Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
2017. december 27.
Eltemették Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort
Péntek délután a Rulikowski temetőben gyászolók sokasága kísérte utolsó földi útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztort.
A metsző hideg ellenére nagy tömeg vett részt a Rulikowski temető városi ravatalozójánál zajlott gyászszertartáson, három egyházi elöljáró is, Csűry István református, Böcskei László római katolikus és Virgil Bercea görögkatolikus püspökök, jeléül annak, hogy mennyien tisztelték és szerették a december 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztort.
A gyászolókat, illetve a végtisztességet tévő gyülekezetet Dénes István-Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora, a Bihari Református Egyházmegye esperese, élesdi lelkész üdvözölte, majd Kocsis Attila debreceni lelkipásztor, akit több mint 30 éves barátság kötött eltávozott lelkésztársához, hirdette Istennek vigasztaló igéjét a Máté írása szerinti evangélium I. részének 23. verse alapján: „Íme a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immanuelnek neveznek, ami azt jelenti: velünk az Isten”. Úgy fogalmazott: minden temetési igehirdetés hihetetlen törékeny lelkiállapotban hangzik el, kiélezett élethelyzetben érinthet meg, vigasztalhat, avagy tovább sokasíthatja a már elviselhetetlenül tornyosuló miérteknek a garmadáját. Ezekben a napokban különösen is érzékenyek vagyunk, de talán jó reménységgel mondhatjuk: nyitottak vagyunk Urunk megszólító szavára. Mikor, ha nem most hallhatjuk és hallgathatjuk sokkal érzékenyebb füllel a bátorító szót: velünk az Isten? Hangsúlyozta: a testi halál ugyan fájdalmas veszteség, az itt maradottak számára nehezen feldolgozható trauma, mégis hitvallásos bizodalommal mondhatjuk: halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? Tudjuk ugyanis, hogy életünkben és halálunkban, testestül és lelkestül, nem a magunké vagyunk, hanem a mi Megváltónk drága tulajdona. A zsoltárossal mi is együtt vallhatjuk: „siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel”. Nincs nagyobb vigasztalás annál, hogy Isten velünk van nemcsak életünkben és halálunkban, hanem feltámadásunkban.
A tiszteletes azon meggyőződésének adott hangot: Veres-Kovács Attila mérhetetlenül többet vállalt magára, mint kellett volna. Lelke biztosan bírta volna még, de a szíve nem, annyi minden rakodott ott le, hiszen mindent a szívére vett, és szívből csinált. Ha valaki, akkor ő, tudott nevetni is, hányszor és sokan örültünk öblös hangjának. Ugyanakkor ne feledjük azt a bibliai tanítást, amit a Példabeszédek könyvében olvasunk: nevetés közben is fájhat a szív, és ez a szív most nem dobban többet. A zsoltárának kedves igéje egy másik hitvallással együtt adja meg az igazi eredőjét kifogyhatatlan szolgálatának: „ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Mert minden a könyörülő Istené, ahogyan a most elmúló reformáció évében is rengetegszer elhangzott: Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség.
Akadályfutás
Az évfolyamtársak nevében Sándor Lajos várad-újvárosi lelkipásztor búcsúzott Veres-Kovács Attilától, néhány anekdotával és viccel fűszerezve mondandóját, és a Zsidókhoz írt levél XII. részének 1. versét idézve („Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért”), mely ige az 1976-ban végzett teológusok szolgálatba indítója volt. Felidézte, hogy sokfélék voltak, különböző karakterek, jellemek, ugyanakkor mindannyian elhívottak. Veres-Kovács Attila 41 kört tett meg a képzeletbeli stadion futópályáján, ahol nem a küzdőtársak voltak az igazi ellenfelek, hanem az akadályok, mert a lelkész élete akadályfutás, és az akadályok kiszámíthatatlanul következnek, rájuk edzeni csak imádsággal lehetséges. Küzdőterének időmérő pontjai: Nagyvárad-Velencén segédlelkész, Patóháza, ahol Józsefházára és Aranyosmeggyesre is helyettesként beszolgált, Fugyivásárhely – hegyaljai templomépítéssel –, és Nagyvárad-Olaszi. Időközben egyházkerületi főjegyző volt, a változás viharos idejében, majd kitérő következett az Egyesült Államokbeli és ausztráliai szórványmagyar reformátusság világába. Szíve csücske volt a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium, melynek bábáskodott az újraindításánál, és később felnőtté cseperedésében mint az anyaegyházközség lelkipásztora munkálkodott. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ létrejöttét is szívügyének tekintette. Kitartása nemcsak egyházi szolgálataira, hanem közéleti szerepére is kiterjedt. Alapítványok, egyesületek tudhatták támogatóik közt, irodalmi, zenei, képzőművészeti bemutatók házigazdájaként sokoldalú kultúráját, gazdag nyelvezetét, jó humorát csillogtatta meg. Igehirdetési szolgálata sokak épülése volt.
A gyászszertatáson közreműködött a várad-olaszi Béczy Ernő kórus, a kántorok kórusa, a lelkészek kórusa és vitéz Erdei József előadóművész. A végtisztességet tévőket a szervezők arra kérték, hogy egy szál virággal jelezzék tiszteletüket, szeretetüket. A koszorúmegváltás összegét a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség reformációi emlékköveinek megvásárlására ajánlja fel a gyászoló család. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. december 27.
Angyalvárás Ördöngösen – külhoniak a Páva-döntőben
A Fölszállott a páva ötödik sorozata december végén a döntővel zárul. A külhoni indulók kiválóan szerepeltek a középdöntőkben, így a végjátékban öt formáció is esélyes a győzelemre.
A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny – az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsora – a végéhez közeledik. Októbertől két hónapon keresztül a nézők pénteki főműsoridőben először a területi válogatókból láthattak ízelítőt, majd az elődöntők következtek. A decemberi két középdöntő után a 29-ei döntővel fejeződik be a sorozat, az adásba a versenyzők fele érkezik külhonból.
A Kalotaszeg Legénytársulat fergeteges menetelés után tárja a közönség elé nádasmenti összeállítását. Céljukat elérték, Kós Károly szűkebb hazája ismét az érdeklődés középpontjába került (Kód: 17).
Az Ördöngös Zenekar ezúttal mezőségi, búzai dallamokkal kívánja megnyerni a döntnökök szívét. Miklósi Hunor prímás elmondása szerint már otthon mozognak a stúdiók világában, a drukk is alábbhagyott, s továbbra is számítanak az erdélyi szavazókra (Kód: 08).
Úgy tűnik, a táncegyüttesek kategóriájában többségben vannak az erdélyiek, hiszen a Tatrospart Néptánccsoport Gyimes figuráit hozza a fővárosba: a regruta vacsora, s lakodalmas tízes-özöne után ismét Tatros-menti táncokkal kedveskednek a nézőknek (Kód: 20).
Egész Felvidék támogatására számíthat a Pósfa Zenekar. „Egy tradicionális szórakoztatási/szórakozási formát kívánunk megismertetni főként a jövő generációival.” – vallották az induláskor, s missziójuk, úgy tűnik, teljesült. Ezúttal csallóközi dudanótákat hallhat tőlük a közönség (Kód: 14).
A zentai Sőregi Anna – Komáromi Kristóf páros eddigi teljesítményéből az életöröm sugárzott. Mostani dallamválasztásuk messzebb esik a Délvidéktől: „Megfogott minket a Gyimesek világa, s a vidék gazdag furulya-hagyományai” – indokolják döntésüket (Kód: 16).
A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. A bírálók között foglal helyet Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
A négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, így a leírt kódokat érdemes megjegyezni.
Adás: 2017. december 29., péntek (Duna, magyar idő szerint 20.25) Az adások megtekinthetők: www.mediaklikk.hu/pava erdon.ro
2017. december 27.
Nagyszántói hálaadás a templomújításért
A reformációi emlékévet templomfelújítással ünnepelte a nagyszántói református gyülekezet. Az ősz folyamán több hetes felújítást végeztek a templom rossz állapotú tetőzetén, mivel annak folyamatos beázásai az épület homlokzatában és mennyezetében is egyre nagyobb károkat okozott.
Az elavult tetőzet állapotát tovább rontotta egy tavalyi jégeső hatása, ami ismétlődő beázásokat okozott. Ezért vált szükségessé és sürgőssé a munkálatok gyors, még az idei évben történő elvégzése, amelyhez a szükséges forrásokat Bors község Polgármesteri Hivatala biztosította. A munkálatok során sor került a cserepek teljes cseréjére, a faszerkezet részleges cseréjére, megerősítésére. Felújításra került a leomlott homlokzat, kijavították a templombelső mennyezeti részének sérüléseit. Emellett részleges csatornajavításra és az ablakkeretek lefestésére is sor került.
A köszönet
Advent harmadik vasárnapján hálaadó istentisztelet keretében mondott köszönetet Isten vezetéséért, megtapasztalt áldásaiért a gyülekezet. Az alkalomra Bátori Géza polgármestert és Csegő Benjámin vállalkozót is meghívták, mert mint az istentiszteleten Fábián Tibor helyi lelkipásztor részéről elhangzott: illő, hogy a segítségkérést, a „kérem” kifejezést kövesse a köszönet kinyilvánítása is. A lelkipásztor jóleső érzéssel nyugtázta, hogy a község vezetője első perctől elkötelezetten támogatta a templom mihamarabbi felújítását, az Adeco Art Kft. vezetője és alkalmazottjai pedig nem csupán hétköznapi munkaként, de szolgálatként is tekintettek az istenháza helyreállítási folyamatára. A szemünk könnyen megszokja a jót és könnyen elfelejti, hogy pár hónapja még milyen romos állapotban volt a templom tetőzete. A megújult templom az egész település képét, arculatát formálja, megszépíti, de emellett a közösség hitét és önbizalmát is erősítheti – mondta a lelkipásztor. Az is elhangzott, hogy a munkálatok során a gyülekezet három közmunkával segédkezett a templom padlása és kertje kitakarításában. A felújítás befejezését követő naptól máris újabb munkálatok kezdődtek, amikor is a gyülekezet önerőből felújíttatta a parókiaudvar gazdasági épületeinek tetőzetét, hasonló szükségszerűségből. A köszönetmondást Ónódi-Bányai Dávid ifjú szavalata zárta.
Emléktábla
Az adventi hálaadó istentisztelet egyúttal lezárta a reformációi emlékévet. Az ötszázadik évfordulóra egy emléktábla avatásával emlékezteti a ma élő és az utánunk következő generációkat az eklézsia, melynek Wass Alberttől kölcsönzött szövege az emlékeztetés mellett eszméltetni is kívánja a mindenkori nagyszántóiakat. A tábla éppen ezért az utcáról jól látható helyen kapott helyet. Szövege ez: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!” erdon.ro
2017. december 28.
Hónapokig eltarthat a nagymajtényi gázkútnál tíz napja kiütött tűz eloltása
A román belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) a vezetője szerint hónapokig is eltarthat, míg sikerül eloltani a nagymajtényi gázkútnál tíz nappal ezelőtt kiütött tüzet. Raed Arafat egy szatmárnémeti sajtótájékoztatón beszélt erről, kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte.
A szakpolitikus szerint jelenleg a szakemberek a nagy hőtől megolvadt és ledőlt fúrótorony roncsainak az eltávolításán dolgoznak. Ezáltal tudják ugyanis szabaddá tenni a gázkút fejét. Hozzátette: egy korábbi becslés szerint két héttől két hónapig is eltarthat a tűz eloltása, és nem a gyorsaság, hanem a biztonság lesz a műveletet meghatározó tényező.
Raed Arafat rendkívül alacsonynak tartotta annak a valószínűségét, hogy olyan kedvezőtlen fordulat következzék be, amely a község kiürítését tenné szükségessé. „Nincsen közvetlen kockázat a lakosságra nézve. (.) Jelenleg nem számolunk kilakoltatásokkal, de bármilyen sürgősségi helyzetre fel vagyunk készülve” – idézte az Agerpres Raed Arafatot.
A Szatmár megyei Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) korábban azt közölte, hogy a földgázkitermelő cég kanadai szakértőket hívott a helyszínre az oltási művelet kidolgozásához.
A Szatmár megyei Nagymajtényban, a magyar-román államhatártól mintegy tíz kilométerre december 18-án hajnalban ütött ki tűz egy földgázkútnál. A kút azóta több méter magas lángokkal ég. Az érintett vállalat közleménye szerint a balesetet egy váratlan földgázkitörés okozta. A vállalat a földgáz kitermelését készítette elő, és lefúrt a földgázrétegig, de még nem szerelte fel a gázkitörés megelőzését biztosító berendezést. A balesetben senki sem sérült meg. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
2017. december 28.
Véres színjáték
A kommunista diktatúra utolsó évtizedében Románia lakosságát mély fizikai és erkölcsi nyomorba taszították, melynek nyomasztó hatására egyre többen úgy érezték, hogy napról napra nehezebben cipelhető teherré torzult az élet. Hiszen fizikai és szellemi táplálék, valamint gondolati és lelkiismereti szabadság hiányában már az emberi lét értelme és jogosultsága megkérdőjeleződik.
Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben azonban mégis csak akadt egy modernkori Dávid, aki szembeszállt a félelmetes Góliáttal, és végül legyőzte azt. Tőkés László református lelkész halált megvető ellenállása ugyanis népfelkelést robbantott ki Temesváron. A félelem bilincseit szétfeszítő tömeget pedig már nem lehetett sem géppisztolysorozatokkal, sem tankokkal megállítani. Napokig tartó és a nyilvánosságra került adatok szerint 93 személy életét követelő harcok árán ugyan, de 1989. december 20-án Temesvár szabad várossá vált.
A hírzárlat ellenére az országban futótűzként terjedt a temesvári események híre, melynek hatására december 21-én Bukarestben, majd Aradon, Szebenben, Marosvásárhelyen, Brassóban és Kolozsváron is utcára vonult a nép, és a kivezényelt fegyveres erőkkel szembeszállva a diktátor azonnali távozását követelte. A palackból kiszabadult szellemet pedig már nem lehetett oda többé visszaszorítani. Másnap a forradalmi láz átterjedt az ország egészére, Ceauşescu pedig tanácsadói unszolására egy helikopter fedélzetén elhagyta a fővárost. Még aznap elfogták, december 25-én rögtönítélő bizottság elé állították, halálra ítélték és kivégezték az ország irányításában fontos szerepet betöltő feleségével együtt.
Úgy tűnt tehát, hogy győzött a népfelkelés, azonban sajnos nem ez történt. Az irányítást a Ion Iliescu nevével fémjelzett kommunista csoportosulás kaparintotta meg, akik hatalmuk törvényesítése és megszilárdítása érdekében a katonai diverziótól sem rettentek vissza. Így eshetett meg, hogy a diktátor bukása után sokkal többen veszítették életüket, mint az ellene kitört népfelkelés vérbefojtásának kísérlete alatt. A bűnösök felelősségre vonása pedig a mai napig várat magára. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. december 28.
Januártól minden szolgáltatásért fizetni kell (A családorvosok nem engednek a követelésekből )
A tavasszal kezdődött tiltakozási akcióinktól számítva volt elég esélye a kormánynak, az egészségügyi minisztériumnak és az országos egészségbiztosító pénztárnak, hogy megoldja az alapellátás gondjait, de mert nem tették, nem írjuk alá a keretszerződés január 1-jétől érvényes meghosszabbítását – közölte lapunk megkeresésére dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke. Ez azt jelenti, hogy az egészségbiztosító pénztár nem téríti meg a családorvosi szolgáltatások ellenértékét, amit mindaddig a pácienseknek kell kifizetniük, amíg a helyzet nem változik.
