Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1991. október 25.
Okt. 19-én tartotta Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ szervezet küldöttgyűlését. Megnyitó beszédében Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke óva intett a széthúzástól, a vádaskodástól, azonban szavai hiába hangzottak el. Nagy Béla eddigi elnök szept. 14-i lemondása, majd az általa közzétett Nyílt levél csak fokozta a vitákat. Hosszúra nyúlt vitatkozás után a megjelentek Varga Gábort választották az RMDSZ megyei elnökének, politikai alelnök Pápay Zoltán lett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./
1991. október 25.
Traian Chebeleu külügyi szóvivő okt. 23-i sajtótájékoztatásán kommentálta Horn Gyulának a magyar Országgyűlésben elmondott felszólalását, aki elítélte a román parlamentben folyó magyarellenes rágalomhadjáratot. Chebeleu szerint Románia két megyéjében lezajlott eseményről volt szó, ez Románia belügye, nem vonatkozik a magyar-román kapcsolatokra. A román parlament külügyi bizottsága látogatásra hívta meg Horn Gyulát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./
1991. október 25.
"Király Károly, a szenátus alelnöke elmondta, hogy a román szenátorok követelték, álljon ki nyilatkozattal az RMDSZ az agyagfalvi autonómia-kikiáltás ügyében. Király Károly hangsúlyozta, hogy az RMDSZ önálló politikai csoport, nem hajlandók naponta hűségesküt tenni valaki előtt, ez a követelés a párt belügyeibe való beavatkozás. A székelyföldi csoport, ezt Király Károly Katona Ádámmal is tisztázta, sehol nem utalt elszakadási kísérletre. Egy fogalom, az autonómia fogalma ellen nem lehet ilyen ellenségesen fellépni. Alexandru Birladeanu szenátor bevallotta Király Károlynak: "nem vagyunk urai a helyzetnek". Helyeselte, amikor Király Károly közölte vele, hogy Verestóy Attilával elmennek a két székely megyébe, mert katonai alakulatokat mozgósítanak. Ezalatt Iliescu elnök hallgatott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./ "
1991. október 26-27.
A Hargita-Kovászna megyékből elüldözött románokról szóló jelentést nagy példányszámban kinyomtatták és 15 lejért árusítják mindenütt az országban. /Gyűlölni kötelező? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26-27./
1991. október 28.
Okt. 28-án megjelent a háromnyelvű /magyar, román, német/ Magazin Argument /Nagyszeben/ első száma, amely közéleti, művelődési, politikai hetilapnak hirdette magát. A lap a következő év februárjáig látott napvilágot.
1991. október 29.
"Az RMDSZ Országos Elnöksége okt. 25-26-án Csíkmenaságon tartotta soros ülését. Kiadott nyilatkozatukban összegezték megállapításaikat: az RMDSZ a területi autonómia Székelyudvarhelyen megfogalmazott gondolatát nem fogadja el. Visszautasítja a "Kovászna-Hargita jelentés" nyomán elindított, a romániai magyarságot ért támadásokat, melyben a tévé és a rádió játszotta a főszerepet. Az RMDSZ több támogatást vár el a "Konvenció a Demokráciáért"-ba tömörült ellenzéki szövetségeseitől. Az RMDSZ a kormányhoz fordul Románia földrajzának és történelmének anyanyelven történő oktatása ügyében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2-3./ Csíkmenaságon az egész elnökség közös istentiszteleten vett részt, mindez olyan kohéziós erőt adott, ami eddig nem létezett, értékelte Borbély Imre, az elnökség szóvivője az elnökségi ülést. Borbély Imrének például először sikerült Domokos Gézával konceptuális dolgokat egyeztetni. Az önrendelkezés fogalomköréről tárgyaltak, a Katona Ádám-féle kezdeményezés analízisét végeztek el. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./"
1991. október 29.
Adrian Nastase külügyminiszter befejezte háromnapos látogatását Dél-Koreában, ahol a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről tárgyalt, majd Indiába utazott, ahol Liviu Radu elrabolt ideiglenes román ügyvivő kiszabadítását szorgalmazza. A szikh harcosok rabolták el a diplomatát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./
1991. október 29.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon, számolt be Barabás Zoltán, eljöttek a szélsőséges román sajtó tudósítói is. Szó esett a zilahi iskolaügyről: a főtanfelügyelő nem engedélyezte, hogy állami intézmény befogadja a Református Gimnázium diákjait, így azok még mindig a zilahi templomban tanulnak. Tőkés László két napra az Egyesült Államokba utazott, hogy átvegye a Regent University díszdoktori címét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./
1991. október 29.
