Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Egyed Emőke
4 tétel
2008. december 29.
Hatodik alkalommal tartották meg az Erdővidéki Tudományos Konferenciát Baróton. Az egyik társszervező, Fehér János művészettörténész elmondta: örömmel töltötte el, hogy az elmúlt évekhez képest nagyobb számban vettek részt a fiatalok. Az előadások között volt: Egyed Emőke Erdővidék szeméttárolási gondjainak megoldása, Várhegyi László Az Európai Unió. A gazdasági válság, Bíró Rózsa Egy festett fatábla állapotfelmérése és részleges restaurálása, Pál János Adalékok a Romániai Unitárius Egyház (Dél-erdélyi) történetéhez, Fehér János A nagybaconi református templom építéstörténete. /Hecser László: Tudományos konferencia Erdővidéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./
2016. június 14.
Értékünk a fa
A Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) hétvégén hatodik alkalommal szervezte meg erdővidéki V–VIII. osztályosok számára a Zöldikék Környezetvédelmi Vetélkedőt. A kétfordulós, tárgyi tudást, fantáziát és felismerő képességet kívánó verseny központi témája a térségben honos fák voltak, Barótról öt, Vargyasról és Magyarhermányból egy-egy csapat nevezett be.
A benevezőknek a megmérettetés előtt rövid filmet kellett készíteniük a tájegység valamelyik fájáról – többek közt meg kellett okolniuk, miért éppen az adott fát választották, és utána kellett nézniük történetének –, majd természetes anyagok felhasználásával makettet kellett készíteniük róla. A kultúrotthonban tartott vetélkedőn a levelek után kellett felismerniük a fákat, és kvízkérdésekre kellett válaszolniuk. Az első díjat és a nyári táborozást Imre Mikolt és Márkó Ágnes (a Gaál Mózes Általános Iskola VI. osztályos tanulói) szerezte meg, de nem távozott üres kézzel Moroianu Ana és Gál Noémi (ők is a Gaál Mózes Általános Iskola VI. osztályos tanulói) és a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskola hírnevét öregbítő Imets Aletta és Dimény Vanda sem, akik könyvjutalomban részesültek. Egyed Emőke örömét fejezte ki, hogy a diákok érezhetően komolyan készültek a vetélkedőre: nemcsak az egyszerűbb kérdéseket válaszolták meg, de a nehezebb feladatok sem fogtak ki rajtuk. „Örvendetes, hogy nem kizárólag a tanárok biztatják a jobb képességű tanulóikat, nevezzenek be, de a szülők is fontosnak tartják a környezetvédelmet, s arra bátorítják gyerekeiket, készüljenek a versenyre, mert hasznos tudást szerezhetnek” – nyilatkozta a ZIKE alelnöke.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 11.
Számba veszik Barót értékeit
A Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) készíti el Barót Települési Értéktárát. Az elkövetkezendő hónapokban tagjaikkal és a feladat iránt érdeklődőkkel közösen – alapos módszertani felkészítőt követően – fényképek, filmek, rajzok, makettek segítségével tárják fel és dokumentálják mindazt, amit elődeink megvalósítottak és ránk örökítettek.
A hét elején jött haza Taliándörögdről és Halimbáról az a kisbaconi Bodvaj Egyesület és a ZIKE tagjaiból álló kis társaság, amely részt vett partnerszervezetük, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által első alkalommal szervezett Értékek Ünnepén. Az eseményen a székelyföldi és anyaországi fiatalok közösen főztek, játszottak, hagyományaikról szóltak, megtapsolták a táncosokat, helyi kézművesek és alkotók ismerkedtek egymással, helyi viszonyokhoz igazították a kisbaconiak által kitalált mesebarangolást, s közben meg lehetett tekinteni a számba vett értékekről készült filmeket. A barótiak bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett munkájukat, házilag főzött lekvárral, kürtőskaláccsal, házi kenyérrel és pálinkával viszonozták a kapott kedvességet, a helyi értékek közül Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes munkásságát ismertették, szóltak az 1755-ben épített, eredeti formájában fennmaradt Kisboldogasszony-kápolnáról, a Dénes István geológus által elért eredményekről és környezetvédő tevékenységéről, az Erdővidék regionális hetilapról és Kovács Béla bőrdíszművesről.
„Csak azt vittük, ami indulás előtt a kézügyünkbe került, de így is volt bőven, amit megmutatnunk, amit megőrzendő értékeink közé javasoljunk. Első lépésben csak Barót értékeit vesszük számba, majd azt követően – ha a helyiek részéről megfelelő az érdeklődés – jöhet szóba, hogy a falvakon is nekikezdjünk a munkának” – mondta a ZIKE elnöke, Egyed Emőke.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 15.
Öreg fák és fás legelők
Egyedi értéke(in)k
A madarak és a fák napja adott alkalmat Baróton, Erdővidék Múzeumában arra, hogy pénteken, április 12-én, a Kalendárium programsorozat keretében Tamás Rékának, a Pogány-havas Kistérségi Társulás (Hargita megye) biológusának segítségével az érdeklődök betekinthessenek a fás legelők különösen szép világába, melyek, mint előadásán kiderült, csupán öt–hat éve kerültek előtérbe– azóta említik az erdőktől, valamint a legelőktől elkülönített élőhelyként őket.
Előadásának előhangjaiként Hoffmann Edit muzeológus és Egyed Emőke, a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület elnöke tettek említést arról, hogy a madarak és a fák napját Magyarországon először Chernel István ornitológus szervezte meg, pontosan 115 évvel ezelőtt, 1902-ben, 1906-ban pedig a kötelező iskolai ünnepek közé is felvették. Ezen a napon a magyarországi elemi népiskolákban „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben kellett méltatni ezt az ünnepet, a tanítónak hagyományosan „szép, emelkedett és beható” előadást kellett tartania a madarak életéről, a természetnek a háztartásokban való jelentőségéről, de az ember gazdaságában és lelkületében játszott szerepéről is. Az emlékezet szerint a második világháború után az ünnep virágkora véget ért, a rendszerváltás után bár új lendületet vett a madarak és fák napjának megünneplése, korábbi népszerűségét már nem érte el.
Tamás Réka először a Románia legszebb fái elnevezésű honlapot ismertette (arboriremarcabili.ro), melynek célja az, hogy az országban található szép, öreg fákat felmérjék, megmutassák azokat az embereknek: jelenleg már 3481 öreg fa adatai szerepelnek adatbázisukban, melyet javarészt önkéntesek hozzájárulásával sikerült tartalommal megtölteniük. A fák egyike a Suceava megyében, Cajvanában található kocsányos tölgy, melyet jelenleg Románia legöregebb fájaként tartanak számon. A legenda szerint az 1241–42-es tatárjáráskor a falu összes férfija odaveszett, tömegsírjuk felé ültették a ma is álló tölgyfát, melynek korát ezek szerint csaknem 800 évesre becsülik. Kerülete 11,1 méter, a legenda szerint valamikor Ștefan cel Mare is megpihent árnyékában, s ha kivágnák, 85 köbméter tűzifa jönne ki belőle.
Hozzánk közelebb található a neves köpeci szilfa, mely 2011-ben az év fája lett Romániában, 2012-ben pedig az Év Fája Európában versenyen a második helyen végzett. Ez a fa 35 méter magas, körmérete 7,3 méter, így átöleléséhez öt felnőtt emberre van szükség.
A biológus fotók segítségével részletesen ismertette aztán a fás legelők ökológiai értékeit, beszélt az itt élő vadállatokról, de ezen legelők gazdasági jelentőségét is szóba hozta. Mint említette, bebizonyosodott, hogy az ott legelő háziállatok teje értékesebb, jobb minőségű: „Ezért is a fás legelőkre, mint egyedi értékekre kell tekinteni, célunk, hogy védetté nyilváníttassuk őket, akár az öreg fákat is” – mondta.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)