Üzleti konferencia Marosvásárhelyen
Az RMÜE-nek fel kell készülni az uniós források lehívására
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán került sor november 19-20- án a Gazdasági aktualitások. FLOW is Good Business. IT-rocksztárok című, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett üzleti konferenciára.
Az üzletember-találkozó csütörtök este állófogadással kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában. A meghívottakat Diósi László, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) elnöke, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte. A rendezvényen borkóstolóval egybekötött bemutatót tartott a Tokaj Kereskedőház Zrt. a megújult tokaji brandről, valamint bemutatkozott az Erdélyi Pálinka Lovagrend és a Kis-Küküllő Borrend is.
A pénteki üzleti konferencia Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosának Magyar- magyar, magyar-román lehetőségek a közvetlen brüsszeli források lehívására című előadásával kezdődött. A biztos elmondta: az Európai Unióban rengeteg pénz van, a cél pedig a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználása kell legyen.
– Közösségként kell működni, nem érdekcsoportokként. Magyarországnak a határon túli magyar közösségekkel együttműködve kell a brüsszeli pénzeket hazahozni. A romániai magyar üzleti egyesületnek fel kell készülni az uniós források lehívására. Forrásbőség van, legyünk bátrak, legyünk igazi közösség, a kisebbség szót "dobjuk ki" – jelentette ki a miniszteri biztos, hangsúlyozva, Magyarország erőtartalékának mintegy egyharmada a határon kívüli magyar közösségekben van. Két weboldalt is említett, ahol jól áttekinthető módon jelennek meg a pályázati lehetőségek, illetve azokról lehet tudomást szerezni, akik sikeresen pályáztak: www.palyazatokmagyarul.eu valamint a www.nyeromagyarok.eu.
A romániai adótörvény 2016. január 1-jétől bekövetkező módosításairól Moldován Borsos Melinda, a Gedeon Richter Románia gazdasági igazgatója, adószakértő beszélt. A médiában az utóbbi hetekben nagy visszhangot kapott jogszabálynak az alkalmazási útmutatói még nem jelentek meg, ezeket december közepére várják. A szakértők az ingatlanadók jelentős növekedését vetítik előre, ami főként a kisvállalkozókat érintené hátrányosan, de általában véve a gazdaság élénkülését várják tőle. Borsos Melinda hangsúlyozta, a 227-es adótörvény előírja, hogy egy éven belül nem változnak az adók/illetékek, ami kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent a vállalkozói szférában. Hozzátette, a bizonyos adónemek csökkenésével kialakuló hiány ellensúlyozására más adónemek – különösképpen a helyi adók – növekedni fognak. Különösképpen az épületadó esetében lehet növekedésre számítani, hiszen januártól ezek rendeltetése alapján fogják az adót meghatározni. Kitért a leírható költségek új értelmezésére is, bizonyos adónemek esetében bekövetkező változásokra ("oszlopadó", osztalékadó, héa, visszaforgatott nyereségadó), az adóellenőrzéssel kapcsolatos előírásokra, a transzferárakra, ez utóbbiakat kiemelten követi az adóhatóság.
– Az alkalmazási utasítások megjelenésére várunk, amelyek bizonyos tételek esetében pontosítanak, és mindaddig, amíg ezeket nem hozzák nyilvánosságra, vissza vagyunk fogva. A pénzügyminisztérium ígéretei szerint december közepéig ezek a normák megjelennek. Időközben kormányváltás történt, ami időeltolódást okozhat, de ha január folyamán jelennek meg az utasítások, akkor is végrehajthatók. Tartalmi szempontból nem valószínű, hogy jelentős változásokra, eltérésekre lehet számítani, a médiában megjelentek szerint az új kormány folytatni fogja, amit az előző elkezdett – nyilatkozta az előadást követően lapunknak Moldován Borsos Melinda.
Globális pénzügyi elnyomás: új korszak a fejlett világ gazdaságaiban, ami ránk is hat – erről értekezett Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
– A pénzügyi elnyomás a megtakarítások jövőbeni értékének a devalvációját vagy a részbeni elértéktelenítését jelenti. Azt, hogy a megtakarítóknak hosszú távon a pénzügyi közvetítő rendszerben – bankokban, biztosítókban – ne biztosítsanak kamatot. Ezt azért próbálja erőltetni a gazdaságpolitika, hogy a megtakarítások is részt vegyenek a gazdasági növekedésben. Nincs különbség a magánszemélyek és a cégek pénzügyi megtakarításai közt ilyen szempontból, a betéti és hitelkamatok között erős összefüggés van. Az alacsonyan tartott kamatok jó válságkezelő módszer, ma nem tudunk jobbat ennél. A korábbi gazdasági válságoknál a válságkezelő módszer a sokkterápia volt, amikor nem nyúltak a kamatokhoz. A sokkterápia szerint csődbe kell engedni a vállalatokat, mindenkinek el kell tűnnie a gazdaság szereplői közül, aki életképtelen, és kell hagyni, hogy újrainduljon ilyen tekintetben a növekedés, a gazdasági átrendeződés. Ez az, amit a mai gazdaságpolitika globálisan nem mer bevállalni, elsősorban szociálpolitikai szempontok miatt. Ehelyett van a pénzügyi elnyomás, vagyis az, hogy minden eszközzel elérni, hogy ne legyenek kamatok. Ez egy komplex módszer, működésének feltétele, hogy a gazdaság szereplői – magánszemélyek, vállalatok – elfogadják a nulla kamatot. Van egy súlyosabb formája, amit még nem tapasztalunk: nincsenek kamatok, s van infláció. A gazdaságpolitikának pedig éppen ez a célja: alacsony kamatok és magas infláció pár évig, ezáltal a nagy adósságállományok reálértelemben leértékelődnek – mondta Bilibók Botond. Lapunk kérdésére hozzátette: a 2008-ban robbant gazdasági válság még várhatóan sokáig tart.
– Ha 2008 után nem lép a gazdaságpolitika, valószínűleg egy nagy recesszió következett volna. A kamatok nem zuhantak le, ezáltal egy stagnáló állapotban vagyunk, és a kockázat az, hogy nem tudni, milyen irányba indulunk el. Az előrejelzés pozitív: a válságból szép lassan ki fog mászni a nagyvilág. De a "szép lassan"-ból a lassan a lényeg, a szép kevésbé.
A rendezvényen bemutatkoztak az RMÜE legújabb tagjai, köztük a Finea, a Knight Frank Románia, az Euro-log Logistics Services Ltd., a Technosam Kft., a Profireklam Kft., a Bioeel Kft. képviselői, röviden ismertetve a cégek tevékenységét.
FLOW is Good Business (FLIGBY) – Csíkszentmihályi Mihály professzor flow-elmélete alapján – címmel Vécsey Bánk, az Aleas Simulations Inc. alapító partnere tartott előadást, majd Csenteri Levente (Combridge) moderálta az Informatikusok az új rocksztárok? című panelbeszélgetést, a konferencia zárómodulját, amelyen a résztvevők – Balázs Endre (Navigator Software), dr. Dávid László (rektor, Sapientia EMTE), Rácz Attila (Magic Solutions Ltd.), Tóth Attila (Creative Instinkt), Simon Mária Tímea(Transindex), Tordai Csongor (Inter Soft Kft.) – olyan kérdésekre kerestek válaszokat, hogy versenyeznek-e az erdélyi városok a gazdaság, munkaerő szempontjából, tud-e megfelelő szakembereket képezni az oktatás, mit kellene az egyetemeken oktatni, hogy megfeleljünk a piaci elvárásoknak, tudunk-e fejlődést generálni? A beszélgetés résztvevői szerint a jövő vállalkozásai az informatikán alapszanak, a szakemberek elvándorlását csak pozitív jövőkép biztosításával lehet megállítani, a vállalkozások részéről ügyfélközpontú szemlélet szükséges, hiánypótló képzésekre van szükség.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Puskel Péter Ezüstfenyő-díjas
Így érdemes dolgozni
„Ki kell emelnünk és példaként kell állítanunk őket közösségünk és főként fiataljaink elé, hisz ezzel irányt is mutatunk, azt mondjuk nekik, hogy így érdemes dolgozni: pontosan, szépen, kitartóan. Haszmann Pál, Puskel Péter, Tófalvi Éva – a múzeumteremtő, a helytörténész-közíró és az élsportoló: közösségünk e három személyisége is példázza, mennyire változatos, régiónként is sokrétű az idei Ezüstfenyő-díjasok palettája.”(Kelemen Hunor előszava az Ezüstfenyő-díjasokról megjelent kiadványból.)
– Mindenekelőtt gratulálok. Aradról te vagy az első újságíró–író, aki megkaptad az Ezüstfenyő díjat. Újságíróként, íróként, olyan publicistaként, aki Arad művelődéstörténetéről sok kötetet írt. Sokan gratuláltak?
– Sokan, meglepően sokan. Először Marosvásárhelyen (a díjátadás helyszínén – szerk.), kiderült, hogy rengeteg ismerősöm van, és nemcsak a sajtósok, hanem rengeteg olyan ember, akiket különböző helyekről ismerek az országban. Aztán gratuláltak e-mailben, a feleségem jóvoltából felkerültem a Facebookra (bár ez ellen sokáig tiltakoztam)... azon aztán majd 200 gratuláció jött.
Ami a kérdésed első felét illeti: lehet, hogy nem is újságíróként vagy íróként gondoltak rám a felterjesztők, hanem olyan közéleti emberként, aki a közért – nem politikusként – a magyar nyelv, az épített örökség, a magyar szellemiség és az erdélyi magyar szellemiség érdekében tesz valamit. Az Ezüstfenyő-díjra az van rányomtatva, hogy A haza visszaszerzéséért jár. Sokat spekuláltam azon, hogy ez mit is takar, s hogy kerülök én ebbe a képbe. Ott aztán megtudtam, hogy a haza visszaszerzése azt jelenti, hogy a magyar nyelvért, a magyar nyelvű intézményeink, szobraink stb. visszaszerzéséért tett valamit a díj kitüntetettje.
