A Szabadság ifjúsági melléklete, a Bonifácz márciusban hirdette meg a riportpályázatát,, melynek eredményeként Kolozsváron, az Ernest régiségkereskedésben adták át a díjakat. Az egymillió lejt érő első díjat megosztva kapta a nagyenyedi Szabó Márta és a kolozsvári Torjai Emese. /Díjátadás antikvitások között. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

Júl. 12-én Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban bemutatták Málnási Ferenc, a Brassai Sámuel Líceum magyartanára Irodalmi bölcsőink Romániában című kötetét. Amint azt a szerző elmondta, a könyv - amelyben neves literátoraink szülőhelyeit sorolja fel megyék szerint - már a forradalom előtt elkészült, de kiadására csak most került sor. A Szegeden kiadott több mint 300 oldalas, a tudománynépszerűsítést és az irodalomtörténetet szerencsésen ötvöző kötet kapcsán a szerző megjegyezte: jó lenne, ha iskoláinkban felhasználható videofilm is készülhetne a könyv alapján. /Vasvári-Szabó Márta: Bemutatták Málnási Ferenc könyvét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Reményik Sándor születésének 110. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek záróakkordjára szept. 1-jén Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban került sor. A kiállításon Reményik-ereklyék, -kéziratok, 1918-1941 között megjelent művei, kiállított fényképek és levelezésének egy része várta az érdeklődőket. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője Reményik Sándor életéről és munkásságáról beszélt. - Az eltűnt Kolozsvárt visszahozni csak úgy lehet, ha a múltat minél teljesebben birtokba vesszük. Ahhoz, hogy egy ilyen gazdag életművet meg lehessen őrizni, egy irodalmi múzeumra lenne szükség, ahol az ilyenszerű dokumentumok biztonságban lennének - mondta többek között. /Vasvári Szabó Márta: A visszanyert fény jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./

Szept. 23-án Kolozsváron, a Phoenix könyvesüzletben bemutatták a fiatal kolozsvári újságíró, szerkesztő, Szabó Tünde: Derrida és a kérdés /Yoyo Only Kiadó, Kolozsvár/ című könyvét. Balázs Imre József, a Korunk szerkesztője hangsúlyozta a társadalomnak az ilyen tárgyú filozófiai írások iránti nagyfokú fogadókészségét. Szabó Tünde a jelenkor egyik legnagyobb filozófusát, a francia Jacques Derridát mutatta be. /Vasvári-Szabó Márta: A kérdés mint üzenet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

"A kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében jan. 26-án Boér Ferenc színművész Ady-estet tartott. /Vasvári-Szabó Márta: A megidézett Ady Endre. Irodalmi est a Római Katolikus Nőszövetségnél. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./"

"Márc. 13-án Kolozsváron, a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székházában tartotta meg Boér Ferenc színművész a márciusi ifjakra emlékező szavalóestjét. /Vasvári-Szabó Márta: Isten után a legfontosabb a nép, a haza neve. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./"

"Márc. 13-án Kolozsváron, a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székházában tartotta meg Boér Ferenc színművész a márciusi ifjakra emlékező szavalóestjét. /Vasvári-Szabó Márta: Isten után a legfontosabb a nép, a haza neve. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./"

"Atlantisz harangoz címmel, a Magyarok Világszövetsége védnöksége alatt országos szavalóversenyt tartottak ápr. 27-28-án Kolozsváron. Az ország minden sarkából érkeztek a versenyzők. A szavalóverseny következő szakaszára Magyarországon kerül majd sor. /Vasvári Szabó Márta: Sikeres volt az Atlantisz harangoz országos szavalóverseny. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./"

"Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség székházában szeptember 19-én Szőcs István irodalomkritikus tartott előadást a sumér-magyar rokonságról. Szőcs István kifejtette elméletét a két nép sajátos viszonyáról /az előadó az eddig már két kiadást is megért tanulmánykötetében, a Selyemsárhajóban foglalkozott behatóan ezzel a témakörrel. /Vasvári-Szabó Márta: Sumér-magyar kapcsolatok. Szőcs István sikeres előadása. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"

