Nemzetek egymás mellett és ellen az 1848-49-es forradalom idején
A Kárpát-medencei nemzetek közös történeti múltjának egyik legkritikusabb pontja a történeti Magyarország magyar és nem magyar nemzetei közötti kapcsolat. Az 1848-as év mérföldkő ebben a folyamatban.
1848 történései az utókor számára is megkerülhetetlenek, az eltérően értelmezett események, nemzeti célokban megmutatkozó ellentétek újra és újra visszaköszönnek nemzedékről nemzedékre. A román, szerb vagy szlovák nemzet történeti emlékezetében az 1848-as magyar forradalom nem egy nagyszerű, dicső szabadságharcként jelenítődik meg, hanem a magyar uralkodó nemzetállam megvalósítási kísérleteként.
Számukra az 1848-as mozgalom a nemzeti függetlenség, az anyanyelvért vívott küzdelem példája, amelyet éppen a magyar nemzet ellen kellett folytatniuk. Kossuth Lajos és a magyar politikusok a nemzetiségek szemszögéből a magyar nemzeti türelmetlenség, a nacionalizmus megtestesítői. A magyarok számára viszont a nemzetiségek vezetői, mint például a román Avram Iancu, a bécsi udvar kiszolgálói, akik hátba támadva a magyar szabadságharcot, siettették annak elbukását.
Az 1848-as események eltérő megítélésére jó példa a közelmúltban az aradi Szabadság-szobor visszaállítása körüli vita vagy a marosvásárhelyi Kossuth Lajos utcanév körüli bonyodalmak. A szoborcsoport visszaállításának, valamint a Kossuth Lajos utcanév elfogadásának az ellenzői érveiket az 1848-as szabadságharc magyar történetírástól eltérő értelmezésére építik.
Az 1848 márciusában kibontakozó forradalmi hullám elindította a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok önállósodási mozgalmát. A társadalmi és nemzetiségi kérdés összefonódása eltakarta a magyar liberális elit elől a különböző népek nemzeti ébredésének jelentőségét. 
A magyar elit, miközben az egységes magyar nemzetállam megteremtésére törekedett, szembe került az éppen a magyar nemzeti mozgalom által elindított kárpát-medencei nemzetiségi mozgalmakkal. A nemzetiségek a társadalmi kérdések rendezésében elismerték a forradalmi magyar kormány erőfeszítéseit, de a magyar nemzetállam létrejöttében az itt élő népek eltűnésének veszélyét vagy nemzetté alakulásának megakadályozást látták. 
Erdély esetében is nyomon követhető ez a félelem. Az erdélyi szászok, akik a lakosság 11 százalékát képezték, területi autonómiájuk és kiváltságos helyzetüknek elvesztésétől tartottak. Az erdélyi románok, akik 58 százalékkal Erdély többségi nemzetét képezték, azt szerették volna elkerülni, hogy Erdély és Magyarország uniójával kisebbségi sorba kerüljenek. 
1848. március 15. a Kárpát-medencei népek egyetértését ígérte. Minden nemzet örömmel fogadta a bécsi és a pesti forradalom hírét, a szabadságjogokat meghirdető márciusi 12 pontot.
A kezdeti lelkesedést hamarosan felváltották a társadalmi és nemzetiségi szinten megfogalmazott várakozások. Mindegyik nemzet kérte önálló nemzetként való elismerését, az általa többségében lakott megyékben nyelvének használatát a kultúra és a közigazgatás minden szintjén.
Nemzetiségi oldalról a magyar forradalomhoz való kapcsolódás eltérő. Függött attól, hogy az illető nemzet a saját nemzettudatának fejlődésében éppen hol állt, mennyire jutott túl nemzetté válásának kulturális szakaszán. Ugyanígy a nemzetiségi vezetők politikai helyzetértékelése is számított. 
Meghatározó volt ugyanakkor az illető nemzetiség területi elhelyezkedése. A szórványban élő nemzetiségek a magyar forradalom mellett foglaltak állást. Tudni kell, hogy a reformkorban elindított jogkiterjesztő és nemzeti liberális politikának köszönhetően egyes nemzetiségeknél, mint az örmények, zsidók, svábok vagy a szórványban élő románok, szerbek, horvátok, szlovákok körében megindul egy önkéntes asszimilációs folyamat. Például az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenhárom tábornok közül hárman német, ketten örmény, egy-egy szerb, horvát és osztrák nemzetiségűek voltak. 
A Kárpát-medencei románok az 1848-1849-es események idején megoszlottak: a tömbben élő erdélyi románok a forradalom ellen, míg a magyarországi románok a magyar forradalom mellett foglaltak állást.
Az erdélyi románok kezdetben elismerték Erdély és Magyarország uniójának történelmi szükségletét, de nem fogadták el annak megvalósulását addig, míg a román nemzetet nem ismerik el „bevett nemzetként”. 
