Megtizedelte a magyar diákokat a románvizsga a kisérettségin
A román közeg hiányával és a sajátos románnyelv-oktatás bevezetésének további késésével indokolják az illetékesek a képességvizsgán részt vett magyar diákok román nyelv és irodalomból szerzett gyenge eredményeit. Az oktatási minisztérium által szerdán közzétett végleges – az óvások elbírálása után módosított – eredmények szerint az idei „kisérettségin" a nyolcadik osztályt végzett vizsgázók 75,1 százaléka, mintegy 111 ezer nyolcadikos szerzett átmenő jegyet. A szaktárca szerint a megmérettetésen az általános iskolát végzettek 96,7 százaléka jelent meg. Országos szinten román nyelv és irodalomból a vizsgázók 82,2 százaléka kapott átmenő jegyet, matematikából 67,4 százalékuknak, anyanyelvből pedig 90,8 százalékuknak sikerült ötösnél nagyobb jegyet szerezni. A román eredmények a zömében magyarok által lakott megyékben lettek a leggyengébbek, a lista legvégén a székely megyék kullognak: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 48,4, Kovásznában 34,9 százaléka nem írta meg az ötös átmenőt. Nem sokkal jobb a helyzet a partiumi megyékben sem, Szatmár megyében a vizsgázók 31,2, Biharban 22,5, Szilágyban 22 százaléka bukott meg románból, Maros megyeben 26,7 százalék nem kapta meg az átmenőt.
Egyébként meglepő, hogy a székely megyékhez hasonló gyenge eredmények születtek románból más, zömében románok által lakott megyékben is, a bolgár határ melletti Giurgiuban például a vizsgázók 36,1 százaléka bukott meg. Igaz, a matematika eredmények sem lettek sokkal fényesebbek: Hargita megyében a képességvizsgán részt vettek 41,4, Kovásznában 30,1, Biharban 37,5, Szatmárban 36,4, Szilágyban 34,5, míg Marosban 39,7 százaléka bukott meg. Magyar nyelv és irodalomból ellenben sokkal jobban teljesítettek a tizenévesek, Hargita megyében 12, Kovásznában 5,8, Biharban 10,8, Szatmárban 14,6, Szilágyban 5,7, Marosban 9,7 százalékos az ötös átmenőt el nem ért diákok aránya.
Fontos lenne a román közeg
A magyar diákok többet kellene beszéljenek vagy olvassanak románul, akkor eredményesebbek lehetnek a vizsgákon – szögezte le a Krónikának Teodora Popescu, a Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium romántanára. A Gyulafehérvári származású, román nemzetiségű pedagógus szerint Kolozsváron általában jobbak az eredmények, mint a többségben magyarlakta megyékben, és szerinte ez is azt bizonyítja, hogyha a gyerek használja a nyelvet, jobban elsajátítja azt. „Ha nem beszélnek románul, nincsenek román barátaik, akkor valójában heti három-négy alkalommal 45 percet hallják, beszélik a nyelvet. Ez nem elég ahhoz, hogy meg is tanulják" – hangsúlyozta lapunknak Teodora Popescu.
A romántanár tapasztalatai szerint erre az is bizonyíték, hogy a magyar gyerekeknek általában szegényes a román szókincsük, helytelenül írnak és sokszor a kiejtésük is hibás. Azoknak a diákoknak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy hétköznapi szinten használják a nyelvet, román gyerekekkel barátkozzanak, önszorgalomból kellene többet foglalkozniuk a románnal, például otthon sokat kellene románul olvasniuk, összegzett Teodora Popescu.
Hiányolják a sajátos románnyelv-oktatást
A román nemzetiségű kollégájukkal szemben a magyar pedagógusok másként látják a kérdést, szerintük ugyanis a román nyelv sajátos oktatása könnyítené meg a magyar diákok számára annak hatékony elsajátítását. Példaként felhozzák, hogy a Székelyföldi vagy más, többségében magyarlakta vidéken élő diákok gyakran jobban beszélnek angolul, illetve más idegen nyelven, mint románul.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a román nyelv oktatása kapcsán rámutatott: négy évvel ezelőtt nemcsak az előkészítő osztályban, hanem ötödik és kilencedik osztályban is el kellett volna kezdeni az oktatási reformot. A román nyelv oktatására minden szinten sajátos programot és tantervet kellett volna bevezetni, így minden életkorban eszerint tanulhatnának a más anyanyelvű diákok, és ennek köszönhetően eredményesebbek lehetnének a román vizsgákon – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Július 21-én hirdetnek ítéletet Izsák Balázs ügyében
Tegnap tárgyalta a Marosvásárhelyi bíróság Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének a székely szabadság napi felvonulás miatt kiszabott csendőrségi büntetési ügyét. Kincses Előd, a Siculitas ügyvédje elmondta, hogy érdemben letárgyalták az ügyet, a bíróság az ítélethirdetést július 21-re halasztotta.
Egy nappal korábban tartott sajtótájékoztatóján az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a Marosvásárhelyi táblabíróság június 20-án jogerős döntést hozott, amely szerint Marosvásárhely polgármestere nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i felvonulást.
Elmondta, hogy a Maros megyei törvényszék után a Marosvásárhelyi táblabíróság is az SZNT-nek adott igazat abban a perben, amelyet az SZNT elnöke, Izsák Balázs által vezetett Siculitas szervezet indított a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, és nem láttamozta az SZNT által 2015-re, illetve 2016-ra bejelentett március 10-i felvonulást.
Ugyanis a hatályos törvények és az alaptörvény értelmében Dorin Floreának a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni, ami nem történt meg.
Kincses Előd kijelentette: – A prefektus állásfoglalása, illetve a csendőrségi túlkapások, bírságolások arra a valótlanságra alapoztak, hogy a székely szabadság napi felvonulás és tüntetés nem volt engedélyezett megmozdulás, annak ellenére, hogy sem a helyi rendőrfőnöknek, sem a polgármesternek nem kell engedélyeznie egy tüntetést.
A március 10-i eseményeket megelőzően az SZNT elnöke és Kincses személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal. Bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet, ám a csendőrség nem vette figyelembe, és a csendőrök közel száz résztvevőt bírságoltak meg, köztük olyanokat is, akik nem vettek részt a felvonuláson, sőt olyanokat is, akik az esemény idején nem tartózkodtak Marosvásárhelyen. Mi több, szervezőknek nevezve őket, büntetést róttak ki arra az ötven önkéntesre is, akiknek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségen a rendezvényt megelőzően, és akiknek a feladata a csendőrség segítése volt a közrend biztosításában – mondta el az ügyvéd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Fiatal tehetségek alkotnak együtt Gyergyószárhegyen
Csángóföldi, magyarországi és erdélyi 10–14 éves gyerekek alkotnak egy hétig a szerdán kezdődő Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótáborban, Gyergyószárhegyen.
Szerdán kezdődik és július 12-éig tart a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor, amelynek idén is Böjte Csaba Gyergyószárhegyi gyermekotthona a házigazdája. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány immár 23. alkalommal szervez képzőművészeti alkotótábort tehetséges Kárpát-medencei gyerekeknek. A pályamunkák, amelyek alapján a jelentkezők meghívást nyertek az alkotótáborba ezúttal a Nagyszüleink vonzásában témakörben készültek.
„A tábor célja évente lehetőséget nyújtani a tehetségüket már bontogató 10–14 éves gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában, a Gyergyói-havasok festői környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek, és kapcsolatokat teremtsenek. De ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők megismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával” – foglalta össze a tábor célját Bancsi Edit szervező.
A 23. tábor nem véletlenül a „Nagyszüleink vonzásában” mottót kapta, hiszen Borsos Miklós szobrászművész születésének 110. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. „A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a Csángóföldről, Magyarországról és Erdély más régióiból érkező gyerekek minél többet megismerjenek a Székelyföldből, illetve a csomafalvi szülőktől származó Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászról” – mondta a táborszervező.
A Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke irányításával összeállított programnyitó ünnepségét követően a fiatalok a beérkezett pályamunkákat, azaz egymás alkotásait tekinthetik meg, amelyeket Balázs József alfalvi festőművész értékel. Az egyhetes tábor alatt, július 6–12-e között Főcze Alpár grafikus irányításával festészetet, grafikát tanulnak a fiatalok, Szabó Szilveszter, Borsos Júlia, Korpos Andrea és Dániel Margit pedagógusok vezetésével pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Kirándulást és szórakoztató játékokat is terveznek a résztvevőknek, a hét során készült alkotásokat pedig a zárókiállításon teszik majd közszemlére.
Baricz Tamás Imola
Krónika (Kolozsvár)

Káoszt okozhat a diákstatútum a tanügyben
A Tanügyminisztérium, a Tanulók Országos Tanácsával közösen dolgozta ki a tanulók jogállására vonatkozó dokumentumot, melyet a tervek szerint szeptemberben léptetnének hatályba. Biró Rozália szenátor június végén egy politikai nyilatkozatot tett a tanulók jogállására vonatkozó jogszabály-tervezet kapcsán.
Biró Rozália RMDSZ-es szenátor szerdai sajtótájékoztatóján elemezte ennek a dokumentumnak a pozitívumait és negatívumait. Megemlítette, hogy június végén egy politikai nyilatkozatot tett a tanulók jogállására vonatkozó jogszabály-tervezet kapcsán. A nyilatkozatban és a sajtótájékoztatón is a pozitívumok közé sorolta azt a tényt, hogy a minisztérium magukkal az érintettekkel, vagyis a tanulók képviseleti testületével közösen dolgozta ki ezt a statútumot. Örvendetes kitétel az, hogy azok a diákok, akik képesek erre, egy év alatt két tanévet is elvégezhetnek, és hogy a tanulók fellebbezhetnek az írásos vizsgák eredményei ellen, hogy nem lehet tőlük elvenni anyagi javaikat, és nem lehet őket nyilvánosan megszégyeníteni. Hiányossága viszont a dokumentumnak az, hogy egy szót sem ejt a tanulók kreativitásának, személyiségének, szellemiségének fejlesztéséről, az a kitétel pedig gyakorlatilag kivitelezhetetlen, hogy a tanulók képviselőiről minden egyes diáknak szavaznia kell. Komoly hiányosságnak tartja a szenátor továbbá azt, hogy a statútum mindössze évi egy óra pszichológiai tanácsadást ír elő. A politikus szerint valóságos káoszt okozna az oktatásban az, ha elfogadásra kerülne a statútumnak az a kitétele, miszerint egy osztály kétharmadának kérésére le lehetne váltani bármelyik az illető osztályt oktató tanárt anélkül, hogy emellett bármiféle más indoklást vagy szempontot figyelembe kellene venni.
Ennek kapcsán hívta fel a figyelmet Biró Rozália arra, hogy ezen dokumentum mellett elengedhetetlenül szükséges az, hogy megszülessen az oktatók jogállására vonatkozó törvényerejű statútum is, amely az oktatókat védő rendelkezéseket is tartalmazna. Nem utolsó sorban pedig egy etikai kódexet is el kell fogadni, amelynek alapján a tanintézmények etikai bizottságai eljárhatnak majd. Biró Rozália hozzátette, hogy különböző tanintézmények oktatóival, illetve szülőkkel konzultálva olyan jelzéseket kapott, miszerint a statútumban szerepelnie kellene a tanulók egészségére, az iskolai higiéniára, illetve az iskolai biztonságra vonatkozó kitételeknek is, valamint hangsúlyt kellene fektetni a szülők és az oktatók párbeszédének folyamatossá tételére is. Biró Rozália kifejtette: a következő időszakban tovább folytatja majd a konzultációt a témában az érintettekkel és szeptember elején benyújtja majd módosító javaslatait a statútum-tervezethez.
Ingyenes közlönyt
A sajtótájékoztató második részében Biró Rozália az általa kezdeményezett, július 4-én a Bukaresti parlamentben lezajlott megbeszélés részleteit ismertette, melyen a meghívott szakemberek a polgárok jogbiztonságának kihívásairól értekeztek. Biró Rozália elmondta: a megbeszélés aktualitását többek között az adja, hogy bár Romániában már tíz éve létezik a mediátor intézménye, ennek ellenére csak az elmúlt évben kétmillió bírói ítélet született, vagyis Romániában sokkal több a per, mint más Európai Uniós tagállamban. Biró Rozália idézte dr. Artin Sarchiziannak, az Emberi Jogok Romániai Társasága elnökének szavait, aki az említett rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában sok a különféleképpen interpretálható törvény, ráadásul ezek alkalmazása sem egységes, és mindez félelmet kelt a polgárokban. Elena Bustea ügyvéd, az Ügyvédek Nemzetközi Szövetségének romániai elnöke beszédében azt emelte ki, hogy addig nem beszélhetünk jogbiztonságról, amíg nem elemezzük alaposan a jogbiztonságot a jelenben érő kihívásokat. Utalt itt az ügyvédnő a terrorizmus jelenségének egyre aggasztóbb terjedésére, illetve arra, hogy az ügyvédek rendkívüli nyomásnak vannak kitéve, hogy az ügyvédi titkot megsértve ügyfeleikre vonatkozó információkat adjanak ki. Bustea hozzátette, hogy jelenleg Romániában az ártatlanság vélelme nem egy alkalmazott jogi alapelv, hanem egy tartalom nélküli lózung csupán.
Cristi Danileţ bíró, a Legfelsőbb Bírói Tanács tagja beszédében azt emelte ki, hogy a törvények interpretálhatósága miatt a bírók szubjektív mérlegelése dönt sok ügyben, illetve jó lenne Romániában is alkalmazni a precedens elvet, emellett pedig a közoktatásban is hangsúlyt kellene fektetni a jog oktatására.
Mugur Mitroi, a Mediátorok Tanácsának elnöke azt emelte ki, hogy a mediátori szolgálat sokkal fontosabb része kellene legyen a romániai jogszolgáltatásnak.
A maga során Biró Rozália egy javaslattal állt elő: kezdeményezni fogja a következő parlamenti ülésszak elején azt, hogy a Hivatalos Közlöny ingyenesen hozzáférhető legyen bárki számára.
Pap István
erdon.ro

Brekegő politika
Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget.
Most, , hogy erre a csúnya, brekegő szóra, a Brexitre a britek többsége igennel szavazott, egész Európa találgatja a jövőt. Mintha Csokonai Vitéz Mihály Békaegérharcának kezdő jelenetét látnánk, ahogy az egérkirály Pszikharpaksz és a békakirály Fizignátus nyájas barátkozása az egerek és békák közti háborúba torkollik. Még nem tartunk ott persze, és remélem, nem is fogunk. Ám mindenképpen van valami groteszk, sőt tragikomikus abban, ahogy Európa vezetői, mivel lassan fogalmuk sincs arról, mire való az elődeik által elképzelt Európai Unió, próbálják a népakaratra visszahárítani a felelősséget. Azt a felelősséget, amelyet ugyanaz a nép már rájuk bízott egyszer, amikor megválasztotta őket. Legfeljebb eddig azt hittük, csak mifelénk ilyenek ma a politikusok, most meg kiderült, David Cameronék sem jobbak. Mit tehetnénk, latolgatjuk az esélyeket. Igaz, ezekben a napokban, érthető okokból, talán nagyobb szenvedéllyel tippeltünk a labdarúgó Európa Bajnokság továbbjutóira, mint az Európai Unió kiesőire.
De nekünk, erdélyieknek úgyis megadatott, hogy ugyanaz jusson az eszünkbe bármiről. Nem csupán a brekegő Brexit, hanem a televízió elsötétülő képernyője is ugyanazt a kérdést hívja elő belőlünk: beléptünk, de hova? Huszonvalahány éven át legfőbb álmunk volt megszabadulni végre kisebbségi mivoltunktól, és egyenjogú európaiakká lenni. Nem tagadom, a Ceaușescu-diktatúra, a szögesdrótok közé zárt ország szörnyű klausztrofóbiája tört rám ismét egy pillanatra, amikor meg akartam nézni a magyar-izlandi mérkőzést, és az M1-re kattintva, ennyi volt a képernyőn: „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható.” Nem is tudtuk megnézni a meccset, rádión hallgattuk végig. Voltak természetesen szerencsésebbek, akik más kábelhálózatról veszik a műsorokat, és nem mindegyik kódolta Erdélyben az EB magyarországi közvetítéseit. A lenyűgöző magyar-portugált aztán már mi is láthattuk az M4-en. De azelőtt szívesen beültettem volna a kilencven percen át egyetlen mondatot sugárzó képernyő elé azokat, akiket irritál az Unió-pártiak által kitalált „több Európát” szlogen, és arról papolnak, hogy „kevesebb Európa” több lenne. Nem, a „kevesebb Európa”, tisztelt focirajongó magyar politikusok, így nézne ki minden szempontból: „...jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható”. Ki lehet találni egy másik brekegős vagy inkább cincogós szót, már olvastam is itt-ott, hogy: Hunxit, de hadd meséljem el, hogy ez milyen. Nemcsak nekem jutottak eszembe nyilván az 1989 előtti állapotok, hanem többeknek is Erdélyben, de én is felidézem, hiszen ismétlés a tudás anyja.
A nyolcvanas években Romániában már csak napi két órányi műsor volt a televízióban, és annak is a pártfőtitkár töltötte ki egy részét, másik részében rajzfilmeken nevethettünk, sok-sok Tom és Jerryt mutattak, néha pedig egy minden illetlenségtől megtisztított, majdnem felére vágott nyugati játékfilmet is. Érthető, hogy ki-ki próbált valahogy valamilyen külföldi látnivalóhoz hozzájutni. Szülővárosomban, Kézdivásárhelyen például házikészítésű antennákkal Kisinyovot, vagyis szovjet tévét lehetett fogni, futballmeccset is olykor. Tessék elképzelni, micsoda öröm volt, amikor az antenna felállítása után bejött a világ a szobába. Szovjet világ, de az is valami. Ebből, azt hiszem, bárki megsejtheti, milyen Romániában éltünk, és miért vágytunk – vágyunk még ma is – egy tényleg határok nélküli Európára, és miért kívánjuk az önmagukba zárkózó nemzetállamok végét. Egyébként az ország déli részén, Bukarestben a bolgár televíziót lehetett ugyancsak barkácsolt antennákkal nézni, hát az aztán maga volt a mennyország! Fogadott városomban, Marosvásárhelyen is suttogták, hogy egyesek nézik a magyar televíziót, de ez soha nem bizonyosodott be. A közelben, Náznánfalván, a hegyen állítólag lehetett fogni szintén a bolgárokat, Európa-bajnokságok és világbajnokságok idején sokan kimentek oda, kivitték az autó akkumulátorára kapcsolható kisméretű televíziót, meresztették a szemüket, bámulták a bolhás semmit, néha azért egy-egy elfutó árnyékot is, bekapcsolták a Kossuth-rádiót, azon legalább volt hang, itták a sört, és jól érezték magukat. Együtt voltak. A közös hiány végül is szolidaritást teremt. Közös sóvárgást, közös illúziót, közös haragot. A földrajzi különbségek mellesleg kulturális különbségekké konvertálódtak akkoriban. Kolozsváron például könnyebb volt, ott az Állomás-negyedi, emeleti tömbházlakásokban viszonylag jól bejöttek a magyarországi tévéadások. Az igazi futballrajongók még nyugatabbra mentek Marosvásárhelyről, Bánffyhunyad környékére, mert ott nemcsak a náznánfalvi szolidaritást lehetett megtapasztalni, hanem tényleg látni is lehetett a mérkőzéseket. Az én családomnak a Nagyváradi vakációzás volt a szabadság alfája és omegája: ott ültünk bent a lakásban délutántól késő estig, faltuk a magyar szót és képet, szinte teljesen mindegy volt, hogy mit. Voltak ezek szerint repedései a rendszernek, ki lehetett leskelődni néhol. De ennyi. A nyolcvanas évek végén aztán már érezni lehetett, hogy ernyed a vasmarok. Begyűlt valakihez egy-egy társaság, videolejátszón végignéztek egy erotikus filmet vagy valamilyen más bóvlit, egyfajta lázadás volt ez is. A lakónegyedi szocreál tömbházakban összeálltak a lakók, parabola-antennát szereltek a tetőre, valaki feketén beszerezte külföldről a szükséges műholdvevő szerkentyűt, az úgynevezett dekódert, és minden lakásba bevezették a kábelt. Így történt a mi tömbházunkban is. Viszont a csatornaváltó is nagy pénzbe került – meg aztán a szekuritáté valószínűleg mégis rajta tartotta ezen az egészen a kezét –, és csak egyetlenegy volt belőle, a hatóság bizalmát élvező lépcsőházfelelősnél, mindannyian azt néztük, amit ő. Ha váltott, nálunk is változott a műsor. Gyermekkoromban pionír (gyengébbek kedvéért: úttörő) táborban voltam a Fekete-tengeren, és hogy el ne égjünk, parancsszóra napoztunk. Kifeküdtünk mind a homokra, és a tornatanár vezényelt: most hátra, most hasra, most jobbra, most balra! Erről a tömbház-tévézésről máig ez a gyermekkori emlék jut eszembe. Néztünk mindenféle gügyeséget, hiszen a szabadság világából jött az egész, valamelyik nyugati adóról, sokszor a nyelvet sem értettük. De megint szolidárisak voltunk, végeérhetetlen lépcsőház-gyűléseket tartottunk, gyakran sörözéssel végződtek ezek is. A gyűlések arról szóltak, ki milyen műsorokat szeretne látni, és Bizalmi bácsi – a nevét tényleg elfelejtettem – miképpen egyeztesse össze ezeket az óhajokat. Egy alkalommal megkockáztattam én is egy javaslatot, ez már talán `89 őszén volt, hogy nem lehetne-e néha hírműsorokat is bekapcsolni. Döbbent csend támadt, Bizalmi bácsi is belesápadt, de talált gyorsan valami magyarázatot, vagy az is lehet, egyszerűen másra terelte a szót.
