Szászrégen és Vidéke
A 200. lapszám megjelenését ünnepelték
Pénteken délután a radnótfájai templomban ünnepelték a Szászrégen és Vidéke című havilap megjelenésének kétszázadik lapszámát. Fábián András főszerkesztő, Menyei Ildikó és Fábián Gizella családi hangulatú rendezvényt szervezett, ahol szó esett a lapkiadásról, megemlékeztek egykori munkatársakról, és bemutatták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által kiadott, a Felső-Maros mente tematikájú Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet.
Először Fábián András főszerkesztő beszélt a lapkiadásról. Elmondta, 1999 márciusában néhány szászrégeni értelmiségi kezdeményezésére jött létre a lap, amely tulajdonképpen felelevenítette a szászrégeni magyar lapkiadást. Már akkor meghatározták, hogy a megjelenő Szászrégen és Vidéke a helyi magyar közösséget szolgálja, a hagyományokat ápolja, többek között helytörténeti, történelmi, kulturális írások megjelenésével, ugyanakkor nyomon követik a város magyar vonatkozású társadalmi, politikai és kulturális eseményeit is. Az 1999 márciusa és 2015 októbere között eltelt kétszáz hónapban volt olyan is, amikor hajszálon múlott a kiadása, de mindig akadtak, akik közbeléptek és megmentették a lapot, így sikerült folyamatosan megjelennie. Sőt, valóban színes, érdekes, nem csak a helyiek számára fontos és kuriózumnak számító anyagokat is közöltek, némelyikkel az erdélyi magyarság szellemi kincstárát gazdagították. Fábián András megemlékezett azokról a munkatársakról is, akik már nincsenek közöttünk: Kunsági István, Darvas Ignác, Bíró Donát, Márk Endre és dr. Horváth Erzsébet – lapalapítók, szerkesztők, akik emlékének egy perc néma csenddel adóztak a jelenlevők.
Végül Fábián András megköszönte a lapalapítóknak, a volt és jelenlegi szerkesztőknek, az Impress Kiadónak és a nyomda munkatársainak, a támogatóknak és az olvasóknak, hogy a lap megérhette a 200. számát.
A lapkiadást felvállaló Impress Kft. vezetőjeként jelen volt Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, aki köszöntötte a "kistestvér" szerkesztőit. Hangsúlyozta, hogy a kiadó, a Népújság örömmel támogatja a lap megjelenését, hiszen fontos, hogy helyi szinten létezik egy ilyen lap, amely a közösségápolást is célul tűzte ki. Vajda György, a MÚRE alelnöke hozzátette, az egyre fenyegetőbb lemorzsolódásban, szórványosodásban egy helyi lapnak kapcsolaterősítő szerepe van, amely összetartja a közösséget, hiszen az információnak nagy hatalma, ereje van. A köszöntők után Karácsonyi Zsigmond szimbolikus ajándékot adott át a szerkesztőknek.
A továbbiakban az esten külön megemlékeztek dr. Horváth Erzsébet lapalapítóról, munkatársról, aki nemrég távozott az élők sorából. Fábián András kifejtette, nagy veszteség érte a szászrégeni magyar közösséget. Olyan személyiségtől kellett végleg elbúcsúzni, aki mind orvosi, mind zongoratanári tevékenysége révén hosszú éveken át kitartóan, hozzáértéssel és odaadással szolgálta embertársait. Mindezek mellett 2000 és 2015 között útleírásaival, esszéivel, a Kemény János családjáról írt naplójával gazdagította a Szászrégen és Vidéke lapot. A "mindannyiunk Zsóka nénije" – mondta Fábián András – jelen volt minden művelődési rendezvényen, író-olvasó találkozón, szimfonikus hangversenyen, zongorakoncerten és nem utolsósorban Marosvécsen a helikoni leszármazottak találkozóin, hiszen számos emlék fűzte a Kemény családhoz. Ezt illusztrálta az a naplójegyzet is, amelyből a szervezők felolvastak. Érdekes – ma már erdélyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító –, igen bensőséges történeteket hallhattak a jelenlevők többek között a mecénás Kemény Jánosról és családjának második világháborút követő megpróbáltatásairól.
