Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dragomir, Dumitru
3 tétel
2000. december 14.
Corneliu Vadim Tudor pártja, a Nagy-Románia Párt képviselői és szenátorai között az egykori Szekuritáté tisztjei, az igazságszolgáltatással szembekerült üzletemberek és a megrögzött antiszemiták egyaránt találhatók. Tudor előszeretettel veszi magát körül a volt kommunista rezsim politikai rendőrségének egykori tábornokaival, ezredeseivel és jól kiépített kapcsolatrendszere van a Szeku helyébe lépő Román Hírszerző Szolgálat /RHSZ - román rövidítése SRI/ berkeiben: könnyűszerrel jut hozzá bizalmas információkhoz. Néhány példa. Ilie Mercét, a Szekuritáté egykori ezredesét, aki a kommunista rezsim bukása után az RHSZ-ben töltött be magas funkciót, most a Nagy-Románia Párt képviselőjévé választották. RHSZ-tisztsége lehetővé tette számára, hogy a nyilvánosság előtt Tudor segítségére siessen, amikor azzal vádolták a pártvezért, hogy az egykori politikai rendőrség besúgójaként tevékenykedett. Andrei Zeno szintén szekus volt, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Constantinescut CIA-ügynöknek nevezte. Számos nyíltan antiszemita és idegengyűlölő ember csatlakozott Tudor pártjához. Köztük talán a legismertebb Corleone, alias Dumitru Dragomir, a Labdarúgó Szövetség elnöke, az Atac la persoana című hetilap igazgatója. Ilie Neacsu egykori kommunista aktivista 1991-93 között az Europa című antiszemita hetilap vezetője volt. Dumitru Puzdrea bírósági ügyei hónapokon keresztül a román sajtótermékek címoldalán szerepeltek, Dumitru Popot adócsalással és engedély nélküli benzinkutak működésével vádolják, Cornel Otelea tábornokot hamisítással és csalással vádolják. /Valóságos fauna. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 14./
2012. október 14.
Asztalos Csaba a maszol.ro-nak: féltem a családomat
Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a rendőrségen szombaton Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, miután szerdán négy férfi az utcán megállította, inzultálta és megfenyegette."A piacról mentem hazafele, amikor négyen váratlanul körbevettek, elkezdtek hőzöngeni, sértegetni, fenyegettek engem és a családomat. Azt üvöltözték: ki a hazátlanokkal (bozgori) ebből az országból! Fizikai bántalmazás nem történt" - számolt be a maszol.ro-nak az incidensről Asztalos.
Tájékoztatása szerint eleinte nem akart feljelentést tenni a rendőrségen, ám végül barátai, ismerősei unszolására megtette. "Annál is inkább, mert ugyanaznap egy fenyegető levél is érkezett a CNCD címére, amit szintén megmutattam a rendőröknek. Családos ember vagyok, féltem a gyerekeimet" – fogalmazott lapunknak.
Asztalos elmondta: egyelőre nem kért védelmet a kormányőrségtől, bár államtitkári rangú köztisztségviselőként ezt megtehetné.
Kérdésünkre, miszerint a szerdai incidens összefüggésbe hozható-e azzal, hogy korábban szót emelt a Steaua labdarúgó csapat mérkőzésein tapasztalható rasszizmus és idegengyűlölet ellen, Asztalos kijelentette: nem tudja, hogy a Steaua drukkerei inzultálták-e szerdán, de az incidens "mindenképpen a labdarúgáshoz kapcsolható".
Ponta elítéli a megfélemlítési kísérletet
Victor Ponta miniszterelnök vasárnap sajtóközleményben ítélte el azokat az erőszakos megnyilvánulásokat, amelyek Asztalos Csabát, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét érték. A közlemény nem utal arra, hogy az államtitkári rangú tisztségviselőt ért bántalmazásnak bármi köze lenne a labdarúgáshoz, hanem általánosságban ítél el bárminemű erőszakos és megfélemlítő cselekményt, amely Asztalos Csaba, a CNCD elnöke vagy más állami tisztségviselő ellen irányul.
A közlemény leszögezi: Románia nem tűri el az olyan megnyilvánulásokat, amelyek polgárai méltóságát sértik.
A CNCD elnökét ért támadásra hét civil szervezet hívta fel Victor Ponta figyelmét egy szombaton közzétett nyílt levélben, amelyben elítélik a futballvezetők és a szurkolók idegengyűlöletét.
UEFA: intézkedések a diszkrimináció miatt
Asztalos Csaba korábban rámutatott: az elmúlt két évben a bukaresti csapat vezetői részéről számos diszkriminációgyanús kijelentés hangzott el, ezeket a CNCD összegyűjtötte és továbbította az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA). Michel Platini, az UEFA elnöke egy hete "súlyos intézkedéseket" helyezett kilátásba a román klubokkal szemben, ha folytatódnak a cigányellenes megnyilvánulások a futballstadionokban. A CNCD maga is eljárt számos esetben: legutóbb a Steaua és a Rapid közötti meccsen skandált romaellenes rigmusok és feliratok miatt rótt ki 1000 lejes bírságot a klub igazgatójára.