Aztán összeomlott a testi-lelki terror. Lettek tévéműsorok. Egész nap sugárzott már a román közszolgálati, majd megalakultak a kereskedelmi csatornák, próbáltuk mi is az újraindult közszolgálati magyar televíziózást bővíteni, sikerült is valamennyire Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron. És létrejött Budapesten a Duna TV, egyre könnyebben lehetett fogni Erdélyben ezt is, más magyarországi csatornákat is. Érezhettük, hogy végre legalább az éterben nincsen határ. Ma Székelyföldön egy-egy panzióban vagy szállodában, ha az ember bekapcsolja a televíziót, az első tíz-húsz csatorna már eleve magyar, csak utánuk következik néhány román. Látszólag minden rendben van. És mégsem. Példának okáért az EB-mérkőzések romániai közvetítésének jogát a német tulajdonú Telekom Románia vásárolta meg, amely jól felfogott üzleti érdekből próbálta megakadályozni, hogy pillanatnyi vagy távlati hasznát a magyarországi televíziós csatornák csorbíthassák. Csakhogy ebből számomra az derül ki, hogy az üzleti logika felülírja az európai vezetők retorikáját, sőt azokat az Európai Uniós szerződéseket is, amelyek nem tagadják ugyan az egységes Európa – az egykori Szén- és Acélközösség – gazdasági előnyeit, de folyton azt hangsúlyozzák, hogy a közös Európa alapjait a közös kultúra és hagyomány képezi, azok az emberjogi elvek és demokratikus eszmények, amelyek ennek a földrésznek minden nemzetére, minden etnikumára, minden helyi vagy regionális közösségére érvényesek. Nyilvánvalóan mi, kisebbségbe szorult magyarok is ilyen Európát szeretnénk, ilyen Európából van „többre” és nem „ kevesebbre” szükségünk: több toleranciára, a nyelvi, nemzeti, kulturális, vallási identitások tiszteletére. Egyelőre azt kell látnunk, sértetlenül élnek tovább az államhatárok, hiszen mit sem számít, hogy technikailag nincsen akadálya megnéznünk, ráadásul magyarul, a nekünk éppen fontos futballmérkőzést, mert ilyenkor derül ki, hogy még ma sem a nyelvek, etnikumok, régiók puzzle-je az Európai Unió, hanem a nemzetállamok piaci szempontok szerint működő mozaikja. „Sok” Európa a dokumentumokban, „kevés” a gyakorlatban. Ezen természetesen változtatni kell, ebben valószínűleg mindannyian egyetértünk, csak az a kérdés, mit értünk a változáson. Sötét jóslatok hangznak el arról, hogy a Brexit elindíthat egy kilépés-hullámot. Nem hiszem ezt, de ha megtörténne, gondoljunk bele: magyar meccset néznek majd a magyarországi magyarok, román meccset az erdélyi magyarok. És ez még mindig a legkisebb probléma abból a szellemi nyomorúságból, ami ily módon ránk szakadhat.
Markó Béla
Transindex.ro

Kizsarolhatja Románia a kanadai vízummentességet
Megmozdulni látszanak a dolgok a román állampolgárok kanadai vízumkényszerének feloldása ügyében Dacian Cioloș kormányfő szerint, aki közölte: tartani fogja a kapcsolatot ez ügyben Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel.
Cioloș mindezt annak kapcsán jelentette ki szerdán késő este, hogy fölmerült: John McCallum kanadai bevándorlásügyi miniszter a jövő héten Brüsszelbe utazik, hogy megoldást keressen a vitára, amely egy ideje akadályozza az Európai Unió és az észak-amerikai ország között megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény aláírását.
Mint ismeretes, Kanada még mindig vízumkényszert tart fenn az EU két tagállama, Románia és Bulgária polgáraival szemben, Brüsszel ugyanakkor jelezte: a kereskedelmi egyezmény egyik feltétele az uniós államok polgáraival szembeni vízumkényszer teljes feloldása. Mivel a megállapodás aláírását októberre tűzték ki, Kanadának lépnie kell, ellenkező esetben ugyanis az érintett országok már jelezték: megvétózzák az egyezmény elfogadását.
Dacian Cioloș a téma kapcsán közölte: reméli, hogy kormánya ez év végi mandátumának lezárultáig előrelépés történik, sőt konkrét döntés is születik az ügyben, mivel legutóbbi kanadai látogatása nyomán Justin Trudeau is megértette, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény aláírása szorosan összefügg a vízumkényszer eltörlésével. A miniszterelnök leszögezte: Romániának megvannak az eszközei Ottawa jobb belátásra bírására, mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország olyan körülmények között írjon alá egy megállapodást Kanadával, hogy közben a román állampolgárokat nem kezelik a többi uniós polgárral azonos módon.
Ugyanakkor a mostani enyhülés még nem jelenti azt, hogy Kanada azonnal és automatikusan feloldja a vízumkényszert minden román állampolgárral szemben. Răzvan Dupleac, a kanadai Montrealban élő bevándorlási tanácsadó a HotNews hírportálnak nyilatkozva úgy vélekedett, első lépésben csak azok részesülnek a kedvezményben, akik az elmúlt tíz évben már kaptak kanadai vízumot, illetve akik érvényes amerikai vízummal rendelkeznek. A könnyítés pedig hosszú távon is kizárólag a turistavízumokra vonatkozik, tehát munkavállalásra vagy ott tanulásra nem jogosítanak majd fel.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

EMNP: el kell számolnia a KREK püspökének
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is azzal vádolja Csűry István királyhágómelléki református püspököt, hogy az RMDSZ szolgálatába próbálja állítani az általa vezetett egyházkerületet.
Csütörtöki közleményében az EMNP Bihar megyei szervezete úgy véli, miközben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökének 1989 előtti múltjának tisztázásával a hívei mellett elsősorban lelkiismeretének tartozik elszámolni, addig az RMDSZ-szel ápolt kapcsolatáról elsősorban már a reformátusoknak tartozik elszámolással.
A néppárt szerint Csűry István püspöknek tudnia kellene, hogy Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke alapítványi igazgatóként elsőrendű felelőse az Érmindszentre tervezett Ady-központra szánt 320 millió forint egyházától való „eltérítésének és eltűnésének". „Továbbá az a Szabó, aki történelmi egyházainkat „óvja", mai napig nem adott magyarázatot arra sem, hogyan került családja tulajdonába a váradújvárosi Szent László plébánia nagy értékű kántorlakja" – szerepel az EMNP közleményében.
A bihari néppártosok felróják Csűry püspöknek, hogy a KREK új Nagyváradi püspöki székházának nemrég rendezett avatására „a tulipános párt korrupt megyei vezetőit sikerült meghívni", az egyházkerület korábbi püspökét, Tőkés Lászlót viszont nem.
„Jó lenne, ha nem csupán kórházígérő püspökként vonulna be a történelembe, mert most csak ama püspökként tekinthetünk rá, aki a velejéig korrupt PSD mellett Szabó Ödön másik fő támasza volt a bihari magyar közösségen belüli teljes pártdiktatúra megteremtésében" – állapítja meg az EMNP, sérelmezve, hogy az RMDSZ bihari vezetői és az egyházi átvilágítást „harmadrangú ügyként kezelő" egyházi elöljárók „kórusban gyalázzák" Tőkés László volt királyhágómelléki püspököt.
Mint arról beszámoltunk, kibékíthetetlennek tűnik az ellentét a KREK volt és jelenlegi püspöke között, miután Tőkés László EP-képviselő a „hatalomhoz való dörgölőzéssel", az RMDSZ-szel való „összebútorozással" és ügynökmúlttal vádolta meg Csűry Istvánt. Az egyház jelenlegi vezetője a Krónikának nyilatkozva cáfolta a vádakat, leszögezve, a KREK már hat éve arra törekszik, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a helyhatósági választások előtt pedig az önkormányzatiság jegyében arra biztatták a partiumi magyarságot, hogy járuljanak az urnák elé, ugyanúgy megszólítva az EMNP szimpatizánsait, mint az RMDSZ-pártiakat. Később az RMDSZ három területi – a Bihar, Szatmár és Szilágy megyei – szervezete védelmébe vette Csűry István püspököt.
Tőkés László szerdán kibocsátott közleményében ugyanakkor cinkosságvállalásnak nevezte az RMDSZ-szervezetek kiállását. „Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet (...) Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél" és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél" tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől" – olvasható az EP-képviselő nyilatkozatában.
Krónika (Kolozsvár)

A szólásszabadság és a politika
Amikor a „bagoly mondja verébnek” helyzet áll fenn, nem hagy nyugodni, nem hagy békén a tudat: valakik vagy butaságból, vagy rosszindulatból keltik rossz hírét valakinek. Az, hogy miért, tulajdonképpen mellékes is, mert elsősorban nem az ok, hanem az eredmény az, ami nagyban meghatározza, kiről mit gondolunk a hallottak alapján.
Röviden a szólásszabadságról
Alaptalan állításokból nincs hiány, főleg manapság, a közösségi média világában, ahol akárki akármikor szinte bármit leírhat, kijelenthet, függetlenül attól, hogy annak mekkora az igazságtartalma. Hiányoznak azok a szűrők, amik korábban „megzabolázták” a médiavilágot, gondolok elsősorban a szerkesztőkre, rovatvezetőkre, korrektorokra, akik nem hagyták, hogy valótlan vagy nem kellőképpen dokumentált információ kerüljön ki a lappiacra vagy az éterbe, netalántán a szubjektív anyagokban sérüljenek az alapvető emberi jogok a szerző indulatossága, felületessége, haragja vagy rosszindulata miatt. Ma már más a világ: bárki bármit leírhat tulajdonképpen következmények nélkül, ugyanis alig-alig hallani olyan polgári eljárásokról, amelyekben a sértett fél bírósági úton próbál elégtételt venni a vélt vagy valós sérelemért. Nem gondolom, hogy egyébként az volna a helyes út, hogy mindenki mindenkit jelentsen fel, ha úgy érzi, megsértették. Azt vallom, hogy az ember alapvető joga kell legyen a szabad véleménynyilvánítás lehetősége, de fontos, hogy a szólásszabadságnak is megvannak a maga korlátai. Egy vélemény ugyanis csak addig fér bele a szólásszabadság kereteibe, ameddig nem sérti más származását, nemzetiségét, vallását, szexuális beállítottságát, politikai világnézetét stb. Merthogy minden embernek joga van úgy gondolkodni a világról, ahogy neki jólesik, és egy modern demokratikus rendszerben ezt egy másik ember nem vonhatja kétségbe, nem vitathatja el. A szólásszabadság arról szól, hogy amit a saját meglátásom szerint nekem el szabad mondanom, azt más is elmondhatja a saját szemszögéből. A szólásszabadság nem a másik elhallgattatásáról, hanem inkább a meghallgatásáról szól, és semmiképp sem arról, hogy az én, a mi véleményünktől eltérő vélemény nem létezik, vagy egyszerűen hülyeségnek tartjuk. Ha vannak, akik így gondolják, márpedig nagyon is sokan vannak, ne csodálkozzanak, ha más éppen az ő véleményünket tartja ostobaságnak, amin rettentő módon képesek felháborodni… Az elutasítás, a másik elnémítása olyan letűnt korok rossz emlékezetét idézik, amikor a vért vérrel torolták meg, és a beszéd, de még a szabad gondolkodás is főbenjáró bűn volt, ami ezrek, milliók életébe került. Ezt nem akarhatjuk ismét…
Ugyanakkor az állításnak és a véleménynek jól elhatárolhatónak kell lennie, de sajnos manapság olyan szintre süllyedt – főleg internetes közegben – a vitakultúra, hogy a szabadon közlők és az olvasók nagyon nagy többsége nem is tud különbséget tenni az információ és az intuíció között.
A politikai tömbösödés
A politikai tömbösödés, vagyis az a folyamat, amikor egyes szerkesztőségek gazdasági, világnézeti vagy ideológiai alapon egyik vagy másik pártcsaládhoz kerülnek közelebb, tulajdonképpen mAradéktalanul végbement nemcsak Nyugaton, hanem keletebbre is, a Kárpát-medenceében. Beszéljünk tisztán: a magukat függetlennek nevező médiavállalkozások lehetnek ugyan egyes gazdasági vagy politikai érdekszövetségektől függetlenek, de nem rejthetik és rejtik véka alá beállítottságukat. E szerint független sajtóról beszélni, főleg napjainkban, értelmetlen és meddő vitához vezetne. Azok, akik magukat függetlenként próbálják beállítani, csak játszanak, hogy innen is, onnan is jussanak egy kis támogatáshoz azt sugallva, hogy a reklámpénzért cserébe hajlandók közeledni ahhoz, akitől éppen csurran-cseppen valami a szerkesztőségnek. Ez persze csak felszínes „függetlenség”, sokkal inkább egy kiadói, gazdaságpolitikai koncepció része, egy játék, amivel próbálják megvezetni az olvasókat és a reklámozókat, a pártokat, akiktől – rendszerint a kampányok idején – leesik valami.
A függetlenség helyett érdemesebb a korrekt tájékoztatásra való törekvésről beszélni. Az álszent függetlenséggel szemben ugyanis korrektség azt jelenti, hogy a szerkesztőségek az egyenlő távolság elvét alkalmazva nem a hírközlő kiléte, hanem a hírérték alapján válogatják meg, mit és mennyit publikálnak. A korrektségre akkor is törekedni kell, ha adott esetben a redakció munkatársainak világnézetétől eltérő ideológiát magáénak valló vagy terjesztő forrásból érkezik a hír. Amennyiben a kapott hír valós tartalmú, vagy a tudomásunkra jutott információk reálisak és megfelelnek a valóságnak, és ezeknek a közzététele az olvasóközönség tájékoztatását, épülését szolgálja, nem lehet mérlegelni: közölni kell.
A Reggeli Újság a korrekt tájékoztatásra törekszik. Olvasóink tapasztalhatják ezt. Aki mást mond, az vagy nem olvassa a lapot, vagy elfogultan áll hozzá, mert az érdekei úgy diktálják, hogy megbélyegezze, kipellengérezze, ostorozza, lejárassa vagy marginalizálja a szerkesztőséget és a kiadványt – ha már befolyásolni nem tudja.
Nyomásgyakorlás és cenzúra
Sokan cenzúrát kiáltanak, ha valamit nem jelentetnek meg a szerkesztőségek. Persze, egyfajta „cenzúra” ma is van, mint ahogy mindig is volt, de ezt szerkesztői szűrőnek nevezzük. Elvégre mindig minden nem fér be a lapba, bizonyos szempontok alapján válogatni kell. Néha a halasztás, máskor a kihagyás mellett döntünk. Ez egy rendkívül komplex folyamat, de sajnos a rengeteg szakmai előírás mellett sokszor csak az idő és a hely(hiány) határozza meg, hogy mi az, ami megjelenik és mi az, ami nem.
Az olvasók, a külmunkatársak, az önkéntes szerzők megértik, ha valaminek a közlését halasztjuk. Vannak azonban olyanok, főleg a hétköznapi emberektől elszakadt politikusok, akik azonnal kongatják a vészharangot, cenzúrát kiabálnak, diszkriminációra utalnak, átgondolatlan jelzőkkel illetik a sajtóterméket, sőt még közleményt is kiadnak arról, ha egy szerkesztőség netán nem közölt le egy közleményüket úgy ahogy van, szóról szóra… Ilyen ez a mai világ: a politikusok azt hiszik, az újságot is ők írják. Pedig minden lap szívesen adna helyt politikai hirdetéseknek, de a politikus fizetni nem akar, minden – hely – ingyen kell neki.
A vélemény szent. Véleményt bárki mondhat, de az egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy választott képviselő szabályos médiahadjáratot indítson egy újság ellen, amiért az nem úgy és nem azt közli, mint ahogy a politikus elképzeli, netán olyan cikkek és vélemények jelennek meg benne, amelyeket inkább elhallgatna vagy elhallgattatna. Egy szabadnak nevezett országban ez elképzelhetetlen.
Ma, a 21. században egyesek olyan eszközökhöz nyúlnak, amelyek a kommunizmus legsötétebb időszakára emlékeztetnek, amikor a diktátor beszédeit szóról szóra kellett leközölni, amikor csak olyan tartalom volt elfogadott és megjelenésre jóváhagyott, ami a párttitkárnak vagy a cenzornak megfelelt. Ez az attitűd napjainkban vállalhatatlan. Téved az, aki úgy gondolja, hogy a nyilvános megbélyegzéssel és ilyenfajta nyomásgyakorlással a maga oldalára állíthat bárkit is, nem is beszélve egy redakcióról.
Mitől pártlap egy pártlap?
A minap egy politikus pártlapnak nevezte a Reggeli Újságot.
A pártlapok azok a kiadványok, amelyeknek a megjelentetését pártok finanszírozzák, vagy a tartalomgyártáshoz jelentősen hozzájárulnak, ezáltal – gazdasági kiszolgáltatottsága révén is – a sajtótermék az illető politikai szervezet üzeneteit közvetíti az olvasók felé, miközben az ellenkező oldal formációiról csak lejárató, dehonesztáló cikkeket közöl.
Nem sorolható azonban a pártlapok közé azok a sajtótermékek, amelyeknek munkatársai egyik vagy másik oldalhoz közeli ideológiát vallanak, és alkalomadtán hangot is adnak véleményüknek.
Nyilvánvaló, az értelmezés elég tág és a pártlap fogalma túlságosan képlékeny, de fentebbi két bekezdés talán elég ahhoz, hogy a laikusok is megértsék, miről van szó akkor, amikor pártlapról beszélünk.
A fentiek szerint a Reggeli Újság nem nevezhető pártlapnak, mint ahogy a munkatársai sem bértollnokoknak. Aki eme jelzőkkel illeti lapunkat és ennek munkatársait, jó hírnévhez való jogot és becsületet sért.
Külön érdekes azonban, hogy miközben a mindenekelőtt és bizonyítottan a korrekt tájékoztatásra törekvő Reggeli Újságot próbálják megbélyegezni pátlapként, éppen azok teszik ezt – lejárató szándékkal –, akik egy párt aktivistái, tehát fizetett politikai alkalmazottak.
Ugyanakkor olyan internetes „hírportálok” és mindenféle, impresszum és kiadó nélküli weboldalak névtelen és arctalan munkatársai ágálnak a politikai korrektség mellett, akik nem vállalják, nem vállalhatják a nevükkel, arcukkal munkájukat. Szép kis őszinteség… Ezek neveznek bértollnoknak mindenkit és pártlapnak mindent, ami nekik vagy kenyéradójuknak nem tetszik. Ezek a pártlapok szinte kizárólag álneves szerzőkkel dolgoznak, vagy egyszerűen aláíratlan cikkeket publikálnak. Nem vállalják a felelősséget a tartalmakért, működtetőjük titkos, finanszírozóik kiléte ismeretlen. Hát kérem, ezek a pártlapok, amelyekről azonban lerí, hogy ki, melyik oldal működteti őket, mert ontják az egyik párt propagandáját, miközben egyfolytában, okkal vagy ok nélkül támadják, mocskolják a másikat.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kialakul egy mindenfajta igénynek megfelelő repertoár
Czvikker Katalin, a Nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak
– Milyen évadot zárt a Nagyváradi Szigligeti Színház?
– Nem tudok úgy beszélni az elmúlt évadról, hogy eltekintsek attól, hogy ez volt az ötödik évadunk önálló színházként. Akarva-akaratlanul is öt év távlatából szemlélem a Szigligeti Színház fejlődését. Induláskor a felmérésünkből azt a következtetést vontuk le: amiatt, hogy a színház hosszú évekig restaurálás alatt állt, illetve a különböző terekben egyenlőtlen számú volt a férőhely, emiatt nagyon nehéz volt a nézőket bérletrendszerre szoktatni. Arra is gondoltunk, hogy mivel az új struktúra a három társulattal együtt úgymond egy új útra indult, ezért mindenképpen kézen fognánk a most felnövekvő generációt. Emiatt nagy hangsúlyt fektettünk az iskolaprogramra, ami látványosan és töretlenül az elmúlt öt esztendőben végigkísérte a tevékenységünket. Az alapprogramnak több kiágazása is lett, mint például az önkéntességi program, ami kiválóan működik, vagy a Szigligeti Tanoda, ami már drámapedagógiai képzést is tartalmaz bábok segítségével, és néhány hete tartottuk az első tanfolyam záróünnepségét. Ősztől már a második generációs Szigligeti-tanodásoknak hirdetünk majd felvételit, és egy újabb iskolaprogrammal fogunk bemutatkozni, melyet most készítünk elő a nyár folyamán. Alkotótáborokat szervezünk szintén a diákoknak, nemsokára immár ötödik alkalommal fog zajlani a Kolozs megyei Havasrekettyén a hagyományos színházi táborunk, ahol A rút kiskacsa című diákelőadást próbálják a résztvevők. Folytatódik emellett az esztergomi bábtáborban a munka, és az idei évtől a bábszínészek kezdeményezésére a várba is egy, az esztergomihoz hasonló bábtábort hirdettünk, melyre egy hét alatt beteltek a helyek. Augusztus 22-26. között ötven gyermekkel fogunk foglalkozni ennek keretében, bemutatni nekik a bábos szakmát különböző oldalakról.
Diákok
– Miért fontos nagyobb figyelmet fordítani a diákokra?
