Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1994. május 9.
Több mint négy éves folyamatos és határozott politikai küzdelemmel az RMDSZ elérte, hogy kiszabadult mind a nyolc személy, akiket az 1989 decemberi események nyomán etnikai alapon igazságtalanul bebörtönöztek, olvasható az RMDSZ máj. 7-én kiadott nyilatkoztában. Ez annak is köszönhető, hogy az RMDSZ mindvégig maga mögött tudta a romániai magyarság bizalmát, elnyerve az Európa Tanács támogatását is. Cseresznyés Pál még mindig börtönben ül, tovább küzdenek a kiszabadításáért. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), 278. sz., máj. 9./
1994. május 9.
Máj. 9-én Bukarestbe érkezett Sali Berisha albán elnök, máj. 10-én Iliescu elnökkel tárgyalt. /MTI/
1994. május 10.
Az RMDSZ Maros megyei választmánya máj. 7-én kelt nyilatkozatában tiltakozott az utóbbi időben megsokasodott magyarellenes megnyilvánulások, a felelőtlen uszítás ellen. A helyi román lap hetek óta kampányt folytat a magyarság ellen, nem kíméli a magyar nemzeti múltat, a magyar történelem legnagyobb alakjait útszéli hangnemben próbálja beszennyezni. A lapnak az üzletek kétnyelvű feliratai elleni írása nyomán ismeretlenek festékkel leöntötték a Dózsa György úti könyvesbolt kirakatát. Nem lehet véletlen az sem, hogy a prefektúra sorra hatálytalanítja az RMDSZ többségű tanácsok döntéseit a kétnyelvű helynévtáblák használatáról. Dicsőszentmártonban az RMDSZ egyik választmányi tagját ismeretlenek brutálisan megverték. Maros megyében a lakosság fele magyar, ennek ellenére az Állami Vagyonalap 265 képviselőjéből mindössze öten magyarok. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 10., Új Magyarország, máj. 10./
1994. május 10.
Kovászna megye prefektusa bírósági eljárást indított Kovászna város és Nagykanizsa testvérvárosi szerződése ellen, annak ellenére, hogy előzőleg jóváhagyták a szerződést. Máj. 9-én Márton Árpád RMDSZ-képviselő kérdéssel fordult Octav Cozmanca államtitkárhoz, a Helyi Közigazgatási Államtitkárság vezetőjéhez, hogy a két ellentmondó álláspont közül melyik a hivatalos álláspont. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), 279. sz., máj. 10./
1994. május 10.
Funar kolozsvári polgármester bejelentette, eljárást indít, hogy a város nevét Napoca-Clujra változtassák meg. /Magyar Nemzet, máj. 10./
1994. május 10.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés ápr. 30-án Gyergyószentmiklóson tartotta soros ülését. Dr. Csapó József szenátor a területi autonómia és az önkormányzati autonómia viszonyáról tartott előadást. Felhívta a figyelmet az Európai Stabilitási Egyezmény konferenciájának fontosságára és kérte, hogy az általa kidolgozott autonómia memorandumot fogadja hivatalosnak az RMDSZ. Patrubány Miklós, aki hat hónappal ezelőtt a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság konferenciáján képviselte a székelyföldi elítéltek ügyét, elmondta, hogy a Magyarok Világszövetségén belül országos tanácsok alakultak és az Egyesült Államok magyar tanácsa az erdélyi magyar tanáccsal hosszú távú együttműködést irányzott elő. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
1994. május 10.
Györgydeák Lajos plébános, a Domokos Pál Péter Alapítvány vezetője elmondta, mennyi figyelmet, megértést kíván a moldvai csángó gyermekek erdélyi iskoláztatása. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
1994. május 10.
Jedden az újjáépített kápolnát máj. 12-én szenteli fel dr. Jakubinyi György érsek, melyre mindenkit szeretettel várnak. /Meghívó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./
1994. május 10.
Lőrincz József székelyudvarhelyi magyartanár kifogásolta a XII. osztályos magyar irodalomkönyvben az aránytalanságokat, Nyírő József, Reményik Sándor nagyon kis helyet kap, viszont Szőcs Géza, Farkas Árpád, Hervay Gizella és mások kimaradtak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
1994. május 10.
Nagy Pál /Marosvásárhely/ is elmarasztalta a XII. osztályos magyar irodalom tankönyvet: nincs egységes koncepciója, szembetűnőek az aránytalanságok. Már mások is kifogásoltak a lap hasábjain a kimaradt írókat, a cikkíró bővíti a hiánylistát: Wass Albert, Jékely Zoltán, Gellért Sándor, Fodor Sándor, Szász János, Tóth István. Olyan jelentős volt a kommunista Salamon Ernő, hogy külön fejezet kapjon, amikor annyi író kimaradt? /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4-5./ Ugyanerről a tankönyvről: Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16., Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10.
1994. május 10.
