciklire pattan, és elteker. Már a sokadik vén platánon és borókabokron is túl vagyunk, amikor ismét megjelenik kerékpárjával, és diadalittasan közli, hogy „a főnök is azt üzeni: ha nincs Bukarestből külön engedélyük, jegyet kell váltaniuk”. Nem kell nagy matematikusnak lennie az embernek, hogy kiszámolja, mi kerül több pénzbe és időbe: kérvényt írni és küldeni a fővárosba, megvárni, amíg ott egy még nagyobb főnök vagy akár egy bizottság dönt és harminc napon belül esetleg válaszol, vagy megváltani az alig négylejes jegyet. Egyébként nincs min csodálkozni: amíg élt, az öreg Ocskay László mindig szívesen látott vendég volt a család parkjában, unokáit azonban már csak jeggyel engedik be az arborétum bokrok közül előbukkanó szemfüles őrei.
Prospektus, útbaigazítás, idegenvezetés…? – kérdezzük, majd a két keréken cirkáló őr csodálkozó tekintetéből megértjük a szótlan választ. Legalább azt árulja el, hol van a Kazinczy-emlékoszlop! – kérleljük. „Jaj, az nagyon messze van. Nem is biztos, hogy megtalálják” – ráz le, majd drótszamárra pattanva a fák közötti szélesebbik ösvényen eltűnik.
Ha már az arborétum képtelen idegenvezetést biztosítani, a hetvenhektáros dendrológiai park látogatására a birtok utolsó tulajdonosának a fiát, az államosításkor éppen egyetemi éveit taposó néhai Ocskay Lászlót „hívjuk” segítségül. Nem szellem, hanem papírra vetett tájékoztatója formájában. „A piskitelepi városközpont felé haladva már a vasúti átjáróról látni lehet a fehérre meszelt régi kúriát. A 19. században épült. Északi oldalán egy Celtis australis (déli ostorfa) látható. A kerítéstől az épület felé Juniperus sabina (nehézszagú boróka) kúszik. Mindkét kapu közelében nagy Forsythia suspensa-bokrok (bókoló aranyfa) sorakoznak. Nagyok, hiszen már gyermekkoromban is alatta játszottunk. A kúria északi oldalától körülbelül harminc méternyire végződik a piskitelepi plató, onnan hirtelen, tizenöt méteres lejtőn ereszkedünk le a Maros árterére. Az arborétumot egy malomárok osztja ketté alsó és felső kertre. Ennek vize Bátiz falunál ágazik ki a Sztrigyből. A malomárok és a nagy tó között található a legnagyobb Magnolia acuminata (liliomfa): 1968-ban egy pusztító szélvihar teljesen összetörte a liliomfa koronáját, de azóta újat növesztett” – írja a parkról szóló ismertető bevezetőjében Ocskay László. Szintén neki köszönhetően tudjuk meg, hol állított emléket a hálás utókor a híres nyelvművelőnek. „A hídtól egyenes út vezet Kazinczy Ferenc kedvenc pihenőhelyéhez” – olvassuk. Ez rendben is volna, csakhogy már legalább három-négy hídon jöttünk át… És egyik sem vezetett azonos irányba. „Az erdős részek között tágas, levegős, füves tisztások következnek egymás után. Egy fenyőcsoport mögött egyszer csak feltűnik előttünk egy százesztendősnél is idősebb Abies homolepsis (ez az egyetlen példány maradt meg). A tisztásokon túl tölgyek következnek, Bignonia, Crataegus (galagonya), megint Taxodium distichum (mocsári ciprus), Gingko biloba (páfrányfenyő), nyárfák, füzek, fenyők és paratölgyek. Északnak tartunk, kis kiemelkedőn kapaszkodunk fel, gyönyörű tisztás tárul ki előttünk. A tisztáson a tujacsoport mögül cseréptetős kis ház kandikál felénk. A másik oldalon nagy fák fala zárja el a kilátást: diófa, tulipánfák, fenyők. Itt megállunk, ugyanis megtaláltuk, amit kerestünk: a Kazinczy Ferenc-emlékoszlopot” – áll a leírásban, …mi meg továbbra is tanácstalanul, az erdő közepén. Az érsemjéni író ezelőtt kerek két évszázaddal járta be először a parkot. Előbb Marosnémeti és Dédács elöljáróival találkozott, majd későbbi apósa, gróf Török Lajos révén ismerkedett meg gróf Gyulay Ferenc feleségével, és így jutott el a dédácsi birtokra. Leveleiben megörökítette ott tartózkodásának élményeit: „Szebb napokat, ha ide nem számolom, amit a