Útra kelt az Emberközelben
A külföldi bemutatkozás lehetőségét az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tette lehetővé. Ausztriai, németországi, svájci turnét szervez, amelynek segítségével közadakozásból támogatást kíván szerezni az Angyalok a Mezőségen elnevezésű karácsonyi ajándékosztó akciójához. Az alapítvány immár hetedszer lepi majd meg ajándékaival a rászoruló mezőségieket. A körút koncertturné, amelynek során a 30 éves Role együttes lép a bécsi (december 1.), stuttgarti (dec. 3.), ulmi (dec. 3.), genfi (dec. 8.), freiburgi (dec. 9.) és zürichi (dec. 10.) közönség elé. A jubiláló csíkszeredai formáció zenés adventi ráhangolója mellett mindenütt kiállítás keretében mutatják be Bálint Zsigmond AFIAF-fotóművész Emberközelben című albumát és azokat a képeket, amelyeket a 80 éves fotós nemrég zárult, nagy sikerű vásárhelyi kiállításáról válogattak. Népújság (Marosvásárhely)

Sükösd Ferenc gyűjteményes kiállítás
A négy és fél évtizede elhunyt marosvásárhelyi festőművész, Sükösd Ferenc alkotásaiból nyitnak kiállítást az Erdélyi Művészeti Központ földszinti galériájában. A december 9-én 17 órakor sorra kerülő megnyitón Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője méltatja az eseményt, Sükösd életművéről Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese beszél. Közreműködik Kolcsár József színművész. Népújság (Marosvásárhely)

Viszonylatok – Erdélyi művészpedagógusok kiállítása Marosvásárhelyen
Újabb kiállítását hozza el Marosvásárhelyre az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A tárlatot, akárcsak az előzőt, a Bernády Ház látja vendégül. A megnyitóra december 6-án, szerdán 18 órakor kerül sor.
Amint a kolozsvári székhelyű művészcsoport hozzászoktatott, a mostani kiállítás is tematikus, és kerek évfordulókhoz kapcsolódik. A Székely Géza festőművész kezdeményezte rendezvény a Viszonylatok címet viseli, alcíme: In memoriam reformáció – 500/ Arany János – 200/ Kodály Zoltán – 135. Több mint félszáz hazai és külföldi egyesületi tag állítja ki a reformáció jubileuma és a magyar kultúra két kimagasló egyénisége ihlette munkáit. A festmények, grafikák, szobrok, más műfajú alkotások az eltelt napokban Kolozsváron kerültek közönség elé. A sajtóbeszámolók, tárlatkrónikák szerint a nagy műfaji és stílusbeli változatosság ellenére a kiállítás a harmónia jegyében szólítja meg a művészetkedvelőket, és meggyőzően mutatja fel, hogy a megidézett múltbeli esemény, illetve a korszakos magyar költő és zeneszerző mekkora hatással lehet mai korunk alkotóira is. A marosvásárhelyi művészeti élet új színnel gyarapodhat, ha valóra válik a szándék, hogy az EMME hosszabb távon is rendszeresítse ezeket az éves jelentkezéseiket. Népújság (Marosvásárhely)

Megszavazták az ifjúsági törvényt módosító RMDSZ-kezdeményezést
„Végső döntéshozó fórumként fogadta el a képviselőház, november 29-i ülésén az RMDSZ azon törvénykezdeményezését, amely lehetővé teszi, hogy minden önkormányzat pénzalapot különítsen el az éves költségvetéséből az ifjúsági tevékenységek támogatására. Ezidáig a törvény csak a sport- és kulturális-oktatási tevékenységekre hagyta jóvá a pénzalap elkülönítését önkormányzatainknak” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt követően, hogy a parlament alsóháza végszavazáson a tervezet jogerőre emeléséről döntött.
Az RMDSZ Hargita megyei törvényhozója elmondta, az ifjúsági szervezetek támogatására vonatkozó törvény diszkriminatív előírásait sikerült pontosítania a Szövetségnek a november 29-én elfogadott tervezetével. „A Magyar Ifjúsági Értekezlet megkeresése nyomán kidolgozott tervezet gyakorlatilag megteremti a lehetőséget arra, hogy minden romániai település pénzügyi forrásainak függvényében támogathassa a közhasznú ifjúsági szervezeteket. Tekintettel arra, hogy ezidáig a megyeszékhelyi önkormányzatok tudtak támogatást nyújtani az ifjúsági tevékenységekre, fontos volt megteremteni a lehetőséget a kisebb önkormányzatok számára is, hiszen ezek a szervezetek súlyos pénzforrás-hiánnyal küzdenek” – fogalmazott a frakcióvezető.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője a közigazgatási bizottság tagja a szakbizottsági munkálatokról elmondta, bár a közigazgatási bizottság negatív véleményezést fogalmazott meg a tervezetről a képviselőház plénumában, az RMDSZ-nek sikerült meggyőznie a többséget a tervezet támogatásának fontosságáról. „Az ifjúsági szervezeteink hiánypótló tevékenységeket látnak el közösségeinkben minden önkormányzatban függetlenül attól, hogy megyeszékhelyen vannak vagy sem, éppen ezért előrelépést jelent a ma elfogadott tervezetünk” – mutatott rá a Kolozs megyei képviselő, majd hozzátette, közvetve ez a lehetőség hozzájárulhat a fiatalok közéletbe történő bevonásához és növelné a közösségi ügyek iránti elkötelezettségüket. Nyugati Jelen (Arad)

Tollas Tibor helyesíró verseny
Tizennyolc diák képviselte a megyét
Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt. Arad megyéből tizennyolc III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából.
A gyerekek által közkedvelt rendezvényen sok érdekes programon lehetett részt venni: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek, és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is.
A versenyről szép eredményekkel tértünk haza: egyéniben Budacsek Tímea II. helyet ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. helyezett lett (felkészítő tanító: Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese és Somodi Adrienn Szonja I. helyezést ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna).
Köszönjük Lakitelek Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek pedig az utazási költségek támogatását. Bálint Erika Vanda, tanító / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad)

Példaértékű békés együttélés Gyorokon
Román nemzeti ünnep, magyar nótaest egy napon
Pénteken délelőtt a Gyoroki Polgármesteri Hivatal is csatlakozott a román nemzeti ünnep országos rendezvénysorozatához: a helybeli néptánccsoport román néptáncokat adott elő, ezt követően a résztvevőket babgulyással vendégelték meg. Az eseményen részt vettek a helybeli magyarság képviselői is.
Ugyanaznap 17 órától a telepi magyar óvoda termében, ugyancsak a Hivatal támogatásával Lőrincz Matild nyugalmazott tanítónő, a Gyoroki József Attila Irodalmi Kör vezetőjének és Simó Klára tagjának a kezdeményezésére magyar nótaestet szerveztek. Több mint húszan gépzenére nótáztak, borozgattak, süteményeket fogyasztottak, sőt táncra is kerekedtek, kiváló hangulatban eszte kilencig együtt voltak. Azzal váltak el, hogy a magyar nótaestek megszervezéséből hagyományt teremtenek, de a sok, kiváló énekhanggal megáldott asszony nótáinak a hallatán a kívülálló egy helybeli asszonykórus létrehozását is elképzelné…
A két eseménynek ugyanaznap történt megszervezése is bizonyítja: ahol a helyi önkormányzat is úgy látja jónak, egymás ünnepeinek, hagyományainak a tiszteletben tartásával megteremthető a békés egymás mellett élés. Erre Popi Morodan Cornel polgármester és a tanácstagok pozitív hozzáállása jóvoltából, kiváló példával szolgálnak a gyorokiak. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Száz év talány
Százalékok és térképek, idézetek és háttérinfók garmadája teszi olvasmányosan tanulságossá Lucian Boia legújabb kötetét, amely a Nagy Egyesülés tematikáját járja körbe. A szó legszorosabb értelmében: vajmi keveset foglalkozik a Gyulafehérvári Nyilatkozat közvetlen környékével, inkább azt a milliőt igyekszik érzékeltetni, ami az első világégés előtti és – az azt lezáró békeszerződések révén – a közvetlenül az utáni időszakot meghatározta. Mintegy kontinentális olvasatát nyújtja mindannak, ami a Kárpát medencében és peremövezetében lezajlott, s ezzel arra kényszerít, hogy árnyaltabban, az akkori európai politikai mező összefüggéseit is szemmel tartva pillantsunk a számunkra baljós, a Monarchia kisebbségeinek szempontjából biztató fejleményekre.
Boia a határok megvonásának mikéntjéről való vélekedést sem spórolja meg, bár ezzel már végképp magára vonta a szolgálatos patriotárd kórus pfújjolását; valójában nem tesz egyebet, mint folytatja eddigi szakmai krédójának visszaigazolását. Kimondja és adatoltan bizonyítja azokat a tételeket, amelyek kényelmetlenek, vitát kavarnak, ellenszenvet generálnak. Például a határkérdésben szerzőnk listázza azokat a helyzeteket, amikor a végső demarkáció megállapításakor kikérték a helyi lakosság véleményét. Erdély (de ugyanúgy Felvidék és Délvidék) esetében az egyetlen – illuzórikus – módja lett volna annak, hogy a trianoni térkép másként alakuljon. Elegendő a Szatmár–Nagyvárad–Nagyszalonta–Arad sávot megfigyelni a korabeli demográfiai adatokkal és látjuk: masszív (esetenként csak jelentős) magyar többségű települések kerültek „ideátra”. Ezzel mintegy kritikai értelmezését nyújtja Lucian Boia az elvnek, miszerint a nemzetállamok száz évvel ezelőtti kialakításakor az etnikailag minél homogénebb tömbök kialakítása volt a cél.
A történelmi és a politikai jogformálás bizonyos területekre csak másod- illetve harmadlagos tényezőként hatott. Jogosan mondhatja irredentának e sorok íróját bármely éber hazafi és lehet, hogy a szerkesztőséget is úgymond exponálom, ezért nem is játszom el tovább a gondolattal, miszerint a Királyhágónál felállított vámhivatallal inkább meg tudnának barátkozni a Nagy Erdélyi Jeremiád narratívájába nyakig beágyazott magyarok. Hogy a másik, még meredekebb változatot, a független Erdély alternatíváját ne is bolygassuk: maguk Maniuék is csak arrébb, a harmincas években eszméltek rá, hogy a regátbeli dominancia jószerivel saját transzilván bázisukat lazította fel. A legkézenfekvőbb variáns a mondom a magamét verseny leduplázott formája, ahol mindenki a maga közössége felé fordulva, de kicsit azért a „másikra” is kikacsintva ugyanazokat a berögzött szó (és talán gondolat)fordulatokat ismétli el: mi azt, hogy nem tartottátok be és adósok vagytok, ők azt, hogy évszázada nem jutottatok lojalitás című tantárgyból a kiscsoportból a grupa mijlocie szakaszba. Nos ettől óv Lucian Boia, hogy a Trianon-kutatás magyar eredményeit mellőző, vagy ahhoz startból ellenségesen viszonyuló román történésztársadalom nagy része nem lesz partner abban az időnként közös gondolkodásban, ami lehet, hogy elég, ha olykor mindössze annyit jelent: van egy tér, amelyet igen szabálytalan puzzle-kockákkal lehetne lefedni; mindenki hozza a maga részecskéit és ezzel megteremtődik a (továbbra is ellentmondásokkal és fonák helyzetekkel telített) összkép előfeltétele. Belőle, mint egy svédasztalról, bárki válogathat tetszése, ízlése és ... éhségérzete szerint. A desszertnél pedig nehéz lesz megállapítani, hogy miféle s mekkora különbség van a román és magyar gyomor telítettsége között. Rostás-Péter István / Szabadság (Kolozsvár)

