Akik húsz éve segítenek
Együtt ünnepelt tegnap délelőtt a vártemplomi gyülekezet belföldi és külföldi vendégeivel.
Két évtizede alakult Románia egyik legrégebbi civil szervezete, a Vártemplom Lazarenum Alapítványa, amely ugyancsak húsz éve tartja a kapcsolatot és folytatja a közös munkát azokkal, akik az elsők között siettek segíteni a rendszerváltás utáni országon, városon, annak református egyházközségein – a hollandiai Leiden gyülekezetével, De Bakkerij Diakóniai Központjának munkatársaival, önkénteseivel. Ez alkalomból vált hálaadó istentiszteletté a vasárnapi, vártemplomi délelőtt, amelyen Tőkés László püspök hirdetett igét.
Az elöljáró prédikációjában – többek között – a Himnuszt értelmezte, mint mondta, a bőség annak idején az isteni kegyelmet jelentette, ily értelemben (is) kívánt jókedvet, bőséget a gyülekezetnek. Az ünnepi műsort szintén az igehirdető vezette fel – elsősorban néhai kollégájára, Fülöp G. Dénesre, a Vártemplom egykori lelkészére emlékezett, majd az Új Kezdetre: a szó konkrét – gyülekezeti folyóirati – és átvitt értelmében, az új kezdetekre, amelyek sokszor megtorpantak, de mindig volt lelkierő a folytatáshoz. Beszédét az uniós gondokkal, a keresztényellenesség vagy inkább kereszténységmellőzés problémáival folytatta, szó esett úgy a dalai láma kérdéses látogatásáról, mint Verespatakról avagy II. János Pál pápáról, a semmihez sem ragaszkodásról, ugyanakkor a hit fontosságáról. Az ünnepi műsor részeként Henter Lóránd segédlelkész köszöntötte a gyülekezetet és holland nyelven a vendégeket, majd a Psalmus vegyes kar énekét követően Fülöp Ilona, a Vártemplom Diakóniai Központ vezetője, Fülöp G. Dénes özvegye mondott üdvözlőbeszédet és köszönte meg az igehirdető, valamint a 16 fős holland küldöttség újbóli látogatását, részvételét. – Köszönöm a gyülekezetnek, a lelkipásztoroknak, hogy férjem munkáját folytatják, a vendégeinknek, hogy mindvégig kitartottak mellettünk, annak ellenére, hogy lelkipásztorukat első látogatásakor három napig a Continental szállóban tartotta fogva a hatalom. Mégsem riadtak vissza, újra jöttek és segítettek. Nagyon sokat tanultunk tőlük. Az ország egyik első alapítványa volt a Lazarenum, amely első feladataként létrehozta a Lídia Otthont, ahol húsz árva gyereket nevelünk, majd a diakóniai központot és öregotthont, amelyben negyvenhárom idős személyt gondozunk. Hármasfaluban hat parasztházat vásároltunk és családbefogadási programot folytatunk, mindezt holland testvéreink segítségével. '90-ben rengetegen segítettek, sokan elmaradoztak, de a leideniek velünk maradtak mindvégig: segítettek Dózsa György, Havad és Illye testvérgyülekezeteinek, ők vásárolták meg a ProCardia épületét, kapcsolatot teremtettek a művészeti iskolák között, hangszereket vásároltak és egy csoportot is fogadtak Hollandiában. Meglátogatták a börtönt, a raboknak sportfelszerelést adományoztak, segítő tevékenységeikben 250 hollandiai fiatal vett részt, vezetőjük Marosvásárhely tiszteletbeli polgára. És őket is marosvásárhelyieknek tekintjük immár. Ezért is ünnepelünk együtt ezen a napon – mondta Fülöp Ilona a vendégek köszöntője előtt egy vasárnap délelőtti, zsúfolásig telt Vártemplomban.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Kiöntött a Nyárád
Hét hektár víz alatt
Az utóbbi napok esőzései miatt megnőtt a patakok, folyók vízszintje, a tegnap a Nagy-Küküllő Segesvár környékén, a Kis-Küküllő Balavásár, Marosludas, a Nyárád pedig Backamadaras – Nyárádszentbenedek határában öntött el egy héthektáros megművelt mezőgazdasági területet, Ákosfalva környékén elérte az árvízkészültségi szintet.
A tegnap Nagy Zsigmondot, Nyárádszereda jegyzőjét a város és a Jobbágyfalva határában lévő vízgyűjtőtónál értük el. Elmondta, a vízszint magas. A vízgyűjtő közvetlen közelében, a jobbágyfalvi határban mintegy 20 hektáros, a vízgyűjtőtóhoz tartozó terület van víz alatt, de ennek alig 10%-a művelt, mivel a jogtulajdonviszonyt a mai napig sem sikerült rendezni. A környező területeket nem fenyegeti árvíz.
Turbák Zoltán, Backamadaras polgármestere szerint kedden éjszaka a Kicsi utca környékén raktak homokzsákokat a Nyárád partjára, a folyó vize lefelé, Backamadaras – Nyárádszentbenedek határában öntött ki a mederből, egy olyan szakaszon, ahol nincs gát építve. Héthektáros, bevetett mezőgazdasági terület került víz alá, szerencsére egyetlen magángazdaságot sem ért el a víz.
Ugyancsak a tegnap Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere a kora délutáni órákban tájékoztatott, hogy a települést az ákosfalvi patak fenyegette, de a helyi tűzoltóegység a benzinkút körül, a patak Nyárádba ömlésénél szivattyúkkal pumpálta a vizet, a helyi katasztrófavédelmi egység alkalmazottai, a közösségi rendőrség, és önkéntesek Ákosfalva határában a Nyárád gátját 100 méteren homokzsákokkal erősítették meg.
Iszlai Tibor, Dózsa György polgármesterének tájékoztatója szerint a község településeit nem fenyegeti árvíz, a Nyárád szabályozási munkálatainak most mutatkozott meg a jótékony hatása. Nagyteremiben minden évben kiöntött a patak, a tavaly kiszélesítették a medrét, így az esőzések nem okoztak gondot. Teremiújfaluban is megnőtt a patak szintje, de még nem érte el az árvízkészültségi szintet.
(kilyén)
Népújság (Marosvásárhely)

Új utcák Marosvásárhelyen
Névadó magyar személyiségek
A marosvásárhelyi tanács mai ülésén döntenek 12 új utca elnevezéséről az Egyesülés negyedben. Mózes Levente közgyűlési képviselő kezdeményezésére 6 utca magyar személyiségekről kapja nevét, amit a megyei utcanévadó bizottság, majd a tanács szakbizottságai is kedvezően véleményeztek.
A testület elé ma kerül az a határozattervezet, amely szerint 12 új utcát neveznek el az Egyesülés negyedben. Fele-fele az arány: 6 magyar, illetve 6 román nemzetiségű személyről kapják nevüket az utcák. Mózes Levente képviselő a Népújság kérdésére elmondta, a város terjeszkedik, az Egyesülés negyedben újabb építkezések történtek, villanegyed épült, és az itt kialakított utcáknak még nincs nevük. Azért is fontos a helyzet tisztázása, mivel két év múlva ismét népszámlálást tartanak, amihez szükség lesz a pontos adatokra. Mózes Levente kezdeményezésére hat magyar név került a listára: Dósa Elek (Dózsa György leszármazottja, a jogtudományok egyik legkiválóbb erdélyi képviselője, a Református Kollégium jogászprofesszora volt), Szotyori József (Marosvásárhely főorvosa az 1800-as évek elején), Gálffy Miklós magyar vértanú, Zeyk Domokos (marosvásárhelyi születésű, Bem József segédtisztje), Hints Ottó (a repülőmodellezés "apostola"), dr. Pongrácz Antal (fogorvos, vívóbajnok). A fentieken kívül a múlt héten még 7 nevet iktatott be a polgármesteri hivatalban, akikről a későbbiekben utcát lehetne elnevezni: József Attila, Benedek Elek, Ady Endre, Bocskai István, Apafi Mihály, Kemény Zsigmond és Kemény János. "Az utcanévadó bizottságnak, amely véleményezi a javaslatokat, az első ülésén ezekről is tárgyalnia kell" – tette hozzá. A legutolsó tanácsülésen a Belvedere villanegyed utcáinak nevét hagyta jóvá a testület, ma az Egyesülés negyedbeli utcanévadásokról döntenek. Mivel egyetlen szakbizottság sem ellenezte, a névadó bizottság pedig pozitívan véleményezte a tervezetet, van esély arra, hogy a képviselők egyhangúlag megszavazzák a 12 utca nevét.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

Kell-e a Jobbik Erdélyben? Irodáját nyitott Szegedi Csanád Marosvásárhelyen
„Ha úgy gondoltam volna, hogy a Jobbik marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar kapcsolatoknak, akkor nem nyitottam volna irodát Marosvásárhelyen” – jelentette ki tegnap a Krónikának Szegedi Csanád EP-képviselői irodájának megnyitóján. A Jobbik alelnökének célja a romániai magyarok anyanyelvhasználatának teljes körű biztosítása, az önrendelkezés elérése. Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar.
A Jobbik felelősséget vállal az „ideiglenesen elszakított nemzetrészekért”, a magyarországi párt számára nem létezik erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarság, hanem csak egységes magyar nemzet – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője az első erdélyi irodájának megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón. „A politika a felelős azért, hogy Európa legnagyobb jogfosztott kisebbsége a Kárpát-medencei magyarság. Nemcsak a román, szlovák, hanem az eddigi magyar politikusok is” – vélekedett Szegedi, aki szerint ezért a jelenlegi politikusoknak kell visszaadniuk a határon túli magyarok önbecsülését.
Autonómiát és nyelvhasználatot kérnek
Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar. Szeretnék elérni – tette hozzá –, hogy a közigazgatásban, illetve a rendőrség kötelékeiben az etnikai arány tükröződjön, az oktatásban az óvodától az egyetemig magyar nyelven lehessen tanulni.
„Az etnikai összetétel megváltoztatása ma is zajlik egész Erdély területén” – hangoztatta Szegedi, aki szerint ezeket a törekvéseket meg kell akadályozni. Ennek érdekében – fűzte hozzá – a témát uniós szinten is fel kívánják vetni. „Az iroda létrehozásának fő üzenete az, hogy ez nem valaki ellen, hanem valakiért jött létre” – húzta alá a szélsőjobboldali alakulat alelnöke. Mint fogalmazott, a helyszín azért épp Marosvásárhely, mert itt bár a lakosság fele magyar, a város szerinte elvesztette magyar jellegét, nincsenek magyar királyokat, szenteket ábrázoló szobrok, „az utcanevek használata botrányos: Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel”.
„Az esemény másik üzenete, hogy elég volt a meghátrálásból – hangsúlyozta a képviselő. – Az szeretnénk, hogy Marosvásárhely ismét a Székelyföld fővárosa, szimbóluma legyen, ahol az emberek szolidaritást és együttműködést vállaljanak egymással.” A határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban kifejtette: azon lesznek, hogy ezzel választójog is járjon, és a Jobbik a gazdasági intézkedésekben is tekintettel lenne az elszakított nemzetrészekre.
Cáfolt szélsőségesség
A Krónika kérdésére, miszerint nem gondolja-e, hogy a szélsőjobboldali alakulat marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar együttélésnek, leszögezte: ha így gondolta volna, akkor nem nyitotta volna meg az irodát. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarság problémáira fel kell hívni a figyelmet. „Az erdélyi magyar EP-képviselők nem látják el azt a szerepet, amelyet el kellene látniuk a magyarság védelmében. A Jobbik nem akarja kisajátítani Erdélyt, a Székelyföldet politikai szinten, de példát kívánunk mutatni. Szeretném látni, hogy a többi magyar párt is irodát nyit Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon” – válaszolta. Hozzáfűzte: egyaránt elégedetlen az RMDSZ – személyesen Markó Béla – és Tőkés László tevékenységével, de utóbbival el tudja képzelni az együttműködést; viszont elsősorban az RMDSZ-t tartja felelősnek amiatt, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma 200 ezerrel apadt az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a Jobbik nem szélsőséges párt, csak a magyarság érdekeit képviseli, határozott, de szalonképes politikát kíván folytatni, úgy, hogy az a magyar és román nép békés együttélését ne veszélyeztesse”.