"Szept. 22-én évnyitó ünnepélyt tartott a Római Katolikus Szent Mihály Nőszövetség Kolozsváron, a Szentegyház utcai székházában. Jelen volt dr. Czirják Árpád, pápai prelátus, gróf Mikes Borbála, a nőszövetség tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Júlia igazgató és Balla Árpád egyetemi lelkész is. Az ünnepséget a Jakabffy Tamás vezette Schola Gregoriana Monostoriensis gregorián kórus nyitotta meg. Schuller Hajnal, a Szent Gábor Ifjúsági Fórum igazgatója üdvözölte a Katolikus Ifjúsági Fórum tagjait. Az Ifjúsági Fórum könyvgyűjtési akciót szervez a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére, valamint keresztény ifjúsági vitafórumokat határon túli keresztény értelmiségi fiatalokkal együtt. /Vasvári Szabó Márta: Évnyitó a Római Katolikus Szent Mihály Nőszövetségnél. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"

"Irodalmi összeállítással emlékezett Wass Albert íróra (1908-1998) a Lakiteleki Népfőiskola Csengey Dénes Vándoregyeteme Budapesten, a Kossuth Klubban, szeptember 28-án. Lezsák Sándor író, országgyűlési képviselő kifejtette, hogy az irodalmi délelőtt az írót kívánta "rehabilitálni". Ezt követően a Vándor vagyok hazátlanul című, az idős íróról készült portréfilmet láthatták az érdeklődők, melyet É. Szabó Márta készített, s amelyet 1990-ben mutatott be a Magyar Televízió. Előadások hangzottak el. Medvigy Endre irodalomtörténész az írói pálya rövid bemutatása keretében felhívta a kutatás figyelmét néhány pontatlanságra. Adamikné Jászó Anna, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának tanszékvezető főiskolai tanára Wass Albert nyelvéről, írói stílusáról végzett kutatásairól beszélt. Bertha Zoltán irodalomtörténész ismertette a Wass-kutatás, életmű-feldolgozás eredményeit. /Balázs Ildikó: Minden csillag Zágon felé mutat. Wass Albert-matiné Budapesten. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 8./"

Vízaknán az Árvácska Gyermek-otthonban a Szakács házaspár, Etelka és Sándor a saját, immár 17 éves fiukon kívül még hat gyermeket nevel, öt fiút és egy lányt. Állami és (református) egyházi támogatással működik az otthon. /Vasvári Szabó Márta: Vízakna. A gólyák mindig csendben repülnek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

Raicea Onoriu Oscar főesperes elmondta, hogy Nagyszebenben a belvárosi plébániához tartozó mintegy kétezer katolikus (60 százalékuk magyar) négy templomba járhat szentmisére. Nagyszebenből látják el a filiákat is. Nagydisznódot, ahol 26 katolikus, Feleket, ahol 64 és Nagytalmácsot, ahol 11 katolikus él. Vízaknán, Orláton, Keresztényszigeten is él még néhány katolikus magyar, őket a nagyszebeni külvárosi templom gondozza, 437 híve van e plébániának. Vöröstoronyban él még egy katolikus magyar, Korent József festőművész. /Vasvári Szabó Márta: Egy-ház. Véges és végtelen találkozásánál. Nagyszeben római katolikus mindennapjai. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