szerelem ada, sohasem éltem. A hideg Sztrigy (Sargetia) dél felé a havasokból siet a völgybe, s a grófné kertje alatt omlik eggyé az itt sebesen elfutó Marossal, az erdélyi vizek fejedelmével. Kijövök a szobából, s a grófnét fehér öltözetében, magányosan látom ülni a Maros szélén, kedvelt fája alatt, míg három barátnéi s a gyermekem a pázsiton játszadoznak. Akkor sebesen futok le a kert ormáról, hogy körükben újra láthassam magamat, s újra éljem életemnek eltűnt szép örömeit.” Ötven évvel az író és költő halála után, 1881-ben a birtok akkori tulajdonosa, Kuún Irma, a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat küldöttségével együtt Kazinczy-ünnepélyt rendezett, melynek során a „szent öreg” által kedvelt szilfák árnyékában egy emlékoszlopot avattak. „KAZINCZY FERENCZ / KEDVENC HELYE / 1816” – vésték csupa nagybetűvel az obeliszkre, melynek tetejét kehely díszítette. Az, akinek sikerül az erdő zegzugaiban megtalálnia az emlékoszlopot, ne keresse az obeliszk ékességét, mert illetéktelen kezek rég eltüntették onnan.
Bár otthonról hozott útikalauzunkban a Géjza-forrás is szerepel, a fák közül elő-előbukkanó alkalmazottak csak unottan vonogatják a vállukat. „Ha inni akarnak, a kijárattól kétszáz méterre van egy élelmiszerbolt” – próbál segítségünkre lenni egy munkaruhába öltözött, ráérősen gereblyélő középkorú férfi. Már szinte két órája bóklászunk a csodálatos természetben, amikor egy forrásra bukkanunk; hogy ez a Géjza fejedelemről elnevezett kút volna vagy sem, nem tudjuk meg. Nemhogy a nevéről, a víz összetételéről sincs semmiféle tájékoztató a környéken.
Feladjuk a keresést, és visszatérünk oda, ahonnan elindultunk: a bejárat melletti csodaszép, kastélynagyságú kúriaházhoz vagy kúrianagyságú kastélyhoz, ahova időközben újabb ifjú pár érkezett. A park város felőli részén álló klasszicista formájú kis építészeti ékszert valamikor az 1700-as évek környékén emelték. Akárcsak a parkot, a Gyulai és a Kuún család után 1918-ig Fáy Béla, majd az államosítás napjáig az Ocskayak birtokolták.
Akinek nincs lelke visszatérni
A Piskin született Mátyás Dalma gyerekkora óta jó barátságot ápolt Ocskayékkal; a park mellett nőtt fel, és annak minden egyes kis részét ismeri. Hatvanhat éve, amióta Ocskay Istvánt és családját a kommunisták kizsuppolták onnan, nem lépett be az arborétumba. Akkor az egész egy fél órába telt: 1949. március 2-án a Siguranţa emberei a birtok elhagyására szólították fel a családot. Ocskayéknak harminc perc állt rendelkezésükre összepakolni a legszükségesebb személyes dolgaikat. A teherautó Piskitől kétszáz kilométerre, a Marosvásárhelyen megállapított kényszerlakhelyükre szállította. Mivel az egyetemet végzett fiúkat, Lászlót később Nyárádmagyarósra helyezték körorvosnak, a Nagy Nemzetgyűlés 1954. október 23-án „nagylelkűen” engedélyezte a szülőknek, hogy kényszerlakhelyüket a bekecsalji faluba helyezzék át. Alig egy év múlva Ocskay István hetven esztendős korában „végső kényszerlakhelyre” került; felesége, Klementina Petronella tizenkét évvel élte túl. „Szeretnék visszamenni a parkba, de nem tudok. Talán még nem jött el az ideje, hogy betegyem oda a lábam. Nincs lelkem arra” – magyarázza a nyugdíjas nő, és jól látni a tekintetén, hogy valahol a fák és bokrok között kalandozik, miközben a múltat idézi. Ocskayék kisemmizése Mátyásékat is érintette. Dalma néni nagybátyja, Bíró István a család sofőrje és a park igazgatója volt egyben. „Államosításkor minket is kisemmiztek. Azt mondták, mi is olyanok vagyunk, mint a báró úrék. Pedig nem is voltak bárók, de urak, az igen!” – mondja. Az asszony nem tagadja, valóban jól éltek, de meg is dolgoztak érte. Megvolt a tűzifájuk, kukoricájuk, sójuk, petróleumuk, azaz mindenük, ami a két világháború közötti háztartásban értéknek számított.