"Az Udvarhelyszéki RMDSZ választmányának okt. 25-i közleménye kifejtette, hogy a televízió és a sajtó félretájékoztatta a közvéleményt a Székelyföldi Politikai Csoport szándékait illetően. Ők Románia törvényeit tiszteletben tartva foglalkoznak a területi autonómia gondolatával, amely összhangban van a Nemzeti Megmentési Font 1990. januári kiáltványával. A választmány leghatározottabban elítéli a Hargita-Kovászna jelentés tartalma és megfogalmazási módja ellen. A jelentés megalapozatlan vádaskodásokat tartalmaz. A választmány tiltakozik a Nemzeti Megmentési Front Maros megyei bizottságának közleménye ellen, /az Azi okt. 16-i számában jelent meg/, amely megengedhetetlen hangnemben utasítja el a jogos önrendelkezési törekvéseket. A közlemény ügyészi vádemelést követel a "román nemzeti egység" nevében Doina Cornea, Tőkés László, Szőcs Géza, Kolumbán Gábor és Katona Ádám ellen. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./ "
1991. október 30.
A Gyulafehérvári Katolikus Érsekség okt. 12-i közleményében utasította vissza azt, hogy október 5-én a televízió katolikus- és magyarellenes hangon közvetítette a Gyulafehérváron szept. 29-én megtartott, az érseki rangra emelés alkalmával bemutatott szentmisét. A televízióban és a sajtóban tapasztalható kirohanások célja a magyarság megfélemlítése. Ennek része a Bolyai Tudományegyetem újraindításának megakadályozása Kolozsváron, a magyar iskolák részleges vagy teljes elrománosítása. /Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
1991. október 30.
A német kormány egymillióra becsüli a Romániát elhagyni kívánó románok számát. Schauble belügyminiszter 37 millió márkát kért a költségvetéstől a Németországban tartózkodó románok hazairányítására, Romániában szakmai képzési központok finanszírozására, illetve a menekülthullám megakadályozására. /Hannoverische Allgemaine Zeitung, okt. 30., MTI/
1991. október 30.
Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia leállította hírszerző tevékenységét az Egyesült Államokban, viszont Románia és Bulgária kémei továbbra is működnek, jelentette ki Harry Brandon, az FBI vezetője. /The Washington Post, okt. 30., MTI/
1991. október 30.
Petre Roman volt miniszterelnök, a Nemzeti Megmentési Front volt elnöke rövid látogatást tett Brüsszelben /okt. 28-29./, interjút adott egy brüsszeli lapnak. Kifejtette, hogy a visegrádi hármak /Magyarország, Lengyelország, Cseh és Szlovákia/ együttműködése azt a benyomást keltheti, hogy a cél az egykori Kelet-Európa megosztása. Nem fogadható el, hogy ilyen helyzet alakuljon ki Európában. /La Libre Belgique (Brüsszel), okt. 30., MTI/
1991. október 30.
Dáné Tibor reagált Kapcza Imre nyílt levélben bejelentett lemondására. Veszedelmes az ilyen kidobolt lemondás, mert az olvasó a sértődött fél szempontja szerint nyer értesülést. Az RMDSZ Kolozs megyei választmánya szavazással elutasította Kapcza Imre beadványának tárgyalását, mert a felvetett kérdésekre már kitértek. Szőcs Géza tevékenységének tárgyalásával kapcsolatban: a parlamenti választásoknál Kapcza Imre Szőcs Géza után a második helyen szerepelt. Kapcza Imre mindenütt hangoztatta, hogy neki kellene ülnie Szőcs Géza szenátori székében. Amikor Szőcs Géza perbefogását javasolta a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front, akkor aki Szőcs Géza tevékenységének elemzését javasolja, az maga jelöli ki a helyét a politikai küzdőtéren. /Dáné Tibor: Lemondósdi, bomlasztósdi és ami mögötte van. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./ Előzmény: 1072. sz. jegyzet.
1991. október 30.
Okt. 26-27-én tartották meg Zilahon a második Szilágysági Nemzetiségi Fesztivált, amelyen most külföldi együttesek is felléptek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
1991. október 31.
A román parlament román-magyar tagozatának küldöttsége okt. 28-án Budapestre érkezett, a delegációt okt. 29-én fogadta az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága. A magyar képviselők megemlítették a román parlamentből érkező aggasztó híreket a magyarellenes vádaskodásról. Örömmel vennék, jelentették ki, hogy ilyen esetekben a többség a kisebbség védelmére kelne. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
1991. október 31.
Petre Roman okt. 29-én Brüsszelben felkereste Manfred Wörner NATO-főtitkárt. A kiadott NATO-közlemény szerint a főtitkár kifejezte reményét, hogy Románia tovább halad a reformok útján. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
1991. október 31.
Szakértői szintű tárgyalások után parafálták Washingtonban Románia és az Egyesült Államok új kereskedelmi egyezményét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
1991. október 31.
A magyar színjátszás idén 200 éves. Erdély intézményeitől megfosztott magyar népe az utóbbi időben már csak templomaiban és színházaiban hallhatott magyar szót. A színházak nehéz anyagi helyzetben vannak, a két nagyváradi püspök, Tőkés László és Tempfli József, továbbá Reizer József szatmári püspök közös levélben szólították fel híveiket adakozásra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
1991. október 31.
