Pajzán história
TGM esete az Intézettel
Mesterházy Miklós, Népszabadság
Hírlik, a Filozófiai Kutatóintézetben tevékenykedő úr, aki valamilyen (hmmm...) adminisztratív félreértés folytán igazgatói kinevezést kapott, nyugdíjba akarja küldeni volt kollégámat, Tamás Gáspár Miklóst.
Valakit nyugdíjba küldeni, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, nem sért jogot, ennyiben az intézkedés voltaképp maga is különlegesség, hisz az igazgatói szobában őrzött tünemény minden eddigi cselekedete a jogérzék tökéletes hiányáról tanúskodott (írtak is róla a lapok). Mondom, nem jogtalan a dolog, csak épp szemmel láthatólag nem szép, olyannyira nem szép, hogy ronda. Merthogy bár nem jogtalan, ellenben baj.
Baj persze, mellesleg, TGM-nek is, aki ismert okok miatt nemigen volt állásban jó ideig, és amikor rehabilitálták, kapott tán, már nem emlékszem, valami térdszalagot, fülbevalót, orrkarikát, szóval olyasmit, amit osztogatni szoktak, szolgálati éveket ellenben nem kapott – ő tehát aligha fogadhatja a hírt avval, hogy: Barátaim, vár már a munka a kertben!
De nem csak neki baj. TGM azoknak a szemében is, akik nem értenek egyet vele, ha nem vakok, megtestesít valamit abból, amit arról, hogy filozófus, képzelünk. És ami a konferenciaturizmusban és a szorgos irodalmi összefoglalókban az istennek sem bír megtestesülni. Mármost: ha nem csal az emlékezetem, igen jeles szigetországi szerző kezdi avval (amúgy remek) könyvét, hogy van valami közös a kurvákban és a filozófusokban: ezek is, amazok is élvezik tudniillik a munkát, amellyel a kenyerüket keresik. A tétel igazsága tárgyában vannak kételyeim (inkább a kurvákat, mintsem a filozófusokat illetően – habár...), de a szóban forgó szerző, meglehet, nem járt rossz nyomon.
Megeshetik, hogy legalábbis a két szakma lokális erkölcsi imperatívusza valóban egybecseng, s ez úgy szól, hogy: nyalj! Csak remélem, hogy ami a Filozófiai Kutatóintézetben épp zajlik, az intézet átalakítása Kuriositätenkabinetté (a természet ésszel felfoghatatlan alkotásainak gyűjteményévé), nem arról szól, hogy akad az Akadémia égisze alatt, aki az imént jelzett sejtést igazolni kívánná. TGM fölöslegessé nyilvánítása mindenesetre igencsak úgy fest, mintha épp ennek a filozófiáról alkotott, természetesen ...ööö... szigorúan tudományos és kétségkívül korszerű elgondolásnak volna természetszerű konzekvenciája. Az Akadémia, elismerem, nem problémátlan intézmény, ám végül is mégiscsak azzal henceghet, hogy hosszabb ideig a munkatársa voltam. Valaki, akinek módjában áll, tehetne róla, hogy ne kelljen pirulnom miatta. Ne kelljen mindannyiunknak köldökig elpirulnunk. Új Magyar Szó (Bukarest)

Asszonysorsok Erdélyben
Ugron Zsolna: A nádor asszonyai – Libri Kiadó, Budapest, 2014
A tavalyi irodalmi sikerlista regénye, Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének folytatása, A nádor asszonyai karácsony előtt már a könyvesboltokban volt, éppen jókor, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen. A szerző megígérte – be is tartotta ígéretét –, hogy elkészül a trilógia második része. Kíváncsian vártuk, hogyan alakul a szerencsétlen sorsú, szépségéről, eszességéről híres Báthory Anna története, mellette, körülötte a békére áhítozó, de örökösen hadakkal viaskodó Erdély és a Felvidék várainak, népének élete a 17. században. A történet szálai a határokon túlra is elvezetnek, Isztambul szultáni háreme, a belgrádi padisah asszonyainak kincsesházai, híres szerája, a lengyel királyi udvar is színhelye a történetnek. Ebben a forrongó világban a bécsi udvar, az erdélyi fejedelem, a havasalföldi vajda és a mindenható török szultán küzdőterén mit tehetnek, hogyan fonják, szövik a hálót az uralkodó házak, a gyorsan és gyakran gazdát cserélő várak falai közt az anyává lett lányok és megözvegyült asszonyok? Miképpen ragyog fel és lesz mind fényesebb Esterházy Miklós csillaga? Ő, a valahai hadnagyocska nádor lesz, Magyarország legnagyobb méltósága. Talán nemcsak vitéz, hanem boldog is lehetne, Báthory Anna mellett élete teljesebbé válna, olyan asszony mellett, aki haláláig szerette, akinek ő is támasza lehetett volna.