– Ha visszanézel erre a lassan ötvenéves tevékenységedre (Puskel Péter kijavít: csak 48 éves, akkor léptem a sajtó hímes, egyszersmind göröngyös mezejére), mit tartanál ebből az életműből a legkiemelkedőbbnek? Egyáltalán tudnál-e valamilyen sorrendet felállítani elfoglaltságaid, könyveid között?
– Ezen még nem volt időm elgondolkodni, talán egyszer megteszem. Kovách Gézától (aki rendetlen ember hírében állt, de a szakmai tevékenységében nagyon is céltudatos és rendszeres volt) megtanultam azt, hogy igyekszem nyilvántartani azt, amivel foglalkoztam. Fel is van általában jegyezve mindaz, ami megjelent, tudományos értekezleten, szimpóziumon elhangzott, legalábbis az utóbbi öt-hat évben.
Elsősorban az aradi, Arad környéki, vagy innen eltávozott, de szívükben Aradon élőkhöz intéztem a mondanivalóm, azt szerettem volna, ha számukra megmaradnak a szellemi értékek, amelyeket az elődök hoztak létre. Nem tudok sorrendet alkotni, de talán az újságírói munkámnál többre becsülöm azt, amit az utóbbi 15-20 évben hoztam létre, mert ezek maradandóbbak. Apám nyomdász volt, nagyapám is. Apám egyszer azt mondta: az újság egy napig él. Ezt gyerekként nagyon megjegyeztem; azt, amit az újságban írtam – a jobbakat, közepeseket meg gyengébbeket is, mert ilyenek is voltak szép számmal –, a jobb írásnak is egy két napig marad emléke. Ami könyvben, nyomtatott formában megjelent, az mondjuk, hosszabb életű.
Itt szeretném elmondani, hogy újságíróként vagy helytörténeti kutatóként az utóbbi időben nagyon sok kellemes visszajelzést kaptam. Régebben is voltak ilyenek, főleg szóban, aztán amikor megjelent a számítógép, azon keresztül is kaptam (persze bírálatot, letolást, kiegészítést is), de hát többségében dicséretet. Két dolgot említenék, ami nemrég történt. Üzent Kölnből, Németországból egy ott élő, Aradon született hölgy, régóta ismerem, 96 éves, és teljesen vak, de szellemileg abszolúte friss. Aki gondozza, felolvassa neki az aradi újságot, és minden könyvemet beszerezte, felolvastatta, s most azt üzente: nem akar addig meghalni, amíg a legújabb könyvemet el nem olvassa. Hát azért ez megható; aztán felhívott egy másik hölgy, akivel amúgy nincs kapcsolatom, s azt mondta: eljuttatja a könyvemet, mert Csorba Ilona néni megkérte rá. Egy másik eset: Budapesten dolgozó lányomnak volt valamilyen csapatépítő tréningje, s annak meghívottja, egy (Aradon született és az itteni középiskolában végzett) híres magyarországi közgazdász a lányomtól megkérdezte: maga az aradi újságíró Puskel Péternek a leánya? Adja át édesapjának: a hálám örökké üldözni fogja. Kiderült: valami ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon az ügyvéd bemutatta a könyvemet, amelyben benne volt, lefényképezve, dátummal a per tárgyát képező épület, amelyen már akkor is volt emelet, amikor az ellentábor állítása szerint még nem volt – és a bíróság ennek megfelelően döntött. Mit gondolsz, milyen érzés volt számomra?
– Ez egy embernek, családnak nyilván nagy örömet szerzett, de könyveidet sokan olvassák. Szoktál-e visszajelzéseket kapni egy-egy újonnan megjelent könyvedre?
– Igen, sokat – Németországból, de Amerikából, Kanadából, sőt Ausztráliából is. Budapestről a Salacz-könyvem kapcsán jelentkezett egy szintén Salacz nevű leszármazott, neves orvosprofesszor, nyugalmazott klinikavezető, akinek addig nem volt tudomása arról, hogy Salacz Gyulának Arad megadja a tiszteletet, utcát nevezett el róla (újból, mert régebben is volt), szobrot állított neki. Eljött, és nagy örömét fejezte ki, az ősök dicsőségének jobban örült, mint a maga hírnevének.
– Készítsünk egy kis leltárt: összeszámoltad, hány könyved, tanulmányod, netán újságíróként hány cikked jelent meg?
– A könyvekből 12 vagy 13. A 13. azért kérdőjeles, mert én írtam ugyan, de apró kiegészítéseket írtak hozzá, amiről nekem nem volt tudomásom, azt a sajátomnak tartom, de más is szerepel benne. Kilenc könyvben társszerző vagyok, vagy 7–8–9-be, például monográfiákba egy, két vagy három fejezetet írtam. Most készül a megyei tanács megbízásából Nagyváradon egy nagy, kb. háromezer oldalas monográfia (3 kötetben), annak második számába (amelyben már magyar vonatkozások is vannak) én is nagyobb terjedelmű anyagot írtam az aradi magyar sajtóról, Arad ipari fejlődéséről.
– Cikkeid, tanulmányaid számát számon tartod-e?
– Amikor 35 év után nyugdíjba mentem, egy felületes számítás szerint olyan 11 ezer körüli cikkem számoltam össze. Azóta csak ritkán fordulok elő az újságban, a néhány rovattal, úti jegyzetekkel, egyéb írásokkal nagyon ritkán. Egy idő után, részben Kovách Géza ajánlására – de azért is, mert megkaptam egy magyarországi újságíró 200-300 darabos cikkgyűjteményét – rádöbbentem: valamennyit csak meg kellene őrizni belőlük. Meg is vannak a helytörténeti jellegű cikkeim, azok száma kb. hatszáz.
– Írói munkásságod tulajdonképpen újságíró korodban kezdődött számos, helytörténet-jellegű írással. Talán akkor nem is gondoltál könyvben való megjelentetésükre. 1990 előtt nem nézték szívesen – persze nem az olvasókról van szó –, ha valaki Arad főleg magyar, vagy német múltjával foglalkozott. Ficzay Dénes, az „aradológus” is „kikapott” annak idején ezért.
– Így volt. Egy érdekes történet, amiről neked is tudnod kell: talán 1974-ben indítottam egy szerény, teljesen politikamentes sorozatot Szülővárosunk, Arad címmel, hogy az emberekben felpiszkáljam a lokálpatrióta érzelmeket. Lefényképeztettem egy régi patinás épületet, részletet, írtam alá néhány sort, hogy amolyan szellemi gyakorlatként az olvasók felfigyeljenek rá.  Megjelent talán 30-40 ilyen, amikor egyszer csak behívattak a pártbizottság propaganda osztályára, a főelvtárshoz; üvöltöztek velem, s értésemre adták, hogy kirúghatnak, s még a tanügybe se mehetek vissza. Végül megegyeztünk valahogy, hogy az „új megvalósításokról” is írni fogok, s megúsztam a kirúgást.
– Visszatérve a németországi idős hölgy óhajára: min dolgozol jelenleg?
– Ez nem a dicsekvés helye, de most kényszerhelyzetben vagyok, amit mindig szerettem volna elkerülni. Olyan típus vagyok, hogy ha valamin dolgozom, semmi másra nem tudok figyelni. Elkezdtem valamit, a Bohus-palota kismonográfiáját Palota a Zrínyi utcában címmel. Nem kizárólag, sőt legkevésbé a palotáról szól, hanem az erdélyi palotaépítés-kultuszról, arról, hogy milyen céllal, kik építették stb., szó lesz a Bohus-palotában és környékén működő intézményekről, lenne benne egy kis aradi mozitörténet. Nagyon érdekes emberek lakták, akik a közért dolgoztak – köztük festőművészek. Régi vágyam az „aradikumok” (ezt a szót én kreáltam a hungarikum mintájára) olyan dolgokról, amelyekben Arad országos vagy közép-európai szinten első volt – most negyven körül van a számuk, és nem kis dolgokról van szó.
– Ezek közül te már többről beszámoltál a könyveidben. Ez egy külön könyv lenne?
– A helytörténész „mindenevő”, nem koncentrálhat csak egy témára, korra, mint egy történész. Sok mindent megírtam már, sok mindenben újabb és újabb „felfedezések” jönnek, amelyeket, legalábbis az utóbbi 50-60 évben, én „fedeztem fel”. Én fedeztem fel, például, Jávor Pál szülőházát, én találtam meg születési bizonyítványát stb.
– Hogy kezdődött ez a helytörténeti irányulás számodra?
– Egyszerűen. Ficzay Dénes nekem is tanárom volt, ő ébresztette fel bennem az érdeklődést. Amikor egyetemista lettem, s erre-arra utaztam, mindig mindent összehasonlítottam Araddal, hogy mi jobb, mi rosszabb. Tősgyökeres aradi vagyok egyébként, s gyermekkoromban, ha anyámat elkísértem valahová, feltűnt, hogy mindenkinek köszönt, illetve köszöntek neki. Egyszer azt mondta: fiam, akit én nem ismerek, azt nem is érdemes. Aztán én is nagyon sok embert megismertem, minden nemzetiségűt – magyart, románt, zsidót, szerbet. Elbeszélgettem velük, nagyon sok mindent meg is tudtam tőlük.
– Nem ez az első díjad, kitüntetésed. Melegíti-e egy kicsit a szívedet az Ezüstfenyő?
– Hát… igen. Alapvetően balszerencsés embernek tartom magam, legalábbis hosszú ideig ez volt véleményem. Örülök neki, de nem tartom nagyon nagy jelentőségűnek. Úgy gondolom, az első díj szerencse kérdése, utána már szinte szabályszerűen jönnek a többiek. S mivel úgy hat hét múlva betöltöm a 75. évemet (hál’istennek nem nagyon érzem),  már eszembe jutott, hogy az ilyen kitüntetések úgy az élet vége felé érik az embert… Már régóta mondogatom mindenfele: gondoskodni kell az utánpótlásról, hogy Ujj János meg jómagam is átadhassuk majd lassacskán a stafétabotot. Be is vontak két fiatal történészt, igazán örülök neki.