Hiányos puzzle
Napok óta folyamatosan azon pörög a lefáradt agyam, hogy vajon mikor lehetek végre a családom körében. Hiszen ki ne vágyna arra, hogy a legfontosabb emberekkel legyen, amikor a kolozsvári élet már teljesen felzabálta.
Olyan képek lengik be gondolataimat, ahogyan édesanyámmal sütünk, édesapával tévézünk, a testvéremmel pedig azon vitázunk, hogy ki egye meg az utolsó kocka csokit.
De aztán mindig eszembe jut a szomorú valóság is. Az én családom olyan, mint egy százdarabos kirakó, amelyből mindig hiányzik egy-egy fontos darab. Mindig más darab. Évek óta ünnepnek számít már az is, ha mind a négyen egy asztalhoz ülhetünk le vacsorázni. Valaki mindig külföldön van, vagy Kolozsváron, vagy bárhol, csak nem otthon. Először apa döntött úgy, hogy német földön keres munkát, pont akkor, amikor testvérem Kolozsváron elkezdte egyetemi éveit. Aztán édesanyám is csatlakozott szeretett férjéhez. Akkor teljesen egyedül maradtam otthon, annál rosszabb már nem lehet. Egy évre rá én is elhagytam a családi fészket, testvérem ment külföldre, szüleim maradtak otthon. Bonyolult.
Sokszor hallom rokonaimtól, hogy mindennek az oka az, hogy itthon nem lehet megélni. Talán így van, talán nem, de engem dühít a tudat, hogy a pénzkeresés miatt szinte soha nem lehetünk együtt. Tudom, hogy mindenki a saját életét éli itt vagy ott. Én is boldog vagyok, hogy Kolozsváron tanulhatom azt, amit igazán szeretek. Testvérem is boldog, hogy mérnökként sikeres lehet. A szüleim is örülnek, hogy mi boldogok vagyunk. Illetve örültek akkor is, amikor noha távolról, de fedezni tudták anyagi terheinket.
De én mégis görcsösen ragaszkodom a régmúlt időkhöz. Amikor még mind egy fedél alatt éltünk, családként. Hiányzik az, hogy tele legyen a ház, hogy a fürdő használatáért sorba kelljen állni. Holnap hazautazom, hozzáadva egy adagot a kirakóshoz. De még mindig ott lesz a negyedik rész, amely hiányosan áll majd. Bartok Barbara / Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi magyar fiatalok kalákája a világ tetejének árnyékában
Sikerült! Közös munka közös sikerélménye a Himalája vidékén
Tíz évvel ezelőtt a budapesti Irimiás Balázs építészmérnök és felesége India észak-nyugati csücskében, Dzsammu és Kasmír Zanszkár tartományának Zangla nevezetű falujában turistáskodott, ahol annakidején Körösi Csoma Sándor két évig élt és dolgozott a helyi királyi palotában. Látva az épület romos állapotát, a magyar házaspár létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt, hogy általa támogatások elnyerésével lehetővé váljék az műemlékingatlan restaurálása.
A munkálatok évek óta folynak, de közben a faluban felmerült, hogy iskolát kellene építeni az oktatásra használt fóliasátor helyett. Az alapítvány ezt a munkát is elvállalta, pályázatot hirdetett fiatal önkéntesek számára. A felvett magyarországi, angol és olasz jelentkezők közé három erdélyi magyar került: egy brassói, egy csíki és harmadikként egy szintén csíki születésű, de Kolozsváron élő építőmérnök, Zakariás Botond, aki élményeit most megosztja olvasóinkkal.
Az indulásról
A fiatal építőmérnök ritkaságszámba menő nyárvégi indiai tapasztalatait videófelvételekből összevágott másfél órás mozgóképes műsorban rögzítette. Indul a vetítés, és közben megy a kérdezősködés, meg a magyarázat.
– Tudtad-e előre, hogy milyen kalandra vállalkoztál?
– Csak annyit, hogy nem lesz könnyű. De tetszett a kihívás.
– Hogyan lehet Indiába eljutni?
– Hatvan napos turistavízumot kellett beszerezni, de az ma már interneten is megoldható, nem kell miatta Bukarestet megjárni. Kolozsvárról előbb Münchenbe kellett repülni, mert onnan van járat Delhibe. Láthatod, ez már az éjszakai Delhi Repülőtér. Onnan pedig még két órát repültem Lehbe. Az egész utazás tíz órát tartott, plusz az átszállásos várakozás.
Utazás hegyen-völgyön át
A képernyőn feltűnnek a régió fővárosának, Lehnek az utcái. Tengerszint felett több mint háromezer négyszáz méteren, közel az indiai–pakisztáni–kínai hármashatárhoz. A városkának huszonötezer lakosa van, és ugyanannyi külföldi turistája. Az ottaniak hatvan százaléka buddhista, húsz százaléka muszlim, és húsz százaléka hindu, de békésen megvannak egymással. Az utcán sok a járókelő és a kóbor kutya, imitt-amott szent tehenek fekszenek az emberek útjában, de a nem hinduk is gondosan kikerülik azokat. Sok az utcai kifőzde.
– A lakosság szívesebben eszik ezeken a helyeken, mint otthon, mert igénytelen, és mert az élelmiszer nagyon olcsó. Látod, itt az utcán sütik a kovásztalan kenyeret, a csapatit.
– Mennyit ültél Lehben?
– Három napig, ennyi kellett a magassági aklimatizálódáshoz. A turisták így szokták, ha tovább akarnak kapaszkodni a Himalájában.Vendégházban laktam. Amit most látsz, az egy stupa, a buddhisták világában olyan, mint nálunk a kereszt az út mentén. Nem tipikus a színes festés.
– És ez itt milyen piac?
– Ez a tibeti menekültek piaca, ahol turistáknak árusítják az otthonról elhozott csecsebecséiket. Ladakh tartományt úgy is hívják, hogy kis Tibet, sokak szerint ez minden, ami a legtisztábban megmaradt Tibetből a kínai elfoglalás után.
Változik a kép, buszozás következik. Irány Padum!
– Úgy kell elképzelni, hogy légvonalban nincs messzebb Lehtől, mint hatvan-hetven kilométer, mégis annyi völgyön és kaptatón kell átkacskaringózni, hogy több mint négyszáz kilométer az út a háromezer kilencszáz méter magasban fekvő városkáig.
Az ablakból minden irányban kopár hegyek ágaskodnak, csak a patak mentén akad kevés fű. Megtudom, hogy Kargil teljes egészében muszlim. És hogy az országút mentén igen nagy katonai támaszpontok sorakoznak, nem véletlenül. (Sokszor volt már fegyveres konfliktus a szomszédos Pakisztánnal a terület hovatartozásért – szerk. megj.).
– Ott lenn a völgy alján az Indus találkozik a Zanskard folyóval, amelynek völgyében döcögtem tovább.
Megérkezés Kargilba. Szokásos utcai élet.
Vállvetve jobban megy a munka
– Bárhova mész, a tea kötelező. Háromfélét ismernek: a sóst és a jakvajast, a maszlacsájnak nevezett fűszerest, és a sima fekete teát. Szeszesitalt azonban az egész tartományban csak a turistáknak szolgálnak fel, természetesen jó csípős áron.
– Össze-vissza hány napig tartott ez a buszozásod?
– Három napig, amiből egy éjszakát aludtam, egy hotelben. Itt már Padum kisvárosba zötyögök tovább, úgy rázott a busz, hogy a térdemet be kellett bugyoláljam egy pokrócba, mert mindegyre verődött bele a karosszériába. Itt csak hetente egyszer jár autóbusz, alkalmi terepjárókat csak négy-ötszörös áron lehet felfogadni.
Idézet Botond akkori Facebook-bejegyzéséből: „Öt napra rá, hogy elhagytam a kolozsvári repteret, megérkeztem Padumba. Leh-ből két napot buszoztam, kerülve a turistafuvarokat, csak helyi járatokkal, hegyen-völgyön keresztül. A helyi emberek jóindulatúak, szerethetők és szutykosak. Holnap indulok a célállomásra, így valószínűleg huzamosabb ideig nem lesz internetem. Senki se aggódjon miattam. Jól vagyok. Nagyon jól.”
A videofelvételen továbbra is mindenfelé kopár kősivatag terpeszkedik, a távolban már hatezres hegycsúcsok látszanak. És most egy gumidefektet kell megoldani, ami nem csoda az ilyen úttalan úton. Négyezer négyszázötven méter magasan.
Padumból már a végállomás a cél: a három-négyszáz fős Zangla. Harmincöt kilométerről van szó, amihez két óra szükséges, de busz ide már nem merészkedik el, hanem a faluból reggel bejön egy személyeket fuvaroztató terepjáró, és délután visszamegy.
Célbaérés, rajt a munkában
A Csoma Szobája Alapítvány pályázatának kiírásáról Botond még tavasszal egy barátja révén szerzett tudomást. Négyszeres volt a túljelentkezés, ráadásul tudatosan nagyon széles szakmai változatosságra törekedett a alapítvány: az építőmérnöktől, a tanártól, az alpinistától, a pszichológustól az orvosig sokféle foglalkozás képviseltette magát, vagy egyetemisták, vagy fiatal szakemberek személyében. Egy turnusban húszan dolgozhattak, az alapítvány az ellátási költségeket állta, de a szállítást mindenki saját zsebből fizette. És amíg ment a munka, a csapat egy része a helybéliek tanításával foglalkozott.
– Hol szálltatok meg?
– Családoknál. És reggel három kilométert gyalogoltunk a munkahelyig, mert a szomszéd kisfalunak, Tampónak építettük a 8x8 méteres tantermű és kis előszobájú úgynevezett szolár iskolaépületet. A munkaidő 9 és 12, illetve délután 2 és 5 között volt, déli szünettel. Este pedig visszagyaloglás.
– Az építkezéshez milyen eszközök álltak rendelkezésre? Volt-e építési terv, amit hatóságilag engedélyeztetni kellett?
– Terv volt, de Indiában az elfogadtatással nem bajlódnak, sem a műemlékvédelemmel, az csak elméletileg létezik.
– És a szerszámok?
– A lehető legegyszerűbbekkel dolgoztunk. A téglát mi gyártottuk ott helyben. Agyagszerű, kalaknak nevezett talajuk van, az megformálva két-három nap alatt kiszáradt.
– De itt látok fagerendákat, és az a hosszú létra is fából van. Honnan a nyersanyag?
– Az biza messziről, és nagyon drágán került oda. A fa és az üveg náluk aranyat ér. Zanglában, amikor gyermek születik, fákat ültetnek egy arra kijelölt területen, hogy mire felnő, abból a faanyagból építhessen magának házat. Mert különben megfizethetetlen lenne. És itt az a királyi palota, amelyben Kőrösi Csoma Sándor lakott. A királyság az ő idejében csak erre a falura terjedt ki, és érdekes, hogy az örökös király ma is viseli ezt a címet, de főként hagyományból, „tiszteletbeliként”.
Óvatosan a levegővétellel!
– Érezted-e a magasság miatti oxigénhiányt?
– Hogyne! Fárasztó volt a mozgás, meg kellett tanulni, hogy kerüljük a hirtelen mozdulatokat, mert akkor még nehezebben kaptál levegőt. Amikor visszajövet Kolozsváron kiszálltam a repülőből, nagyon furcsa volt, hogy minden erőlködés nélkül nyugodtan tudok lélegezni.
– Ezeken a képeken azt látom, hogy egészen nyáriasan vagytok öltözve.
– Igen, mert reggel volt. De utána teljesen be kell öltözni, napszemüveget viselni, és az arcot is védőkrémmel bekenni, mert olyan magasságban nagyon erős a napsugárzás. Nyáron pedig a hőingadozás: délre felmegy közel harminc fokra, éjjelre pedig tíz fok alá süllyed. Télen aztán a hó egészen elvágja a külvilágtól a falut, tartósan mínusz húsz-harminc fokot kell átélni. Akkor van náluk az iskolai nagyvakáció.
– Hogyan élnek az ottani családok? Ugye, ők buddhisták?
– Igen, családonként három-négy gyermekkel. Nyáron nagy a szárazság, a házban az emberek a fenti nagy szobákban laknak, de télire leköltöznek a szűk pincébe, ahol fűthetnek. Fűtésre trágyát használnak. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Kányádi Sándor Prima Primissima Díjas
Kányádi Sándor egyike annak a tíz díjazottnak, aki Prima Primissima díjat kapott. Idén 750 főt – köztük először határon kívülieket is – jelöltek a korábbi díjazottak, az alapítók, a szakmai szervezetek.
A tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjat pénteken este adták át Budapesten, a díjazottak a következők: Farkas Gábor építész; Vicsek Tamás fizikus; Baló György szerkesztő, műsorvezető; Birkás Ákos festőművész; Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgató; Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző; Kányádi Sándor költő, író, műfordító; Bálint György kertészmérnök; Eötvös Péter zeneszerző, karmester; Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró. A Közönségdíjat a Hazajáró című honismereti magazinműsornak ítélték a szavazók.
Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító első verseskötete 1955-ben jelent meg Virágzik a cseresznyefa címmel. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét. Verseiben a magyarság sorskérdéseire keresi a választ (Fától fáig, Halottak napja Bécsben, Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). A népköltészetben gyökerező hang és a közösséghez fűződő hűség teszi egyedivé és különlegessé stílusát és a műfajok változatosságát. Lírai műveinek megteremtésén túl a prózában és a gyerekversek terén is remekműveket alkotott. Életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások, írt drámát és forgatókönyvet is, verseit számos nyelvre lefordították. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Demény Péter költő a közösségi oldalon verssel köszöntötte Kányádi Sándort. Szabadság (Kolozsvár)

