Mesél a torony, a Fejedelmi kapu
A gyulafehérvári székesegyház a magyar történelem egyik monumentális tanúja, számos történelmi személyiségünk hamvait is befogadó épülete. Szent István 1009-ben alapította az erdélyi püspökséget, s székesegyházának első felépítménye már a 11. században elkészült. A későbbi átalakítások után gótikus karaktert mutató székesegyház és a szomszédságában álló reneszánsz érseki palota Erdély egyik legszebb műemlékegyüttese. Ennek állaga sajnos az évezred végére igen leromlott, az utóbbi évek erőfeszítései eredményeképpen azonban az épületek mára szinte teljesen megújultak. Az évek óta tartó felújítás néhány napja újabb állomásához érkezett. Befejeződött a Szent Mihály-székesegyház déli tornyának felújítása és a Fejedelmi kapu akadálymentesítése.
„A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat – írta beszámolójában sok évvel ezelőtt Szász János, az érsekség akkori gazdasági igazgatója. – Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak kiesése következtében a 90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a gyulafehérvári érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig. A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk” – jegyezte le a beszámoló írója. A munkálatok pedig az ígéret szerint folytatódtak, a templom szentélyét, a kórust, a rózsaablakot helyreállították, a torony külsejének kőrestaurálása is megtörtént, az érseki palota külső és udvari homlokzatát is felújították. A munkálatok értéke igen magas összegre rúgott, az érsekség ezt önerőből nem tudta volna fedezni. Az adományok begyűjtése mellett sikerült a romániai illetékes hatóságokkal is megállapodásra jutni, így a helyreállítási munkálatok tetemes részét a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet finanszírozta.
A középkori gyulafehérvári római katolikus székesegyház déli tornyának belső felújítása és megközelíthetővé tétele a látogatók számára című pályázat kedvezményezettjeként az érsekség néhány nappal ezelőtt egy újabb projekt munkálatainak befejezését ünnepelhette. A helyreállítás során a szakemberek megnyitották a székesegyház Maiestas Domini kapuját, itt egy lift elhelyezésével lehetővé tették a mozgássérültek kerekes székkel való közlekedését, a másik fontos munkálat a hétszáz éves torony belsejének felújítása és látogathatóvá tétele volt. A norvég alap támogatásával létrejött felújítás koordinátora Márton Judit, a gyulafehérvári érsekség építészeti irodájának vezetője, tervezőépítésze pedig Tövissi Zsolt volt. A pályázat megírásában, lebonyolításában az érsekség munkatársai: Orbán Béla, Bajkó Teréz, Katona Katalin és Hegedűs Enikő művészettörténész közreműködött. Köszönet illeti az Európai Gazdasági Térségen belül Norvégia, Izland és Liechtenstein államokat és a támogatás lebonyolításában résztvevő bukaresti Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumot, a pályázatban partnerként résztvevő budapesti Teleki László Alapítványt, annak igazgatóját, Diószegi Lászlót. Az átadó ünnepségen Dr. Jakubinyi György beszéde és igehirdetése után Mircea Hava polgármester, Hegedűs Csilla, az RMDSZ Kulturális Főosztályának ügyvezető alelnöke és Matei Drîmbărean, Fehér Megye Kulturális és Nemzeti Örökség Felügyelőségének igazgatója méltatta a projekt megvalósulásához szükséges erőfeszítéseket és azok eredményét. Az ünnepséget Borsos Edit énekművész színezte (orgonán Bakos Levente kísérte), a torony és a lift felszentelése után a székesegyházat Vass Csongor levéltáros mutatta be a vendégeknek.
Izgalmas kaland volt a közönség számára a sok száz éves, csupán „ember szélességnyi” lépcsőn a torony belsejébe följutni és ott a székesegyház történetét bemutató kiállítás tárgyaival megismerkedni. A toronytárlat egyik legérdekesebb látnivalója az a mini lapidárium, melynek emlékeit – a szentély külső falán elhelyezett 13. századi kőfaragványok másolatát – közelről szemlélheti meg a látogató. A bibliai alakok korabeli ábrázolása mellett láthatjuk itt a középkor jellegzetes ornamenseit és figuráit, szárnyas gyíkok, oroszlánok, tigrisek, szörnyecskék és angyalok hadát. Mint Hegedűs Enikőtől, a tárlat vezetőjétől megtudtuk, a kiállításon az egyházmegye más templomaiból begyűjtött emlékeket is bemutatnak, többek között egy ritka Szűz Mária-ábrázolást, a Freisungi Immaculata kegykép szobormásolatát. A toronyban helyezték el a székesegyház néhai barokk oltárának táblaképeit is, és egy érdekes makettet, ami az 1909-es ásatáskor a sekrestye padozata alól előkerült 11–12. századi keresztelőkápolna kör alakú alapját rögzíti kicsinyített gipszmásolatban. A kiállítás látnivalói mellett érdekes térélmény maga a toronybelső is az újonnan kialakított lépcső szerkezetével. Első látogatókként a lépcsőkön fölfelé kapaszkodva az erős kinti légmozgás afféle „szélorgona játékát” is élvezhettük, végül „emelkedett” élmény volt az ablakokból – a majdnem 28 méteres magasságból – a felújított várra letekinteni.
S a felújítást vezető építész, Márton Judit szavaiból megsejthetjük, hogy egy ilyen projekt megvalósulása nemcsak szakmai kihívás, de személyes belső vezérlés általi emberi vállalás is. „Kétéves periódusnak a lezárását ünnepeljük, amelyben az első év első fele a pályázat megírásával és annak izgalmaival járt, majd azt követte az elbírálási időszak. A második év a megvalósításról szólt. Az elmúlt két évben nagyon gyakran érezhettük a jó Isten gondviselő szeretetét, és nagyon sok jó ember segítő szándékát. S így közösen létrehozhattunk valami szépet, jót az emberek örömére és remélhetőleg a jó Isten dicsőségére. S ha a toronyból az ablakok üvegezett zsalugáterein keresztül messze-messze nézek, s ha tekintetem találkozik Isten tekintetével, elgondolkodom, hogy emberként vajon hogyan alakultunk, amíg az adott körülmények között próbáltunk valami nemesben és szépben a jó Istennek munkatársai lenni.”
Pacsika Emília
Erdélyi Napló (Kolozsvár)