– Hogyan telik mostanság egy napod?
– Nemigen van olyan nap – kivéve, amikor nem vagyok Aradon –, hogy minimum 3-4 órát ne dolgozzam. A reggeli órákban szoktam, úgy 12-ig, akkor kimegyek a városba, délután négytől megint leülök úgy fél nyolcig. Régebben bementem a könyvtárba, mostanában ritkábban, mert már nemigen találok újdonságot. Ha több napra megyek Budapestre, felkeresem a levéltárat, könyvtárat. Sok időmet elveszi, hogy válaszolok az e-mailekre, nagyon sok felkérést kapok, keresik az ősöket stb. Ezt nagyon nem szeretem, nincs rá időm, bár némelyik kérelmező viszontsegítséget ajánl fel. De én nem szeretek kérni, sokkal szívesebben adok. 
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

A Firtos falvai
Dokumentumfilm-sorozat 
A budapesti Panoráma Vizuális Alkotóműhely 2010-ben belekezdett egy dokumentumfilmes vállalkozásba, amellyel a székely-magyar nép mindennapjait kívánja megörökíteni. Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében gyűjtötte össze a Korond feletti Firtos hegy falvainak történeteit, köztük egy legendát, amely öt falu nevének származását meséli el. Ennek a legendának a nyomán elindulva jött az elhatározás, hogy a filmsorozat ezekről a falvakról fog szólni: Atyha, Énlaka, Küsmöd, Szolokma és Etéd. Ezért lett ez a cím is: A Firtos falvai. Minden falu egy-egy külön részt kap, kezdve Atyhával, és a végére hagyva a legnagyobb települést, Etédet.
A filmek zenéinek kiválasztásához Balogh Sándor adott ötleteket, aki népzenei vonalon elismert személyiség. A narrátor személye, Szersén Gyula is tudatos döntés volt, hiszen az ő hangja, mesélős stílusa sok emberben ébreszt kellemes emlékeket. A legújabb részhez viszont modern hangzású zenei aláfestés készült: a Korai Öröm stílusa tökéletesen illeszkedik a küsmödi és szolokmai, igen erős képi világú filmhez. 
Ez az epizód mind képi világban, mind hangzásában, tempójában is különbözik az előző, Atyháról és Énlakáról szóló két filmtől. A western jellegű nyitóképet látva már érezheti a néző, hogy a film során minden perce folyamatos odafigyelést igényel majd.  A székelyföldi, romantikus vidékről szóló képek és a modern hangzású zene logikailag ellentmondásosnak tűnhet, szokatlan összhatásukban mégis olyan egységet alkotnak, amelyek egyedivé és lendületessé teszik ezt a filmet. Betekintést kaphatunk a hagyományos erdélyi pálinkafőzésről, az otthoni kemencés kenyérsütésről, a szénégetők életéről, vagy a méhészek és a több száz juhot tartó nagygazdák gondjairól is. Emellett minden szereplő őszintén és nyíltan, igazi székely stílusban beszél a saját világáról, mindennapi életéről. 
A sorozat Küsmöd-Szolokmáról szóló része a Hírt-TV-n lesz látható először, 2016 április 1.-én 14 órakor a Vetítő című műsorban. 
Ismétlések: Április 7. (csütörtök), és április 11. (hétfő) 14 óra.
A film trailere itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=TYx71Uyvd7Y
Orbán Balázs legendája  Firtosról:
Ugyan is egy fiait osztóztató atya a Firtosból leindulva monda fiainak: itt „Én lakom, ez lett Énlaka, tovább haladva mondá nagyobb fiának ”e tied” e lett Etéd, ismét odább haladva mondá második fiának: itt neked e „kis mod” e lett Küsmöd. Itt letelepedvén harmadik fia nyugtalankodva kérdé hogy ő hol telepedik, neked is „szolok ma” a helyre mutatva hol Szolokma épült, haza mentében pedig kérdi legkisebb fiát hogy hát nem békétlenkedik e? „Adj ha” akarsz atyám, mond ez, s övé lett a gyönyörűen fekvő Atyha. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megnyílt a Székely Fesztivál a Millenárison
Május 6-ától, péntektől vasárnapig hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a II. Székely Fesztivál a Millenáris parkban.
A rendezvény célja, hogy ne csak Székelyföld értékeit, gasztronómiáját, művészetét, hagyományait és vendégszeretetét mutassa be, hanem mindezeken keresztül azt is, hogy Budapesttől több száz kilométerre ugyanolyan gondolkodású emberek élnek, mint az anyaországban – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fesztivál pénteki megnyitóján.
Kiemelte: a nemzeti kormány törekvése, hogy Székelyföld és az anyaország közötti kapcsolatok egyre erősebbé és sokrétűbbé váljanak.
"Székelyföld a magyar korona legszebb gyöngyszeme" – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki arról is beszélt, hogy az olyan hagyományos mesterségek bemutatkozása mellett, mint a kosárfonás, a nemezelés vagy a bútorfestés a vidék turisztikai kincsei is kiemelt helyen szerepelnek a három napos programban.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelyföldiek számára nagy öröm és kiemelten fontos, hogy kulturális és gazdasági értékeiket bemutathatják a fővárosban. „Örvendetes, hogy Kárpát-medence és a teljes magyar közösség értékeinek bemutatására lehetőséget biztosít a kormány, mert a kulturális és a gazdasági értékek azok, amelyek igazán képesek összekötni egy nemzetet" – emelte ki.
Hozzátette: ez a rendezvény mérföldkő a székelység történetében, mert fontos lépés a nemzet újraegyesítésének folyamatában.
A fesztiválon a székely kulturális és gasztronómiai értékeket bemutató programok mellett mintegy száz székely kézműves, őstermelő prémium minőséget képviselő kínálatából, egyebek mellett sajtok, vadhúsok, mézek és más termékek közül válogathatnak az érdeklődők, de lesz káposztamaraton és felvonul az Erdélyi Pálinka Lovagrend is.
A nagyszínpadon Hargita és Kovászna megye táncai és zenéi kerülnek a középpontba, a gyerekeket pedig mára jórészt elfelejtett népi mesterség bemutatójával, a Székelyföldi Legendáriumban pedig rajzfilmvetítésekkel várják.
MTI
Erdély.ma

Kolozsvári látogatás
Számomra Kolozsvárra megérkezni és egy jó hetet eltölteni a régi magyar gimnáziumok, a piaristák, a reformátusok, az unitáriusok kollégiumának könyvtáraiban, illetve az Erdélyi Pál (Erdélyi János, a nagyszerű 19. századi író és néprajzkutató fia) által alapított Egyetemi Könyvtárban mindenképpen felemelő élményt és gazdag tudományos tapasztalatot jelentett.
Közel fél évszázada járok Kolozsvárra: első alkalommal egy akadémiai ösztöndíjnak köszönhetően, még 1969 januárjában voltam ott. Kutattam, de a könyvtárakban gyűjtött anyagot, egy egész cipősdobozt megtöltő cédulahalmazt, hazatértemben a vonaton elkobozták a román vámügyi hatóság emberei. Ezt a későbbiekben sem kaptam vissza, hiába írt az MTA főtitkára levelet román partnerének, a megkeresésre még csak választ sem kapott. Gondolom, a nagy gonddal összegyűjtött céduláim azóta is egy bukaresti belügyi raktárban kallódnak, ha megvannak egyáltalán.
Misszió
Sok évvel ezután, a romániai forradalmat követően, a kolozsvári egyetem Magyar Irodalomtörténeti tanszékének megtisztelő felkérése nyomán vendégelőadóként töltöttem el vagy két hetet az egyetem bölcsészkarán. A transzilvanista irodalomról, azaz Kós Károly, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tamási Áron és a többiek munkásságáról, és mindenekelőtt a két világháború közötti időkben nagyra hivatott „erdélyi gondolatról” tartottam előadásokat, lelkes ifjú hallgatóság előtt, akik a rendszerváltó események reményei nyomán arra készültek, hogy Erdély (és az ottani magyar kulturális intézmények) visszakapják egykori kulturális identitásukat és az oly szükséges, kölcsönös román-magyar megértés és közös munka jegyében végezhetik munkájukat.
Nem egészen így történt, jóllehet az erdélyi magyarok - és ezen belül Kolozsvár (Cluj, Klausenburg) magyarsága - igen sok, korábban szinte ismeretlen lehetőséghez jutott, és igen jól működő intézményeket hozhatott létre. Részben magyarországi támogatással, amiért elismerés illeti a „rendszerváltást” követő évtizedek kormányait. A magyar-román megértés és együttműködés olyannyira kívánatos kibontakozása és intézményesülése (nem az erdélyi magyarok mulasztásai következtében) mindenesetre még várat magára. Ezt időnként román barátaim is szóvá teszik.
Fogyatkozás és helytállás
De lássuk a kolozsvári magyarság helyzetét. A városnak 1910-ben, azaz az utolsó magyar (ha tetszik: osztrák-magyar) népszámlálás idején nagyjából hatvanezer lakosa volt, ebből több mint ötvenezer magyar, hét és félezer román és másfél ezer német. A legutóbbi: 2011-es felmérés szerint a város háromszázezer lakosú, ebből hatvanezer volt magyar és nagyjából kétszázezer román, a németek és a többi kisebbség létszáma és százalékaránya elhanyagolható. Az utóbbi, közel egy évszázadban (amióta a város Romániához tartozik) a magyarság száma (és aránya) 1941-ben volt a legmagasabb, köszönhetően annak, hogy Kolozsvár közel fél évtizedre ismét a magyar állam része lett. Ezt erős veszteség, később fokozatos gyarapodás követte, a legtöbb magyart, nagyjából nyolcvanezret 1977-ben számláltak össze. Ezután fokozatos hanyatlás következett, a határok megnyitása után ugyanis vagy húszezer magyar (a magyarság egynegyede) költözött Magyarországra, vagy szóródott szét Nyugat-Európa és Észak-Amerika városaiban.