A sajtótájékoztató végén egyébként számtalan kérdéssel ostromolták meg a magyar és román újságírók az EP-képviselőt. Ezekre válaszolva elmondta: az Új Magyar Gárdával felvállalják az együttműködést. Szegedi közölte, a szervezet főkapitánya, Kiss Róbert a nyár végén Marosvásárhelyre látogat, és tájékoztatja majd célkitűzéseiről a közvéleményt. Szegedi ugyanakkor nyomatékosan leszögezte: a székelységnek politikai úton kell kivívnia önrendelkezését. Szerinte egyébként a határoknak már nincs jelentősége, tehát „eljött az önrendelkezések korszaka, amikor a közösségeknek meg kell adni azt a jogot, hogy referendum útján eldöntsék, melyik országhoz akarnak tartozni”. Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha Szegeden vagy Debrecenben nyitna irodát a nagy-románia párti Corneliu Vadim Tudor, válasza az volt: ha e városok lakosságának az 50 százaléka román lenne, akkor ez természetes lépésnek számítana. Szegedi különben a következő határon túli kirendeltségét Zentán szeretné megnyitni.
Krónika (Kolozsvár)

Rossz vért szült a Jobbik
Irodát nyitott Marosvásárhelyen Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő
Aláírásgyűjtésbe kezdtek tegnap marosvásárhelyi értelmiségiek tiltakozásul amiatt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád irodát nyitott a városban. „Nem akarom, hogy Erdélyben bárhol a Jobbik akármit is nyisson. Nem akarok fasiszta Európát” – szögezte le lapunknak Spielmann Mihály történész.
„Nem valaki ellen nyílt az iroda, nem is provokációnak szántuk, hanem azért, mert szeretnénk felvállalni az erdélyi magyarság ügyét, az autonómia megvalósítását, a magyar nyelv használatának kiszélesítését egész Erdély területére” – nyilatkozta lapunknak a szélsőjobboldali nézeteiről ismert párt politikusa.
Mint megtudtuk, a képviselő „szíve csücske” Székelyudvarhely, mégis úgy látta jónak, hogy Marosvásárhelyen nagyobb szükség van a jelenlétére, mert itt sokkal nagyobbak a bajok. „Udvarhelynek van egy Csaba királyfi szobra, Vásárhelyen még mindig nincs Kossuth Lajos utca, sem szobor, Dózsa György nevét, a róla elnevezett úton még mindig elrománosítva írják” – sorolta a képviselő. Hozzátette, nemcsak a magyarokat, de románokat is szívesen segít problémájuk orvoslásában, ha felkeresik az irodáját.
A Jobbik Magyarországért képviselője szerint a marosvásárhelyi magyarok és a székelység előtt két út áll: vagy a kolozsvárihoz hasonló helyzetbe jutnak néhány éven belül, vagy – ha megvalósítják a területi autonómiát – Marosvásárhely a Székelyföld fővárosa lesz. Szegedi elveti a kis lépések, a „kettőt előre, hármat hátra” politikáját, mert úgy látja: ha az autonómia nem valósul meg, a szórvány sorsára jut a székelység is.
Szegedi: Tőkésék nem képviselik közösségüket
A tegnapi irodanyitó ünnepségen az Erdélyi Magyar Ifjak, a Hatvannégy Vármegye, a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács helyi szervezeteinek képviselői, valamint egy „gárdista barátunk Szovátáról” vett részt. Többnyire fiatalok, de néhány idősebb személy is tartózkodott az Ifjúsági utca 2. szám alatti épület harmadik emeleti szobájában, ahol a jobbikos képviselő ma délután máris fogadja az ügyfeleket.
A megnyitón elhangzott, eddig egy magyarországi párt sem jött Erdélybe, ezért a Jobbik úgy érezte, kötelessége képviselni az egész Kárpát-medence magyarságának az érdekeit. „Három magyar képviselője van Brüsszelben az erdélyi magyarságnak, de nem az érdekeit képviselik, soha nem beszélnek az autonómiáról, minden egyébbel kapcsolatosan hallatják a hangjukat, csak saját választóikért nem. A Jobbik nem akar politikai tőkét kovácsolni, azért teszi ezt, mert más nem vállalta, holott a többi pártnak is kötelessége volna eljönni Marosvásárhelyre, Szabadkára, Székelyudvarhelyre, Gyergyószentmiklósra” – hangzott el a megnyitón.
Aláírásokkal tiltakoznak
Marosvásárhely magyar polgárainak egy része határozottan elutasítja Szegedi Csanád jelenlétét a városban. Tegnap aláírásgyűjtés is indult a helyi értelmiségiek körében a szélsőséges párti politikus irodájának megnyitása ellen. Értesüléseink szerint a Látó folyóirat szerkesztői és a színművészeti főiskola több tanára csatlakozott a tiltakozáshoz.
„Nincs szükség újabb gyűlölet-technikákra. Én, Sebestyén Spielmann Mihály, marosvásárhelyi lakos, erdélyi magyar író, történész és könyvtáros, az auschwitzi áldozatok nevében, félig kiirtott családom és a tisztesség nevében tiltakozom az ellen, hogy Marosvásárhelyen, Erdélyben bárhol a Jobbik akármit is nyisson. Nem akarok fasiszta Európát” – jelentette ki lapunknak Spielmann Mihály.
Tőkés András, az MPP korábbi alelnöke szerint sincs szükség a Jobbikra a városban. „Káros lesz a jelenlétük. Az autonómiáért folytatott harcot, ha a zászlajukra tűzik, azzal nem használnak, csak ártanak nekünk. Nem jó, ez biztos, szerintem a Jobbiknak nincs Magyarországon hatalma, ezért idejön és itt szervez akciókat” – vélekedett lapunknak Tőkés László európai parlamenti képviselő fivére.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke hihetetlennek tartja, hogy a szélsőséges párt irodát nyit Marosvásárhelyen. Szerinte nincs szükség a szélsőjobboldali Noua Dreapta román párt magyar változatára Erdélyben.
„Féltem a Jobbiktól az erdélyi magyar fiatalokat. Arról beszélnek, hogy a kisebbségi jogokat támogatják, holott ez nem igaz. Eddig táborokat szerveztek, ott nyilvánultak meg, most irodájuk lesz. Negatív gesztusnak tartom, szerintem ez egy provokáció is lehet a részükről, hiszen, ha a román hatóságok betiltanák a marosvásárhelyi irodát, akkor tőkét kovácsolhatnának belőle” – mondta lapunkak Enache.
Kelemen Atilla parlamenti képviselő, az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint szíve joga mindenkinek, hogy irodát nyisson a városban. „Csak azt nem értem, hogy mit keres Marosvásárhelyen a Jobbik. Azt sem tudom, ki a marosvásárhelyi kontaktembere, kik a támogatói. Furcsa, egyelőre ennyit mondhatok” – jelentette ki az ÚMSZ-nek a politikus.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

400 éves a makfalvi oktatás
Az eseményt kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a szellemnek, kultúrának mindig odaadással áldozó, hagyományőrző Kis-Küküllő menti községben. Szombat délelőtt a megemlékezésre, a helybeli oktatás négyévszázadát és a Wesselényi-féle iskola 175 esztendejét felidéző előadásokra, emlékbeszédekre, könyvbemutatókra, kiállításokra összpontosítottak a jubileum szervezői, az estébe nyúló délutánt és a vasárnapot főként a fiatalok műsorai, sportmegnyilvánulásai uralták.
Sok szép gondolat elhangzott, a makfalvi iskola jelen levő egykori és mai oktatói, tanulói bőven találhattak okot az örömre, nosztalgikus elérzékenyülésre, az ünnepi alkalomra közelebbről, távolabbról érkezett vendégeik, rokonok, barátok és jeles hivatalosságok szintén ráhangolódtak az emelkedettségében is családias hangulatú eseménysorra. Több helyen zajlott az ünnepség, a Gáll-kerti iskolánál, Wesselényi Miklós szobránál, a református templomban, a kultúrotthonban, mindenről még távirati stílusban sem tudósíthatunk. Azt azonban jeleznünk kell, hogy a falu tanítói, tanárai emlékére állított kopjafánál az egész napos műsorvezetést is magára vállaló Péterfi György igazgató kezdte a tisztelgést, a helyi önkormányzat nevében Vas Imre alpolgármester beszélt, és ugyanott, az iskolaudvaron, ahol a mai diákok felolvasták az egykorvolt több mint kétszáz oktató névsorát, Kiss Károly református lelkész áldását hallgathatták meg a jubilálók. Majd koszorúk is kerültek a kopjafára. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke és Kerekes Károly, a körzet parlamenti képviselője, illetve Zsigmond Vencel polgármester is koszorúzott.
Hasonló főhajtás zajlott az iskolaalapító Wesselényi főtéri mellszobránál is, Makfalva szobrász szülötte, Suba László alkotásánál. Ott részlet is elhangzott a nagy reformer makfalviakhoz írt, 1835-ös keltezésű leveléből, amelyben a nekik szánt népiskola jövendőformáló, joggal remélt jótéteményeit is felsorolta. Érdemes idéznünk a levélből: "Légyen temérdek hálámnak még csak parányi adója az, hogy ezen szép ajándékot a dicső székely nemzet hasznára, dicsőségére szentelje. Alapuljon s emelkedjék ezen tulajdon, ezen hazafiság szentelt helyen, a székely ifjúság számára, egy nevelő, Tanító Intézet. Terjedjen ezen tudományok műhelyéből világosság. Folyjék innen férfias erő honfiaink lelkökbe, sugározzék innen értelmesség az észre, s hazafiúi melegség a szívekre." Amit már az elődök több mint négy évszázada elkezdtek a községben, határozottabban, jobb körülmények között és magasabb szinten folytatódott az új intézményben, amely megannyi megpróbáltatás, olykor hatalmi tiltások közepette is igyekezett betölteni hivatását, hűséggel szolgálni az alapító nemes szándékait. Töretlen hit, pallérozott szellem és erkölcsös, tiszta lélek segítette a helybelieket ebben. Erről az istentiszteleten is szólt az igehirdető Kiss Károly. A lelkész arra emlékeztette az ünnepszentelésre egybegyűlteket, milyen nélkülözhetetlen életünkben az Isten nevében és Isten nevével végzett nevelés. A templomi emlékezés külön színfoltja volt az iskolazászló felszentelése. Bandi Kati textilművész pár hónapos munkával készítette el a tanintézet eltűnt, talán megsemmisült eredeti zászlajának pompás hasonmását. Orbán Balázs leírását követte, a zászlómotívumok átköltésébe a Bolyai–Református Kollégium címeréből is ihletődött – vallotta az alkotó.
A kultúrotthon nagytermében jellegzetes makfalvi életképek fogadták a közönséget. Az iskola fiatal tanára, Péterfi Levente által összegyűjtött közel száz felnagyított, régi fotó érdekesen vezette be a maiakat a község múltjába. Ezt teszi A makfalvi oktatás története 1610-2010 című, alaposan dokumentált, vaskos kötet, Péterfi György és Péterfi Levente erre a napra megjelentetett könyve is. Mielőtt szerzői, beajánlói erről szóltak volna, Zsigmond Vencel polgármester köszöntötte a megjelenteket, és vázolta, mi minden érdemes kiemelt figyelemre Makfalva jelenében. A megyei tanács elnök asszonya, Lokodi Edit Emőke a helyi iskola négyszáz évét méltatta, és mindazt, ami ennek eredményeként gazdagította a községet és lakóit. Köszöntőjében – bizonyára nem feledve a falu jelenlegi zaklatott állapotát – a radikalizálódástól óvta, békére, harmóniára biztatta a makfalviakat. Kerekes Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő az oktatók, általában a zászlóvivők nemzetépítő szerepének fontosságát hangsúlyozta. Wesselényi példája azt üzeni a maiaknak, hogy a megkezdett reformot folytatni kell, mondotta. Köszöntővel érkezett Márton Zoltán, a szovátai Teleki Oktatási Központ vezetője is. Gondolatait konkrét segítséggel tetézte, az évforduló alkalmából taneszköz-adományt ajánlott fel a helybeli iskolának 800 euró értékben.
Összefogás, közadakozás nyomán tudott megjelenni a már említett jelentős kötet is. Apa és fia kezdeményezéséről Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő beszélt, visszatekintve az iskola és a falu múltjára is. Az egyik szerző, Péterfi György az emlékkönyv indítékait részletezte. A hiánypótló dokumentumnak is tekinthető kötet emlék a régieknek, remény a maiaknak, biztatás az ezután jövőknek, hangsúlyozta. A kiadványt Kiss Károly is méltatta.