Az idei keretszerződések 2018. március 31-ig történő meghosszabbítására vonatkozó kormányhatározat múlt pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben, csak ezután lehetett kiküldeni az értesítést a szolgáltatóknak, hogy ezen a héten jöhetnek aláírni a dokumentumokat – tudtuk meg Dragoş Tatutól, a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnökétől. Az intézet vezetője elmondta, a szerződés meghosszabbítására vonatkozó jogszabály minden szolgáltatói kategóriát érint, a kórházakat is, de egyedül a családorvosok országos szövetsége jelezte, hogy felbontja a szerződéses viszonyt a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal, erre vonatkozó hivatalos bejelentést ellenben eddig nem közölt a családorvosok háromszéki szervezete. Tegnapi megkeresésünkig a száz Kovászna megyei családorvos közül egy írta alá a keretszerződés meghosszabbítását, Tatu szerint péntekig még lesznek jelentkezők, legalábbis erre utalnak a korábbi évek tapasztalatai. Ugyanis nem első eset, hogy a családorvosok elégedetlenek a feltételekkel, s bár több ízben próbálták hasonló eszközökkel a helyzet orvoslására bírni a szaktárcát és az országos egészségbiztosító pénztárt, legtöbbször ígéretekkel maradtak – állítja dr. Şereş Lucia. A háromszéki családorvosok egyesületének elnöke elmondta, nem azért tanultak olyan sok évig, és nem azért választották az orvosi hivatást, hogy bürokraták legyenek, és iratokat gyártsanak, azt szeretnék, ha a hatalom elismerné, mennyire fontos az alapellátás, és ehhez igazítaná az ágazatra szánt költségvetést is. Évek óta követelik, hogy az alapellátás részesedjék 15 százalékos arányban az egészségügynek szánt összköltségvetésből, de a tavaszi és őszi tiltakozási sorozat ellenére a korábbi 5,77 százalékról csupán 5,8 százalékra emelték, ami nemcsak nevetséges, de megalázó is – mondotta.
Şereş doktornőtől megtudtuk, a családorvosi rendelőknek átlagban havi tizenkétezer lejből kell gazdálkodniuk, ebből fizetik ki a béreket, utalják át az államnak a kötelező járulékokat, és még a rendelő fenntartására, anyagok vásárlására is kell jutnia. Leszögezte: ha a helyzet nem változik, jövő szerdától minden szolgáltatásért fizetni kell azoknál a családorvosoknál, akik nem írják alá a szerződést. Ez minden bizonnyal megnöveli a kórházak sürgősségi osztályainak a forgalmát, a krónikus betegeknek pedig saját költségükön kell megvásárolniuk nélkülözhetetlen gyógyszereiket. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 28.
Szeretetről a történelem sodrásában
Embert próbáló időkben találtak egymásra, alapítottak családot, s megannyi megpróbáltatás ellenére sikerült együtt maradniuk, gyarapodniuk. Szöllősy Miklós és Jolán családjának története nem egyedülálló, hozzájuk hasonlóan milliók szenvedtek, vándoroltak a háború idején, életútjuk bizonyos mozzanatai vélhetően némely olvasók felmenőinek, elődeinek élettörténetéhez is hasonlít – számomra mégis különleges. A Monarchia idején – 1913-ban és 1916-ban –, Erdély egymástól távol eső településein – Margittán, illetve Gidófalván – látták meg a napvilágot, Brassóban találkoztak első ízben, majd újból Budapesten. Végül Háromszéken állapodtak meg, a honvágy hozta haza a családot.
1944-ben sokak számára inkább gondterhes volt a karácsony, mintsem fényektől pompázó, háború idején a túlélés jegyében és reményében teltek a mindennapok. Miklós sem tölthette családjával, fiatal feleségével és néhány hónapos kislányával az első közös karácsonyukat. A jobb élet reményében mentek a magyar fővárosba, házasságuk évében, 1941-ben kacagva mondták: jól meggazdagodtak... Állásuk volt ugyan, de sokra nem vitték. Legidősebb lányukkal, Jolánnal idéztük fel azokat az éveket.
– Édesapám egy hadiüzemben dolgozott Pesten, édesanyám egy szövőgyárban. A tulajdonos szőrmegyáros volt, katonai felszereléseket, ruházatot gyártottak, ezért édesapámat sokáig fel tudta menteni, hogy ne sorozzák be katonának. Első karácsonyunk 1944-ben azonban úgy sikerült, hogy december elsején besorozták, így édesanyám egyedül maradt velem. Nem büszkeség, de ez az igazság: édesapám következő év februárjában megszökött – tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy volt édesapánk, életünk. Magyar katonaként az út-hidászokhoz sorozták be – nehéz feladatokkal járó munka volt. Talán Szolnok közelében lehetett, akkor ott már szörnyű harcok dúltak, s egy csataszerűségben, ahol magyarok, németek, oroszok összekeveredtek, édesapám átugrott a kerítésen egy temetőbe. Kiáltott utána egy német katona, de nem értette, mit mondanak neki, végül valahogy hazatért.
Élet egy utazóládában
A család Zuglóban lakott – lányuk ma is őrzi a születésekor kapott lakcímkártyát – a Kupavezér téren, albérletben. Pincékben éltek az emberek, oda költöztek, hogy biztonságban legyenek, mert gyakori volt a légiriadó, állandóan futni kellett. A ház tulajdonosa egy februári napos reggelen hazament, hogy szemügyre vegye, milyen állapotban van az épülete. Félig lebombázták... Miklós őszülő hajjal, borotválatlanul, falusi ruhában állt a ház előtt, főbérlője nem ismerte meg, de megszólította: Lássa-e bácsi, mit csináltak a házammal? – kérdezte tőle. Aztán amikor felesége hollétéről érdeklődött, kézen fogta, s bekiabált a pincébe a fiatalasszony után... Rövid ideig még kínlódtak Pesten, ám a családfőt állandóan bújtatni kellett, bármikor „falhoz állíthatták volna”. Elhatározták hát, hazamennek Miklós szülőhelyére, az akkor még falu Margittára. A nagy ostrom előtt felesége egy méretes utazóládát kapott a háziasszonytól, ebbe a régimódi hajóládába pakolt be mindenféle ágyneműt, értékeiket, majd belehúzta egy aknatölcsérbe és lefödelte. Vándorlásuk előtt ezt vették elő, ez lett kislányuk ágya. Ládájukat gyalogszerrel húzták egészen Margittáig, miután a kiváló műszaki érzékkel megáldott fiatal családfő kerekeket szerelt rá. – A biciklit édesanyám kapta egy román katonától. Egy teherautón ültek, fehér kenyeret szeltek és szalonnáztak. Anyám hetekig nem látott ilyet, vélhetően rájuk csodálkozott. Ekkor az egyik katona levágott egy szelet kenyeret, és mondott valamit a társának, anyám pedig románul köszönte meg. Aztán útbaigazítást kértek tőle, anyám románul válaszolt, ezért köszönetképpen nekiadtak egy biciklit. Ennek a kerekeire szerelte rá apám a ládát, azt húzták, benne engem és egy kis holmit, amit menekíteni tudtak. Gyalog mentek tizenegy napon át. Nem mertek sem vonatra, sem teherautóra, sem más járműre felülni. Valahányszor katonai konvojt láttak, mindig betértek a mezőre, s közben igyekeztek úgy haladni, hogy estére mindig lakott területre, faluba érjenek, ahol szállást kaphattak.
Az első éjszakát egy állomás környékén tölthették a fiatalok, az asszony egy mozdonyról kért és kapott meleg vizet, hogy tisztába tegye gyermekét. Egy alkalommal esőben, árok szélén ülve szoptatta őt, férje betakarta, pokrócot tartott felettük. Éppen akkor valami falusiak jöttek szekérrel, akik a jelenet láttán oda kiabáltak: hát maguk mit csinálnak, fényképeznek? Volt, ahol szívesen látták, máskor visszautasították őket. A kisgyermekkel utazókat általában hamarább befogadták, megsajnálták, s ha volt, meleg vacsorát adtak, legtöbbször pityókatokányt. Pesten a pincében valaki sokáig ecetes csípős paprikát, cukor nélküli egreslekvárt evett... – idézte fel lányuk.
Mire a fiatal család a határ közelébe ért, arra már valamelyest meghúzták az országhatárt, de nehézkes volt átkelni rajta. Még nem rendezték a tulajdonviszonyokat, így akinek birtoka átnyúlt a másik oldalra, átjárhatott a földjét megművelni, engedélyt kapott erre. A fiatalok egy malomnál melegedtek, arra vártak, hátha találnak valakit, aki Margittáig megy vagy legalább átkel a határon, hogy vele tartsanak. Végül egy szénát szállító szekeres jött, fogata után kötötték a kis ládát, s ők karjukon kislányukkal a szekér mellett gyalogoltak. Így sikerült átjutni a határon. Április 4-re értek haza.
Partiumból Háromszékre
Margittán tíz évet élt a család, itt született második gyermekük is, Éva. A háborút követő időszakban nehéz volt az élet, a lányok egyebek mellett arra emlékeznek, gyermekként sokat álltak sorba fekete kenyérért. Kellemes, maradandó emlékük, hogy ügyes nagybátyjuk karácsonyokon bőségesen állított elő szaloncukrot, s emellett fával is ügyesen dolgozott, ő készítette az első bababútort nekik, ma is őrzik egy darabját. Édesanyjuk barátnőjével babát varrt nekik: megvásárolták a papírmasé babafejeket, ahhoz készítettek ruhát, cipőket. A család másik ága, a fiatalasszony szülei, testvérei Sepsiszentgyörgyön éltek, ő pedig vágyott haza, arra is gondolva: gyermekei jobb oktatásban részesülnek majd. Így 1954-ben újabb lakhelyváltás következett, dolgaikat tehervagonra pakolták, s ezúttal vasúton, de ismét hosszú napokig utaztak. Immár véglegesen haza.
Úgy nézett ki, a családfő állása – varrógép-műszerészként dolgozott – áthelyezés révén megoldódott a szövetkezetnél, sőt, a lakhatást is biztosnak tudták. Miklós az apósa házában megüresedett lakrészbe készült családjával, ám mire ide értek, beköltöztettek oda egy másik szövetkezeti alkalmazottat. Gondnak ez is elegendő lett volna, ám az ügyes kezű műszerészt lakás hiányában azzal büntették, hogy nem fogadták el áthelyezését sem. Végül Előpatakon talált állást egy varrodában, a lakhatás azonban jó ideig szerencsétlenül alakult, a család be sem tudott jelentkezni a hatóságoknál. Gyermekeik úgy emlékeznek, anyai nagyapjuk halála után költöztek végül az ő belvárosi házába. A család legkisebb gyermeke, Mária 1957-ben már Sepsiszentgyörgyön született. Édesapját dolgos, ügyes kezű mesterembernek ismerték a városban, aki mindent megjavított, varrógéptől vasalóig, sőt, az ügyvédek is hozzá vitték írógépeiket javításra. Mindig vágyott haza, Margittára, s mint középső lánya felidézte: hihetetlenül boldog volt, amikor sok-sok év múlva visszakapta a család szőlőjét... Valódi szé­kellyé sohasem vált.
*
Bő két és fél évtizeddel azt követően, hogy Sepsiszentgyörgyre költöztek, a sors mondhatni összefonta útjainkat, bennünket. Kisebbik lányuk – édesanyám iskolatársa és barátnője – a keresztanyám lett, s mert a kommunizmus éveiben az anyák igen keveset lehettek kisgyermekeikkel, így ő és az egész család vállalták: vigyáznak rám, amíg szüleim dolgoznak. Ez évek alatt sajátjukként óvtak, neveltek, öreg házuk nagy asztala körül tettem meg az első lépéseket, s további életem minden lényeges eseménye oda és hozzájuk is kötődik. Unokájuk, gyermekük lettem, ők a „fogadott” nagyszüleim, s ma is szeretettel ragaszkodom mindannyiukhoz. Semmihez sem fogható érzés megélni mostanság, hogy kisfiam is ott játszhat, ott majszolhatja a piros, ropogós almát, ahol annak idején magam is. Szőllősy nagymamáék öreg-öreg almafája körül... Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 28.
Biztonságban a Bolyai jövője
A marosvásárhelyi RMDSZ és a szövetség önkormányzati testületének közbenjárására Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kifizette a Református Egyháznak a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak és a Református Kollégiumnak otthont adó ingatlan elmaradt bérleti díjait. 526.000 lejt utalt a polgármesteri hivatal a református egyház részére, ezzel megtérítve a 2017 márciusa és novembere közti elmaradt bérleti díjakat. Ugyanakkor megállapodás született a felek között, hogy a bérleti szerződést januártól meghosszabbítják (az eddigi szerződésben foglaltak módosítása nélkül). „Fontosnak tartjuk, hogy biztonságban tudjuk a magyar oktatást Marosvásárhelyen, ezért mindent megteszünk a jövőben is azért, hogy a két iskolát ne fenyegesse semmi, aminek értelmében megkérdőjelezhető legyen a működésük a jövőben”, fogalmazott Magyary Előd, az RMDSZ frakcióvezetője. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 28.
Guruló szórványkavicsok
Elárvuló kövek
Bárba szorult kulturális élet
Mezőseptér irányába folytatjuk utunkat, ahol mindössze öt magyar – mind református – él. Útközben értesülünk arról, hogy a templom gondnoka, annak ellenére, hogy korábban megígérte, nem tud fogadni. Így csak rövid kitérőt teszünk, és lefotózzuk az ortodox temető szomszédságában az erdő szélén álló cserépborítású templomot, amely javításra szorul. Hogy ki szán erre majd pénzt, és lesz-e akinek, egyelőre megválaszolatlan kérdés. A faluból felkapaszkodunk egy dombra, majd egy erdőn átvezető úton kanyarodunk le Mezőörményes községközpontba, ahol az itteni szórvány legnagyobb református közössége él, összesen 47-en vannak.
Mezőörményes a legkorábban ismert adatok szerint a Kán nemzetségbeli László vajda és fiai birtoka volt, amelyet 1321-ben I. Károly király Kácsik nemzetségbeli Mihály fia Péternek adott adományul Myke magtalan halála miatt. 1329-ben I. Károly több birtokkal együtt elcserélte a Hontpázmány nemzetségbeli Pogány Istvánnal, ő 1336-ban továbbcserélte Zyluas-i Sumbur fiaival, Gyulával és Petheuval, valamint Gyula unokájával, Pál fia Andrással, olyan területekre, amelyeket szegénységük és elpusztulásuk miatt sem hasznosítani, sem megőrizni nem tudtak. Egy peres ügyben 1413-ban említik a települést, amikor a tuzsoni Bolgár Miklós bevádolta az Örményes birtokon lakó Mihály vlah kenézt és Mánt, hogy Dragus nevű jobbágyától elvettek egy 40 forint értékű lovat, forintját száz új dénárral számítva. 1554-ben Somy Anna örményesi és egyéb birtokbeli részének negyedét férje, Kechkemeth-i Pathochy Boldizsár részére kötötte le, annak a 8000 forintnak fejében, amelyet tőle kapott, hogy az apjától örökölt ékszereit, amelyeket zálogba kényszerült adni peres ügyei és fiai neveltetése érdekében, visszaszerezhesse. Kastélyát 1638-ban említik először. 1910-ben 1401 lakosából 1042 román és 314 magyar, 1992-ben a 2430 lakosából 2215 román, 117 cigány és 97 magyar volt. A 2011-es népszámlálási adatok szerint 1949 lakója volt a községnek, 87,33%-uk román, 8,41%-uk roma, 2,57%-uk magyar nemzetiségű.