– Annak köszönhetően, hogy kitüntetett figyelmet fordítunk a diákságra, a diákbérletek számát a kezdeti 800-ról az idei évadra 2352-re sikerült feltornászni. Rengeteget köszönhetünk az iskolák igazgatóinak, akik egy közös csapatot alkotva velünk, évről-évre nagy segítségünkre vannak a bérletkonstrukciók kialakításában. Tekintettel vagyunk a kéréseikre, visszajelzéseikre, és amikor találkozik az igény azzal, amit mi nyújtani tudunk, akkor igen jelentős százalékbeli növekedést tudunk felmutatni. Összességében a tavalyi évhez képest elmondható- ami kellemes meglepetés volt számomra-, hogy 4105-re emelkedett a bérletesek száma, ami tavalyi évadhoz viszonyítva több mint 9 százalékos bővülést jelent. Ez a szám, ha figyelembe vesszük a váradi magyar lakosok részarányát, ezek tíz százalékát teszi ki.
– Minek köszönhető ez a növekedés?
– Annak is betudható ez a növekedés, hogy az idei évtől Novák Eszter művészeti vezető ötlete nyomán bevezettük azt a kedvezményes bérlettípust, ami nem helyhez és időhöz kötött, illetve egész évadban megvásárolható. Sokan igénybe vették ezt a típusú bérletünket, és örömömre szolgált az is, hogy alkalmazhattuk az Arany János-vándorbérletünket, és a nagyszalontai közönségnek is előadásokkal kedveskedhettünk. Fontos tartjuk ezt, akárcsak azt is, hogy a szalontai önkormányzat, illetve Török László polgármester felkérésére a jövő évi Arany-évfordulót mi is igyekszünk megünnepelni, és olyan előadást előkészíteni, mellyel méltó módon tudunk majd erről megemlékezni. Ha az elmúlt öt évre visszatekintek ugyanakkor, a nézőszám szempontjából az érzékelhető, hogy volt egy kiemelkedő év, és ehhez képest a fizetős nézőszámunk hozzávetőleg ugyanazon szám szintjén mozgott. Azt gondolom tehát, hogy sikerült stabilizálni a közönséget. Ettől eltekintve, egy többször fesztiválszervező évad tudna még ebből többet kihozni, mint ahogy történt a 2012-2013-as évadban.
– Mekkora az esélye ennek?
– Ha megint sorra kerülünk, és hamarosan így lesz, akkor biztos, hogy igen. Egy másik megoldás pedig, ha az Infinite Dance Festival a kellő mértékben támogatott lenne.
Pozitívum
– Segít ebben az, hogy a Bihar Megyei Tanácsnak ismét magyar, illetve RMDSZ-es vezetője van, Pásztor Sándor személyében?
– Kétségkívül a pozitívumok közé tartozott, hogy a Bihar Megyei Tanácsnak az elmúlt nyolc évben magyar alelnöke volt, Kiss Sándor. Még nagyobb támogatásban volt azonban része a színháznak akkor, amikor korábban négy évig ő volt az önkormányzat elnöke. Azt gondolom tehát, hogy minőségileg csak emelheti a színvonalat, ha az RMDSZ-nek nem alelnöke, hanem elnöke van a Megyei Tanácsnál, mindamellett természetesen, hogy egy megyei tanácselnöknek nem csak a magyar közösséget, hanem mindenkit képviselni kell.
– Miért volt szükség a stúdiótérre?
– Nagyon hiányzott nekünk a stúdiótér. Ezt mindenki tudta, a próbalehetőségek szempontjából is, hiszen az évadonkénti tizenhárom új előadás, amiből kilencet a táncegyüttes és a színtársulat kellett a nagyszínpadon létrehozzon. Azzal együtt, hogy a román színháztól is ugyanez volt az elvárás, lehetett tudni, hogy ez a rendelkezésünkre álló tér kicsi és kevés. Erre az általunk létrehozott alternatív térre tehát mindenképpen szükség volt, de ez azt is jelenti, hogy a kamarastúdiónak az előadásokat össze kell állítani, kell egy állandó repertoár. Első évben inkább a táncegyüttes használta a stúdiót, ettől az évtől pedig a színtársulat is. A nagyszínpadon is játszó színészek párhuzamos szereposztással kellett próbáljanak, erre két alkalommal is voltak precedens. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a társulatnak ez nagyon megerőltető volt. A színművészeken túl a műszaki személyzetet is érintette ez, akiknek nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ezt végigcsinálták velünk. Arról sem szabad azonban megfeledkezzünk, hogy a kamara előadásokkal együtt szép lassan kialakul egy mindenfajta igénynek megfelelő repertoár, és végül is ez volt a célunk.
– A határ menti jelleget hogyan lehet kiaknázni?
– A határ menti jellege a színházunknak segít abban, hogy kihasználjuk azt a lehetőséget, amit a határmentiség kínál, hiszen bérleteseink vannak Hajdú-Bihar megyéből, és mi magunk is többször kiszálltunk előadásokkal kisebb Hajdú-Bihar megyei településekre. A kapcsolatrendszerünk is bővült, hiszen azok magyarországi színházak, amelyek részint befogadószínházként működnek, előszeretettel látják vendégül az előadásainkat, mert a művészi színvonalunk olyan értéket képvisel, melyet díjaznak. A távolság pedig nem nagy, ezért jobb eséllyel indulunk egy-egy fesztiválon való részvételért, mint például egy belső-erdélyi színház. Hiába volna azonban a határmentiség, ha nem volnánk képesek olyan színvonalú előadásokat létrehozni, amelyeket előszeretettel meghívnak, márpedig mi létre tudunk hozni ilyen előadásokat. Az elmúlt évek díjai, szakmai elismerései azt igazolják, hogy a Szigligeti Társulat jó, ápolt állapotban van. Mint társulat, nagyra értékelik a szakma részéről azt az együttgondolkodást és azt az együtt létezést, ami az egyes előadások keretében üzeni és sugározni tudnak. A pozitív kritikák, melyek egy-egy fesztiválon elhangzanak, vagy írott formában úgy a hazai, mint az anyaországi sajtóban visszaköszönnek, abban nyújtanak segítséget, hogy még inkább növelni tudjuk a népszerűségünket.
A mi osztályunk
– A mi osztályunk című előadást tekinthetjük-e az elmúlt öt év csúcsprodukciójának?
– Ebben a szakmában azt mondják és tanítják, hogy a tehetség mellett nagyon-nagyon fontos szerepe van a szerencsének. Nem lehet kizárólag a szerencsére alapozni, de a szerencse ott van mindig egy icike-picikét, amikor valaki lehetőséghez jut, illetve felfigyelnek rá. A kérdés, hogy az illető tud-e élni a lehetőséggel, vagy sem. Az adottság, a környezetbeli adottság, a szerencse és a jó időzítés, ha társul a nagyon erős fejlődésben levő társulattal, és művészeti szempontból nagyon jó színvonalú előadások létrehozásával, akkor kibontakozhat egy olyan elismerés, mint amiben A mi osztályunk című előadás részesült. A mi osztályunk egy nagyon jó előadás, nem igazán találkoztam olyannal, aki mást mondott volna. Egy olyan díjat hoztunk el tavaly, amiről nem állítom ugyan, hogy nem überelhető, de nem biztos, hogy az kell legyen a cél, hogy melyik évben milyen szakmai elismerést gyűjtünk be. Ha úgy vesszük, idén is nagyon pozitívan értékelték a Szigligeti Társulat munkáját Az eset című dráma kapcsán, és a rendezői nagydíjat elnyerő Sardar Tagirovsky a mi előadásunknak is köszönhetően részesült ebben az elismerésben. Ezáltal az előadás a figyelem középpontjába került, és már meghívták a Budapesti Kortárs Dráma Fesztiválra, illetve a szatmárnémeti színház művészeti vezetője, aki szintén látta az előadást, azt mondta, hogy ezt mindenképpen a szatmári közönségnek is látnia kell. Képesek vagyunk tehát olyan előadásokat létrehozni, amelyek, ha nem is hozzák el a nagydíjat minden létező fesztiválról, de mindenképpen valamilyen olyan szakmai elismerésekben részesülnek, melyekkel felhívják a figyelmet a társulatunkra, és a színházunkra, aminek ezáltal a népszerűsége egyre nagyobb a saját közegében. A nevében viselve Nagyváradot, ugyanakkor a város hírnevét is öregbíti, és erre külön büszke vagyok.
Értékek
– Milyenek a kapcsolataik a társintézményekkel?
– A már létező kapcsolatainkat megőriztük, úgy az anyaországi színházakkal, mint a romániai magyar színházakkal. Örömmel jelenthetem be, hogy egy újabb együttműködésre készülünk a Miskolci Nemzeti Színházzal. Béres Attila főigazgatóval megállapodtunk egy jövő évi váradi bemutatkozó előadásról Miskolcon, illetve közösen pályázunk az előadásainkra. Emellett koprodukcióra léptünk a Közép-Európa Táncszínházzal, a Stabat Mater előadással több fesztiválon ott volt. Úgy vélem, hogy úgy a Szigligeti Társulat, mint a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes meg tudja őrizni azokat a kapcsolatokat, melyeket eddig kiépített, és képes bővíteni is ezeket, hiszen nagyon sokrétű tevékenységet fejtenek ki az évadterv összeállításán is túl. Elég csak arra gondolni, hogy partnerségben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel immár másodjára írtuk ki azt a drámaíró pályázatot, amit nagyon sokszor emlegetnek, és amit pályázatként, illetve a létrehozó díjnyertes pályamunkák „ápolása” miatt is rendkívül jó ötletnek és nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult. A kortárs magyar drámaírás ilyenképpen való ösztönzése, felvállalása és drámakötetbe való megjelenítése, a díjnyertes munkák színpadra állítása és a pályakezdők ilyen típusú támogatása ugyanis fontos értéket képvisel főleg kisebbségi környezetben. Egy színháznak a felsorolt feladatai is kell legyenek, az előadások létrehozása mellett, mert erős kapaszkodót jelentenek a jövőt illetően.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Sikeres Osonó-évad
115 előadás, két nemzetközi díj
Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese, az Osonó Színházműhely a 2015–2016-os évadban egy bemutatót tartott, és a három műsoron lévő előadását összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén mintegy 6600 néző számára – ezek a sarokszámai az önfenntartó társulat Kolozsváron véget ért évadának. A társulat ebben az évben vált Regisztrált Tehetségponttá.
A színházműhely az előadások után 103 interaktív közönségtalálkozót szervezett, három nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet-Európát, de a turnék mellett többször szervezett kiszállást erdélyi falvakba és szórványtelepülésekre is.
A társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 95 százaléka nem romániai „eredetű”. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt hozott létre, amelyek több ezer embert mozgattak meg. A 2015. évi tevékenységet az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, így a 330 jelentkező pályázat közül az Osonó független színházműhely lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese. A díjat azon szervezetek számára ítélik oda, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.
Az Osonó Színházműhely – thaiföldi, marokkói, Budapesti és olaszországi színházak után – egy Sepsiszentgyörgyi társulattal is készített koprodukciót: az Andrei Mureșanu Színházzal közösen, Catinca Drăgănescu rendezésében Székely Csaba Bányavakság című művét mutatta be. A nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is megtekinthetik a nézők.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár –, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy többállomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás-sorozatra került sor. A projekt, új résztvevők bevonásával, a következő évadban is folytatódni fog.
Az egy éve bemutatott, Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadást 70 alkalommal játszotta a társulat. A fórumszínházi produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, amelyre a tapasztalat szerint nagy szükség van, így a következő évadban is több belföldi és külföldi középiskolában fog fellépni a társulat a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadással.
A közel 450 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás díjat szerzett a franciaországi Saint-louisban megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. A dokumentarista előadásnak számos meghívása van, így a következő évadban is műsoron tartja a társulat, több erdélyi és európai helyszínt érintve a turnék által.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 17. (Részletek)
Az első világháború utáni magyarok tömegeit elsősorban a kétségbeesett munkakeresés vitte Bukarestbe, s a románok számára igen jövedelmező volt a beáramló olcsó munkaerő. A főváros vonzóbb volt, mint Amerika, elérhetőbb távolságra Erdélytől, és túlélést biztosított a talajt veszített szegényeknek. Nagy Sándor ezer sebből vérző testhez hasonlította a magyarságot, amelyen a legmélyebb seb a Regát felé nyitott utat; Bukarest vonzó délibábja pedig asszimilációjukhoz, azaz megsemmisülésükhöz vezetett.
Az erdélyi magyarok is lenézték a Bukarestbe távozókat, harmadrangú polgároknak tekintették őket. A várakozással ellentétben a Bukaresti magyarságot nem erősítették a két világháború között érkezők, sőt, még megosztottabbá vált: a különféle politikai pártok hívei egymást vagy az utolsó magyar oázist, a református egyházat támadták.
Sokan állították, hogy Budapest után Bukarest volt a legnagyobb magyar város; a magyarországi és romániai 1930-as népszámlálás adatai alapján Szegednek 160 000, Debrecennek 117 000 és Miskolcnak 89 000 lakosa volt. Ugyanekkor Bukarestnek 639 000 állandó lakosa volt, ebből 324 331 fős az aktív lakosság. A fővárosiak 77,47 százaléka, azaz 495 122 fő volt román. Ez volt az első hivatalos román statisztika, amelynél figyelembe vették a más nemzetiségű román állampolgárok létét is; Bukaresti magyarként 3,76 százalékot, azaz 24 052 főt számoltak össze, Munténiában 33 806, Moldvában pedig 20 964 magyar élt. A népszámlálás eredményeit kétségbe vonta a Magyar Párt. Másrészt azonban igaz, hogy amíg Erdélyben rábeszéléssel és megfélemlítéssel próbálták rávenni a magyarokat, ne vállalják nemzetiségüket, Bukarestben a magyar lét megbélyegzést jelentett, amelytől sokan próbáltak szabadulni – ez a magatartás még ma is tapasztalható.
Ignácz Rózsa szerint a város légköre pikáns, ,,kicsit balkáni, kicsit franciás” volt. A nagyon elegáns, erősen parfümözött nők a legutolsó párizsi divat szerinti, 8 cm magas sarkú cipőkben sétálgattak a grillezet hús és a sülő miccs füstjében. Ebben a zajos hangyabolyban mindenki hangosan beszélt, mindenki sietett, mindenki széles mozdulatokkal gesztikulált, és még mindenütt jelen voltak a vándorkereskedők mezítláb, a nyakukba akasztott kis gyümölcsös tálcákkal. Este kigyúltak a fényreklámok, a főutakon kinyitottak az elegáns bárok és nyárikertek, melyekben borszéki vizet ittak és ditrói cukros mogyorót ettek. A Herăstrău-tó parti kocsmákból és vendéglőkből kihallatszott a cigányzene, de a dzsesszre is táncoltak. 1929-től, illetve 1930-tól kezdve viszonylag hozzáférhető szórakozás volt a hangosfilm és a rádió, a város zengett a rádióból szóló tangóktól és románcoktól. Magyar zenét is közvetítettek néha: Bartók vagy Kodály műveit, Budapesti revüműsort stb. Még a szerényebb jövedelműeknek is rengeteg szórakozási lehetőségük volt, az autóbuszok este kilencig jártak, hogy hazaszállíthassák a mozikban vagy a partikon későig kint mAradókat. Nyaranta a kedvenc szórakozóhely az Andronache-erdő volt, ahol cigányzenére lehetett táncolni. Akárcsak a háború előtt, ide jártak a magyarok is. Mindenkire átragadt az Erdélyben ismeretlen életkedv. A futball is nagyon népszerű volt. Az egyik híres magyar focistát, Barátky Gyulát (1910–1962), a Giulești „szőke csodáját” tartották a két világháború közti időszak legjobb romániai játékosának.
A szegényebb rétegből származó magyarok új hullámainak érkezésével nőtt a proletárok száma, és a román iskolákba járó magyar gyerekeké is. Elsőként érkeztek a fővárosba állást keresni a képzettség nélküliek, ugyanis bőséges volt a kínálat olyan munkából, amelyhez nem volt szükség nyelvismeretre, végzettségre vagy szakmára. Az e réteghez tartozó magyarok számáról több becslés is elhangzott. A Románia Enciklopédiája ideiglenes adatai szerint a Bukaresti magyarok döntő többsége cseléd volt, és ezt az állítást sokan készpénznek vették az évtizedek során: „A magyarok majdminden szakmában megtalálhatóak, mivel szinte kizárólag cselédek és szakképzetlen munkások. Minden iparágban ott vannak munkásként, a kereskedelemben, a háztáji gazdaságoknál, a közintézményeknél pedig cselédként. A hitelszövetkezetek és kereskedelmi egységek alkalmazottjainak 82 százaléka szolgáló.”
Nem szolgál adatokkal a gazdaság különböző ágazataiban dolgozó magyar szakképzetlen munkások és cselédek számáról a népszámlálás nem sokkal később publikált néhány ezer táblázata sem. A jelentések az aktív és passzív magyar lakosság összességére vonatkoznak csupán. Például a kereskedelemben 89 674 passzív és aktív lakost számoltak össze, ebből (ugyancsak összegezve a passzív és aktív népességet) 2812 volt magyar. A kereskedelemben dolgozó aktív népesség 46 212 fő volt, ebből a cselédek/szolgák száma 10 282, azonban a nemzetiségi hovatartozást itt nem tüntették fel. A hitelszövetkezeteknél és a kereskedelmi egységeknél összeírt 24 736 főből (aktív és passzív népesség együtt) 1145 volt magyar, ugyanakkor a cselédek száma itt 4382 (aktív népesség). A népszámlálás szerint csak 135 magyar volt alkalmazásban „háztartásbeli cselédszemélyzetként”, ez azonban nem igazán hihető számadat.
A Románia Enciklopédiája kijelentéseit nem támasztják alá a népszámlálás eredményei, ám tükrözik a hivatalos intézmények törekvését, hogy egyenlőségjelet tegyenek magyar és szolga között, hogy egy olyan virágzó Románia képét mutassák, amelyet nagyszámú, de 82 százalékban a román társadalom peremén élő senkiházi (magyar) fojtogat. Nem véletlenül állapította meg Nagy Sándor, hogy a sajtóban és a román iskolai tankönyvekben folyamatos a magyarok befeketítése és megalázása, ,,a magyar cseléd és szolga szegény és műveletlen, szervezhetetlen és intézmények nélküli, társadalmilag számba nem vehető csürhe nép”.
A rendőrprefektúra egyik 1937-es, cselédekről szóló jelentése, a várakozásokkal ellentétben, nem igazolja a magyarok többségét. 12 318 szolgát/cselédet írtak össze, közülük 11 308 román, 715 magyar, 67 német nemzetiségű. Hivatalos formaságokat betartva vagy sem, állandó vagy ideiglenes lakosként, de mindenképp sok magyar élt Bukarestben a két világháború között. A főbb utak mentén újonnan épített tömbházak manzárdszobái tömve voltak székely szolgálókkal. Az épületekhez nem terveztek cselédszobákat, és a kialakított kis lyukakba, ahol állandóan szólt a gazda csengője, alig fért el egy vaságy és egy mosdótál.
Ezekben az években gyakran lehetett magyar szót hallani a piacokon, élelmiszerüzletekben, pékségekben. Magyarul beszélgettek 1931 körül a Victoriei úti csatornázásánál dolgozó székelyek vagy vasárnap a Cişmigiu Parkban korzózó szolgálólányok, akik négyen-öten sétáltak karonfogva, magyarul énekelve, az újabbak még népviseletben, copfba font hajjal. A sétányokat szülőföldjük szerint osztották fel; a harmincas évek vége felé csak a Beszterce melletti Sófalváról 31 lány jött Bukarestbe. Sokukat a szüleik küldtek ide, alig 14–15 évesen. A szolgálólányok korzózása a Cişmigiuban igazán látványos lehetett, de a lányok valós létszáma nem haladhatta meg az egy-kétezret. A szolgálólányok álma az volt, hogy pénzre tegyenek szert és visszatérjenek szülőföldjükre, házat, földet, marhát vásároljanak. Egyiküknek, Kovács Vilmának sikerült valóra váltania álmát. 1920-ban hagyta el otthonát, 17 évesen, egyetlen címmel a zsebében, mivel arra a következtetésre jutott, hogy hiába a kemény mezei munka, semmire sem viszi. Románul csak számolni tudott. Szolgálónak állt, takarított, felszolgált, mosogatott, gyermekeket sétáltatott, és bevásárolt a háziasszony listája alapján. Egy szörnyű baleset is érte: egyszer, amikor a padlót mosta benzinnel, egy rövidzárlat miatt tűz ütött ki. Súlyosan megégett a feje, nyaka, keze és lába, három hónapig járt a kórházba kötéscserére. A házimunka alól azonban ez idő alatt sem mentesült. Majdnem húsz évig mAradt Bukarestben, minden pénzét hazaküldte egy jegyzőnek, aki földet és egy házat vásárolt neki. Apránként egy kisebb vagyont gyűjtögetett össze: négy tehenet (egy tehén 20 ezer lejbe került), négy borjút, 25 juhot, két disznót, és egy nagy házat, amely 225 ezer lejbe került. Az ötvenes évek szétfoszlatták álmait: a kommunisták kuláknak nyilvánították és mindenét elkobozták.
A szakképzetlen, munkát kereső magyaroknak rengeteg lehetőségük volt. Még a kamaszokat is alkalmazták, ők hordát ki reggelenként a tejet és a friss kiflit a kocsmákba vagy a magánházakhoz. Akiknek sikerült odacsapódniuk egy-egy kocsmához vagy vendéglőhöz, elfogadhatóan alakult sorsuk. Reggel hattól este tizenegyig dolgoztak, de biztosították szállásukat és kosztjukat, ha pincérekké léptették elő, havi ezer lej körül, de akár 1500 lejt is kereshettek (egy kifli 5 lej volt). Sokan csavarogtak azonban munka nélkül, az állomásokon, a Cișmigiu Parkban vagy hidak alatt húzódtak meg; a rendőrség gyakran razziázott, és a munkanélkülieket hazatoloncolták ,,Erdélybe, ahol minden még szegényebb, még koldusabb, mint itt, e nagy városban”. A főváros fenntartott egy menhelyet is a munkanélkülieknek az Izvor (Forrás) utcában, ahol semmilyen bútorzat sem volt, az emberek a földre vetett szalmán aludtak.