Egy másik könyv is napvilágot látott a jubileumra. A művészeti berkekben is nagyra becsült Makfalva Tordán élő fia, Suba László Makfalvától Tordáig című kötete átfogó önvallomás és visszapillantás a gyermek- és ifjúkorra, arra a szellemi hagyatékra, amivel a község feltarisznyálta, művészi pályájának forrásvidékére. A szobrász, keramikus, néprajzi szerző életművéről született írásokat is közlő kötetet Nagy Miklós Kund méltatta. Suba László újabb műveivel is megajándékozta szülőfaluját. A központi parkban Dózsa György szobormása és a Lány gyümölccsel köztéri alkotás közelében két méretes cserefa faragványa közvetíti a művész jelképes üzenetét.
Lelkes öregdiákok is szót kértek. Dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos iskoláskori emlékeit idézte fel és a nagy elődök emléke előtt tisztelgett. Simon Katalin verset írt erre az alkalomra. Bernád Ilona az iskolától és a falutól kapott kincseket sorolta, amelyek gazdag gyógyító tevékenységben és könyves termésben kamatoztak. Suba Mária a makfalvi népművészet gazdagságát dicsérte, különös tekintettel a szőttesekre, varrottasokra, amelyekből ilyenkor, de máskor is bármikor szép kiállítás hozható össze.
Az ünnep eltelt. A folytonosság nem szakadhat meg. Nap mint nap gondolni kell a következő évszázadokra.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Wesselényi Miklós és Makfalva
Makfalva Erdőszentgyörgytől 10 km-re északkeletre a Kis-Küküllő folyó jobb partján fekszik, Szováta felé. A tatárjárás kori Maka várának az őrsége fokozatosan letelepedett a vár keleti részének közelében, Váruta tövében. Ezzel lerakta egy település alapját, amelyet Maka falvának neveztek. A település nevéből egy magánhangzó lemorzsolódásával alakult ki a végleges neve: Makfalva. Ez egyben azt is megcáfolja, hogy Makfalva valaha is a makk szóról kapta volna a nevét. Területe ősidők óta lakott. Környékén népvándorlás kori sáncnyomok kerültek elő. Határában a 420 m magas Várhegyese tetején van Maka vára romja. A vár kisebb erőd vagy őrtorony lehetett, melynek őrsége a Váruta tövében telepedett le. Ez a kis telep tűz martaléka lett. Ezután a falu a Kis-Küküllő partjára települt, majd egy földcsuszamlás után a folyó jobb partján állapodott meg. A 14. század végén egy tűzvész teljesen elpusztította. 1827-ben négy országos hetivásárjogot nyert, a 19. század végén járási székhely volt. 1910-ben 1821 lakosa 3 kivételével magyar anyanyelvű volt. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye nyárádszeredai járásához tartozott. 1950-ben épült a lenfeldolgozó üzem, amely 450–500 dolgozó számára biztosított megélhetést. A községközponthoz tartozó falvakból (Kibéd, Hármasfalu, Szolokma, Székelyabod, Cseje) naponta 100–120 munkás ingázott e munkahelyre. A lenüzem megváltoztatta a település arculatát. Módosult a lakosság társadalmi összetétele, az egykori fazekascsaládok leszármazottai ott találtak munkahelyet. Létesült építőcsoport, szűcsszekció, asztalosrészleg, cipészműhely, állami malom, működött a vasútállomás, posta, egészségügyi rendelő, állatorvosi rendelő, művelődési otthon és a községi könyvtár.
Makfalvának 1992-ben az 1525 lakosából 1471 magyar, 34 cigány és 20 román volt. Református 4391, római katolikus 258, unitárius 152, adventista 129, ortodox 29, görög katolikus 13, pünkösdista 12, baptista 7, evangéliumi 7, evangélikus/lutheránus 1, más vallású 68, felekezeten kívüli 8. Mai református temploma 1925 és 1928 között épült, miután az előző kettő földcsuszamlás, illetve 1921-ben földrengés áldozata lett. Tornya a legmagasabb a Kis-Küküllő völgyében, félszáz méter. A helyiek Makfalvát tartják a lázadó székely parasztvezér, Dózsa György szülőhelyének Dálnokkal szemben. A Dósa-udvarház 1813-ban épült, benne néprajzi múzeum van. A Wesselényi-iskola telkét 1834-ben vásárolta Wesselényi Miklós, és a falunak ajándékozva 1836-ban iskolát építtetett rajta. * Ifjabb hadadi báró Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30 – Pest, 1850. április 21.) az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja, az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa. Szülei id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna voltak. Örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősített. Tanulmányait otthon végezte, házitanítói Tőkés János és ifjú Pataki Mózes voltak. Közpályáját 1818-ban kezdte a vármegyegyűléseken. 1821-1822-ben Széchenyi István társaságában hosszabb utazást tett Franciaországban és Angliában. Visszatértük után az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek. Birtokát képező falvaiban, példát mutatva elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Ebben Jósika Miklós, Újfalvi Sándor és mások is követték őt. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját. 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg bezáratta a nyomdát. 1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36- os erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért. A perben Kölcsey Ferenc volt a védője. 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt mint Kolozs vármegye alispánja. 1848-ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját. 1848 szeptemberében családjával a morvaországi gyógyhelyre, Gräfenbergbe menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése következtében elvesztette hitét az ellenállás sikerében. Ehhez a lépéséhez testi rokkantsága is hozzájárult. Felesége, Lux Anna, élete végéig ápolta. 1850-ben onnan hazatérőben halt meg. A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én az igazgatótanács tagjává és 1831. február 15-én vidéki tiszteletbeli taggá választotta; a zilahi gimnázium főgondviselője és több vármegye táblabírája volt. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemhernyó- tenyésztés meghonosítása és a földművelés, állattenyésztés körül. * Fülöp Irén tanárnőt idézzük a Népújság 2010. április 20-i, keddi számából: Makfalván 400 éve, 1610-ben vette kezdetét az oktatás. Báró Wesselényi Miklós 1835-ben alapította Makfalván a Wesselényi Népiskolát, kollégiumot, Erdély egyetlen alapítványi iskoláját. Suba Dani egykori wesselényis tanuló, makfalvi versfaragó így ír A makfalvi kollégium c. versében: "Büszke rája, aki küszöbét koptatta, / Bárhol jár, el nem tagadja, / Hogy ő hol járt réges régen, / Hogy a Himnuszt hol tanulta, / Hol dalolta. / S hogyha útja arra viszi, / Meg nem állja, sorra járja, / Az híres vén iskolát. / Boldog, édes kegyelettel, / Betelik a szíve, lelke, / Úgy tűnik fel ő előtte, / Mint a szent evangélium, / Az a híres vén iskola, / A makfalvi kollégium!" * Makfalva évszázadokon át példamutatóan teremtett oktatási intézményeket, felismerve, hogy a tudás a biztos jövőteremtés egyetlen járható útja. 1845- ben az Erdélyi Hiradó arról tudósít, hogy Makfalván négyféle iskola működik, és 1844-ben kisdedóvót, óvodát létesítettek. Az óvodába 74, iskolába 290 gyermek járt. Illő tehát, hogy ezen a jeles kettős évfordulón emlékezzünk iskolateremtő eleinkre. Ez alkalomból ünnepi megemlékezésre, műsorra került sor 2010 június 12-én.
Makfalva fazekasedényei messze földre eljutottak. Híres szobrászművésze Vas Áron, munkái főleg állatábrázolásokat, illetve népi motívumokat tartalmaznak. A falu szülötte az 1821-ben született Dósa Dániel királyi aljegyző, történész, publicista. (Forrás: Wikipédia)
Összeállította: B. D.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély nevezetes fő végháza: Lippa
Győzködöm fotográfusomnak is elszegődött komédiás cimborámat: Kisjenő után kanyarodjunk Hegyalja felé az aradi főútról. Lehet, hogy hosszabb és rosszabb a szülőföldemen, az ősi borvidék tövében haladó út, de élvezetesebb tájat kínál, mint a két nagyváros közötti lapályt átszelő fővonal. Aranyos-mente fia még soha nem forgolódott a Hegyes-Drócsa nap fürdette, szőlők koszorúzta lankáin. Simább terepre tervezett Aveójának óvatos vezetése közben helytörténeti ismeretekkel traktálom, adagolom, hogy balra magasodik az apatelki hegy a Rákócziak borospincéjével, hogy most hagyjuk el a szőlősi malom hídját, amelynek közelében tette le Görgey serege a fegyvert, most haladunk át szülőhelyemen, Pankotán, ahol pillantást vethet Csiky Gergely szülőházára, a Sulkowskyak hercegi kastélyára, most döcögünk át Magyarád-Hegyalján, ahol a tokaji hárslevelűvel vetélkedő mustos terem, majd nemsokára Ménesen és Páloson, a kadarka földjén, ahol a világon először varázsoltak a Grassalkovich-pincében vörös aszúbort, de előtte át kell haladnunk Világoson, a fegyverletétel aláírásának színterén is, a Bohus-kastéllyal, fölötte a várral. Az idő sürget, nincs módunk megállni sehol, de Feri barátom váltig fogadkozik, hogy hamarosan végigjárja a párjával az általam felvillantott kishazát. A Maros völgyébe fordulva rátérünk a sztráda-minőségű arad–dévai műútra. A Radnát és Lippát összekötő, a vasúton és a folyón átívelő híd túloldalán, a katolikus plébánián várnak bennünket első riportalanyaink.
Egy korty történelem. A Partiumhoz és a Bánsághoz kötődő ikerváros – főleg Lippa – históriájának felvázolása meghaladna egy riportnyi spáciumot. A Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában „Erdély nevezetes fő végháza”-ként emlegetett Lippa a tatárjárás után emelt várával közel öt évszázadon keresztül Erdély kulcsvárosa volt. Jelentősége Róbert Károly idejében nőtt meg, első vegyesházi királyunk gyakran tartózkodott a falai közt. Díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, mellette Ferenc-rendi kolostort. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Mielőtt stratégiai szerepe megnőtt volna, a gazdasági jelentősége volt nagyobb, hiszen birtokosai – itt, ahol a Maros kilép a hegyek közül – ellenőrizhették a Belső-Erdélyből érkező só szállítását és a rönkökkel megrakott tutajok forgalmát. Nagy Lajos idejében felélénkült a kereskedelem, kincstári sóraktár és pénzverőház működött benne. Mátyás király uralkodása alatt többször cserélt gazdát, 1514-ben Dózsa György seregeinek kezére került. Ettől kezdve, a mohácsi vészt követő két évszázadban, hol az Erdélyi Fejedelemség végváraként, hol török, hol osztrák kézre kerülve több mint húsz ostromot kellett átélnie. 1516-tól Szapolyai János birtokolta. Az uralkodó 1529-ben szabad királyi várossá emelte, és Buda szabadalmaival ajándékozta meg, ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Buda török kézre jutása után özvegye, Izabella – Szulejmán szultán rendeletére – fiával, János Zsigmonddal, a koronával és a kincstárral 1541-ben itt lelt menedéket, mígnem a következő esztendő májusában Gyulafehérvárra, Erdély új fővárosába helyezte át a székhelyét.
A korszaknak fontos lippai vonatkozásai vannak a reformáció szempontjából is. Egyrészt a város szülötte, Lippai Kristóf volt az, aki előbb szűkebb pátriájában, majd elsőként Váradon is elhintette az új hit magvait, másrészt a lippai scholában tanult a reformáció elterjedésének egyik legjelesebb bajnoka, Szegedi Kis István. A ferencesek már legalább kétszáz éve működtettek itt iskolát, de hogy ekkor milyen színvonalú tanintézete lehetett a városnak, az kiderül Kis István életrajzírójának a szövegéből, mely szerint a mindig komoly dolgokkal foglalkozó ifjú „ellenállhatatlan vágyat érzett magában a tanulói pályára. (…) Előbb Lippára, majd Gyulára vitték, az ottani iskolákba. Itt lett nyilvánvalóvá az ifjú Szegedinek kiváló észtehetsége, éles felfogása, s a tisztes tudományokban való bámulatos előhaladása. Csakhamar ezen iskolák legkiválóbb növendékévé lett, ki tanulótársait jóval felülmúlta a tudományos képzettségben.” Szegedi Kis István éppen Izabella ottani tartózkodása idején térhetett vissza igehirdetőként egy esztendő erejéig Lippára.