Mindazonáltal Kolozsvárnak ma is erős és önérzetes magyar lakossága van, hála ezért mindenekelőtt a történelmi magyar intézményeknek, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékeinek, a magyar folyóiratoknak (például a Korunknak) és a magyar lapoknak (például a Szabadságnak), a magyar egyesületeknek és nem utolsó sorban a magyar vallási közösségeknek, a római katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius egyháznak. Ezek vezetői és intézményei mindig is elkötelezettek voltak a nemzeti identitás védelme és fenntartása mellett.
Az, hogy Kolozsvár ma is a magyar nemzeti kultúra „fellegvárai” közé tartozik, olyan városok sorába, mint természetesen a magyar főváros, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, azután Pozsony, Kassa, Szabadka, Ungvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, az mindenekelőtt ezeknek a magyar kulturális intézményeknek, vezetőiknek, munkatársaiknak köszönhető.
Műhely
Tulajdonképpen „kolozsvári műhelyről” beszélhetünk. Ez a „kolozsvári műhely”, mint természetes módon kialakult szellemi intézményrendszer és értelmiségi közösség valójában „kettős kötődésben” dolgozik. Tudós képviselői egyformán elkötelezik magukat annak a történelmi közösségnek, amelynek sorsát élik és szolgálatát vállalják, valamint azoknak a kulturális és eszmei értékeknek, amelyek általánosabb keretek között orientálják a 20. század emberét. A szűkebb hazai körben megismert igazságoknak egyetemesebb távlatot szeretnének adni, az egyetemességet pedig a nemzetiségi élet és kultúra értékeivel akarják gazdagítani. Ennek a kettős tájékozódásnak és elkötelezettségnek, úgy tetszik, termékeny eszme- és gondolatképző szerepe van, a „kolozsvári műhely” szellemi eredményei legalábbis erre vallanak.
Ezekre a szellemi eredményekre bátran támaszkodhat az új megoldásokat és távlatokat kereső egyetemes magyar szellemi élet is. A „kolozsvári műhelynek” nemcsak a történelmi város vagy Erdély (az erdélyi magyarság) kulturális életében van szerepe és jelentősége, hanem az egyetemes magyar nemzeti kultúra fenntartásában és gazdagításában, emellett a közép-európai kultúrák kapcsolatainak alakításában is. Egyszersmind tevékeny szerepet vállal a magyar-román kulturális kapcsolatok gondozásában is. Magam is jártam Kolozsvárott olyan történettudományi konferencián, amelyen budapesti és erdélyi magyar, kolozsvári és bukaresti román történészek, irodalomtudósok keresték a két közép-európai kultúra találkozásának lehetőségeit, eredményeit.
Négy nap
Az oda- és visszautazással együtt most négy napot töltöttem Erdélyben, ugyancsak elkötelezett barátommal, Kuthi Csabával, a Magyar Civil Becsületrend alapítójával, és Móricz Lászlóval, az Anyanyelvi Konferencia alelnökével, aki nemrég telepedett haza hosszúra nyúlt svédországi emigráció után, és mint Kolozsvár szülötte, igazán otthon érzi magát Erdély fővárosának lakói és intézményei között. Kolozsvári utamra a nagy múltú Erdélyi Múzeum Egyesület hívott meg, ez az egyik legnagyobb történelmi tapasztalatokra visszatekintő, 1859-ben alapított magyar tudományos egyesület. Utazásunknak kettős célja volt: a minden esztendőben ilyentájt megrendezett „Kolozsvári Napok”, a város magyar lakosságának talán legfontosabb közösségi találkozója és ünnepe keretében emlékeztem meg a nemrégiben eltávozott kolozsvári költőről: Lászlóffy Csabáról, majd másnap „Az én Erdélyem” címmel az egyetem tanári klubjában beszéltem erdélyi kötődéseimről, tapasztalataimról és munkáimról.
Az első találkozóra a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, az MTA kolozsvári fiókintézménye székházában, a másodikra az egyetem bölcsészkarának klubtermében került sor. Igen sok régi barát vett körül, hadd említsem meg Egyed Ákosnak, a neves történettudósnak, Kántor Lajosnak, a Korunk szerkesztőbizottsága elnökének, Kozma Dezsőnek az egyetem tanárának, Egyed Emesének, ugyancsak egyetemi tanárnak és Lászlóffy Enikőnek, korán elhunyt költő-barátom feleségének a nevét. Előadásaimat élénk eszmecsere követte, jó volt érzékelni, hogy Kolozsvárott eleven magyar kulturális (irodalmi) élettel találkozhat a Budapestről érkező barát.
Elmondhatom, hogy Erdély valamikori fővárosa, és mai magyar szellemi központja, a jelenben is őrzi magyar kulturális hagyományait, és azt az örökséget, amelyet sok-sok évszázad munkája hagyott rá. Kolozsvárott mozgalmas magyar irodalmi élettel találkozik a Budapestről érkező vendég.
Találkozásaim, beszélgetéseim mintegy vigaszul is szolgáltak azokra az elszomorító tapasztalatokra, amelyeket idehaza szereztem a mögöttünk lévő néhány esztendő során. Baráti társaságot, szellemi megértést keresni korábban is gyakran jártam Erdélybe, sohasem csalódtam, legutóbbi utazásom alkalmával sem. Mintha Erdélyben kevésbé tombolna az az ideológiai és politikai „kultúrharc”, amely idehaza annyi csalódottságot, kedvetlenséget okoz.
Pomogáts Béla
Népszava

Erdélyben is lehetővé válhat a pálinka terméknév használata
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet – írta hétfőn a Krónika.
Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője a lapnak elmondta, pénteken megbeszélést folytattak a magyarországi szaktárca illetékeseivel annak érdekében, hogy az Erdélyben főzött pálinkákra is kiterjedjen az európai uniós eredetvédettség. A következő – szeptember közepére tervezett – megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát – tette hozzá.
Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni. Elmondta: az erdélyi pálinkakészítők azt kérték, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére hétfőn közölte: a pálinka földrajzi árujelző erdélyi használatával kapcsolatban a tárgyalások szeptemberben a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) bevonásával folytatódnak. A PNT erre külön munkacsoportot hoz létre. A döntéshozatal előkészítése ezt követően indul meg – jelezte a szaktárca.
Népújság (Marosvásárhely)

Lezárult az eddigi legsikeresebb Forgatag
Kilencvenezren vettek részt az elmúlt hétvégén megszervezett Vásárhelyi Forgatagon. A szervezők szerint az eddigi legsikeresebb rendezvénysorozatot zárták.
Alapvetően jól sikerült az idei Vásárhelyi Forgatag, értékelte lapunknak a vasárnap este lezárult Marosvásárhelyi rendezvénysorozatot Portik Vilmos főszervező, aki szerint bár voltak negatív visszajelzések is, a többség elégedett volt az új helyszínnel és programokkal.
„A családosok örültek, hogy a Ligetbe költöztünk, hogy árnyas helyen játszhattak a gyerekeik” – fogalmazott Portik. A szervezők számításai szerint Marosvásárhely lakosságának egyharmadát sikerült megmozgatni, valamelyik rendezvényre kihívni. A gyermekprogramok mellett nagy népszerűségnek örvendett a borudvar és a Szféra, de a Színházi Forgatag rendezvényein is telt ház volt. A Facebook közösségi portálon azonban negatív hozzászólások is megjelentek. „Vásárhelyre mindig jellemző volt olyan kisebb csoportok léte, melyek mindig elégedetlenek valamivel, nem arra összpontosítanak, ami jó, csakis a negatívumokra” – reagált ezekre Portik. Elmondta, minden megjegyzést, véleményt figyelembe vesznek, elemeznek, és levonják belőle a tanulságokat, hogy jövőre még jobb rendezvényt szervezzenek.
„Talán ez volt a legsikeresebb Forgatag, a helyszín, a folyamatos bővítés, fejlesztés szempontjából is” – értékelte a rendezvénysorozatot Soós Zoltán, a másik főszervező. A hiányosságokról szólva úgy vélte, jövőre a nagyszínpad elhelyezésén és programjain kell majd változtatni, hogy azt jobban megközelíthesse a közönség, illetve a „nosztalgiaegyüttesek” mellett másokat is meghívnának. Mindemellett úgy vélte, a közönség jól szórakozott. Mivel a Forgatag egyes programjainak szervezését civil szervezetek vállalták, velük is leülnek a főszervezők, és átbeszélik, hogy melyek voltak a legsikerültebb rendezvények, illetve milyen változtatásra lesz szükség a jövőben. Talán a közönség kiszolgálása, a tér optimálisabb kihasználása az, amin még dolgozni kell, tette hozzá Portik Vilmos.
Telt házas koncertek
A szervezők kedden összesítették a fesztivál adatait. A becslések szerint a 367 programpont több mint 90 ezer látogatót vonzott, legtöbben az esti koncerteken vettek részt, mindenik este megtelt a sportcsarnok előtti tér. A Ligetben mintegy 18 ezer ember fordult meg naponta. Az Aranykakas udvarán megrendezett programok közül a slam poetry bajnokság vonzotta a legtöbb embert. A borudvarban a négy nap alatt 2082 pohár nedűt töltöttek ki, a borfogyasztók 60 százalékban fehérbort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé, illetve a vörösbor. A szervezők számításai szerint 3–4 ezer ember járt a Forradalom utcai udvarban.