A románok bíztak a magyarok munkájában, a „különleges szakácsnőben”, a szobalányban, az „okos legénykében”, a „tiszta fiatal lányban”, akit már az állomáson várt és választott ki a gondos fiús apa. A fizetés egy vasutasinas fizetésének felelt meg: napi 20–30 lej. Általában szerződés nélkül alkalmazták őket, emiatt a legtöbben (elsősorban fiatal lányok) ki voltak téve mindenféle visszaélésnek és bántalmazásnak: nem kapták meg a fizetésüket, kis vétségekért is visszatartottak nagy összegeket, szexuálisan kihasználták őket a házigazdák, és állandóan fenyegették a háziasszonyok: ,,Ha nem tartod a szádat, büdös bangyina, feljelentelek a rendőrségen engedély nelküli prostitúció miatt.”
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrhelyen gyújtott jeltüzek
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvészprofesszorral, etnográfussal internetes nyelvhasználatról, a magyar szakoktatásról és mindközönségesen: az anyanyelven való tanulásról
– Lát-e veszélyt, professzor úr, arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok már nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit. Amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok, az elektronikus levelezés, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukolnak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt, a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat.
Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, a honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internet „martalékává váljék a magyar nyelv”. Egy nyelv csak más beszélt nyelvek „martalékává” válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ebben az új helyzetben?
– Szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti az automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt, a beszéd „online” fordítása is.
– Hát én senkit nem biztatnék a jelenleg elérhető automatikus gépi fordítás használatára... Ez azt jelenti, hogy a nyelvet új közegében is lehet igényesen és igénytelenül is használni?
– Kétségtelen, ebben is lehetünk műveltebbek vagy műveletlenek, felelősek vagy felelőtlenek. Attól még nem lesz hibátlan a helyesírásunk, hogy nem kapcsoljuk be a helyesírás-ellenőrzőt. Az oktatásnak, az anyanyelvi mozgalomnak az igényes, felelős nyelvhasználatot kell erősítenie, terjesztenie. És a nyelvi hűséget. Mert az is kétségtelen, hogy a digitális világban jelentős mértékben megnő a globális kultúra (és a globális műveletlenség) és az angol nyelv csábítása.
– Sokat foglalkozott a szaknyelv visszaszorulásával, az e téren mutatkozó hazai gyatra magyar szakkönyvellátással, és sürgette a magyarországi normákhoz való igazodást. Mi a helyzet napjainkban? – A Trianon utáni elszigetelődéssel a külső régiókban a magyar szaknyelvek szétfejlődtek és leépültek. Ez következménye volt annak, hogy a szakképzés és a munkahelyi nyelvhasználat mindenütt jórészt államnyelvűvé vált. A közelítésben, egységesítésben van előrelépés, ez jól érzékelhető a közös konferenciákon, a kiadványokban. Nem az a lényeges, hogy magyarországi normákhoz igazodjunk, hanem az, hogy egységes terminológiát fogadjunk el az egyes szaknyelvekben. Ismétlem: nem magyarországit, nem erdélyit, hanem közöset és egységeset. További folyamatos munkára van szükség, és ebben is használni lehet a nyelvtechnológiát: közös, folyamatosan bővített és gondozott internetes terminológiai tárhelyeket kell kialakítani. Ebben nincs megállás. És ebben is meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne az angol (és nálunk: ne is csak a román) vegye át teljesen a magyar szaknyelvek szerepét, helyét. Hadd emlékeztessek arra, hogy az 1990 előtti évtizedekben a Kriterion Kiadó nagy példányszámban megjelent szakkönyvei, lexikonjai, szótárai óriási szolgálatot tettek a magyar szaknyelvek megőrzésében. Gond, hogy a bővülő magyar szakoktatásnak nincsenek magyar tankönyvei. Ezeket Magyarországról kellene áthozni.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett, velük megsokszorozódott a tanárságom. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam, az én gyermekeim is itt tanultak. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a 80-as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. Folytathatnám, de talán fölösleges indokolnom, miért nem közömbös számomra az oktatás helyzete, színvonala, eredményessége.
A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. 2011-es nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl pró és kontra. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. Nem ismétlem meg az érveimet, de talán a legfontosabb, hogy a megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, aminek része az is, hogy ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben egyáltalán nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket.
Oktatásunk romlását látva, három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, az ő felelősségük, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyarnak magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, nem növeli, hanem csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nemcsak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, és ezt kénytelen vagyok megismételni, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), és hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét.
– Akik többnyire nem egyforma eséllyel lépik át az iskolakaput...
– Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elit iskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elit iskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Ez is kezd beérni. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
A pedagógusképzésben, alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki vagy nem jól használjuk ki mozgásterünket. Nem részletezem, messzire vezetne. Három feltétele van annak, hogy valaki jó oktató-nevelő legyen: veleszületett alkalmassága, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
SZÉKELY FERENC
PÉNTEK JÁNOS
1941. július 7-én született Kőrösfőn, nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus. 1990 után tanszékvezetőként irányította a magyarságtudományi szakok és tanszékek megújítását a kolozsvári egyetemen, újraindította a néprajz szakos képzést, 2002-ben megszervezte a hungarológiai doktori iskolát. 2007–2014 között az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának első elnöke. Szakmai vezetője a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek, társelnöke a Termini Egyesületnek. Kutatási területei: magyar dialektológia, etnobotanika, szociolingvisztika. Foglalkozik továbbá a romániai magyar oktatás szakmai és nyelvi kérdéseivel, egyik alapítója és elnöke az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, alapítója és elnöke a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületnek. Főbb munkái: A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (1977, Márton Gyulával és Vöő Istvánnal); A kalotaszegi népi hímzés és szókincse (1979); Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete (1985, Szabó Attilával); Teremtő nyelv (1988); A nyelv ritkuló légköre. Szociolingvisztikai dolgozatok (2001); Népi nevek, népi hagyományok (2003); Anyanyelv és oktatás (2004); Változó korunk – változó nyelvünk. Esszék, reflexiók, alkalmi szövegek (2011); Történések a nyelvben a keleti végeken I. (2015). Díjak: Csűry Bálint-emlékérem (1985), Lőrincze Lajos-díj (1995), Magyar Népi Kultúra Kutatásáért Emlékérem (2001), Kriterion-koszorú (2002), Pro Universitate et Scientia (2003), Bethlen Gábor-díj, Kemény Zsigmond-díj (2005), az Akadémia Arany János-életműdíja és szülőfaluja díszpolgára (2007), a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztje (2010).

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lemondanának címükről Oprea „doktoriskolájának” tagjai
A hírszerzési akadémia ( ANIMV) plágiumgyanúba keveredett kilenc doktora jelezte írásban a Bukaresti oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. Az érintettek névsorát a csütörtökön hivatalba lépett új oktatási miniszter, Mircea Dumitru adta ki a Tiszta Románia nevű civil szervezetnek egy korábbi adatigénylésre válaszolva.
A doktori címüktől lemondani próbáló „hírszerző-doktorok” vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt, akit szintén plágiummal gyanúsítanak. A Ponta-kormányban akkor még belügyminiszteri tisztséget is betöltő politikusról tavaly szeptemberben azt állította a Bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta. Néhány héttel később a Bukaresti sajtó már arról cikkezett, hogy Oprea doktoranduszai is másokat plagizálva szerezték meg a tudományos címet.
A Tiszta Románia szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakmai védnökségével működő felsőoktatási intézmény úgy próbálta eltussolni a botrányt, hogy a plágiumgyanúba keveredett végzősei idén márciusban lemondtak doktori címükről, a tanintézet pedig júniusban azt közölte, hogy a disszertációk ügyében indult vizsgálat így okafogyottá vált.
Szabadság (Kolozsvár)

Búcsú Szabó Miklóstól
Folyó év július 9-én, 84 éves korában elhunyt Szabó Miklós, a történelemtudományok doktora, ny. tudományos főkutató. Tudományos tevékenységét levéltárosként kezdte, főiskolai tanárként folytatta, és tudományos főkutatóként több évtizeden át tanulmányozta múltunk forrásait. Az erdélyi magyar oktatás- és elittörténet, pontosabban az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a feltárása terén végzett kimagasló eredményei szellemi műveltségünk történetének példaértékű megvalósításai.
Miki, ahogy szólítottuk mindnyájan, ismerősei és barátai, nemcsak szakmabeli kolléga volt, hanem jó barát is. Ismeretségünk túlnőtt a levéltáros–kutató viszonyon. Évek hosszú során több alkalommal dolgoztunk együtt kutatási tervek megvalósításán, kéziratok szakvéleményezésén, szakmai megbeszélések szervezése és lebonyolítása terén, valamint tanulmánykötetek szerkesztésén. És tettük mindezt kollégaként és jó barátként.
Ezen soraimmal búcsúzom tőled, mivel távollétem megakadályoz abban, hogy ravatalodnál mondhassam el búcsúszavaimat. És önkéntelenül eszembe jutnak az együtt töltött alkalmak, megismerkedésünk, sűrű szakmai és baráti beszélgetéseink. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor kezdő levéltárosként hasznos tanácsokat kaptam tőled, a tapasztalt levéltárostól. És mindig úgy éreztem, hogy szakmai eszmecseréink tanulságosak voltak számomra. Rendezvényeink, kutatási témáink tervezésénél, elgondolásaink megbeszélésénél véleményedre, helyes meglátásaidra mindig számíthattunk.
Forráskiadásaid a ma és a jövő kutatói számára nélkülözhetetlen adatbázisokká váltak. A dolgozataidon végig nyomon követhető igényességed példaképpen áll előttünk. A tudományos kutatómunkát folytattad akkor is, amikor ezen tevékenység útjába számtalan akadályt gördített a múlt század nyolcvanas éveiben a totalitarista rendszer. Tudományos munkásságod 1990 után kiterebélyesedett. Sikerült befejezned az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását összefoglaló többkötetes munkát.
Sajnos az utóbbi években megrendült egészséged megakadályozott terveid mAradéktalan megvalósításában. De nem feledjük, hogy hittel és az eredményeiddel szemben érzett felelősséggel tetted mindazt, amit a tudományművelés terén végeztél. Ennek megfelelően jártad végig a nemegyszer göröngyösnek bizonyult tudományos pályát.
Ami mAradandóan tanúskodik e földön végzett munkád értékéről, ami fenntartja emléked, az a szellemi alkotásod. Munkásságod eredményét hasznosan gyümölcsöztethetjük nemcsak mi, hanem utódaink is.
Miki barátom, munkádat becsülettel bevégezted, adjon neked békés nyugodalmat a drága anyaföld!
Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus
Szabó Miklós /Sáromberke, 1932. nov. 13. – Marosvásárhely, 2016. júl. 9./
Főbb művei
Szabó Miklós-Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521-1700 /Szeged, 1992/
Szabó Miklós, Simon Zsolt, Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között 1-2. /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/
Szabó Miklós-Szögi László: Erdélyi peregrinusok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998/
Sáromberke 1319–1994 (társszerzők Berekméri István, Nagy Géza, Tonk Sándor, Kolozsvár, 1994);
Búzásbesenyő (társszerző Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1995);
Mesél a múlt. Csíkjenőfalva 800 éves története (társszerző Jakab Sámuel, Marosvásárhely, 2001);
A Maros megyei magyarság történetéből (társszerző, társszerkesztő, Marosvásárhely, 1997);
Marosvásárhely történetéből (társszerző, társszerkesztő Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1999)
Népújság (Marosvásárhely)

KITÁSZ-díj az Aradi Kölcsey Egyesületnek
A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 25., ezúttal Aradon tartott vándorgyűlésének résztvevői tegnap délelőtt hazautaztak a kétnapos, gazdag programú összejövetelről. Arad minden jel szerint jó házigazdájának bizonyult a jubileumi összejövetelnek – ennek elismeréseként a KITÁSZ vezetősége „a több évtizedes egyesületi élet megszervezéséért” szombaton oklevelet is átadott a Kölcsey Egyesületnek.
De ne mAradjunk adósok a pénteki megnyitót követő eseményekkel sem.
Délután a múzeum Klió kiállítótermében mondhatni korszakos jelentőségű tárlat nyílt – nem is annyira a falra került munkák rendkívülisége miatt, hanem azért, mert ez volt Aradon az első olyan képzőművészeti tárlat, amelyen kortárs helybeli magyar képzőművészek munkáit mutatták be, s ilyenformán a látogató átfogó (némi túlzással teljes) képet kaphatott arról, hogy milyen is a XXI. század második évtizedének közepe táján az Aradi magyar képzőművészet. Fekete Károly Kölcsey-alelnök, a kiállítás kurátora többek között Lucian Cociuba, az egyetlen román résztvevő képzőművész alkotásai kapcsán arról tartott érdekes eszmefuttatást, hogy létezik-e, létezhet-e egyáltalán „magyar képzőművészet”, és azzal zárta: természetes és kívánatos, hogy a különböző nemzetiségű művészek gazdagítsák egymást. Bognár Levente alpolgármester egyebek között köszönetet mondott azoknak a civilszervezeteknek, amelyek összefogják a magyarságot, és segítenek megőrizni identitását. Ódry Mária képzőművész a kezdeményezést és a bemutatott munkákat méltatta.
A kiállító művészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, Moré Sághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka, Steinhübel Zoltán.
Szombaton délelőtt az RMDSZ Aradi székházában folytatódtak az előadások: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke Virágh Gedeonról, az Aradi vár utolsó 1848–49-es foglyáról értekezett (néhány éve nálunk mutatta be az azóta elhunyt magyarországi Dinyés László képzőművész a Virágh Gedeonról szóló könyvét), Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karoláról, gróf Bánfy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsájáról, dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ (Aradon lemondott) tiszteletbeli elnöke Magányos fenyő címmel Tompa László költőről tartott előadást.
A szombat délután kirándulással telt, hogy a távolról érkezett vendégek valamelyes képet kapjanak a megye építészeti, történelmi stb. értékeiről, emlékeiről. A résztvevők felkeresték az Aradi vesztőhelyet, a gáji, az újzimándi és a szentannai római katolikus templomot, Világoson a Bohus-kastélyt, Pankotán Csiky Gergely szülőházát, a máriAradnai kisbazilikát, majd a nap és a jubileumi összejövetel egy kitűnően sikerült (és hosszúra nyúlt), a Jelen Házban megtartott vacsorával zárult.
Mint említettük, az idei szervező Kölcsey Egyesületet kitüntette a szövetség vezetősége. De a „hivatalos elismerésnél” talán fontosabb, hogy a résztvevők jól érezték magukat a tizenhárom vértanú városában és környékén, nemcsak ismeretekben, hanem egyéb élményekben is gazdagabban távoztak egy olyan városból, ahol sokan most jártak először. Mindez kétségtelenül a mindent beleadó szervezők érdeme is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Plüssállatként kezelt medvék
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. Korodi Attila képviselő, volt környezetvédelmi miniszter szerint a kormány „plüssállatként tekint a medvére”. Emlékeztetett, csapatával kidolgozott egy, a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozó javaslatcsomagot, de hiába nyújtották át a jelenlegi illetékeseknek, nem történt előrelépés. Eközben Etéd községben az elmúlt időszakban hét háztartásból rabolt el jószágokat a nagyvad, mely a népszerű üdülőhelyeken is rendszeresen feltűnik.
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a nagyvadak, elsősorban a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. A testület csütörtökön rendkívüli ülésen fogadta el a miniszterelnöknek címzett levelet, melyben többek között arra is rámutatnak, hogy a nagyvadakra vonatkozó európai szabályozás nincs összhangban a sajátos romániai viszonyokkal.
A Székelyföldi megyében az elmúlt időszakban egyre több medvetámadásról számolnak be a gazdák, ezért a kormányfőhöz intézett levélben többek között a vonatkozó törvények módosítását kérik, rámutatva: a nagyvadak elleni védekezés súlyos anyagi megterhelést jelent a gazdáknak, ezért a vadkárok megtérítésére külön állami alapra lenne szükség. A testület elsősorban a gyorsabb beavatkozás, illetve kárrendezés érdekében kéri Dacian Cioloş támogatását az emberéleteket veszélyeztető nagyvadak kérdésében. Hangsúlyozzák, nemcsak Hargita megyei problémáról van szó, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Kovászna, Maros és Neamţ megyében is nagyobb a medvepopuláció az előírtnál.
A Cioloşhoz intézett levélben konkrét javaslatokat is megfogalmaznak, például azt ajánlják, hogy amennyiben egy személy vadállat okozta sérülés miatt munkaképtelenné válik, váljon lehetővé az előre hozott nyugdíjazása, részesülhessen szociális juttatásban, valamint ingyenes kórházi kezelésben. Továbbá azt is kérik, hogy vadkár esetén a tulajdonos közvetlenül fordulhasson kárfelmérő szakemberhez, és annak jelentése alapján a polgármester láttamozásával együtt továbbíthassák a kártérítési igényt a központi hatóságnak vagy az adott vadászterület kezelőjének, azt pedig elfogadható határidőn belül bírálják el.
Borboly Csaba tanácselnök a szavazás előtt emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban a megyei testület sokat foglalkozott a kérdéssel, ő maga pedig az Európai Unió Régiók Bizottságának tagjaként személyesen is felszólalt a kérdésben. Kifejtette: a Brüsszeli illetékes főigazgatóság akkor jelezte: Romániának sokkal nagyobb a mozgástere a kérdésben, mint amennyit kihasznál. A tanácselnök elmondta, Hargita megyében a medvepopuláció négyszerese a korábbinak, ezt a problémát pedig kezelni kell.
Korodi: a kormány plüssállatnak hiszi a medvét
A kormány „plüssállatként tekint a medvére”, és nem tesz semmit az egyre nagyobb riadalmat keltő gond megoldása érdekében – jelentette ki lapunknak Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter. „Örülök, hogy a Hargita megyei önkormányzat újra és újra jelzi ezt a problémát, de pesszimista vagyok. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter Brüsszelben a harmadik világ környezetvédelmi problémáival foglalkozott, itthon úgy kezeli a medvekérdést, mint egy plüssállatos történetet” – fogalmazott a Krónikának a Hargita megyei honatya.
Emlékeztetett, környezetvédelmi miniszterként csapatával kidolgozott egy javaslatcsomagot a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozóan. A szakmai anyagban a legeltetés, az erdészet, a vadászat, a mezőgazdaság és a településfejlesztés viszonyrendszerében vizsgálták a védett vad korlátozását, illetve egy cselekvési táblázat is készült, melyről kikérték a zöldszervezetek, a vadásztársaságok és a többi érintett véleményét. Ezt az anyagot átadták a mostani minisztériumnak, mondta Korodi, ahol néhány munkacsoportot létrehoztak ugyan, de érdemi előrelépés nem történt.
Az RMDSZ-es képviselő szerint abban bíztak, hogy Viorel Lascu biodiverzitásért felelős államtitkár, aki barlangászként a hegyek embere, megérti és kézbe veszi az ügyet, de ez sem történt meg. Mint mesélte, az általuk készített akcióterv több területet szabályozna, az erdeigyümölcs-begyűjtéstől a legeltetésig, de ezeket különböző kormányhatározatokkal, miniszteri rendeletekkel kellett volna kötelező érvényűvé tenni.
Mégsem az Unió a mumus?
Korodi Attila akkori elképzelése szerint ráadásul nemcsak korlátozásokat vezettek volna be, hanem a szükséges pénzügyi hátteret is biztosították volna például villanypásztorok felszerelésére a medvék tranzitzónájában, a kritikus helyeken, és több erdőfelügyelőt is alkalmaztak volna. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós vállalások tulajdonképpen csak a vadászati szempontból meghatározott kilövési kvótában korlátozzák a kormányt, de ezek is sokat lazultak, másrészt a medvekérdés nem kimondottan a kilövési engedélyt jelenti.
A vadgazdálkodás, a mezőgazdaság, az állattartás vagy éppen a vadgyümölcs-gazdálkodás területén kell sorozatos döntéseket meghozni, hogy a medve természetes környezetében találjon elegendő élelmet, és ne a települések közelében, a mezőgazdasági területeken kutasson eleség után, magyarázta. Hozzátette, emellett összetett tanulmányokat kellene végezni, hogy pontosan meghatározzák, mekkora medvepopuláció él Romániában. Bár ezek költséges mérések, van rá uniós támogatás, viszont e téren sem lépett a szaktárca, fejtette ki a volt környezetvédelmi miniszter.
Visszajár a nagyvad Etédre
Hargita megyéből az elmúlt időszakban számos medvetámadást jelentettek, csak az elmúlt héten például tíz háziállatot ölt meg a medve Etéd község három településén. A kárfelmérésen jelen lévő vadőr szerint legalább két nagyvad garázdálkodott a térségben. Siklódon este tíz óra körül tört be a medve Szilveszter Ilonka portájára, beszakította a disznóól hátsó, beszögezett ajtaját, majd az elkerített részen lévő süldők közül az egyiket elragadta – emlékezett vissza a múlt keddi esetre a károsult.
Mint mondta, amint meglátta a nagyvadat, rögtön sikoltozni kezdett, mire az állat továbbállt prédájával. A falubeliek és családtagjai siettek a 73 éves asszony segítségére, és üldözőbe vették a medvét: hangoskodtak, illetve lámpáztak a ragadozóra, ám az nem ijedt meg. Végül egy mellé dobott petárda robbanására engedte el az akkor már döglött sertést.
Szilveszter Ilonka és élettársa, Jánosi István elmondták, naponta lehet látni medvét Siklódon, az sem ritka, hogy nappal. Disznójuk elpusztítása után is többször látták házuk körül a ragadozót, amely rendszeresen este tíz és éjfél között érkezik. „Amikor szürkül, már a hideg is ráz, hogy érkezik a medve a másik süldőért” – mondta feldúltan az asszony. A medve garázdálkodása után villanypásztort vásároltak, remélve, hogy az majd távol tartja.