A románság ugyanis sérelmezte, hogy Erdély vezetése a középkorból fennmaradó három rendi-politikai nemzet (ebben az értelemben a nemzet kifejezés nem etnikai csoportot jelentett), a magyar, a székely és a szász kiváltsága. A balázsfalvi román nagygyűlésen megfogalmazódott az erdélyi románok önálló nemzeti programja.
Kérték a román nemzet elismerését, a román nemzet számarányának megfelelő arányos képviseletet az országgyűlésben és a helyi közigazgatásban, a jobbágyfelszabadítást. Továbbá azt is kérelmezték, hogy az unió kérdéséről addig ne tárgyaljanak, míg a román „nem válik alkotmányos és szervezett a törvényhozás házában tanácskozó és határozati, szavazati joggal felruházott nemzetté.” 
A román-magyar konfliktus kirobbanását az is siettette, hogy a magyar nemes és a román jobbágy közötti társadalmi vita nemzeti színezetet kapott. Az erdélyi országgyűlés nem tette meg a románok felé azt a gesztust, hogy elismerje a románokat negyedik bevett nemzetként, még mielőtt megszünteti a középkori rendi nációk rendszerét. A román parasztok között továbbra is fennmaradt a jó császár mítosza, aki szerintük már rég meg akarta szüntetni a jobbágyságot, csak ebben a magyar nemesek akadályozták. Az erdélyi császárhű hadsereg, majd a bécsi udvar, kihasználva a magyar-román ellentétek fokozódását, sikeresen kijátszotta egymás ellen az erdélyi nemzetiségeket. Az erdélyi császárhű erőkre támaszkodva megszerveződtek a román nemzetőrségek, Nagyszebenben pedig megalakul a románságot lépviselő Román Nemzeti Komité. 
1848 szeptemberében a harmadik balázsfalvi népgyűlésen az erdélyi románok a fegyveres konfliktus mellett döntöttek. Erdély történetének tragikuma az itt élő nemzetek, magyarok, románok és szászok egymással való szembefordulása, az egymást pusztító polgárháború kitörése. A nemzetiségek engedtek Bécs csalóka szabadságígéretének, a magyar elit pedig képtelen volt kilépni a nemzetállam létrehozásáról szőtt álmából.
A Nyugati-Kárpátokban Avram Iancu, a „havasok királya” indított irtóháborút. Axentie Sever katonái Enyeden 800 személyt koncoltak fel és feldúlták a református kollégiumot és annak könyvtárát. A polgárháború szörnyű sebeket ejtett az itt élő nemzetek szívén, a gyűlölet könnyen megfertőzött mindenkit. 
A magyar-román konfliktusok idején is akadtak Erdélyben békeszigetek, ahol a helyi nemzetiségek kiegyeztek, hogy elhárítsák a vérontást. Példa erre Alvinc, ahol 1848. ősszén megszületett a Béke Kötés.
„… akármelyike is a magyarok közül valamely román lakót megtámadna, az olyan letett hite nyomán, keményen fog megbüntetni-ellenben ezen egyezésből és kötésből önként folj, miként a románok által se bántassanak a magyarok az Ő Felsége által megerősített törvényekben megírt büntetés terhe alatt.” 
Az erdélyi románokkal ellentétben a magyarországi románok a magyar forradalom mellett képzelték el a jövőt. Az itteni románság vezetői személyükben is kötődtek a magyar forradalom szabadság vívmányaihoz, közvetíteni próbáltak a magyar és az erdélyi román vezetők között. A román-magyar viszonyban voltak kísérletek a forradalom napjaiban a békejobb nyújtására, szövetségek kialakítására is. Bem József 1849 telén, Erdélybe érkezése után általános amnesztiát ígért. Brassóban Cezar Bolliac román forradalmi költő magyarbarát román lapot adott ki Espatriatul címmel.
Bolliac elítélte, hogy a románok Bécstől elámítva nem a közös ellenfél ellen, hanem a román jobbágyokat is felszabadító magyar kormány ellen fordultak. Ioan Dragoş bihari képviselő közvetíteni próbált Avram Iancu és Kossuth Lajos között, megkísérelte eloszlatni a Móc-vidéki románok bizalmatlanságát. A békítő törekvést azonban a politikai és katonai vezetőség közti összhang hiánya akadályozta. A katonai csatározások mellett az erdélyi román elit politikai síkon is Ausztria szövetségesévé vált. 
849 telén Andrei Şaguna ortodox püspök is kérte az orosz csapatok bevonulását Erdélybe. A román elit megfogalmazta az osztrák tartományok románságának önálló nemzetté való egyesítésének és román nemzeti közigazgatás megteremtésének óhaját.