Kontinenseken átívelő nosztalgia
A Marosvásárhelyiek világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat. A délelőtti pikniken és az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként Marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből vagy az Egyesült Államokból érkezett haza nosztalgiázni. A Forgatag idején mindennap megtelt a Kultúrpalota is, szerdán a nyitógálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a világtalálkozó gálájára tértek be a vásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, délután nótaest csalogatta a közönséget.
Az első alkalommal megszervezett Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be, közülük 17 bizonyult aranyérmesnek. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a Székelyudvarhelyi Mátyás József feketeribizli-pálinkája nyerte. A vásárhelyi rendezvény vasárnap este a magyarországi Bikini együttes koncertjével ért véget.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Forgatag-összegző
Új helyszín, új sikerek
Sok szempontból a legsikeresebb rendezvényt zárták augusztus 28-án a Vásárhelyi Forgatag szervezői. A becslések szerint a 367 programpont több mint 90 ezer látogatót vonzott, legtöbben az esti koncerteken vettek részt, minden este megtelt a Sportcsarnok előtti tér forgatagozóval.
A rendezvény sikere többek közt az új helyszínnek is köszönhető, ugyanis kevesebb infrastrukturális problémával találkoztak a szervezők, annak köszönhetően, hogy a Vásárhelyi Forgatag központi helyszíne a Liget volt. Nyilván itt fordult meg a legtöbb ember is, hiszen itt kaptak helyet az olyan nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényrészek, mint a Családi Forgatag, a Civil Sarok, az EgészségForgatag, a kézművesvásár, ezenkívül a zenei rendezvények is a Ligetben vagy a Sportcsarnok előtti téren zajlottak.
A Családi Forgatagnak a Liget árnyékos terepe, valamint a már eleve ott lévő játszótér tökéletes helyszíne volt, talán ennek is köszönhető, hogy legalább háromszor annyi gyerek volt idén, mint a múlt évben. A nekik szóló programok folyton telt házzal zajlottak, de talán a legnépszerűbb a kézművessátor volt, ahonnan sosem "fogytak el" a gyerekek.
A Ligetben amúgy naponta körülbelül 18 ezer ember fordult meg, legtöbben az esti koncerteken, minden este tele volt a Sportcsarnok előtti tér.
Idén Kecskemét testvérváros volt a Forgatag díszvendége. A magyarországi településről közel kilencvenen érkeztek Marosvásárhelyre, és az eddigi legváltozatosabb és legszínvonalasabb programmal színesítették a rendezvény kínálatát.
A Szféra leginkább a fiatalok és természetesen a kortárs művészetek tere volt az Aranykakas udvarán. Ott kétezer embert számláltak. A programok közül a slampoetry bajnokság vonzotta a legtöbb embert, a Vinterio Furniture bútorfelújító work-shopja is nagy népszerűségnek örvendett, valamint a vasárnap esti Riddim Colony koncertre telt meg igazán az Aranykakas udvara.
A Borudvar is külön helyszínen, külön programmal várta idén a közönséget. Öt borászat, valamint két borszaküzlet kínálta a borait, a több mint ötvenféle nedű közt mindenki talált kedvére valót. A négy nap alatt 2082 poharat adtak ki a Borudvarban, a borfogyasztók 60 százalékban fehérbort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé és ugyanannyiban a vörösbor. A szervezők számításai szerint 3-4 ezer ember fordult meg a Forradalom utcai udvarban.
A Marosvásárhelyiek Világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat kicsit együtt ünnepelni. A délelőtti pikniken, valamint az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként Marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből vagy épp Amerikából érkezett haza nosztalgiázni.
A Forgatag ideje alatt mindennap megtelt a Kultúrpalota is, szerdán a megnyitó gálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a világtalálkozó gálájára tértek be a Marosvásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, míg délután nótaest csalogatta a közönséget.
Az újdonságok közt említhetjük az I. Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt, amelyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be. Az Erdélyi Pálinka Lovagrend tagjaiból összeálló zsűri vakkóstolással, a szakmában ismert 20 pontos értékelési rendszer alapján 17 pálinkát tartott aranyéremre, 27-et ezüstéremre, 21-et bronzéremre érdemesnek. A verseny győztesét, illetve a 2016-os Forgatag pálinkáját a 17 aranyérmes párlat közül újrakóstolással választották ki. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a Székelyudvarhelyi Mátyás József feketeribizli-pálinkája nyerte.
A már említett helyszínek mellett színházi előadásokra, kiállításokra, könyvbemutatókra, városismereti sétákra, valamint gazdasági konferenciára is ellátogathattak a forgatagozók.
Idén először a Vásárhelyi Forgatagnak fővédnöke is volt dr. Kövér László, a magyar országgyűlés elnökének személyében, aki bejelentette, jövőre is vállalja ezt a megtiszteltetést.
Aki nem volt ott, a rendezvény különböző programjaiból ízelítőt kaphat a www.forgatag.ro oldalon, valamint a Vásárhelyi Forgatag facebook-oldalán.
Népújság (Marosvásárhely)

E-MIL irodalmi est Márton Evelinnel
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet – a magyar–román fordítói programok mellett – rendszeresen szervez irodalmi esteket, melyeket egy-egy írószervezettel együttműködésben valósít meg. Az elmúlt években ilyen volt a Magyar Írószövetséggel közösen havi rendszerességgel megvalósult irodalmi szalon, vagy a Román Irodalmi Múzeummal közös programjaink. Később Határátlépések címmel olyan sorozatot indítottunk, melynek során meghívottjaink az egyetemes magyar irodalom olyan alkotói voltak, akik egyszerre több kultúrában is otthonosan mozognak (magyar–román, magyar–szlovák, magyar–zsidó), élethelyzetükből és művészi hitvallásukból fakadóan naponta lépnek át nyelvi, kulturális és földrajzi határokon. Az identitás, az irodalom nyelvhez kötöttsége különösen fontos és érdekes témák egy olyan környezetben, mint Bukarest, egy olyan közönség számára, ahol sok többnyelvű, kettős identitású értelmiségi van jelen. Hasonlónak mondható a Balassi Intézet márkanevévé vált Donau Lounge projekt romániai könyvvásárokon való bemutatása is, amelynek célja a Duna menti kultúra és irodalom népszerűsítése, közös pontok felfedezése. Ezen sorozatok célja a magyar irodalom román közegben történő bemutatása.
2016 őszén az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen új sorozatot indítottunk E-MIL estek Bukarestben címmel, melynek során Erdélyhez köthető irodalmárok lépnek a román főváros közönsége elé, s ezáltal transzszilvanizmusukról vallanak. A sorozat második estjére október 19-én, szerdán 19 órától kerül sor a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben, ezen alkalommal Márton Evelin lesz vendégünk, beszélgetőtársa pedig Vida Gábor.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt közel másfél évtizedben a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább hét ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát.
Márton Evelin Kolozsváron született, történelem-művészettörténet szakon végzett a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen. A Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa. Kötetei: Bonjour Leibowitz, Macskaméz, Papírszív, Szalamandrák éjszakái. 2010- ben Látó-nívódíjas, 2010–2011-ben a Communitas Alapítvány ösztöndíjasa volt. Jelenleg Kolozsváron él. Önmagát „sok hazával rendelkező vándoríró"-nak tartja. A csíkszeredai Bookart Kiadónál megjelent legutóbbi könyvéről, a Szalamandrák éjszakáiról is beszélget vele Vida Gábor.
„Zaklatott női meg férfisorsok, a harmadik évezred eleje, a felnőtté válás gyötrelmei, az eszmélkedés extázisa, a szerelem és a barátság útvesztői, háromszögek, találkozások és menekülések, szex, drog és alkohol egy multikulturális Romániában, ahol monomániák szabják meg a létezés tapintható keretét, Erdély, Bukarest és a Fekete-tenger, a világ tágassága, mert ez az otthon, és a bezártság nyomasztó élménye, mert ilyen is az otthon, amelyből a szalamandrák menekülnek, és amely nélkül nem tudnak élni, mert alapvetően életképtelen lények, és mi kedveljük őket, valahol mind szalamandrák vagyunk, színesek, szürkék meg albínók, de éjszaka ez sokkal ijesztőbb."
Kósa András László igazgató Népújság (Marosvásárhely)

Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Miért éppen Weress Margit?
Egy magyartanárnő emlékei
„Eddig csak egyéni élményeim voltak, most azt éreztem, hogy tagja vagyok egy nagy és sorsdöntő helyzetbe került közösségnek, amit úgy hívnak, hogy erdélyi magyarság. Igen, most találtam meg a kapcsolatot vele, és boldognak, nagyon boldognak éreztem magam azért, hogy dolgozhatok érte.”
Ezek a sorok a nagyenyedi Református Tanítóképző frissen alkalmazott magyar-német szakos tanárnőjének az 1919-es tanévnyitó ünnepség felemelő hangulatában született érzéseit és gondolatait tükrözik, és Liktor Katalin fiatal budapesti magyartanár, kutató dolgozatában hangzottak el július 28-án Marosvécsen. A Helikon–Kemény János Alapítvány szervezte idei találkozón a Kemény János életét és munkásságát idéző kiállítás mellett az 50 éve elhunyt Áprily Lajosra emlékeztek a helikoni írók leszármazottai és a rendezvény törzsközönsége. Az emlékkonferencia két előadója a nagyenyedi tanár-költővel és családjával szoros barátságot ápoló Adorjánné Weress Margit szemén át idézte fel az évekig szemérmesen rejtőzködő és Áprily Lajos néven verseket közlő Jékely Lajos kollégiumi tanár alakját, aki 1910-től magyar irodalmat, német nyelvet, később görög irodalmat és 1920-tól francia nyelvet oktatott a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban. Volt osztályfőnök, önképzőköri elnök, majd 1922-től a gazdag kollégiumi gyűjtemény könyvtárosa. Diákjait a természet szeretetére nevelve emlékezetes kirándulásokat szervezett – hangzott el a tanulmányban („Hát ide figyeljen, Margit kedves!” – Áprily Lajos és Weress Margit barátságáról), amelyet Kovács Emese magyartanár olvasott fel. A szerző, Liktor Katalin Rokon álmok álmodója című kötetében adta közre Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezését.