November 26-án tartotta éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kolozsváron, idén ünnepelték az EMKE megalakulásának 120. évfordulóját. A résztvevők egyperces csenddel adóztak Zahoránszky Ibolya emlékének, akinek elhunytával a Máramaros vidéki magyar közösség egyik éltetőjét vesztette el. Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, az 1885-ös alakuláskor a megmaradás volt a cél, a három alappillér, amelyre építettek: az egyház és az iskola megerősítése, a gazdasági erő megtartása és a kultúra felkarolása. Azóta is erre a három tényezőre kell figyelnie az erdélyi magyarságnak. 1910-ben például 163 iskola, 77 óvoda élvezte az EMKE támogatását, 227 könyvtár, 154 daloskör működött az égisze alatt. 1949-ben az összes civil szervezetet megszüntették, az EMKE is erre a sorsra jutott, majd 1991-ben újraalakult. Kötő József államtitkár elnöki beszámolójában az EMKE történetét meghatározó építő tevékenységet emelte ki. A felújítások, építkezések sorából kiemelendő a Szabédi-ház, a pusztinai közművelődéi központ, a Györkös-ház, az országszerte épülő magyarházak, és nem utolsósorban a Barabás Miklós Céh kolozsvári székháza. Több mint 60 civil szervezet csatlakozott társszervezetként az EMKÉ-hez. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök bemutatta a marosvásárhelyi szervezet által az ünnepi alkalomra megjelentetett kiadványt. Szép Gyula alelnök elismerte: a minisztériumban való gyenge képviselet rányomja bélyegét a magyar közművelődési életre, hiszen a megyei igazgatóságok, múzeumok, könyvtárak stb. a minisztérium alárendeltségébe tartoznak, ezért elenyésző a magyar alkalmazottak száma. A területi szervezetek képviselői megtartották beszámolóikat. Délután a Magyar Színházban folytatódott az ünnepség a Guttmann Mihály vezette Romániai Magyar Dalosszövetséggel együtt. Az EMKE idei díjátadóját kórusfellépések színesítették. Az EMKE-díjak nemcsak ünnepi gesztusok, hiszen olyan személyiségek kapják meg évről évre, akik a közművelődés prófétái, példájukat népszerűsíteni kell – fogalmazott Kötő József. Az idei díjazottak: Spectator-díj: a Filmtett szerkesztősége; Kacsó András-díj: Orza Calin; Bányai János-díj: Antal Árpád; Kun Kocsárd-díj: Varga Ferenc; Nagy István-díj: Tana Anna; Bánffy Miklós-díj: Kövesdy István; Kovács György-díj: Dobos Imre; Poór Lili-díj: Bicskei Zsuzsanna; Szentgyörgyi István-díj: Kováts László; Szolnay Sándor-díj (a Barabás Miklós Céhel közösen): Novák Ildikó, Szabó Márta és Németh Júlia; Monoki István-díj: Kiss Jenő; Balázs Ferenc-díj (a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal közösen): Balla Zoltán; gr. Mikó Imre-díj: László Attila; életműdíj Szilágyi Ferenc és Orth István. Farkas Imola: Továbbélés a cselekvés jegyében. /120 éves az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Július 8-án Kolozsváron, a Barabás Miklós Céh (BMC) Farkas utcai székhelyén Németh Júlia műkritikus, a BMC alelnöke ismerősök és barátok jelenlétében születésnapja alkalmából köszöntötte Soó Zöld Margit festő- és grafikusművészt. A falakon a közelmúltban született alkotásai sorakoztak. Szabó Márta, a céh ügyvezető elnöke nyújtotta át a születésnapi csokrot a művésznőnek, majd Egyed Emese felolvasta a helyszínen született alkalmi köszöntő versét. /Köllő Katalin: Milyen tájakra vinnél, mondd? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Április 11-én a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartották meg az V. és VI. osztályosok Erdélyi Református Egyházkerület által meghirdetett bibliaismereti vetélkedőjének utolsó fordulóját. A rendezvényen jelen volt Tonk Mária, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója és Makkainé Szabó Márta, a Romániai Református Vallástanári Értekezlet elnöke. Az egyházkerületi bibliaismereti vetélkedő lényegében a tantárgyolimpia szerepét tölti be – nyilatkozta Tonk Mária igazgatónő. /Takács Ildikó: Egyházkerületi bibliaismereti vetélkedő. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 13./

