A Csemadok Országos Tanácsa okt. 10-12-e között rendezte meg Kassán a XXVII. Fábry Napokat, a kárpát-medencei értelmiség találkozóját. A rendezvény Fábry Zoltán-emlékkiállítás megnyitásával kezdődött, amelyen beszédet mondott Gál Sándor író, majd Kolár Péternek, a Csemadok elnökének üdvözlő beszéde után sor került az eszmecserére. "A vádlott megszólal" című részben Fábry Zoltánra emlékeztek: Gáll Ernő /Kolozsvár/, Koncsol László /Pozsony/, Kovács Győző /Budapest/, Turczel Lajos /Pozsony/. "A gondolat igaza" című vitarészben Dobos László, Fonód Zoltán, Duba Gyula /Pozsony/ és Tóth László /Budapest/ értekeztek a kortárs kelet-európai értelmiség szerepvállalásáról. A "Hazánk, Európa" részben Pomogáts Béla és Lengyel László /Budapest/, valamint Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke beszéltek az európai integráció esélyeiről és a kisebbségben élő közösségek önazonosságának és művelődésének esélyeiről az egységesülő Európában. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 16., 1134. sz./

"Körkép - 2001 címmel a budapesti Magvető Könyvkiadó az ünnepi könyvhétre prózakötetet adott ki. Huszonhárom magyar író - anyaországi, határon túli, illetve nyugat-európai - kisprózáját tartalmazza. A közismert Duba Gyula, Ferdinandy György, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Szakonyi Károly, Závada Pál szerzők társaságában található egy erdélyi író is: a székelyudvarhelyi Lőrincz György. Írásának címe: Az elveszített sziget. Sokatmondó soraiból idézek néhányat: "Gyönyörű sziget volt, amihez hasonló nem volt több a világon. Hatalmas, lankás, bőségesen termő földekkel volt megáldva... Azt beszélték, a szigetet két oldalról - keletről és északról - hatalmas hegyek vették körül... erdőségek borították mindenütt, amelyet nem tört meg más, csak suvadásos dombok, fehéren vagy szürkén magasló kősziklák, várak, kastélyok, amelyeken esténként csillagok könyököltek... Tény, hogy ez a sziget, miután valamilyen oknál fogva elveszett, egyre szépült. Az öregek emlékezete rubinttal, gyémánttal ékesítette..., amikor néha-néha botjukra támaszkodva kiértek a falu végére, s látták, hogy még mindig akadnak olyanok, akik hisznek e szigetben, s ott csüngnek a fán és néznek el napnyugat felé. Haza". /Komoróczy György: Körkép - 2001 = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./"

A budapesti Könyvhét rendezvényei során, Szabó Zoltán születésének 90. évfordulója alkalmából, június 6-án lesz a Magyar Írószövetség szociológiai osztálya (elnöke: Beke György) díjkiosztó ünnepsége. Az először kiosztásra kerülő díjakat a következő írók vehetik át: Tüskés Tibor és Varga Domokos (Magyarország), Duba Gyula (Szlovákia), Gál Sándor (Jugoszlávia), Gálfalvi György (Románia). A díjazottak között van Lőrincz György jeles székelyudvarhelyi író, a Hargita Népe munkatársa is. /Lőrincz György Szabó Zoltán-díjas. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./

A tizenöt éve Budapesten élő Beke György író tanulmányokat, interjúkat, portrékat tartalmazó kötete /Makacs realizmus – Tanulmányok, interjúk, portrék, I–II. kötet, Közdok, Budapest, 2003/ széles sávot fog át az időben, közel hatvan évet ölelnek fel, az Új Székely Népben 1946-ban megjelent írástól napjainkig. A kisebbség ügyeinek szószólójaként munkálkodik – ez Beke György írói munkásságának legsajátosabb, legjellemzőbb vonása. A sorskérdéseinkhez való viszonyulást jelzi, hogy kik kerülnek vizsgálódásai középpontjába: Veres Péter és Móricz Zsigmond, Illyés Gyula és Féja Géza, Tamási Áron és Czine Mihály, továbbá Nyirő József és Kós Károly, Bánffy Miklós és Molter Károly, Horváth Imre és Szabédi László, Páll Árpád és Lakatos Demeter, Veress Dániel és Sütő András, Kántor Lajos és Cseke Péter, az anyaországi Pomogáts Béla, a vajdasági Hornyik Miklós, a felvidéki Duba Gyula, a müncheni Juhász László és Borbándi Gyula, az amszterdami Kibédi Varga Áron, a bécsi Szépfalusi István, a cambridge-i Gömöri György… /Máriás József: Beke György: Makacs realizmus = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/

Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1949 címmel időszaki kiállítás látható Budapesten a Terror Házában, a felvidéki magyarság apokalipsziséről. A véget ért II. világháború szenvedésein túltett a szláv nemzetállamiság kiteljesítését, a magyarság felszámolását célzó benesi dekrétumok sora. Kitelepítések, kényszerű lakosságcsere, reszlovakizáció lett a németekkel együtt kollektív bűnösként kezelt őshonos magyarok sorsa. A hosszú ideig elhallgatott igazság ellenére Erdélyben is tudtak nemzettársaik balsorsáról. Nem a történelemkönyvekből, a felvidéki magyar írók műveiből. Hirtelenében három könyvet idézett fel a cikkíró, kettőt közülük a Kriterion adott ki. Egyik a Kossuth-díjas Dobos László Egy szál ingben című regénye, a másik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociológiai érzékenységgel megírt önéletrajza, az első 1979-ben, a második 1984-ben jelent meg Bukarestben. A harmadikat, Duba Gyula Aszály című regényét a pozsonyi Madách Kiadó jelentette meg, de az előző kettőhöz hasonlóan azt is csíkszeredai könyvesboltban lehetett beszerezni. Kordokumentum mindhárom könyv. Pár részlet belőlük. Véget ért a háború, de szeptemberben a többségében magyar lakosságú faluban nem nyílt meg a magyar iskola. Még izmainkat is megtapogatták, mint hajdan a rabszolgavásáron – panaszolta a csehországi kényszerlakhelyre hurcolt asszony. Fasiszta népség, a Dunában lenne a helyük – átkozódott a szlovák sofőr a kitelepítésre ítéltek vonakodása láttán. Belebetegedett, idejekorán meghalt az életéről beszélő főszereplő édesapja, mert övéi mentése érdekében aláírt egy papírt: nem az, mint aminek született. Reszlovakizált akkori szóhasználattal élve. Fábry Zoltán felvidéki magyar író tömören fogalmazta meg a korszak lényegét: „Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett... ” A Terror Házában látható kiállítás alátámasztja mindezeket, kimondja, amit az írók annak idején nem vethettek papírra. Eduard Benes köztársasági elnök 1945. április 2. és október 27. között 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezek közül 13 vonatkozott közvetlenül a németekre és magyarokra, de jó néhány tartalmazott közvetve olyan rendelkezéseket, melyek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával függtek össze. Benes már 1945. februári rádióbeszédében nyíltan szólt szándékáról: „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végleges megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. ” A dekrétumok nyomán következtek a gyakorlati intézkedések. Hogyan kell a magyarokkal bánni? – kérdi szalagcímében az egyik ‘45-ös újság. Megadja a választ is: csak délután 3 és 6 között vásárolhatnak, este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el lakóházaikat, ha egy cseh jelentkezik, a magyart ki kell tenni munkahelyéről. Emellett tilos a magyar nyelvű körmenet, a magyar nyelvű istentisztelet, az üzletekben nem szolgálhatnak ki magyarul senkit. Tetézik mindezt a kitelepítések. Hallani a kiállításon a visszaemlékezők hangját. Panaszkodtunk a kísérő katonának – mondja egyikük –, olyan hideg van a vonaton, hogy megfagyunk. Nyomban jött a kegyetlen válasz: Ha megfagynak, hát el lesznek temetve. Csehországba hurcolt idős asszony sírva emlékezik szenvedéseire, terhes volt, nem bírta a nehéz fizikai munkát, durva káromkodás járt neki fizetségül az elégedetlenkedő gazdától: szakramenszki kurvi magyarszki... Korabeli újságok, fényképek, felhívások, hirdetések, használati tárgyak, munkaeszközök, ruhaviseletek láthatók a kiállításon. Magyar szenvedéstörténet a kiállítás. A szlovákok hallani sem akarnak a Benes-dekrétumok visszavonásáról, a magyar iskolákban növelik a szlovák nyelvű órák számát, a révkomáromi múzeum nevéből törölték a magyar kultúra kifejezést, a schengeni határok megnyitása után a zajártalomra való hivatkozással betonakadályokkal állják útját a magyar gépjárműveknek az egyik településen. A magyarellenesség nemcsak a Vadim- és Funar-féle ultranacionalisták jellemzője, a mindenkori román politikusok nemzetiségi kérdésekben szívesen működnek együtt a szlovákokkal. /Borbély László: Felvidéki magyar sorstragédia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./