Kiváló aszfaltos úton kanyarodunk a házak között. Egy nagy telken van a református templom, mellette jókora parókia, amely jelenleg lelkipásztorhiány miatt üresen áll. Szépen rendezett udvarra lépünk be, ahol Silimon Dénes és felesége, Erzsébet fogad. Leülünk a konyhában, és rögtön a múltról beszélünk. Fiatalkorukban kétszer annyi magyar volt a faluban, mint most. Dénes IMSZ- (Ifjú Munkások Szövetsége) titkár volt. Hétvégeken rendszeresen báloztak. Színjátszó csoport is működött. Emlékezetük szerint 1963-ig négy osztályig volt magyar oktatás is. Az 1970-es években megindult a sorvadás. Akkor városba mentek, ma már külföldre távoznak a fiatalok. Az istentiszteleteken, egyházi ünnepek kivételével nem igazán gyűlnek össze a magyarok. A fiatalok nem tudnak táncolni, énekelni, mint hajdanán – mondja Silimon Dénes, majd hozzáteszi, időnként a bárban azért magyar zene van. Nem véletlenül. A tulajdonos Silimonék lánya, Tomşa Ilona, az RMDSZ helybéli szervezetének a vezetője, Dumitru Tomşa (román) polgármester felesége. Neki aztán nem mernek szólni azok a románok, akik betérnek a bárba, és esetleg nem tetszik az, amit hallanak. Aztán viccesen megjegyzik, hogy lányuk jó házasságban él: az RMDSZ „egybekelt” a PNL-vel, most az ALDE-val. Tisztelik egymást a faluban a magyarok és a románok, a vejük ért magyarul, és jó gazda. Minden utcát leaszfaltozott, felújították a kultúrotthont, rendbe tették a községközpontot, a lehetőségek szerint törődnek az emberekkel. Akkor van remény, hogy megmaradjanak! – jelentem ki. Erre a házaspár elgondolkodik, majd Dénes elmondja: a fiatalság nem szeret gazdálkodni. Ha egy kicsit felkarolnák, talán többen maradnának a falun. Hogy meddig, nem tudni.
Elköszönünk, mert nem messze tőlük Pásztor Lajos presbiter és felesége, Erzsébet is vár ránk. Jó gazda portáján vagyunk. Kőből épült csűr és ól áll a hátulsó udvaron, a kert a ház mögött messze lenyúlik a völgybe.
– Van olyan nap, amikor nem kell jó napottal köszönni – mondja Pásztor Lajos, majd hozzáteszi, azért a szomszédban levő magyar családdal rendszeresen tartják a kapcsolatot. Azon igyekeznek, hogy a templomban ne csak egyházi ünnepekkor gyűljenek össze. Az idén, ha szerényen is, de megünnepelték március 15-ét. Volt anyák napja is, ajándékcsomagokat is készítettek. Gazdálkodnak, ahogy tudnak, de nem panaszkodnak. Azt szeretnék, hogy a parókia minél többször benépesüljön. Csak legyen, aki eljöjjön. Ha kevesen is vannak, de összetartanak, akkor helytállhatnak az őrhelyen – vonjuk le a következtetést, miközben mindketten kikísérnek a kapuig.
Agyúval (is) őrzött kastély
Mielőtt az útirányt Beresztelke felé vennénk, egy kis kitérőt teszünk a községközpontban levő kopott külsejű, egykori Bánffy-kastélyhoz. Egyik oldalán felirat: kultúrotthon. Betört ablakai, az udvaron levő szemét és gaz arról árulkodik, hogy rég nem használták. Fotózom, mire az udvaron levő egyik épületből előkerül egy alkoholtól felpuffadt arcú férfi, és rám szól: tilos fényképezni! Elmondom: békés szándékkal jöttünk, csak a kastély helyzetéről szeretnénk érdeklődni. A földszinten levő sötét helyiségbe invitál, s közben mondja, a tulajdonosok őt bízták meg, hogy vigyázzon az épületre, mert ha nem, a cigányok mind elhordanák. Szállást adtak neki, ő pedig senkit sem enged be. Készségesen megadja a tulajdonos telefonszámát, mert ő nem mondhat semmit, nem is tud. A múltját sem ismeri és a jövőjét sem. Pedig nem is akármilyen épületbe költözött be.
A település 1638-ban került I. Rákóczi György tulajdonába, aki a görgényszentimrei várához vezető úton, pihenőhelyként egy korábbi, tornácos, földszintes udvarház helyén 1639–1641 között kastélyt építtetett. Korabeli források szerint az épület téglából, kőalapokra épült, földszintjét az emelettel egy kőből készült oszlopos lépcső kapcsolta össze. A földszint szobái boltozottak voltak, az emelet szobái síkmennyezetet kaptak. Az udvarház alsó ablakait vasráccsal látták el, az épületet pedig fecskefarkú cserepekkel födték be. Az udvarház II. Rákóczi György idején a Barcsai, végül a (losonczi) Bánffy család tulajdonába került, Bánffy Dénes 1667–1668 között felújíttatta. 1721-ből származik az a leltár, amely leírja a korabeli állapotokat. A jelenlegi épület a 18. század végén nyerte el mai formáját. A 19. század elején több alkalommal kisebb felújításokat végeztek, többször javították a tetőzetet, fedélszéket, illetve kicserélték a nyílászárókat is. Legutóbb 1962–1967 között végeztek jelentősebb helyreállítási munkálatokat, amelyeket pénzhiány miatt nem fejezhettek be. A kommunizmusban az emeleten kultúrotthon, könyvtár, a földszinten pedig iskola működött. Hozzá tartozott még egy gabonaraktár is. A kastély eredeti berendezése, illetve a díszítése részleteiben sem maradt fenn. Valamikor egy kis tó is állt gyönyörűen rendezett parkjában.
Telefonon beszélgettem a kastély jelenlegi tulajdonosával, a szászsebesi (Sebeş Alba) Cosmean Cosminával, aki elmondta, hogy Ludovic Zaharia 1937-ben vásárolta meg az épületet a tulajdonos Bánffy gróftól. Tőle vette meg Branea Eugen, az ő nagyapja. Így igényelte vissza jogos tulajdonát, amelyet a 10/2001-es törvény alapján 2012-ben meg is kapott. Elmondta, szándékában áll valamilyen turisztikai létesítménnyé alakítani, azonban még nincs elképzelése, hogy miként. A beszélgetésből viszont kiderült, hogy még azt sem tudta, hogy milyen dokumentáció szükséges egy műemlék épület helyreállításához. Arra is gondolt, hogy támogatja egy falumonográfia szerkesztését, amibe a kastély történetét is belefoglalja. Egyelőre azonban csak a szándéka és az elhatározása van, nem létezik terv, és a pénzről sem igazán beszélt. Az épületre nemcsak a megbízott őr vigyáz. Szomszédságában áll a második világháborúban elhunytak emlékoszlopa, amelyet két korabeli ágyú övez. Az egyik mintha a kastélyt is védené, vagy perlekedne vele. Mert az épület és a fegyver is a letűnt idők néma tanúja, csak éppen másról regélnek.
*
Vannak emberek, akik még mesélnek a közelmúltról és a jelenről, amely lassan történelemmé lesz. A magaslatokra épült templomok őrzik még a falak közé zárt szavakat, a magyarul elmondott zsoltárokat, igéket, aztán maradnak a kövek, amelyek kaviccsá porladnak, és egyszer majd homokként szétszóródnak a szélben. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 28.
Generációk karácsonya Majláthfalván
Talán érdekesnek hangzik a beharangozó cím, de általánosságban így lehetne jellemezni Krisztus Urunk születésének megünneplését falunk templomában.
Először a főszereplők a gyerekek voltak, akik a 24-én délelőtt celebrált szentmisén mutatták be a Kisded születésének történetét. A karácsonyi program előkészítésénél fontos szerepet játszottak Bárdi Melitta és Szőke Szandi, akik a szöveget, illetve versprogramot összeállították, majd segítettek a próbákon, valamint az előadásban is. Fontos szerepet játszott Jenes Feri bácsi is, aki harmonikájával kísérte a gyermekek énekét. Nem utolsósorban a gyermekek ügyességét is meg kell említeni, akik programjukkal szépen átlendítettek bennünket az adventiből a karácsonyi hangulatba.
A stafétabotot a fiatalok vették át, akik az éjféli szentmisén énekeltek. Nagy segítséget jelentett – a daloló fiatalok kórusán kívül – Sós Timothy egyetemistánk elektromos gitárkísérete is, mely által ritmikusabb volt a betlehemi Kisded által hozott öröm ujjongó hangulata. Említésre méltó az is, hogy a tánccsoport tagjai is a fiatalok szentmiséjén ünnepeltek velünk.
Következett a karácsony-napi „népi” szentmise, melyben az annyira ismert és kedvelt karácsonyi énekeket a hívek második és harmadik generációjának bátor és örömteli templomot betöltő hangja szólaltatta meg Jenes Feri bácsi harmonika zenéjének kíséretében. Krisztus születése a templomban ezáltal a különböző korúak együttes ünneplése volt. Ezt teljesítette be néhány órával később a gyermekek programja a pünkösdista gyülekezetben, a református imaházban, valamint a tánccsoport által szervezett sikeres bálban is.
Újból beigazolódott: bár Majláthfalva „egy bejáratú” végállomásnak tűnik, itt élet van, közösség és közös ünneplési hajlam. Miklós Csaba, majláthfalvi plébános / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 28.
Folytatjuk a köztéri iparművészeti emléktárgyak felleltározását
Továbbra is számítunk olvasóink segítségére
Egy szemfüles olvasónk figyelmeztetése nyomán, miszerint a Főtér sarkán elhelyezett monarchiabeli tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopnak váratlanul nyoma veszett, elkezdtük összeállítani ezen „kordokumentumok” jegyzékét. Több mint egy éve közöltük le először a Kolozsváron fellelhető tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopok és utcai csatornafedők általunk számba vett jegyzékét. A valamikori kincses városnak már sok ilyen emléke eltűnt, és a jelenlegi lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a több mint száz éve kihelyezett, pontos adatokat közlő műtárgyaknak egykori rendeltetéséről. A fennmaradtakat önerőből és olvasói segédlettel leltároztuk fel, az utóbbiak önkéntes közreműködését ezúttal is köszönjük. Olyan tudománytörténeti és egyben iparművészeti tárgyakról van szó, amelyeket a huszonegyedik század embere korszerű technikai eszközökkel könnyűszerrel helyettesíthet, de hitelességük ma is vitán felüli.
2016 decemberében felhívással fordultunk olvasóinkhoz, próbáltuk közösen felleltározni a még meglévő hasonló emlékeinket: a magasságmérő oszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban fellelhető magyar feliratú csatornafedőket. Ha látnak ilyen tárgyakat, értesítsenek bennünket, hogy hol, és milyen állapotban találhatók, az sem baj, ha fényképeket is mellékelnek a tájékoztatáshoz. Így jelzett nekünk Cs. Gy., K. Z., F. E., M. L., J. GY., K. J., P. A. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést.
Városunkban jelenleg a következő helyszíneken elhelyezett magasságjelző fémoszlopokról tudunk: a magyar színház épülete mellett (felirata olvashatatlanná kopott); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVII 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, tábla a falon (XXXV 349.314); Mócok útja 62., tábla a falon (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Deák Ferenc/Eroilor 48. (a román színház felőli oldalon, tábla a falon: 6/ 342844), a Főposta épületén (VIII 340.495), Élian-palota (Ferenc József/Horea út 2., 12/348.349), Árpád híd Radák/Dacia utcai hídfője. Megjegyzés: az Árpád híd újjáépítése során a magasságmérő oszlop nem sérült meg, ma is a helyén, az északi hídfőnél található.
A többnyire megkopott, de még használatban álló, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült beazonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 3., 11., 16.; Fogoly/Potaissa és Egyetem utcák sarka; Orbán Balázs/Actorului u. 14. és 27.; Beszterce u. 16., 26–30., 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 4. és 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78.; Szentlélek/V. Fulicea 7., Zsigmond király/Călugăreni 6.; 17., 27.; Kismester/Bob és Kötő/Raţiu utcák kereszteződésében; Postakert/Cuza Vodă 4.; Budai Nagy Antal/Dorobanţilor 31.; Szappany/Nyomda u. 4–6.; Bocskai/A. Iancu tér, a Vasútigazgatóság bejárata; Csermalom/Gorunului 18.; Szamosközi/H. Barbusse és Móricz Zsigmond/Bucureşti utcák sarka; Kájoni János/Călugăreni u. 6.; 17., Kőváritelepi Közép/Carpaţilor utca 19.; Pata-középsor/Minerilor u. 46.
Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket, hiszen történelmünk, civilizációnk apró, de a maga nemében jelentős részleteiről van szó. Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 28.
„Por és Istenpor vagyunk…”
Milyen lesz az a visszaröpülés, /amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, / kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, / hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz / e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló / közös fészkébe? – nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. (Pilinszky János)
Karácsony második ünnepén, Szent István első vértanú napján különösen nehéz szavakat találni a búcsúzáshoz, a búcsúztatáshoz. Az isteni ige megtestesülését ünnepeljük, azt, hogy az örökkévaló Isten szent fiában a történelemben tapasztalható, mondhatni fogható módon kimondta, kinyilatkoztatta magát és kétezer évvel ezelőtt konkrét választ adott két nagyon fontos kérdésre. A megtestesülés óta már nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, milyen az Isten. Isten olyan, mint a megtestesült ige, Jézus Krisztus. És ha azt kérdezik tőlünk, hogy milyen emberré kell lennünk, akkor a választ szintén Jézus Krisztusban maga a Teremtő adja meg nekünk. Olyanokká, mint Jézus Krisztus. S amikor most a főesperes úr koporsója mellett hitvallást teszünk az ige megtestesüléséről, akkor azt is hozzá kell tennünk a hitvallásunkhoz, hogy minden emberi életben, minden hittel megélt, reménységben megharcolt és szeretetben odaadott életben a sokszor oly távolinak tűnő, „rejtőzködő” Isten mutat meg magából egy darabot. József Attilával vallom én is most e koporsó mellett: „Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. / Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek.”
Egy történet szerint két szerzetes azt olvasta valahol, hogy messze tőlük létezik egy hely, ahol az ég és a föld összeér, egybeáll. Éppen ezért elindultak, hogy megkeressék ezt a helyet. Hosszú, fáradságos út után, sok-sok viszontagság közepette, de nagyon sok szép tapasztalatot szerezve fáradtan érkeztek meg a helyhez, ahol egy ajtóba botlottak. Miután bátorságukat összeszedve, de mégis félve-remegve beléptek az ajtón, rá kellett döbbenniük, hogy az ajtón keresztül abba a cellába léptek be, ahonnan nagy reményekkel egykor elindultak.
A hely, ahol a föld és az ég összeér, nem más, mint az a tér, ahol éppen most vagyunk, nem más, mint a testünk, amely lélegzik még, nem más, mint a lelkünk, mert test, szellem és lélek hármasságában és mégis egységében élünk mindaddig, amíg nem marad más belőlünk, mint a lelkünk, az „Istenpor”, csak néhány porszem és a szeretni tudásunk.
Ezekben az órákban nem az a dolgunk, hogy elhunyt testvérünk életét méltassuk, hanem hogy Isten igéjének vigasztalását befogadjuk abban az eucharisztikus közösségben, amellyel maga a testté lett ige, az Úr Jézus Krisztus jön közénk a maga valóságos jelenlétével és vigasztalásával. Mindezek mellett persze engednünk kell, hogy e vigasztalás elhunyt testvérünk életéből áradjon ránk.