A rendezvény végén Karácsonyi Zsigmond és Vajda György bemutatták a MÚRE által megjelentetett Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet, s szó esett a következő könyvről is, amelynek helyszínéül az újságírók a Szászrégen–Beszterce és Bethlen közötti, igen érdekes történelmi múlttal rendelkező területet jelölték ki. Kiemelt jelentőséget kap az etnikumok közötti kapcsolat, a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelem, amely nemzetiségre való tekintet nélkül összeköti az embereket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Húsz éve él a Reménység
„Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez” – mondta Márai Sándort idézve Mihály Ibolya, a Reménység Nyugdíjas Klub megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepség megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Park vendéglőben. A két óránál is hosszabb ünnepi műsor során előbb emlékezéseket, beszámolókat hallhattunk, aztán énekek, táncok és szavalatok következtek, végül pedig eszem-iszom, mulatozás zárta az estét.
Mivel a vártnál sokkal többen érkeztek, új asztalokat kellett beszorítani a terembe, de végül mindenki megtalálta a helyét, és a klubzászló behozásával, valamint a nyugdíjasinduló eléneklésével elkezdődhetett az ünnepség. Egy perc csenddel emlékeztek az elhunyt klubtagokra, majd Fábián Gizella A szegény asszony könyve című Vörösmarty-verset szavalta el. Demeter Irén – aki öt éve a klub elnöke – röviden összegezte az elmúlt évek tevékenységét, és elmondta, bár az alapítók is jelen vannak az ünnepségen, a klub fennállása óta eltelt húsz év alatt generációváltás történt, hiszen ez az élet rendje. A klubtagok hetente találkoznak, és nagyon jól érzik magukat ebben a közösségben: megosztják egymással gondjaikat, örömeiket, Veress Ibolya Ilona tanárnő közreműködésével táncot, éneket tanulnak, és nagyon sokat utaznak itthon és szerte a világban, egyszóval igyekeznek aktívan és vidáman eltölteni a nyugdíjaséveket.
Az elnöknő beszámolója után Opra Irén is verset adott elő, majd ő és Mihály Ibolya elmesélte néhány szép emlékét tagságuk korábbi éveiből. Ezután a klub csupán asszonyokból álló tánccsoportja következett, akik előbb moldvai csángó népdalokat és táncokat mutattak be, később pedig az est folyamán többször is felléptek, hogy háromszéki és ürmösi népdalokkal, valamint tíznél is többféle polgári kötött páros tánccal örvendeztessék meg a közönséget. A sepsiszentgyörgyi klubtagok közül Győri Beatrix és Fábián Matild verssel, András Mária és Máté Jolán énekekkel igyekezett fokozni az ünnepélyes hangulatot, fellépett a vargyasi Reménység Nyugdíjas Klub dalcsoportja is, akik az egykori sorkatonaság nosztalgikus hangulatát elevenítették fel katonadalokkal és Soós Ferenc vidám monológjával.
Az ünnepség során Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta Antal Árpád és a polgármesteri hivatal jókívánságait. A nyugdíjasok azzal foglalkozhatnak, ami igazán fontos az életben, de családjaik támogatásán, összetartásán túl a város életében is fontos tevékenységeket végeznek, és viszik Sepsiszentgyörgy hírnevét szerte a világba – mondta. „Egy kis jókedv sok gyógyszertől meg tud szabadítani” – emlékeztetett a városvezető, majd megköszönte a sok pozitív érzést, amit a klub tevékenységét követve megtapasztalhatott, és a város további támogatásáról biztosította az időseket. A műsor végén Lucia Gheţu a nyugdíjasok érzéseit-gondolatait szavakba foglaló saját versét mondta el, majd a hivatalos és a Szeressük egymást, gyerekek című spontán záróének következett. Már nagyon várhatták a műsor végét a résztvevők, mert ahogy a taps elült, azonnal felállt táncolni szinte mindenki. Egyértelmű volt: az igazi ünneplés csak ezután kezdődik. Hasonló időskort kívánunk mindenkinek!
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató a DIO Házban
Február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, a DIO Ház kiállítóterme  zsúfolásig megtelt kultúrát kedvelő közönséggel. A Kemény János Művelődési Társaság égisze alatt újabb könyvbemutatóra került itt sor. 
Őrhelyen gyújtott jeltüzek címmel Székely Ferenc interjúkötete 2016-ban az Üveghegy kiadónál látott napvilágot. Benne olyan jeles személyiségeket bír szóra, mint Bágyoni Szabó István, Bodor Ádám, Cseke Gábor, Gazda József, Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Péntek János. Utóbbiak ketten levélben köszöntötték az egybegyűlteket.