Hódmezővásárhelytől Erdélyig
A rajongó, lelkes magyartanárnő mindvégig szoros kapcsolatot ápolt az egymással jó barátságban levő két költővel, akik verset dedikáltak neki, s költeményeiket a korszak irodalmi rendezvényein szavalta. Idősebb korában Áprily Lajos biztatására írta meg 900 gépelt oldalon életútjáról szóló visszaemlékezéseit Magyar szó Erdélyben címen. Erről részletesen dr. Berényi Károly Magyarázat: miért éppen Weress Margit – Egy memoár előkerülésének története című előadásában hallottunk. A népszerű és kedvelt hódmezővásárhelyi gyermekháziorvos erdélyi származású felesége révén (aki Weress Margit Ilona nevű lánytestvérének az unokája) került be az ótordai nemes Weress családba, és lett a „család féltett szellemi kincsének”, a kilenckötetes memoárnak a gondozója. Az emlékirat hiteles kordokumentum, amelyben a XX. század „első felének történelemformáló eseményeiről” számol be a szerző, aki „részese és egyben alakítója is volt az erdélyi magyar felekezeti oktatás nemzetmentő küldetésének” – írja dr. Berényi Károly. A memoár a ma embere számára is fontos üzenetet hordoz, különösen itt, Marosvásárhelyen, ahol a katolikus oktatás megfojtásán munkálkodnak – tehetjük hozzá az elhangzottakhoz. Visszaemlékezéseiben Weress Margit hosszan ír arról az életre szóló barátságról, amely az általa legjobban kedvelt két költőt összekötötte. Emlékiratát, amelyet az 1929- es évvel bezárólag abbahagyott, Áprily Lajos halálának évében (1967-ben) unokahúgának, az akkor 13 éves Benczédi Gabriellának ajánlotta. Az ótordai Weress család Weress Margit Tordán született 1894-ben, a Főtér 41. szám alatti díszes épület emeleti hétszobás, polgári lakásában, ahol a város egyik legnevezetesebb családja, a II. Rákóczi György fejedelemtől nemességet kapott Weressek éltek. A ház, amelyben közel egy évszázadon keresztül több nemzedék követte egymást, 1944 szeptemberében a tordai csatában semmisült meg, és ma jellegtelen tömbház áll a helyén. A család több elöljárót adott a városnak és a vármegyének. Weress József és fia, ifj. Weress József, a város főjegyzői voltak, Weress Dénes Torda-Aranyos vármegye alispánja. 1870-ben ő látta vendégül a híres írót, Jókai Mórt, aki Torockón helyszínelt az Egy az isten című regényének megírása előtt. A barokk kanapé, amelyen az ünnepelt író ült és pipázott, és amelyről Szentimrei Jenő is megemlékezett a kolozsvári Ellenzék mellékletében, a kitelepedő családtagokkal Magyarországra került, ahol a fiatal Berényi házaspár kezdő ülőbútora volt, és hódmezővásárhelyi otthonuk patinás darabja ma is – mutatta meg képen is a tanulmány szerzője a nagy becsben tartott tárgyi örökséget. Weress Dénes alispán testvérének, Weress Ferencnek, Torda köztiszteletben álló állatorvosának szegedi származású feleségétől három gyermeke született: Margit, Ákos és Jolán. Mindhárman tehetségesek voltak, Ákos műegyetemet végzett és a monarchia honvédjei mellett harcolta végig az első világháborút. A zenei műveltségű mérnöktől maradt a hódmezővásárhelyi rokonokra a Kívánságos könyv, amelybe 1920-tól 25 éven keresztül a kor elismert írói, zeneművészei, államférfiúi írták be három kívánságukat, köztük Reményik és Áprily is vers formájában. Weress Jolánt, aki bátyjához hasonlóan családjával 1930-ban Magyarországra költözött, a magyar leánynépfőiskolák úttörőjeként tartják számon. Ezenkívül rendszeresen tudósította az erdélyi folyóiratokat, és könyveket írt. Legidősebb lányának, Gabriellának a lánya, dr. Berényi Károlyné az előadó felesége (képünkön), akinek a visszaemlékezéseit dedikálta a nagynéni. Kiállt a felekezeti oktatásért Weress Margit Tordán és Kolozsváron végezte iskoláit, kitűnő eredménnyel. A tordai unitárius algimnáziumban Gyallay Domokos író, szerkesztő tanította történelemre és latinra. Egyetemi tanulmányainak színhelye a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, egy szemeszter idejére pedig Graz volt. Magyar-német szakos tanárnőként 1918-ban szakvizsgázott, majd közel három évtizeden át oktatta a felekezeti magyar tanítókat. 1923-ban a kolozsvári egyetemen román bizottság előtt tette le pedagógiai vizsgáit, és szembeszállt Onisifor Ghibu professzorral, aki szerint „a tanítóképzésnek minden államban egyöntetűnek kell lennie, akárcsak a katonaságnak (…), mert a tanítók a szellem katonái”. Véleményével ellentétben a vizsgázó magyartanárnő „a felekezeti intézmények létjogosultsága mellett” állt ki – idézte Liktor Katalin az emlékiratokból. Weress Margit 1919-ben jelentkezett a Nagyenyeden működő Református Tanítóképzőben meghirdetett állásra. Fiatal tanárnőként ismerkedett meg az akkor még Jékely Lajosként ismert tanártársával, aki „tiszteletet sugárzó tudásával és igaz emberségével hatott rá”. Felesége, Schéfer Ida szeretetre méltó egyéniségével járult hozzá az életre szóló barátság kialakulásához. A Jékely családdal való barátsága tette lehetővé, hogy személyesen is megismerje az erdélyi irodalom képviselőit, s közelebbi kapcsolatba kerüljön Reményik Sándorral, akinek Csak így című kötetét Iduskától kapta ajándékba. A versek olyan mély hatással voltak Weress Margitra, hogy a továbbiakban a családi szájhagyomány szerint már-már szerelmes rajongással követte a költő pályáját, és személyes találkozásuk után „intenzív levelezést” folytattak. Ismerte a titkot „1920 őszén Weress Margit már tudta, hogy Jékely Lajos írja az Áprily-verseket”, és emlékirataiban olvasható az „Áprily-titok” létrejötte, valamint az izgalmas történet arról is, amikor kiderült, hogy az Erdélyi Szemlében Áprily Lajos álnéven közölt „magas művészi értékű” versek szerzője Jékely Lajos, a nagyenyedi tanár. Az eseményt megünneplő ebéden került közel egymáshoz Reményik Sándor és Jékely-Áprily Lajos, attól kezdve szövődött köztük a magyar irodalom egyik legszebb költőbarátsága, amelyet „az egymásnak ajánlott verseken kívül az egymásnak írott levelek is” tanúsítanak – hangzott el Liktor Katalin tanulmányában, aki Reményik leveléből idézett: „Mert úgy érzem, hogy ez igazi lelki találkozás volt. Én a Falusi elégia olvasása után tisztában voltam vele, hogy íme, ez az a poéta társ, akit én Erdélyben eddig hiába kerestem, aki játszva veri a többieket mind éppen azért, mert számára a költészet nem játék, hanem súlyos bajvívás (elsősorban önmagával), aki annyira leszűrt, tiszta bort tölt a formák kristálypoharába, és aki… sok tekintetben annyira fölöttem áll, hogy jól esnék egyet s mást tanulni tőle…”. Költő barátainak verseit szavalta A Reményikkel kötött barátság népszerűvé tette Áprilyt az irodalmi és művelődési élet képviselői körében, verseit szívesen közölték, ünnepségeken, irodalmi esteken is elő- adták. Így vált ismertté Weress Margit neve is, aki „európai műveltségű, de nemzeti elkötelezettségű erdélyi magyar pedagógusként” tanítványai, diákjai mellett rajongott a kortárs magyar irodalomért is. Fehér Magda álnéven két versét közölte Reményik Sándor, de legszívesebben kedvelt költő barátai alkotásait szavalta rendezvényeken, irodalmi esteken. 1920-ban, az Erdélyi Szemle Tordán tartott irodalmi estjét követően, amelyen Áprily Halálmadár című versét adta elő, Weress Margit szerepelt a kolozsvári rendezvényen is. Fellépése annyira elnyerte Reményik Sándor tetszését, hogy a költő felkérte A menekülő című versének elmondására a soron következő decemberi nagyenyedi irodalmi estélyen. A kérésnek örömmel tett eleget egy Áprily Lajos- és egy Sík Sándor-költemény előadása mellett. Az 1921-ben megélénkülő irodalmi életben a Reményik szerkesztette Pásztortűz, a Napkelet és a marosvásárhelyi Zord Idő, valamint az egyházi szervezetek vállalták az erdélyi magyar irodalom népszerűsítését, ezeken az elismert szavalóművész Tessitori Nóra mellett Weress Margit is fellépett – írja Liktor Katalin. Rövid házasélet 1922-ben Nagyenyeden részt vett a Bethlen kollégium 300 éves fennállásának felemelő ünnepségén, amelyről hitelesen számol be emlékirataiban, s a református templomban Reményik Templom és iskola című versét szavalta. Mivel a hatóságok figyelme a magyarság kulturális rendezvényeire is kiterjedt, 1923-ban a nagyenyedi Protestáns Nőszövetség estélyén egy Kozma Andor-verssel tomboló sikert aratott, s bár a tordai szigurancától engedélye volt a vers elmondására, állásából ideiglenesen felfüggesztették. 1924-ben kötött házasságot a tordai Adorján Jenő tanárral, s 1925-ben született kisfiukat Jókai főhőséről Manassénak nevezték el. 1924-25 között óraadóként tanított Tordán, majd 1927-től az Enyedről a székelyudvarhelyi Református Kollégiumba áttelepített tanítóképzőben, amelynek 1936-38 között igazgatója volt, és ahonnan 1950-ben ment nyugdíjba. Házasélete mindössze három évig tartott, mivel mindketten ragaszkodtak a szakmai karrierhez, férje az állami román középiskolához, Weress Margit a felekezeti iskolához, így az otthon és a munkahely közötti távolságot nem tudták legyőzni – magyarázta különválásukat dr. Berényi Károly. Weress Margit visszaemlékezéseiben felfedi Áprily Lajos Magyarországra való kitelepedési szándékának igazi okát. Egyrészt műegyetemre készülő fiának akarta a továbbtanulást lehetővé tenni, amire nem volt mód Romániában, és titokban szervi szívbetegségben szenvedő feleségének, akit az életénél is drágábbnak tartott, akarta a jobb orvosi ellátást és gyógyszereket biztosítani. Szándékáról és annak okáról Reményik Sándor is tudott, aki a megértés mellett azt írta, úgy érzi, mintha lelkéből „egy nagy tartó és rögzítő szikladarab szakadna ki”. Az Áprily házaspár biztatta az emlékirat megírására Weress Margit 1954-ben kényszerűségből hagyta el Erdélyt, mivel nyugdíjazását követően az udvarhelyi szolgálati lakásból