Főesperes urat jó negyedévszázaddal ezelőtt ismertem meg, amikor még olyan serdülő fiatal voltam, aki egyszerre küszködött a lázadó korszakával és a biztonság, a biztos pontok keresésével. „Mindentől messze, de a szívhez közel, csinálj csodát és én elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog…”, valahol ezzel az életérzéssel, ettől a vágytól hajtva kerestem valami biztosat. Nagy kegyelemként éltem meg, hogy pont akkor, 14 évesen, Székelyudvarhelyen, az általa szervezett és vezetett egyházközségben egy olyan egyházképem alakulhatott ki, ami a biztonságról beszélt, ahol biztonságban tudhattam magam, ahol jó volt részt venni a szentmiséken, zarándoklatokon, ifjúsági órákon, hittanórákon, mondjam ki: ahol jó volt katolikusnak lenni. A pezsgő vallási élet, amelyet ott szervezett, sokunknak volt mentsvára és melegágya, sok nem csak papi, de tanítói, orvosi, színészi, és ki tudja még hányfajta hivatásnak. Élmény volt a Szent Miklós hegyére járni, oda tartozni és megtapasztalni, hogy a sokszor merevnek tűnő struktúrák mögött hiteles élet alakulhat, amely az egyházhoz való hűségből és szeretetből fakad.
Azt tapasztaljuk, hogy minden ember élete valamilyen projekt mentén alakul. Mintha csak akkor lenne jogunk az élethez, ha valami nagy projekt részesei vagy éppen levezénylői lehetünk, mintha csak akkor lenne az élet vállalható, ha egy személyes nagy projekt igazolná azt. Főesperes úr életéből számtalan nagy projektet említhetnénk, amiket ő tényleg úgy harcolt meg és vitt teljesedésbe, mintha a saját élete függött volna tőle, mintha a saját értékessége, az életének értelme lenne az. Mindig azon volt, hogy valami újat, szebbet, jobbat hozzon létre és másokat is motivált, hogy kezdeményezzenek, lépjenek, tervezzenek. Amikor kicsinyhitűen én magam kerültem olyan helyzetbe, hogy a szükség egy ilyen projekt kivitelezésére indított, ő maga volt, aki bátorított: „hozzá kell fogni, István, minden esélytelenség ellenére, még a félelmeid ellenére is – mondta nekem, mert ha nem fogunk hozzá, nem lesz soha semmi”. S valahogy így lett az ő tervei mentén gabonásból hittan és ifjúsági terem Csíkszentgyörgyön, ferences zárda, óvoda a Mallersdorfi nővéreknek, szép modern temploma a Bethlen-negyedieknek, papi öregotthona az egyházmegye kiérdemesült papságának, Márton Áron ifjúsági háza, és még ki tudja mi mindene a Székelyudvarhelyieknek, így lett önálló plébániája a szombatfalviaknak, temploma a boldogfalviaknak, Szent István temploma a Donát negyedieknek, bölcsődéje és óvodája sok magyar katolikus és nem katolikus gyermeknek, szállása sok Kolozsváron tanuló székelyföldi egyetemistának, hogy csak a fontosabb projekteket említsem. Sokszor kérdeztem, hogy mi szükség az ezekért vállalt sok vitára, küzdelemre, konfrontálódásra, álmatlan éjszakára, konfliktusra emberekkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, paptestvérrel, elöljárókkal. Nem találtam más választ, mert nem is kaphattam, mint azt, hogy Isten és az egyház iránti szeretet miatt és csakis ebből kifolyólag, mert csak emiatt érdemes. Az egyházáért mindent képes lett volna odaadni és feláldozni: pénzt, energiát, időt, kapcsolatait, sokszor családtagjait, álmait.
Mindezek mellett és mögött nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a főesperes úrnak nem csupán kövekhez köthető tervei voltak. A közösségépítés és -formálás olyan formáját művelte mindenekelőtt Csíkszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, amelyben a személyességnek hihetetlen szerepe volt. Nem legenda, hogy név szerint ismerte a csíkszentgyörgyieket, és ha egy nevet említettünk neki akár Udvarhelyről, akár kolozsvári hívei közül, rögtön tudta kötni azt, nem csupán egy lakcímhez, de egy fontos eseményhez, élethelyzethez, sokszor gondhoz, problémához.
És nem csak ezek a kedves ismerősök, egykori hívek és éppen aktuális rábízottak, de bárki, aki szükséget szenvedett valamiben, aki kért tőle valamit, az nem távozhatott üres tarisznyával, mert figyelmességben és nagyvonalúságban nem lehetett versenyezni vele. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy ő ne tudjon segíteni, hogy ne találjon valami megoldást, hogy ne olyan megoldást találjon, ami valóban segítségére van a szükséget szenvedőnek. Főesperesként mindig igyekezett bizalmasan kezelni papjai gondját, kiállni mellettük, ha bármivel kikezdték őket.
Nagy álma volt, hogy a „kőszentmihály” terv, a templom restaurálását megvalósíthassa, levezethesse. És ez most nem adatott meg neki. Kicsit olyan ez most, mint Dávid király templomépítési projektje, amit az Úr nem írt alá Dávidnak. Nátán próféta tolmácsolta neki a drámai üzenetet.
A halálos ágyon kiesik a kezünkből minden projekt. Az életünk projektek mentén teljesedik ki, de soha nem projektjeink által teljesedik be! A halálos ágyon elveszítjük az általunk kontrollált biztonságunkat, elveszti számunkra az értékét mások elismerése és elporlad korábbi hatalmunk és sok önző akaratunk. Választás elé kerülünk, a sok kicsi választás után végre az igazi döntés elé: én akarom adni magamnak az életet vagy a Jóistentől fogadom el azt. Amikor már tudtuk, hogy baj van, írtam neki egy smst, amelyben ez állt: „Imádkozom érted! Bízom benne, hogy ebben a helyzetben is tapasztalod a Jóisten jelenlétét, és most csak az Ő jelenlétére összpontosítasz.”
A legutolsó találkozásunkkor tudta, hogy az egyetemisták esti miséjére siettem. Búcsúzáskor csak ennyit mondott: Üdvözlöm a fiatalokat, a rád bízottakat! Amikor már tényleg csak a betegségére kellett volna összpontosítania, akkor is megmaradt ilyen figyelmesnek, érdeklődőnek.
Én ezt a lelkigyakorlatozást láttam ebben a kegyetlen folyamatban, amit végig kellett élnie az elmúlt két hónapban. Szépen, lassan engedte el a projektjei által megteremtett biztonságát, elengedett mindenféle elismerést és hatalmat, és az akaratából és akaratosságából is csak arra őrzött meg egy parányit, hogy kapcsolatban maradhasson a látogatóival, mellette virrasztó rokonaival, lelki gyermekével, a szentségeket kiszolgáltató „papfiaival” és paptestvéreivel. Gyakran imádkozták Szent Ignác suscipe-imáját: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet és egészen akaratomat. Mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, neked Uram visszaadom. Mindenem a Tiéd, rendelkezzél vele akaratod szerint. Add nekem a szeretetet és kegyelmet, mert ez elég nekem. Szépen ment el! Mintegy belelehelve lelkét Teremtője biztos karjaiba, egyesülve azokkal, akik megelőzték őt ebben a nagy elengedésben és átmenetben. Az „Istenpor”, amit magában hordott immáron, örökre egyesült azzal az Istennel, akitől származott, és akit magában hordozva tanúskodott földi életében. Amikor most utolsó útjára indítjuk, hogy ott nyugodjon, ahol végakarata szerint nyugodni kívánt, adjunk hálát érte, köszönjük meg mindazt, amivel általa a Teremtő megajándékozott minket, és valljuk meg mi is a költővel, hogy nemcsak por, de Istenpor vagyunk. S visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek. Ámen.
Takó István plébánosnak, egyetemi lelkésznek a Szent Mihály-templomban Kovács Sándor lelki üdvösségéért bemutatott szentmiséjén elhangzott prédikációja Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 28.
Népek karácsonya – a Kolozsvári Magyar Opera karácsonyi koncertjéről
Népek karácsonya címmel tartott karácsonyi koncertet a Kolozsvári Magyar Opera. Nemhiába választották a szervezők ezt a címet immár második éve, az opera művészei valóban magukra öltötték a népek legértékesebb zenei öltözeteit.
A koncert első felében Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa örvendeztette meg a közönséget. A két éve létesült kórus szemmel látható, de főleg füllel hallható fejlődése Kovács Dalma karvezetőnek köszönhető, akinek munkája által büszkélkedhetünk Kolozsvár számos tehetséges gyermekével. Idén a 60 tagú kórust Kálló Krisztián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmesteri tagozatának elsőéves doktorandusza készítette fel és vezényelte a koncert első részében. A repertoár mérlege többnyire a magyar folklór felé billent, e magyar zenei „népviseletet” pedig a Tokos zenekar kísérete ékesítette. A közismert és közkedvelt együttes nemcsak profizmusával, hanem hatalmas lendülettel és lélekjelenléttel varázsolta vissza népünk hagyományos karácsonyának töredékeit, az autentikus zenei világot.
Mielőtt még távolabbi népek karácsonyi zenéi csendültek volna fel, kis ideig hazaibb tájak dallamait hallhattuk. Mivel idén Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály emlékévet tartunk, ennek tiszteletére a repertoárt három Kodály acapella mű gazdagította. A koncert második fele képezte többnyire a nemzetközi repertoárt, de a gyermekkórus előadása által is volt alkalmunk betekinteni más népek karácsonyi zenei világába. Ilyen volt például a spanyol A La Nanita című dal, amelyet Babţan-Varga Flórián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia gitár szakos hallgatójának kiváló kísérete tett színesebbé. Az előadó játéka és a kórus őszinte előadásmódja szinte kézzel foghatóvá varázsolta a spanyol kultúra egy kis töredékét.
A gyermekkórus utolsó száma, és egyben a koncert első felének zárómomentuma A bölcsőnél című dal volt, avagy a közismert Kirje, kirje, kisdedecske Bárdos Lajos és Jobbágy István átdolgozásában, a zenekar tagjaiból alkotott kvintett kíséretével. A zene megtette hatását: nem a média által közvetített idilli képeket sugallta, hanem a bensőségesen karácsonyi, kicsit meleg, de kicsit sötét, kicsit fájó és kicsit megrendítő hangulatot.
Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa igencsak színvonalas előadást nyújtott az idei koncerten: a végeredményhez nem csupán a kiváló szövegkiejtés és a tökéletes intonáció járult hozzá, hanem a művészi előadásmód is, amelynek legfőbb forrása a gyermeki lélek őszinte hangja.
A Népek karácsonya zenei vezetője Horváth József volt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, aki a koncert második felében át is vette a karmesteri pálcát. De nem csupán szervezési és karmesteri munkájával járult hozzá az előadáshoz, hanem ő zenésítette meg és hangszerelte egy részét azoknak a műveknek, amelyeket a kórus és a szólisták énekeltek.
A koncerten közreműködött a magyar opera ének- és zenekara. A Kulcsár Szabolcs karigazgató irányította énekkar, valamint Nagy Zoltán, Covacinschi Yolanda, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor és Peti Tamás Ottó énekművészek által előadott igazán különleges, egyedi és kifinomult stílusban hangszerelt művek valódi sikert hoztak.
Franz Schubert egyik legismertebb művét, az Ave Mariát most Sabin Păutza román karmester és zeneszerző átdolgozásában hallhattuk, a kolozsvári közönség által jól ismert Ábrahám Gellért előadásában. A tökéletes intonáció és a tiszta gyermeki hang ötvözete szívhez szóló pillanatokat nyújtott.
A koncert zárómomentuma a Csendes éj volt. Az 1818-ban komponált, ma már a legtöbb nép körében ismert és népszerű dal idén igencsak különleges feldolgozásban hangzott el az opera színpadán, szintén Horváth József tehetségének és tudásának köszönhetően. A dalt közösen adta elő a gyermek- és felnőtt kórus, a zenekar és szólisták, illetve velük együtt énekelt a közönség is. A magasztos és meghitt hangulatot a fő dallamra épített szoprán szóló dallamív fokozta, Balázs Borbála előadásában.
A Népek karácsonya csenddé, megnyugvássá szelídítette bennünk az ünneppel járó rohanást és zajt. Emlékeztetett és figyelmeztetett a külsőségek mögött megbúvó lényegre. Antal Zsuzsanna / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 28.
Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba az anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások
Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba január elsejétől Romániában azok az áprilisban elfogadott törvénymódosítások, amelyek a kórházakban és szociális intézményekben segítik elő a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: sem az egészségügyi minisztérium, sem a munka és szociális szolidaritás minisztériuma nem dolgozta ki a hatályba lépés előtt a törvénymódosítások végrehajtási utasításait. Korábban a törvénymódosítást kezdeményező RMDSZ azt közölte: nagymértékben a végrehajtási utasításokon múlik, hogy a törvénymódosítás valóban kiterjeszti-e az anyanyelvhasználat jogát az egészségügyre és a szociális intézményekre.
A munkaügyi tárca az MTI kérdésére közölte, hogy egy kerettörvény módosításáról lévén szó, nem szükségesek a végrehajtási utasítások, az egészségügyi minisztérium pedig egyelőre nem válaszolt az MTI kérdéseire. A munkaügyi tárca azt is hozzátette: mivel a törvénymódosítás a közigazgatási törvény küszöbértékeihez köti a kisebbségi nyelveken beszélő személyzet alkalmazásának a követelményét, a közigazgatási törvény végrehajtási utasításait kell irányadónak tekinteni ebben az esetben is. Korodi Attila szerint a törvényeket január elsejétől alkalmazni kell akkor is, ha nincsenek hozzá végrehajtási utasítások.
Kicsit sarkítva: ha nem alkalmazzák, az hivatali visszaélésnek számít” – tette hozzá a politikus. Úgy vélte: az RMDSZ politikusaira hárul a feladat, hogy 2018 elején meggyőzzék az illetékeseket a kormányhatározatok kibocsátásának a szükségességéről. A frakcióvezető szerint az egészségügyben várható a nagyobb ellenállás, mint a szociális intézményekben.
A román képviselőház április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. Klaus Johannis államfő előbb alkotmányossági vizsgálatot kért, de az alkotmánybíróság pozitív véleményezése után kihirdette a törvénymódosításokat.
Az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) arra figyelmeztetett, hogy a törvénymódosítások nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról. Az AGFI példaként azt hozta fel, hogy egy kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni” a módosított törvények előírásainak.
A civil jogvédők aggályaira válaszolva az RMDSZ a végrehajtási utasítások fontosságát hangsúlyozta. „Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben” – fogalmazott közleményében az RMDSZ. A szövetség szerint a törvénymódosítás az „anyanyelvhasználat lehetőségét bővítette”. MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. december 28.
A térség gazdasági fellendítése volt a cél
Emléktábla az EKE-nek
A Bod Péter Megyei Könyvtár előterében december 21. óta háromnyelvű emléktábla hirdeti, hogy 1892. április 3-án itt alakult meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) Háromszéki Osztálya. A 125 éve lezajlott eseményre Pótsa József főispán kezdeményezése nyomán került sor az akkor vármegyeházként működő lenyűgöző épület gyűléstermében.
A megalakításhoz szükséges 30 tag toborzása érdekében a Székely Nemzet napilap hasábjain Pótsa felhívást intézett a vármegye lakosságához. A főispán indoklása szerint az egyesület létrehozását a térség természeti értékeinek a megismertetése, és ezáltal az ország turisztikai vérkeringésébe történő bekapcsolása tette szükségessé, a gazdasági fellendülés biztosítása érdekében. 2017 nyarán pedig ugyan ezzel a szándékkal szervezték meg Rétyen az országos vendégtábort – elevenítette fel a kezdeteket ünnepi beszédében Dukrét Lajos, az EKE háromszéki elnöke.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató az egybegyűlteket köszöntő beszédében rámutatott, az emléktábla kivitelezése és felszerelése Zoltáni Béla és Zoltáni Lóránt helybéli szakemberek érdeme, akik ennek a költségeit is teljes mértékben állták. Háromszék jelenleg hivatalban lévő választott vezetősége – elődeihez híven –szintén feladatának tekinti a térség gazdasági fellendítését, így a turizmussal és vendéglátással foglalkozó cégek, vállalkozók, valamint egyesületek támogatását is – emelte ki rövid felszólalásában Grümman Róbert, a megyei tanács alelnöke.
