Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar

Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön
A trianoni békeszerződés csak fegyvernyugvást jelentett a vesztes országok számára. Olyan nemzeti megaláztatásokat és terheket okozott a legyőzött Magyarországnak, hogy belpolitikájában revíziós és szociális változtatások szükségességének állandó követelését eredményezte. A békeszerződés felülvizsgálatának, módosítási követeléseinek, a vesztett háború feletti elkeseredés ébrentartásának egyik hajtása volt a maroshévízi születésű Urmánczy Nándor földbirtokos, a Védő Ligák Szövetsége elnöke által 1925-ben meghirdetett országzászló-mozgalom. Az ennek égisze alatt létesített különböző emlékművek a közgondolkodás befolyásolásának eszközeként a mindennapok részévé váltak, ünnepségek alkalmával pedig szimbólumként szakrális funkciót is betöltöttek.
A budapesti Szabadság téren Urmánczy kezdeményezésére már 1921-ben irredenta szoborcsoportot szenteltek. Ennek központi tagjaként 1928. augusztus 20-án avatták fel a Füredi Richárd és Lechner Jenő által tervezett ereklyés országzászlót. A rúdon a trianoni gyász jelzésére állandóan annak harmadára leengedett, nyolc méter hosszú nemzeti lobogó függött, amelynek fő eleme a Nagy-Magyarország területi integritását jelképező, angyalok tartotta középcímer „Így volt – így lesz” felirattal. Talapzatába a történelmi vármegyék és emlékhelyek rögeit helyezték el, előtte virágokból a Trianon előtti haza térképét alakították ki. A különböző egyesületek szervezésében, a helyi hatóságok támogatásával az ország többi településén is országzászló-emlékműveket kezdtek állítani.
A hivatalos teendők és formaságok intézésére 1935-ben budapesti székhellyel megalakult az Ereklyés Országzászló Nagybizottság (EONB). Irányítója a háromszéki származású Losonczy Ferenc országbiztos volt, elnöke 1937-től 1940 októberében bekövetkezett haláláig Urmánczy Nándor, székelyföldi megbízottja pedig dr. Kelemen Zoltán papolci ügyvéd. 1939-ig már 350 magyarországi helység építette meg saját világháborús hősi emlékművét, amely mellé vagy éppen rá egyidejűleg vagy később az országzászlót is állították. Észak-Erdély magyar ajkú népét az 1940. augusztus 30-ai második bécsi döntés nemzeti léte kiteljesedésének reményével töltötte el. A visszacsatolt területek helységeiben is első világháborús emlékművek és országzászló emelését szorgalmazták, most már mint az új állami lét, az újbóli együvé tartozás szimbólumát. A történelmi Magyarország legkeletibb megyéjében, a területében és népességében is kicsiny Háromszéken a mintegy száz település jelentős többsége tett eleget 1940–43 között a közóhajnak: országzászló-emlékművet állított. Eddigi ismereteink szerint megyénkben az első országzászlót Nagybacon népe állította 1940. október 6-án. Ezt követte még abban az évben Zágon, Barót, Lécfalva és Olasztelek, utolsóként 1943. október 10-én Felsőrákos és Illyefalva.
A Segédtisztviselők Országos Szövetsége (a továbbiakban STOSZ) már 1940. szeptember 4-én, tehát alig néhány nappal a második bécsi döntés után országzászlót, majd az agárdi fürdőtelep tulajdonosi közössége nyolckilós bronzkezet és négyméteres hímzett zászlószalagot ajánlott fel Sepsiszentgyörgynek. Még ebben a hónapban bizottság alakult az emlékmű létrehozására, adománygyűjtést szerveztek, tevékenysége azonban akadozott, nem bizonyult hatékonynak, így 1941 őszén lemondott.
