Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dub, Vasile
1 tétel
2017. október 17.
A szászrégeni zsidó temető meggyalázása miatt tiltakoznak
Levélben tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége egy újabb romániai zsidó temető meggyalázása miatt – derül ki az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott hétfői közleményből.
A szervezet közleménye szerint Vasile Dub, a Marosvásárhelyi Zsidó Közösség elnöke hétfőn közölte, hogy Szászrégenben az elmúlt hétvégén meggyalázták a zsidó temetőt. Az elkövetők tönkretették a bejárati kaput, és tíz sírkövet ledöntöttek. A rendőrség kivizsgálást indított az ügyben.
A közleményben felháborodásának ad hangot a szervezet „ezen újabb antiszemita és huligán megnyilvánulás ellen, és reméli, hogy mielőbb a tettesek nyomára bukkannak, akiknek felelniük kell majd az igazságszolgáltatás előtt”. Az idézett dokumentum szerint az ügy könnyed kezelése a demokrácia lábbal tiprásának újabb kapuit nyithatja meg, és ez egyre súlyosabb esetekhez vezethet.
A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége szerint nem véletlen egybeesés, hogy az incidens éppen azon a héten történt, amikor országszerte megemlékeztek a romániai holokauszt áldozatairól. Székelyhon.ro