Lövétei Lázár Lászlóé az Év legjobb könyve díj
Lövétei Lázár László Alkalmi című verseskötete kapta az Év legjobb könyve díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának estjén a budapesti Műcsarnokban csütörtökön – számolt be a Magyar Idők napilap.
Lövétei Lázár László kötetét Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője méltatta. Személyes hangvételű laudációjában megemlítette, Lövéteit – aki a Székelyföld főszerkesztője – megkerülhetetlen költőnek tartja, nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az összmagyarság számára is. Ha egy embert kellene ajánlanom az erdélyiek közül, aki hitelesen szól szorongásainkról, dilemmáinkról, aki leginkább kifejez minket, egyértelműen Lövétei Lázár Lászlóra esne a választásom” – hangsúlyozta Fekete Vince.
Az ünnepségen Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője köszöntőjében elmondta, hogy harmadszor adják át a díjakat, amelyekről titkos szavazás útján dönt az irodalmi tagozat. A 2017-es Könyvnívódíjat Az ellenség földje című elbeszéléskötetéért Majoros Sándor író és Halott nők című verseskötetéért Terék Anna költő vehette át. Krónika (Kolozsvár)

Vállalhatatlan szövetségek
Akárcsak az emberi kapcsolatokban, a politikai szövetségek terén is elérkezhet a pillanat, amikor jobb megszakítani, mint folytatni a fennálló érdekházasságot. Az 1989-es rendszerváltás óta számtalan példa volt már erre Romániában is, az RMDSZ például három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép a Victor Ponta vezette kormányból, miután az erdélyi magyarok túlnyomó többsége Klaus Johannisra és nem a szövetség által támogatott miniszterelnökre szavazott az akkori államfőválasztáson.
Nem is olyan régen, idén júliusban olyannyira elmérgesedett a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) viszonya Sorin Grindeanu akkori kormányfővel, hogy az alakulat arra a következtetésre jutott: annak árán is meg kell szabadulnia saját miniszterelnökétől, hogy vele együtt a kabinetet is meg kell buktatnia. Ami a parlamentben annak rendje és módja szerint be is következett, holott erre korábban még nem volt precedens a demokratikus Romániában.
Nos, a PSD-n belül a bukaresti karácsonyi vásár tervezett helyszíne kapcsán kialakult nézeteltérés nyomán déjà vu érzése támadhat az embernek, mert a nyári kormánybuktatás is hasonló forgatókönyv alapján zajlott. A konfliktus akkor is onnan indult, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata főpolgármester megvádolta Grindeanut, miszerint nem támogatja a Bukarest fejlesztését célzó terveket, és a „kormánypárton kívüli erők” támogatását keresi, ami Firea olvasatában a titkosszolgálatokat jelentette.
A televíziós műsorvezetőből politikussá avanzsált, Liviu Dragnea PSD-elnök bizalmasának számító főpolgármester – aki nagy eséllyel a PSD államfőjelöltje lehet a 2019-es megmérettetésen – a jelek szerint ismét miniszterelnök-buktató kedvében van, ami újfent annak a jele, hogy hatalmon lévő alakulaton belül intenzív harcok dúlnak a „post Dragnea-korszakra” való felkészülésre. Egészen pontosan arra, hogy ki veszi át az irányítást a PSD-ben, miután a jelenlegi pártelnököt teljesen félreállítja a szociáldemokrata felfogásban a párhuzamos állam egyik alappillérének számító nyomozó hatóság.
Az elmúlt időszak nyilatkozatai arra utalnak, hogy Tudose kevésbé osztja a PSD jelenlegi kemény magjának téziseit, miszerint minden rossz mögött a mély állam ármánykodása lapul. A PSD – és vele együtt az ország – jövője szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az alakulatban a Firea-féle korlátolt demagógia kerekedik-e felül, vagy esetleg (Tudoséval vagy anélkül) esély nyílik egy normális baloldali párt kiépítésére.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti: miközben a jelenlegi jobbközép román ellenzékkel tényleg nem sok értelme van az együttműködésnek, a szövetségnek igazán el kellene gondolkodnia azon, hogy van-e ráció abban, hogy asszisztáljanak a parlamentben a PSD egyre vállalhatatlanabb intézkedéseihez. Mert ugye, aki korpa közé keveredik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