A magyar kormány az 1849 májusának utolsó napjaiban kezdődő együttes orosz-osztrák támadás árnyékában legfontosabb feladatának a nemzetiségekkel való kiegyezést tekintette. Tárgyalások kezdődtek Pesten a Nicolae Bălcescu, havasalföldi forradalmár vezette román küldöttséggel. Az 1849. július 14-i szegedi magyar-román egyezmény, a Project de pacification garantálta a román többségű megyékben az anyanyelv használatát, akárcsak a nemzetőrségben, az oktatásban, a közigazgatásban, valamint elismerte a románokat külön nemzetként. Az egyezmény megteremtette a területi autonómia alapjait, amit nemcsak a románokra, hanem más nemzetekre is értettek ekkor. A magyar politikai elit egy év alatt felismerte, a Kárpát-medencében tarthatatlan a nemzetállam-koncepció
A pár nap múlva, 1849. július 28-án elfogadott nemzetiségi törvény kimondta, hogy a cél „minden népiségek nemzeti szabad fejlődésének” biztosítása. Amnesztiát hirdettek, s egyben nyitva tartották az utat a további meggyezés felé. Szintén ekkor született meg a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény.
A forradalom bukása azonban közel volt: a magyar csapatok rövid időn belül, 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert Világosnál az oroszok előtt. 
Kezdetét vette az osztrák terror. Az 1849. október 6-án kivégzett 13 tábornok a történelmi Magyarország és a magyar forradalmi hadsereg nemzetiségi sokszínűségét is jelképezte, amelynek tagjai hittek még az 1789-es francia forradalom idejében megfogalmazott Szabadság, Testvériség, Egyenlőség eszméinek megteremtésében a Kárpát-medence térségében. 
A magyar forradalmat és szabadságharcot két nagyhatalom egységes hadserege verte le. Nem a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, polgárháborúvá fajulása okozta a vereséget. A magyar szabadságharc sikeréhez azonban elengedhetetlenül szükség lett volna a kárpát-medencei nemzetiségekkel való viszony rendezésére.
A magyar elit hibáztatható azért, hogy nem tett meg mindent a nemzetiségekkel való kiegyezés érdekében és túlságosan későn született meg a nemzetiségi törvény. Viszont a nemzetiségek vezetőit is felelősség terheli:Bécs megosztó politikájának eszközévé váltak, megtévesztették saját nemzettársaikat, saját maguk vagy Bécs érdemeinek tüntetve fel a magyar kormány által érvényre léptetett társadalmi reformokat és a magyar nemességet annak megakadályozójaként állították be.
A nemzetiségek a magyar szabadságharc bukása után jutalmul ugyanazt kapták, amit a magyarok büntetésként. A bécsi udvar a kialakult új helyzetben hallani sem akart a nemzetiségek követeléseiről, autonóm törekvéséről. 
Az 1848–1849-es nemzetiségi konfliktusok elhintették az egymás mellett élő népekben az egymással szembeni bizalmatlanságot. Az elmúlt másfél évtized történetírása eltérően ítéli meg a kor eseményeit, eltúlozva egyes nemzetek áldozatvállalását. Itt utalnék arra a téves adatra, amelyet román történészek és politikusok többször hangoztatnak, amely szerint 40 000 román polgári áldozata lett volna az erdélyi polgárháborúnak.
A korabeli forrásokat figyelembe véve több történész rámutat arra, hogy a magyar, román, német áldozatok összesen érhették el ezt a számot. A történetírás és a politikai elit felelőssége az 1848-as forradalom hiteles ábrázolása és annak megakadályozása, hogy téves eszmék hatását ne lehessen ideológiaként olyan eseményekre felhasználni, mint az 1990-es marosvásárhelyi fekete március. 
Gidó Csaba. Forrás: Transindex.ro

Egy politikai kalandor (4.)
Şaguna püspöki méltósága miatt kénytelen elvállalni a balázsfalvi nemzetgyűlés elnöki feladatkörét és a Nemzeti Komité elnöki tisztségét. A 25 tagú Komité feladata a román érdekek védelme. A román követelések képviseletére két küldöttséget szerveznek, egyet a bécsi udvarba és egyet a kolozsvári országgyűlésre.
A gyűlésen megszerkesztett petíciót gyorsan szeretnék eljuttatni a császárhoz, mielőtt a május 29-re összehívott erdélyi országgyűlés kimondaná Erdély unióját Magyarországgal. Rendelkezésükre kevés idő áll, sietniük kell Bécsbe. A bécsi küldöttség egy része már május 18. és 20. között elindul, csupán a küldöttség vezetője, elnöke, Şaguna az, akit nem tudnak rábírni, hogy velük együtt menjen. Neki most fontosabb feladatai akadnak, mint hogy a román ügyet Bécsben képviselje. Kolozsvárra utazik, és a főkormányzót tájékoztatja a kialakult helyzetről.