Közben 1941 májusában Herepei János, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója közölte a polgármesterrel, hogy Kós Károly 11–12-én Sepsiszentgyörgyön járt, és elvállalta az országzászló megtervezését olyan, a város által javasolt formában, mely szerint „a díszemelvényt a hősök emlékművével együttes kiképzésben” oldja meg. Kós el is küldte az emlékmű tervét, amellyel azonban feltételezhetően nem nyerte meg a képviselő-testület egyöntetű tetszését, így Koncz Árpád polgármester saját elképzelését Puskás István főiskolai végzettségű uzoni kőfaragó mesterrel készíttette el, amelyhez Haáz Rezső székelyudvarhelyi tanár, a székely népművészet alapos ismerőjének véleményét kérte. Haáz 1941 decemberében keltezett levelében elküldte Koncz tervének általa módosított változatát. 1942. január 25-ére Haáz vázlatai alapján Szász István városi főmérnök irodájában elkészült az országzászló műszaki rajza. A polgármester a tervről kikérte Antal Dezső Sepsiszentgyörgyről elszármazott budapesti építész, tanár (első világháborús 24-es veterán, aki a Rétyi Nyírben 24-es tűzharcosok részére üdülőházat tervezett) véleményét, mire ő egy maga készítette monumentális terv elküldésével válaszolt. Koncz elismerte a terv nagyszerűségét, de megjegyezte, hogy kivitelezése meghaladja a város pénzügyi erejét. Végül Haáz Rezső tervének elkészítését határozzák el, amely különben is általános tetszést aratott. Kivitelezésére alakult meg az országzászló intéző bizottsága 1942. május 24-én. Tagjai között találjuk dr. Kászonyi Richárd főispánt, báró Szentkereszty Béla országgyűlési képviselőt, dr. Koncz Árpádot, Demeter Bélát, a Székely Mikó Kollégium igazgatóját, Földi István írót, dr. Szalay Mátyás és Imre Dezső lelkészeket. A munkálatok összköltségét 21 ezer pengőre becsülték, ezt gyűjtésből és adakozásból számítottak beszerezni.
Az eredetileg október 25-ére tervezett zászlóavatást november 15-ére halasztották. Október 18-án Budapesten a Szabadság téren ünnepélyes keretek között beiktatták Sepsiszentgyörgy országzászlóját. A zászló egyik oldalára Magyarország középcímerét hímezték, felette az „Így volt, így lesz!” felirattal, a másik oldalán díszesen kihímezték Sepsiszentgyörgy megyei jogú város címerét és fölötte a feliratot: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” 1942. november 5-én az intézőbizottság közzétette az ünnepély meghívójának szövegét és sorrendjét: „1. Délelőtt ½ 10 órakor istentiszteletek az összes felekezetek templomaiban. 2. 1/2 11 órakor ünnepélyes felvonulás az országzászló lobogóval a városházától az országzászlóhoz. 3. Himnusz, énekli a közönség. 4. Az ünnepséget megnyitja és a vendégeket üdvözli dr. Koncz Árpád polgármester, az országzászló-bizottság elnöke. 5. A dísz-országzászlót beszéd kíséretében átadja dr. Czettler Jenő, m. kir. titkos tanácsos, felsőházi tag, a STOSz fővédnöke. 6. Őrségkivezénylés és -felállítás. 7. Zászlószalagok felkötése. 8. Az országzászló lobogójának felvonása a Nemzeti Hiszekegy hangjai mellett. Tisztelgés. 9. Avatóbeszéd. Mondja vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos m. kir. honvédelmi miniszter úr képviselője. 10. Szózat. Énekli a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda. 11. Saját költeményét szavalja Mécs László róm. kat. papköltő. 12. Az ország 63 vármegyéje földjének ereklyéjét és az emlékjegyzőkönyvet elhelyezi, az országzászlót beiktatja vitéz Endre László, az EONB kiküldöttje. 13. Sepsiszentgyörgy város közönsége nevében az országzászlót átveszi dr. Koncz Árpád polgármester. 14. Koszorúk elhelyezése az országzászló talapzatán. 15. Székely himnusz, énekli a közönség. 16. Díszmenet az országzászló előtt.”