Három marosvásárhelyi vállalkozó /Kazatsay Ödön pénzügyi szakember, Szalkay József közgazdász, Móré András jogász/ elvállalták egy magyar bankintézmény megszervezését, nevet is javasoltak: Pater Erdélyi Hitelbank - Marosvásárhely. Szerintük betéti társaság a megfelelő forma. A tervezett bank célkitűzései: magán és jogi személyek megtakarításainak összevonása, jótékonysági adományok, segélyek, alapítványok pénzeszközeinek kezelése, kamattal hitelnyújtás, vagyoni követelések ügyintézése. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
1991. október 31.
A sepsiszentgyörgyi Ötödik Kerék karikaturistáját perbe fogták egy Iliescu-karikatúrája miatt. Az ügyészség előbb börtönbüntetést, később 10 000 lej pénzbírságot követelt, végül a helyi bíróság felmentette a vád alól. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
1991. október folyamán
Iliescu elnök üzenetet intézett Manfred Wörner NATO-főtitkárhoz, közölve, hogy Románia közeledni kíván az Észak-atlanti Szövetséghez. /Rompres, Reuter, MTI/
1991. október folyamán
"A Nemzeti Megmentési Front /NMF/ közleményében "mély aggodalom fejeződik ki egy székely ország követelt autonómiája miatt". Ez a terv az ország egysége és méltósága elleni súlyos merénylet, alapvetően törvénytelen, kihívó támadás, eltekintés a román állam megalapítása óta adott nemzeti, egységes, oszthatatlan jellegétől. Az NMF felelősséget vállal a román állam egysége ellen irányuló bármely merénylet elítéléséért, az ilyen megnyilvánulások határozott elfojtásáért. /Román rádió, MTI/ "
1991. október folyamán
Romániában a pártok kivétel nélkül elítélik a területi autonómia gondolatát is. Valóságos kampányt váltott ki az agyagfalvi székely közgyűlés terve, ahol népszavazást kezdeményeznének Székelyföld autonómiájáról. /MTI/
1991. október folyamán
Az ügyvezető román kormány Petre Roman aláírásával betiltotta az október 19-re tervezett agyagfalvi emlékgyűlést. A megemlékezést csak zárt helyiségben, szűk körű részvétellel engedélyezi. A székelyföldi politikai csoport letett előző szándékáról és elfogadta, hogy csak megemlékezés legyen. /MTI/
1991. október folyamán
Románia legalább 750 millió dolláros külföldi kölcsöntől esett el, legalábbis ideiglenesen, a bányászok keltette politikai viszály miatt, mondotta Eugen Dijmarescu román pénzügyminiszter. /MTI/
1991. október folyamán
Nastase külügyminiszter a Reuternek nyilatkozva kifejtette, hogy Moldova végül egyesülni fog Romániával. /Reuter, MTI/
1991. október folyamán
Szőcs Géza szenátor nyilatkozott az MTI-nek: személy szerint ellenezte az RMDSZ döntését, hogy részt vegyenek a kormányalakításai tárgyalásokban, azonban ezzel kisebbségben maradt. Ő javasolta Kincses Elődöt az államtitkári posztra. Az RMDSZ legutóbbi, aradi ülésén kiütköztek az ellentétek a mérsékelt és a radikális szárny között, ezért a rendkívüli kongresszus összehívása mellett döntöttek. /MTI/
1991. október folyamán
Smaranda Enache a napokban Washingtonban az amerikai törvényhozás Emberi Jogi Bizottsága előtt kifejtette, hogy Románia legnagyobb problémája a szélsőséges csoportok kampánya mindenfajta kisebbség ellen. A román kormány támogatja a soviniszta, antiszemita mozgalmakat. Doru Viorel Ursu belügyminiszter tavasszal a legtárgyilagosabb lapnak járó díjjal tüntette ki a magyarellenes, antiszemita Romania Mare hetilapot. Az amerikai kormány csak akkor adja meg a legnagyobb kedvezményt Romániának, ha szabad helyi és általános választásokat rendeznek és biztosítják a kisebbségek jogait, javasolta Enache. /MTI/
1991. október folyamán
A Román Nemzeti Egységpárt /PUNR/ közleményében az irredenták újabb szeparatista cselekményének nevezte az úgynevezett Székelyország autonómiájának kinyilvánítását. A párt ezért követeli, hogy a Védelmi Tanács azonnal üljön össze és hozzon intézkedéseket, az ügyészség kezdjen büntetőjogi eljárást a szeparatista cselekmények kezdeményezői és szervezői ellen, a Legfőbb Ügyészség vizsgálja ki az RMDSZ működésének törvényességét, mivel a román nép érdekei ellen cselekszik. /Román rádió, MTI/