A CNCD elnöke korábban a Steaua szurkolóinak rendszeres romaellenes megnyilvánulásait és a klub ügyvezető igazgatójának egy - általa idegengyűlölőnek minősített - gesztusát sérelmezte. Mihai Stoica a - Becali által rendszeresen "magyar" csapatként emlegetett - kolozsvári CFR 1907 elleni október 7-i rangadó után tüntetően egy nemzeti zászlót szúrt le a legyőzött vendégcsapat kapujába. A CNCD elnökének bírálata nyomán a labdarúgó profi liga (LPF) elnöke, Dumitru Dragomir Asztalos Csabát nevezte bajkeverőnek és sürgős leváltását követelte, mondván, hogy ő kelt feszültséget a magyarok és cigányok között, akikkel egyébként a románok "testvéri szeretetben" élnek. Becali úgy nyilatkozott, egy cigányt kell a CNCD élére tenni, mert a "cigányok nincsenek a románok ellen, nem úgy, mint Asztalos és az ő magyar csapata".
Maszol.ro
2012. október 15.
Megtámadták az utcán Asztalos Csabát, a diszkriminációellenes tanács elnökét
Az utcán támadta meg négy személy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét, miután Asztalos Csaba rasszizmussal vádolta a Steaua labdarúgócsapatának szurkolóit, vezetőit és játékosait. Asztalos nem nyilatkozott a támadás kapcsán, az incidens miatt civilek emelték fel a szavukat. Victor Ponta kormányfő kérte a tettesek megbüntetését.
A Romániai Diszkriminációellenes Koalícióba tömörülő több civil szervezet nevében a Közpolitikai Intézet (IPP) igazgatója, Violeta Alexandru kérte szombaton kiadott közleményében, hogy Victor Ponta miniszterelnök nyilvánosan ítélje el az Asztalos Csaba elleni megfélemlítő támadást.
A civilek közleménye szerint Asztalost október 10-én, Bukarest központjában támadta meg négy személy, néhány nappal azt követően, hogy a CNCD vezetője a Steaua és az FC Koppenhága közötti Európa Liga-találkozó rasszista megnyilvánulásai ellen foglalt állást.
Az Asztalos elleni támadásról a román sajtó is cikkezett a múlt héten, a CNCD elnöke azonban eleinte nem kívánt reagálni az őt ért szóbeli és tettleges bántalmazásra.
Szombaton viszont Asztalos elmondta a Mediafax hírügynökségnek, hogy pénteken feljelentést tett a rendőrségen, további részleteket azonban nem kívánt elárulni.
A CNCD elnöke a Steaua-FC Koppenhága mérkőzés után beszélt arról, hogy a meccs végén a Steaua képviselői és a szurkolók közösen skandáltak cigányellenes rigmusokat.
Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa ezt követően a klub ellen ügyködő sötét erők képviselőjének, és „őrültnek” nevezte Asztalost, aki két héttel korábban a Rapid elleni Liga 1-es mérkőzés után is hasonló incidenseket jelentett az UEFA-nak.
Erre reagálva írt levelet október 3-án a román szövetségnek (FRF) Michel Platini, az UEFA elnöke, amelyben a futballstadionokban megnyilvánuló rasszizmus és idegengyűlölet elleni szigorú fellépést sürgetett, és kemény büntetéseket helyezett kilátásba, amennyiben az általa vezetett szervezet égisze alatt, román csapatok részvételével zajló találkozókon is hasonló megnyilvánulások lesznek.
Ennek ellenére a Steaua mindössze 20 ezer lejes pénzbüntetést kapott a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) fegyelmi bizottságától a Rapid elleni meccsen elhangzott rasszista szurkolói rigmusok és feliratok miatt. A ligát vezető Dumitru Dragomir durva támadást intézett Asztalos ellen, és közölte: azt tervezi, hogy parlamenti képviselőként javasolja a kormánynál Asztalos leváltását a CNCD éléről. „Nálunk nincs xenofóbia, ezek csak viccek. Asztalos rengeteg marhaságot csinál” – nyilatkozta a LPF elnöke.
(Victor Ponta a támadók megbüntetését kérte
Victor Ponta miniszterelnök vasárnap kérte, hogy az illetékes hatóságok azonosítsák és büntessék meg Asztalos Csaba támadóit. A kormány vasárnapi közleménye szerint a miniszterelnök nyilvánosan elítéli a diszkriminációellenes tanács elnökét ért támadást és az ellen irányuló megfélemlítési kísérletet. A közlemény hangsúlyozza: Románia nem tűri el az állampolgári és emberi jogokat sértő kijelentéseket és megnyilvánulásokat.
Elfogadhatatlan, hogy a román állam egy tisztségviselőjét hivatali tevékenysége miatt éri támadás – áll a kormány közleményében, amely szerint a miniszterelnök kéri, hogy az állami hatóságok határozottan lépjenek fel minden olyan esetben, amikor a nyilvánosságban rasszista vagy idegengyűlölő megnyilvánulások történnek.)
Krónika (Kolozsvár)