1942. november 11-én az EONB ügyvezető igazgatója értesítette a polgármestert, hogy nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi minisztert az ünnepségen a marosvásárhelyi dandárparancsnok, vitéz primor feltorjai Kozma István vezérőrnagy képviseli. „A tábornok úr nem mond beszédet, minthogy meglepetéssel is vettük a Polgármester Úr oly irányú beállítását, hogy aktív szolgálatot teljesítő katonai személyiség beszédét feltételezte.” Az avatási ünnepélyre a behavazott Sepsiszentgyörgyön 1942. november 15-én került sor. A felekezetek templomaiban vasárnapi fél 10-kor kezdődő ünnepi istentiszteletek után fél 11-kor vette kezdetét a Szabadság téren a zászlóavatási ceremónia. Addig már elfoglalták helyüket a katonai alakulatok, a vitézi rend tagjai, a tűzharcosok, leventék, cserkészek egységei. Megérkezik vitéz altorjai Kozma István, aki az őt kísérő tisztek társaságában elvonul a felsorakozott alakulatok majd az országzászló emlékmű előtt. Az emlékmű emelvényén honvédek, leventék és díszegyenruhába öltözött hajdúk álltak díszőrséget, két oldalán a kopjafaoszlopokon az egyesületek zászlói lengtek. A tizenöt zászlótartó oszlop közül a főárbocra az országzászlót, a baloldali nagyra Sepsiszentgyörgy zászlaját, majd sorrendben a Magyar Államvasutak, a városi Ipartestület, a Baross Szövetség, a Nemzeti Munkásközpont, a Magyar Dalárda és az Önkéntes Tűzoltó Szövetség, míg a főárboctól jobbra Háromszék vármegye, a Tűzharcos Szövetség, a Levente Egyesület, a Székely Mikó Fiúgimnázium, a Tanítóképző Intézet és az Állami Polgári Fiúiskola zászlaját tűzték. Az avatási ünnepség a fenti forgatókönyv szerint zajlott le. Az ünnepély meghívójának szövegében olvasható emlékjegyzőkönyv tartalmazza a tervezés és építés körülményeit, a bizottságok és védnökök névsorát, a nagyobb adománytevőket, a zászlóoszlopokat pénzzel megváltók névsorát és az intézőbizottság tagjainak aláírását. Az ünnepséget záró díszfelvonuláson a sepsiszentgyörgyi 11. határőr zászlóalj zenekarának akkordjai mellett a magyar kir. 11. határvadász zászlóalj és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóalj díszszázadai, a vitézek, az első világháborús tűzharcosok és a leventék egy-egy alakulata vonult el vitéz altorjai Kozma István vezérőrnagy és a felsorakozó vendégek, városvezetők, védnökök előtt. Az ünnepély után a vendégek, meghívottak és a vendéglátók a városi kávéházban egytálételes ebéden (ne feledjük: háborús években vagyunk!) vettek részt. Koncz Árpád polgármester 1943. február 15-ei határozatában a következőképpen szabályozta az emlékmű teljes díszű fellobogózását: március 15-én, május utolsó vasárnapján (hősök napja), augusztus 20-án, augusztus 30-án (a bécsi döntés napja), szeptember 13-án (a bevonulás napja), október 6-án (az aradi vértanúk emléknapja) és december 6-án (a kormányzó születésnapja). Nem szabályozott időben és hétköznapokon a főárbocra rövid, vászon nemzetiszín lobogót kell felvonni. Az országzászló rövid életűnek bizonyult, hiszen a néhány év múlva bekövetkezett újabb határmódosítások és az azt követő szovjetbarát román kommunista hatalom nem tűrhette meg. Az 1944 végén a leszerelt főárboc csúcsán levő bronzkezet a park kavicsáról szedte fel és őrizte meg egy szentgyörgyi polgár. Hatalmának hirdetésére a berendezkedő új államapparátus a saját jelkép létesítését is megkövetelte. Így történt, hogy 1950-től kezdődően az ország nagyobb településein „szovjet hősi emlékműveket” emeltek, tereket, utcákat orosz személyiségekről neveztek el. Városunkban a parkot előbb Alekszandr Puskin orosz költőről nevezték el, majd a Szovjet hősök tere nevet kapta. Az 1944 cm magasra tervezett és 1951. augusztus 23-án felavatott emlékmű a lerombolt országzászló kőanyagából készült, a helyi lakosság kötelező pénzbeli hozzájárulásával – a sors iróniája – ugyancsak Puskás István tervei alapján, aki az építkezéseket is vezette. József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)