Az EKE Háromszéki Osztályának megalakulásáról és működéséről dr. Tóth Szabolcs történész tartott előadást. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy az EKE-t az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) hozta létre, és alapító közgyűlését 1891. január 12-én tartották Kolozsváron. A következő év első negyedében megalakult Háromszék vármegyei osztály elnökévé Pótsa József főispánt, alelnökeivé Tompa Miklós alispánt, Seethal Ferenc nagybirtokost, Csipkay János erdőmestert, Gregus János bányaigazgatót, Hollaki Attila főszolgabírót és Dobay János rendőrkapitányt, titkárává pedig Berecz Gyulát, az állami iskola igazgatóját választották.
Az egyesületnek nem volt fizetett tisztségviselője, anyagi hátterét kezdetben a tagok hozzájárulása biztosította. Az EKE tevékenységét négy fő irányvonal: a turistamozgalom felkarolása és kiszélesítése, a néprajzi értékek megismertetése, a fürdők kiépítése és népszerűsítése, valamint az idegenforgalom fellendítése határozta meg. Így az sem véletlen, hogy egyik értelmi szerzője és cselekvő résztvevője volt a Tusnádfürdőn 1902-ben megtartott Székely Kongresszusnak, mely Székelyföld gazdasági fejlesztésének tervét volt hivatott kidolgozni.
A trianoni döntés után az Erdélyben berendezkedő román hatalom elkobozta az EKE vagyonát, az általuk épített hidakat, turistautakat és kilátókat pedig lerombolták, ezért tevékenysége beszűntetésére kényszerült. Az 1934-ben újraalakult háromszéki osztály Fogolyán Kristóf orvost választotta elnökének, aki azt nagy lendülettel és sikeresen irányította 1945-ben bekövetkezett beolvasztásáig. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. december 28.
Kovács Sándor halálára
Hiába mondjuk azt, néha túlságosan is magabiztosan, hogy régi ismerősünk a halál, mert amikor a saját házunk táján látogat meg, olyan, mint hogyha sohasem találkoztunk volna vele. Nos, ez is egy ilyen halál.Az alig két hónappal ezelőtt meghalt Kádár István kolozsvár-monostori paptestvérünket Búzásbesenyőn még ő búcsúztatta, és lám, most tőle kellett elbúcsúznunk karácsony másodnapján a Szent Mihály oltalma alatt álló gótikus kolozsvári templomban.
A halál képezi tulajdonképpen annak a nagy fontosságú kérdésnek a kulcsát, hogy mi is az ember. Ezért mondhatom talán azt is, valójában születése pillanatában hal meg az ember, még akkor is, ha ez a pillanat majdnem 70 évig tart.
Kovács Sándor a Maros megyei Székelykálon született 1948. április 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányai, majd a gyulafehérvári katolikus teológia elvégzése után Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1972. április 9-én. Segédlelkészként kezdte papi pályafutását Sepsiszentgyörgyön, majd folytatta Marosvásárhelyen, aztán önálló plébános lett Csíkszentgyörgyön. Ezt követően 23 esztendőn keresztül székelyudvarhelyi lelkipásztorként működött igen eredményesen, s kereken 10 évig kolozsvári plébánosként, illetve a kolozs-dobokai kerület főespereseként bizonyította lelkipásztori és vezetői rátermettségét, a Szent Mihály egyházközség és templom felelős papjaként.
Kovács Sándor közösségépítő és a szó szoros értelmében templomépítő munkáját kell méltatnom elsősorban. Ő építtette a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot, Boldogfalván az új templomot és plébánia épületet, valamint a multifunkcionális közösségi házat, és köztudottan ő fejezte be a kolozsvári Szent István király oltalma alá helyezett korszerű istenházát is, a Dónát úton.
Valamennyi állomáshelyén természetesen lelki téren is nagyon figyelemreméltó munkát végzett. Fontos feladatának tartotta a hagyományos egyházi és nemzeti ünnepek precíz és mozgósító erejű megszervezését, népes elsőáldozások és bérmálások előkészítését és levezetését, a gondjaira bízott fiatal segédlelkészek hosszú sorának a sokrétű pasztorációs munkába való szakszerű bevezetését, ezzel párhuzamosan újabb papi hivatások ébresztését, valamint a különféle társadalmi és kulturális igényből született rendezvényeknek, nem utolsósorban a kerületéhez tartozó plébániáknak és lelkipásztoraiknak az anyagi és erkölcsi segítését. A sok egyéb teljesítmény mellett külön is kiemelendő a mallersdorfi szegény ferences nővérek újraletelepítése a küküllőmenti városban, a Márton Áron Ifjúsági Ház létrehozása, a tanuló ifjúsággal, a helyi iskolákkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgári hatóságokkal kiépített gyümölcsöző kapcsolata. Tovább is sorolhatnám persze a megvalósításokat, amelyeknek a sora ezzel korántsem teljes, de egy kicsit visszakapcsolok a Kincses Városba. Tíz évvel ezelőtt történt Kolozsvárra helyezése óta sokrétű tevékenysége mellett, hogy egyebeket ne említsek, sikerrel működtette a testi táplálékot és megpihenést nyújtó, Czirják Árpád által létrehozott Agapé-szállót és éttermet, valamint mind a helyieknek, mind az átutazóknak szellemi-lelki felüdülést kínáló nőszövetségi dísztermet, illetve az ott megszervezett rendszeres és színvonalas előadásokat, nem utolsósorban pedig a helyi Szabadság napilapban közölt egyházi ünnepekhez kapcsolódó írásokat.
XVI. Benedek pápa hét évvel ezelőtt, 2010-ben szentelte fel a spanyolországi Barcelonában az újkori világ egyik építészeti csodáját, az Antonio Gaudi által tervezett, időben 100 évig épült Sagrada Família (Szent Család) tiszteletére emelt templomot. A szentatya a világhírű Gaudit laudáló beszéde elején azt emelte ki, hogy: az 1926-ban meghalt Mester, saját bevallása szerint, egész művészi pályája során, három könyvből inspirálódott: a nagy természet könyvéből, a Bibliából és a templomi liturgiából. Hasonlósági alapon állíthatom: szerényebb méretekben ugyan, de ugyanezek a „könyvek” inspirálták munkássága során a szépet szerető kolozsvári főpapot is, Kovács Sándort. A szép istentiszteletek liturgikus és zenei megszervezése mindvégig szívügye volt. Így aztán a liturgia nem is vált soha letargiává!
Isten vegye be őt égi kórusába. Lux æterna luceatei! Az Örök Világosság fényeskedjék neki! Jakab Gábor / Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. december 28.
Ezred nélkül maradt verselő ezredes
Ha kell, templomban vagy vetélkedőn szaval; ha kell, honvédsírokat gondoz, vagy fakultatív magyarórákat szervez, de vállal idegenvezetést helytörténeti előadással megspékelve. Ő a helyi RMDSZ elnöke és az olvasókör vezetője is. Az Arad megyei kisvárosban szinte mindenki ismeri: a nyolcvan esztendős Czernák Ferenc a lippai magyarság mindenese.
Ha az Egyesült Államok hadseregében szolgált volna, az amerikaiak most afféle One-Man-Show-ként jellemeznék az ezredesi rangban nyugalomba vonult férfit. Az idegen légióban a L’Homme Orchestre titulus illetné. Mifelénk a lippai magyar közösség mindenesének tartják. Pedig Czernák Ferenc csak egy a még megmaradt pár száz lippai magyar közül. Ám ő az egyetlen, aki fáradtságot nem ismerve,a kilencedik ikszébe lépve is kitartóan úszik az árral szemben, és magával ragadja azt a maroknyi közösséget, amely hajlandó őt követni. Az az ember, aki Sajó Sándor felvidéki költővel vallja: „Nem akarok gyáva csendet, / Amíg élek, zúgok-zengek”.
Mindig akad egy vers a tarsolyban
Szinte nincs kérdés, nincs élethelyzet, amelyre Czernák Feri bácsi ne tudna rímekben válaszolni. Úgy húzza elő az idézeteket, mint cirkuszi mágus cilinderéből a fehér nyuszit. Utcán, asztalnál, templomban, mindenütt, ahol úgy érzi, hogy a helyzet megkívánja.
Feri bácsi néha a templomba betérő turisták előtt is megcsillogtatja lexikális tudását
Nem saját költeményeit adja elő, még csak nem is improvizál; egyszerűen a memóriájába „nyúl” valamelyik magyar klasszikus soraiért.
Merthogy leszerelése óta kedvenc hobbija a versmondás. „Műkedvelő szavaló vagyok” – szerénykedik, de amikor sorolni kezdi, hol és milyen rendezvényeken lépett közönség elé, kiderül, nem kispályás versmondó vágja haptákba magát előttünk.
A verselő alkalmi közönség előtt is bizonyít. „Egy kis figyelmet kérnék!” – szól a máriaradnai kegytemplom Magyarországról érkezett látogatóihoz. Mire minden szempár rávetődne, már mondja is II. János Pál pápa Mosolyod című versét: „Mosolyod, mely szívből fakad, / Aranyozza be arcodat! / Mosolyod nem kerül pénzbe, / Mégis sokat ér testvéred szemében. / Gazdagítja azt, aki kapja, / S nem lesz szegényebb az sem, aki adja. / Pillanatig tart csupán, / De örök nyomot hagy maga után. / Senki sem oly gazdag, / Hogy nélkülözni tudná, / És senki sem oly szegény, / Hogy meg nem érdemelné. / Az igaz barátság látható jele, / Hintsd be a világot egészen vele. / Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak, / Bátorság a csüggedőnek, / Vigasztalás a szomorkodónak. / Mosolyod értékes, nagyon nagy jó, / De semmiért meg nem vásárolható. / Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem, / Mert csak abban a percben van értéke, / Amelyben arcodon megjelen. / És, ha ezután olyannal találkozol, / Aki nem sugározza a várt mosolyt, / Légy nagylelkű, s a magadét add, / Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra, / Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja”.
A pápa sorai célba találnak, az anyaországi látogatók arcán a mosoly és a meghatódottság keveréke rajzolódik ki. Köszönetet mondanak az egyik oszlop mögül felbukkanó, számukra ismeretlen versmondónak, majd kérdezősködni kezdenek, mint olyantól, akiről azt hiszik, a katolikus egyház alkalmazásában áll.
Lippa volt Európa első városa, amelynek a közvilágítását acetilénes lámpák biztosították
Az öreg ezredest nem zavarja, sőt örömére szolgál, hogy lexikális tudását is megcsillanthatja, és információözönnel látja el az érdeklődőket.
„Maresch Bélától, a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári színház Aradra hazatelepedett nyugalmazott művészétől loptam el valamit a versmondás művészetéből. Amikor látta, hogy komolyan érdekel a szavalás, még koreográfiát is tanított hozzá” – árulja el, amikor a templomból kijövet a nem mindennapos fellépésről faggatjuk. Kiderül, amikor csak teheti, itthon és határon túl kamatoztatja tehetségét, versenyekre nevez, szavalóesteket tart, ünnepi beszédeit idézetekkel szövi át. A 2015-ös Kárpát-medencei Ki mit tud?-on Heltai Jenő A vén kocsis dalával az első helyre futott be az Operettszínházban. E mellett még számos díjjal büszkélkedhet, de nem teszi. Pedig nincs könnyű dolga, főként az anyaországi vetélkedőkön. „Magyarországra átmenni és szavalni kicsit olyan, mint sört vinni a németeknek vagy konyakot a franciáknak” – állítja, de a díjai bizonyítják, hogy az anyaországban „tálalt” versei nem akadtak meg a közönség torkán. Az öregúrnak kedvencei is vannak: mindenekfölött Petőfi és Vörösmarty, de költőként – és ezt kétszer is nyomatékosítja: csakis úgy! – nagyra becsüli Ady és József Attila munkásságát is. A legszívesebben „igazmondó, elgondolkodtató verseket” szaval. „Én nem mondok olyanokat, hogy kék az ég és zöld a fű, meg zümmögnek a méhek. Lehet, hogy az afféle versek is szépek, de én azokat a sorokat kedvelem igazán, amelyekből mi, magyarok, következtethetünk is valamit.” Szucher Ervin / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. december 28.
A Bujdosó Biblia az Érmelléken
Az Érmellék nem olyan jelentős tájegység, de annál több különlegességet, híres embert, történelemformáló eseményt, legendás történeteket adott a Kárpát-medencének. Az ottományi uradalmi ház egykori lakóinak eredtünk nyomába.
A reformáció éveinek kezdetén egy középkori, még ma is álló érmelléki kisvárosban, Nagykárolyban látta meg a napvilágot a magyar nyelv legnagyobb bibliafordítója, Károli Gáspár (1529–1591). A nevéhez fűződő 1590-ben megjelent Vizsolyi Biblia egész Európában elhíresült nyomtatvány lett. A szent könyv 800 példányából mára csak 52 maradt fenn, amelyekből 24 a történelmi Magyarország határain kívül található. Egy eredeti példány a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vizsolyi templomban van kiállítva Magyarországon.
A második bibliafordítónak, Komáromi Csipkés Györgynek (1628–1678) is köze van az Érmellékhez, pontosabban Ottományhoz. Szobra a debreceni egyetem előtti téren őrzi a tudás szellemét: debreceni református tanár, a magyar barokk teológiai irodalom képviselője, a teológia doktora volt.
A Komáromban született tudós dolgozta át a Károli-féle Bibliát, majd halála után hét évvel a 12. margittai zsinat rendelte el kiadását, amit végül halála után Komáromi Csipkés György azonos nevű fia 1718-ban nyomtattatott ki Hollandiában.
1719 elején a szepesi kamara a határon foglalta le a Bibliákat feltételezett katolikusellenes tartalmuk miatt. Erdődy Gábor Antal egri püspök 1720-ban megállapította, hogy a fordítás több helyen eltér a Vulgatától, és engedélyt kért a Bibliák elégetésére. Debrecen városa beadvánnyal fordult az uralkodóhoz, hogy a főbb hibák kijavítása után mégis megkaphassák a szent könyveket. Az uralkodó megadta az engedélyt, de az egri püspök az uralkodó parancsa ellenére sem volt hajlandó kiadni a könyveket. Többségük Kassán pusztult évekig, a megmaradtakat 1754-ben égették el Egerben. Néhány példányt titokban sikerült megmenteni. A kiadvány ezért viseli a Bujdosó Biblia nevet.
Ottományi birtok
Komáromi Csipkés György azonos nevű fia Debrecen főbírája, majd Bihar vármegye alispánja volt (Borovszky Samu írja a Bihar vármegye és Nagyvárad című históriás könyvében). Vagyonos emberként jószágait gyarapítandó, megvásárolta az érmelléki dombok alatt az ottományi birtokot, majd az 1600-as évek végén megépítette a ma is álló kastélyt, amely manapság is igazi látványosságnak számít. A dombok alatti úrilakot nagyon szerette a család, hisz festői környezete messze földön híres volt. A második bibliafordító családja az 1800-as évek második feléig lakta a birtokot, ezután többször is gazdát cserélt, 1938-ban a román állam vette meg.