De a másik asszony, a rendtevő, a nevelő és mindent előre látó Várday Katalin nem az érzelmek szálait, hanem a vagyon, a feltörekvés, az országvezetés gondjait, érdekeit követi céltudatosan. Így lesz az ő akaratából Esterházy Miklós felesége a megözvegyült Nyáry Krisztina, a Thurzó-vagyonnal együtt. Nyáry Krisztina a három asszony közül a legkevésbé termett arra, hogy nádori udvart vezessen, hogy férje oldalán tündökletes asszony legyen, őt jó szíve, meggondoltsága, gyermekei iránti szeretete teszi sok szenvedés árán nagyasszonnyá.
A második kötet szerkezete követi az előzőt, a fejezetek sorsdöntő évek és helyszínek szerint következnek.
Olykor sokszínű világban, Sztambul meseszerű, de furfangosan csalárd életében találjuk Annát és hűséges kísérőjét, a rendkívül szívós, patikárius tudós asszonnyá érett valahai rabnőt.
Ugron Zsolna elbeszélő írásmódja, a szereplők külön-külön előadott, naplószerű története, hasonlóképpen érdekes levelei, amelyek mindig elárulják céljaikat, igazi érzelmeiket, korrajzok is, színpompás, napokig tartó esküvők, fejedelmi látogatások, temetések lezajlásának beszámolói.
A férfiak: fejedelmek, a királyságig felmenő erős várurak, a csatákat vesztő vagy megnyerő főurak sietnek megtérni otthonaikba, ha szerencséjük van, hívő és szépséges asszonyok várják, hogy hazatérjenek, hogy vigadjanak. De ők, a megviselt férfiak azok, akik hamar halnak: Báthory István, az ecsedi nagyúr, lengyel király, Báthory Gábor, nagy tervek megcsúfolt fejedelme, Bethlen Gábor, a Tündérkert megálmodója, Thurzó Imre, a tanult, tehetséges ifjú, vagy a békesség keresője, Bánffy Diénes, Anna első férje mind korán itt hagyják asszonyaikat. Ők pedig a sokszor megsarcolt ország várainak népét a maguk gondoskodásában megtartva, erős kézzel, két vallás közt megosztva, hitüket védelmezve, más-más útra kényszerítve, hűségesek szülőföldjükhöz, az országhoz.
Szerzőnk első kötetében Báthory Anna tévúton keresi a boldogulást, a folytatásban merész léptekkel járja be egy birodalom, egy szétesett ország útjait. A boldog szerelmet alighogy meglelve, gazdagságáért megfizetve, járatlan utakra kényszerül. A nádor asszonyainak méltóságát viselő Várday Katalin és Nyáry Krisztina, törvényeket félve, családot tisztelve, más utakon keresik a boldogságot. ("Az Isten, akiket valamire tart, meg is próbálja…" "A test nyavalyája a lélek nyavalyája…" – ilyen igazságokkal élnek.)
Ugron Zsolnát új könyve bemutatóján és azóta is sokan vallatják a történelmi regényről, az erdélyi történelmi regény hagyományairól. Válaszaiból kihallani, hogy nem esik nehezére beleélnie magát a korszakba, a gyöngyös főkötők, a rubintos násfák viselőinek életébe. Könnyedén átalakítja Báthory Annát Smokowska grófnővé. Ha már minden fellelhetőt elolvasott a korabeli Erdélyről, a padisah asszonyairól, a Vág-völgyi főúri házakról, bátran és gyorsan rója a sorokat – nem tudom, hogy tollal vagy billentyűzettel –, azaz könnyedén mesélte el ezt a történetet is.
Hogy mit gondol az olvasó a könyv szereplőiről, a minden szenvedést, várbörtöni kínzatást elviselő, túlélő Báthory Annáról, arra mindenkinek saját válasza lehet. Ugron Zsolna könyvét a jelen olvasójának írta. A mai asszonyok értsék meg belőle a XVII. század magyar asszonyainak üzenetét. Anna beutazza a közeli országokat, királyi udvarokat, álruhát ölt és nyelveket tanul, a lengyel trónörökös kedveltje lesz, és közben sűrűn írja leveleit a nádornak, úgy érzi, így szolgál az egész országnak. A fiát biztonságban akarja tudni, nem akar védtelenül kilátástalan küzdelmet folytatni hatalmas birtokaiért. A szétszakadt ország megmentőjét egyetlen emberben, a nádorban látja. "Kár ilyen időkben még több bajt keresni, mint amivel a Jóisten próbál" – mondja neki társául fogadott hűséges szolgálója, amikor látnivaló, hogy tetteivel mozgatni akarja a szétszakadt szálakat, egyensúlyt próbál keresni az országrészek között. Az első regény véget ér 1643-ban, de a történet újrakezdődik 1624-ben.
Reméljük, hogy készül a folytatás.
Rózsa Mária
Népújság (Marosvásárhely)