„Le kell térni a markói útról” – fórum az erdélyi magyar politikai pluralizmusról
Figyelemmel kell követni a székelyföldi autonómiatervezet sorsát, hogy lássuk „meddig terjed a politikai jó szándék” – fogalmazott Tőkés László azon a fórumon, amelyet az erdélyi magyar politikai pluralizmus tízéves évfordulója alkalmából tartottak Sepsiszentgyörgyön.
„Ha valóban sikerül idén benyújtani a székelyföldi autonómiatervezetet, ebben pedig az RMDSZ is partner lesz, akkor a kompromisszumok útján már sikerült elérnünk valami” – fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton, azon a Sepsiszentgyörgyön tartott közéleti fórumon, amelyen az erdélyi magyar politikai pluralizmus megvalósulására emlékeztek.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvényt Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kezdeményezte annak apropóján, hogy tíz évvel ezelőtt, 2007. november 25-én Tőkés László független jelöltként mandátumot szerzett az Európa Parlamentben.
Tőkés emlékeztetett: a közelmúltban a Magyar Polgári Párt (MPP) két parlamenti képviselője is ígéretet tett arra, hogy még idén benyújtják a román parlamentbe az autonómiastatútumot, ezt azonban a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) budapesti ülésén nem erősítették meg. „Zavarban vagyunk, figyelemmel követjük, meddig terjed a politikai jó szándék” – fogalmazott az EP-képviselő.
Kulcsár Terza József MPP-s parlamenti képviselő november első felében beszélt arról, hogy még ebben az évben a honatyák elé terjesztik az autonómiatervezetet akkor is, ha ebben az RMDSZ nem lesz partner. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Határon túli közösségeket segít a Bethlen Gábor Alap
A tavalyinál korábban hirdették meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) magyar kultúráért és oktatásért nevű pályázati felhívását, amelynek a keretösszege is nőtt az idén – hangzott el a BGA pozsonyi sajtótájékoztatóján.
A határidőkre és a pályázati összegekre vonatkozó változásokról szóló pozsonyi sajtótájékoztatón Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) vezérigazgatója elmondta, a változtatás célja, hogy tervezhetőbbé váljon a pályázó szervezetek működése, a következő üzleti évet minél korábban, a döntés ismeretében tudják tervezni.
A döntésben az is közrejátszott, hogy közelebb vigyék a tényleges tevékenységet a finanszírozási időponthoz. Ezért a pályázati kiírások, majd az elbírálások és kifizetések is három hónappal korábban megvalósulnak, mint a korábbi években. A pályázatok célja azonban a jövőben is az, hogy segítse a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását és nemzeti azonosságtudatának megőrzését.
Erdélyi Rudolf elmondta, a pályázatok benyújtási határideje 2017. december 19. a központi pályázatok esetében, illetve december 20. a regionális pályázatoknál.
A külhoni magyarokat megcélzó, a magyar kultúráért és oktatásért tárgyában meghirdetett pályázati felhívás keretösszege 726 millió forint, ez 126 millióval több mint egy évvel korábban volt.
A BGA központi és regionális felhívására, „A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívás tárgyában – amelynek támogatásaival a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását akarják elősegíteni – az idén három fejezetben lehet pályázni. Ezek a következők: a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása; a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása; illetve a civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása.
Továbbá pályázatokat lehet benyújtani a „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás kereteiben, illetve az „Ifjúsági közösségek tevékenységének támogatása” című pályázati felhívás kereteiben a 15–29 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjainak, közösségépítést elősegítő tevékenységének támogatására.
A BGA 2018-as megvalósítási évre vonatkozó pályázatainak részletei a szervezet weboldalán is elérhetőek. Krónika (Kolozsvár)

Budapesti újságírók Váradon
Az önkormányzat által működtetett Nagyvárad és Térségének Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) meghívására hétfőn és kedden kétnapos munkalátogatáson vesznek részt Váradon budapesti riporterek, turisztikai szakújságírók.
Mihai Jurca APTOR-igazgató kalauzolásával többek közt felkeresték a Székesegyházat, a várat, meglátogatták a zsinagógát és a látványfürdőbe is elmennek. Hétfő délelőtt a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által működtetett Vallásturisztikai Irodába is ellátogattak, ahol Erdei Anita referens fogadta őket, és kísérte őket a Székesegyházba. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Tízéves erdélyi magyar politikai pluralizmus
A múltból tanulni kell
Nézzünk szembe a múlttal, okuljunk a tévedésekből, hangzott el az EMNP által kezdeményezett lakossági fórumon, amelyen számba vették, hogy az erdélyi magyar közösség „nagykorúvá válása óta” mit sikerült elérni, és mit miért nem. A Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvényen felszólaltak azoknak a szervezeteknek a képviselői, akiknek támogatásával 2007-ben független jelöltként jutott be az Európai Parlamentbe Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Többek között Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke megjegyezte, hogy a tíz évvel ezelőtti felhajtó erő egyszer megszakadt azért, mert „nem profi módon politizált az MPP”, és folytatódott azzal, hogy Tőkés László 2009-ben az RMDSZ listáján indult, amit a nemzetben való politizálás igen jelentős hibájának tartott abban a pillanatban. „Tíz év után azt kívánom, hogy legyünk bölcsek és tanuljunk a múltból”, emelte ki Gazda. „A helyzetteremtő politika versus helyzetet elfogadó politika dilemmái mind a mai napig érvényesek”, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is, aki szerint a neptuni botrány kapcsán merült fel először, hogy szükség van a változásra.
Tőkés László is megerősítette: a neptuni paktum után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tarthatatlan a helyzet az RMDSZ-ben, hogy a román kommunista visszarendeződéssel párhuzamosan rendeződik vissza a magyar politika és közélet is. Felidézte, mindhárom erdélyi magyar párt létrehozatalában részt vett, de ha „egy autó rossz útra visz, akkor nyilván egy másikat kell keresni”. Azt is elmondta, hogy meglepte az utóbbi időben a magyar kormánypártok irányváltozása, de azt reméli, hogy sikerülni fog egyesült erővel az egész magyar politikán fordítani. „Pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az RMDSZ nem Bukarest felé tájékozódik, hanem inkább Budapest felé.
Ez már egy nemzetpolitikai irányváltozás, csak legyen őszinte. Az is igaz, hogy mivel a román hatalom eltaszítja, rá is kényszerül, hogy gazdát váltson. Reméljük, hogy ez nem csupán egy politikai opportunizmusból fakadó döntés, hanem érlelődik az RMDSZ-ben is egy ilyen változás. Ha összefogunk, és úgy igyekszünk a magyar ügyet előre vinni, hogy az autonómiát visszahozzuk, és ha az RMDSZ ebben partner, akkor azt mondhatjuk, hogy a kompromisszum útján valamit sikerül elérnünk”, hangsúlyozta Tőkés.
„Olyan kegyelmi momentumot nyújtott nekünk a 2007-es esztendő, amit érdemes felmutatni, és érdemes a hullámvölgyeket kibeszélni. Hajszálon múlott, hogy Háromszék nem került egy olyan politikai, nemzeti hatalmi pozícióba, hogy fordítani tudott volna az összerdélyi politizáláson”, emelte ki Kovács István unitárius lelkész is, aki szerint a múlt kritizálásával nem elkeseredni kell, hanem okulni a jövőre nézve. „Hiszem, ha időnként a hófúvások el is havazzák az autonómia vonatjának az érkezését, végül mégis célba ér”, fogalmazott Kovács István. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pályafutás – vesszőfutás
A latin curriculum vitae önéletrajzot, életrajzi vázlatot jelent, de ma nem feltétlenül ezek, hanem többnyire a szívi fordul elő beszédünkben. Hosszú ideig az önéletrajzé volt az elsőség, nemcsak álláskereséskor csatoltuk a kéréshez, folyamodványhoz, de a letűnt rendszer párt- és állami szervei is taktikai meggondolásból íratták ezeket, például a „verifikálások”, a nagy tisztogatások és leszámolások alkalmával, például az 1950-es években, illetve olvasták, sőt a párt éppen aktuális irányelvei szerint értelmezték a kiszemelt áldozatok önéletrajzait.
Aztán időről időre újraíratták a „delikvensekkel”, hadd lássák az egyes változatok közötti esetleges eltéréseket vagy azt, hogy mit hallgatott el – netán szándékosan! – az életrajzi vázlat sarokba szorított készítője, mert az ilyen jegyekből „súlyos következtetéseket”, mi több, vádakat lehetett megfogalmazni az illetővel szemben. Így lehetett a tegnapi elv- és harcos társat félreállítani, mint ama rendszer ellenségét…
Ma egyszerűen szívit mondunk, CV-t írunk, amelynek ugye kidolgozták, rögzítették a formai szabályait, követelményeit – tulajdonképpen rugalmas formanyomtatványként határozzák meg –, s amelyet bármely munkakereső kitölt – figyelem: nem megír! –, és lead vagy elküld külön-külön, illetve egyszerre számtalan munkaadóhoz, s várja okostelefonja megszólalását, a pozitív vagy elutasító választ. Semmiféle személyes hangvételről és indíttatásról nem eshet szó az ilyesféle szívikben, csak puszta adatokat, semmitmondó eredményeket látni az egyes rovatokban, jobban mondva, rekeszekben, de hogy mindez az adathalmaz milyen tartalmat hordoz, milyen emberi, családi környezet, milyen egyéni, valós teljesítmény áll mögöttük, édes keveset tudni meg belőlük.
József Attila élete utolsó évében, 1937 elején munkát, hivatali állást keresve írta meg a maga Curriculum vitae-jét, olyat, amely még azt is magában foglalja, hogy amikor nevelőszülőkhöz került, nevétől is megfosztották, Pistának szólították. Vagyis nemcsak pályafutásáról számolt be részletesen, hanem vesszőfutását is ecsetelte, amely már kisgyermekkorában elkezdődött számára, s tartott szinte egy életen át. Másik klasszikus költőnk, Arany János viszont egy ifjúhoz címzett versében (Domokos napra) természetszerűen nem a megtett útról, hanem a kedvesnek mondott fiú előtt álló pályáról szólt, mondván:
„Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.”
Mit tudni meg hát a mai szívikből? Talán azt, hogy erőtlen, aki kitöltötte, vagy azt, hogy erős? Egyiket sem! József Attila súlyos ideggyengeségét is önéletrajzába foglalta, ugyanakkor azt is, hogy munkában szívós. A mai formanyomtatványok rekeszeiben gyakran sok-sok adat vagyon zárva, de érzésem szerint távolról sem elegendő az illető megismeréséhez…
Különben magát a pályafutás szót választékosnak minősítik az értelmező szótárak, de a mai nyelvhasználat alapján már-már elavultnak tűnik, továbbá a vesszőfutás értelmét bár annak fogjuk fel, ami, vagyis megalázó, kínos helyzetek sorozatának, eredetére viszont kevésbé gondolunk, arra, hogy régen a katonaságnál a büntetés egyik módja volt: a vesszőfutásra ítéltnek egymással szemben felállított katonák sora között kellett futnia, miközben bajtársai vesszővel sújtottak mezítelen felsőtestére.
Végül azt mondhatom, hogy egy önéletrajznak vagy a mai szójáráshoz igazodva, szívinek tartalmaznia kellene az illető pályafutását a saját maga fogalmazta formában, s ne adj’ isten, vesszőfutását is. Egy fontos dolog mindenképpen kiderülhetne ebből, az hogy – úgymond – csüggedünk-e vagy megálljuk helyünket. S ez bizony, betölteni a helyed, nem is kevés! Borcsa János / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A fiatalok itthon maradására figyelnének
Ülésezett az EMNT Választmánya
Sepsiszentgyörgyön ülésezett december 2-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Választmánya. Az eseményen az EMNT országos elnöksége, valamint a területi szervezetek vezetői és képviselői voltak jelen. A Választmány, a területi beszámolók mellett, a jövő évi célkitűzések megvalósításáról és elképzeléseiről is tanácskozott, áttekintve a legutóbbi ülés óta eltelt időszak eseményeit.
Tőkés László EMNT-elnök beszámolójában hangsúlyozta: a szervezet a továbbiakban nagyobb hangsúlyt kell fektessen a fiatalok itthon maradásának kérdéskörére, ugyanakkor tovább kell folytatni az EMNT autonómiaközpontú politikáját. Sándor Krisztina ügyvezető elnöke ismertette a szervezet további feladatait, amelyek közül külön kiemelte az anyaországi választásokat megelőző regisztrációt mint az EMNT jelenlegi legfontosabb tevékenységét.
Az országos és a területi beszámolók mellett Tiboldi László, az EMNT alelnöke, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége tevékenységéről tájékoztatta a résztvevőket, felhívva a figyelmet a szervezet elmúlt félévi sikereire.
Az EMNT testvérszervezeteként működő Erdélyi Magyar Néppártot Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke és Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke képviselte, akik a szervezet jelenleg zajló eseményeiről számoltak be, közöttük az erdélyi autópályáért szervezett megmozdulásukról, valamint a nyelvi jogokért és szimbólumhasználat terén tett lépéseikről. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dobogós helyen a magyar üzletember a leggazdagabb romániaiak toplistáján
Továbbra is Ion Ţiriac a leggazdagabb üzletember Romániában a Capital szerint. A nagyváradi Teszári Zoltán már „dobogós” helyre került, a harmadik a gazdasági lap 300-as toplistáján. Tavaly még a negyedik volt.
Negyedik esztendeje uralja Ion Ţiriac a leggazdagabb romániaiak 300-as toplistáját, amelyet a Capital évente összeállít. A teniszezőből lett üzletember vagyonát 1,7-1,8 milliárd euróra becsüli a gazdasági lap. Ez az összeg 7,6 százalékkal nagyobb a tavaly ismertetett számoknál.
A második helyen az 1992-ben elindított Dedeman barkácsáruházlánc tulajdonosai állnak. A moldovai testvérpár, Dragoş és Adrian Pavăl vagyona 1,1-1,2 milliárd euró, a tavalyi becsült adat 920-950 millió euró volt.
Teszári Zoltán a harmadik a Capital toplistáján. Az RCS&RDS többségi tulajdonosának vagyonát 550-570 millió euróra becsülik, tavaly ez az összeg 500-520 millió euró volt. A nagyváradi üzletember a brassói Ioan Niculaét szorította le a dobogóról, akinek a vagyona a tavalyi 600-700 millió euróról 500-600 millió euróra csökkent.
A további sorrend (zárójelben a tavalyi adatok):
Iulian Dascălu: 480-500 millió euró (450-460 millió euró).
George Becali: 400-500 millió euró (280-300 millió euró)
Gruia Stoica és Vasile Didilă: 400-420 millió euró (380-400 millió euró)
Frank Timiş: 380-400 millió euró (270-280 millió euró)
Radu Dimofte: 370-400 millió euró (280-300 millió euró).
Marius és Emil Cristescu: 340-350 millió euró (350-360 millió euró)
A leggazdagabb romániai személyek toplistájára idén 20-22 millió eurós vagyonnal lehet felkerülni. Ebben az évben 22 személy vagy család lépte át ezt a küszöböt, a Top 300 klub egykori tagjai közül pedig ötnek sikerült újjáélesztenie vállalkozását oly módon, hogy visszakaerült a „reflektorfénybe” – írja az Agerpres.
A Capital a leggazdagabb romániaiak robotképét is elkészítette. Eszerint az ország milliomosa jellemzően 56 éves, férfi, átlagosan 77 millió eurós vagyonnal rendelkezik és Bukarestben vannak a vállalkozásai. maszol.ro