Úgy tűnik, Şaguna kivár, nem tudja elkötelezni magát az osztrákok mellett, mert még nem tudja, a mérleg nyelve hol állapodik meg. Nem tudja, hogy a küzdelemből a magyar forradalom vagy az osztrák reakció kerül-e ki győztesen, de azt sem, hogy a magyarok és az osztrákok nem kötnek-e egyezséget. A balázsfalvi gyűlés bécsi küldöttsége nélküle kénytelen boldogulni. Ő ekkor nem vállalja fel a román érdekek védelmét, de megpróbálja elhitetni a románokkal, hogy őket képviseli. Amíg teheti, húzza-halasztja az indulást. A 120 tagú, Balázsfalván választott küldöttséggel együtt Kolozsváron tartózkodik. Ez idő tájt Şaguna még mindig a magyar egyezkedés híve. Liviu Maior kolozsvári román történész úgy értékeli, hogy Şaguna ekkor mérsékelt álláspontot képvisel, a tömegek mozgósítását ellenzi.
Fő feladatának a románság és a magyar hatóságok közti közvetítést tartja, gondosan ügyel arra, hogy megfelelő gesztusokat, kijelentéseket tegyen az osztrák udvar felé is.
Képviselőségéről Alsó-Fehér megye főispánja és a megyei vezetés 1848. május 13-án arra kéri a Főkormányszéket, hogy a május 29-én kezdődő erdélyi diétán (országgyűlésen) Şaguna mint regalista, azaz királyi meghívott képviselhesse a románokat.
Igaz ugyan, hogy ez a hagyományos erdélyi jogrend alapján szabálytalan, mert Erdélyben a görögkeleti vallás csak megtűrt, így a püspök hivatalból való képviselői kinevezése jogtalan. Az erdélyi főkormányzó arról tájékoztatja a Bécsbe utazó gróf Mikó Imrét, hogy a magyar forradalom ügyének szolgálatáért jó lenne, ha a püspök ott lehetne az erdélyi diétán.
Szabó József és báró Bánffy Miklós, a balázsfalvi nemzetgyűlés kormányszéki biztosai szintén javasolják a Főkormányszék közbelépését azért, hogy Şaguna püspök részt vegyen az erdélyi országgyűlésen. Papiu Ilarian úgy véli, hogy a püspöknek regalistává való kinevezése nem szolgálja a románok érdekeit, a püspök hírének is „inkább kárára” van.
Román–magyar együttműködés
Báró Wesselényi Miklós a kolozsvári országgyűlés munkálatairól készített beszámolójában – melyet a belügyminiszternek állít össze – ismerteti a kolozsvári magyar és román képviselők közti tárgyalásokat. Elmondja, hogy sikerült megegyezni az oláhok (románok) jelentősebb vezetőivel, köztük az óhitű (görögkeleti) Şaguna püspökkel. A románok megnyugszanak, ha az országgyűlés kimondja Erdély népeinek egyenlőségét, az egyenlő jogokat és kötelezettségeket. Wesselényi Miklós megjegyzi, hogy az Erdély unióját kimondó első cikkely is ennek szellemiségében készült. A román történészek és politikusok állításaival szemben a kolozsvári országgyűlésen részt vevő románok megszavazták Erdély unióját Magyarországgal. E szavazás nem egyéni döntésként, hanem a városban tartózkodó, 120 tagot számláló balázsfalvi küldöttség tudtával, közös akaratából történt.
A szászok országgyűlési jegyzőkönyve is tud arról, hogy a román képviselők a szavazás előtt egyeztettek a román küldöttséggel. Feljegyzik, hogy Şaguna is „sokszor tárgyalt a magyarok képviselőivel”. Úgy tűnik, ekkor Erdélyben még megvolt az esély arra, hogy a románok ne az osztrák reakció csatlósai legyenek. A román–magyar együttműködés a Bánságban és a Partiumban megvalósult. A románság vezetői – köztük Emil Gojdu, Ioan Dragoş és Eftimie Murgu – az erdélyi románokat a magyarokkal való együttműködésre ösztönzik.
A püspök Bécsben
A bécsi román küldöttség 1848. június 5-én Noptsa László alelnök vezetésével császári kihallgatásra jelentkezik. Nem fogadják őket, fagyos légkörben hozzák tudomásukra, hogy a benyújtott balázsfalvi petícióra az uralkodó írásban fog válaszolni. A választ június 7-én keltezik, miután a kolozsvári országgyűlés a románokra vonatkozó törvényeket már megszavazta. Eszerint a román követelések tárgytalanok, mivel azokat az erdélyi diéta törvényekkel garantálja.
