Wass Albert legszemélyesebb szépirodalmi alkotása a Kard és kasza című történelmi családregény, amelyben az Erőss család sorsán keresztül a Wass-nemzetség kilencszáz éves történetét eleveníti meg, az 1050-ben a Mezőségre érkező Buzáttól, az „ősapától” Erőss Miklós grófig, az író alter egojáig. A visszatérő Miklóst mindent látó, gyógyító, szent emberként emlegetik a környékbeliek, s egyre többen keresik föl a falvakból segítségét, tanácsát kérve. Ő pedig a szenvedő, nélkülöző embereknek a szeretetről beszél. A Wass Albert-recepciót vette számba Szakács István Péter. Wass Albert elkötelezett ellenzői arra hivatkoznak, hogy az író szélsőségesen nacionalista nézeteket vallott, antiszemita volt, a nemzetiszocializmus megrögzött híve. Végletes nacionalizmusára, Jönnek című művét szokták idézni. Ez az írás azonban megtisztító hatású. Zaklatottságát a téma indokolja. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásának szubjektív beszámolójáról van szó benne. A nemzeti hovatartozásnak olyan szenvedélyes megnyilatkozása ez a könyv, mint a mélyen vallásos Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa. Az, hogy Wass Albert történeteiben felbukkannak zsidó származású szereplők, még nem jelent antiszemitizmust. Azzal is vádolják, hogy az emigrációban a hungarista sajtóban publikált. Vádlói azonban egyetlen ilyen cikket sem tudnak felmutatni, Wass Albert ugyanis rossz viszonyban volt a hungarista mozgalommal, nem közölt szélsőjobboldali lapokban. Ezzel szemben a kommunizmus több évtizedes diktatúrája idején erdélyi és magyarországi írástudók adtak közre egyház- és osztályellenes kirohanásokat, zengtek ódákat a század vörös mészárosairól: Sztálinról és Rákosiról vagy éppen Ceausescu román diktátorról. Hogyan lehetséges, hogy ugyanazok, akik azt hajtogatják, hogy Szilágyi Domokos költői megítélésekor nem számít, mit tett gyarló emberként, Wass Albertet az ellene felhozott – megalapozatlan – vádak alapján a humánum nevében mélységesen elítélik? Wass Albert a statisztikák szerint az utóbbi tizenhét esztendő legolvasottabb magyar írója. Talán azért olvassák oly sokan a könyveit, mert bennük az erdélyi magyarság máig megoldatlan drámai sorsproblémáiról van szó. /Szakács István Péter: Homokszemcsék, köd és betűk. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./