Az elmúlt napokban összesen hét háztartásból rabolt el jószágokat a medve, Siklódon, Etéden és Küsmödön okozott károkat – közölte a község polgármestere. Szőcs László elmondta, a bejelentések szerint a vad kilenc disznót és egy juhot ragadott el, ezért a hivatal azt javasolta a vadásztársulatnak, kérjen kilövési engedélyt a minisztériumtól. „Úgy látjuk, a medveállomány jóval nagyobb a község környékén, mint az elmúlt években bármikor. Nem vagyunk a ragadozó léte ellen, de előbb-utóbb emberre fog támadni, ezt pedig szeretnénk elkerülni” – magyarázta.
Nagy a medvepopuláció
Az etédi kárfelméréseken jelen lévő Sánta Mihály, a székelykeresztúri Hubertus Vadász- és Sporthorgásztársulat vadőre elmondta, jelenleg 50–60 medve él a környéken, miközben 20 lenne az ideális. Hangsúlyozta, nem voltak telepítések az elmúlt években, a megnövekedett medvepopuláció a természetes szaporulatnak tudható be. Sánta Mihály szerint két medve is garázdálkodik a községben, ellenük csak a villanypásztor nyújthat védelmet, így arra biztatják a gazdákat, hogy azzal védjék jószágaikat. Szőcs László polgármester arra kérte a gazdákat, hogy 48 órán belül jelentsék a vadkárokat, különben nem tudnak állami kártérítést igényelni. „Az elmúlt évben leadott igénylések túlnyomó részét kifizette a minisztérium, így idén is jó esély van a kárpótlásra” – mondta.
Sánta hozzátette, sokan azért nem jelentik a ragadozók okozta károkat, mert nem bíznak a kártérítés megítélésében. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy a gazdák hivatalos panaszt tegyenek, hisz azok alapján döntenek a minisztériumban a kilövési engedélyekről. A vadőr addig is folyamatosan járja a falvakat, tájékoztatva az embereket arról, hogy mit tehetnek jószágaik védelméért, illetve az esti órákban riasztólövéseket is lead ott, ahol rendszeresen látnak medvét. „A problémák megelőzése és az emberek biztonsága a legfontosabb” – jelentette ki Sánta. Elmondta, a nagyvadak ebben az időszakban azért mennek be a portákra, mert még nem érnek a gyümölcsök, illetve a gabonafélék, így azokkal nem tudnak táplálkozni, a háziállatok pedig könnyű prédát jelentenek. Noha a vadásztársulat etetőket helyezett ki az erdőben, az nem elég a medvék étvágyának csökkentésére. A vadőr szerint ráadásul az erdőkben folyamatos a fakitermelés, ami megriasztja a nagyvadakat.
Az elmúlt időszakban egyébként nemcsak falvakból, hanem népszerű üdülőhelyekről is érkeztek bejelentések medvékről. A minisztérium nemrég rendelte el egy anyamedve és két bocsa áttelepítését Tusnádfürdőről, miután azok naponta bejártak a telepre, ahol a turisták enni adtak nekik. De szemtanúk szerint rendszeresen látni a nagyvadat a Szent Anna-tónál is, egy hete pedig Buşteni-ban támadt egy medve egy sátorozóra, de fel szokott tűnni a Prahova-völgy más látogatott üdülőtelepén is.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Család és nevelés fontosságáról a bonyhai Bethlen-kastélyban
Családok, nőszövetségi közösségek, helyi és környékbeli kíváncsiskodók töltötték meg élettel szombaton a bonyhai Bethlen-kastélyt, amely az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában van, és a nőszövetségre bízták. Immár harmadik alkalommal szerveztek nyílt napot az épületben és udvarán, amelyre Erdély számos vidékéről, Brassóból és Kalotaszegről, Székelyföldről, valamint a Nyárád és Küküllő mentéről érkeztek a családok beszélgetni, támogatni a kastély felújítását.
Szombaton újra megnyitották az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége által ügykezelt bonyhai Bethlen-kastélyt a nagyközönség előtt. Az épületet, amelyben évekig a helyi polgármesteri hivatal működött, a Bethlen család leszármazottjai adományozták a református egyháznak. Az egyház vezetősége a nőszövetségre bízta, és jelenleg az Árva Bethlen Kata Alapítvány tesz meg mindent annak érdekében, hogy újra régi pompájában ragyogjon az ódon épület és kastélypark.
Idén a nyílt nap témája a nevelés volt, e köré csoportosultak a foglalkozások, erről szólt a délelőtti istentisztelet is. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy fontos a családi nevelés és az értékeink átadása gyermekeinknek, unokáinknak.
„Bármennyire is szeretnénk, még mindig nem tudjuk egyházi iskoláinkat mind visszaszerezni, és azokban gyermekeinket, unokáinkat egymás és Isten szeretetére, keresztyén értékeinkre megtanítani. Így kisebb közösségeinkben, a családokban kell biztosítanunk számukra azt az nevelést, amely felvértezi őket szilárd hittel és olyan tudással, amely segít helyt állni az élet viharaiban. Otthonainkban kell megtanítsuk őket mindarra, amelyek alapján bölcs döntéseket tudnak hozni az életben. Fontos a nevelés, de ugyanolyan fontos a példamutatás, hiszen gyermekeink, unokáink úgy fognak beszélni, viselkedni, szeretni és szolgálni, ahogy mi magunk tesszük, ahogy azt tőlünk látták” – hangsúlyozta az egyházkerület püspöke, kiemelve a bonyhai kastélynap fontosságát.
A nőszövetség elnöke, Boros Melinda arról beszélt, hogy bár látható változások nem észlelhetők a kastélyon, a háttérben komoly munkát végeznek. „Türelmetlenül várják a környékbeliek és mi mindannyian, hogy látható előrelépés legyen a kastély ügyében. Most csak azt látjuk, hogy ugyanúgy néz ki, talán, a rosszakaratú személyeknek köszönhetően még több ablakvédő hiányzik, és gerenda tört össze. De a háttérben sokan és keményen dolgoznak a pályázathoz szükséges előtanulmány elkészítésében, azért, hogy tiszta telekkönyvek legyenek – mondta Boros Melinda. – A háttérben szerveződik és erősödik egy közösség, amelynek fő célja megőrizni és felújítani az adományként kapott Bethlen-kastélyt. Erre a napra is sok önkéntes és helyi egyháztag fogott össze, hogy otthonossá tegyék az udvart és a kastélyt” – fogalmazott a nőszövetség elnöke, majd mindenkit arra biztatott, hogy látogassa meg a kastélyt, a közelben levő református templomot, és kapcsolódjon be a programokba.
Szombaton több sátorban előadásokkal, foglalkozásokkal várták a jelenlevőket. Volt presbitereknek, szülőknek és nagyszülőknek külön felállított sátor, de a lelkészeket is beszélgetni, ismerkedni hívták. A legnagyobb sikere a gyermeksátornak volt, ahol különböző ügyességi játékokat lehetett kipróbálni, valamint kézműveskedni is lehetett. Ide a nap folyamán többször is betértek a gyerekek, és mindig találtak valami új és érdekes foglalatosságot. Akinek kedve volt, a cserkészeknél kipróbálhatta az íjászatot, valamint a fára mászást. Nagy tömeget vonzott az ismert református zsoltárokat éneklő közösség is. Ennek vezetője, Varga Jutka több órán keresztül összetartotta, Isten dicséretére biztatta a férfiakat és asszonyokat.
A harmadik kastélynapon kis vásár is volt, amelyen a nőszövetségek mutatták be termékeiket: több helyen lehetett kézimunkákat megcsodálni, vásárolni, de gyöngyöket és házi laskát, valamint szalmából fonott termékeket és szépen díszített mézes pogácsát is árultak. A találkozót Mészáros Elek szívet melengető koncertje zárta, és a remény, hogy jövőre ugyanitt újra találkozhatnak mindazok, akiknek fontos a református hit, valamint az épített örökség megőrzése.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Érdemtelenül
Bár a börtönbüntetésre ítélt polgármesterek meg- vagy újraválasztásával született néhány meglepetés a helyhatósági választásokon, elég nagy fokú társadalmi amnéziának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy az év végi parlamenti megmérettetés nyomán ne tűnjön el végképp a politika süllyesztőjében néhány befolyásos Bukaresti politikus.
Többek között az a Gabriel Oprea, aki legkevésbé sem szakmai kvalitásai okán, hanem kizárólag politikai érdekek alapján bitorolhatott olyan fontos tisztségeket, mint a kormányfőhelyettesi vagy a belügyminiszteri. Ez a tábornokként közszerepre vállalkozó politikus a hadseregre és a politikumra is szégyent hozott azáltal, ahogyan a pártjukból távozott vagy kipenderített politikai kalandorokból verbuvált alakulatával kormányzóképes tényezővé nőhette ki magát Bukarestben. Eközben pedig a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) patronálta „akadémián” vezető tanárként futószalagon „csinálta” a „hírszerző-doktorokat” – már elnézést, de a fővárosi tanintézetnél leleplezett plágiumözönre ez a legtalálóbb kifejezés.
De nem bújhatunk az ujjunk mögé, be kell ismernünk, hogy Oprea, valamint a copy paste művészetét ugyancsak csúcsra járató Victor Ponta és társai tulajdonképpen annak a romániai társadalomnak a termékei, amely évtizedeken keresztül tolerálta a rangkórságot és az érdemtelenül megszerzett címek, tisztségek gyakorlatát. Sem az értelmiség „csúcsa” – a tudós társadalom, az akadémiai szféra –, sem a nyomozó hatóságok nem léptek fel kellő eréllyel ama jelenség ellen, amelynek során tízezrek szerezhettek maguknak egyetemi oklevelet, doktori titulust, ezek alapján pedig jól fizető állást állami intézményeknél megfelelő tudás híján, érdemtelenül.
Holott a szellemi lopás tolerálásával a társadalom önmaga ellen dolgozott, hiszen szélhámosok, idegen tollakkal ékeskedők kerülhettek kulcspozícióba, ami egy ország kormányzása esetén akár olyan következményekkel is járhat, mint amikor például egy vasutas nem ért a váltókezelő működtetéséhez. Ponta, valamint a titkosszolgálat tanintézete plágiumbotrányának kissé megkésett, mégis hivatalos leleplezése azzal a reménnyel tölt el, hogy látni a fényt az alagút végén.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„Nem meggyőződésből”
A kommunista rendszerben volt egy mondás: mondd azt, amik ők mondanak, gondold azt, amit akarsz, és tedd, amit tudsz.
A balkáni ügyeskedő-filozófia megfogalmazása volt. Sokan egyenesen humorosnak találták. Engem mindig elszomorított, mert nem ezt tanultam Édesapámtól, aki gyakran ismételte: mindent meg tudok bocsátani ezeknek, de azt nem, hogy hülyének néznek. Ő nem tudott olyasmit mondani, amiben nem hitt. Félre is rúgták, el is vitte a szíve.
Milyen egyszerű Szolzsenyicin megfogalmazása: legalább ne tapsoljatok…
A hetvenes–nyolcvanas években nagy csalódásaim közé tartoztak a találkozásaim a volt osztálytársaimmal, barátaimmal. Beálltam én is, mondták, majd jött a szinte kötelező magyarázat: de nem meggyőződésből…
Hát akkor meg miért?
Persze, emberi gyarlóság és a megalázó szükség. Úton volt a gyerek, mesélte a volt legjobb barátom. Valahol az ötvenedik hely körül voltam a lakásváró listán. Aztán valaki megsúgta a megoldást. Este beadtam a kérvényt, reggelre a negyedik helyre ugortam, biztosan alvás közben, mert észre sem vettem.
Elő akartak léptetni, világosított fel a szende hölgyike, a néhai második padból, az ablak mellett. És anélkül nem lehet, tudod. Tudtam. De azt is, hogy nem halt meg senki főnökség nélkül, legalábbis ez idáig.
A 89-es forradalom idején a legismertebb román irodalomkritikus adjunktus volt, majdnem ötvenéves létére. Mert nem állt be. Túlélte. Kisebb fizetéssel, de egyenes gerinccel.
Többre tartom azt az ateistát, aki hisz a hitetlenségében, mint a kétarcú kirakathívőt.
Gandhi elkötelezett pacifista volt, sem ő, sem követői nem fogtak volna fegyvert. Mégis, amikor megkérdezték, mi a véleménye azokról, akik elmennek a háborúba, de azzal az elhatározással, hogy a levegőbe fognak lőni, Gandhi becstelen magatartásnak minősítette, a bajtársak becsapásának.
Ezt Jézus így fogalmazta meg: bárcsak forró volnál vagy hideg, de mivel langyos vagy, kiköplek a számból.
A világot mindig azok az emberek vitték előre, akik meggyőződésből cselekedtek. És még azok is, akik naivan egy téveszmében hittek, valami tragikusan szép méltóságot mutattak fel.
Mert köpetszerű tócsákban nem úszkálnak hattyúk.
Zubreczky Antal
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bíróság: a székely zászló nem lehet a helyhatóság szimbóluma
Egy sajátos közösség kizárólagos jelképe nem lehet a helyhatóság szimbóluma – érvel a Marosvásárhelyi ítélőtábla azon ítéletének az indoklásában, melyben megerősítette a Csíkszeredai városháza tanácstermében lévő magyar és székely, illetve városzászló eltávolítására vonatkozó elsőfokú döntést – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.
Saját korábbi döntését tartja mérvadónak a Marosvásárhelyi ítélőtábla annak az ítéletnek az indoklásában, amellyel megerősítette a Hargita megyei törvényszéknek a Csíkszeredai városháza tanácstermében lévő magyar és székely zászló, illetve a város lobogójának eltávolítására vonatkozó elsőfokú döntését – derül ki az indoklásból.
Mint arról beszámoltunk, a májusban hozott, végleges, jogerős ítélet értelmében el kell távolítani a Csíkszeredai városháza tanácsterméből a magyar és székely zászlót, illetve a város lobogóját. A pert a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület indította még tavaly nyáron, arra kérve a Hargita megyei törvényszéket, hogy kötelezzék Csíkszereda polgármesterét a városháza tanácstermében elhelyezett minden olyan zászlónak az eltávolítására, amelyek szerintük törvénytelenül vannak ott. Az ítélőtábla kérésünkre rendelkezésünkre bocsátotta az ítélet indoklását is.
Törvények és érvek
A dokumentumból kitűnik, az ítélőtábla anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná a panaszos által érvként felhozott, 1994. évi 75-ös törvény és a 2001. évi 1157-es kormányhatározat előírásait – ezek Románia zászlajának, címerének használatát illetően a közintézményekre vonatkozó jogszabályok –, saját, korábbi, 2012-ben hozott döntését is mérvadónak tartja az ügyben. Azzal a kifogással kapcsolatban, hogy a székely zászló kitűzése nem sért semmilyen jogszabályt, mert nem egy másik állam lobogója, a bíróság megállapítja, hogy ez valójában „a székely zászló”.
„A székely zászlónak egy olyan területi közigazgatási egység hivatalos jelképeként való megjelenítése, amelyben románok és más nemzetiségűek is élnek, nem vezethet oda, hogy egy sajátos közösség kizárólagos jelképe a helyi hatóság szimbólumává váljék” – áll a bírósági határozat indoklásában. Az ítélőtábla ebben az értelemben figyelembe veszi azokat az érveket is, amelyekkel a szenátus 2012-ben elutasította a Székelyföld autonómiatervezetét – derül ki a dokumentumból.
Még egy lehetőség
Az inkriminált zászlókat azonban, mint arról beszámoltunk, egyelőre nem távolították el a Csíkszeredai tanácsteremből, ugyanis Füleki Zoltán Csíkszeredai alpolgármester a jogerős ítélet megsemmisítését kérelmezte, arra hivatkozva, hogy az ítélőtábla nem vette figyelembe a Csíkszeredai polgárként, magánfélként benyújtott perbe avatkozási kérelmét. A rendkívüli perorvoslati eljárás tárgyalására szeptemberben kerül sor a Marosvásárhelyi ítélőtáblán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Szedjétek össze a morzsákat!
Beleborzong az ember, amikor recsegő fonográffelvételen Kossuth Lajos hangját hallja. Majd Bartók Béla néz ránk egy régi képen; amikor inkább szürke mint fekete-fehér szakadozó–ugráló filmkockákon megjelenik Kosztolányi vagy Babits Mihály. Archívumok kincsei ezek a töredékek, olyan időkből, amikor a technika gyerekcipőben járt, és egy filmezőgép ritka volt, mint a fehér holló. Egészen más ma a helyzet, amikor a térkamerák belegázolnak az intimitásunkba, és a média ontja kéretlenül is a valóvilágos, becális–győzikés percemberek minden mozdulatát és, sajnos, szavát is. Miközben… szomorúan tapasztalom, hogy erdélyi kultúránk és szellemiségünk nagyjai lassan-lassan elmennek minden halandó útjára. Cs. Erdős Tibor, Kusztos Endre festőművészek, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos írók, Varga Vilmos előadóművész (hányan nőttünk fel az Ő Villonján, Maszek balladáján), mennyire igazságtalan, hogy csak néhány nevet említek. Sokszor csak halálukkor döbbenünk rá, hogy milyen nagyok voltak, öregkorukra mintha megfeledkeznénk róluk. Pedig – Hölderlin gyönyörű megfogalmazásában –, ami megmArad, költők hozzák létre. Kézzel, szóval, hanggal alkotó kortársaink, akik nem törődnek belé az elmúlás letaglózó törvényszerűségébe.
Milyen örömmel néznénk egyórás dokumentumfilmet, amelyen Benedek Elek vagy Szent-Györgyi Albert beszélnének magukról, munkájukról, a nagyvilágról. Ha Arany Jánost hallgathatnánk, amint emlékeit újraértékeli vagy, miért ne, az élet apró dolgairól cseveg. Vajmi kevés mAradt róluk. Annak idején Goethe mellett volt egy Eckermann, aki a titán legapróbb gondolatait is lejegyezte. Persze nem mindenki éppen Goethe, de mégis, mindenképpen hasznos lenne nagy kortársaink arcát, lelkivilágát megőrizni a majdani kutatók és a szellemi étket fogyasztó nagyközönség számára. Ma már egy mobiltelefonnal is lehet minőségi felvételt készíteni. Ne hagyjuk elveszni nagyjaink egyetlen mozdulatát, egyetlen szavát sem!
Talán egy szép napon a Duna TV, félretéve Charly majmot és a latinos–törökös dramoletteket, visszatér eredeti küldetéséhez, és fiaink is láthatják majd, Erdélyország kertjében teremnek ma is magyar virágok.
Zubreczky Antal
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elpuskázott lehetőségek
Előrebocsátom, nem vagyok politikus. Talán lehettem volna, de szerencsére, kellő időben visszakoztam, s nem csöppentem bele egy olyan beláthatatlan, érthetetlen ingoványba, amelyből kikecmeregni talán már nem is tudnak azok, akik a sok eltelt esztendő alatt egyre mélyebbre süllyedtek benne. Nehéz tisztán látni ebben az összegabalyodott szövevényben, s bizonyára ennek megvannak az okai.
Most már nyugodtan elmondhatjuk, ezt az összevisszaságot valakik készakarva idézték elő, de mi, botor honpolgárok mindig azt hittük, ez így van rendjén. A mi szempontunkból mindez rendben is lenne, ha ezt a húzd meg–ereszd meg helyzetet ki tudtuk volna használni a magyar közösség javára. Igen, azoknak akik erre vállalkoztak, meg kellett volna tanulniuk a zavarosban a mi javunkra halászni, s minden olyan lehetőséget, amely adódhatott volna a magyar képviselet román szavazók előtti tekintélyének fokozásában, feltétlenül ki kellett volna használni. Még akkor is, ha látszatra ez nem tűnt volna túl elegánsnak, de a magyarság iránti magatartás alakításában szerepet játszhatott volna.
Itt van mindjárt kézzelfogható példának a magyar képviselők eléggé el nem ítélhető részvétele a saját nyugdíjuk emelésének elindításában. Szinte cinikusnak is mondható a szövetségi elnök annak idején tett kijelentése, hogy minden magyar képviselő a lelkiismerete szerint szavazzon. Ezzel tulajdonképpen koncnak odadobta azokat, akik őket beszavazták a parlamentbe. Mert azt a pénzt, amit maguknak megszavaztak, tulajdonképpen a mi zsebünkből vették ki.
Milyen eléggé el nem ítélhető kétszínűség, hogy egyik nap beszélnek a Székelyföldi emberek országos átlagnál jóval alacsonyabb életszínvonaláról, másnap pedig vidáman felemelik kezüket a saját, másokhoz képest kiemelkedően magas anyagi helyzetük további javításához. Úgy tudom, a mi két képviselőnk és szenátorunk is örömmel szavazott a szocialisták törvénykezdeményezésére.
Mi itt az elpuskázott lehetőség? Abban biztosak lehettek, hogy az előterjesztett kezdeményezést a többség megszavazza. Nem lett volna elegánsabb a teljes RMDSZ- képviseletnek az elutasítás mellett voksolni? Amúgy is részesültek volna ebben a hamis és erkölcstelen módosításban, de legalább a látszat az lett volna, hogy íme, az RMDSZ, az más…(Hirtelen utánaszámolok: a négy mandátumot kitöltő képviselő nyugdíja a bónusszal együtt olyan 7500 lej lesz. Ez egyenlő négy és fél közismerten híres pedagógus össznyugdíjával. Mérlegelni lehet! Az is nevetséges, hogy a polgármesteri plusznyugdíjak megszavazása után már nem nagyon igyekeztek, hogy a pedagógusi nyugdíjak ügyében is szavazzanak). Avagy hirtelen felugorhatott volna valamelyik küldöttünk, s az RMDSZ nevében javasolhatta volna, ha már saját magukat így megsegítik, hát segítsék meg érezhetően a gyerekes családokat is: ne kétszeresére, hanem három-, sőt négyszeresére emeljék a gyalázatosan alacsony gyerekpénzt. A jelenlévők úgysem engedték volna át, de hát a nép szemében nagyot nőhetett volna az általunk odaküldött sereg. S mi is verhettük volna a mellünket: lám, ilyenek a mieink!