A román küldöttség június 16-án újabb petíciót terjeszt a császár elé. A válaszért Innsbruckba kénytelenek utazni, mert a forradalmi események miatt a császár székhelyét ideiglenesen áthelyezik a biztonságosabbnak vélt városba. Időközben Şaguna püspök is megérkezik, és kihallgatásra jelentkezik V. Ferdinándnál. A második petícióra június 23-án adott újabb válasz a korábbi ismétlését jelenti, vagyis azt, hogy a magyar törvények már elismerték a románok jogait. A császár Şagunát Pestre küldi, hogy bekapcsolódjon a pesti országgyűlés munkájába. Pesten nem kötelezi el magát, és semmilyen érdemleges feladatot nem vállal. Találkozik a Magyar kormány jeles képviselőivel, köztük Kossuth Lajossal. A püspök bizonyára jól forgatja a szavakat, mert elnyeri Kossuth bizalmát akkor, amikor a nagyszebeni Román Komité szélsőséges tagjainak magyarellenessége egyre nyilvánvalóbb.
1848. október derekáig a magyar forradalom vezetői támogatják Şagunát, mert még hisznek magyarhűségében. Batthyány Lajos magyar miniszterelnök 1848 októberében ezért is szólítja fel Şagunát – mint a magyar országgyűlés tagját is –, hogy segítse a kormányzatot a békesség helyreállításában. Bizalmatlanság Pesten
Miután Pesten az a lejárató jellegű hír kapott lábra, miszerint Şaguna még áprilisban „muszka zászlót” vitt Karlócáról az erdélyi románoknak, a püspök úgy érzi, hogy két szék között a földre esett, mert nem bíznak benne. Titokban hagyja el Pestet, és Nagyszebenbe megy, de itt sem fogadják kitörő lelkesedéssel, az osztrákok is gyanakvással figyelik.
A magyar politikusok közül id. gróf Bethlen János – az erdélyi liberálisok egyik vezetője – már 1848. május 20-án felfigyel a püspök kétkulacsos politikai viselkedésére. Azt írja a magyar minisztertanácsnak, hogy Şaguna nemrég még Bécsben járt, de Karlócát érintve tért Erdélybe. Olyan vélemény is van, amely arról tud, hogy a püspök kapcsolatban áll a délszláv mozgalommal, az illír párttal is. Jakab Elek történész a püspök jellemére utalva megjegyzi: „ment nép-békítni Hunyad vármegyébe, esküdni Karlovicra, informálni Pestre s a királyi kegyelmet megköszönni Bécsbe”. (folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Személyiségek, ha kerestetnek…
Ahhoz kétség nem fér, hogy nagy feladatra vállalkozott Demeter Lajos, a Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársa, amikor hozzálátott nagy munkájához, Sepsiszentgyörgy jeles embereinek felkutatásához, az anyag feldolgozásához, rendszerezéséhez, megírásához.
Kétségtelen, hogy könyve, a Sepsiszentgyörgy személyiségei olyan alkotás, amely nem csupán névtárként, lexikonként kiemelkedő jelentőségű, hanem napi olvasmányként is roppant szórakoztató, tanulságos, mert kidomborodik belőle az 550 évvel ezelőtt mezővárossá nyilvánított település szellemi, társadalmi, politikai, gazdasági múltja, amelyet el- és kitörölni immár nem lehet, ennek a kiadványnak köszönhetően sem.
A munka nagyságrendjét jelzi, hogy A-tól J-ig terjedően közel négyszáz szócikk (én 391-et számoltam) foglalkozik a megjelölt személyek életével, munkásságával, feltárva ugyanakkor számos olyan, velük kapcsolatos eseményt, amely rávilágít egy-egy korszak jellemzőire, gondolkodásmódjára, a városhoz kötődő számos mozzanatra. A kötetben szerepelnek a szépirodalom, a képzőművészet, a zene, a színház jeles képviselői, a tudományok elhivatott művelői, kiváló sportolók, külföldi egyetemek valamikori végzettjei, újságírók, szerkesztők, a helyi közélet alakítói, a város egykori és jelenlegi díszpolgárai, országgyűlési képviselők, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tisztjei. Szerepelnek olyanok is, akik elhagyva szülővárosukat, máshol futottak be elismerésre méltó pályát, öregbítve szülővárosuk hírnevét. E könyv lapjait forgatva ismerünk meg számunkra eddig ismeretlen alkotókat, lapalapítókat, gazdasági közírókat, tudomást szerzünk világhírt szerzett személyekről, akiknek ideig-óráig kapcsolatuk volt Sepsiszentgyörgygyel, de az idő rövidsége dacára nagy hatást gyakoroltak az itteniekre. Jó olvasni Jókai jelenlétéről, s igen érdekes adat utal a kalandor Benyovszky Móricra, akiről sok mindent tudtunk, a róla készült filmet is végigkövettük, de eddig nem tudtuk, hogy egy kerek évet itt katonáskodott. Feltétlenül ki kell emelnem a szócikkek olvasmányosságát. Nagy előnyére szolgál az összeállításnak, s egyben az olvasó kíváncsiságát is jobban felkelti, hogy nem szab szigorú határokat a szócikkek terjedelmét illetően. Emiatt aztán érdeklődésünk is egyre fokozódik, hisz mind többet és többet akarunk megtudni egyik-másik szereplőről, s ebben segítenek az oldott és könnyed szövegek.