A „nevezetes fő végház” háromszor került hosszabb ideig török kézre. Legdrámaibb ostromát Bethlen Gábor idején érhette meg, hiszen az országgyűlés 1616-ban a fejedelem javaslatára, népe szabadságának és önnön trónjának biztosítása érdekében engedett a Porta követelésének, átengedte Erdély legfontosabb déli erősségét. Bethlen így mentegetőzött a tragikus döntést illetően: „Ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módom se annak tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha a lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné.” Vajda István lippai várkapitány a felszólításnak nem tett eleget, mire a fejedelem kénytelen volt az erődítményt elfoglalni és más várakkal együtt átadni a temesvári beglerbégnek. Az aradinál is fontosabb várat a török azonnal helyreállította, és nagyszámú őrséggel látta el. A megerősített Lippát csak 1686-ban sikerült Caraffa tábornagynak visszafoglalnia, azonban kilenc év múltán ismét török kézre került. Ez utóbbi ostrom során annyira megrongálódott, hogy a törökök nem tartották érdemesnek kijavítani, lerombolták és elvonultak Temesvárra. Az utolsó maradványokat 1717-ben bontatta le az aradi vár császári parancsnoka. A törökvilág elmúltával újraéledő várost akkori, az elmenekült magyarok helyébe telepedett, zömében szerb és bosnyák lakói elhagyták, majd német és román telepeseket hoztak, a magyarok érkezhettek a legkésőbben. Megindult a polgári fejlődés, Lippa újból szabad királyi városi rangot kapott. Moise Bota ortodox tanító – Csokonai első fordítója – itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet. 1848-ban a helybeli lakosság a forradalom mellé állt. A század utolsó harci cselekményeként a temesvári osztrák helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János ezredes honvédeit. 1849 augusztusában itt töltött egy éjszakát az Aradról menekülő Kossuth Lajos, szűkebb kíséretével és a Szent Koronával egyetemben…
A kiegyezés táján gyorsan fejlődő városban fellendült a kézművesség, a kereskedelem, s már a 18. század vége óta működő román és német iskolák mellett, éppen az utóbbiak, a magyarosodó német polgárok igényeinek köszönhetően, beindították a középfokú magyar nyelvű oktatást. A felső kereskedelmi iskola legjelesebb tanára, a magyar szociológia úttörője, Braun Róbert 1908-ban megjelent könyvében elemezte a város társadalmi-gazdasági életét. A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárt és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézművescsaládot. A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott. 1900-ban 7427 főből 3191 román (43 százalék), 2464 német (33 százalék) és 1662 magyar (22 százalék) anyanyelvű volt. A legutóbbi, 2002-es népszámláláskor 7920 lakost írtak össze. Közülük 91,7 százalékban, 7283-an románnak vallották magukat. A magyarok lélekszáma immár mindössze 333 volt (4,2 százalék), a németeké pedig még kevesebb: 179 (2,26 százalék).
Szórványpásztorok. Szerencsémre, a plébánián három papot, egy református és két katolikus lelkészt faggathatok ki egy ültömben. Seres Géza, az aradi református egyházmegye esperese az angyalkúti és a lippai anyaegyházközség, valamint a gyoroki 45 lelkes filia lelkipásztora. Az angyalkúti gyülekezet a legnépesebb, ott jelenleg is 150 református él. Akár Radna-Lippán, ott is szinte valamennyien a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a rohamosan fogyatkozó svábok helyére telepedett szilágysági, székelyföldi magyarok. Seres Géza amiatt költözött tíz évvel ezelőtt a már kihalófélben lévő városi gyülekezet parókiájából az angyalkúti falusi paplakba, mert akkor még ötven fiatal tagja volt az ottani egyházközségnek. Ami Lippát illeti, ott a reformátusság még Trianon előtt sem haladta meg a kétszáz főt, jelenleg 27-en vannak. Keresztelő 12 esztendeje volt utoljára, esketés még régebben, de minden évben van három-négy temetés. A gyülekezet régi templomát lebontották, az újat 1897-ben alakították ki, egy polgárház közepére apró tornyot emeltek, és két fal kibontásával képezték ki az istentiszteletek megtartására alkalmas helyiséget. Később meg is látogatjuk a felújításra váró épületet, amelynek egyik szárnyában matracos vaságyak, szekrények, asztalok jelzik, hogy a 90-es években ifjúsági tábor működött benne. Seres esperes – a templom mellett – ezeket a lerobbant helyiségeket is szeretné feljavítani. „Azon fáradozunk, hogy valamilyen formában megmaradjon a református jelenlét, a lelkészi lakást szeretnénk ifjúsági központnak berendezni a temesvári gyülekezettel összefogva, hiszen az aradiak mellett eddig is az ő fiaik-lányaik töltötték be élettel. Emberi számítás szerint 10-15 év múlva itt már nem lesz kit pásztorolni. Ez a nemzedék azt mondja, javítsunk, ameddig ők élnek. A hívek segítőkészek, a maguk kicsinységében áldoznak az egyházra. Szemrebbenés nélkül kitesznek ötven-száz lejeket a maguk kis nyugdíjából, ha kell. Aztán pályázgatunk, most is 3000 lejt kaptunk a Communitas Alapítványtól, az ifjúsági ház kialakítására. A visszakapott szántóföld vált az egyház fő jövedelemforrásává. Hosszabb ideig itt szolgáló, megboldogult elődöm, Elekes tiszteletes úr két lóval és egy társzekérrel kereste meg a kenyerét. Az állomásról fuvarozta a szenet, a tűzifát. Úgy maradt fent a románok emlékezetében is, hogy »popa cel calvin cu doi cai«, a kétlovas kálvinista pap – így emlegették az én időmben is.” A házasságok – két pár kivételével – mind vegyesek. A román fél ért, de nem beszél magyarul. Itt egy nagy katonai központ volt, és a regáti román tisztek előszeretettel házasodtak szemrevaló, szorgalmas, ügyes magyar lányokkal. „Hogy mikor működött itt utoljára magyar iskola, nem tudom, majd Simó Luca óvó néni megmondja.”
Gyorokon valamivel jobb a helyzet a katolikusság szempontjából. Erős Miklós plébánosnak ott 450, két filiájában, Világoson és Páloson 150 híve van. Körülbelül harminc itt rekedt sváb mellett a magyarok többsége csángó ivadék. 1883-ban az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték, és ők még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvak lakóival, illetve közvetlenül istensegítsiekkel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. A viszonylag kedvezőbb demográfiai helyzet ellenére tavaly egyetlen keresztelő volt, esketés egy se, és… 15 temetés. „Nagyon sok az idős ember, a fiataljaink többsége beköltözött Aradra, vagy inkább Magyarországra ment dolgozni, és ott is maradt. Maradék ifjaink nem sietnek megházasodni. Nem csoda, hogy Arad-Hegyalja egyetlen nyolcosztályos iskolájában, ahol még magyar nyelven is oktatnak, a felső ciklus 1975-ben megszűnt, 12 elemista gyerekünk pedig egy összevont osztályban tanul. Most éppen a templombúcsúra készülünk, hazavárjuk a szétszóródottakat. Védőszentünk Szent Donát – nem véletlenül, hiszen boraink az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek.”
Andó Attila lippai plébános családneve ismerősen cseng számomra. Meg is kérdem a fiatal lelkészt: nemde, Kisiratos szülötte? Kiderül, hogy hajdani líceumi osztálytársam, a korán elhalálozott Andó János fiával hozott össze a szerencse. Attila Nagyváradon érettségizett a tanítóképzőben, a teológiát Gyulafehérvárott végezte, utána Rómában doktorált.
„Négy évig voltam Temesváron a katolikus líceumban spirituális vezető és hittantanár. 2004-től vagyok Lippa plébánosa. Hozzám tartoznak a környező falvak is, még kilenc helyen tartok szentmisét. Van három-négy falu, ahol már gyülekezet nincsen, de a templom még megvan. Összesen majdnem ezer hívünket pásztorolom. Háromnyelvű közösség, a többség még papíron magyar, a második helyen majdnem egyforma arányban a német és a román hívek állnak. A németek és a magyarok fogyóban, a románok száma növekedőben. Vagy ők jönnek jövevényekként, vagy egyszerűen a magyar és német unokák már csak románul beszélnek. Lippán 480 körül van a híveink száma, ebből 240 magyar, 90 német, és 150 román. Hajdanában itt erős német, sváb telepes közösség élt, de elmentek Németországba. Csak idősek maradtak vagy vegyes házasságban élők, illetve félvér németek. De beszélnek németül. Ami a kereszteléseket meg az esketéseket illeti, ha nem csurran, cseppen, minden évben van egy-kettő. A temetések száma jóval nagyobb, tavaly volt három keresztelő és vagy harminc temetés. Hogy miként győzöm a munkát? A gond inkább a karbantartással van, a dolgok menedzselésével is én foglalkozom. Nagy az egyházközség vagyona, csak gond van vele és nyűg, hiszen sok épület, sok templom, sok föld van az egyház birtokában szanaszéjjel mindenfelé, és a falvakban nagyon kevés a segítség. A híveim vagy idősek, vagy nagyon szegény sorsúak. De velük van szerencsém, mert összeszedegettem őket, és ezek a szegények sokkal jobban ragaszkodnak a templomhoz, az egyházhoz, mint a jómódúak. A szentmisék rendje el van osztva, minden vasárnap van négy vagy öt, Lippán délelőtt tízkor minden vasárnap, s a többi településen kétszer vagy egyszer havonta.
Amikor telefonon egyeztettem Andó tisztelendővel, nem titkolta, hogy rengeteg a dolga, most a máslaki templomot renoválják, ő hozza-viszi a munkásokat, anyagbeszerző is, építkezési felügyelő is egy személyben. Az ifjúsági munkában egy ferences nővér segíti. A fiataloknak a lelkész tartja a hittanórát, a kisebbekkel a nővér foglalkozik. A falvakba is kijár pénteken-szombaton, két helyre gyűjti, hozza-viszi a gyerekeket. „Talán jobban élvezik az autókázást, mint a foglalkozásokat – mondja félmosollyal. – A hitoktatás több helyütt románul folyik, mint ahogy a lippai misék felét is mindig románul tartom, hiszen román híveim másképp nem értenék, a másik felét vagy németül, vagy magyarul. Erősködhetnék, hogy csak magyarul prédikálok, de a többi nem érti, akkor minek jöjjön templomba? Háromnyelvű közösségben nehéz igazságot tenni. Van hétvégi fakultatív magyaroktatás, itt, a plébánián, az irodalomkedvelő felnőttek körét, az olvasókört is itt tartják. A legfontosabb közösségi alkalmunk a szentmiséken kívül a templombúcsú ünnepe, védőszentünk, Nepomuki Szent János napján, május 16-án.”
A legnépesebb szórványok közül Temesfüvesen kilencven, Szépfaluban, illetve Temesújfaluban mintegy hetven-hetven katolikust tartanak számon. Az utóbbi település templomában, a Zelinsky grófok kriptájában van eltemetve I. Ferenc osztrák császár és magyar király nővére, Mária Anna Ferdinanda, a kitagadott főhercegnő. Eötvenesi Lovász Zsigmond kastélyában hunyt el, 1809-ben. A kastélyban tartózkodott 1903. szeptemberében Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez alkalommal a főhercegnő sírját is megkoszorúzta.
A lippai templomot 2008-ban újították fel kívülről, a szentelési ünnepségen zsúfolásig megtelt istenházában Roos Márton megyés püspök beszélt a település elsőrendű hajlékáról, melyet Isten segedelmével, a hívek hitben és szeretetben való összefogásával sikerült felújítani. Végszavában megköszönte Andó Attila plébános állhatatosságát és szorgalmát, amivel kiérdemelte a „templomfelújító” jelzőt, hiszen nemcsak a helybeli templomot hozta rendbe, hanem több hozzá tartozó filiáét is. A templombelsőre nemcsak a felújítás fér rá, hanem a szakszerű restaurálás is. Az előző templomot itt 1526 után emelték, de a Maros vizének közelsége miatt tönkrement, ezért a 19. század elején lebontották és újraépítették. Az oltár és a szentély négy oszlopával a régi épület maradványa. Sajnos, a legutóbbi felújításkor a gazdag ornamentikájú szecessziós felületeket olajfestékkel fedték le, a mennyezet fára applikált freskóinak restaurálása mellett, a falakat újrafestés előtt le kell kaparni, hogy lélegezhessenek. Egy szó, mint száz: ha Andó főtisztelendő tovább is itt marad, a teendői tovább gyarapodnak…
Lippa mindenese. Eddigi portyáim során szerinszerte megtapasztaltam, hogy – különösen szórványvidéken – mennyire fontos egy-egy közéleti-kulturális mindenes jelenléte. Ilyen „egyszemélyes intézmény” Czernák Ferenc nyugállományú katonatiszt.