Dalma néninek csupa jó szava van az Ocskay család minden egyes tagjáról. Mint meséli, mindannyian igazi úriemberként viselkedtek, és ezt a helyi és környékbeli románság is méltányolta. Nemcsak a piski lakosság, de a dédácsiak, bácsiak, rápoltiak is rendkívül tisztelték és szerették őket. Egyébként ez a tisztelet kölcsönös volt. „Az öreg Ocskay István, aki ha ismerőssel találkozott az utcán – legyen az a szolgája is –, kalapot emelt. Mindig is azt hangoztatta, hogy a fejfedőt nemcsak félig-meddig kell megemelni, hanem annyira, hogy a madár át tudjon szállni alatta” – meséli Dalma néni.
A nála fiatalabb Fábián Mária harminc éven keresztül az arborétumot fenntartó kísérleti állomás technikusaként dolgozott. Ez idő alatt hol a növénygyűjteményt gondozta, hol a csemetekertben tevékenykedett, de az is előfordult, hogy egyéb feladatot kapott. Mint mondja, a szocializmus ideje alatt mindenki állandó alkalmazottnak számított, de a korra jellemző káderrotáció elvét betartva sűrűn mozgatták a személyzetet. „Azért mondjon bárki bármit arról a rendszerről, egy biztos: az arborétum sokkal jobban nézett ki, mint most. Több pénz volt és több alkalmazott. Meg az itt dolgozókat valahogy jobban is érdekelte az egyedi létesítmény sorsa” – állítja. A nyugdíjba vonult hölgy szívesen emlékszik azokra az időkre, amikor a hazai és külföldi csoportok egymás nyomába taposva látogattak Piskire. A turistabuszok főként iskolásokat és nyugdíjasokat hoztak az arborétumba, de az évszázados fák között megfordultak a kor nagyjai is. Az idősek még most is emlegetik a közeli Bácsiban született, a háború utáni első miniszterelnök Petru Groza sűrű látogatásait, a még idősebbek a királyi család jövetelére is emlékezni vélnek. „Elég gyakran tért haza egykori birtokára az öreg Ocskay István fia, László is, aki ugyan keserűen vette tudomásul, hogy a rendszer megfosztotta mindenétől, otthonától, családi örökségétől és emberi méltóságától, mégis hálásnak bizonyult, látván, hogy sem a kastély, sem a dendrológiai park nem jutott más erdélyi birtokok szomorú sorsára” – idézi fel „a doktor úr” látogatásait és érzelmeit Fábián Mária. A nyugdíjba vonult technikus azt bánja, hogy ha az állam foggal-körömmel ragaszkodik egy olyan kincshez, ami nem illeti meg, miért nem vigyázza legalább úgy, mint ahogy tette ’89 előtt. „Az állatkertet rég felszámolták, az arborétum pedig egyre elhanyagoltabbnak tűnik” – nyugtázza szomorúan, mint olyan, akinek az évtizedek során a szívéhez nőtt az Európa egyik legszebb arborétumának számító rezervátum.
Az osztályharc nem hal meg, csak átalakul
A Kolozsváron élő Ocskay József – László 1958-ban született fia – valamikor a hetvenes évek elején járt először ősei államosított arborétumában. Tizenéves volt, de most is előtte van az a kép, amint a család egykori erdésze rózsával és könnyes szemmel köszönti nagymamáját, Ocskay, született Máriássy Klementina Petronellát. Mint ahogy Mátyás Dalma bátyjára, Bíró bácsira, a mindenes sofőrre is emlékszik. Hogyisne jutna eszébe, hisz a családba „nőtt” ezermester szinte minden egyes piski látogatásakor elkísérte gazdáját. Amikor arról kérdezem, miként viseli a ’89 előtti és utáni, az egykori magyar nemes családok vagyonához szintén hasonlóan viszonyuló hatalom arroganciáját, azt mondja, meg kell tanulni elfogadni az igazságtalanságot. Nemrég elhunyt háziorvos édesapja, a szabadidejében rímeket faragó Ocskay László egyik versrészletét idézi: „A vörös csillag furcsa, szomorú egyveleg, / Csillag, mint szent idegen/ Marad vörös festett idegen”.