Persze, mint ahogy egyetlen hibátlan mű sem létezik, e mostani alkotásban is előfordulhat hiba. A szerző vallomása szerint harmincheten dolgoztak be – bizonyára a főszerkesztő keze alá –, nem tudni viszont, létezett, avagy sem szűkebb szerkesztői közösség. Így nyilván az a benyomásunk alakul ki, hogy az összes szócikket egyedül Demeter Lajos írta, a többiek csak szállították a nyersanyagot, közöltek neveket, eseményeket. Van olyan gyakorlat, hogy legalább a hosszabb szócikkek szerzőjét is megjelölik.
A bőség ellenére azért csak akad hiányérzetünk. Én legalábbis úgy gondolom, a könyv kissé zordan bánik a második világháború utáni időszak személyiségeivel. Persze, azt érdemes lenne tisztázni a következő kötet (kötetek) összeállításakor, hogy meddig is terjedhet a személyiségekként felfogható személyek köre. Érzésem szerint különösen a pedagógusokkal, a jogászokkal és az orvosokkal bánik kissé mostohán, azokkal, akik kiemelkedő meghatározói voltak Sepsiszentgyörgy közéletének, közállapotának, anélkül hogy lehetőségük lett volna akár papírra vetett gondolataikat ki is adni, közölni. Véleményem szerint egy olyan ember, akire környezetében felnéznek, véleményalakító, jelenlétének súlya van, a megszokottnál sokkal többet tud nyújtani a közösségnek, nyugodtan besorolható a személyiségek közé. Néhány nevet azért sorolok fel, mert hozzájuk hasonlóak még lehetnek, s ezeket talán egy pótkötetbe bele is lehetne foglalni. Fájó hiány Fejér Ákos mellőzése, aki nélkül nehéz szólni az utóbbi évtizedek sportmozgalmáról. Hiányzik az Albert orvosházaspár, akik nem csupán osztályvezető főorvosok voltak, de a város művelődési-művészeti életének is jeles résztvevői. Nem szólnak Dávid György gyerekgyógyászról sem. Némi következetlenséget tapasztalhatunk tehát abban, hogy az orvostársadalomból kik is érdemesültek a szerepeltetésre. Talán az osztályvezető főorvosoknak mindenképp ott kell(ene) lenniük. Ugyanezt gondolom a pedagógusok esetében is: az iskolaigazgatók, helyetteseik kétségtelenül nagy szerepet játszottak. Ki tudna a Mikó hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli életéről beszélni Csongvay Árpád említése nélkül? Incze Sándor az 1-es iskola felfuttatása mellett kiváló történész is volt, Dani Árpád a leánylíceum aligazgatójaként szerzett sok elismerést, Baka Károly hosszú ideig volt rajoni főtanfelügyelő, majd iskolaigazgatóként vonult nyugdíjba, Bács Ernő a 2-es és a szemerjai iskolának, Csorja Mária a szövetkezeti középiskolának, Jáni Ferenc az építészetinek volt hosszú ideig a vezetője. A jogászok közül kiemelkedett Blénessy Vilmos főügyész, Aczél Sándor ügyvéd, Bauer Gusztáv bíró. Nagy szerepe volt a megye népszerűsítésében Flóra Gábornak, a központi magyar napilap itteni tudósítójának.
A sepsiszentgyörgyi levéltár létrehozásában, megerősítésében Csia Ernő is fontos szerepet játszott. Benedek Gyula nemcsak rangos énekese volt a településnek, hanem ismert nótaszerző is. Bondor János talán az első sepsiszentgyörgyi színművész volt, aki játékfilmben játszott. Elkerülte a figyelmet a kilyéni Ferencz József, aki hosszú ideig unitárius püspök volt. Bákai Balázs a színház gazdasági igazgatójaként évtizedekig vállalta ezt a rendkívül sok bajjal járó munkakört. A könyvben szereplő személyiségek munkásságát tekintve, úgy vélem, nem lehet eltekinteni néhány olyan embernek az említésétől, aki közvetlenül a megyésítés után és később is meghatározó szereplője volt a város és a megye közéletének: Ioan Hancheş, Harmathi Albert, Ioan Dragoş, Hegyi Zoltán, Beke Lajos, Bodor Márton. Bizonyára vannak még többen is… Kiigazításként: Bodor Miklós óvónőképzői, tanítóképezdei igazgató nem Bözödön, hanem Bögözben született. Bíró Iván Géza képzőművész halálának pontos idejéről és helyéről felvilágosítást lehetett volna kérni a Sepsiszentgyörgyön lakó testvéröccsétől. Végezetül: a könyv igazi férfimunka eredménye! Várjuk a következő kötetet!
