Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dudás János
1 tétel
2015. július 28.
Az igazi Nemes
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)