"Máj. 6-án elhunyt dr. Moses Rosen, a Romániai Zsidóközösségek Szövetségének elnöke. A főrabbi egész életében harcolt a zsidóságért, alkut kötött a kommunista hatalommal, ennek eredményeként 300 ezer zsidó vándorolhatott ki Izraelbe. Iliescu elnök megjelent máj. 8-án Bukarestben a Coral zsinagógában Moses Rosen búcsúztatásán és beszédében elismerte, hogy a vasgárdisták zsidók ezreit ölték meg, és elítélte azokat, akik rehabilitálni akarják "az embertelen kegyetlenséggel elkövetett tetteket." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./ "
1994. május 11.
Az Evenimentul Zilei máj. 10-i száma értékeli a magyarországi választások eredményét. Kedvezőnek tartja az első fordulóban az MSZP első helyét, mert Horn Gyuláék nagyobb rugalmasságot ígértek a magyar-román viszony rendezésében, illetve azzal nyugtatták meg román tárgyalópartnereiket, hogy a legszükségesebbre faragják le az RMDSZ támogatását. /Magyar Nemzet, máj. 11./
1994. május 11.
Kolozsváron tanácskoztak a felsőoktatásban dolgozók, az RMDSZ kezdeményezésére. Vitaindítónak kiosztották az RMDSZ oktatási- és ifjúsági főosztálya Felsőoktatásunk jövőképe című összeállítását. Románia 328 ezer főiskolásából és egyetemistájából mindössze 12 ezer magyar nemzetiségű. A Bolyai Egyetem visszaállítási terve mellett új irányvonalat jelent a szakképesítésre összpontosító főiskolák terve. Töttösy Istvánné dr. magyarországi oktatási minisztériumi főosztályvezető is emellett érvelt. A fórumon döntöttek a Felsőoktatási Tanács létrehozásáról. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 11./
1994. május 11.
"Nem fogadhatjuk el az albérlői státust ott, ahol őshonosok vagyunk, vallja Bodó Barna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. "Válaszunk erre a többségi jogfosztásra nem lehet más, csak az autonómia". Az RMDSZ 1993 szeptemberétől az Európai demokratikus Unió teljes jogú tagja. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 11./"
1994. május 11.
Máj. 11-én Bukarestben Sali Berisha albán elnök és Iliescu elnök aláírták a román-albán barátsági és együttműködési alapszerződést. Iliescu elnök közvetítő szerepet ígért az albánok és a szerbek között. /MTI/
1994. május 11.
"Május elsején sokan ellátogattak Ceausescu sírjához, koszorúkat vittek és ismételgették a márványtábla szövegét: "A román nemzet legnagyobb hőse voltál és maradsz!" Mások az Újonnan életrehívott Román Kommunista Pártba való belépési nyilatkozatot osztogattak, ezzel nem értett egyet Lucian Vasilescu, aki a Román Nemzeti Újjászületés Pártját tartja az igazinak. A tévé minderről beszámolt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 11./"
1994. május 11.
Kolozsváron Donogán Péter Monostori Fórum néven rendszeres találkozókat indítványozott. Először ápr. 28-án a Kolozs megyei RMDSZ-platformok képviselői gyűltek össze. Pillich László, a Szabadelvű Kör nevében elmondta, hogy a polgári réteget képviselik, a polgári értékeket felvállaló magyarországi pártokkal van jó kapcsolatuk. Vekov Károly, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt /RMKDP/ Kolozs megyei elnöke arról beszélt, hogy tagjaik nem szolgálták ki a régi rezsimet. Az RMKDP az Európai Kereszténydemokrata Unió teljes jogú tagja. A Szociáldemokrata Újbaloldal platform a hátrányos helyzetű csoportok érdekeit vállalja fel, ismertette platformjukat Nagy Károly. Nem akarnak párttá alakulni. Átfedések vannak a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete és platformjuk között. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezést Varga Rozália mutatta be. Alapelvük, hogy a magyarság régiónként a maximumot vívja ki magának. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./
1994. május 11.
"Szabó György Pál az RMDSZ egységéért állt ki, a közös munkáért. "Nekünk egyetlen fegyverünk az egységes és cselekvő fellépés!"- írta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./ "
1994. május 12.
Itamar Franco brazil miniszterelnök meghívására Vacaroiu miniszterelnökkel az élen népes küldöttség tesz látogatás Brazíliában, majd Peruba és Paraguayba is ellátogatnak. A kormányfőt elkíséri Dumitru Popescu iparügyi, Cristian Ionescu kereskedelmi, Liviu Maior oktatásügyi miniszter, Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár és más tisztségviselők, üzletemberek. Máj. 11-én hivatalos megbeszélések szerepeltek a programban. Üzletkötés a céljuk, hangoztatták a küldöttség tagjai. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
1994. május 12.
A napokban jelent meg Gaal György A Házsongárdi temető térképe /Apáczai Csere János Baráti Társaság, Kolozsvár, 1994/ című könyve, amely mintegy 630 neves személyiség adatait tünteti fel. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./
1994. május 13.
