Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dömötör Csaba
3 tétel
2009. szeptember 8.
A szlovákiai államnyelvtörvényt elítélő állásfoglalást hozott az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) szeptember 5-én tartott hágai tanácsülésén – közölte Ágh Péter, a Fidelitas elnöke és Dömötör Csaba, a YEPP alelnöke. A szervezet úgy látja: a nyelvtörvény jelenlegi formájában ellentmond az európai normáknak csakúgy, mint az Európa Tanács és az EBESZ adott témára vonatkozó dokumentumainak. Ezért felszólítják a szlovák kormányt, hogy késedelem nélkül vonja vissza a törvény június 30-án elfogadott módosításait, hiszen – mint fogalmaztak – „a kisebbségek elnyomását semmilyen jogi aktus nem teheti hivatalossá”. Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete emellett felszólítja az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet (EP) és az uniós tagországokat, hogy tüzetesen vizsgálják meg a jogszabály módosítása nyomán kialakult helyzetet; az Európai Unió ugyanis nem lehet semleges, amikor saját alapvető értékeiről van szó. Ez az első, európai politikai testület által elfogadott állásfoglalás a szlovákiai nyelvtörvény ügyében. /Megtört a jég. Elítélő határozatot hozott az Európai Néppárt ifjúsági szervezete. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./
2011. május 21.
Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek találkozója Debrecenben
Háromnapos nemzetpolitikai találkozót tart két erdélyi és egy-egy vajdasági, valamint felvidéki szervezet a KDNP ifjúsági tagozatának szervezésében Debrecenben.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) péntektől vasárnapig tartó összejövetele úttörő kezdeményezés az intézményesített ifjúsági magyar-magyar kapcsolatok építésében - hangoztatta a szombati szakmai előadásokat megelőző sajtótájékoztatóján Stágel Bence IKSZ-elnök, KDNP-s országgyűlési képviselő.
 Mint mondta, a felvidéki Via Nova, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezete, az erdélyi MIÉRT és a Magyar Ifjúsági Tanács, illetve az IKSZ és a Fidelitas részvételével rendezett találkozón reményeik szerint a Kárpát-medence leendő közéleti vezetői vesznek részt. A szakmai előadásokat és a lazább programokat - focitornát, táncházat - kínáló rendezvénysorozattal a későbbi közös nemzetpolitikai szakmai munkát kívánják megalapozni - tette hozzá.
 A találkozó és a kapcsolatépítés konkrét céljairól szólva azt mondta: ösztönözni akarják a határon túli magyar szervezeteket, hogy az ifjúságot érintő kérdésekben bátran forduljanak a magyar kormányhoz, ezen kívül szórványstratégiát kívánnak kidolgozni a kisebb létszámú magyar közösségek megtartására.
 Felhívta a figyelmet arra, hogy nemrégiben az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének elnökévé egy magyar politikust, Dömötör Csabát választották, így a Kárpát-medencei magyar ifjúsági érdekérvényesítés európai szinten is erősebb lehet.
 Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában szólt arról, hogy a magyar nemzetpolitikának a rendszerváltást követően rengeteg tabut le kellett döntenie. Ennek állomásait sorolva felidézte Antall József egykori miniszterelnök szavait, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, a státustörvényt és végül a kettős állampolgárság megszerzésének lehetőségét.
 A határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseiről szólva úgy fogalmazott: míg a Vajdaságban már kulturális autonómiát élvezhetnek a helyi magyarok, addig ebben a vonatkozásban “Szlovákia mind a mai napig az előző nacionalista kormány csapdájában vergődik.”
MTI
2017. május 23.
Durvul a közélet
Amikor Szilágyi György jobbikos képviselő beígérte Dömötör Csaba államtitkárnak, hogy úgy nyakon… teremti, „hogy leszáll a feje”, akkor egyesek megpróbálták ezt szembeállítani a Jobbik „cukisodásával”, s úgy prezentálni, mint a Jobbik igazi arcát. Holott nyilván csak annyiról volt szó, hogy egy képviselőben elszakadt a cérna, amire volt már példa a politikai életben, és vélhetően lesz is; örömteli, hogy a mi parlamentünkben a rendszerváltás után csak verbális erőszakra került eddig sor, dulakodásra vagy verekedésre még nem.
Másrészt viszont kétségkívüli jelenség a közélet és a közbeszéd eldurvulása, ami több tényezőre vezethető vissza. Egyik oldalról arra, hogy az ellenzék tehetetlennek érzi magát, aminek persze fő oka az, hogy képtelen életképes és hiteles alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben. Vélhetően önreflexiójuk objektivitása nem terjed odáig, hogy ezt belássák, ezért hallani állandóan azt, hogy ezt a kormányt nem lehet demokratikusan leváltani, hogy Orbán diktatúrát épít, hogy Európa kell „megmentse” a magyar demokráciát stb.
A kormánypárt jellemzően magabiztosságot és erőt sugall (nem ritkán arroganciát is), de az tény, hogy egyik sztárpublicistája, Bayer Zsolt maga is elismeri, van felelőssége a közbeszéd durvulásában. Bayer indulatai érthetőek, hiszen annál perverzebb nincs, mint amikor az egész Európa elpusztításán ügyködő Soros-erők Magyarországon nekiállnak a kontinensünk fehér keresztény kultúráját védő miniszterelnököt ál-európai jelszavak árnyékában útszéli módon támadni. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a globális háttérhatalom mesterségesen és tervszerűen hozta létre a tízmilliókat migrációra késztető mai helyzetet, részben néppszichológiailag propaganda útján, részben társadalmi katasztrófák sorozatának előidézésével, és éppen ezen erők szítják az indulatokat a magyar kormány ellen, akkor nem csoda, hogy hevesebb vérmérsékletű ember keményebben fogalmaz.
Mindezen túl van egy mozgalom, mely eddigi stratégiáját és imázsát félredobva szintet lépett. Lefelé. Amikor a Momentum képviselői, beleértve annak elnökét, rátörtek az Origo szerkesztőségére, hogy kérdőre vonják az ott dolgozó újságírókat a róluk megjelent írás miatt, akkor olyat tettek, ami nemcsak jogtalan, de újkori demokráciánkban precedens nélküli.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)