Adventi vásár Vámosgálfalván
A Kis-Küküllő menti Vámosgálfalván szombaton nagy volt a sürgés-forgás. A Szász Hordója étterem-panzió – a hajdani Dániel- kúria – udvarán hat faházikó várta a vásárlókat az első vámosgálfalvi adventi vásár délutáni megnyitóján. Az étterem tulajdonosai, Jikeli Erich úr és felesége, Ane Marie asszony Némethonban hagyományos mintára szervezték meg és adtak otthont az adventi sokadalomnak. A kínálat jellegében különbözőn, de tematikájában egységesen az ünnepre való felkészülést, az ajándékkeresést, - találást hivatott szolgálni. Jó volt látni, hogy a szombat délelőtt vidám hangulatában miként telítődnek színnel és élettel a "kuckók". Az étterem-panzió házikójában helyben készült lekvárok, szörpök várták a vásárlókat. A dicsőszentmártoni Catharsis nonprofit egyesület a mozgássérült gyerekekkel és felnőttekkel közösen készített karácsonyi díszeket, adventi koszorúkat kínálta. A vámosgálfalvi Szálteleki Márta gyönyörű gobelinmunkáiban, de a magyarsárosi Bandi Arabella kalocsai varrottasaiban is gyönyörködhettek a látogatók. A negyedik házikóban Szabó Márta gyékény- és csuhédíszei, apró lakberendezési tárgyai vonták magukra a figyelmet. A kézművestermékekkel díszített házikójának kínálata igencsak gazdag volt: a nőszövetség lelkes tagjai és a gyermekek kézimunkái, agyagdíszek, természetes anyagokból készült karácsonyi díszek, adventi koszorúk, ajtódíszek. A hatodik házikó a népies Kultúrkuckó. A kuckó gazdája igazi értékeket szeretne közvetíteni az emberek felé, ezért ötvözte az élelmiszerkínálatot a szellemi táplálékkal: az irodalommal és művészettel.
Meghívására Bölöni Domokos író és Kedei Zoltán festőművész a Kultúrkuckóban dedikálták frissen megjelent könyveiket az érdeklődő közönségnek. A szellemi értékek mellett a kuckóban hagyományos, rézüstben készült szilvaíz, többféle lekvár, sütőkemencében aszalt gyümölcs, házi jellegű gyógynövény teakeverék, régmúlt karácsonyok hangulatát idéző díszek vonzották a látogatókat.
A vásár megnyitója az Ozsváth Ilona tanárnő által vezetett helyi, 8 – 12 éves gyermekek furulyacsoportjának előadásával kezdődött, majd a vámosgálfalvi református hittanórás gyermekek csengő hangja töltötte be a teret Szabó István János református lelkész és Szabó Gyula kántor vezetésével. A vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola gimnáziumi, magyar–román diákkórusa karácsonyi repertoárja Ugron Noémi karvezetésével és Birtalan Ilona Réka angoltanárnő közreműködésével hangzott el. A református egyház Magvető felnőttkórusa Szabó Gyula karmester vezetésével örvendeztette meg a résztvevőket színvonalas szereplésével.
Doszlop Lídia magyarul, románul és német nyelven köszöntötte az adventi vásáron részt vevő vendégeket. Elmondta, hogy szeretteinket értékeljük, tiszteljük, amikor szellemi ajándékkal is meglepjük őket karácsonykor. Ez azért is felemelő, mert az adventi időszakban a mindennapok gondjai mellett lélekben is készülhetünk a karácsonyi isteni ajándék méltó fogadására.
A vásár a teljes adventi időszakban nyitva tart: péntektől vasárnapig 14 – 20 óra között. Szeretettel várják az érdeklődőket, vásárlókat, a jó hangulat biztosítva, nem hiányzik a forralt bor, tea, puncs.
Imre Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

A pelikán jegyében a Duna-deltában
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)