„A hetvenharmadik évemet taposom. Lippai volnék, nem egészen tősgyökeres, hiszen Aradon születtem. A családom 1939 óta él itt, itt találtak munkalehetőséget. Én sokszor elkerültem, nagyon messzire, többször visszatértem. Harminchárom éven át a hadseregben szolgáltam, vegyésztisztként. Három gyermekem van, a feleségem sajnos elhalt. Két fiam Temesvárra, a lányom Konstancára került. Itt az RMDSZ elnöke volnék, 1993 óta, voltam egyháztanácsos is, igyekeztem a kis magyarságot összefogni. Nehéz volna megmondani, hányan vagyunk, hiszen vannak rejtett magyarok is, vegyes házasok sokan. Négy-ötszázan biztos vagyunk. Annak idején a MADOSZ-nak volt itt egy székháza. Próbáltuk megszerezni, de hiába, lerombolták, kilátástalan az egész. Annyi pénzünk nincs, hogy egy új székházat építsünk. Nem hiába szavalom azt – mert szeretek szavalni is –, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, a művelődési házat sem szabad hagyni. A MADOSZ épületében lehetett előadásokat rendezni, mulatságokat is. Régebben még nem volt annyira szembetűnő a sok vegyes házasság, a közösségben ismerkedtek meg a fiatalok egymással. Jómagam megszerveztem egy olvasókört, 2005 óta működik, körülbelül húsz tagja van. Inkább idősebbek látogatják, a fiatalok nem. Havonta egyszer jövünk össze, legutóbb Az ember tragédiáját olvastuk fel, szerepekre osztva. Máskor novellákat, verseket olvasunk. Beosztom, hogy mindenki szóhoz jusson, legalább olvasni ne felejtsenek el az anyanyelvükön. Különben a pártok közül egyedül az RMDSZ-nek nincs székháza, irodája Lippán. Egyszer volt itt városi tanácsosunk, de ő elköltözött, mást nem választottak meg helyette, pedig vagy 330 szavazat kellett volna, annyit össze lehetett volna gyűjteni. Én nem tolakodtam, van dolgom így is elég. Fiatal koromban is szerettem a verseket, amióta meghalt a feleségem, előszedtem a régi emlékeimet, könyveimet, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert költeményeit. Előadásokat is tartok, helytörténeti, történelmi, irodalmi, nyelvhelyességi kérdésekről. Apránként adagolom, és versekkel illusztrálom. Amikor például a tehetetlenségünkről volt szó, Vörösmarty Országházát mondtam el. Nem dicsekvésképpen mondom, de itt én tudom a legtöbbet Lippa történetéről. Elég szelíd tudásanyag, amivel rendelkezem, de azért engem nem lehet átejteni. Olvasókörünket a márciusi fiatalok egyikéről, a lippai születésű Degré Alajos íróról neveztük el, megemlékezései az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról ma is forrásmunkának számítanak. Úgy rendezem, hogy az olvasókör napi tematikája megegyezzen az éppen aktuális történelmi évfordulóval. Ugyancsak én kezdeményeztem a magyar nyelv nem hivatalos, fakultatív oktatását is. Az iskolákban hiába próbálkoztunk, a tanulók szétszórtak voltak, nem is voltak elegen, az illetékesek mindenféle előírásokat dugtak az orrom alá, lépten-nyomon akadályokat gördítettek elibénk. 1994-ben kezdtem, aztán Simon Luca óvónő vette át, az egyetlen magyar pedagógus, aki felvállalta ezt az ingyenmunkát. Az én gyermekkoromban még volt hétosztályos magyar nyelvű iskola, a négy, összevont alsó osztály pedig a hetvenes évek elejéig működött.
Czernák Ferenc idejét az ezermesterkedés teszi teljesebbé, jól felszerelt műhelyében, és kedvenc sportja, a céllövészet. A mai napig sikerrel szerepel az országos bajnokságokon. No és nem utolsósorban értékes könyvtárának a böngészése, a verstanulás, hiszen előadóként más városokban is szerepel. Kérdésemre, hogy mikor láttak magyar színházat Lippán, hosszan ingatja a fejét: „Talán Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó lépett fel itt utoljára.”
A helytörténész Czernák Ferenc nagyon büszke arra, hogy kétszer is „itt járt” a magyar Szent Korona. „Először Izabella királyné hozta ide, 1541-ben, amikor nyolc hónapig Erdély fővárosa lettünk, majd Kossuth Lajosék, mielőtt tovább menekítették volna Orsovára. Megvan a ház, ahol a családjával időzött, vele volt Szemere Bertalan is, a kincstár Radnán maradt, az osztrákok foglalták le 1849. augusztus 10-én, három nappal Világos előtt.”
Andrások asztala. Amikor egyeztetés végett felhívtam Reinholz András főesperest, és megállapodtunk abban, hogy Lippán való portyázásunk közben déli egy óra tájt kereshetjük fel, Máriaradna plébánosa nyomban szerény ebédre is meghívott bennünket. A kegytemplom alatti parkolóban két autóbusz és több külföldi gépkocsi vesztegel, a bazilikához vezető lépcsősoron nyüzsgő csoportok láttán megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban Arad megye legkeresettebb turisztikai célpontjához érkeztünk, ahol a nagy búcsújárások közötti időszakokban is pezseg az élet. Begördülünk az impozáns kolostor udvarára. Ahogy körbetekintek a templomhoz illesztett, jobb sorsra érdemes hajdani ferences központ háromszintes épületegyüttesén, szorongás fog el, hiszen gazdátlannak tűnnek omló-bomló, malterrongyos falai. Csupán a kaputól balra húzódó földszinti rész gondozottsága jelzi, hogy a klastromot mégis lakják valakik. Csengetésünkre maga Reinholz atya nyit ajtót, s az ebédlőbe terel bennünket.
A hosszú asztal körül féltucatnyi fiatal kanalazza a krumplilevest. Bemutatkozás közben kiderül, hogy az „Andrások asztala” mellé telepedünk le, hiszen a szakácsnő kivételével mindenki az Andreas, Andrei vagy Andreea névre hallgat. A főesperes druszái munkatársak és önkéntesek, akik az egyház és a kegyhely dolgait intézik. Valamennyien házigazdánk lelki gyermekei, kit Temesvárról hozott magával, ki itt szegődött a plébánia szolgálatába. A társalgás három nyelven, hol románul, hol németül, hol magyarul folyik. A családias hangulatot jelzi, hogy a szakácsnő, mielőtt feltálalná a rántott húst, megkóstoltatja a minap eltett kovászos uborkát az atyával: ehetővé vált-e már az erjesztett savanyúság? A konyha úrnője meg is korholja az asztalfőn ülő házigazdánkat, hiszen annyira belefeledkezik az általam kiprovokált beszélgetésbe, hogy kihűl előtte az étel…
„Megyés püspökünk azért is helyezett ide, mert szeretem az építkezéseket. Temesvárott 28 év alatt sok mindent csináltam, több épületet javítottam, új épületeket emeltem. Utolsó létesítményem a katolikus óvoda volt, a legmodernebb berendezéssel. Alighogy befejeztem, egy hét múlva át is adtam az utódomnak, és jöttem Radnára. A szerény, mintegy 120 hívünket magában foglaló plébánia, s a kegytemplom gondozása mellett a tennivalók tovább sokasodtak, hiszen 55 év múltán a kolostort is visszakaptuk. Hozzáfogtunk egy nagyszabású projekt elkészítéséhez, európai uniós segítséggel és remélhető kormánytámogatással. A projekt értéke körülbelül 10 millió euró, a teljes patrimónium felújítását és újrahasznosítását foglalja magában, hazai és németországi szakemberek bevonásával. A templom van benne, a kolostor és a környéke, az előtér, a park, a keresztút. Az egyik melléképületben információs központot szándékozunk kialakítani, működése áldásos lesz a régió idegenforgalmának felélénkítésében is, hiszen – ezt a megyei és a minisztériumi illetékesek is tudják – megyeszerte mi vagyunk a leglátogatottabb turisztikai célpont. A kolostorban minden szobának, minden teremnek megvan már a rendeltetése. Amit az Unió nem támogat, nem is vesszük be a tervünkbe. Eredetileg azt szerettük volna, hogy kizárólag a vallásos turizmus központja legyen, legyenek vendégszobák a zarándokoknak, s hogy el is lássuk a vendégeket. Ezt nem támogatják. Múzeum lesz, könyvtár, kiállítótermek, továbbképzés, lelkigyakorlatok számára helyiségek. A két világháború között is volt itt ilyen jellegű központ, az akkori püspök szorgalmazta a folyamatos működtetését. Eljöttek például a kántortanítók külön lelkigyakorlatra, a plébániák szakácsnői, a kántorok, egyháztanácstagok. A Monarchia területén két nagy kegyhely volt, Máriacell és Máriaradna. A Mária-kultusz szempontjából, európai szinten Máriaradna fontosabb, mint Csíksomlyó. Csíksomlyó inkább nemzeti kegyhely, nem lehet őket összehasonlítani. Mint Ferenc-rendi kolostor is a radnai volt a legnagyobb. Három szinten 63 szobája van.”
A rend felszámolása idején, 1951-ben kilenc hónapig ide volt zsúfolva az összes erdélyi-bánsági ferences. 1952 húsvétján több mint száz, papi ornátusba beöltözött szerzetes vett részt az ünnepi körmenetben. A kommunista hatóságokat roppant zavarta ez a békés demonstráció, annál is inkább, mert a kolostor tőszomszédságában szovjet laktanya működött, ágyúk és tankok csövei meredeztek a rendház ablakaira. A szerzeteseket szétszórták, bebörtönözték, és mindent elkövettek a kegyhely elsorvasztásáért. Az ingatlant egyetlen lakás kivételével az állam vette „kezelésbe”, öregotthont és kórházat működtettek benne. Amikor a rendszerváltás után a szerzetesrendek újjászerveződtek, bár az ingatlant nem szolgáltatták vissza, három atya próbálkozott a kolostori élet feltámasztásával. Végül a ferences tartomány a temesvári egyházmegyének adta át a kegyhely felügyeletét, gondozását.
Ahol a rombolás szelleme kísért. Nehéz elhinnem a kolostorbeli pusztulás láttán, hogy egyhamar új élet fakadhat az épületben. Ugyanis az ingatlan jogcím nélküli használói több mint fél évszázad alatt nemcsak hogy lelakták az 1727 és 1822 között épült műemléket, nemcsak falak kiverésével, falak felhúzásával változtatták meg önkényesen a helyiségek beosztását, hanem 2006-ban, távozásuk idején, három nap alatt, amit tudtak, szétromboltak, leszereltek, elhurcoltak. Még a félszáz antik cserépkályhát is szétverték, s a csempék javát is eltulajdonították. Pedig, pedig az öregotthon haldoklóihoz a mindenkori plébános „szolgáltatásait vették igénybe”, elvégre a katolikus pap „kéznél volt”…
Az egyik folyosószárny viszonylag épebben megmaradt ornamentikája érzékelteti, hogyan nézhetett ki fénykorában az épület belső tere. A csehboltozatos mennyezet alatt nagy Ferenc-rendiek, jeles atyák freskóportréi kínálnak „képes albumot” a rend históriájából. A kolostort a templommal összekötő földszinti fogadalmi folyosó teljes falfelületére a népi vallásosság úgynevezett votív tárgyainak példa nélküli gyűjteményét zsúfolták össze. Több mint kétezer festmény, sokszorosított másolat, színes nyomat illusztrálja, hogy a Szűzanyának hány csodás meghallgatásért, közbenjárásért fejezték ki hálájukat Máriaradna zarándokai. Bár a gyűjtemény régebbi része tűzvész martaléka lett, a fennmaradt anyag, a maga német, magyar, bolgár, horvát, szlovák és újabban egyre több román nyelvű köszönő feliratával bizonyítja, hogy a kegyhely méltó a hírnevéhez.