Dr. Péter Sándor
Sepsiszentgyörgy személyiségei – Életrajzok, életutak I. kötet A-J /Sepsiszentgyörgy Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ Írta és szerkesztette Demeter Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatta minisztereinek listáját Dacian Cioloş
Brüsszelben dolgozó szakember, nagykövet, volt szociáldemokrata miniszter és a magánszférában tevékenykedő menedzser is lehet az új, szakértői román kormányban, amelynek névsorát vasárnap délután ismertette Dacian Cioloş kijelölt kormányfő.
A korábban uniós mezőgazdasági biztosként tevékenykedő kijelölt miniszterelnök közölte: a kabinetben a magánszférában, a romániai vagy az európai közigazgatásban dolgozó szakemberek, illetve különböző civil szervezetekben tevékenykedő, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező személyek is helyet kapnak. Felhívta a figyelmet: a nemi egyensúlyra is odafigyelt, így a kabinet egyharmada nő. „Számos fiatalt, és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező személyt is beválogattam, akik nyitottak a párbeszédre” – jegyezte meg Cioloş, hozzátéve: fontos szempont volt a feddhetetlenség is.
A kabinetben nem kaptak helyet a leköszönő ügyvivő kormány tagjai, kizárólag a kijelölt kormányfő által kiválasztott, politikai szerepet nem vállaló személyekről van szó.
A névsor ismertetését követően Cioloş előbb a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a Nemzeti Liberális párt (PNL) vezetőivel egyeztetett, hétfőn pedig a többi párttal találkozik.
A kormány hivatalba lépéséhez az szükséges, hogy a ma és várhatóan hétfőn esedékes parlamenti szakbizottsági meghallgatásokat követően a parlament két háza együttes ülésén bizalmat szavazzon az új kabinetnek. Ez várhatóan nem okoz problémát, mivel gyakorlatilag mindegyik párt elfogadhatónak nevezte Cioloş személyét és a szakértői kormány gondolatát, még a Szociáldemokrata Párt (PSD) is, amely ugyanakkor azt akarja, hogy a kabinet minden projektről külön egyeztessen a pártokkal.
Egyébként a kormánynévsor bejelentését megelőzően, még szombaton – útban a törökországi g20-as csúcs felé – rövid bukaresti kitérőt tett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akik a kijelölt miniszterelnökkel találkoztak. A megbeszélésekről Cioloş elmondta: a romániai politikai helyzetről, valamint az új kormány programjáról tárgyaltak, különös tekintettel a költségvetésre, mivel Bukarest ennek kapcsán alkut szeretne Brüsszellel.
Mint ismeretes, a szakértői kormány annak nyomán vált szükségessé, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondott a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört tűzvész miatt kitört kormányellenes tüntetések után, és a parlamenti pártok úgy döntöttek: a jelenlegi közhangulatban nem vállalják a politikai kormányzás felelősségét. Ponta eddigi kormánya Sorin Cîmpeanu ügyvivő kormányfő, oktatási miniszter irányításával a Cioloş-kormány hivatalba lépéséig marad a helyén.
A Cioloş-kormány névsora:
Costin Grigore Borc – miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter – jelentős menedzseri tapasztalattal bír, jelenleg a a CRH – a volt Lafarge – vezérigazgatója;
Vasile Dâncu – miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter – szociológus, volt szociáldemokrata szenátor, egykori távközlési miniszter;
Lazăr Comănescu – külügy, jelenleg államfői tanácsadó, 2008-ban már volt külügyminiszter;
Mihnea Motoc – védelem – jelenleg londoni nagykövet, korábban Románia ENSZ-, illetve európai bizottási nagykövete volt;
Petre Tobă – belügy – rendőri karriert futott be, jelenleg országos rendőrfőkapitány, volt belügyi államtitkár;
Anca Dragu Paliu – pénzügy – pénzügyi elemző az Európai Bizottság mellett, tíz évig az IMF romániai irodájában tevékenykedett;
Marian Popescu – közlekedés – a Román Vasúttársaság (CFR) ügyvezető menedzsere, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik;
Cristina Guseth – igazságügy – a Freedom house jogvédő szervezet munkatársa, a jogállamiság megerősjtését célzó projektek fűződnek a nevéhez, a korrupcióellenes küzdelem egyik élharcosa;
Adrian Curaj – oktatás – szakterülete az oktatás menedzsmentje, a a Világbank, az UNESCO és az Európai Bizottság tanácsadója volt;
Claudia Ana Moarcăş – munkaügy – több mint 25 éves tapasztalat a témában
Andrei Baciu – egészségügy – fiatal sebész, külföldi, kórházmenedzseri tapasztalattal;
Achim Irimescu – mezőgazdaság – Románia európai bizottsági képviseletén dolgozik, afrármérnök, volt mezőgazdasági államtitkár;
Victor Vlad Grigorescu – energia – 39 éves, az Electrica igazgatótanácsi tagja, szintén Románia EB-képviseletén tevékenykedett;
Aura Răducu – európai uniós alapok – az EB REGIO-osztályán dolgozott, ma az EBRD szakértője;
Cristina Paşca Palmer – környezetvédelem – az Európai Bizottságnál tevékenykedik;
Marius Bostan – távközlés – szakirányú tapasztalat;
Vlad Alexandrescu – művelődés – a Bukaresti Tudományegyetem tanára, volt luxemburgi nagykövet;
Elisabeta Lipă – sport és ifjúság – evezős olimpiai bajnok, az evezős szövetség és a Dinamo sportklub elnöke;