2004. december 5.
Kereken 13 évvel ezelőtt a gyászos emlékű és örökké üszkös sebként megmaradó nemzetárulás és testvérgyilkosság, a gúnyhatárokon kívül rekedt véreink megtagadása ama 2004. december 5-én, amikor beteljesedett Kölcsey Ferenc baljós emlékképe a Himnusz nagyon ritkán idézett hatodik szakaszából: „Bújt az üldözött, s felé. Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé. Honját a hazában,”
Utána napokig nem tudtam megszólalni …
De éreztem, hogy valamivel ellensúlyozni kell ostoba és önző nemzettársaink botor cselekedetét. Felkerestem egy neves fafaragó művészt Csíkszeredában és megrendeltem nála az itt látható táblát, amelyet ő gyorsan el is készített, belefaragva a saját torokszorongató fájdalmát is a juharfa deszkalapba.
A még friss lakkszagú engesztelő könyörgést hordozó táblát el is vittem a csíksomlyói kegytemplomba és megkértem a ferences rendfőnököt, hogy helyezze el „Mária lábánál”, amit ő meg is tett 2005 Vízkereszt napját követően. A tábla hosszú évekig volt látható a kegyszobortól lefele vezető lépcső végénél, jól látható helyen.
A szövege a következő:
„Boldogasszony Anyánk! Magyarok Nagyasszonya! Bocsáss meg nemzetünk azon tagjainak, akik 2004. december 5-én nem tudták, mit cselekszenek. Segítsd népedet, Bendegúznak vérét, hogy újra otthonra találjon örök hazájában, a Kárpát-medencében, az Aranyos Szegelletben! Dr. Csiby Károly, Maradék Magyarország” Csiby Károly / Erdély.ma