Reinholz főtisztelendő csupán a templomhajóban búcsúzik el tőlünk. Mialatt az 1767-ben felszentelt, II. János Pál által basilica minor rangra emelt istenháza szépségeit szemlélgetjük, a karzaton Andreea Iliuţă orgonaművész, a templom kántora ajándékoz meg néhány futamnyi Bach-muzsikával, majd énekszót hallunk, Schubert Ave Mariája szárnyalja be a megújhodásra váró barokk falakat.
A tanító néni meg a borász. Simó Luca óvónő a Hargita megyei Szentegyháza szülötte. A szülei 1956-ban költöztek Lippára. Domboldalba kapaszkodó, zölden tobzódó kert övezte portájának hűvösében faggatjuk „a legilletékesebb illetéktelent”, az anyanyelv tanításának önkéntesét a radna-lippai oktatás helyzetéről.
„Én még végig magyar iskolát végeztem, három évet itt, Radnán, negyedik osztálytól pedig nyolcadikig Gyorokon. Akkor szűnt meg itt Lippán a magyar iskola. Nem volt elég gyerek, mert átiratkoztak a román osztályokba. Amikor ide jöttünk, még volt külön hétosztályos magyar intézmény, amikor én a harmadikat elvégeztem, végleg megszűnt. Előbb a felső ciklust számolták fel 1961-ben, rá egy évre az alsót is. Elvégeztem a nyolc osztályt Gyorokon, aztán felvételiztem Enyedre. Bélzerinden dolgoztam hét évet, a magyar óvodában, de mivel két gyerek hiányzott a létszámból, megszűnt a magyar óvoda, és onnan kerültem a szomszédos Ópálosra, Arad megyében sehol nem volt magyar állás. Ott tanítok most már 31 éve, hiszen ott négy román csoportnyi gyerek van.”
1997-ben kérte fel a helyi RMDSZ, hogy tartson fakultatív magyarórákat, heti egy alkalommal. Amikor igent mondott, nem is sejtette, hogy mit vállal. Hiszen évente tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozik, ami önmagában még nem volna megerőltető, de tanítványai minden korosztályból toborzódnak, az első osztályosoktól a nyolcadikosokig, s ami még inkább bonyolítja a munkáját: három nyelvi szintet kell figyelembe vennie. Néhányan közülük – a legkevesebben – nem csupán értenek, hanem beszélnek is magyarul. A többségüknek jó esetben van valamelyes passzív szókincse, ami néhány év alatt élénkíthető. Legtöbb gondja azokkal a gyermekekkel van, akik, bár nem feltétlenül vegyes házasságban élő szülők ivadékai, úgy kerülnek Simó Luca szárnyai alá, hogy köszönni se tudnak magyarul. Példákat is sorol, olyan, a nagy szárazság idején a Székelyföldről ide menekült famíliákról, amelyeknek egyetlen nemzedéke sem keveredett más nációbeliekkel, de az utolsó felnőtt generáció tagjai valamennyien román iskolába jártak, s az ő gyermekeik már csak román szót hallanak odahaza. Luca tanító néni a legutóbbi tanévben már az égvilágon senkitől nem kapott támogatást ingyen végzett munkájához. A legnagyobb elégtétel számára, hogy akadt már olyan hűséges tanítványa, aki középiskolásként is kitartott mellette, és szentmiséken hibátlanul olvassa fel a szentleckék szövegét.
Tornáczky Dénes nyugalmazott szőlész-borász Arad-Hegyalja történelmi borvidékének legjobb ismerője. Bár Temesfélegyháza szülötte, több mint hat évtizedet töltött Pankota, Magyarád, Világos, Gyorok, Ménes, Pálos övezetében, a szőlőültetvények, gyümölcsösök, pincészetek, borüzemek és pálinkafőzdék színes világában. Mindent tud a fénykorában jó tízezer hektárnyi, mára alig 1500 hektárra zsugorodott hegyaljai szőlő- és gyümölcstermesztés történetéről. A Grassalkovichokat emlegeti, akik már a 18. században nemzetközi hírt s nevet szereztek a ménes-magyarádi boroknak, akik a 19. század végén pusztító filoxérajárvány után újratelepítették, újraélesztették a hajdan Tokajjal vetélkedő borvidéket, az általuk létrehozott vincellériskoláról, ahol jeles elődök sajátították el a szőlészet-borászat művészetét.
Dénes bátyánk Csávossy György csombordi iskolájában tanulta ki a szőlő- és bormívességet. Arad-Hegyalja hajdan legnagyobb borászati üzemének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990-ben. Egy kapavágásnyi szőleje sincs, de a maga örömére minden ősszel vásárol egy-két mázsányi – a saját kifejezése szerint elszomorítóan olcsó – kitűnő minőségű szőlőt, s abból készít a maga ízlése szerinti borokat. Mielőtt elbúcsúznánk, szerre kóstoltatja riporterségemmel szülőföldem legjobb nedűit.
Lippa városának legrégibb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. A főtér hepehupás, tengelytörő kövezetén hánykódunk az árkádos bazársorig. Bár ne tettük volna! Meghökkentő látvány Radna-Lippa legrégebbi nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Könyvkiadás, 1944-1969
1944 őszétől, a magyar nyelvű könyvkiadás váratlanul megélénkül. December végéig, négy hónap alatt összesen 89 önálló kiadvány hagyja el a sajtót. Igaz, ezek között nagy számban vannak különnyomatok is, de az ETF néhány új füzete és az ETI nyomdából most szabaduló önálló kiadványai mellett ekkor már jelentkezik az új világnézeti orientációjú irodalom néhány terméke is: a Józsa Béla Athenaeum első kiadványai a Szovjetunióról, az RKP első magyar nyelvű brosúrái, Szenczei László A magyar nép tragédiája, Grosz Sándor 3 év zsidó kényszermunka, György István Fegyvertelenül a tűzvonalban c. kötetei.
Az 1945-1948 közötti időszakban a romániai magyar könyvtermés hullámzó: 1945-ben még 271 mű kerül ki a nyomdákból, 1946-ban 283, 1947-ben 216. 1948-ban pedig már 350. 1948-ban azonban már túlsúlyra tesz szert az RKP kiadásában megjelenő művek száma (összesen 136 cím), kibontakozik a Bolyai Tudományegyetem és a belőle kivált, Marosvásárhelyre költöztetett Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet könyvkiadása (összesen 64 mű). De publikáltak még az un. demokratikus szervezetek (MNSZ, ARLUS, Szakszervezetek és a Demokrata Nők Szöv.) 92 mű; a megmaradt magyar intézmények (EME, ETI, EMGE, Minerva Rt.) 130 munka; és az egyházak, 63 kiadvány.
Egy új irodalom- és művelődéspolitika képviseletét vállalja magára a Józsa Béla Athenaeum (48 művel) és az Orosz Könyv kiadó (41 művel) továbbá a Móricz Zsigmond Kollégium, a Méhkas kolozsvári diákszövetkezet, a marosvásárhelyi Bolyai kiadó, a temesvári Litera és a nagyváradi Új Élet kiadó is (összesen 32 művel). Szerényebb arányban, de az önszerveződés méreteire utal az olyan tömörülések kiadói jelentkezése, mint Aradon az Aurora csoport néven jelentkező kiadói vállalkozás, a Demokratikus Népi Írók kiadója, az Új Genius, a bukaresti Eminescu Könyvkiadó, a kolozsvári Dózsa György, Libro, Petőfi Athenaeum, a Romániai Magyar Írószövetség, a marosvásárhelyi Magyar Élet, a temesvári Pán Könyvkiadó, a Bánsági Magyar Írók Szervezete, a temesvári Arany János Társaság.
1947-1948-ban már szembetűnően csökken a "régi rendszerhez kötődő"-nek minősített intézmények könyvkiadása, és számbelileg is jelentős teret nyernek a demokratikus intézmények és szervek. Az EME és az ETI 1-1 művel jelentkezik, a Minerva 3 kötettel, a BTE kiadásában 1948-ban 4, az MNSZ kiadásában 5 mű jelenik meg. 1947-ben megindul az Állami Könyvkiadó (magyar szerkesztőséggel és kolozsvári fiókkal), s ugyancsak ettől az évtől a Közoktatásügyi Minisztérium veszi át a tankönyvek kizárólagos kiadását, 1948-tól az IMSZ égisze alatt megindul annak Ifjúsági Kiadója is (magyar szerkesztősége egyelőre Bukarestben működik), közben pedig ugrásszerűen megnő az RKP megfelelő szerveinek gondozásában megjelenő művek száma (1947-ben még 22, 1948-ban már 76 mű), s az Orosz Könyv kiadóé is (egyedül 1948-ban 23 mű).
1948. jún. 11-én, az államosítással a nyomdák is állami tulajdonba kerülnek. A könyvkiadásban ugyanakkor erőteljes koncentráció s a kiadói munkának a kommunista hatalom általános politikai és műveltségpolitikai célkitűzéseivel való egybehangolása jut érvényre. A berendezkedő kommunista állam és a kizárólagos hatalomra jutott párt akkoriban még fontosnak tartotta, hogy a magyar tömegekhez, főképp az államosításban szerepet játszó aktivistákhoz is szóljanak. Ugyanakkor az irodalom maga is vállalta az átalakulás propagandistájának szerepkörét, azon kívül, hogy 1949 után a magyar nyelven is jelentős mértékben megnő a tájékoztató és ideológiai kiadványok (főleg brosúrák) aránya. Ebben a politikai változásokra merevedő irányulásban csak az 50-es évek közepén (tulajdonképpen 1954-től) mutatkozik változás; az irodalom kezd szabadulni a proletkult nyűgétől, s egymás után jelennek meg - olykor heves viták közepette - azok a művek, amelyek már a változások emberi dimenzióira is figyelve "ábrázolják a valóságot". Árnyaltabbá válik a két világháború közötti és klasszikus magyar irodalmi örökség megítélése, a világirodalmi tájékozódás határai pedig kezdenek túllépni az orosz és szovjet irodalom körein. Ugyanakkor nyitottabbá válik a humán tudományok szemlélete is: újra megindul a romániai magyar néprajzkutatás, s egy Gazdaságtörténeti tanulmányok c. sorozattal a Tudományos Könyvkiadónál megtörténnek az első kísérletek a nemzetiségi múlt tárgyszerű kutatására.
Az államosítás utáni években tovább növekszik a romániai magyar könyvtermelés: 1949-1959 között összesen 5515 magyar nyelvű mű hagyja el a nyomdákat, azaz évi átlagban 501 mű, amit könyvkiadásunk az 1952-1957 közötti években meg is halad.
A még 1947-ben létesített Állami Könyvkiadó eleinte egymaga (majd gyakran egy-egy szakminisztériummal karöltve) látja el magyar könyvvel az olvasókat, majd rendre kirajzanak belőle az új kiadók: 1951-ben az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó, 1952-ben a Testnevelési és Sportkiadó és a Technikai Kiadó, 1953-ban a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Kiadó és az Állami Tudományos Kiadó, 1954-ben az Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó magyar részlege. Ugyanakkor 1952-ben önállósul az RMP Központi Bizottságának irányítása alatt működő Politikai Könyvkiadó és az IMSZ irányította Ifjúsági Könyvkiadó.
E kiadók székhelye Bukarest, de az Állami Könyvkiadó magyar osztályából és kolozsvári magyar szerkesztőségéből rendre az új kiadók magyar osztályai és szerkesztőségei is kialakulnak, így az 50-es évek közepén már kolozsvári magyar szerkesztősége van az irodalmi és művészeti, mezőgazdasági, tudományos, közgazdasági és ifjúsági, valamint a tankönyvkiadónak. 1955-1959 között Marosvásárhelyen önálló magyar szerkesztőséget létesít az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó és a tankönyvkiadó.