Az Ocskayakat nem csak vagyonuk teljes elkobzásával és a társadalom perifériájára való kiszorításával büntette származásuk miatt a rendszer. Azt a megaláztatást is át kellett élniük, hogy a kor legnagyobb példányszámú pártlapjában, a Scînteia 1949. március 7-i számában banditáknak nevezték őket. A hatalomváltás és az eltelt mintegy hetven esztendő mit sem változtatott a román hatóságok hivatalos álláspontján. A kastély épületébe betelepedett kutatóállomás látogatóknak szánt információs pannóin hiába is keressük az Ocskayak nevét és a birtok valós múltjáról szóló adatokat. A megsárgult, megkopott jegyzékeken sok mindenről lehet olvasni, ám a lényegről nem. Egyetlen kurta és furcsa mondat utal arra, hogy az Ocskay-birtok nem volt mindig a román államé. „Az államosításig (1948) magántulajdont képezett” – olvasható a szófukar mondat az egyébként rendkívül hosszas és aprólékos leírásban.
Ez nem fájt Ocskay Lászlónak? – kérdezem a vejét, mint aki nem ismerné a logikus választ. Aztán mégis valami mást hallok, mint amire számítanék… „Apósom nem afféle ember volt, a neveltetése miatt sok mindent nem tett szóvá, amiért más talán kikelt volna a képéből. Ő örült, hogy sem a kastélyt, sem a parkot azok bitorlói nem tették teljesen tönkre. Pedig aztán azokon a pannókon tényleg még a kertészről is több információ jelenik meg, mint az arborétum néhai létesítőiről” – mondja Balogh Árpád.
Ha már nem kapták vissza ősi jussukat, az örökségüktől megfosztott leszármazottak mégis jobb sorsot tudnának elképzelni a parknak és legfőképpen a kastélynak. Szerintük az épületben múzeumot és kultúrközpontot kellene inkább működtetni kiállítótermek berendezésével, szimfonikus kamarakoncertek szervezésével. Mindehhez viszont nem olyan vezetőkre lenne szükség, akik az elavultnak vélt, felbecsülhetetlen értékű intarziás parkettet modern laminált padlóra cserélik. Habár, ha jól belegondolunk, ez is egy módja a történelem átírásának.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Baricz Lajos papköltő munkásságát ismertették Kolozsváron
Mit beszélhet Habakuk a kakukkal? Kicsoda a Mikulás, és mit csinál, amikor nem ajándékot osztogat? Ki az, aki versében le meri írni, hogy „állatkínzás az iskola“? Mindezekre a (szokatlan) kérdésekre megkaptuk a választ szerda este, amikor a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Plébánia a magyar kultúra napját ünnepelve Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost, papköltőt mutatta be a telt házas rendezvényen.
– Baricz Lajos ismert és tisztelt lelkipásztor. Versei a lélekhez szólnak, a természet és az ember közötti kapcsolattal, az anyanyelvhez való kötődéssel foglalkoznak – köszöntötte az egybegyűlteket Fábián Mária, a római katolikus nőszövetség elnöke.
– A magyar kultúra napja  alkalmával nagyobb figyelmet szentelünk gyökereinknek, szellemi és tárgyi értékeinknek, de a kortárs művek értékelésére is teret biztosítunk, úgy mint Baricz Lajos költészetének és verseskötetének bemutatására – olvasta fel Fodor György piarista konfráter Kovács Sándor római katolikus főesperes beszédét.
A főesperes ismertetőjében kitért az életrajzi adatokra is: Baricz Lajos 1958-ban Gyergyószentmiklóson született, papi tanulmányait Gyulafehérváron végezte, és 1984 júniusában szentelték pappá. Hat éven át káplán a kolozsvári Szent Mihály-templomban, majd 1990-től Marosszentgyörgy és 5 filia lelkipásztora, 2000-től szentszéki tanácsos. 1990–1993 között a budapesti Testnevelési Egyetem Mentálhigiéné szakán képezte magát. Megírta a marosszentgyörgyi egyházközség történetét, 2015-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjében részesült.