Nagy-Kopeczky Kálmánra emlékeztünk
Advent első vasárnapján egész napos rendezvénysorozattal emlékezett meg a Cimborák Bábszínház alapítójáról, az immár két éve elhunyt Nagy-Kopeczky Kálmánról. Délben a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplomban tartott szentmisén, utána a rendező sírjánál a római katolikus temetőben, este pedig a felújított bábstúdióban gyűltek össze a társulat tagjai, valamint a rendező-társulatvezető közeli hozzátartozói és barátai, hogy leróják kegyeletüket és közösen emlékezzenek.
Ismerős arcok a templomban, ugyanazok az ismerős arcok a temetőben, a sírnál. Kovács Károly segédlelkész celebrálta a misét a templomban, ő szólt a sírnál is az egybegyűltekhez. A Jézus feltámadásáról szóló evangéliumi részt olvasta fel, majd imádságában hálát adott azért, hogy Kálmánt ismerhettük, hogy általa tanított és nevelt minket Isten. Vigasztalást kért a családtagoknak, rokonoknak, és Isten áldását kérte annak a munkának a folytatására, amit Kálmán kezdett el a bábszínházban. Valószínűleg a Jóistennek is szüksége van bábszínházi rendezőre, mert rengeteg gyerek is van ott nála – tette hozzá a lelkész. Este a bábstúdióban Nagy-Kopeczky Kristóf, a rendező fia gyújtotta meg az adventi koszorún az első gyertyát, mely egyben az emlékezés lángja is volt. A műsor a Kálmán által rendezett és az elmúlt adventi időszakokban oly sokszor bemutatott Betlehem című előadás egyik dalával kezdődött, melyet ezúttal Kálmán nélkül adott elő Nagy-Lázár József, majd zenei részletek hangzottak el az ugyancsak Nagy-Kopeczky Kálmán által rendezett Sómese című előadásból Filip Ignác és Filip Zsombor előadásában.
A nyitány után Nagy-Lázár József köszöntötte a közönséget, elcsukló hangon idézve fel néhány emlékét Kálmánnal kapcsolatosan, akivel húsz évig dolgozott együtt. Mint mondta, még mindig kegyetlen számára barátja hiánya, még mindig nem tette túl magát ezen a tragédián, még mindig keresi a helyét… A rövid bevezető után egy Kálmánnal készült interjúkból összeállított filmet láthattunk, melyet Máthé Kincső, aki az Erdélyi Magyar Televízió Kultúrcsepp című műsorának volt szerkesztő-riportere készített és küldött a bábszínháznak. Mint elhangzott, Nagy-Kopeczky Kálmán szívesen adott interjút, ezért szerették és viszonylag gyakran keresték is őt a sajtó képviselői, hogy különböző bábszínházi események kapcsán megossza gondolatait a nyilvánossággal. A film után Péntek Zsuzsa és Csibi Szabolcs adott elő zenei részleteket a Mátyás királlyá koronázása című előadásból, majd Nagy-Kopeczky Kristóf szólt röviden az édesapjáról, egy játékot is ajánlva a közönségnek: amíg felolvassa édesapja egyik kedvenc versét, hunyja le a szemét mindenki, és gondoljon a legpozitívabb emlékére az édesapjával kapcsolatosan. Aztán Benkő Éva emlékezett egy mese által, majd előadás-felvételeket és újabb interjúrészleteket láthatott a közönség.
Jó érzés volt újra ott ülni a felújított bábstúdióban, mely valószínűleg pont olyan volt, amilyennek Kálmán is szerette volna látni, és bár ő nem volt velünk valóságosan, valahogy mégis betöltötte a lelkünket. Hallottuk, láttuk őt újra, benne volt az elhangzott dalokban és levetített képekben, de sok-sok más személyes emlékünkben is, melyeket felidéztek bennünk az előadók. „Azt szokták mondani, hogy akire hosszú ideig emlékeznek, az maradandót alkotott. Az volt a célunk, hogy éberen tartsuk ezt az emlékezetet, azért olyanra terveztük az emléknapot, hogy mindenki leróhassa a tiszteletét Nagy-Kopeczky Kálmán előtt, aki ismerte, szerette őt” – mondta el lapunknak Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határon túli egyházi vezetőket köszöntött Áder János
A világban a lelkész – legyen bármilyen felekezetű – embert és embert is egymáshoz kapcsol, nemcsak égi és földi között közvetít – mondta a köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott díszebéden tegnap a Sándor-palotában. Az eseményen az államfőn és a meghívott egyházi vezetőkön kívül részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Köszöntőjében Áder János rámutatott: ezt a kapcsolatot ünnepelték számtalan módon idén a reformáció ötszázadik évfordulóján, és ezt a sorsközösséget erősítik minden esztendő pünkösdjén, a csíksomlyói magyar zarándoklaton. A köztársasági elnök kiemelte: adventben, karácsony közeledtével természetes a késztetés bennünk, hogy számot vessünk az elmúlt esztendővel. Ha komolyan vesszük a feladatot, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy közösségeinkért, egymásért is megtettünk-e mindent, ami szükséges és ami lehetséges – fogalmazott Áder János.
Az államfő az esztendő végéhez közeledve megköszönte a jelen lévő egyházi vezetőknek – és a csak lélekben velük együtt lévőknek –, hogy munkájukkal a lehetetlenre is mindig hittel, reménnyel, szeretettel vállalkoztak. „A szétszóratásban az asszimiláció ellen küzdve. A többségi társadalom elfogadását remélve. A csüggedőknek bátorítást adva, bennük a lelket tartva. Az elesetteknek valóságos segítséget, támaszt nyújtva” – mondta a köztársasági elnök. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzeti identitástudat elmélyítéséért (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
Másodszor szervezik meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt, amelyre egész Székelyföldről várnak jelentkezőket. A vetélkedőt azzal a céllal kezdeményezte a Jancsó Alapítvány, hogy a diákokat a szülőföld jobb megismerésére ösztönözzék, felkeltve érdeklődésüket a székelység élete, kultúrája, történelme iránt. Hasonló verseny zajlott nemrég: A székelység története – Kádár Gyula-emlékverseny harmadik kiadása.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny idén(től) a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat partnerségével zajlik, a folyó tanévben a három székelyföldi megye magyar nyelvű iskoláiban a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. A kétfordulós vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írott formában kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot fel kell tölteni egy nyilvános internetes megosztóra, és a hivatkozását az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell megküldeni. A pályázati anyagnak forrásjegyéket is kell tartalmaznia. A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el.
A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a rangsor szerinti tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A névadó Jancsó Benedek gelencei származású neves pedagógus, publicista, az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. „Ennek a vetélkedőnek az a küldetése, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítson a magyar történelem nagy egyéniségeinek, az általuk létrehozott szellemi értékek bemutatására, és ami nagyon fontos, korszerű feldolgozására. Segíteni szeretnénk ezáltal a nemzeti identitástudat elmélyítését” – fogalmazott Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, a tavalyi verseny szellemiségét megtapasztalva meri mondani, hogy mindegyik részt vevő diák gazdagodott tudással, élménnyel, s reményét fejezte ki, hogy ez meghatározó lesz a későbbiekben is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szólamok és a valóság
A december elsejei nemzeti ünnepet – amely adott pillanatban a fővárosban anarchiába csapott át, de amelyre nagy lelkesedéssel készült a többségi nemzet, és egyes politikusok és véleményformálók nyílt vagy burkolt fenyegetéssel próbálták meggyőzni a magyarokat, hogy együtt örüljenek velük – túlzás nélkül nevezhetjük a hangzatos szólamok, a nagyotmondások ünnepének.
Legnagyobb hazafinak az államfő bizonyult, akiről mindenki tudja, hogy románabb akar lenni a románoknál. A populista bevezető után azt mondta, „olyan erős Romániát kell építeni, amelyet tisztelet övez Európában és világszerte”. Ezzel a kívánsággal egyet is érthetünk. Csakhogy a „való világ” egészen más, köszönő viszonyban sincs az államfő álmaival.
A december elsejei nagyotmondások másik bajnoka az amúgy mindig mogorva és goromba miniszterelnök volt, aki szerint „1918. december elseje Romániát egységessé és megbecsültté tette, a történelem pedig bebizonyította, hogy ez a pillanat megnyitotta az utat az ország modernizációja felé”. Küldetésnek nevezte, hogy „konkrét szerepet vállaljunk Románia fejlesztésében, jobb közszolgáltatásokat – minőségi egészségügyi ellátást, versenyképes oktatási rendszert, a jelenkori igényeknek megfelelő infrastruktúrát – biztosítsunk”. Ez is mind megszívlelendő lehetne. Főleg a maga és kabinetje számára.
Ám ezzel szemben minden, csak éppen nem tiszteletet kiváltó „megnyilvánulás” tanúi voltunk, amikor „demokratikus elvekért” és „tiszta igazságszolgáltatásért”, illetve a „korrupció ellen” lassan hivatásosnak nevezhető tüntetők, akárcsak egy veszett hiénafalka, a szó szoros értelmében szétverték a karácsonyi vásárt.
Az sem éppen tiszteletet kiváltó tény, hogy a lakosságnak több mint a fele él a szegénységi küszöb alatt, sokszor a filmekből ismert, középkori viszonyokhoz hasonlítható körülmények között.
Amint az sem, hogy a statisztikák szerint a 15–18 év közötti fiatalok egynegyede az iskola felé se néz, holott, ha valóban tiszteletet várunk a világtól, akkor nagy gondot kellene fordítani az oktatásra és nevelésre, hiszen csupán a nevelés, a tanulás, olvasás által válhatnánk civilizált országgá.
Amíg azonban a közutakon úgy száguldozunk, mint a vadak, amíg ököl és kés dönti el a családi vagy „baráti” vitákat, amíg a jog helyett a dzsungel törvénye uralkodik az országban, amíg az ország vezetői egymás pocskondiázásában élik ki „intelligenciájukat”, addig hiába várjuk a hőn óhajtott tiszteletet „Európában és világszerte”. Nem állt messze az igazságtól a főpolgármester, amikor anarchiának nevezte a múlt hét végén a karácsonyi vásárban történteket. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