A főbb állami könyvkiadók jegyzik a megjelenő művek legnagyobb részét (összesen 3100 művet). A többi 742 magyar munka kiadója a Tudomány- és Kultúraterjesztő Társaság, az Országos Szaktanács, az Építőművészeti és Építészeti Kiadó, a Nyomtatványok és Kiadványok Kiadója, az Orvosi és a Zenei Könyvkiadó, valamint még 30 központi szerv. A vidéki magyar könvvkiadás viszont lényegesen beszűkül: 1950-1953 között mindössze 73, 1954-1959 között 312 magyar nyelvű könyv a vidék össztermése, amelyben benne szerepel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi OGYI könyv- és jegyzetkiadása, valamint az ÁIMK marosvásárhelyi részlegének termése (69 művel) is. Marosvásárhely előretörése összefügg azzal a törekvéssel, hogy a várost, Kolozsvár leépítésével, új magyar szellemi központtá fejlesszék. Míg ugyanis az 1950-1953-as években Kolozsvár 49, Marosvásárhely 12 művel szerepel, addig az 1954-1959 közötti könyvtermésük 90, ill. 160 mű, a növekedés pedig az utóbbi esetben 12-szeres. A vidék többi részének magyar könyvtermése elenyésző, 11 év alatt 57 mű.
A vallásos irodalom kiadása 1950 és 1959 között úgyszólván jelképes: az összes egyházak és felekezetek magyarul összesen 31 művet jelentetnek meg.
Az 1956-os magyarországi forradalom eseményeinek romániai következményeként fokozatosan újra megmerevedik a romániai magyar kiadópolitika is. Bezárulnak a kiadási lehetőségek egy sor olyan mű előtt, amelyek a romániai magyarság saját történelmi-művelődéstörténeti-tudományos örökségét kívánták feltárni, s amelyeket emiatt pártdokumentumokban, "kiértékelő" gyűléseken és katonai bíróságok vádlói emelvényéről a "nacionalizmus" bűnében marasztaltak el. A 60-as évek romániai magyar könyvkiadását két - egymással ellentétes - folyamat jellemzi: egyrészt folytatódik a romániai magyarság szellemi horizontjának az 50-es évek végével kapcsolatban már jellemzett behatárolása, másrészt - különösen az évtized közepétől - egyre inkább érezhetővé válnak az úttörés jegyei egy még a korábbinál is teljesebb sajátos művelődés-irodalmi modell irányában. Ez utóbbi folyamat majd a 70-es években bontakozik ki s újítja meg az egész romániai magyar szellemi életet.
1960 és 1969 között 12 állami könyvkiadó összesen 3440 művet jelentet meg, míg a kiadókon kívüli állami és társadalmi szervek és intézmények össztermelése csupán 561 mű. A könyvkiadók közül is tulajdonképpen hatnak a részesedése jelentős: az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadóé (1250 címmel - jórészt a tankönyvek évenkénti újranyomása révén), az Irodalmi Könyvkiadóé (738 címmel), az Ifjúsági Könyvkiadóé (678 címmel), a Politikai Könyvkiadóé (320 címmel), a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadóé (177 címmel), a Tudományos Kiadóé (115 címmel). A többi kiadó együttvéve összesen 169 művet jelentet meg magyarul a tíz év alatt. A központi állami és társadalmi szervek magyar könyvkiadó tevékenysége egyre inkább beszűkül. Az Országos Nőtanácson (139 cím) és a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottságon (78 cím) kívül az összes többi szervek együtt 32 művet jelentetnek meg. Az egyházak együtt összesen csak 11 címmel szerepelnek.
A vidék magyar könyvkiadói tevékenységében (1968-tól) az ország területi-közigazgatási átszervezése nyomán néhány megyében kimondott fellendülés veszi kezdetét. A kiadványok abszolút többségét a Magyar Autonóm Tartomány (majd Maros-Magyar Autonóm Tartomány) állami, párt- és művelődési szervei jegyzik 101 címmel, majd következik Crişana (27 cím), Kolozs (21 cím), Brassó (19 cím - közigazgatásilag ide tartozik egy ideig az egykori Háromszék megye),.a többi vidéki központban 28 cím.
A romániai magyar könyvkiadás törzsét képező kiadóknál már a 60-as években mutatkoznak egy minőségi megújulás jelei. Az Irodalmi Könyvkiadónál 1961-ben megindul a két háború közötti örökség újraolvasását és újrakiadását fellendítő Romániai Magyar Írók, a klasszikus és kortárs világirodalmi műveket kínáló a Horizont és Drámák (mindkettő 1965-től) sorozatok lépnek. Gazdagodik a Magyar Klasszikusok és Román Írók sorozatokba bekerülő művek választéka is. Ugyanakkor az Ifjúsági Könyvkiadónál rendszeresebbé és átgondoltabbá válik a Tanulók Könyvtára szerkesztése, s útjára indul a Legszebb versek c. sorozat, amely a klasszikus és kortárs világirodalom felé is nyújt kitekintést. Ugyancsak az Ifjúsági Könyvkiadó nyitja meg kapuit a természettudományos ismeretterjesztő irodalom előtt.
A szakkiadók magyar könyvkiadása a 60-as években fokozatosan elsorvad: a Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadónál 1969-ben már csak 8 mű, a Technikai Kiadónál 3, a Tudományos Könyvkiadónál 4 mű jelenik meg magyarul, az 1961-ben indult Meridiane könyvkiadónál 1968-ban már csak 2 könyv magyar nyelvű. (RMIL)
Dávid Gyula, Transindex.ro

Zászló, mint bizonyíték
Néhány éve a városvezetésnek az a „korszakalkotó” ötlete támadt, hogy a Főtért át kell alakítani, úgymond élettel kell megtölteni. Mint például Nagyszebenben. Vagyis bokrostól, fástól, mindenestől föl kell számolni a virágágyásokat, helyüket le kell kövezni, ahol azután ilyen-olyan rendezvényeket lehet majd tartani. Hiába ellenezte ezt az ostobaságot a város értelmes része, a tervet megvalósították. Szerencsére a Szent Mihály-templomot övező templomkerthez, az egykori temetőhöz nem nyúltak. Nem nyúlhattak, mert az egyházi tulajdon. Bár egyes tervek ezt is a lehető legkisebbre akarták zsugorítani.
Két és fél évvel ezelőtt, a munkálatok megkezdésekor támadt feszültséget valamelyest oldotta az, hogy a messze földön ismertté vált „polgármesternek” a Mátyás király szobor két oldalánál felállított három-három, tizenhat méteres zászlórudat is eltávolították. Ezeken „természetesen” a nemzeti zászló lengedezett, s ráadásként a két rúd között háromszögű, nemzetiszín zászlókból álló füzér függött a nagy király feje fölött.
A puszta tér most ott terpeszkedik nagy szürkén a templomtól délre. Annyi „haszon” van belőle - az is a városházának -, hogy egyik sarkában ősztől tavaszig műjégpályát működtetnek. A pálya megnyitásakor egy ideig baj van a korcsolyázókat szórakoztató hangos zenével, mert ez a templomba is behallszik. A felháborodás nyomán azután lehalkítják a muzsikaszót. Valószínűleg most is ez lesz a sorrend.
Az átalakítás tervében nem szerepelt a zászlórudak visszaállítása. Már meg is feledkeztünk róluk, mikor a városháza egyszerre csak bejelentette, zászlórudak márpedig lesznek. Mert feltétlenül lenniük kell a Főtéren. Képzeljük el, mi lenne nélkülük szegény térből. Illetékesék előbb a Mátyás-szobor elé akarták állítani, hadd gyönyörködjék a nagy király a zászlók lengedezésében. Az ötletet elvetették, de a tér nem maradt zászlórudak nélkül. Még mit nem. Lázas töprengés után aztán a tér délnyugati sarkában állítottak föl három rudat. Na de „vigasztalódhatunk”, mert csak kilenc métereseket. Arról volt szó, hogy egy nemzeti szín, egy EU és egy atlanti szövetségi zászló leng rajtuk. Utóbbi végül elmaradt – elvégre ez nem katonai létesítmény. De akkor mi legyen helyette? Na, mi? Hát persze, hogy nemzeti. Ebből a sok is kevés. És azóta ez a három lengedez, feltéve, hogy legalább szellő fújdogál.
Nem messze, a Bocskai (A. Iancu) téren, a katonaszobor – s hogy a jövendő lelkészek ne feledjék, hol is élnek, egyben a Protestáns Teológia – előtt már van egy országzászló. A biztonság kedvéért azonban a tér másik, déli felén is felállítottak egyet az Avram Iancu szobra elé, nehogy az ott sétálóknak hiányérzetük támadjon.
1990 előtt, mikor a román pártvezetés a Nyugat megnyerése érdekében „bátran” szembefordult a szovjetekkel, sok vicc kelt szárnyra. Mint ez: Díszszemlére sorakoznak a katonák. Az amerikaiaknál egy katona, egy rakéta. A szovjeteknél ugyanígy. Franciáknál, briteknél egy katona, egy repülőgép. A németeknél egy katona, egy harckocsi. A románoknál egy katona, egy nemzeti zászló. Kérdik a román parancsnoktól, mire jó a sok zászló? Hát, mondja, arra, hogy lássuk, merről fúj a szél.
Fontos tehát errefelé ez a szerszám. A „széljárás” jelzésén túl, sőt előtte, nemzeti „tudaterősítő”. Az 1989 utáni események ezt igazolják. Az addig úgy-ahogy féken tartott soviniszta szellemet kiszabadították a palackból. Fő zászlóvivője a Román Nemzeti Egységpárt volt, majd a Nagy-Románia Párt lett. De a többi párt sem akart lemaradni. 1992-ben megválasztott „polgármesterünk” tizenkét évig zászlóerdőbe, nemzetiszínbe borította a város utcáit, tereit. Ilyen színűre festette a köztéri padokat, kerítéseket, játszóterek játékait, utcai szemetesládákat. Ilyen színű villanykörte-füzérekkel nemzetiesítette a főbb utcákat. Nemzetiszín golyóstollal „kedveskedett” az önkormányzati tanácsosoknak, a városháza tisztviselőinek. Sőt, részükre nemzetiszín egyenruhát szándékozott készíttetni. Ráadásul ilyen színekre akarta pingáltatni a városházát, hogy „a szemnyugtató színek alapján bárki könnyen rátaláljon”.
Ügyködéséért „világhíres” lett, s ezzel büszkélkedett is. Amikor a parkolást akadályozó járdaszéli rudakat is nemzetiszínűre festtette, olyan „sikere” támadt, hogy csodát látni baszkföldi lap is ideküldte a tudósítóját. Nem sokkal bukása előtt egy külföldi újságíró megkérdezte tőle, nem vette észre, hogy a sok zászlótól úgy néz ki a város, mintha a román hadsereg a tegnap szállta volna meg?
A mondás szerint egy bolond százat csinál: a lobogózás hóbortjában számtalan település kelt versenyre városunkkal.
A 2004. évi helyhatósági választások után az új tanács és polgármester megritkíttatta a zászlóerdőt, átfesttette a köztéri padokat, szemetesládákat. De a Funar főterévé lett Bocskai téren, Avram Iancu szobra körül, s a közeli Szent György-laktanya előtt valamennyi maradt. Nehogy a hadsereg megsértődjék. Amikor az ország az Észak-atlanti Szövetség tagja lett, a város- és megyeházára, több középületre a nemzetiszínű mellé kitűzték a NATO-zászlót is.
Fura színfoltjai történetünknek a templomok. Funar és a kormány az akkor is súlyos gazdasági helyzetben odaadóan támogatta a már-már nemzetinek minősített görögkeleti, ortodox egyházat. Ennek köszönhetően tucatnyi templomuk épült a városban. Amint felhúzták a falakat, nyomban kitűzték a nemzeti zászlót. Érdekes szokás. Számunkra. Mert a magyar lobogót csak kivételes ünnepkor, mint például 1940. augusztus 30-a, a második bécsi döntés után tűzték ki a visszatért észak-erdélyi települések magyar templomaira.
De a görög katolikusok sem akarnak lemaradni, ők is kitűzték templomaikra a nemzeti lobogót. Arra a kevésre, amit 1989 után visszakaptak, visszavettek. Mint például a makacskodó görögkeleti testvéreiktől rohammal bevett Deák Ferenc utcai, 1924-ig római katolikus, minorita templomra. Rómával egyesültekként azonban a pápai sárga-fehérről sem feledkeztek meg.
Még Funar idején, az országnak az atlanti szövetségbe való felvétele előtt, a tagországok hadseregeinek képviselői Kolozsvárt tanácskoztak. Ez alkalommal a Bocskai (Avram Iancu) téren annyi zászlórudat állítottak, zászlót vontak fel, ahány tagországa van a szövetségnek. A találkozó után azonban őpolgármestersége, nehogy csorba essék a becsületén, valamennyit románra cseréltette.
