Emléktábla a belényesi református templomfalán
Amikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben.
1760. február 22.
A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve.
Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro