Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Egyed Apollónia
6 tétel
2011. június 26.
Évadzáró gálaest
Kolozsvári Magyar Opera 2010-2011 évadjának Évadzáró gálaestje sok tekintetből példaadó. Az újonnan kinevezett igazgató, Szép Gyula a médiának nyilatkozva, elmondta, ez volt az első olyan évad, melyet már előtte egy évvel, megterveztek és a terveket a lehetőségek szerint (betegségek, indiszpozíció ellenére) betartották. Visszatekintve az elmúlt évadra, a Kolozsvári Magyar Opera bizonyítottan jó évadot zárt. Köszönhetően annak a gárdának, amely az elmúlt húsz év tudatos építkezése következtében kiépült.
Ma már nemcsak az intézményen múlik a művészi teljesítmény megcsillantása. Ha az intézmény megkapja azokat a lehetőségeket, melyeket a világ valamennyi operaháza jobb helyeken megkap, akkor a teljesítményük felnőhet arra a színvonalra, mely méltán Kolozsvár hírnevének további növekedését eredményezheti.
 Az intézmény múltja becsülni való. Ezzel a múlttal sáfárkodni érdem. Ezt érezte meg az intézmény vezetősége, amikor lehetővé tette, hogy ennek az évadnak a záró előadása „Vissi d’arte- a művészetért éltem” címmel megvalósuljon. De ehhez sok mindennek össze kellett jönnie, amivel egyébként az operaház rendelkezett, rendelkezik.
Szükség volt egy olyan személyiségre, aki munkásságával bizonyította, mindazok a belső adottságok léteznek, és ennek következtében az intézményt, megfelelő formában, bárhova ahova meghívják, kellő módon helyt áll. Ez a művész Kirkósa Júlia volt.
 Akiről a hajdani korrepetitor Debreceni Éva (ma Tel-Avivban él) a következőket nyilatkozta:„A lélegzetem is elállt, amikor egy próbán, meghallottam Kirkósa Júlia gyönyörű drámai szoprán hangját, melyet egy csomó szabadon szárnyaló felhang díszített. Évek során ez a hang nemzetközi rangúvá fejlődött, megállta volna helyét bármely nagyvilági színpadon. Rendkívüli szorgalom, a szereptanulásban a legmélyebbre történő behatolás- úgy zeneileg, mint pszichológiailag- ezek jellemezték munkáját.”
Az elmondottakból kiderül, a tehetségen kívül nagyon komoly munka is szükséges ahhoz, hogy a benned levő értékek felszínre jöjjenek, és a szerencse is. A szerencséről talán annyit, Kirkósa Júlia nagyhírű komoly anyagiakkal rendelkező örmény családból származik. Ami abban az időben (1960-1980-as években) nem volt erény. Szerintem ennek is köszönhető, pályája nem volt mentes a zökkenőktől sem, de az a kivételes igyekezet, mely nélkül valódi művész nincs, minden alkalommal a színpadon, de az életben is, segítségére sietett. Ennek volt köszönhető, minden helyzetben meg tudta találni azt az utat, mely számára a helyzet megoldásában a legjobb volt.
A 1989-es események után kialakult helyzet nagy hozama volt az, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Opera felfedezte Kürthy András Budapesten élő rendezőt, aki igényességéről is híres volt. Kolozsváron több darabot állított színpadra, melyeknek szoprán szólamát Kirkósa Júlia szólaltatta meg.
Erről maga Kürthy András a következőkben így emlékezik meg: „Az engem hosszú időre Kolozsvárhoz kötő találkozások között az egyik legmegragadóbb volt egy a hangjával, megjelenésével, szuggesztív színpadi személyiségével kitűnő szoprán. Noha egy operett előadásban találkoztam vele, rögtön nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem mindennapi talentumok birtokosa par excellence operai hősnő, született Verdi-heroina, akivel feltétlenül szeretnék együtt dolgozni.”
 A gondolatokat tett követte, és az események a Kolozsvári Magyar Opera aranykönyvében az utókor számára, rögzítődtek.
Ezek után érthető az, hogy a 2010-2011 évadjának Évadzáró gálaestjének megrendezésére Kürthy Adrást kérték fel. Kevés magyar operarendezőről-, menedzserről lehet elmondani, Kínától-Amerikáig minden jobb helyen megfordult. Akinek hatalmas tapasztalat áll ma a háta mögött. Egyike azoknak, aki nem engedheti meg magának az igénytelenséget. Ez alkalommal is a Kolozsvári Magyar Opera lehető legjavával dolgozott, bevonva olyanokat is, akik szívesen kollaborálnak az intézménnyel.
Így állt össze ez a zeneileg is jól átgondolt előadás, melynek karmesterei: Petre Sbârcea, Horváth József, Jankó Zsolt, Kulcsár Szabolcs. A nevek önmagukért beszélnek. Díszlettervező: Venczel Attila. Karigazgató Kulcsár Szabolcs.
Kirkósa Júlián kívül az előadók névsor szerinti felsorolása: Ádám János, Balla Sándor, Bardon Tony, Marius Budoiu, Covacinschi Yolanda, Egyed Apollónia, Florin Estefan, Fülöp Márton, Carmen Gurban, Hary Judit, Hercz Péter, Kele Brigitta, Kerekes Mária, Mányoki László, Mányoki Mária, Molnár Mária, Pataki Adorján, Rigmányi István, Sándor Árpád, Szeibert István, Székely Zsejke, Szilágyi János, Veress Orsolya és Vigh Ibolya.
 Közreműködött az operaház ének-, zene- és balettkara.
A műsorvezetői teendőket Salat Lehel látta el, aki valamikor állandó meghívottja volt az operaháznak.
Hangversenymesterek: Barabás Sándor, Ferenczi Endre. Korrepetitor: Nagy Ibolya. Koreográfus Adrian Mureşan. Ügyelő: Gálffy Erzsébet. Rendező munkatársa: Gombár Annamária.
 Kürthy András, de Szép Gyula is pontosan tudja, a produkciót, el kell adni. Ehhez föltétlenül szükséges a csomagolási technika minél magasabb szintű alkalmazása. Ennek volt köszönhető a műsor összeállításának minősége. Amit biztosítottak az örök ifjú Johann Strauss, Amilcare Ponchielli, U. Giordano, F. Cilea, valamint a legnagyobbak közé tartozó Giacomo Puccini és Giuseppe Verdi halhatatlan áriái.
A zenét fűszerezte a balettkar maximális teljesítménye, amit a vetített képes háttér jól meg választott képsora kellő képen fokozott. A hang és mozgás látvány keverése mesteri volt az est folyamán.
A förgeteges siker bizonyítja, a Kolozsvári Magyar Opera társulata jó úton halad, mert közönségét meg tudta tartani, sőt a sok fiatal a nézőtéren azt is jelzi, a jövő biztató.
De ehhez mindazok kellenek, melyek egy ilyen intézményt képesek anyagilag is életben tartani.
Az alapanyag megvan, de ezzel az anyaggal csínján kell bánni, mert érzékeny, és ha nincs kellő képen óvva- támogatva, akkor könnyen sérülékeny.
A Gálaest bizonyította, a közönség, ha megkapja azt, amit elvár egy ilyen intézménytől, akkor nagyon példásan hálás tud lenni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2015. április 14.
Operagálára hívják az érdeklődöket
Az opera- és operettirodalom leghíresebb áriából összeállított koncerttel várja a nagyérdeműt a Kolozsvári Magyar Opera április 16-án, csütörtökön este 7 órától.
A gálaesten többek között Mozart, Kodály, Erkel, Leoncavallo, Lehár és Kálmán áriái csendülnek fel a világhírű Kele Brigitta, illetve az opera kiváló művészei Sándor Árpád, Szilágyi János, Pataki Adorján, Egyed Apollónia, Veress Orsolya, Balázs Barbara, Vigh Ibolya, Hary Judit, Szabó Levente, Ádám János és Madarász Lóránt előadásában.
Az énekeseket az intézmény zenekara kíséri Kulcsár Szabolcs és Selmeczi György vezényletével. ,,Eddigi munkánk során mindig megkülönböztetett figyelemmel fordultunk a kolozsvári közönség felé, amelytől gyakorta kaptuk azt a visszajelzést, hogy kedvenc műsorszámaikat szívesen, újra és újra meghallgatnák. Ez a tapasztalat szinte kínálta Selmeczi György és számomra a repertoár összeállítását” – nyilatkozta Kulcsár Szabolcs, karmester.
A gála a Kolozsvári Magyar Opera és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának együttműködésével jött létre.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 2.
Sztár sztárallürök nélkül
Egyed Apollónia operaénekes volt a ZeneSzó vendége
A Györkös Mányi Albert Emlékház októberi ZeneSzó rendezvényén Egyed Apollónia operaénekes beszélt szépen felívelő karrierjéről, amelyet már több elismerés is övez. A rendezvényen felhangzó áriák (zongorán kísért a moderátor, Horváth Zoltán zongoraművész) és a felvételek nyilvánvalóvá tették a meghívott tehetségét, hangi kvalitásait, de ami a jelenlévők számára talán még fontosabb: fiatal, őszinte, természetes és nagyon kedves művészt ismerhettünk meg, aki már sztár, de nincsenek (mesterkélt) sztárallűrjei.
Örömteli hírt osztott meg az egybegyűltekkel Horváth Zoltán: Egyed Apollónia bekerült a iaşi-i operaház november 1-jei gálájának díjvárományosai közé. Egyed Apollónia kifejtette: jóleső meglepetéssel vette tudomásul, hogy jelölték a legjobb női énekes kategóriájában, de ugyanilyen meglepetés volt számára az idei brăilai Hariclea Darclée Nemzetközi Énekverseny, ahol a zsűri különdíját nyerte el. – Úgy mentem nyáron a Darclée-versenyre, hogy akkor is meg leszek elégedve, ha a legutolsó dicséretet kapom – jegyezte meg.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 2.
Mester és tanítványai
Kolozsvár történelme folyamán nem egyszer bizonyította, mindig ki tudta „termelni” azokat a művészeket, akik tevékenységük következtében meghatározó értékeket alkottak, nem egyszer példát mutatva más erdélyi városoknak is
Könyvtárnyi irodalom bizonyság arra, a valódi tehetség minden időben képes bizonyítani az adottságait. Szerencsére a ma művésze nyitott ajtókat találhat, Kolozsváron, ha erre érdemes. A koncert és ráadás című Gálahangversennyel tisztelgett az alkotó és az alkotás előtt a Kolozsvári Magyar Opera. Köszöntötte Selmeczi Györgyöt, az európai hírnevű zeneszerzőt, karmestert, rendezőt, zongoraművészt, 25 éve a Kolozsvári Magyar Opera munkatársát, a zenepedagógust. Szép Gyula operaigazgató méltatta értékes munkásságát.
Selmeczi Györgynek köszönhető a kortárs operaművészet jelenléte a színpadon. Népszerűsítette az erdélyi magyar zenés színház produkcióit.
Selmeczi György Kolozsváron született. Édesanyja Selmeczi Marcella zenepedagógus, édesapja karmester. Nekik köszönhetően, zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte. Tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós valamint Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pálnál tanult. 1976-tól 1977-ig Párizsban Pierre Boulez, majd 1979-ben – szintén Párizsban – Daniel Charles irányításával dolgozott. Közben, 1974-től 1975-ig a kolozsvári Állami Magyar Színházban helyezkedett el karmesterként és zeneszerzőként, miközben számos rádió- és televíziós felvételt készített. 1976-ban Magyarországra, Miskolcra költözött, ahol a Zeneakadémia miskolci tanárképző intézetében tanított. Megalakította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, és a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Emellett még a budapesti 25. Színház zeneigazgatói posztját is betöltötte. Zeneszerzőként számos színpadi és filmzenét komponált. Az 1980-as években a Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatójaként tevékenykedett. Megalapította a Mérték Egyesületet, a Vetületek Kortárs Opera Fórumot, 1989-ben Budapesten újjáalakította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, létrehozta a Budapesti Kamaraoperát. 1995-ben megalapította az Auris Társulat és Művészeti Alkotóközösséget, melynek az óta is, művészeti vezetője. 1996 és 2000 között a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója volt, miközben a Kolozsvári Állami Magyar Opera állandó vendégkarmestere, 2004-től művészeti vezetője. (Világhálós hivatkozás alapján) Magyarországon kívül, Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Hangfelvételek sora fűződik a nevéhez (saját művein kívül Liszttől Sztravinszkijig). Televíziós népszerűsítő sorozatot készített az operáról (Kolozsvári operamesék), tévés interjúsorozatot kortárs zenészekkel (Kortársaim). Részben az Auris Társulat közreműködésével számos opera- és más zenei előadást rendezett és vezényelt Európa szerte.
Selmeczy György jelenléte a Kolozsvári Magyar Opera színpadán maga nemében olyan jelenség, mely alkotóan, hatékony módon befolyásolta az intézmény repertoárját, az erdélyi zenés színház népszerűsítését. Ennek volt fényes bizonyítéka az Operagála, melyen Selmeczy György, mint zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus és konferanszié fellépett, lenyűgözve egy zsúfolásig telt termet, bizonyítva a modern operai felfogások létjogosultságát.
Koncert és ráadás című Gálahangverseny
A gálaesten a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, valamint vendégművészek léptek fel: Egyed Apollónia, Pasztircsák Polina, Chiuariu Livia, Sebők Klára, Nagy Noémi Kriszta, Molnár Mária, Pataki Adorján, Sándor Árpád, Szilágyi János, Barabás Sándor, Béres Melinda, Márkos Albert, Ferenczi Endre, Rónai Ádám, Szép András, a Kolozsvári Magyar Opera énekkara, zenekara és sokan mások. A műsorban szerepelt Koncert: versenymű négy hegedűre és zenekarra. Részletek hangzottak el a Szirén, a Spiritiszták, a Bizánc című operákból, valamint A vasárnapi iskola című zenés játékból. Vezényelt Kulcsár Szabolcs, Jankó Zsolt, Incze G. Katalin és Selmeczi György. „Ráadásként” Selmeczi György életpályájának néhány mozzanatára emlékezett. A zenében való gondolkodás alakulásával kapcsolatban megjegyezte, zenész környezetben nevelkedett. 18 hónaposan, gyermekkocsiban, az opera páholyában hallgatta a János vitéz című produkció próbáját. Szerinte „Az előadóművész olyan, mint a fogpaszta: ha egyszer kinyomtad, már nem lehet visszagyömöszölni.” Erős kötödése volt, van a színházhoz. 1990-ben Simon Gábor operaigazgató meghívására lett az intézmény munkatársa, együttműködik a Kolozsvári Operával. Operát, filmzenét, musicalt írt. A múlt század utolsó két évtizedében dalokat is írt, rengeteg műfajban, amely olyan volt, mint a személyes napló.
A „ráadásban” színházi és filmdalok, musical-részletek, énekelt versek hangzottak el. A dalokat zongorán kísérte. Sebők Klára színművész Kohlhaas Mihály balladáját adta elő. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes léptek fel. A rendkívül gazdag és színes program hallatlan sikert ért el a nézők körében. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a Szép város Kolozsvár -potpourri több változatát mutatták be. Dal a színházról- alkotást a budapesti Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes adta elő.
A Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja
Selmeczi György a Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja lett. Mint mondta, sikeresen működött együtt a Kolozsvári Operával, amely világhírű intézménnyé vált.
Díjak a Kolozsvári Magyar Operának
Szép Gyula operaigazgató büszkén beszélt az intézmény sikereiről, és az országos elismerést kifejező díjakról. Jászvásárban (Iaşi), a harmadik alkalommal megtartott Operagálán a Kolozsvári Magyar Opera több értékes díjat nyert. Novák Péter rendezésében, a Figaro házassága című produkció elnyerte a legjobb operaelőadás díját. A legjobb musical-díjat a Béres László rendezésében készült Letshow című előadás nyerte. A legjobb kortárs táncelőadás díját a Szentivánéji álom című balett kapta (Jakab Melinda rendezésében). Florin Ioan Ianc és Viorica Bogoi balett- táncosokat díjazták a Szentivánéji álomban nyújtott alakításért. A Kiválóság díját Pataki Adorján és az Életmű díjat Szeibert István, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei nyerték. Befejezésül megemlíteném, Selmeczi György első nyilvános szerepléséről, ami az Egyetemiek Házában volt megtartva, én írtam riportot, évtizedekkel ezelőtt.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2016. július 2.
Évadzáró gála és díjátadás a magyar operában
Hangulatos évadzáró operagálával kedveskedett közönségének csütörtökön este a Kolozsvári Magyar Opera, amelyen olyan ifjú művészek léptek fel, akiket tehetségkutató keretében választott ki az intézmény.
Két sztárvendége is volt a gálának – Nagy Zoltán és Szabó Bálint –, mindketten Kolozsvárról indultak, és mint Szép Gyula igazgató elmondta: büszkén képviselik a Kolozsvári magyarságot a világ különböző színpadain. Első alkalommal lépett fel önálló műsorral Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma vezényletével, és szintén első ízben adták át a frissen alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt, amelyet idén Egyed Apollónia vehetett át. Több év kihagyás után átadták a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címet, ezúttal Simon Gábor és Szabó József érdemelte ki a kitüntetést.
(köllő)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 8.
Hitélet – Márton Áronnal házasságról és családról
Márton Áron – A keresztény családok pártfogója címmel szervezett rangos rendezvényt szerda délután a Kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus plébánia. Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete, illetve a helyi nőszövetség elnöke köszöntötte a Szentegyház utcai dísztermet megtöltő közönséget, köztük a vendégként érkezett Nagyváradi Casciai Szent Rita Római Katolikus Nőszövetség tagjait, élükön lelkivezetőjükkel Kiss Albert főesperes-plébánossal és Stelli Olga elnöknővel.
Fábián Mária elmondotta: Márton Áron már abban az időben felismerte és világossá tette, hogy népet nagyobb veszély nem fenyegethet, mintha gyökerében, a családban kezd el gyengülni. A püspök kiemeríthetetlen keresztény szellemisége a 21. században is nevel.
A zenei mozzanat – melynek keretében Egyed Apollónia énekművész előadta Pietro Mascagni Parasztbecsület operájából az Ave Mariát, zongorán kísérte Potyó István karnagy, tanár – után Kovács Sándor főesperes tartott előadást, melynek bevezetőjében hangsúlyozta, hogy ezzel a rendezvénnyel, illetve előadásával a 120 évvel ezelőtt (1896. augusztus 28-án) született Isten szolgája Márton Áron püspök előtt szeretne tisztelegni. Égi kegyelem, hogy erre az évfordulóra éppen az Irgalmasság Szentévében kerül sor.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)