Ottomány régi uradalmi házának ódon falai történelmi idők tanúi voltak. A bibliafordító fia a Rákóczi vezette szabadságharc aktív résztvevője volt, majd a szatmári békét előkészítő tárgyalásokon is részt vett annak tábornokaival, Pálffy Jánossal, valamint Károlyi Sándorral. Második Komáromi Csipkés György 1731-ben halt meg, de a család ekkor még mindig Ottományban székelt, és a harmadik azonos nevű családtag is öregbítette a település hírnevét, mint Békés vármegye alispánja. Még egy negyedik György nevű leszármazott is élt itt. Felesége Csáki Rozália grófnő, akiről feljegyezték, özvegy éveiben 300 forintot adományozott a falu szegényeinek felruházására. Az egyházzal is bőkezűen viselkedett, kilenc hold földet íratott a templomra. Sütő Éva / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. december 28.
„Meleg kenyér és kalács az asztalokra”
Közel 10 tonna liszt és 600 kg száraztészta érkezett Székelyhídra, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Nemzeti Agrár Kamara együttműködése révén eljusson három partiumi és egy erdélyi szociális intézménybe. Utóbbiak képviselőinek Balogh Barnabás lelkész adta át az adományt.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), együttműködve a Nemzeti Agrár Kamarával, mintegy karácsonyi ajándékként 9,6 tonna lisztet és 570 kg száraztésztát hozott december 21-én, csütörtökön délelőtt Székelyhídra, hogy onnan három partiumi gyerekotthonba és egy erdélyi szociális konyhának vigyék tovább. Utóbbiak: a Micskei Sámuel Szórvány Diákotthon, az Élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthon, a Zsoboki (Hunyad megye) Bethesda Gyermek és Szórvány Diákotthon, illetve a Szilágylellei (Szilágy megye) Szociális és Diakóniai Központ. Az adományt szállító kamion a székelyhídi M. Eminescu utcában, a Papp pékség előtt állt meg, hogy megkezdődhessen a kirakodás, hogy aztán a kedvezményezettek a saját döntésük nyomán rendelkezzenek tovább a maguk porciójáról. Az MRSZ-t annak vezetője Balogh Barnabás lelkész képviselte, aki egy nappal korábban, amikor találkozásunk időpontjáról egyeztettünk, még Kárpátalján tartózkodott, hasonló misszióban.
Karácsonyra kiosztották
A korábbi biharvajdai lelkész lapunknak elmondta: a Nemzeti Agrár Kamara már régebb óta együttműködik a MRSZ-szel, a mostani adományozáskor kiosztott holmi csak egy része annak, amit idén kaptak, s ami eljut(ott) Erdélybe és a Partiumba. Sikerült karácsonyra ezeket kiosztani, bár – ahogyan Balogh Barnabás fogalmazott – „nem mi időztettük így, hanem az Úristen, aki a terményt, a búzát is megadta a magyarok asztalára, a magyarok kenyeréhez, és amiből reméljük, nem csak a magyaroknak jut.” Hogy miért azt hozták, amit? „Hát mire van nagyobb szükség, mint a kenyérre, amit hálaadással törhetünk meg?” – kérdezett vissza a lelkész-igazgató, hozzátéve, hogy az adományból több ezer ember fog részesülni. A Nemzeti Agrár Kamara minden évben több száz tonna lisztet gyűjt össze, aminek egy részét határon belüli, másik részét határon túli segélyszervezeteknek, intézményeknek osztja szét. Bizalmi partnere ebben a MRSZ, részt vállalva abban, hogy célba jussanak az adományok. Annál rászorultabbak nincsenek, mint akikhez most eljuttatják az adományokat, fejtette ki Balogh Barnabás, hozzátéve, hogy a nevezett intézmények mindegyike több éves, esetleg évtizedes múlttal rendelkezik. A most hozott mennyiség egy töredéke annak, ami összességében Erdélybe és Kárpátaljára eljut(ott).
Meglepetés, segítség
Dénes Éva, az élesdi otthon vezetője az adomány átvételekor elmondta: mindig hálával gondolnak a MRSZ-ra, hiszen mindig mellettünk állnak. Az intézményben 21 gyerek és fiatal van, ők állandó lakók az Érmellékről, Bihar más tájairól és Szatmár megyéből, olyan családokból, ahol nem tudnak gondot viselni rájuk, legtöbbször ott nőnek fel, indulnak az életbe. Bertalan Lajostól, a micskei otthon ügyvezetőjétől megtudtuk: az ő liszt-részük marad a székelyhídi pékségben, ahonnan hetente többször a megsütött kenyeret viszik Micskére. Nagy meglepetés és óriási segítség ez számukra, hiszen az egész 2018-as évre biztosítva van kenyérszükségletük. „Hihetetlen, nagyon sokat jelent, hogy erre nem kell költeni. A száraz tészta is nagyon gyorsan hasznosítva lesz, a gyerekek szeretik a tésztaféleséget, hetente többször is főzünk nekik”, tette hozzá. A zsoboki otthonban is minden adomány jól fog, mondta Gál-Jankó László koordinátor, hiszen az 1994-ben létrehozott intézményben 64 gyerekről gondoskodnak, közülük 45 állandó lakó. Ők is meglepetéssel szereztek tudomást az adományról, bár karácsonykor megszaporodnak a felajánlások, de mindent hasznosítani tudnak. Balogh Barnabás azzal búcsúzott, hogy “a MRSZ nagyon hálás, hogy karácsonykor olyanoknak kerülhet meleg kenyér, meleg kalács az asztalukra, akiknek egyébként nem biztos, hogy jutott volna. A magunk részéről ezzel a küldetéssel kívánunk mindenkinek boldog ünnepeket.” Rencz Csaba / erdon.ro
2017. december 28.
Több mint 100 millió eurót folyósít az Orbán-kormány erdélyi szervezeteknek
Óriási összegű, több mint százmillió eurós támogatást folyósít az Orbán-kabinet több erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben. A pénzt a magyar állam idei költségvetéséből biztosítják.
A legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot (közel 90 millió eurót) az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapja a magyar kormánytól „programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása” jogcímen.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 1,5 milliárd, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház 250 millió forintban részesül. Kiemelt támogatást, 810 millió forintot kap a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia által létrehozott Mans Sana Alapítvány, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetője.
Jelentős – 70 és 170 millió forint közötti – összegben részesülnek az erdélyi magyar színházak háttérszervezetei: a nagyváradi Szigligeti Tanoda Egyesület, a szatmárnémeti PROSCENIUM Alapítvány, Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány, csíkszeredai Kortina Egyesület, a gyergyószentmiklósi Figura Kulturális Egyesület, a székelyudvarhelyi Pro Theatrum Alapítvány, de jutott 20 millió forint a kézdivásárhelyi „VÍGADÓ” Kulturális Alapítványnak is.
A magyar kormány erdélyi sportinfrastruktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások támogatásáról is döntött. E szerint a Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia 1 milliárd, a Csíkszereda Sport Akadémia 500 millió, a Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület 420 millió, az Erdélyi Madárfészek Godako Ökölvívó Akadémia 454 millió, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia 441 millió forintot kap.
Érdekesség, hogy a főtér.ro portált működtető Erdélyi Médiatér Egyesület szintén kiemelt támogatásban, 1,45 milliárd forintban részesül. Eközben a legnagyobb erdélyi magyar médiavállalkozást, a csőd szélén álló Udvarhelyi Híradó kiadót működtető „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány nem kap támogatást. Korábban az Erdélyi Médiatér Egyesület fő finanszírozója éppen a budapesti alapítvány volt. maszol.ro
2017. december 28.
Az RMDSZ nem támogatja a büntetőjog „eszement” módosításait
Az RMDSZ parlamenti frakciói nem értenek egyet a büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvénykönyv módosítására tett legújabb kormánypárti javaslatokkal, és főleg azzal az „eszement ötlettel”, hogy 200 ezer eurós összeghatár alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés – tájékoztatta a sajtót a Maszol kérdésére csíkszeredai évértékelő beszélgetésén Kelemen Hunor szövetségi elnök, Korodi Attila képviselő és Tánczos Barna szenátor.
Az RMDSZ politikusai ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó 2004/303-as, az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó 2004/304-es és a Legfelsőbb Bírói Tanáccsal (CSM) kapcsolatos 2004/317-es igazságügyi törvényt módosító tervezetet összemossák a büntetőjog módosításával.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ-es honatyák tiszta lelkiismerettel vállalták a három igazságügyi törvény módosítását. Szavai szerint ezek nem a korrupcióellenes harcról szólnak, nem akadályozzák vagy rontják azt, és az igazságszolgáltatás függetlenségét sem befolyásolják, sőt a politikától való függetlenségét erősítik.
„Ezek a törvények a bírók és az ügyészek státusáról szólnak, semmi köze a büntetőtörvénykönyvhöz, a Legfelsőbb Bírói Tanács a szervezését tartalmazzák, az ügyészek és a bírák felelősségre vonását és a karrierlehetőségeket. A módosítás az állam büntetőpolitikáját semmilyen mértékben nem befolyásolja, ezek elsősorban technikai kérdések, de van néhány olyan ügy, amelyet az ügyészek és a bírák kifogásolnak. A kérdés tulajdonképpen az, hogy azt a hatalmi egyensúlyi állapotot, amely hiányzik ma Romániában, vissza lehet-e állítani vagy sem” – állapította meg Kelemen Hunor.
Egyenlő bánásmód bíráknak és ügyészeknek
A politikus kifejtette, hogy a parlament által már elfogadott módosítások révén különválasztanák az ügyészeket a bíráktól a Legfelsőbb Bírói Tanácsban. Ez azért fontos, mert eddig az ügyészek hozhattak döntéseket a bírákkal kapcsolatban is, illetve az ügyészek többségben voltak a CSM-ben. Ezzel szemben az Európai Unióban minden országában megtörtént ez a különválasztás. Az új törvény azt is kimondja, hogy az ügyészek, valamint a bírák karrierépítésükben miként haladhatnak előre.
„Nem engedi meg azt, ami most még lehetséges: hogy például egy ügyész a ranglétrán a legfőbb ügyészségre jut, majd egyet gondol, és 15 év ügyészi munka után bíróvá válik, szintén a legfelsőbb bíróságon. Az új törvény azt mondja, lehetséges ez a váltás, de a ranglétra aljáról kell kezdenie az építkezést” – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint az is fontos kitétel az új törvényben, hogy két évvel meghosszabbítják a tanulási folyamatot, így nem 25 éves korukban lehetnek legkorábban véglegesen kinevezett bírók vagy ügyészek, hanem 27 évesen.
A törvénycsomagban továbbra is lehetővé teszik, hogy 55 éves korukban, tehát viszonylag fiatalon menjenek nyugdíjba, de ha ennek ellenére tovább folytatnák munkájukat, akkor nem kapnák meg a speciális nyugdíjukat a bírói vagy ügyészi fizetés mellé, addig amíg elérik a 65 éves nyugdíjkorhatárt. Kelemen Hunor szerint ez a javaslat váltotta ki az egyik legnagyobb felháborodást.
A törvénytervezetben szerepel az is, hogy a bírók és ügyészek ugyanazokban az alap egészségügyi szolgáltatásokban részesüljenek, mint bármely más állampolgár, tehát például a költségtérítéses gyógyszereket ők is vásárolják meg – eddig ugyanis ez nem így volt.
„A felelősségre vonás témaköre is nagy vihart kavart, mert mi azt mondtuk, hogyha valaki olyan munkát végez, amely kárt okoz az államnak vagy másoknak, akkor azért őt anyagilag is felelősségre lehet vonni. Ma egyedül az ügyészek és a bírók esetében nem létezik ilyen felelősségre vonás, ezen akarunk változtatni” – jegyezte meg Kelemen Hunor. Hozzátette, az új törvény értelmében esetükben nemzetközi bírósági ítéletre van szükség, ha munkájukkal, döntéseikkel kárt okoztak az államnak. Ehhez a rosszhiszeműséget is be kell bizonyítani, ami az egyik legnehezebb feladat. De ha ez megtörtént, akkor a pénzügyminisztériumnak az állam nevében kell eljárnia, és a kártérítést bírósági úton hajthatja be.
Rosszkor és rosszul terjesztették elő a Btk.-módosítást
Az RMDSZ három politikusa a sajtóbeszélgetésen elmondta: a büntetőjog PSD által javasolt módosításait nem ismerik még, mert azokat nem terjesztették a plénum elé, de eddigi információik alapján nem támogatják az indítványaikat.
A hatályos büntetőeljárási törvénykönyv lehetővé teszi a büntetés bizonyos szakaszában, hogy házi őrizetben legyen az illető, viszont Romániában ezt nem tudják alkalmazni, mert nincsenek meg az ehhez szükséges technikai feltételek – kommentálták azt a módosítási javaslatot, miszerint a 3 évnél rövidebb időre elítélt személyek házi őrizetben töltsék le a büntetésüket.
Tánczos Barna szerint az igazságügyi rendszer működésében vannak alapelvek, amelyekről lehetett volna értelmesen vitázni, és sajnálatos, hogy az év utolsó hetében mindenféle „eszement ötlettel” álltak elő, amit nem gondoltak végig.
A politikusok kifejtették, hogy a károkozással kapcsolatban az alkotmánybíróság azt mondja, hogy valamiféle számszerűsített értékküszöbnek lennie kell, amelyet a mindenkori minimál- vagy átlagbérhez kellene kötni, de több százezer eurókat emlegetni hülyeség.
„A hivatali visszaéléssel van egy óriási definícióbeli probléma: ez nem feltétlenül az értékhatárról szól. Ott van példaként az ittas vezetés: egy bizonyos alkoholmennyiség fölött bűncselekménynek minősül, az alatt pedig csak kihágás. Ha nem is a legjobb hasonlat, de a hatalommal való visszaélést is így kellene kezelni, mert egy dolog a direkt közbeszerzéssel megvásárolt golyós tollak esetében a rossz közbeszerzési procedúra, amit megállapít a számvevőszék, és más dolog, ha azt mondja, hogy ez ugyanaz, mintha a 30 millió eurós uniós projektben a közbeszerzési procedúrát elrontották volna” – fejtette ki a szenátor.
Mint mondta, jelen pillanatban nincs különbség a közbeszerzési procedúra szándékos, tudatos elrontása és a tudatlanságból elkövetett procedurális hiba között – ezen mihamarabb változtatni kell. maszol.ro
2017. december 28.
Ötven erdélyi falugazdászt fizet 2018-től a magyar állam
Az agrárszakemberek feladata az lesz, hogy információkkal és tanácsadással segítsék a magyar gazdálkodók munkáját.
December elején, Kárpát-medencei Falugazdász Program címmel megállapodást írt alá a budapesti Földművelésügyi Minisztérium egy sor, az utódállamokban működő civil szervezettel. Ennek értelmében jelentősen kiterjesztik az Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Bácskában és a Muravidéken működő falugazdász-hálózatot.
Sebestyén Csaba, az egyik hazai partnerszervezet, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke azt mondja, idehaza jelenleg két falugazdász iroda működik, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön, az öt utódállamban működő, a magyar állam által fizetett falugazdászok száma pedig 41. A most aláírt dokumentum értelmében ez utóbbiak száma jövő évtől kezdve 100 lesz, közülük ötvenen Erdélyben fognak tevékenykedni. Bár a hálózat nagysága e fejlesztést követően még mindig nem lesz arányos a szükségletekkel, a létszámnövelés egy nagyon pozitív lépés, szögezi le az RMGE elnöke.
Ez a falugazdász dolga
A falugazdászok feladata, hogy szakmai tanácsadással és információk átadásával segítsék a gazdákat. Ennek egyik legfontosabb területe az európai uniós, illetve a romániai agrártámogatásokra, pályázati lehetőségekre vonatkozó tájékoztatás. A mezőgazdaságot érintő törvények, ezek változásainak, illetve a törvények alkalmazási módszertanának a megismertetése a gazdálkodókkal szintén a falugazdászok feladata.