Violeta Alexandru – szociális párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – a Közpolitikai Intézet igazgatója
Ioan Dragoş Tudorache – a miniszterelnöki kancellária vezetője – jogász, az ENSZ munkatársa volt Koszovóban, jelenleg az Európai Bizottság mellett tevékenykedik;
Dan Stoenescu – határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter – diplomata, jelenleg a madridi nagykövetség munkatársa;
Cristian Ciprian Bucur – parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter – jelenleg is a parlamenti adminisztráció tagja.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Bizalom a szakértőknek (Beiktatták a Cioloş-kabinetet)
Nagy többséggel szavazta meg a parlament tegnap Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. Este az új kormány huszonkét tagja letette a hivatali esküt Klaus Johannis előtt, az államfő beszédében arra figyelmeztetett, a jövő őszi parlamenti választásokig lehetősége van a romániai politikai osztálynak a megújulásra, és „nagyon jó volna”, ha ezt az esélyt kihasználnák.
A Cioloş-kabinet még el sem kezdte munkáját, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma máris nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja. Parlamenti támogatás
A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatta, a titkos voksoláson mégis 115 ellenszavazat gyűlt össze, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Román Demokrata Párt rendelkezik. A parlamenti szavazáson nem vett részt Victor Ponta lemondott miniszterelnök, a nagy hiányzók közt tartják számon még a volt liberális pártvezért, Crin Antonescut. Liviu Dragnea, az SZDP elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. A NLP társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy az SZDP embereit az NLP embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint, azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. Az NLP partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloşnak. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá. Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak. Az új kormány
A Cioloş-kormánynak 22 tagja van, ezek a következők: Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési és közigazgatási miniszter; Costin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai miniszter; Lazăr Comănescu külügyminiszter; Petre Tobă belügyminiszter; Mihnea Ioan Motoc védelmi miniszter; Anca Dana Dragu Paliu pénzügyminiszter; Achim Irimescu földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; Victor Vlad Grigorescu kis- és középvállalkozásokért és üzleti szféráért felelő miniszter; Adrian Curaj oktatásért és tudományos kutatásért felelős miniszter; Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter; Aura Carmen Răducu európai alapokért felelős miniszter; Raluca Prună igazságügyi miniszter; Cristina Paşca Palmer környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter; Claudia Ana Moarcăş munkaügyi, családügyi, szociális védelemért és idősekért felelős miniszter; Marius-Raul Bostan informatikai miniszter; Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter; Elisabeta Lipă ifjúsági és sportügyi miniszter; Marian Dan Costescu közlekedésügyi miniszter; Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter; Dan Stoenescu határon túli románokkal való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ciprian Bucur parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ioan Dragoş Tudorache a miniszterelnöki kancellária vezetője. Esély a megújulásra
A miniszterelnök és a miniszterek esti eskületétele után tartott beszédében Klaus Johannis kiemelte, a román társadalom megváltozott, mások elvárásai is, mint huszonöt vagy akár tíz évvel ezelőtt, és a krízis oka éppen e társadalmi változásban keresendő. A parlamentben elhangzott beszédekre utalva kifejtette, sem kormányzati, sem parlamentáris, sem politikai jellegű krízisbe nem került az ország, hanem a választópolgárok bizalma rendült meg a politikai osztályban, és ez a legsúlyosabb formájú válság. Ezért felszólította a pártokat, az elkövetkező egy évben, míg a Cioloş-kormány vezeti az országot, lehetőségük lesz visszafordulni választóikhoz, és reményét fejezte ki, hogy ezt a rendkívüli alkalmat nem szalasztják el. Az új kormány tagjainak egyébként azért is gratulált, hogy a jelen körülmények között volt bátorságuk elvállalni a különböző tárcák irányítását. Románok kisebbségben
Miután október 3-án a Hargita megyei románok marosfői találkozóján a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy memorandumot fogadtak el, melyben az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelték, most ugyanezzel a kéréssel nyílt levélben fordultak Dacian Cioloş miniszterelnökhöz. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt kívánja, a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében élő román közösségek védelmét szolgálja. Egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása. Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági-fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)