Azonnal érkezhetne a logikus érvelés, akár rátromfoló kioktatás: egy szálloda nem a városnak épül, hanem a városba érkezők, a látogatók számára. Lehetne tovább okoskodni: mégiscsak ebben a városban működik, s akkor illene a városhoz alkalmazkodnia, de ismereteim szerint ez egyáltalán nem így történik... A marosvásárhelyi Grand hotellel kapcsolatosan két-három személyes emléket említek meg. Az első nagyon közvetett, s igazából akkor történt, amikor közel fél évszázaddal ezelőtt felépült, s amikor megláttam a nagy betűkkel kiírt nevét, azonnal Rejtő Jenő könyvcíme jutott eszembe: Vesztegzár a Grand Hotelben (a régi szép időkben két lejért vásároltam a főtéri antikváriumban, mert akkor még volt helye és becsülete a főtéren a könyvesüzletnek). Ezért is mosolyodok el magamban mindig, ha a főtér alsó felén járva, meglátom ég felé törekvését. Tudom, nem Rejtő Jenőn múlott, hogy mi, régi vásárhelyiek sohasem tudtuk igazán magunkénak tekinteni ezt a szállodát. Talán közrejátszott ebben az is, hogy egykor ott volt az ún. shop, ahova megérkezett a tiltott, de mégis nagyon vágyott valuta: a dollár vagy a német márka egy-egy nyugat-európai útlevél reményében, esetleg soron kívüli autóvásárlás lehetőségéhez. Jól tudtuk, hogyne tudtuk volna, hogy az üzlet mögött a hírhedt szekuritáté állt, és figyelt. Sőt, nemcsak az irigyelt üzlet mögött, hanem az elárusító román szőke nő mögött is, mert mindezt egyszer saját szememmel láttam, saját fülemmel hallottam, amikor 1983-ban hollandiai segély érkezett, s a szőkére festett nő által kedden kitöltött igazoló papírért pénteken kellett visszamennem, mert csak addigra tudta aláírni az igazgató. Én, a naiv, ezt akkor a segély okozta boldogságomban el is hittem, pedig arra a három napra azért volt szükség, hogy átnézze, ellenőrizze, tudomásul vegye, iratcsomóba iktassa és lemásolja a titkosrendőrség, hiszen attól kezdve „fontos ember” lettem számukra, nem is igen akartak látószögükből kiengedni. Csak azt nem értettem, hogy a Borsos Tamás utcában dolgozó „igazgatónak” miért volt szüksége három napra az aláíráshoz, mikor ők amúgy ott kávézgattak. Beismerem, nem ez az egyetlen megválaszolatlan kérdésem a harminc évvel ezelőtt történtekről. Harmadik emlékem nagyon friss, s remélem, egyedi eset. Szombaton délelőtt elegánsan öltözött fiatal család jött ki a szállodából, köztük egy három év körüli kislány. Az édesanya rászólt: „állj meg a járda előtt!”, mire a szőke szépség gyermeki csodálkozással nézett fel: „hát méjt?”, és akkor érkezett a grand hoteles válasz: „ne kurkáld össze a csirkulációt!”. Bizony, az ilyen vendégekért merem én is csak így említeni: csütörtök ki kellett költöznie, tordai házuk megsemmisült, fia, testvérei pedig Magyarországon éltek, ezért idős édesanyjával követte őket. 1955 decemberében az Áprily házaspár rábeszélésére kezdte el írni életútját, születésétől a jómódú polgári családban felnőtt lány gyermekkorán, iskolás és egyetemi évein át a taní- tásig és az anyaságig, és közben bemutatta a lakhelyéül szolgáló kisebb és nagyobb erdélyi városok mindennapjait az 1929-es esztendővel bezárólag. A költő haláláig levelezett Áprily Lajossal, akiről édesapjához hasonlóan azt írta: „… én a saját környezetemben csak két olyan emberpéldányt ismerek, akinek jósága, embersége súrolja a krisztusi tökéletesség határát: az egyik Apám, a másik Maga…”. Bár rendszeres levelezésükből következtetni lehetne az 1929 után történtekre, de sok levél közül 1947-ből maradt fenn egyetlen, majd az 1957-67 között írt újabb 25 barátságuk utolsó évtizedéről szól. Visszaemlékezéseit rendszeresen elküldte Áprilynak, aki 1958-ban a következőképpen biztatta: „Ahogy hozzákezdtem, fogni kezdett, nem tudtam letenni… folytassa, folytassa az igen érdekes írást; nem bántam meg, hogy annakidején biztattam emlékei elmondására”. 1967-ben többek mellett Weress Margit búcsúztatta az erdélyi pályatársak nevében Áprily Lajost a visegrádi temetőben, és attól az évtől kezdve előrehaladott kora és egészségi állapota miatt abbahagyta az írást. A hagyaték gondozója, dr. Berényi Károly barátjának, Imre Lajos grafikusnak Áprily Lajosról írott könyvéhez válogatott egy fejezetet Weress Margit visszaemlékezéseiből, amivel elkésett, ezért az újraszerkesztett anyagot a kolozsvári Szabadság című lapban tette közzé. Abban a reményében, hogy segítő és baráti munkakapcsolatokra tehet szert, nem csalódott, hiszen sokan bátorították, köztük a Bethlen Kollégium irodalomszerető tanárai is, akik a diákok érdeklődését is fel tudták kelteni Weress Margit élete és munkássága iránt. A megjelent részletek a fiatal irodalomkutatók figyelmét sem kerülték el. Berényi doktor azóta is jó munkakapcsolatot ápol a budapesti Liktor Katalinnal és a kolozsvári Széman Emese Rózával, aki tudományos konferenciákon mutatta be Weress Margit életét. Évek óta tartó kutatásai során Erdély és a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom megismerése bevallása szerint lélekben és tudásban is gazdagította a hagyaték gondozóját, aki számára egyértelművé vált, hogy a memoár „nagyon sok objektív kultúrtörténeti értéket hordoz, és közkinccsé téve hozzájárulhat kollektív, nemzeti emlékezetünk gazdagításához”. Dr. Berényi Károly és Liktor Katalin Marosvécsen elhangzott tanulmányai alapján összeállította
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Javában zajlik a Vásárhelyi Forgatag
Bár a Vásárhelyi Forgatag már múlt pénteken elkezdődött a Szféra kortárs művészeti műhely programsorozatával, még maradtak olyan programok, amelyekről mindeddig nem ejtettünk szót forgatagos sajtótájékoztatón. Nem csoda, 361 programpont gazdagítja idén a Forgatagot.
Kedden délelőtt Molnár Imola programfelelős elmondta, idén összesen 361 programpont zajlik a rendezvény 9 napján, mindez összesen 51 helyszínen zajlik. Az idei évben a reformáció 500. évfordulóját ünneplik Kárpát-medence szerte, amelyhez természetesen a Forgatag is csatlakozott. A reformációhoz kötődő programokra a Vártemplomban kerül sor, lesz egy előadás a 16. századi reformáció és Marosvásárhely címmel, erdélyi orgonamuzsika lesz hallható, valamint a vasárnapi Istentisztelet is a reformáció megünnepléséről is szól majd. A programfelelős az idei kerekasztal-beszélgetések témáit is ismertette, amelyek a munkaerőpiaci igények, a média, a román-magyar párbeszéd, de a sport és a paraolimpia helyzetét is fogják boncolgatni.
A civil szervezetek programját idén ismét Angi Ágota vette kézbe. A Ligetben szervezett Civil sarok programjai a civil szervezetek éves tevékenységét mutatják be zanzásítva, de nem elméleti bemutató ez: rengeteg interaktív tevékenység, bemutató, és szakmai beszélgetés is lesz majd. Az RMGE például aszaló és sajtkészítő géppel érkezik a Ligetbe, az EKE mini kiállításokat készít, míg a Marx József Fotóklub workshopokat tart – hogy csak néhányat említsünk. Bálint Erika a családi forgatag szervezője, aki idén csatlakozott a szervezőkhöz. Elmondta, az eddigi években résztvevőként volt jelen a Forgatagon, ezért objektív szempontból közelítette meg a dolgokat, amikor a programot állították össze, próbálta pótolni azokat a dolgokat, amelyek hiányoztak neki és gyerekének az előző évek kínálatából. „Nagyon sok aktív civil szervezet van, amelyek lelkesen készülnek a Forgatagra, számos programmal jönnek kicsiknek-nagyoknak nyújtanak tartalmas kikapcsolódást. Új helyszínként az állatkertben látványetetéssel várják a látogatókat, a Milvus csoport jurtával érkezik a ligetbe, de lesz gyermektáncház, gyerekkoncert, zsonglőrködés is” – mutatott rá Bálint Erika.