A mezőgazdasági termelők többsége számára az értékesítés az egyik legnehezebb feladat, amin a falugazdászok a potenciális felvásárlók azonosításával enyhíthetnek. A szakmai továbbképzések szervezése szintén a feladataik közé tartozik.
Hiányt pótolnak Erdélyben
A falugazdász hálózatnak hiánypótló szerepet kell betöltenie Erdélyben, mondja Sebestyén Csaba, lévén, hogy nálunk, Magyarországtól eltérően, nem létezik agrárkamara, amely a gazdák szakmai támogatásával foglalkozna. Ilyen szakemberek az Európai Unió nyugati tagállamaiban is működnek, ott 300–400 gazdálkodóra jut egy. Nálunk, a jövő évi jelentős létszámemelést követően is, minden egyes falugazdászra 25–30 ezer mezőgazdasági termelő jut majd.
„Ezt a számbeli hiányosságot a szakmai munka maximalizálásával kell majd kompenzálni. Az anyaországi támogatás a fizetéseket, a telefonhasználat- és az üzemanyag-fogyasztás költségeit fedezi, de ezen kívül szükség van ingatlanokra, internetre, gépkocsira is. Mivel a hazai partnerszervezetek közül csak mi fedjük le egész Erdélyt, illetve nekünk van a legnagyobb szakmai tapaszttalatunk, indokolt volna, hogy az egész program az RMGE égisze alatt fusson. Ez azért is indokolt volna, mivel az RMDSZ társult szervezete lévén, használni tudjuk a Szövetség infrastrukturáját” – nyilatkozta a Maszolnak Sebestyén Csaba.
A program gyakorlatba ültetése januárban, legkésőbb februárban kezdődik. Arról még nem született döntés, területileg hol lesznek elhelyezve az új falugazdászok. Sebestyén Csaba szerint minden egyes megyébe kellene néhány, hogy minél közelebb legyenek a gazdálkodókhoz. Pengő Zoltán / maszol.ro
2017. december 29.
Az elnök pálfordulása
Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hat parlamenti képviselője, név szerint Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly 2004 júliusában benyújtotta a román parlamentben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezetét.
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi csoportjának az ügy kapcsán akkor közzétett nyilatkozatában többek között ez állt: „egy nem kellő időben, nem kellő formában és nem kellő tartalommal benyújtott tervezet csak árt az autonómia ügyének.” Érdekvédő szervezetünk folyó év december 22-én sem állt az autonómiatervezet benyújtása mögé, így Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-színekben megválasztott parlamenti képviselője kénytelen volt egyéni törvényjavaslatként iktatni azt a román parlamentben.
Elgondolkodtató, ami történt, mert a választópolgárban azt az érzést keltheti, hogy képviseletünkben nincs meg a jogaink kiharcolásához és érvényesítéséhez szükséges bátorság, elszántság és akarat. Az ugyanis ki van zárva, hogy a diktátor bukása óta eltelt 28 év alatt ne lett volna egyetlen alkalmas pillanat sem az autonómiatervezet benyújtására. És ezúttal a kellő forma és tartalom hiányára sem hivatkozhatnak, mert időközben kidolgozták a saját autonómiatervezetüket.
Senki előtt nem lehet kétséges: számunkra az autonómia a meg- és fennmaradás egyetlen biztosítéka. Megvalósítani viszont csak szervezett formában, egységes fellépéssel, kemény kiállással és következetes küzdelemmel lehet. Egy olyan érdekképviselet által, amelynek a hangjára bel- és külföldön egyaránt odafigyelnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az erdélyi magyarság eltűntetésén fáradozó román hatalom csakis belső kényszer és külső nyomás hatására lesz hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni erről.
Ami viszont igazán tragikus, és ugyanakkor mélyen elítélendő, az Biró Zsolt képviselőnek az autonómiatervezet benyújtásával való szembehelyezkedése. Hiszen ő a Székelyföld autonómiájáért küzdő MPP országos elnökeként, annak megbízásából és javaslatára került be a román parlamentbe. Legfőbb feladata pedig az autonómiamozgalom megismertetése, népszerűsítése, valamint elfogadtatásának elősegítése lenne. Éppen ezért pálfordulása nem maradhat következmények nélkül. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. december 29.
Gondolatok Sebők Mihály Csíksomlyói legenda (mesék kicsiknek és nagyoknak) című könyvéhez
Sebők Mihály szentkeresztbányai meseírónak a 2017-ben megjelent mesekönyve, annak kézbevétele után arra késztetett, hogy írjak erről a nagyszerű kiadványról. Azért is, mert ennek a mesekönyvnek a megfogantatásában volt csupán részem, a megszületésében nem.
Mihály írásait évek óta ismerem, olvastam, véleményeztem, kritizáltam, bíztattam, legyen belőlük könyv. Ő ugyan kicsit ódzkodott ettől eleinte, de az a helyzet, hogy az évente megrendezésre kerülő „Mosolyvilág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének Életmese pályázatán többször is díjazott lett, és ez megerősítette önbizalmát, és a könyv kiadása végre révbe ért. 2017 augusztusában a magyar parlamentben látták vendégül a díjazott szerzőket, ahol Sebők Mihály felejthetetlen beszédet mondott. Erről egy hozzám írt levelében így nyilatkozik: „A jelenlévő emberektől legalább akkora értékelést kaptam, mintha egy Nobel-díjas lettem volna, amit talán meg sem érdemeltem.”
Mihály efféle szerénysége vetekszik a meseírás céltudatos szolgálatával. Ebben a szolgálatban születnek meséi, melyek ezt a szolgálatot tovább viszik a gyermekek és a felnőttek világába, hogy ott igazsággá érlelődve hívják fel arra a figyelmet, hogy van, amit nem jól teszünk, van, amit másképpen kellene gondolnunk. Ugyanakkor rá világít az igazi értékeinkre, az erdőkre, a vizeinkre, a csodálatos környezetünkre, melynek megbecsülése, megóvása kötelességünk lenne, de nem úgy, mint azt a Három királyok tették.
A szülői szeretet, a gyermeki tisztelet megtartása (Mita kútja) a család létezésének alapja. Ha ez elveszik, akkor minden elveszik, nem marad az életnek értelme. Ezért olyan bánatos dolog, hogy Balázskát elnyelte London. A könyv tanulságait elvitatni nem lehet. Minden egyes történetnek megvan az a rangja, hogy tanít, nevel. Szereplői példaképek, vagy ellenségek, olyan eleven megrajzolással, mintha ismernénk őket, mintha velünk is megtörtént volna valamikor (Igaz mese egy karácsonyról).
Ezek a mesék nem véletlenül lettek díjazottak. Egyedi hangvételükkel, a mesélés képességével megáldott székely emberek világról vallott ismeretei, a becsület, a tisztesség és az igazság hangján szólnak, akárcsak Tamási Áron, miközben őrzik azt a szépen hangzó, ízes, változatos beszédet, mely csak a magyar nyelvre jellemző. Tudni illik, mi akkor is megértjük egymást, ha az egyik nyelvterületen „ö”-vel, a másik területen ugyanazt a szót „e”-vel, vagy „i”-vel ejtik ki. Az is felfedezhető a mese szövegében, hogy tipikus nyelvjárási szavakat alkalmaz, a szerző elmondása szerint udvarhelyszéki tájnyelvi szavakat. De ez a jelenség jellemző egész magyar hon területén, hiszen, például a vasi, a pesti, a somogyi, a csíki beszéd nem csak kiejtésében, de más szókészlettel (tájszavakkal) is bőven rendelkezik. Sebők Mihály ügyesen él ezzel a lehetőséggel, és így nem szakítja ki abból a közegből ezeket a meséket, ahol megszülettek, legyen bár születésük helye az erdő, a Vargyas patak, a habtündérek, a vízirigók tanyája, vagy a kincset rejtő hegyek világa.
A könyv tartalmának szépségét fokozza az Illyés Kinga által megtervezett címlap és a belső, kilencedik oldalon látható rajza. Márton Anita képzőművész, húsz darab, a mesék tartalmához illeszkedő képet festett.
Mint írásom elején említettem, csak erkölcsi támogatással tudtam segíteni a mesék könyvvé formálását, majd könyvbemutatót tartottunk Egyesületünk, a „Berkenye Zamárdi Alkotókör” szervezésében. Ám a többi, szükséges segítséget megadta a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap. A könyv belívén olvasható még a következő segítők neve: Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Egyesület, Sándor Péter elnök, Molnár Tibor polgármester, valamint Pethő Csaba pályázatkészítő. Szép ez az összefogás, éltető ereje van.
Mihály könyve pedig sikert aratott. Valóban, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. Amikor az ember elmerülhet a mesék világában és igazságra lel, akkor azt óhajtja, hogy a valóságban is lenne bár így. A gonoszok bűnhődjenek, a jók jutalmat nyerjenek. Mi pedig várjuk Sebők Mihály meséinek folytatását, hogy hasonlóvá váljunk a mesék jóságos szereplőivé, s lássuk mivégre jutnak a gonoszságukban elvetemült emberek. Szakáli Anna / Erdély.ma
2017. december 29.
A székely nemzeti ellenállás két esztendejére emlékezünk
A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács több éves hagyománynak megfelelően, Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában is megemlékezik a Madéfalvi Veszedelem évfordulójáról.
2018. január 7-én, 18 órai kezdettel, a Kultúrpalota kistermében kerül sor az emlékestre. Arra ösztönözzük Székelyföld lakóit, hogy délelőtt minél nagyobb számban vegyenek részt Madéfalván, a vértanúk emlékművénél szervezett megemlékezésen és az azt követő koszorúzáson, este pedig Marosvásárhelyen emlékezzünk meg a 254 évvel ezelőtt legyilkolt csíki és háromszéki székelyekről.
A 2018-as év sorsfordítónak ígérkezik egész Európa számára. Akárcsak 1764-ben, a történelem sodrásában kell nekünk, székelyeknek, biztos támpontokat találni, hogy jövő nemzedékeink gyarapodva és megerősödve emlékezhessenek a múlt minden tanulságos időszakára, itthon, Székelyföldön.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt. (sajtóközlemény) Erdély.ma
2017. december 29.
Zenés évkezdés a Szigligeti Színházban
Az új év első hónapjában igazi zenés színházi és zenei csemegékkel készül közönségének a nagyváradi Szigligeti Színház: januárban zenés vígjáték, operett és a debreceni Kodály Filharmónia vendégjátéka várja a nézőket.
A Rejtő Jenő regényéből Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel által színpadra vitt, Vesztegzár a Grand Hotelben című, szilveszterkor bemutatandó előadásunk négy alkalommal lesz látható januárban: január másodikán, 19 órától, a január 6-án, 17 órától (Papp Magda-bérlet), a január 7-én 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve a január 31-én, 19 órától (Ady Endre-bérlet).
Csókos asszony című, tavaly debütált operettjével érkezik Nagyváradra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az olyan közismert slágereket, mint a Csókos asszony, az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand!, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, felvonultató előadást január 13-án (Tanay Emil-bérlet), illetve 14-én (Bessenyei György-bérlet) láthatja a közönség.
Január 22-én, 18 órától, a magyar kultúra napján a Kodály Filharmónia vendégeskedik a Szigligeti Színházban. A Bihar Megyei Tanács és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, illetve a megye és a cívisváros kulturális intézményeinek együttműködése keretében Nagyvárad testvérvárosának klasszikus zenei formációi a névadó, Kodály Zoltán, olyan zeneműveivel lép színpadra, mint a Budavári Te Deum, a Galántai táncok, avagy a Psalmus Hungaricus. A koncerten közreműködnek a Kodály Kórus, illetve a Kodály Filharmonikusok.
Az előadásokra és az ünnepi koncertre jegyek válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. A nagyváradi Szigligeti Színház sajtóközleménye; Erdély.ma
2017. december 29.
Zenés emlékmorzsák 1.
Az ünnepi készülődések lázas napjaiban gyakran elfelejtettnek hitt szép emlékek törnek fel a lélek mélyéről. Számomra, nemcsak a családi meghitt együttlétek, hanem egy-egy színvonalasan megszólaltatott élő, vagy televízióban közvetített hangverseny, opera- és balettelőadás, esetenként egy-egy CD-felvételről hallgatott zenei ritkaság is varázsolhat megálljt kiáltó ünnepi pillanatokat a rohanó mindennapokban. A zenei ünnepnapokra mindig örömmel gondolok vissza, a régi emlékek és a közelmúlt zenei élményei időben ide-oda röppenve, lelki gyógyírként szépítik újra életemet.
Népek karácsonya
Örömmel tapasztalom, hogy operaházunk egyre színvonalasabb karácsonyi koncertjei hagyományt teremtettek. Az ideit, a Népek karácsonyát az egyik legsikerültebbnek tartom, és nemcsak zeneileg, ugyanis az emelkedett ünnepi hangulathoz jól átgondolt rendezés és karácsonyi fényekben pompázó színpadkép is társult. A hangversenyek előkészítésében és levezetésében, a műsor összeállításában Horváth József karmester vállalt oroszlánrészt, aki a karácsonyi dalok többségét megharmonizálta és meghangszerelte, hogy végül a Népek karácsonyát angyali üzenetként, karácsonyi ajándékként a közönségnek átnyújtsa. A szentestét megelőző délutánon, a gyermek- és felnőtt ajkakról felcsendülő legszebb nemzetközi karácsonyi dalok meghittséget, örömöt, reményt sugároztak. Számomra a legmeghatóbb pillanatot Schubert zenekari kíséretes, szívszorítóan gyönyörű Ave Mariája jelentette, amelyet Ábrahám Gellért tizenéves „fiatalember”, mély átéléssel, kristálytisztán csengő hangon énekelt el.
A lélek anyanyelvén
Bár a Kolozsvári Magyar Napok műsorfüzetében egyik lap alján, színes fénykép és nagy reklámszöveg nélkül, szerényen húzódott meg Bogdán Zsolt színművész és Csíky Boldizsár zongoraművész A lélek anyanyelvén című előadóestje, a Kolozsvári Állami Magyar Színház (egyben operaházunk) nagyterme mégis zsúfolásig megtelt. Mondták, eredetileg nem is gondoltak az erkély megnyitására, de mivel a kezdési időpont közeledtével csak gyűlt-gyűlt a közönség, szép lassan a fenti sorok is megteltek. Valahol reméltem is, hogy így lesz, mivel csupán a két művész nevének említésére mindenki, aki az igaz művészetet kedveli, felkapja a fejét.
Ez az este mégis valami egészen mást, valami egészen különlegest, felemelőt nyújtott, amelyben a költészet és a zene igazgyöngyei szövegben és hangokban nagy gyöngédséggel megfogalmazott érzelmekkel, mélyről feltörő gondolatokkal, a „lélek anyanyelvén” szóltak és szólítottak. Dante Isteni színjátékának kezdősorai – „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz utat nem lelém” – már a zenés-irodalmi összeállítás első pillanatában megteremtették azt a drámai hangulatot, amely a teljes műsorban elhangzó vers(eket)/töredékeket és a költemények hangulatához „hozzásimogatott” zongoraműveket harmonikus egységbe foglalta. Filmkockaszerűen peregtek a múltunkat és a jövőbe tekintő jelenünket meghatározó gondolatok, a lélek mélyéről gejzírként feltörő érzések: a szülőföld szeretete, a (világ)béke utáni vágy, a kétely és bizonyosság, a magány és összetartozás, a „szomorúsággal terhes élet” és „a boldog viharok jövetelének” reménye, hit a jóságban és az emberi értelemben, a lélek tisztaságában, a költészet és a zene gyógyító erejében. Gondolatok és érzelmek, amelyek a Liszt-, Chopin-, Szkrjábin-, Brahms-, Rahmanyinov-, és Bartók- művek drágakő szépségével, a „lélek anyanyelvén” (Székely János) beszéltek rólunk…nekünk!