Hát igen, a parlamentben még számos esetben szavazhattak volna úgy, hogy az a nagy tömegnek tessék, még akkor is, ha nem mindig lett volna az a szövetség ínyére. Ilyen alkalmak voltak a megvádolt képviselők mentelmi jogának megvonása ügyében kialakult forró pillanatok. Éppen most olvastam Máté András képviselő magyarázkodó szövegét a felfüggesztett börtönre ítéléséről a törvénytelenül alkalmazott rokon miatt. Nem győzött meg!
Én nagyon várom, hogy a Háromszéki parlamenti képviselők választóiknak őszintén elmondják akár az újság hasábjain, mi is késztette, készteti őket az ilyen, számunkra kedvezőtlen törvénykezdeményezések megfogalmazására, megszavazására. Azt hiszem, ez kötelességük is lenne.
Sok mindenre adódott volna lehetőség, s adódhat ezután is. Csak éppen megfontoltabban kellene mérlegelniük azoknak, akik ezt a mérlegelést magukra vállalták.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elmélkedés és önvallomás
Az élet felénk – kisvárosi történetek
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a közelmúltban mutatták be Kádár Sára Hajnalka Az élet felénk című prózakötetét. Ez alkalomból a szerzővel dr. Tapodi Zsuzsa irodalomkutató, egyetemi tanár beszélgetett. A szellemi hullámhosszra ilyenkor szükséges ráhangolódásban Miklósi Attila és Olga gitárjátéka segítette a szép számban megjelent közönséget.
Napjainkban egyre hangsúlyosabban tevődik fel a kérdés, van-e az irodalomnak jövője? Egyáltalán olvasnak-e még az emberek, és főként a fiatalok, illetve hogyan lehet rávenni őket arra, hogy szépirodalmat olvassanak? Ilyenkor persze elhangzik az a borúlátó vélekedés is, hogy az irodalomnak ebben a rohanó világban nincs jövője, mert az új médiumok elvonják erről a figyelmet. Való igaz, hogy a hagyományos irodalmi szerepek közül, melyek közé az információközvetítés, tanítás, dokumentálás és szórakoztatás is tartozott, a speciális médiumok többet is átvettek. Ennek ellenére azonban minden jel arra mutat, hogy kissé más formában, de az irodalom megmArad, hiszen továbbra is él bennünk az igény, hogy a sorsunkról, életünk alakulásáról, cselekedeteinkről valami fennmAradjon. És ez a törekvés igaz a szűkebb vagy tágabb közösségekre is. Tapasztalatból viszont azt is tudjuk, hogy egy megfelelő formában tálalt történet – mivel szórakoztat is – sokkal inkább leköti a figyelmünket. Az irodalom pedig ezt a szerepet is betölti a kezdetek óta, tehát továbbra is szükség van rá. És amíg akadnak olyan emberek, akik kezükbe veszik a könyveket, és elolvassák azokat, illetve olyanok, akik elég bátrak ahhoz, hogy leírják a gondolataikat, akik szépen és közérthetően vallanak mindarról, ami foglalkoztatja őket, addig az irodalom él és élni fog. Sepsiszentgyörgyön pedig, amint ezt Kádár Sára Hajnalka Az élet felénk című könyve is igazolja, sok ilyen egyén akad – vélekedett az irodalomkutató.
A továbbiakban a szerzőtől megtudhattuk, hogy alkotás közben gyakran találkozik az emlékeivel, melyeket ilyenkor újra átél, illetve a múlt ködéből felmerül azoknak az arca, akik valamilyen módon szerepet játszottak az életében. Nem véletlen tehát, hogy írásaiban sok az önéletrajzi vonatkozás, hogy a gyermekkorhoz, szülőfalujához, az akkor és ott megélt élményekhez vagy ahhoz a kisvároshoz kapcsolódnak, melyben évtizedek óta él és dolgozik. És az sem akaratlan, hogy a lírai leírásokat kedveli, hiszen műveiben ő is érzelmek, gondolatok tükrözésére és közvetítésére törekszik.
Mindezzel kapcsolatban a könyv hátlapján Tomori Gábor a következőket írja: „Az író, amikor a valóság elemeiből történeteket formál, nem egyszerűen dokumentálja, amit meg- és átélt, hanem újra szembesül élményeivel, elgondolva az események mozgató rugóit, a jellembeli változásokat, s terjedelemtől függetlenül igyekszik egy-egy írásban is teljességet adni a valóságról.” Mi pedig a frissen megjelent könyvet olvasgatva elcsodálkozhatunk, hogy milyen pontosan rámutatott a benne foglaltak lényegére.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Miért Hargita és Szatmár megyében a leggyengébbek a kisérettségi eredmények?
A kisérettségi végleges eredményei szerint nemcsak román nyelvből szerepeltek nagyon rosszul a Hargita megyei kisérettségizők, hanem matematikából és magyar nyelv és irodalomból is lista végén kullognak. A székely megye mellett Szatmár teljesített a legrosszabbul idén a magyarok által is lakott megyék közül.
A képességvizsga végleges eredményei azt mutatják, a magyarok által is lakott megyékben mindenütt alacsonyabb az átmenési arány, mint a 2015-ben. Országos szinten egyébként kisebb arányban vizsgáztak sikeresen, mint tavaly.
Az országos 75,1 százalékos átmenési arányt idén Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Kolozs, Hunyad megye teljesítette túl, a legrosszabb eredményeket Szatmár (67 százalékos átmenési arány), Hargita (67,6) és Arad megye (68,4) nyújtotta.
Összeállításunkban annak próbálunk utána járni, mivel magyarázható Hargita és Szatmár megyében a rossz eredmény.
Hargita megye: a magyar sem ment jól
A Tanügyminisztérium összesítése szerint román nyelv és irodalomból Hargita megye teljesített a legrosszabbul az országban: a vizsgázók 48,4 százaléka nem érte el az ötöst. Hargita megyét Giurgiu követi a "szégyenlistán" 36,1 százalékos bukási aránnyal, majd Kovászna (34,9) és Szatmár megye következik (31,2).
Ha a matematika eredményeket nézzük, Hargita megye a legrosszabbul teljesítő román megyék között szerepel. A gyengén teljesítők közé Krassó-Szörény és Arad megye is "feltornázta" magát:
Maros megyeben a vizsgázók 39,7, Szatmár megyében 36,4, Kovászna megyében 30,1 százaléka nem írta meg az ötöst.
Az anyanyelv irodalmából és nyelvtanából írt vizsgán Bákó megyet leszámítva a legrosszabbul Arad megye teljesített: a diákok 17,3 vérzett el. Csakhogy ebbe a százalékba beletartoznak az olyan kisebbségek is, mint a képességvizsgázó szlovákok, ukránok, szerbek, a sor még folyatható. Arad megyét a negatív listán Szatmár követi: a vizsgázók 14,6 százaléka írt ötösön alul. Szatmár megyében sok a német ajkú diák, akiknek eredményeit szintén bele kell kalkulálni az említett arányba. A sort Fehér, majd Hargita megye folytatja 12,9, illetve 12 százalékos bukási aránnyal. A székely megyében a romákat leszámítva nem él jelentős nemzeti kisebbség. Kolozs megyeben a bukási arány mindössze 0,5 százalékos, Kovászna megyében 5,8, Maros megyeben 9,7.
Görbe Péter: a stressz is hozzájárulhat a rossz eredményekhez
A Hargita megyei főtanfelügyelő szerint több tényező is közrejátszott abban, hogy a nyolcadikosok nem teljesítettek jól az idei megmérettetésen a megyében. Görbe Péter megkeresésünkre emlékeztetett, a nyolcadikosok kisérettségi eredménye nem kizáró jellegű, a megmérettetés csupán rangsoroló vizsgaként értelmezhető: ha egy diák valamely tantárgyból nem kapja meg az 5-ös átmenőt, még nem jelenti azt, hogy nem tanulhat tovább középiskolában. A főtanfelügyelő szerint ez kontraproduktívvá és demotiválóvá teszi az oktatási rendszert. Megjegyezte, jelenleg 10 osztályt kötelesek elvégezni a diákok, tehát mindenkinek tovább kell jutnia nyolcadik osztályból.
Mint mondta: 2000 környékén vezették be az úgynevezett kisérettségit, amely idővel teljesen felváltotta a középiskolai felvételit. A főtanfelügyelő meglátása szerint ez is oka annak, hogy azóta minden évben egyre rosszabbak az eredmények.
Idén hangot is rögzítettek
„Nagyobb stressznek voltak kitéve a diákok, hiszen idén először nemcsak képet, hanem hangot is rögzítettek a termekben. Így annak a lehetőségét is kizárták, hogy a tanárok esetleg súgjanak a diákoknak. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy a fogalmazást kérő tételeknél látszik a leginkább a generációs probléma: túl sok ömlesztett információval találkoznak a gyermekek. Sokan nem képesek feldolgozni, rendszerezni és megfelelően alkalmazni a kapott információt. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy ezekben a feladatokban sok hibát vétenek” – részletezte a főtanfelügyelő.
Szaktanfelügyelő: nehezebbek voltak a magyar tételek
Dáné Szilárd, a Hargita megyei magyar nyelv- és irodalomoktatásáért felelős tanfelügyelő véleménye szerint az idei 87 százalékos átmenési arány nem rossz eredmény. Annak fényében pedig főként nem az, hogy idéntől az osztályozási rendszerben változtatásokat vezettek be, ugyanakkor a tételek is nehezebbek voltak az előző évekhez viszonyítva - értékelt. Mint ismeretes, minden dolgozatot idén két tanár javított. Ahhoz, hogy az osztályzatuk érvényes legyen, legfeljebb fél jegy eltérés lehetett az értékelések között, szemben a korábbi évek megengedőbb gyakorlatával, amikor egy teljes jegy lehetett az eltérés.
A szaktantefügyelő kérésünkre elmagyarázta, miért találta nehezebbnek idén a tételeket: "Az első tételnél idén a műnem helyett konkrét műfaji meghatározást követeltek, ebben sok diák vétett hibát. Ugyanakkor nem értek egyet azzal a gyakorlattal, hogy terjedelmi korlátokat szabnak a második, fogalmazásírást megkövetelő tételben. 8-10 mondatos fogalmazást vártak olyan témában, amelyet nem lehet ilyen rövid terjedelemben kibontani” – magyarázta.
Hozzátette, az utóbbi feladatban nemcsak a helyesírás és a nyelvhelyesség volt fontos szempont, hanem a logikus gondolatmenet, valamint a megadott témához való ragaszkodás is. Dáné Szilárd szerint ebben a tételben érthetőek a nagy pontozási eltérések, hiszen itt a javítókulcsban meghatározott követelmények mellett a tanárok szubjektív megítélésének is nagy szerepe volt.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint radikális módszertani változtatásokra lenne szükség a magyar anyanyelvű diákok román nyelvoktatásában, amit nem szabad már tovább halogatni, hiszen hosszú távon fennáll a veszélye, hogy a fiatalok közül sokan képesítés nélkül kerülnek a munkaerőpiacra, ugyanakkor líceumi és szakközépiskolai helyek mAradnak betöltetlenül. Az elöljáró felidézte: a problémát számos beadványban, kerekasztal-megbeszélésen felvetették már az illetékes döntéshozóknak, a Hargita megyei önkormányzat elemző csoportja pedig átfogó tanulmányban foglalkozott azzal, milyen következményekkel jár az, hogy az állam nyelvét ötödik osztálytól már nem oktatják sajátos tanterv alapján azoknak, akiknek nem anyanyelve a román. A vizsgálat kimutatta: a román anyanyelvűekkel azonos tanterv nem járul hozzá a szókincs és a hétköznapi kommunikáció fejlesztéséhez, ezért olyan tankönyvekre és módszerekre lenne szükség, ami a köznyelv elsajátítására helyezi a hangsúlyt. Király András oktatási államtitkár elmondta: a román nyelv és irodalom tantárgyra vonatkozó sajátos tantervek a kisebbségi tannyelvű általános iskolák felső tagozata és a középiskolai osztályok számára 2015-2017 között készülnek el. Az új tanterveket fokozatosan vezetik be: erről tavaly megszületett a minisztériumi jóváhagyás.
Sokan nem akarnak továbbtanulni
A Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes megkeresésünkre elmondta, meggyőződése, hogy a tanárok idén is ugyanúgy törekedtek a minél pontosabb, alaposabb felkészítésre, mint az előző években. „Az eredmények tükrében nem hiszem, hogy a tanárok felületesen kezelték volna idén a tananyagot és a felkészítést. Azt pedig semmiképpen nem hiszem, hogy a tanárok nem adták volna le tisztességesen a tananyagot és nem kérték volna azt számon. Amennyiben a gyerekek szemszögéből közelítjük meg az eredményeket, ez nyilván sokrétű. Ki mennyire tudta és akarta komolyan venni a vizsgákat, olyan mértékben ült le és tanulta meg a tananyagot” - szögezte le Gnándt Zoltán, aki szerint egy harmadik tényező is sokszor közrejátszik a gyenge eredményekhez.
„Mivel egy komoly vizsgáról beszélünk, felmerül egy harmadik tényező is, amelyet próbavizsgákkal próbálunk tompítani, és ez a stressz. Ez nem várt tényezőként sokaknál megjelenik. Persze ez utóbbi sem indokolhatja a rossz eredményeket. Egy vizsga sikeressége sosem a szerencsén múlik, hanem magán a felkészülésen. Szakos tanfelügyelőként amikor több vidéki iskolában beszélgettem a 8. osztályos tanulókkal, azt tapasztaltam, hogy nem feltétlenül érzik át ennek a vizsgának a súlyát. A gyerekek jó része nem akar líceumba beiratkozni, mert ott túl sokat kell tanulni, a szakiskolákba pedig amúgy is bejutnak” - mondta Gnándt.
Az anyanyelvből nyújtott teljesítményről a főtanfelügyelő-helyettes elmondta: Szatmár megyében sok a német ajkú gyerek, akik tulajdonképpen javítják a megyei átlagot. Megjegyezte, több magyarázat is van arra, hogy a magyar anyanyelvűek esetében miért kevésbé jobbak a jegyek, mint tavaly. Az egyik, hogy "vannak jobb és kevésbé jobb generációk". A helyettes főtanfelügyelő szerint annyi viszont bizonyos, hogy a jövőben a tanárok szigorúbban fogják majd számon kérni a tananyagot, és azok a diákok, akik nem ütik meg a mércét, nem képességvizsgázhatnak.
Kovács Boglárka, Barakonyi Gergő
maszol.ro

A tisztulás és megújulás jegyében
Július 12-én magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László Európai Parlamenti képviselő Nagyváradi irodája, melynek témájául az egyházi titkosszolgálati átvilágítások kiváltotta reakciók és egyéb aktuális kérdések szolgáltak.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Tőkés Lászlót sorozatos, összehangolt támadások érték az RMDSZ részéről és annak sajtójában azok után, hogy május hónapban egy-egy sajtóértekezleten, illetve nyilatkozatban foglalkozott az idei romániai választások, valamint az egyházi titkosszolgálati átvilágítások összefüggéseivel. A püspök akkor és azután is világosan, félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul fogalmazta meg elvi álláspontját ez utóbbi kérdésben, ekképpen: „Egyházi és nemzeti létérdekünk, Egyházunk megújulásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, és több mint két évtized után egyházi életünket végre ténylegesen megtisztítsuk és megszabadítsuk a kommunista múlt nyomasztó és visszahúzó örökségétől.” Ezen felül több példával szolgált arra nézve, hogy az egyházi életben jelenleg is meghatározó szerepet töltenek be olyanok, akikről közvetlen vagy közvetett bizonyítékok alapján beigazolódott, hogy 1989 előtt együttműködtek a kommunista diktatúra politikai rendőrségével.
Ugyanakkor arra is többször rámutatott, hogy az erdélyi magyarság politikai képviseletét kisajátítani szándékozó RMDSZ választási megfontolásokból igyekszik a saját szekerébe fogni a történelmi magyar egyházakat. Kirívó a párt bihari szervezetének esete, amelynek korrupcióval gyanúsított vezetői valósággal rátelepedtek a KREK-re, amelynek elöljáróját, Csűry István jelenlegi püspököt ugyanakkor mentesíteni próbálják az ellene felmerült kollaborációs vádaktól. Miközben Tőkés László elvi síkon próbálja tartani a kérdést, az RMDSZ-esek és maga Csűry püspök is személyeskedésbe menő sajtókampánnyal próbálják elterelni a köz figyelmét az alapvető kérdésekről: az ügynöki múlt feltárásáról, a tisztázások mindenkori időszerűségéről, az egyházi és a világi élet átvilágításának szükségességéről, az erdélyi magyar politika korrupciómentességéről. Ezekről az imperatívuszokról is beszélt mai sajtótájékoztatóján Tőkés László, a szövevényes ügy lényegének szintézisét adva.
Kiadott helyzetértékelő és összefoglaló nyilatkozatában ugyanakkor felidéz két olyan esetet is, amelyekből kiviláglik: következetes kiállással és konzekvens döntésekkel elő lehet segíteni a tisztulási folyamatot. A Securitatéval való együttműködés miatt Fazakas László egykori margittai lelkész RMDSZ-képviselői mandátumától és püspökjelöltségétől, míg zsibói Molnár János teológiai tanár lelkipásztori minőségétől volt kénytelen megválni.
Tőkés László idézi Kató Béla erdélyi püspököt is, aki egy interjúban ekképpen fogalmazott: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.” A maga során európai képviselőnk csak megerősíteni tudta előzőekben már kifejtett álláspontját: „Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.”
Alább olvasható a sajtótájékoztatón bemutatott nyilatkozat.
Nyilatkozat
Az egyházi átvilágítással kapcsolatos, egyik legutóbbi megnyilatkozásában Csűry István püspök méltatlankodással állapítja meg, hogy: „semmitmondó lehallgatási szövegek alapján hozott hamis ügynökvádakkal kell választásra készülnie” (Krónika, 2016. június 29.). Folyó év június 29-én kelt válasziratában viszont azon háborog, hogy minekutána „a Királyhágómelléki Egyházkerület jelenlegi püspökét kétszázezer ember képviselete választotta meg 80 százalék feletti arányban, diktatúra van abban a világban, amelyben a demokratikus egyházi választás után olyanoknak a hangja és szerepe nő meg, akik hatalmat kapnak vagy szereznek arra, hogy egy közösség fejlődését akadályozzák, esetleg a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolják” (Bihari Napló, 2016. június 30.) Szövege zárórészében, titkosszolgálati múltját megkerülve, fejedelmi többesben ekképpen fogalmaz: „Tőkés Lászlót felkérjük, hogy igyekezzen valódi közösségi lelkületet gyakorolni. Közelgő nyugdíjazásáig törekedjen Isten útján járni.”
Csűry István RMDSZ-es elvtársai július 4-én kelt állásfoglalásukban szintén azzal vádolják szerény személyemet, hogy: „Volt püspökhöz nem méltó módon, alaptalanul rágalmazza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választott vezetőit”; majd „felszólítják Tőkés Lászlót, hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire” (Bihari Napló, 2016. július 5.) (Kiemelések tőlem – TL.)
A „hamis ügynökvádakat” emlegető és „a legitim vezetőket hazugságaikkal bemocskolók” ellen kirohanó püspöki képmutatásra, valamint a félrevezetett Bihar, Szatmár és Szilágy megyei RMDSZ-szervezetek „alaptalan rágalmazást” kiáltó ellenséges támadására szolgáljanak egyenes válaszként azok a titkosszolgálati jelentések, melyek az 1986–1989-es időszakból a „KISS” fedőnéven működött Csűry István volt szalárdi lelkésztől származnak. „ROŞESCU” fedőnév alatt 1982-ből és 1984-ből szintén az ő személyéhez társítható két másik feljegyzés, a palástjától nemrégen megfosztott zsibói Molnár János teológiai tanár alias „BADEA” (II.), „MUREŞAN DINU” ügynökdossziéjából (lásd Szegedi Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvét).
A mellékelt besúgójelentésekből egyértelműen kiviláglik, hogy a mostani királyhágómelléki püspök annak idején túlbuzgó odaadással jelentett lelkésztársairól és elöljáróiról, nevezetesen Kovács Imre, Gellért Gyula, Zsisku János, Makai Lehel, Gavrucza Tibor, Major Huba, Kallós István, Szekeres Sándor lelkipásztorokról, valamint Gálfy Zoltán, Juhász Tamás, Kozma Zsolt és (zsibói) Molnár János teológiai professzorokról.
Megjegyzésre méltó, hogy ezen jelentések nem Csűry István saját hálózati dossziéjából, hanem az érintettek iratgyűjtőiből kerültek elő – éppen ezért nem tudjuk, hogy még mennyi hasonló irat kapcsolódik „KISS”, illetve „ROŞESCU” nevéhez. A Securitate Irattárait Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) ugyanis mindmáig nem tett eleget az Egyházkerület azon igénylésének, hogy bocsássa rendelkezésére a püspök dossziéját, hanem egy olyan igazolványt bocsátott ki, amely szerint „nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből Csűry István úr Securitate-alkalmazotti vagy -kollaboráns minősége kitűnne” (lásd a mellékelt 514/29.01.2009. számú Igazolást/Adeverinţă). Ez azonban semmiképpen sem az ő ártatlanságát, hanem – a mellékelt titkosszolgálati jelentésekből kikövetkeztethetően – sokkal inkább terhelő iratai kiadásának a szándékos visszatartását bizonyítja.