A rendezvényt a társaság elnöke és lelke, Böjte Lídia tanárnő nyitotta meg, és bemutatta a vendégeket: Székely Ferencet, a kötet szerzőjét és alanyát is egyben, valamint Balla Tamás népmesegyűjtőt, Fazakas Tibor képzőművészt, Kincses Elemér írót, rendezőt, Kilyén Ilka színművésznőt és nem utolsósorban  Demeter József  lelkipásztort, házigazdát, aki maga is szerepel a könyvben.
Székely Ferenc elmondása szerint, mikor a jelenlegi, azaz az ötödik interjúkötete megjelent, rákérdeztek, hogy mikor áll le? Válaszként Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét idézte: „Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak…,  akik  még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is volt olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása”. 
Elsőként Balla Tamás magyardécsei helytörténésznek, mesegyűjtőnek adta át a szót, aki elmondta, hogy a könyvek megírását egykori tanárának köszönheti. Ő bátorította, biztatta, hogy gyűjtse és írja le a népmeséket. 18 évesen fejezte be első könyvét, mely Fehér Virág és Fehér Virágszál  címen 1970-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei, a Borsszem Péter (2002) és A világéneklő madár (2013) külföldre is kikerültek, a szórványmagyarság kedvelt gyermekirodalmi alkotásaiként.
A képzőművészetet képviselő Fazakas Tibor magával hozta néhány alkotását is, melyeket egykori egyetemista társa, Baróthi Ádám méltatott. Képei, melyeket a közönség is megcsodálhatott, az op-art művészeti irányzatot követik. A világ körforgását adja vissza műveiben, térben kitárulkozó formái saját lelkivilágát tükrözik. Csendes, zárkózott ember,  elkötelezett népe iránt. Szülőfalujának, Barcaújfalunak 45 munkáját adományozta, Vajdahunyad pedig, ahová élete és munkássága köti, 35 munkáját kapja meg. Ez utóbbi helyen volt szerencsém a tanár úrnak diákja lenni egykor. Máig bennem él csendes, szerény lénye, az, ahogyan a szépre, az esztétikumra nyitogatta elménket.
A szerinte lényeges dolgokat így foglalta össze: hit, béke, szeretet és egészség. Szívből kívánom önnek valamennyit, kedves Tanár úr.
Kincses Elemér író, rendező nem szorul bemutatásra az erdélyi közönség előtt. 1972-ben végezte el a rendezői szakot, a marosvásárhelyi színház rendezője lett, majd hosszú ideig művészeti igazgatója. 170 darabot rendezett, munkája elvitte  Budapestre, Bécsbe, a Vajdaságba. 1972-ben jelent meg első novelláskötete, a Bekötött szemmel. Sikeres drámákat írt és vitt színre: Ég a nap Seneca fölött, Trójában hull a hó, Csatorna. Ez utóbbit román nyelvre is lefordították, akárcsak a Soha című önéletrajzi regényét. Ebből olvasott fel részleteket Kilyén Ilka színművésznő. Az író elmondása szerint mérhetetlen szeretetben nőtt fel, mely kihatott egész életére és munkásságára. Amit akart, az nem más, mint emberi módon, emberi történeteket mesélni, embereknek. Szerintem sikerült.
Demeter József  lelkipásztor nem nagyon akart magáról beszélni. Szerinte a hit, népünk és egyházaink sorskérdései nagyon mélyen benne vannak a kötetben. Magáról csak annyit árult el, hogy bár nyugdíjas,  szívesen szolgál, tevékenykedik most is. A könyvből tudtam meg, hogy teológai tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt számos jeles emberrel került kapcsolatba: Kós Károllyal, Farkas Árpáddal, Magyari Lajossal, Fodor Sándorral. A teológián ismerkedett meg egy  holland házaspárral, akiknek a DIO Ház építését is köszönhetjük. 32 évet szolgált Szászrégenben. Elmondása szerint nehéz évek voltak, de „ha komolyan vesszük a pályát, a hivatást, a küldetést, akkor sok feladat vár ránk”. Böjte Lídia megköszönte Demeter Józsefnek a Kemény János Társaság  sokéves támogatását, Kilyén Ilka pedig elszavalt neki egy Radnóti Miklós-, egy Dsida Jenő- és egy József Attila-verset.
A rendezvény megható, meleg hangulatban, dedikálásokkal zárult. Az élményt nagyon köszönjük. Reméljük, lesz folytatása.
Fábián Gizella
Népújság (Marosvásárhely)