Az Európa Tanács miniszteri bizottsága ülésén máj. 11-én a tagállamok aláírták az Európai Emberi Jogi Egyezmény 11. kiegészítő jegyzőkönyvét, Románia nevében Melescanu külügyminiszter látta el kézjegyével a dokumentumot. Ennek értelmében a strasbourgi Emberi Jogi Bizottság és Bíróság helyett megalakul az egységes Európai Emberi Jogi Bíróság, tehát megszűnik a jelenlegi kétlépcsős rendszer. Melescanu az Adevarul máj. 11-i számában megjelent nyilatkozatában szerencsésnek mondta, hogy az aláírás egybeesett az Európai Emberi Jogi Egyezmény román parlamenti ratifikálásával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./
1994. május 13.
Máj. 12-én Kolozsváron magalakult az RMDSZ statisztikai szakcsoportja. Működési szabályzatukat az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége elé terjesztik. A szakcsoport eljuttatja az RMDSZ területi szervezeteinek az 1992-es népszámlálás végleges, településekre lebontott nemzetiségi összetételéről és felekezeti megoszlásáról szóló adatokat, valamint a visszaellenőrzés módozatairól szóló tájékoztatót. A hosszabb távú célkitűzések között szerepel a felmérések, statisztikai adatgyűjtések feltérképezése. /RMDSZ Tájékoztató, 282. sz., máj. 13./
1994. május 13.
Tőkés László reagált Szász János írására: nem érti, miért kellett egy-két jelentéktelennek minősíthető vonatkozás kapcsán tollat ragadnia. Szász János válaszolt: szereti, tiszteli Tőkés Lászlót, a tévedés minden embert megkísérthet, tette hozzá. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./ Szász János írása: Szuverenitás? /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./
1994. május 13.
"Kántor Lajos fűzött megjegyzéseket a Népszabadságban Tőkés László leveléhez. Szász János lényegében egyetért Kántor nézeteivel, de nem érti, hogy véleményét miért csak magánemberként hajlandó kifejteni. Köti a "pártfegyelem"? A vélemények szabadságának érvényesülni kell a romániai magyarság politikai szervezetében, hangoztatta Szász János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./ Tőkés László levele: Népszabadság, ápr. 28. Kántor Lajos írása: Népszabadság, máj. 4."
1994. május 13.
"Bányavidéki Fáklya felháborodottan elutasította Kis Tibor Oldás és kötés című /Népszabadság, máj. 4./, Tőkés László püspök nyílt levelét beavatkozásnak minősítő kommentárját: ezt le kellene fordítani, "biztos a Romania Mareban vezércikk lehetne! Különben ez a cikk a Népszabadságban jelent meg /itt Romániában legalább a címet megváltoztatták - már nincs Scinteia/." /Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 13./"
1994. május 13.
Déván a ferences rendházban 1947-ig működött a teológia, akkor megszüntették. 1989-ben újjáéledt a ferences rendtartomány, 1992-ben nyugati ferencesek segítségével felújították az épületet és 1993 szeptemberétől a szórványvidék sokgyerekeseinek segítenek azzal, hogy egyelőre harminc alsótagozatos tanulónak biztosítanak bentlakást. Ez az első ferences iskola az országban. A közeljövőben szeretnék beindítani a Szerafikum ferences katolikus középiskolát, az ötödiktől érettségiig biztosítanák a képzést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./
1994. május 13.
Tamás S. Erzsébet, a nagybányai táncház és a helyi Néprajzkutató Társaság vezetője elmondta, hogy több gyűjtőutat szerveztek. Júl. 3-a és 6-a között Nagybányán rendezik meg az országos cserkésztalálkozót, melynek néprajzi programja is lesz. /Bányavidéki Fáklya (Nagybánya), máj. 13./
1994. május 13.
Kántor Lajos megismételte a korábban a Népszabadságban kifejtett nézetét: senki se nyilatkozzon a köz nevében, ezt Tőkés Lászlónak Magyarország választás előtt álló polgáraihoz írt nyílt levelére értette, ezzel egyúttal reagált Szász János írására is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28-29./ Előzmény: Tőkés László nyílt levele /Népszabadság, ápr. 28./, Kántor Lajos: Népszabadság, máj. 4. Szász János: Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13.
1994. május 14.
"Máj. 13-án Bukarestben Iliescu államfő és néhány baloldali politikus vendége volt Thürmer Gyula, a magyarországi Munkáspárt elnöke. Thürmer elégedetten beszélt a választásról: lehetőség van a magyar fejlődés demokratikus, baloldali korrekciójára. Sürgette a két ország közötti szerződést, hozzátéve, hogy a kisebbségek jogainak biztosításához "nem az autonómia az út, nem a területi autonómia az út." Thürmer elégedett volt a kommunistautód Szocialista Munkapárt vezetőjével, Ilie Verdet-cel történt megbeszélésivel. /Új Magyarország, máj. 14./"
1994. május 14.
A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a 700 millió dolláros hitel folyósítását, amelyet 19 hónap alatt, több részletben adnak Romániának. Az első részlet, 316 millió dollár most érkezik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./ A Romániával aláírt memorandum előírja, hogy idén 2300 állami vállalatot privatizáljanak. /Pesti Hírlap, máj. 14./