Kirsch Attila a Marosvásárhelyiek világtalálkozójának szervezője hangsúlyozta, ötödik alkalommal három napos programban próbálják meg összpontosítani, hogy mit is jelent a vásárhelyiség fogalma, de a Bolyais diákok világtalálkozója is rengeteg érdekes előadással, meglepetéssel várja az érdeklődőket. Az augusztus 25-27. között zajló programsorozat péntek reggel fél 9-kor a Bolyai udvarán veszi kezdetét a gyülekezéssel, bejelentkezéssel, ünnepi megnyitóval, aznap inkább a 460 éves iskola kapja a főszerepet, a szombat pedig idén ismét a marosvásárhelyiekről szól, a találkozós program a várban folytatódik, délután pedig a Kultúrpalotában a szokásos gálával. Vasárnap istentiszteletre várják a résztvevőket a vártemplomba, azt követően pedig egy sétára a református temetőbe. A világtalálkozó részletes programfüzetét már a facebookon is lapozgathatják virtuálisan az érdeklődők. Gáspár Botond a gasztronómiai programok felelőse tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a II. Erdélyi pálinka- és párlatversenyre beküldött mintákat a hétfői nap folyamán már elbírálta a zsűri és meghozta a döntést. Idén kevesebb pálinka és párlat minta érkezett, főként az Erdélyre jellemző gyümölcsökből küldtek a pálinkafőzők, de néhány vadgyümölcs, mint vackor, som, de borpárlat és sörpárlat is érkezett. „A kevesebb néha több, idén is ezt tapasztaltuk, ugyanis minőségileg jobb volt a felhozatal” – mondta Gáspár Botond. A díjátadóra pénteken 20 órától kerül sor a Kultúrpalotában, a nótaestet követően.
A gasztronómiai programok felelőse a Bűvös bogrács főzőversenyről is beszélt, amelyen a sajtó és médiatámogatók, szponzorok csapatai vehetnek részt a kis színpad előtti téren. Az idei versenyen a tárkony és a karalábé a kiemelt alapanyag. Gáspár Botond hangsúlyozta, a kóstolás idén csak a karszalaggal rendelkezők számára lesz nyitott, az is csak a készlet erejéig. Idén is lesz gasztrokvíz és virslievő verseny.
A hivatalos megnyitó is hátra van még, szerdán 18 órától a Kultúrpalota nagytermébe várják a közönséget, ahol az ünnepi beszédek után Zséda és a Kvartett fog koncertet adni. A részletes programot a www.forgatag.ro weboldalon, a Vásárhelyi Forgatag hivatalos Facebook-oldalán és a programfüzetekben találják meg. erdon.ro

Gyalui Farkas, a tudós könyvtárigazgató (1866–1952)
Kultúrtörténeti kutatásaim közben bukkantam rá a Kolozs megyében, Gyalun született Gyalui Farkas sokirányú szellemi tevékenységére. 1891-ben könyvtártisztnek nevezték ki a kolozsvári egyetemi könyvtárhoz. 1892-ben bölcseletdoktori oklevelet nyert, 1896-ban az említett könyvtár őre lett. Magas szintű, megbízható munkájával kivívta, hogy 1911-ben kinevezték könyvtárigazgatónak az egyetemi könyvtár élére. De már előtte Erdély egyik kiemelkedő szakértője lett a könyvtári tudományoknak, erre alapozva 1901 óta a kolozsvári egyetemen a könyvtári tudományok magántanára lett. Nemzedékek sorát ismertette meg az ókori könyvtárak létrejöttével, helyével, működési módjával. Megvilágította hallgatóinak, hogy könyvtári jellegük volt az asszír–babiloni ék- írásos cserépgyűjteményeknek. Egyiptomban és Ázsiában már Krisztus előtt a XIX. században voltak könyvtárak, csakhogy ezekben papirusztekercseken tárolták az ismereteket. A legrégebbiek közé tartozott a Memphiszben, Szuzában, Jeruzsálemben létrehozott könyvgyűjtemény, más néven könyvtár. Általa ismerték meg a kolozsvári egyetemi hallgatók az alexandriai könyvtár értékeit, sajátosságait. Megtudták, hogy Alexandriában éltek a tudományos irányzatok elindítói és művelői, akik a Ptolemaioszok bőkezűsége által oly helyzetbe jutottak, hogy irodalmi és tudományos munkásságuk kevés megszakítással mintegy 800 évig tartott (Kr. e. 300-tól Kr. u. 500-ig). Ebben könyvtárban írta meg Eukleidész a Kr. e. III. században geometriáját. Itt fejlesztette Eratoszthenész a csillagászati földrajzot, Hipparchosz az észlelő csillagászatot. Itt gyűltek össze az asztronómiai észlelések, melyek a spekuláció helyébe léptek. Az Alexandriában állami költségen élő tudósok a tudományok mindenik ágát művelték, az addig ismert anyagot kutatták és rendezték. Tudományos munkásságuk inkább a meglévő tanítása volt, mint újabb igazságok felfedezése. Közös lakhelyük a múzeum volt, melyben tisztán a tudománynak éltek: folyvást gyarapodó alapítványok gondoskodtak függetlenségükről. A múzeumhoz tartozott a nagy könyvtár, melyben Kr. e. 250 körül mintegy 490.000 tekercset őriztek. Egy másik nagy könyvtár a Szerápis templomában állott (42 ezer tekercs). E könyvtárak használata végett, valamint a tudós könyvtárőrök tanításainak meghallgatására az egész világból idejártak. A nyugati és keleti tartományokban élt s hírre vergődött orvosok és tanárok, bölcselők és papok, számfejtők és
csillagászok mind Alexandriába jártak és ott tanultak, az ott-tartózkodást tudományos ké- pesítésnek tekintették. Sajnos, a világtörténeti események, a belső erkölcsi és szellemi fejlemények ezt a központot sem hagyták érintetlenül. A terjedő kereszténység erősen támadta a pogány görög hagyományok veszélyes székhelyét, s Caracalla pénzügyi zavarain a múzeumi alapítványok elkobzásával segített. A nagy görög filozófusok tanításai fennmaradtak. A görög szellem fenntartotta magát, amíg az arabok hódító serege föl nem dúlta a várost (Kr. u. 642). A görög szellemet az arab váltotta fel. A könyvtár először Alexandria ostrománál, Julius Caesar idején égett le, később Antonius Cleopátrának ajándékozta a pergamumi királyok könyvtárát. II. Teodosius császár Konstantinápolyba vitette a megmaradt könyveket. A dolgozatom első részében szóba került a kolozsvári egyetemi könyvtár mint nagy jelentőségű tudományos-művelődési intézmény. Az eltelt 108 évben a tanulóifjúság sok ezer tagja gyakran ide járt ismereteit gyarapítani, egyetemi dolgozatai megírására, vizsgára jegyzetelni, anyagot gyűjteni. A doktori dolgozatok, könyvek megírásához is itt találta meg a legtöbb forrást. A fenti okok miatt indokoltnak találom, hogy felidézzem az egyetemi könyvtár létrejöttének előzményeit, a legfontosabb humán tényezők számbavételét és az impozáns szecessziós épület felhúzásának, alakításának évét, valamint az avatás ünnepélyes mozzanatait. Tervezője Giergl Kálmán és Korb Floris volt. Az építést Reményik Károly kolozsvári vállalkozó irányította 1906-ban és 1907-ben, az év végén már állt az építmény. Az ünnepélyes felavatásra 1909. május 18-án került sor. Az előzményekről tudjuk, hogy az Erdélyi Múzeumot 1859-ben alapították, és ez 34.156 kötetét használatra átadta a kolozsvári egyetemnek. Ehhez az újonnan létrehozott egyetem hely híján különböző gyűjteményekben őrzött 11.134 kötettel járult. Így az egyetemi könyvtár működését 45.000 kötettel kezdte 1874-ben, az épülő egyetem egyik földszinti részében, Szabó Károly, az EME múzeumőrének igazgatása alatt. Szabó Károly három évtizedes (1859–1890) múzeumőri és húszesztendős egyetemi könyvtárigazgatói működése alapozta meg az egyesített könyvtár későbbi fejlődését. Az ő nevéhez fűződik az önálló könyvtárépület felépítésének gondolata is. Szabó Károly halála után, 1891-ben Ferenczi Zoltánt nevezték ki igazgatónak. Kilencévi igazgatása idején újjáalakult a könyvtár. 1899-ben Pestre hívták, ő lett a Budapesti Tudományegyetem Könyvtárának az igazgatója. 1900. augusztus 3-tól Erdélyi Pál vette át a könyvtár igazgatását. Szervezőkészségével és szaktudásával az egyetemi és múzeumi könyvtárat az ország legkorszerűbb intézményévé fejlesztette. Nevéhez fűződik a mai gyönyörű épület felépítése, berendezése, és a benne folyó tudományos munka megszervezése. Az ő kívánsága volt, hogy a különböző termek rendeltetésük szempontjából kövessék a bázeli egyetemi könyvtár beosztását. A katalógusterem: új találmányú fiókokban, rögzítve „téglány alakú kartonlapokra” vannak feljegyezve a könyvtárban lévő könyvek. Engedtessék meg nekem néhány személyes emlék felidézése. Legalább 50 alkalommal kerestem címeket, műveket a katalógusteremben, és jegyzeteltem az olvasóteremben. Akkor tapasztaltam az állomány rendezettségét, hiszen a részleg felelősének kezébe adott kérőlap után 5-6 perc múlva megkaptam a kért műveket. A rendszer kidolgozásához annak idején Gyalui Farkas szakíró is hozzájárult.
Forrásmunkák: Révai nagy lexikona, IX. kötet; Lászlóffy Aladár – Házsongárd; internet
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)