Nagy Miklós Kund írótól, szerkesztőtől megtudtuk: 2002-től kezdődően Baricznak 40 könyve jelent meg, ebből 29 verseskötet, a többi próza és tanulmány. Kedvenc versformája a szonett és a limerick.  – Mondanivalóját a formához igazítva mondja el azt, ami számára fontos: hit, szeretet, szülőföldhöz való ragaszkodás, magyarság megőrzésének fontossága, de a tréfás hangú versek sem idegenek tőle – jellemezte Baricz írói munkásságát Nagy Miklós Kund. 
Baricz Lajos elmondta: verset már a kántorképző tanulójaként is írt, aztán abbahagyta, majd 1998-ban egy amerikai útja alkalmával újrakezdte.
Ezt követően több limerick-verset és szonettet olvasott fel maga a szerző, a marosszentgyörgyi plébánia kántora, Simon Kinga által megzenésített költeményeket pedig a marosszentgyörgyi plébánia négytagú, Szent Cecília együttese tolmácsolta. Az eseményen közreműködött még a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes). A jó hangulatú rendezvényen Baricz Lajos papköltő közvetlenségével, humorával hódította meg közönségét.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Múltról és jelenről gróf Mikes Borbálával
Múltról és jelenről faggatta a kolozsvári Szent Mihály római katolikus nőszövetség tiszteletbeli elnökét, gróf Mikes Borbálát Balogh Gizella, a nőszövetség egyik volt elnöke a szombat esti teltházas rendezvényen.
Fábián Mária, a nőszövetség jelenlegi elnöke bemutatta a piarista templomban őrzött Mikes-címert, amelyet a szombati rendezvényre hoztak el. A kolozsvári piarista templomban a Mikes család két, míg a Ferences rendi templomban tíz tagja nyugszik. A XVIII. század első felében a Mikes-család barokk mellékoltárt adományozott a ferences rendieknek.
Kovács Sándor római katolikus főesperes üdvözlő szavait Fodor György piarista konfráter tolmácsolta. „Erdély történelmében is meghatározó szerepet vállaltak és töltöttek be a nemesi családok, akiknek túlnyomó része kitűnt a hit oltalma, a magyar kultúra támogatása, nemzetünk létének és érdemeinek védelme – esetenként akár életük árán is –, valamint a jótékonykodás területén. Az adott történelmi korszakban megbecsült tagjai voltak koruk társadalmának és felejthetetlen személyiségei az utókornak. Közülük mindmáig kiemelkedő a Mikes név, a család akár zágoni, uzoni vagy zabolai ágáról beszélünk, függetlenül attól, hogy katolikus vagy református vallásúak voltak”, nyomatékosította a főesperes.
A rendezvényen részletet láthattak Essig József kolozsvári tévés szakember által tíz évvel ezelőtt készített kisfilmjéből.
Gróf Mikes Borbála Kolozsváron született, életének nagy részét „mély istenhitben, emberséges magatartásról tanúbizonyságot téve” itt élte le, több mint tíz évvel ezelőtt költözött el Uzonba, a Béldi-Mikes kastélyba, és azóta is ott él. A grófnő hatvanéves érettségi találkozója alkalmával látogatott el Kolozsvárra elfogadva a nőszövetség meghívását is. Gróf Mikes Borbála mesélt arról, hogyan menekült el családja az 1944-es orosz betörés elől, hogyan vészelték át a kitelepítést. – Felnéztem szüleimre, akik hatalmas lelkierőről tanúbizonyságot téve vészelték át a nehéz időket, zokszó és panasz nélkül. Később édesanyám egy zöldségárusító üzlet pincéjében dolgozva hihetetlen megpróbáltatásoknak volt kitéve – magyarázta a grófnő.
Megtudtuk: Mikes Borbála unokaöccse kérésre hagyta el Kolozsvárt, aki jól fizető németországi egzisztenciáját hagyta ott azért, hogy a per által visszaszerzett uzoni Béldi-Mikes kastélyban új életet kezdjenek. Azóta is ott él, tele megbocsátó szeretettel, derűvel.
A rendezvényen közreműködött Albert Júlia színművész, Kondrát Bea (fuvola) és Botár Katalin (zongora). Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)