„A szó elszállna, de a szemfülesekhez jut”
Benő Attila új kötetéről
Azt, hogy a múlt évszázad utolsó ötven évében, a romániai kommunista diktatúra idején sorkatonaság volt, mindenki tudja. Szinte szociológiai jelenségnek is beillene az a véresen komolyan gondolt, mégis inkább a Svejk-regények világához igazodó pár hónap, vagy akár év, amelyet a besorozott újoncok – tizen-, illetve huszonéves fiatalok – végigéltek, általában szülőhelyüktől távol, hiányos felszereléssel, mindentudó tisztek és vég nélküli krumpliszedések között. A legtöbben vidáman emlékeznek vissza azokra az évekre, és szinte mindenkinek vannak a többiekéhez hasonlatos történetei, adomái, poénjai, a katonaság ennek ellenére nem volt cserkésztábor, a groteszksége miatt humorosnak ható jelenség mögött számos tragédia is húzódik: megalázott, olykor éhező kiskatonák, akik közül többen – akár apró vétségek miatt is – büntetőszázadban kötöttek ki, avagy az öngyilkosságba menekültek. A legtöbben azonban sikerrel abszolválták a sorkatonaságot, és az emlékek szépítő köde mögé húzódnak, ha azokról az időkről esik szó, és voltak-vannak, akik megírták az akkori élményeiket – általában prózában. De az, hogy valaki verseskötetet írjon a katonaságban eltöltött élményeiről – nos, az ritkaságszámba megy!
A Marosvásárhelyen született, de Kolozsváron élő Benő Attila költő, nyelvész, egyetemi tanár épp ilyen fába vágta azt a bizonyos szimbolikus fejszét, az eredmény pedig egy olyan kötet lett, amelyet többen is a szerző főműveként tartanak számon. Az Egy század arcai című verseskönyvet az idei, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutatták be a vásár csütörtöki napjának délutánján a Bernády Házban. Az Erdélyi Híradó Kiadó, valamint a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent kötetet Nagy Attila marosvásárhelyi költő méltatta a szerző, valamint a könyv illusztrátora, Székely Géza kolozsvári képzőművész jelenlétében, a beszélgetés a könyvből felolvasott versek mentén zajlott.
– Benő Attila ezúttal a katonasági élményeit írta meg, Bukarestben volt sorkatona. A könyvben azokról az archetípusokról olvashatunk, amelyek mindenhol, minden besorozott életében szerepeltek: a szarházi, a besúgó, a nagyképű káplár, a bunkó tiszt – ezek minden kaszárnyában jelen voltak. Tudtuk, hogy ki fog besúgni, hogy ki az, aki segít, tudtuk, kire lehet számítani és kire nem. A könyvben szereplő huszonhárom vers ezen archetípusok tökéletes bemutatása – mondta ismertetője során Nagy Attila.
– 1987 szeptemberétől 1989 januárjáig voltam Bukarestben katona, nagyon vártuk ’89 januárját, a „szabadulás idejét”. Nem tudtuk, hogy még annál is nagyobb lesz ez a szabadulás – tette hozzá a szerző. – Az a várakozás, amely a kötetben jelen van, a szabadság várása, és én azt próbáltam megírni, hogy a különböző családi és szociális háttérből érkező fiatalemberek hogyan érték meg azt a többszörös diktatúrát, amelyet a kaszárnya világa jelentett. Mindebben benne van a nyolcvanas évek vége, annak hangulata, de a külvilág is. Prózában is meg lehetett volna írni mindezt, de én verset írok, így ezek lírai leírások lettek, arcvázlatok, jellemek. A szövegek egymásra utalnak, és általuk rajzolódik ki egy emberi világ. A kötet felépítése szerint prológusból, előzményekből, emberi arcokból, majd epilógusból áll – az egyik fő kérdése pedig az, hogy találkoznak-e a leszerelt katonák a szabadsággal, amit reméltek? Az első szöveg, a prológus a teljes egész helyzetrajza, az arcokat pedig lírai módon kíséreltem megrajzolni, hiszen az ismert archetípusok mellett különc figurákról is olvashatunk a kötetben. Mindebben ugyanakkor benne van a mai világunk is, a nyelvi türelmetlenség, a más nyelven való szólás.
– A katonaságra és országunkra is nagyon jellemző, hogy „az örök utópia a rend”. Én a legnagyobb rendetlenséget a katonaságban tapasztaltam. Van itt elmebeteg is, öngyilkos is, és az a sokak által megtapasztalt, jellegzetes momentum, amikor magyarul beszélgetsz, és a paranoiás azt hiszi, hogy... Akit elkaptak például egy rosszul értelmezhető mondattal, a Kogălniceanu-büntetőszázadba vitték, ahonnan soha senki ép elmével vissza nem került. Legfőbb a túlélés – írod. Rendkívül megrázó élményekkel is szolgált a katonaság, többen öngyilkosságba menekültek, ugyanakkor voltak, akik mélyen hívő emberként kerültek a kaszárnyába, és az ateista hatalom sem tudott velük mit kezdeni. „Lesz aki megússza ép bőrrel és sérült lélekkel” – ez a sorod telitalálat. Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert nagyon sok minden visszajött az emlékező múltból – például a nagy népi román hadseregben rengeteg volt az alkoholista tiszt. „Kötéltáncos billenő világon” – a katonaságban mindenki kötéltáncon is járt, nagyon szép kép ez is. A sötét tónusú grafikai megjelenítés igen jól reflektál a szövegekre, és vissza is adja azt, amiről szólnak. Székely Géza hogyan olvasta ezeket a verseket, hogyan zajlott a közös munkafolyamat? – kérdezte Nagy Attila.
– Nagyon mély értelmű, akár filozofikus gondolatok is vannak a kötetben. – A felszíni arcképrajzolatok mögött emberi sorsok húzódnak meg, és ezt a kettőt a szerző együtt láttatja, nem csak poénra kihegyezett történetek ezek. Aki volt katona, tudja, hogy ott meglehetősen drámai színezetet kaptak ezek a történések, emberek haltak meg például vérmérgezésben egy fél számmal kisebb bakancs miatt. Nagyon tisztán megfogalmazott versekről van szó, amelyek nyitva maradnak. Mindez rendkívüli is, mert manapság a katonaságról a mi tájainkon nemigen írtak poémát. A költészet nyelvére átfordítani a katonaság meglehetősen prózai történéseit, meglehetősen egyedülálló vállalkozás, meglehet, ez lesz a Benő Attila főműve. Sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan lehet ezt belülről, költői eszközökkel láttatni. Mindezek bennem kavarogtak, amikor a vázlatokat készítettem. Nem volt túl nehéz munka, mert mindezeket én is tapasztaltam, miután besoroztak. Sikerült egy olyan atmoszférát varázsolni, amely a vers üzenetét, képiségét visszaadja. Arra is törekedtem, hogy ne ismétlődjenek a mozzanatok, hogy a rajzok nagyon karakterisztikusan el is különüljenek – árulta el a képzőművész. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Fehéregyházának csak Petőfi van
Szabó József, a Petőfi Egyesület elnöke tájékoztatott a legutóbbi magyar szórványnapi rendezvényekről, a Petőfi Egyesület, a Gaudeamus Alapítvány és a Kikerics Kulturális Egylet közös szervezésében. Az eseményen Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartott előadást a szórványról, majd a sárospataki 8kor színház előadása és a segesvári Kikerics együttes táncműsora következett. Az idén már csak kisebb rendezvényeket terveznek, csupán „egyesületi berkekben”. A két legfontosabb rendezvény, amit az egyesület szervez, a Petőfi-ünnepség, illetve a magyar szórvány napja, de a március 15-i ünnepségeket is a Petőfi Egyesület szervezi. Sikeres az együttműködés mind a Gaudea- mus Alapítvánnyal, mind a Kikerics Kulturális Egylettel, de, mint mondta, „sajnos fogyunk, és örülünk, ha össze tudunk gyűlni. Sokszor nem is érdemes külön tartani rendezvényt. A pénz kevés, a Petőfi-ünnepséget a Comunitas Alapítvány is támogatta korábban, de az utóbbi időben csak a megyei tanácsra számíthatunk”. Szabó József a múzeum gondnoka is, problémák vannak ott is, ami érződik a látogatottságon. „A kiállításunk most már felnőttkorba lépett, 18 éves. Jó, hogy állandó kiállítás, de azért időnként ezeket is cserélni kell. Újabb kiállításra már volt is elképzelés, mert amikor diákokat hoznak el, sokszor a Wi-Fi-jelszón kívül más nem is érdekli őket. Ilyen a világ most, ehhez a világhoz kellene közelebb kerülni. A nyáron voltam Kiskőrösön, ahol egy csodálatos János vitéz kiállítás nyílt meg, hatalmas összegbe is került, nos, annak az épületnek az emeletén interaktív játékok vannak a magyar történelemről, Petőfiről, ami nemcsak a gyerekeket, de a felnőtt embert is megfogja. Nálunk is ez kellene, de a kivitelezésében az anyagiak akadályoznak. Új tetőzetre lenne szükség – nem győzöm a cserepeket dugdosni –, gyakorlatilag a plafontól a tetőig mindent ki kellene cserélni. Pénz nincs, próbálok finanszírozást keresni, talán sikerül. Csak azzal érvelek, hogy Fehéregyháza az Petőfi, mert Fehéregyházának sajnos más nincs”. Népújság (Marosvásárhely)