Csűry István helyzete az RMDSZ vonatkozásában kísértetiesen emlékeztet Fazakas László alias „KISS JÁNOS” volt margittai lelkész csúfos esetére, akit 2000-ben a Bihar megyei szervezet juttatott parlamenti képviselői tisztségbe, ám utóbb rovott titkosszolgálati múltja miatt vissza kellett léptetnie. Fazakasnak 2004-ben a püspökjelöltségről is ugyanezen okból kellett lemondania.
Mindezekre nézve változatlanul érvényesek Kató Béla erdélyi püspök általános értelemben megfogalmazott szavai: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének.”
Huszonhat évvel az ateista-kommunista diktatúra bukása után végképpen eljött az ideje annak, hogy fájdalmas múltunk tehertételeitől megszabaduljunk. A reformáció 500. évfordulójára Anyaszentegyházunknak a tisztulás és a megújulás jegyében kell készülnie. A közelgő országos választásokon pedig olyan jelölteket kell indítanunk, akik nemzeti közösségünk ügyét nem alibinek tekintik, hanem szabad és tiszta lelkiismerettel tudják képviselni ország-világ előtt.
Nagyvárad, 2016. július 12.
Tőkés László
tokeslaszlo.eu

Kétharmados siker az idei érettségi vizsgán
Az érettségiző diákok 66,7 százaléka szerzett átmenő átlagosztályzatot a kedden közzétett eredmények szerint. Országos szinten ezúttal is Kolozs megye teljesített a legjobban, míg a Székelyföldi megyék javítottak tavalyhoz képest – számol be a kronika.ro.
A tizenkettedikes diákok kétharmadának sikerült az érettségije: az oktatási minisztérium által kedden közölt – az óvások előtti – eredmények szerint országos szinten a vizsgázók 66,7 százaléka szerzett átmenő átlagjegyet. Az eredmény szinte pontosan megegyezik a tavalyi összesített átmenési aránnyal, a 2015-ös érettségi nyári szesszióján ugyanis a diákok 66,4 százaléka érdemelte ki az oklevelet.
A múlt héten véget ért érettségi szóbeli és írásbeli próbáin összesen 129 ezer végzős vett részt, közülük 88 ezren szereztek átmenő osztályzatot. Országos szinten 56 tanuló kapott tökéletes, 10-es minősítést, legtöbben Bukarestben jártak iskolába. Az érettségiről idén 191 diákot zártak ki csalás miatt, ők nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión. A jegyükkel elégedetlen végzősök kedd estig nyújthattak be óvást, a végleges eredményeket pedig szombaton, július 16-án teszik közzé. Az iskolák, valamint nevek szerint szűrt jegyeket bárki megtekintheti a Bacalaureat.edu.ro honlapon.
Nem tartja kielégítőnek az eredményeket Mircea Dumitru pénteken kinevezett oktatási miniszter, aki szerint az osztályzatok pontosan tükrözik a tanügyi rendszer jelenlegi állapotát. „Ez az átmenési arány semmilyen szinten nem elégséges" – fogalmazott a Digi24 hírtelevíziónak a tárcavezető. Dumitru úgy vélte: mindez annak tudható be, hogy egyrészt az általános iskolákban és a gimnáziumokban számos hiányosság tapasztalható, a miniszter szerint ugyanakkor a diákoknak a vizsgához való hozzáállása is hagy kívánnivalót maga után. „Reméljük, hogy a következő hónapokban tervezett intézkedésekkel javulni fog a helyzet a következő években" – fogalmazott az oktatási tárca vezetője.
Király András államtitkár elégedett az eredménnyel
Ezzel szemben elégedett az eredményekkel Király András, az oktatási minisztérium államtitkára, aki szerint sikerként könyvelhető el a közel 70 százalékos átmenési arány. Az RMDSZ-es politikus ugyanakkor örömmel nyugtázta azt is, hogy az idei érettségi botrányok nélkül zajlott le, hiszen – mint ismeretes – a korábbi években számos korrupciós eset „tarkította" az országos vizsgát, több diák és szülő kenőpénzzel akarta biztosítani a sikeres osztályzatokat.
Király a Krónikának elmondta: minden bizonnyal a romániai iskolarendszer működésének tudható be, hogy a tavalyihoz hasonló eredmények születtek a megmérettetésen. Szerinte az eredményes érettségihez ezenkívül a szaktárca intézkedései is hozzájárultak, hiszen például a 11. osztályban bevezetett próbaérettségi megfelelő szintű felkészülést biztosít a fiataloknak. Az államtitkár több erdélyi magyar gimnáziumot is kiemelt, ahol különösen jó osztályzatok születtek. A Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban például mindegyik tizenkettedikes átmenő jegyet szerzett, de jól teljesítettek a Báthory István Gimnázium végzősei is. Dicséretet érdemelnek a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai és a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanulói is.
Király András a Krónikának azt is elmondta: túl kevés a szakközépiskola, és a kelleténél több gimnázium működik, az eredmények további javulásához pedig egy „diákszimpatikusabb" tanterv is hozzájárulna. Az államtitkár rámutatott: az eddigiekhez képest a diákok jobb jegyeket szereztek a középiskolában, a tapasztalatok szerint megnőtt a 9-es és 10-es jegyek átlaga.
Idén is Kolozs megye érte el a legjobb eredményt
Országos szinten a Kolozs megyei tizenkettedikesek teljesítettek a legjobban: a 83,32 százalékos átmenési arány jócskán meghaladja az országos átlagot, megyeszinten pedig 1,14 százalékos javulást jelent tavalyhoz képest, amikor ugyancsak itt voltak a legjobb osztályzatok. Valentin Cuibuş megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta: két diák a legmagasabb, 10-es átlagjegyet érte el. A megyében összesen 19 iskolában sikerült mindegyik diáknak az érettségije, köztük a Király András államtitkár által is említett János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A tökéletes átmenési aránytól a többi Kolozsvári belvárosi gimnázium sem járt messze: az Apáczai Csere János és Báthory István Gimnáziumban csak egy-egy végzősnek nem sikerült átmenő osztályzatot szereznie, míg a református kollégiumban három tanulónak kell pótérettségire jelentkeznie. Az erdélyi megyék közül a sorban Brassó (78,21 százalék) és Szeben megye (77,69 százalék) következik.
Az országos középmezőnyben helyezkedik el Maros és Kovászna megye, ahol a végzősök 66, illetve 65,61 százaléka szerzett átmenő átlagosztályzatot – előbbiben rontottak, míg a Székelyföldi megyében javítottak tavalyhoz képest a vizsgázók. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli: a diákok ráébredtek arra, hogy csak kitartó tanulással tudnak sikeresen vizsgázni, erre az is bizonyíték, hogy Háromszéken idén senkit sem zártak ki az érettségiről tisztességtelen módszerek miatt. A szakember szerint ugyanakkor a Székelyföldi tanulók számára továbbra is hátrányt jelent, hogy a dolgozatokat más megyében javítják, a Háromszéki írásbeli teszteket például ebben az évben Szeben megyében pontozták. Kiss Imre a Krónikának elmondta: még elemezniük kell az eredményeket, de valószínű, hogy akárcsak a nyolcadikos végzősök képességfelmérőjén, ezúttal is román nyelv és irodalomból a leggyengébbek a jegyek. „Azok a tanárok, akik soha nem találkoztak magyar gyermekekkel, egészen más elvárásokkal javítják a román dolgozatokat, mint akik tudják, hogyan teljesít egy diák, akinek nem a román az anyanyelve" – magyarázta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az osztályzatok mentén azon kellene elgondolkozniuk a fiataloknak, hogy sokuk számára hatékonyabb lenne, ha hároméves szakiskolába iratkoznának, kitanulnának egy szakmát, és elkerülnék a sikertelen érettségi nyújtotta kudarcélményt. „Aki pedig gimnáziumba jelentkezett, annak kutya kötelessége leérettségizni" – szögezte le Kiss Imre.
Javítottak tavalyhoz képest a Hargita megyei diákok
Gyengébben teljesítettek ezzel szemben a Hargita megyei végzősök, akiknek 60,09 százaléka érdemelte ki az érettségi oklevelet, azonban még így is közel 6 százalékos javulást értek el a tavalyi gyenge eredményekhez képest – közölte Görbe Péter megyei főtanfelügyelő. A megyében egy diákot zártak ki a vizsgáról a román nyelv és irodalom írásbeli próbán: a tanuló a mobiltelefonját használta. Erdélyben egyébként egyetlen megyében sem lett kisebb az átmenési arány 50 százaléknál, ez csak három helyen fordult elő: Ilfov (34,15 százalék), Teleorman (48,48 százalék) és Giurgiu megyében (40 százalék) – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Országossá vált a fogolyzendülés
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem – számol be Kiss Judit, Vadas Henrietta és Pinti Attila a kronika.ro-n. Raluca Prună igazságügyi miniszter szerdán a helyzetre reagálva megoldást ígért, viszont úgy nyilatkozott: a börtönökben uralkodó állapotok már több mint 20 éve súlyosnak tekinthetők. Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sokévi halogatás és nemtörődömség eredménye.
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem. Mintegy nyolcszázan megtagadták az ételt.
Zendülés történt a Csíkszeredai börtönben is, ahol tizenöt fogvatartott barikádozta el magát szerdára virradóra az egyik cellában, így a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottai könnygázt vetettek be ellenük. A lármázva tiltakozó rabok a fogvatartási körülmények javítását, a cellák zsúfoltságának csökkentését, a tévénézési program „zárórájának" – 23 óra – meghosszabbítását követelték, illetve azt kérték, hogy a hőségben hosszabb ideig tartsák nyitva az ajtókat.
Alexandra Chițantól, a börtön szóvivőjétől megtudtuk, kedden este az egyik cellában a tizennyolc elítélt közül tizenöten megpróbáltak felgyújtani ruhadarabokat, majd eltorlaszolták a bejáratot, azzal fenyegetőzve, hogy lángba borítják az egész zárkát. A tiltakozókat megbilincselték és elvezették, a további rendbontásokat megelőzendő négy cellába osztották szét őket.
Szerdán a besztercei fegyintézetben is zavargás tört ki: a foglyok kiszabadultak a cellákból, az épület tetejére másztak, és üvegekkel dobálták az őröket. A botoşani-i börtönben is erőszakosan viselkedtek a rabok, feszegették a rácsokat, Iaşi-ban gyújtogattak, felmásztak az épület tetejére, hozzátartozóik a börtön kapujában tüntettek, más intézetekben nem hajlandók elfogadni az élelmet. Botoşani-ban a fegyintézet alkalmazottai a katasztrófavédelmi felügyelőség segítségét kérték, hogy lecsillapíthassák a kedélyeket. Vaslui-ban több tucat rab folytatott szerdán éhségsztrájkot, de csatlakoztak hozzájuk többek közt a giurgiui, Nagyváradi, brăilai, tulceai fegyházak lakói is.
Megoldást ígér az igazságügy-miniszter
Raluca Prună igazságügyi miniszter a helyzetre reagálva szerdán úgy nyilatkozott, a börtönökben uralkodó helyzet már több mint 20 éve súlyosnak tekinthető. „Pontosan tudom, mi a helyzet, sokszor beszéltem személyesen rabokkal. Senkinek, az egész társadalomnak nem tesznek jót a hasonló feszültségek. Megértem a foglyok türelmetlenségét, és biztosítom őket, hogy keressük a megoldást, hiszen ez az egész társadalom, a parlament és az én felelősségem is" – mondta a tárcavezető. Hozzátette, megfelelő, elfogadható meggoldásokra van szükség, nem pedig olyanokra, amelyek nyomás alatt születnek. „Ha 20 évet vártunk ezzel, várhatunk még két hónapot. Mindent megteszek, hogy a parlament őszi ülésszakán hangsúlyosan kerüljön előtérbe a kérdés" – mondta a tárcavezető.
Az Országos Börtönigazgatóság azt közölte, tiszteletben tartja a rabok szabad véleménynyilvánítási jogát, amíg a lázadások nem jelentenek veszélyt a fogva tartottak egészségére, testi épségére nézve, ha viszont megszegik a szabályokat, a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőinek helyre kell állítaniuk a rendet. Közben Sorin Dumitraşcu, az Országos Börtönigazgatóság korábbi igazgatója a Hotnews.ro-nak azt mondta, szerinte egész biztosan folytatódnak a zendülések, és jelentős anyagi kárt okozhatnak a rabok a továbbiakban.
Emlékeztetett, a kormány már megszavazta, hogy 800 millió lejjel támogatja a börtönkörülmények javítását. A hírportál szerint két Bukaresti hírtelevíziónak az amnesztiát szorgalmazó médiakampánya is hozzájárult a tüntetés elterjedéséhez. Az egyik közülük az az Antena 3, amely a 2014-ben korrupció miatt jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu üzletember és egykori befolyásos politikus családja tulajdonában van.
Biró Rozália: a halogatás vezetett el idáig
Az igazságügyi tárca korábban azt közölte, július közepén közvitára bocsát egy tervezetet, amely amnesztia révén rendezné a börtönök túlzsúfoltságát. Az ötlet annak nyomán merült fel, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztaló ítélettel fenyegeti Romániát a fegyintézetek túlzsúfoltsága miatt. Június végén a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalt körülményekről, a fogvatartási és az előzetes letartóztatási eljárások szabályosságairól egyeztetett a szenátus emberjogi bizottsága a nép ügyvédjével, Victor Ciorbeával.
Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke – aki korábban több ízben szót emelt a fegyintézetekben uralkodó embertelen körülmények ellen – szerdán a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sok évi halogatás és nemtörődömség eredménye, és régóta lépéseket kellett volna tenni az incidensek megelőzése érdekében. Hozzátette, többek között az igazságügyi minisztérium feladata lett volna javítani a helyzeten, azon a tényen, hogy a romániai börtönök telítettsége 151 százalékos, így viszont sérülnek a fogvatartottak emberi jogai, ugyanakkor jelen körülmények között nem meglepő, hogy a szorosan összezárt rabok körében lázadások törnek ki.
A szenátor bírálta az igazságügyi miniszter hozzáállását, szerinte az első lázadásokat követően azonnali intézkedésekre lett volna szükség, ám a tárcavezető szerinte nem vállalta a felelősséget. „A minisztérium amnesztiatervezete részben megoldást nyújthat a jelenlegi problémára, viszont nem támogatom az új börtönök építésének tervét, hiszen most ennél gyorsabb és hatékonyabb megoldásra van szükség" – szögezte le Biró Rozália.
Túlzsúfolt cellák
A hazai börtönökben több mint 30 ezer elítéltet tartanak fogva, a helyek száma pedig alig több mint 11 ezer. Miközben az uniós jogszabályok legkevesebb négy négyzetméteres területet írnak elő egy rab számára, kilenc-tíz embert is bezsúfolnak egy kilenc négyzetméteres zárkába. Romániában már évek óta beadványok özönével bombázzák a törvényhozókat és a médiát a rabok, embertelennek tartva a fogvatartási körülményeket.
A romániai börtönkörülményekről azután kapott lábra élénk közvita, hogy az elmúlt időszakban számos politikust, üzletembert, futballklubvezetőt sújtottak letöltendő szabadságvesztéssel. Több tucatnyi romániai rab fordul rendszeresen jogorvoslatért az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben például kétszázezer, 2013-ban 220 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a börtönkörülmények miatt. Több civil szervezet az igazságügyi minisztériumnak küldött petícióban kezdeményezte is a legtöbb három évre, nem erőszakos cselekményekért elítélt rabok szabadlábra helyezését. Az amnesztiáról Victor Ciorbea ombudsman, korábbi miniszterelnök azt mondta, ezt a megoldást más országok is sikerrel alkalmazták – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Mentor – Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz úgy, mint a sci-fiben
Bartók Blanka éghajlatkutatóval, a BBTE tanárával beszélgettünk
Jégkorszakban, pontosabban interglaciális korszakban élünk, amikor olyan gyors tempóval változik az éghajlat, hogy nem tudjuk felmérni annak pontos következményeit – tudtuk meg Bartók Blankától, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanárától. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer – mondja a kutató. A párizsi klímacsúcs 2 fok felmelegedést céloz meg, ami fölé nem kellene menni, de 4 foknál már szinte biztosan kilépünk a jégkorszakból. De mit is jelent pontosan a jégkorszak, az interglaciális periódus, az éghajlatváltozás? Mert nem egészen pontosan azt, amit a filmekben látunk.
– Nemrég a világhírű Nature Communications-ben jelent meg tanulmánya. Miről szól a tanulmány és milyen eredményre jut a téma kapcsán?
– A Nature Communications általában interdiszciplináris jellegű cikkeket közöl, amelyek több tudományágat is lefednek. Tanulmányunk azt vizsgálja, hogy ha változik az éghajlat, hogyan változik a napenergia hasznosítása Európában. Pár klimatológus kollégámmal azt számoltuk ki, hogyan változik a jövőben a napsugárzás és a hőmérséklet, és ennek függvényében hogyan alakul a megtermelhető villamos energia mennyisége.
Az eredmények azt sugallják, hogy a jövőben összességében nem várható nagymértékű plusz energiabevétel a napelemek esetében, bár várhatóan több lesz a napsugárzás és kevesebb a felhő, viszont emelkedik a hőmérséklet is, ami csökkenti a napelemek hatékonyságát. Tehát a várható sugárzás- és hőmérsékletbeli változások alapján nem várható sem kevesebb, sem több termelés a napenergia parkoknál.
Egész Európát vizsgáltuk, persze vannak területi különbségek. Az északi országokban például kevesebb megtermelhető energiára számíthatunk, mert ott, habár nem jelentős a hőmérsékletemelkedés, de várhatóan csökken a felszínre érkező napsugárzás. Elsősorban a mediterrán térségre voltunk kíváncsiak, mert ott már ma is elég jelentős a napenergia felhasználása, nagy napelem parkokat működtetnek, például Spanyolországban. Nem véletlen, hogy főszerzőnk, a spanyolországi kolléga kezdeményezte a tanulmány elkészítését. Ott mind a napsugárzás, mind pedig a hőmérséklet növekedik, de összességében nem várható hozambeli növekedés, de csökkenés sem a helyi napelem parkokban.
Az éghajlat egész rendszere változik, nem csak egy-egy elem
– A doktori kutatása (A globálsugárzás változásai Európában) is kapcsolódik a témához. A dolgozatban következetesen kerüli a „globális felmelegedés” szókapcsolatot. Gondolom, tudatosan. Miért?
– Éghajlatkutatásban inkább szeretjük az „éghajlatváltozás”, „globális éghajlatváltozás” kifejezéseket használni. A változás nem biztos, hogy felmelegedést jelent mindenütt. Vannak területek, ahol a helyi körülmények azt eredményezik, hogy vagy nem változik, vagy éppen csökken a hőmérséklet. Az éghajlatváltozás, ami globális jelenség, regionális szinten eltérő módon jelenik meg. Természetesen vannak területek, mint például a mediterrán térség, ahol már tapasztaltunk bizonyos fokú hőmérsékletbeli felmelegedést, de vannak területek, ahol nem észleltünk változást.
Ugyanakkor az éghajlatváltozás több mindent jelent, több éghajlati elemnek a változását, nem csak a hőmérsékletét. A felmelegedés vagy lehűlés csak a hőmérsékletre koncentrál. De van, aki a csapadékot vizsgálja, hogy az hogyan fog változni vagy hogyan változott a múltban. A médiában sokat beszélnek a hőmérsékletről, még egy picit a csapadékról, de a többi meteorológiai elemről nem igazán esik szó, viszont ezek együttesen alakítják az éghajlatot. Én például a sugárzást és a felhőzetet vizsgálom. Ott is nagy az eltérés: vannak területek, ahol kevesebb a felhőzet és több sugárzás érkezik a felszínre, de van, ahol több a pára, így több lesz a felhőzet, tehát kevesebb sugárzás érkezik a felszínre. Az egész rendszer változik, nem csak egy-egy elem. Ezért tudatosan inkább éghajlatváltozásról beszélünk.
Erdély védettebb a domborzat és helyi klíma miatt
– Erdély, Románia éghajlata hogyan illeszkedik a globális tendenciákba?
– Románia mint terület különböző éghajlati hatásoknak van kitéve. Domborzat szempontjából például az Erdélyi-medencét külön vehetjük, a tengerpart és a Román-alföld más jellegű éghajlat, de a déli, délnyugati részeken akár mediterrán éghajlati hatást is érzékelhetünk. Mozaikos éghajlata van Romániának. A változás is mozaikosnak tekinthető. Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, a Kárpát-medenceében még nem annyira erőteljesek a változások, mint például a Román-alföldön, ami sokkal homogénebb és sokkal inkább a szibériai kontinentális hatásnak van kitéve. Ott a szélsőséges időjárási helyzetek gyakorisága is nagyobb.
Románián belül különböző változások vannak, főleg a Kárpát-medence és a Kárpátokon kívüli területek között látunk eltérést. Bukarest környékén már komoly gondot jelent a szárazság, amit Erdélyben a domborzatnak és helyi klímának köszönhetően annyira még nem érzünk. Egész Európa legérzékenyebb része a mediterrán térség. Ott nagyságrendekkel nagyobb a változás, sokkal inkább érződik a felmelegedés, mint a közép vagy az északi részeken, pl. Norvégiában. Itt ismét külön lehetne venni minden egyes elemet: Norvégia hőmérséklet szempontjából nem igazán érzi ezt a változást, de például a felhőzet szempontjából igen, ott az elmúlt időszakot tekintve egyre több a felhőzet. Ezt vetítik előre a modellek is.