Adagietto
Gondolom, azok számára, akik anyagilag meg tudtak birkózni a csillagászati árakkal, a fővárosban zajló Enescu-fesztivál színvonalas hangversenyei, sztármeghívottjai emlékezetessé tették a 2017/2018-as zenei évad kezdetét. Hála a televíziós közvetítéseknek, mi, az itthon és otthon maradottak is részesei lehettünk egy-egy híres külföldi zenekar vagy szólista hangversenyének. Igaz, elmaradt az „élő előadások” varázsa, de ha behunytam a szemem, egy-egy kiváló produkció mégis jóleső bizsergést váltott ki belőlem.
Egyik szeptemberi este, a televíziós csatornákon utazgatva, Mahler Ötödikjének csodálatos Adagiettójára kaptam fel a fejem, arra a lassú tételre, amelyet gyakorta a szimfóniából kiragadva is előadnak. Nem szégyellem, hogy azon az estén az Orchestre National de France kiváló produkciója Cristoph Eschenbach vezényletével, könnyeket csalt a szemembe. Sokadszorra hallgattam végig, és sokadszorra is ugyanúgy meghatódtam, mint amikor annak idején először „szerelmesedtem bele” Mahler szívfacsaró, egy emberélet fájdalmát hordozó Adagiettójába. Közben azon morfondíroztam, vajon ki ne érezné a lélek legmélyebb rejtekéből, a hangok aranyfoglalatából feléje suttogott búcsú fájdalmát, a hárfa húrjain könnyező lemondást?
The King’s Singers
Az 1968-ban alakult brit a cappella együttes, már gyermekkoromban világhírű, „nagy” névnek számított. Az együttes gyökerei a cambridge-i King’s College 1965-ben létrehozott Schola Cantorum Pro Musica Profana nevű kamarakórusáig vezetnek. Annak ellenére, hogy tagjai időről időre cserélődtek, a hattagú férfikórus mind a mai napig világszínvonalat képvisel.
2017 nyarán történt, hogy a fiam a The King’s Singers kolozsvári koncertjére „meglepi” jeggyel ajándékozott meg. Türelmetlenül számoltam a napokat az októberi hangverseny eljöveteléig. Nehezen, de mégis teltek a hetek, és október 3-án, amikor az Egyetemiek Háza zsúfolásig megtelt koncerttermében az addig csak felvételekről ismert, „élő legendaként” emlegetett hattagú férfikórus pódiumra lépett, végre valósággá vált az álom. Koncertjük első felében főleg reneszánszkori madrigálokat énekeltek, de elhangzott egy-egy Johannes Brahms-, valamint Max Reger- és a filmzenéjéről híres Richard Rodney Bennett kórusmű is. A műsor második részében a popzene és a jazz örökzöldjeinek feldolgozásait a közönség üdvrivalgással jutalmazta. Vérbeli, profi zenészek, akik örömmel és jókedvvel énekelnek, szórakozva szórakoztatnak. Előadásukat a tökéletes egymásra hangoltság, a kristálytiszta harmóniák, a jó értelemben vett lazaság, a közönség felé küldött sok kedves mosoly, és a darabok közötti humoros szövegek teszik egyedivé. Koncertjük alatt éreztem amint arcomat a kimondhatatlan öröm és csodálat pírja lepi el, miközben azért imádkoztam, hogy bár örökké tarthatna a The King’s Singers örömzenélése. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 29.
Fölszállott a Páva: Nádas menti legényes és buzai táncrend a döntőben
Ma este 20.25 órakor kezdődik a Duna Televízió Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei döntője, amelyben tíz produkciót láthatnak a tévéképernyő előtt ülők. És nem is akármilyeneket, hiszen három erdélyi csapatért is lehet izgulni, a Kolozs megyei Kalotaszeg Legénytársulat, a szamosújvári Ördöngös Zenekar és a Gyimes völgyéből verbuválódott Tatrospart Néptánccsoport is bizonyíthat a végső fordulóban a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a Pósfa Zenekar, Fodor Mátyás mellett. A közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazat erejéig. A Kalotaszeg Társulatra a 17-es, az Ördöngös Zenekarra a 08-as, a Tatrospart Néptánccsoportra pedig a 20-as kóddal lehet voksolni.
A kalotaszegi legények ma este cifra szűrökben lépnek színpadra
Bethlendi András a Kalotaszeg Legénytársulat tagja elmondta: óriási élmény számukra, hogy eljutottak a döntőig, mert nem a nyerésvágy hajtotta őket. „A legfontosabbnak azt éreztük, hogy képviseljük azt a régiót, ahonnan érkeztünk, az erdélyi Kalotaszeget. Persze nagyon örülünk annak, hogy mégis így alakult, és ott lehetünk a döntőben. Természetesen minden alkalommal igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból, és eddig úgy tűnik, sikerrel” – fogalmazott. „Mindannyian kalotaszegiek vagyunk és gyerekkorunk óta néptáncolunk. Ez egyrészt hagyományőrzés, másrészt szórakozási forma számunkra. A gyerekeknek szóló néptáncoktatás, a néptánctábor, a szintén általunk szervezett világzene fesztivál már egy kicsit többről szól, kalotaszegi identitásunkhoz kapcsolódik. Úgy gondoljuk, hogy ez nem csak egy jelző a térség lakói számára, ha valaki elsajátítja a régió táncát, megismeri zenéjét, akkor tartalommal töltheti fel” – beszélt arról, miért fontos számukra a hagyományőrzés.
A döntőre Legényesen című műsorukkal készülnek a társulat tagjai, amely szerintük az eddigi produkciók közül a leglíraibb és leglátványosabb műsorszámuk, hiszen gyönyörű cifra szűrökben lépnek színpadra. Kalotaszegi, ezen belül pedig Nádas menti (Bogártelkéről, Mérából és Inaktelkéről származó) legényes figurákat fognak táncolni Fitos Dezső táncművész, koreográfus által előkészített koreográfiában.
Az Ördöngös Zenekar számára sem hétköznapi esemény a műsor döntőjébe való bejutás. „Amikor bejutottunk a döntőbe, hihetetlen érzéssel mentünk haza, tudva azt, hogy abba a környezetbe térhetünk vissza, ahol szeretnek minket, ahol büszkék ránk, azok közé érkezhetünk, akik kitartottak mellettünk és mindvégig támogattak” – fogalmaztak a zenekar tagjai. „Próbálunk minél autentikusabban muzsikálni, megtapasztalni, illetve továbbadni azt az érzést, amit egy adatközlő nyújt számunkra, mert ez az, ami még él mindannyiunkban. Tudjuk, bárhogyan alakul a legvége, mi nagyon sok emlékkel, tapasztalattal és támogatóval gazdagodtunk a pár hónap alatt” – részletezték. Hozzátették: ezután is összetartanak majd és tovább folytatják a zenélést, hogy mással is megszerettessék ezt a műfajt. A döntős fellépésük során visszakanyarodnak az otthoni csodálatos Mezőségre, pontosabban Buzába, amelynek táncrendjét láthatja a közönség.
„Ezek a fiatalok megtanultak szórakozni” – idézi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye Sebő Ferenc zsűrielnököt. A Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze mellett idén is tagja a bírálóbizottságnak Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekessel és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársával együtt. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály emlékév előtt tiszteleg. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárja, akik erre az alkalomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.
Az MTVA és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 29.
Kulturális eseményszervezést támogat a városháza
Legtöbb 11,4 millió lejes keretből finanszíroz kulturális rendezvényeket Kolozsvár önkormányzata 2018-ban. A kulturális rendezvényekre szánt vissza nem térítendő támogatási keret a 2018-as városi költségvetés függvényében némileg csökkenhet. A támogatásra olyan civil szervezetek, magánszemélyek vagy jogi személyek pályázhatnak, akik a széles közönségnek szóló, helyi, országos vagy nemzetközi érdekeltségű kulturális projekteket bonyolítanának le. Az önkormányzat a projekteket legfennebb 90%-os arányban finanszírozza.
A pályázati kiírás célja az innovatív, interdiszciplináris, részvételi kulturális produkciók és művészeti alkotások létrehozásának bátorítása, olyan projekteké, amelyek hozzájárulnak Kolozsvár társadalmi fejlődéséhez. Az önkormányzat a kolozsvári kulturális szektort támogatná a pályázati kiírással, és megkönnyítené az ágazat más – például oktatás, kutatási – szektorral való együttműködését. A pályázat révén elősegítené a társadalmi kohézió minél magasabb szintű és minél többrétűbb megvalósulását, a kultúrák közötti párbeszédet, és népszerűsítené az etnokulturális sokszínűséget is.
További célkitűzések a kísérleti, eredeti ötleten alapuló kezdeményezések bátorítása, az épített örökség és a kulturális hagyományok értékként való megjelenítése, a kulturális tapasztalatcsere, koprodukciók elősegítése, a kulturális termékek és azok előállítói mobilitásának ösztönzése, a helyi, országos és nemzetközi együttműködések támogatása, a közönségnevelés és a kulturális rendezvények elérhetőségének fokozása, az életen át tartó kulturális nevelés, a kulturális kutatás és interszekcionális kutatás elősegítése, kulturális témájú tanulmányok, jelentések és stratégiák kidolgozása, Kolozsvár láthatóságának és ismertségének növelése, a fiatal tehetségek támogatása, a kulturális ágazatban tevékenykedők szakértelmének növelése, és a kulturális téren tevékenykedő kolozsvári szervezetek fejlődésének elősegítése.
Az önkormányzat a következő típusú pályázatokat várja: kulturális, művészeti, oktatási témájú pályázatokat. Ebben a kategóriában a 2000/26-os kormányrendelet alapján létrehozott alapítványok vagy egyesületek pályázhatnak, akik kolozsvári székhelyű, állami fenntartású kulturális vagy oktatási intézményekkel társultak; a Cluj Never Sleeps program keretében zajló rendezvényekre vonatkozó pályázatokat; ifjúsági témájú pályázatokat; regionális kultúrát népszerűsítő pályázatokat; helyi kulturális pályázatokat; szociális témájú pályázatokat; a Kolozsvár 100 programhoz kapcsolódó pályázatokat.
A pályázati feltételeket a 2005-ben elfogadott 350-es törvény, és egyes esetekben az önkormányzat és a kedvezményezettek között megkötött vissza nem térítendő támogatásokra vonatkozó szerződés feltételrendszere szabja meg. A pályázatokat január 3-tól február 8-ig várja az önkormányzat. Minden pályázatot két példányban és CD-n kell benyújtani a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal iktatóirodájánál. A határidő után benyújtott pályázatokat az önkormányzat nem veszi figyelembe és kiegészítéseket sem fogad el. Az elbírálási procedúra február 9-től március 12-ig tart. Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 29.
Együtt, jövőre is
Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1989. december végén jelent meg napilapunk, a Szabadság első lapszáma, így hát születésnapot ünnepelhetünk ilyenkor, hónap és év végén. A születésnap pedig – legyen az akár egy újságé – sok mindenre késztet: emlékezésre, elgondolkodásra, számvetésre, tervezésre. Mert huszonnyolc esztendő már sok tapasztalatot és tanulságot is magában foglal. Az öröm mellé bánat, a sikerhez elégedetlenség, az igyekezethez gáncsoskodás is szokott társulni, de a több mint negyedszázad fennállás a fennmaradás akaratának és a közösségi szolgálat iránti elkötelezettségnek a bizonyítéka.
Napilapunk, a Szabadság immár huszonnyolc éve folyamatos megjelenése egyaránt tölt el örömmel, hálával, de aggódó féltéssel is. Öröm és elégtétel számunkra, hogy még sikerül magyar nyelvű napilapot letennünk olvasóink asztalára olyan körülmények között, amelyek nem kedveznek általában egy gazdasági kisvállalkozásnak, ezen belül pedig főként nem a nyomtatott újságírásnak, és még kevésbé a kisebbségi, magyar nyelvű kiadványnak. Amikor huszonnyolc évvel ezelőtt az erdélyi magyar sajtó újjáalakult és ennek keretében a Szabadság is megalakult, a szegénységből és a létbizonytalanságból kellett talpra állni, építkezni, fejlődni. Kisebb-nagyobb buktatók, könnyebb és nehezebb időszakok után most ismét jellemző a lapkiadásra a szegénység és létbizonytalanság. Az már rég bebizonyosodott, hogy gazdaságilag nem nyereséges, még csak nem is kifizetődő a napilapkiadás, az újságírószakmát meg az újságírókat sokan és sokféleképpen igyekeztek hitelteleníteni és ellehetetleníteni, kiszolgáltatottá tenni. Ráadásul egy többségi nemzet keretében, kisebbségiként, magyar nemzetiségűként jóval több akadályt, nehézséget, mellőzöttséget kell leküzdeni, és nem csupán az államhatalom meg az intézményei részéről: saját nemzeti közösségünk közönyével, önazonosságának talán túl könnyed és könnyelmű feladásával is fel kell venni – vennünk a harcot, folyamatosan. Ilyen körülmények között magyar nyelvű napilapot kiadni és fenntartani messze nem egy jól menő gazdasági vállalkozás, hanem küldetés. Ezt a küldetést vállalta fel a Szabadság huszonnyolc évvel ezelőtt, amit azonban teljesíteni és folytatni csakis közösen tud az olvasókkal, az előfizetőkkel. Mert nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Szabadság megjelenése elsősorban az előfizetőknek köszönhető.
Olyan időket élünk, amikor a gazdaság, a pénz, a befolyás beleszól(hat) egy lap politikájába, annak tulajdonosa illetve kiadója révén. Így történhet meg, hogy kiadványokat megszüntetnek, újságírók megélhetését és egy szakmát tesznek bizonytalanná, az olvasókat, a közösséget megfosztják a tájékoztatástól. A Szabadság esetében ennek veszélye nem áll fenn, hiszen a lap tulajdonosa és kiadója, a Minerva Művelődési Egyesület, híven elődjének, a kolozsvári Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. (a mindmáig legnagyobb teljesítményű erdélyi magyar kiadó- és nyomdavállalat) célkitűzéséhez, úgyszintén feladatának tartja „a magyarok tájékoztatását, a közösség fennmaradását, gyarapodását, művelését, önazonosságának megőrzését”. A lap fenntartásához azonban egyértelműen olvasóinkra van legnagyobb szükségünk. Éppen ezért a születésnapi öröm és elégtétel mellett, hálával tartozunk olvasóinknak és előfizetőinknek, akik nélkül értelmetlen lenne a munkánk. Köszönet illeti mindazokat, akik felismerték, hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra, hiszen kisebbségben a magyar napilapírás jóval több az egyszerű tájékoztatásnál, információ átadásnál. Ezután is a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszünk, arra, hogy eligazítsuk olvasóinkat ebben az egyre bonyolultabb, sokszor képmutató, gyorsan változó nagyvilágban. És azt is szeretnénk, hogy kolozsvári, Kolozsvár környéki kis világunkat megismertessük, felidézzük múltunkat, halljunk egymás dolgairól, tudjunk megvalósításainkról, híreszteljük el sikereinket, osszuk meg terveinket, segítsünk álmaink elérésében. Ehhez kívánunk hozzájárulni a Szabadsággal jövőre is.
Tudjuk, 2018 sok ismeretlent tartogat - nehéznek, megpróbáltatásokkal telinek ígérkezik, számtalan jelét láthattuk, olvashattuk, hallhattuk, tapasztalhattuk ennek már eddig. Nem lesz könnyű talpon maradni, éppen ezért mindennél fontosabb, hogy figyeljünk egymásra, ne veszítsük egymást szem elől. Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)