Iskola másként, Pécskán
November 24-én, az Iskola Másként hetének keretében a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola meghívta volt tanítványait, akik érdekes, szórakoztató, de ugyanakkor tanulságos előadásokban mutatták be választott foglalkozásuk részleteit a diákoknak.
Elsőként ifj. Bartok András szólt a diákokhoz, előadásának témája a mezőgazdaság fejlődése az emberiség történelme során. Bemutatta a mezőgazdaság őskori kezdeteit az ipari forradalomig, hogyan terjedt el a gépek felhasználása, és kitért a jelenkori modern mezőgazdasági eszközök használatára.
Dr. Dancu Gréta Mária játékos, „feleltető” előadása az emberi test belső szerveiről szólt, s a gyerekek közreműködésével ismertette azok helyét és működését az emberi testben, megemlítve egy-egy fontosabb szervi betegséget is.
Dr. Korda Beatrix állatorvos házi kedvenceinkről beszélt, betegségeikről, megfelelő etetésükről, gondozásukról, szállításukról, az azonosító mikrocsip használatáról.
Dr. Kovács Gábor kutató vegyész és Sisa Richárd egyetemi hallgató a kémia rejtelmeibe vezette be a diákokat érdekes kísérleteik segítségével.
Bacsilla Eszter igazgatónő támogatásával hagyományteremtő jelleggel került sor erre az eseményre, melynek szándéka valós, értékes példaképek állítása diákjaink elé, hogy láthassák, szorgalommal, tanulással az életben bármit elérhetnek. Bacsilla Eszter, Bölöni Péter / Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári Kikötő: tele a város kortárs szerzőkkel
Hét ország 18 fiatal írója olvas fel műveiből Kolozsváron a hétfőtől szerdáig tartó Kolozsvári Kikötő szépirodalmi rendezvénysorozaton, melyet harmadik alkalommal szervez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), a bukaresti Balassi Intézet, a Helikon irodalmi folyóirat és a Szépirodalmi Figyelő – olvasható a szerkesztőségünknek küldött közleményben.
A Kolozsvári Kikötő keretében a magyarországi Barcsai László, Hyross Ferenc, Horváth Veronika és Hajós Eszter, az erdélyi Borcsa Imola, Szabó R. Ádám, Sánta Miriám és Sárkány Tímea, a kárpátaljai Kertész Dávid és Csornyij Dávid, a vajdasági Terék Anna, a szlovákiai Plonicky Tamás és Michal Tallo, az ausztriai Johanna Wieser, Moldovából pedig Emanuela Iurkin, Victor Tvetov és Alexandru Cosmescu olvasnak fel műveikből.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, az E-MIL elnöke az MTI-nek elmondta, az volt az eredeti céljuk, hogy bemutatkozási, ismerkedési lehetőséget teremtsenek a Kárpát-medence fiatal magyar íróinak. A két éve megrendezett első Kolozsvári Kikötő még csak a magyar írókról szólt, de a másodikra már egy-egy szerb, horvát és szlovén szerzőt is meghívtak, idén pedig három moldovai szerzőt, valamint egy osztrák és egy szlovák szerzőt is vendégül látnak. Az E-MIL elnöke elmondta: a felolvasások közönségét általában egyetemi hallgatók adják, de bárkit szívesen látnak a rendezvényeken a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházba és az Insomnia kávéházba. Karácsonyi Zsolt gesztusértékűnek tartotta, hogy egy határon túli magyar szervezet hívott meg Romániába határon túli román alkotókat.
„Az volt a cél, hogy ne csak a különböző országokban élő magyar közösségek közötti kapcsolatokat, ne csak a kelet-közép-európai kapcsolatokat, hanem a román–magyar kapcsolatokat is ápoljuk a rendezvénnyel” – fogalmazott a Kolozsvári Kikötő rendezvénysorozat főszervezője.
A felolvasásokhoz kapcsolódva könyvbemutatókat, irodalmi beszélgetéseket és műfordítói konferenciát is tartanak Kolozsváron. Tegnap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban zajlottak felolvasások.
Kedd, december 5.: 9:00–12:00 Felolvasás kolozsvári középiskolákban. Fiatal magyar írók Kárpát-medencei találkozója; 11:00–12:00 János Zsigmond Unitárius Kollégium: Terék Anna, Sánta Miriám, Hajós Eszter. Moderátor: Fischer Botond; 11:00–12:00: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Horváth Veronika, Kertész Dávid, Ploincky Tamás. Moderátor: Csuszner Ferencz; 14:00 Dunai hajó. Helikonirodalom. Meghívottak: Johanna Wieser (Ausztria), Michal Tallo (Szlovákia). Moderátor: Balázs Imre József (Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4.); 16:00 Tiszatáj-könyvek bemutatója. Osztrák, szlovák és horvát antológiák magyar nyelven. Németh Zoltán, Orcsik Roland. Moderátor: Vincze Ferenc. Helyszín: Insomnia Kávéház (Egyetem / Universității utca 2.); 19: Második hajó. Terék Anna, Kertész Dávid, Hajós Eszter, Szabó R. Ádám, Horváth Veronika. Fedélzeti tiszt: Fischer Botond. Helyszín: Bulgakov Kávéház (Virág / I.M. Klein utca 17.)
Szerda, december 6.: 14:00 Dnyesztermenti hajó. Emanuela Iurkin, Victor Țvetov, Alexandru Cosmescu (Moldova Köztársaság), Moderátor: Alexandru Vakulovski (Helyszín: BBTE, Bölcsészkar); 18:00 Nepotu’ lui Thoreau irodalmi est. Meghívottak: Alexandru Vakulovski, Moni Stănilă (Moldova Köztársaság)Moderátor: Ovio Olaru. Házigazdák: Szántai János, Ștefan Manasia, Bréda Ferenc (Insomnia); 19:00 Harmadik hajó. Hyross Ferenc, Csuszner Ferenc, Sárkány Tímea, Plonicky Tamás. Fedélzeti tiszt: Horváth Benji (Bulgakov); 21:00 Ünnepélyes vitorlabontás. Horváth Veronika / Szabadság (Kolozsvár)

Esély a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapítására
A szenátus elfogadta a tanintézmény újraalapításához szükséges törvénymódosítást
Döntő házként fogadta el a szenátus az RMDSZ tanügyi törvényt módosító javaslatát, amely előírja, hogy ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát idézve. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a jogszabály-módosítással jogalapot teremtettek arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi római katolikus iskolát. A szövetség november közepén a katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvénytervezetet iktatott, de ahhoz, hogy ezt a parlament tárgyalhassa és elfogadhassa, az oktatási törvény módosítására volt szükség, ugyanis ennek eddigi formája szerint csak az önkormányzatok hozhattak létre tanintézményeket.
Cseke Attila kifejtette: a 2011-es oktatási törvény módosításával megvalósult a gimnázium újraalapítási folyamatának első lépése. Második lépésben a parlamentnek el kell fogadnia az RMDSZ törvénytervezetét, amely kifejezetten a marosvásárhelyi iskola megalapítására vonatkozik.
„A marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében hiába próbáltunk helyi szinten megoldást találni, minden próbálkozásunkat elgáncsolták. Az anyanyelvi oktatást biztosító intézmények megmaradásunk zálogai, és mint ilyen, elsődleges célkitűzést jelent számunkra védelmük, működésük biztosítása. Ezért a kisebbségi oktatás tekintetében szükségesnek tartjuk egy másodlagos megoldási lehetőség biztosítását arra az esetre, ha azt tapasztaljuk, hogy helyi szinten megpróbálják ellehetetleníti az anyanyelvű oktatást, mint ahogyan a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetében történik”– fogalmazott Cseke Attila.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: az elmúlt bő egy év során, amióta a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája tart, bebizonyosodott, hogy csak olyan megoldás jöhet szóba a tanintézmény helyzetének végérvényes rendezésére, amely jogilag támadhatatlan.
„Minden eddigi helyi szintű megoldási javaslatunktól vagy elzárkóztak az illetékesek, vagy megtámadták azokat. Ennek tükrében egyértelművé vált, hogy nem bízhatunk a hatóságok jóhiszeműségében, olyan megoldásra van szükség, amely egyszersmind véget vet a kialakult patthelyzetnek, és a lehető legbiztonságosabb módon valósítja meg a katolikus iskola újbóli létrehozását. A törvény általi iskolaalapítás azért jó megoldás, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni” – magyarázta Korodi Attila.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: a törvénytervezet megoldaná a katolikus iskola jogi státuszát, lehetővé tenné az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba való beiratkozást, s rendezné a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetét is.
A katolikus iskola létrehozásáról szóló törvényt első házként a képviselőház tárgyalta sürgősségi eljárással, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
A marosvásárhelyi gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát. Szabadság (Kolozsvár)

A lelket érinti meg Fodor Nagy Éva új kötete
Fodor Nagy Éva új, negyedik kötetét mutatták be szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, Az égből küldött napló című könyvet Dáné Melinda Csilla és H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatta be. Az esten közreműködött Rekita Rozália színművész.
Fodor Nagy Éva inkább ismert festőművészként az erdélyi közéletben, mint íróként, szerzői teljesítménye homályban maradt, hiszen életét egy másik író, Fodor Sándor társaként élte le – mondta el bevezetőképpen H. Szabó Gyula.
A kötet két részből áll, amelynek első része korábban már megjelent – jegyezte meg a könyvről a kiadó igazgatója. „Nagy oka kellett annak legyen, hogy az ecsetet, festővásznat a tollal cserélte fel Fodor Nagy Éva. Nem tévedek, ha azt mondom: az első könyv önmagát írta, amely folyamatot egy tragédia indított el, egy olyan szörnyű esemény, amelyet szülőként senki nem tud elképzelni: hogy a gyermeke előtte menjen el.” – mesélt a kötet létrejöttéről H. Szabó Gyula, kiemelve: az olyan témát dolgoz fel, amely sokak számára nehezen elemezhető, megélhető.
Dáné Melinda Csilla röviden elmesélte a kötet bemutatása előtt, miért is találkozik minden csütörtök délután Fodor Nagy Évával, több mint négy éve: szerinte az író „élettapasztalata, tudásanyaga, könyvtára, humoros-frappáns elbeszélései, de a mély és szomorú érzései egyaránt páratlan és kimeríthetetlen forrás”.
Az égből küldött napló első részének első kiadását hatalmas siker övezte: számos hálás olvasói levél érkezett a kiadóhoz, de a gyász és halál témakörét körüljáró kötetet szakkönyvként is használták, mesélte a kötet méltatója.
– Ahogy a legnagyobb sötétségben születik a legnagyobb fény, így Az égből küldött napló is a Földön létező legmélyebb fájdalom emlékét őrzi, annak az emlékét, amikor egy szülő gyermekétől kell elbúcsúzzon és megváljon. Mégis a könyv végső üzenete az örök élet és a gondviselés reményét ébreszti – értékelte a könyvet Dáné Melinda Csilla.
A bemutató szerint Fodor Nagy Éva könyve nem szokványos alkotás, hiszen nem az elmét, hanem a lelket érinti meg, „és teszi mindezt úgy, hogy olyan gondolatokat vonultat fel, amelyek a szeretetben, együttérzésben és együttértésben való együttélés egyetemes törvényszerűségeit képviselik”.
A könyv két fő részre és egy harmadik, rövidebb fejezetre osztható, mindháromban spirituális tanítások olvashatóak, mesélt a kötet tagolásáról Dáné Melinda Csilla. „A három rész között a különbség az, hogy milyen szintről érkeztek ezek a tanítások és kinek a sugallatára íródtak” – tette hozzá.
A kötet olyan témákat jár körül, mint mi dolgunk a világban, létezik-e valami a fizikai törvényeken túl, milyenek a lélekpárok, duál-lelkek, avagy mi a spirituális fejlődés alapja, mondta el röviden a kötetről Dáné Melinda Csilla.
A kötet méltatásához H. Szabó Gyula az est végén hozzátette: véleménye szerint a spirituális ismerkedés, értelmezés nagyon sok útját nyitja meg, nagyon sok választ tartalmaz, de emellett sok ajtót is kinyit, kérdést vet föl. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)