Egyébként most is jégkorszakban vagyunk
– Szóba került, hogy a médiában a globális felmelegedés egy hívó szó. Nemrég egy hír arról szólt, hogy eltűntek a napfoltok, ami a szakértők szerint azt jelzi előre, hogy lehűlés következik. Legutóbb a 17. században volt hasonló jelenség, amikor a naptevékenység visszahúzódott és minimális volt. Ezek az előrejelzések egy mini-jégkorszakot vetítenek előre. Ön szerint felmelegedés vagy inkább lehűlés lesz globálisan?
– Az előrejelzés, amint a szó is sugallja, mindig magában hordozza a bizonytalanságot, hogy nem tudunk százszázalékos előrejelzést végezni. A naptevékenység valóban az egyik olyan tényező, aminek lehet hatása a Föld éghajlatára, viszont ez a naptevékenység körülbelül tizenegy éves ciklikus változás. Ez azt jelenti, hogy a Napból tizenegy évenként nagyobb mennyiségű anyag és sugárzás tör ki. Ha intenzívebb a naptevékenység, akkor több energia érkezik, tehát melegebb van, ha kisebb, akkor lehűlés. Viszont maga a naptevékenység nem képes annyira befolyásolni az éghajlatot, hogy azt a felszínen érezzük.
Ez az egyik teória a 17. századi lehűlésre is, de nem tudjuk ezzel megmagyarázni. Az egyik tényező, amit feltételezünk okozóként, az a naptevékenység, de ez csak évtizedes változásokat jelent, nem évszázadosokat. Ezen kívül a vulkánkitöréseket vizsgálták, amelyek pár évig befolyásolhatják az éghajlatot, de még nagyon sok más tényező is közrejátszhat.
Minket elsősorban az érdekel, hogy a légkör alsó részén mi történik, a körülbelül 10-15 km magasságú troposzférában. A naptevékenység valóban meghatározza, hogy mennyi energia érkezik a Földre, de a többi tényezőhöz képest olyan kicsi mértékben van hatása, hogy az éghajlat-modellezésben állandónak tekintjük. Azt feltételezzük, hogy ugyanannyi energia érkezik, mivel csak töredékrésze változik az összenergiának, hogyha bevesszük ezeket a naptevékenységeket is.
Ami lényeges az éghajlat szempontjából, az itt a légkörben történik: hogy mekkora a hőmérséklet, mekkora lesz a párolgás, mennyi lesz a csapadék, hogy a szélviszonyok hogyan alakulnak. Ezek hozhatnak változásokat.
A naptevékenységet tehát nem tekintjük változó tényezőnek. Persze vannak más csillagászati tényezők is, például a Földnek a pályaváltozása, ami évmilliókban mérhető, ami egy másik magyarázat arra, hogy miért vannak jégkorszakok és interglaciális időszakok. Egyébként most is jégkorszakban vagyunk, ha nagyon pontosan akarjuk venni a jégkorszak fogalmát, ami azt jelenti, hogy valahol a Földön van állandó jégtakaró. Ha ma megnézzük a Földet, vannak területek – az Antarktiszon és Grönlandon –, ahol állandó jégtakaró van. Tehát ez tulajdonképpen jégkorszak, csak egy olyan korszak, amikor ez eléggé kis területet foglal el. Voltak időszakok, amikor ez az állandó jégtakaró nagyobb területeket foglalt el. Alacsonyabb volt a hőmérséklet és például egész Lengyelország területéig állandó jégtakaró alakult ki. Azt nevezzük glaciális időszaknak, ahhoz képest most interglaciális időszakban vagyunk, ami egy eljegesedési időszakon belüli melegebb éghajlatú periódust jelent.
Gleccserek a Fogarasban
– Maga a Föld 4,6 milliárd évvel ezelőtt jött létre mint szilárd bolygó. Milliárd években gondolkodva, rekonstruálható az egész földi környezetnek az alakulása. Volt olyan, amikor a kontinensek az egyenlítő körül csoportosultak, és nem voltak kontinensek a sarkok környékén. Ahhoz, hogy jégkorszak kialakuljon, az egyik feltétel többek között az volt, hogy a sarkvidékre – ami a leghidegebb része a Földnek – került egy kontinens, ahol meg tudott maradni a jég a szárazföldön. Mivel az fehér felszínű, a sugárzás jelentős részét, kb. 90%-át visszaveri, ami azt jelenti, hogy nem melegíti. Minél nagyobb a fehér felszín, annál inkább hűl. Ha nincs fehér felszín a sarkvidéken, akkor a víz többet nyel el a sugárzásból, ezért nem fog megfagyni.
Összesen öt glaciális időszakot tudunk a földtörténet során. Többször volt olyan időszak, amikor nem volt jégtakaró, mint amikor volt. Most jégkorszak van, még. Ezek hosszabb időszak alatt változnak. Geológiailag számolva 10 000 év nem sok, de számunkra az elég hosszú idő. Az időskálát kell tudatosítanunk éghajlatváltozás szempontjából. Legutóbb glaciális időszak tízezer éve volt, amikor itt tundra növényzet volt és gleccserek a Fogarasban. Az 1-2 éves nagyságrend az éghajlat szempontjából nem számít. Tehát nem attól lesz jégkorszak, hogy most 2 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Persze film is volt róla, hogy eljegesedik fél Európa vagy Amerika, de ezek inkább science fiction-ök. Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz a szó köznyelvi értelmében, mert az nem valószínű.
Annyit tudunk az éghajlati rendszerről, ami a múltban történt: a múltból tanulunk. Megvizsgáljuk, hogy a múltban hogyan alakult a hőmérséklet, mi befolyásolhatta a hőmérsékletváltozást, -ingadozást, a jégkorszakokat, az interglaciális időszakokat. Az éghajlat változását modellekkel modellezzük és úgy nézünk a jövőbe, de nem tudunk olyan tényezőt, ami lehetővé tenné, hogy akár évtizedeken belül is átmenjünk egy teljesen más éghajlatba. Fokozatosan változik az éghajlat, ezért is aggódunk egy picit amiatt, hogy fél fokot változott a hőmérséklet globális szinten 20-30 év alatt, ami már nagy változás. Ezt a változást gyorsnak tekintjük, ez jóval hosszabb ideig kellene, hogy történjen. Mindig van ingadozás a légkörben, de még ilyen gyors változást nem tapasztaltunk.
A gond a túl gyors változással, hogyha az globális szinten történik, hogy nem tudjuk visszafordítani. Most globális szinten olyan 0,7 Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet az 1800-as évek végétől, az ipari forradalom óta. Visszamenőleg van egy pár mérési sorozatunk, például fagyűrűkből rekonstruálják az éghajlatot. Az utóbbi 100–150 évben az eddigiekhez képest elég gyors ütemben változott a hőmérséklet. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer és amikortól egy minőségileg más éghajlat várható.
A társadalom nem áll készen 2 foknál nagyobb felmelegedésre
– Decemberben volt egy nagy klímakongresszus Párizsban, és az volt akkor a tét, hogy állítsuk meg ezt a felmelegedést két foknál. Ez az az szint, amikor még olyan éghajlat maradna, amire a társadalom be van rendezkedve. Sokan kérdik, hogy miért aggódunk az éghajlatváltozásért, hiszen régen is volt ennél hidegebb is, melegebb is, csak azt nem veszik számításba, hogy akkor nem érintette a társadalmat annyira, mint most. A maximum értéket 4 fokra becsülik, ha globális szinten annyit emelkedik a hőmérséklet, akkor már kilépünk a jégkorszakból, mert elolvadnak a jelenlegi jégfelszíneink, ami sok következménnyel járna. Megemelkedne a tengervízszint, de az egész légköri cirkulációt, csapadékeloszlást, felhőzetet, szeleket, az egész földi éghajlatot megváltoztatná. Akkor is lesz éghajlat, a Föld nem robban fel az éghajlat miatt, de nem biztos, hogy az nekünk jó lesz.
Már most érezzük a hatását. Vannak területek, ahol az éghajlatváltozás miatt egyre szárazabb van, nem tudnak termeszteni, emiatt nem tudnak megélni. Migrációk indulnak el. Vagy vannak területek, ahol extrém nagy esőzések vannak, olyan területek, ahonnan el kell költözzenek az emberek, mert egyszerűen nem tudnak ott élni tovább.
Volt erre is példa a múltban. Nagyon sok nagy civilizáció, pl. az egyiptomi civilizáció megszűnését az éghajlatváltozáshoz kötik. Az inka civilizációnál is az lehetett az egyik ok, hogy változott az éghajlat és már nem érezték olyan jól magukat abban a térségben, ezért el kellett vándoroljanak.
– Mit gondol a párizsi kongresszusról. Mennyire reális ennek a két fokos korlátnak a betartása?
– Már közel vagyunk az egy fokhoz. A változással az a gond, hogy nem lineáris: az elmúlt száz évben változott 0,7 fokot, de az nem azt jelenti, hogy az elkövetkező száz évben is ugyanannyit fog. Az is lehet, hogy ugyanekkora változás az elkövetkező harminc évben is bekövetkezhet.
A párizsi konferencia nagy előrelépés, hogy egyáltalán meghatározták ezt a célt, hogy ne engedjük két foknál tovább emelkedni a légkör hőmérsékletét. Pár évvel ezelőtt Stockholmban volt egy hasonló találkozó, ott nem tudtak megállapodni a tárgyalások, tüntetések ellenére sem. Ehhez képest a párizsi tárgyalást sikeresnek tarthatjuk, de ez még csak megállapodás. Az, hogy aláírták az országok, hogy komolyan veszik ezt, nagy dolog, viszont ez nem jelenti azt, hogy meg is tudják, fogják valósítani.
2050-ig kellene betartani azt, hogy ne haladjuk meg a 2 fokos emelkedést. Párizs után mindenki hazament a saját országába, és valahogy meg kell ezt oldja. Például úgy, hogy csökkenti a kibocsátást. Maga a kongresszus jó dolog, de nem biztosíték: nem biztos, hogy egyáltalán meg lehet ezt oldani, hogy el tudjuk érni a célt. Lehet, hogy minden ország a lehetőségeihez képest minimálisra veszi a kibocsátást, de mégis fog emelkedni a hőmérséklet. A melegedést nem lehet csak úgy megállítani: a rendszernek van egy tehetetlensége. Már az is eredmény lenne, ha nem melegítenénk tovább a maihoz képest nagyobb mennyiségű kibocsájtással.
Van még sikertörténet, az 1997-es Kiotói Egyezmény, vagy a „három húszas” egyezmény. Amerika nem írta alá, de az Európai Unió bevállalta, hogy 2020-ig húsz százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest. Az unió vállalta összességében a 20 százalékot, Románia 18 százalékot. A másik cél, hogy 2020-ra az energiatermelés 20 százalékát megújuló energiából fogják előállítani. Románia jól áll, mert vannak vízierőműveink, Magyarországnak viszont nehezebb a dolga. A kibocsátásnál van még nekünk is mit dolgozni.
– Miért ezt a pályát választotta?
– Már 5–8 osztályban és középiskolában is egyértelmű volt, hogy szeretem a földrajzot. Falusi környezetben nőttem fel, mindig figyeltem a környezetemet. Éreztem még egy kis indíttatást, hogy történelemmel foglalkozzak, de érettségi után a Földrajz Kar mellett döntöttem. Ott kezdtem az éghajlattal foglalkozni. A földrajz nagy szakterületei a természetföldrajz és a társadalomföldrajz. Amikor szakosodtunk, nekem a természetföldrajz érdekesebbnek tűnt, mert a természetet szerintem meggyőzőbben lehet kutatni: ott vannak törvényszerűségek, összefüggések, amiket követni és megérteni sokkal izgalmasabbnak tűnt.
Nem tudja mindenki letenni az autót máról holnapra
– A természetföldrajz tehát jobban érdekli, de mégis: az ember, az egyes személyek tudnak tenni valamit annak érdekében, hogy ezek a változások ne legyenek olyan gyorsak, mint ahogyan tapasztaljuk?
– Én a természetföldrajzot tanulmányozom, hogy mi történik a légkörben, de ezt nem lehet önmagában vizsgálni, mert a légkör is az egész környezetnek a része, ugyanúgy, mint az ember. A modellezésnél is amikor a légkört vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk a felszínt, hogy mondjuk van-e alatta óceán, hozzá kell csatoljuk a vízfelszíneket, a növényzetet… Ugyanígy van az emberrel is. Hiába tanulmányozzuk a légkört, ha nem vesszük figyelembe az emberi faktort is. Elsősorban azt nézzük, hogy mi változik a légkörben: ha változik a páratartalom, szárazabb lett a levegő, de akkor azt is megnézzük, hogy miért lett szárazabb. Nagyon sokszor a természeti változásoknál emberi okokra tudunk visszamenni. Ott van az ember, aki képes megváltoztatni a környezeti elemeket. Ha a hidrológusok azt kutatják, hogy valahol miért lesz több árvíz, akkor lehet ugyan, hogy több a csapadék, de mellette az is hozzájárulhat ehhez, hogy nincs növényzet a felszínen, aminek gyakorta az ember az oka.
Az éghajlatváltozással kapcsolatban az első, ami a médiából ismerős, hogy változik az üvegházhatású gázok koncentrációja. Miért történik ez? A szén-dioxid (CO2) egy ilyen gáz, de a vízgőznek is hasonló a hatása. Ha egyre több van belőle, akkor melegíti a légkört. Sokszor nem esik szó róla, de sok aggodalmat okoz még a metángáz is. Az még erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid.
Nehéz meghatározni, hogy az emberek mennyit bocsátanak ki: nem tudjuk mérni. Látjuk, hogy a légkörben növekedik a szén-dioxid koncentráció, de nehéz azt lemérni, hogy mekkora az a rész, ami az embereknek köszönhető. A természetből is szabadul fel CO2. A természetes kibocsátásra rátevődik az emberi kibocsátás. Mi csak azt tudjuk mérni, hogy a CO2 koncentráció változik.
Egy vulkánkitörés például több szén-dioxidot bocsáthat ki, mint az emberiség egy év alatt. Ez ugyan jóval ritkább, az elmúlt harminc évben két ilyen nagyobb kitörésről tudunk, ami globális szinten változtatott az éghajlaton. Ehhez képest az emberek folyamatosan, minden nap bocsátanak ki.
A modellek győztek meg arról, hogy csak van az embernek szerepe az éghajlatváltozásban. A modellezéssel tudjuk részletesen tanulmányozni, hogy mi történik az éghajlati rendszerben. Megnézzük, hogy a modell a múltat jól tudja-e rekonstruálni, és ha ugyanazt az éghajlatot mutatja, mint amit a mérések mutatnak, akkor feltételezzük, hogy a jövőre is a reális éghajlatot fogja előrejelezni. Ezek a modellek elég jól működnek. Lefuttattak egy modellt a múlt századra és azt az eredményt kapták, hogy a globális szinten megbecsült természetes széndioxid-kibocsátás mellett nem emelkedne a hőmérséklet. Ha rátettek egy plusz szén-dioxid-kibocsátást, amit az embereknek tulajdonítanak, akkor a mérési eredményeket kapták vissza az emelkedő hőmérséklettel. Nehéz megfogni, de tény, hogy hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátáshoz az emberi tevékenység. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja. Az autók számára meg lehet saccolni, hogy kb. mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki egy év alatt, de az elégetett üzemanyag mennyiségéből is lehet következtetni arra, hogy mennyi szén-dioxid kerülhet a légkörbe. Itt hatalmas nagyságrendek vannak. Már Romániában is ezer tonna szintű szén-dioxidról kell beszélni éves szinten. A modelleknél a múltbeli kibocsátásokat vettük figyelembe. A gond, hogy a gyors tempójú változás miatt nem tudjuk, hogy a jövőben mi fog történni. Számtalan forgatókönyv van. Nem azt mondom, hogy a társadalom kiszámíthatatlan, de nem látjuk előre a fejlődését. Ötven év múlva sokkal energiatakarékosabbak leszünk, vagy még inkább energiapazarlók? Még több energiát használunk, és még nagyobb terhelést teszünk a környezetre? Vannak optimista és pesszimista forgatókönyvek. Azt már feladtuk, hogy szüntessünk meg minden hatást a környezetünkre. Ezt nem tudjuk megtenni, mert a környezetből élünk: nem tudjuk megtenni, hogy nem mozgunk, nem utazunk, hogy egyik napról a másikra mindenki leteszi az autót. Akármilyen párizsi összejövetelek is legyenek. A természeti folyamatokat tanulmányozzuk, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ember is változtatja azokat: azt kell megnézni, hogy milyen mértékben teszi ezt. Nem könnyű! Egy vulkán kitörését nem tudjuk megakadályozni, de a mi részünkről lehetőleg csökkentsük a befolyást. Ez a nagy kihívás.
Bartók Blanka
• Kézdivásárhelyen született 1981-ben
• 2004-ben elvégezte az alapképzést a BBTE Földrajz Karán, majd ugyanott a mesterképzést 2005-ben
• a Debreceni Egyetemen szerezte meg doktori fokozatát 2013-ban
• 2009-től tanársegéd, 2014-től adjunktus a BBTE Földrajz Karán a Magyar Földrajzi Intézetben
• 2014–2015-ben kutató Zürichben az ETH-nál
• 2005-ben Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki
• 2016-ban megkapta az MTA Arany János Fiatal Kutató Díját
• 2016-ban elnyerte a BBTE Kiváló Kutatói Díját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron is várják a jelentkezőket a Sapientiára
Július 18-án kezdődik és két hétig tart a jelentkezési időszak a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári karán.
Az oktatási intézmény Kolozsváron 185 helyet hirdetett meg a következő tanévre, ebből 120-at alap- és 65-öt magiszteri képzésen. A felvételi 26–29. között zajlik. A meghirdetett helyek fele-fele arányban ingyenesek, illetve tandíjkötelesek.
Tonk Márton dékán keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy ősztől a Kolozsvári kar minden szakához magiszteri képzés társul, mivel a környezetvédelem és monitoring szakon is akkreditálták a mesterképzést. Továbbá hangsúlyozta, valamennyi magiszteri képzés nemzetközi együttműködéssel valósul meg, vagyis minden szakon partneregyetemekkel működnek együtt. Mint mondta, a tandíj értéke nem változik, továbbra is szaktól függően 250 és 450 euró között mozog évente. A Kolozsvári kar dékánja elmondta, továbbra is követik azt a filozófiát, miszerint a hatékony és minőségi oktatás érdekében kis létszámú csoportokat hirdetnek meg minden szakon. Tonk Márton hangsúlyozta, bármely hallgató – függetlenül attól, hogy ingyenes vagy tandíjköteles helyet foglalt el – jogosult az egyetem bármilyen típusú ösztöndíjára.
A dékán szerint a Sapientia a magas szintű oktatással párhuzamosan a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektet. Példaként említette, a Kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) a helyi filmek versenyében idén is egy sapientiás diák nyert, többen részt vettek az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK), ahol 9 díjat gyűjtöttek be, így megméretkezhetnek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) is. „A Sapientia Kolozsvári kara a minőségi oktatáson kívül jó közösséget biztosít, ahol a hallgató képes fejlődni és megkap minden segítséget céljai eléréséhez” – mondta Tonk Márton.
Karácsonyi Tímea
Krónika (Kolozsvár)

Romániában egy kispárttal olvad össze Traian Basescu pártja
A nemrég még kormánykoalíciós pártnak számító Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) olvad össze a Traian Basescu volt román államelnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP).
Ezt a két politikai erő vezetősége jelentette be kedden közös sajtótájékoztatón. Traian Basescu elmondta, hogy az új párt a PMP név alatt fog szerepelni, az elnöke továbbra is ő mArad, lesz négy első alelnökük, akik közül kettőt az UNPR ad majd. A Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes által vezetett UNPR a szociáldemokrata Victor Ponta egykori román miniszterelnök kormányának volt tagja. Oprea márciusban lemondott a pártelnökségről, miután két ügyészségi eljárás indult ellene. A PMP egy Basescu által alapított új párt. Az összeolvadástól azt remélik, hogy növeli bejutási esélyüket a parlamentbe az év végi választáson.
Az UNPR azt követően erősödött meg, hogy a Szociáldemokrata Párt ( PSD) és a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) által létrehozott Szociálliberális Szövetség (USL) – amely megnyerte 2012-ben a helyhatósági és a parlamenti választásokat – kettészakadt, így a szociáldemokratáknak nagy szükségük volt az UNPR-re, hogy biztosítsa számukra a parlamentben a kormányzati többséget.
Az UNPR nem vett részt önállóan a választásokon, de 2012 után számos törvényhozót befogadott, akik különböző okokból kiléptek pártjukból, amelyeknek színeiben mandátumot szereztek. Így az UNPR önálló frakciót alakíthatott, és tavaly novemberig, a Ponta-kormány lemondásáig a mérleg nyelve szerepét töltötte be a Bukaresti parlamentben.
Tavasszal még azt fontolgatták, hogy önálló pártként indulnak a választáson. Az utóbbi hetekben azonban számos törvényhozó kilépett az UNPR-ből, és a PSD-hez csatlakozott, miután sikertelenül végződtek a szociáldemokratákkal folytatott egyeztetések egy esetleges közös parlamenti választási szereplésről. Basescu nyilatkozatában utalt arra, hogy sokan elhagyták az UNPR-t, de mint mondta, őket ez nem zavarja, mert olyan emberekre van szükségük, akik a jobbközép értékeket vallják magukénak.
Valeriu Steriu, az UNPR elnöke kijelentette: elsősorban azoknak a választóknak akarnak alternatívát nyújtani, akiknek elegük van a jelenlegi két nagypártból, a PSD-ből és a PNL-ből. A két nagy politikai erő, a balközép szociáldemokraták és a jobbközép liberálisok mellett jelenleg három kispárt pályázik eséllyel törvényhozói helyek megszerzésére az őszi romániai parlamenti választáson: a magát jobbközépnek tekintő PMP, a PSD-t támogató Calin Popescu Tariceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
erdon.ro