2005-ben, majd 2006-ban, miután számítani lehetett arra, hogy Románia az Európai Unió tagja lesz, mind több középületen jelent meg a csillagos kék lobogó. 2007. január 1-je után a fő utcákon minden második villanyfán is.
A figyelmesebb szemlélő észreveheti, hogy noha előírás szerint az EU-zászlónak valamennyi középületen ott kell lennie, sok helyütt nincs. Románia ugye nem Magyarország, ahol 2004. május elsején, az EU-ba való felvétel napján, a határállomásokon bevonták a magyar zászlót, és csak jókora közfelháborodás után tűzték ki újból.
De ne feledjük, hogy noha Funar már hat éve nem a város polgármestere, s a két évvel ezelőtti parlamenti választásokon a szenátusból is kipottyant, „nagynemzeti” szelleme ma is belengi a várost. Talán ennek tulajdonítható, hogy a Tartományi Vasút-igazgatóság épületén egy nyeszlett EU-zászló mellett mintegy másfél tucat nemzeti díszeleg. A Szent György-laktanyán és a hadsereg más épületein, mint a tiszti szálloda, sem NATO-, sem EU-lobogó nem lengedez. Ezek az intézmények talán egyiknek sem tagjai?
A főtéri magyar főkonzulátus homlokzatára megnyitásakor természetesen kitűzték a címeres magyar zászlót. Funar hiába prüszkölt, hogy ez Nagy-Magyarország zászlaja, hiába vétette le embereivel, mert csak ott maradt. Mit tett erre őkelme? A konzulátussal szomszédos két épület homlokzatára, hogy „többségben legyenek”, kitűzetett négy román zászlót! Noha bukása óta hat év telt el, az egyik most is odafönn, az eresz alatt árválkodik.
A rendőrség épületén sincs EU-zászló. A Hadsereg házának nevezett, most ismét Tiszti kaszinó bejárata fölött ugyan ott van, de a tetején, akár a Szent György-laktanyán, csak egy hatalmas piros-sárga-kéket lenget a szél. Akár a Szent György (Béke) téri Diákművelődési Házon. És a Dózsa György utcai Központi Áruház előtt.
És mit ad Isten, az említett Bocskai téri zászlórudakon egy idő után változás, sőt visszaváltozás következett be. A Traian Băsescu felfüggesztése körüli hajcihőben az őt támogató, őrjöngő tüntetés előtt, a nagy nemzeti felbuzdulásban valamennyi EU-zászlót nemzetire cserélték. Utóbb a nagy mellől is bevonták a csillagos kéket. Bukarestben a rendőrtiszti iskola bejárata előtti sétány két oldalán nemzetiszín zászlók sorfala fogadja a diákokat.
Rendes helyek fővárosában, az országház előtti oszlopra ünnepeken felvonják az országzászlót. Kolozsvárt három helyt is ott áll magas rúdján az országzászló. Inkább több legyen, mint kevesebb – így az illetékesek. Egyiket sem kell felvonni, mert állandóan ott vannak a magasban.
Mire jó ez a sok zászló, azon- kívül, hogy azt a látszatot keltik, mintha minden nap ünnep lenne, illetve, hogy zászló-országgá teszik ezt a jobb sorsra érdemes országot? Ebben a cifranyomorúság gazdasági válságban először is a fölösleges kiadást növelik, másodszor pedig időnként ki kell cserélni őket, mert a sok lobogásban kifakulnak, elrongyolódnak. De ez láthatólag nem hatja meg a pénz kezelőit. Ha nincs, hát kölcsönkérünk…
Nos, rövid fejtörés után megvilágosodhatunk, egyetlen értelme van a nagy lobogtatásnak: a perdöntő bizonyíték, a helynevek hiányában, ezzel a színes látványossággal akarják bizonyítani a bizonyíthatatlan dák–román folytonossági mítoszt.
ASZTALOS LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)

Tizenöt éves az erdélyi magyar Történelmi Magazin
Az a nép, mely nem ismeri történelmét és kultúráját, olyan, mint a gyökér nélküli fa. Magyarságunk ismerete és megbecsülése, magyar kultúránk szeretete, anyanyelvünk, vallásunk tisztelete nélkül megszűnik a magyar nemzet, s bekövetkezhetnek a 210 éve született Vörösmarty Mihály szózatának sorai: ,,S a sírt, hol nemzet süllyed el, / Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászkönny ül."
A magyar szellemiség, a helyes magyarságtudat hozzásegít itt, Erdélyben ahhoz, hogy kiharcoljuk mindazokat a jogokat, amelyek megilletnek mint őshonos, több mint ezer éven át itt élő népcsoportot, az autonómiát is. Ezek jutottak eszembe, midőn kezembe vettem a tizenöt éve megjelent Történelmi Magazin legújabb számát, és elismerésemet fejeztem ki a főszerkesztő, kiadó, mindenes Kádár Gyulának, akinek agyában megszületett egy nagyszerű kezdeményezés: megismertetni minél több emberrel, ,,kik vagyunk, és mik voltunk?!" Mindezekre bizony nagy szüksége van magyar népünknek. Ahhoz, hogy elég nagy tömegnek hiányos az ismerete ezen a téren, már a politikai rendszerek hozzájárultak. Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Ceauşescu idejében a tanárok, tanítók nem merték az iskolákban az igazi történelmet tanítani, otthon a családban legtöbb szülő nem merte — vagy nem tudta — gyermekének a valóságot elmondani. Illyés Gyula is negatív választ kapott a Magyarországon feltett kérdésére: ,,Milyen nyelven beszélnek a székelyek?" A magyarországi tévéversenyeken meg tudják válaszolni, hogy melyik angol humorista született Lenin halála napján, de tátognak, amikor milliókat érő kérdésekre nem tudják, ki volt Mikes Kelemen, Gábor Áron, és hol született Dózsa György. A Történelmi Magazin szerkesztője ma is kemény harcot vív az itt élő románokkal, akik azt állítják például, hogy Horthy idejében Észak-Erdélyben az iskolákban eltörölték a román nyelv tanítását. Pedig ez hazugság, mert 1940—1944 között minden magyar iskolában kötelező volt a románnyelv-óra, nem beszélve arról, hogy 1943-ban a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban is román nyelv és irodalomból érettségiztek (a magyar, latin és német mellett). A Történelmi Magazin tizenöt év alatt bebizonyította, hogy a helyes magyarságtudat megismerése, erősítése mindannyiunk feladata és felelőssége. A magyar történelem mellett egyháztörténeti, kevésbé ismert kérdésekkel, nemzetiség-politikai témákkal, építészeti örökségünk emlékeivel, távoli népek kultúrájával, a tudományos jellegű írásoktól az anekdotáig, a humortól a viselkedési szabályokig sok mindennel megismertetett. Midőn megköszönjük a főszerkesztőnek áldásos munkáját, kívánjuk: az eljövendő években az olvasók és előfizetők soraiba lépjen az iskolák, községi, városi könyvtárak, polgármesteri hivatalok, plébániák és parókiák mellett minél több magyar ember.
Dr. Szőts Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy Pál vallomásos emlékkönyve
"Valahogyan összefüggőnek, elválaszthatatlannak látom a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Erről tanúskodnak – érzésem szerint – az utóbbi években megjelent köteteim is. (...) Nemigen tudnék az irodalomról elvontan, életkörülményeinktől, örömeinktől – gondjainktól és reményeinktől, örömeinktől és bánatainktól – függetlenül beszélni. Bár az is igaz, egy idő óta – öregen és egyre fáradtabban – publicistaként már csak ritkán tudok szólni közösségi dolgainkról. Itt vannak a tehetséges fiatalok, tőlük várhatunk eligazító, felrázó szavakat..."
Jól kezdődött az esztendő Nagy Pál számára: a tavaly megjelent Betűvetés mezején című könyve után, születésnapja (1924. január 30.) alkalmából máris olvasói asztalára teheti újabb kötetét. Beszédes a címe: Vallomásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2011), a korábban egyebütt már napvilágot látott szövegek voltaképpen egy dolgos irodalmár életének tükörcserepei, indulásától napjainkig. Olvashatunk benne a székely mezőségi szülőhelyről, Mezőkölpényről és környékéről – Falu a Korhány alatt, a világháborús élményekről – Hadifogságom rövid naplója, a diákévek színtereiről – Bolyaiak tere, Volt egyszer egy intézet; emlékezik az Igaz Szó folyóirat egykori, Dózsa György utcai szerkesztőségének gyakori látogatóira, kedves és kedvenc íróira – Amikor még együtt énekeltünk, Felejthetetlen találkozások Tamási Áronnal, Németh László Marosvásárhelyen, Látogatóban a költő emlékénél (Tompa Lászlóról), Tomcsa – lyukas ersernyővel, Tisztelgő főhajtással (Szabédi Lászlóról), Halhatatlan (Sütő Andrásról); beválogatott egy nyelvművelő célzatú kisesszét – "Az anyanyelv a legmélyebb sorsközösség" –, élménybeszámolót egy 2002-es budapesi konferenciáról – Szárszó szellemében, a sóvidéki művelődési életet méltató jegyzetet – Korondi képek; hogy a második szerkezeti egységben aztán Derűs pillanatok, villanatok cím alatt néhány kedves anakdotájával – Mi a helyzet?, Húzzuk az időt, Szemlér javít, Földesékkel utazunk, Kollokvium Jancsónál, Gellértsándorul, Szőcs Kálmán dedikál, Bözödi Bözödön, Bajor foltja – is megajándékozza olvasóit; végül hét rövid interjúval zárja könyvét, szint- úgy beszédes című valamennyi: Kifogyhatatlan a mondanivaló (kérdező: Lokodi Imre), Az út, két gyanakvó gondolat között (Bölöni Domokos), "Csak úgy tudok élni, hogyha dolgozom" (Bölöni Domokos), Nincs időm unatkozni (Szucher Ervin), Épülő szellemi szálláshely (a Sütő András Baráti Egyesület megalakulásáról, Bölöni Domokos), Határtalan hazában (Bölöni Domokos), Tollal, szóval – a szülőföld vonzásában (Zsidó Ferenc). Ez utóbbiból idézünk: "A vásárhelyi Református Kollégium diákjaként egy időben elnöke voltam a Mentovich Ferencről elnevezett önképzőkörnek. Egyetemi hallgatóként Kolozsvárt tagja voltam a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesületnek és a Móricz Kollégiumnak. Vásárhelyt kétszer is titkára voltam az Írószövetség fiókjának. A múlt század hatvanas éveinek végén ugyanitt útjára indítottuk az Aranka György irodalmi kört, s egy ideig ennek is az elnöke voltam. Ugyanekkor elindítottam, szerkesztettem a helyi napilap Figyelő című irodalmi-művészeti mellékletét. Századunk kilencvenes éveinek kezdetén megalapítottuk Marosvásárhelyt a Kollégiumi Öregdiákok Baráti Körét, s ezt vezettem – elnökként – pár esztendeig. Voltam utána az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének alelnöke is. Tagja vagyok a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek. Mindig szívesen mentem bárhová előadásokat tartani, író-olvasó találkozókon részt venni. Szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni. Még manapság sem..."
Tizenegyedik önálló könyvéhez gratulálva jó egészséget, kiváló erőnlétet, töretlen munkakedvet kívánunk Nagy Pálnak – és várjuk újabb köteteit!
Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely)

Kettős esemény a Várban
Nagyvárad – Kettős esemény helyszíne volt péntek délelőtt a nagyváradi vár multifunkcionális terme az M.M. Pódium szervezésében. Kiállításmegnyitóra és bábszínházi bemutatóra egyaránt sor került.
Farsangi maszk kiállítás és bábszínházi bemutató helyszíne volt tegnap délelőtt a nagyváradi vár multifunkcionális terme. Először Bányai Szabados Katalin, a Tibor Ernő Galéria vezetője által készített maszkokból nyílt kiállítás. Nagy EMIlia mutatta be a gyerekeknek valamint a kiállítás iránt érdeklődő felnőtteknek a sokoldalú képzőművész által készített maszkokat. Elmondta: „Szabados Katalin olyan ember, akit megihlet egy látvány, egy átélt élmény vagy hangulat. Így történt ez akkor is, amikor Budapesten megállt a Hősök terén és végigtekintett történelmi nagyjaink méltóságteljes kőszobrain. Úgy döntött lerója kegyeletét azok előtt, akik a magyarságnak hazát adtak, azt megvédték és dicső módon vezették. Különleges módját találta ki az emlékállításnak, maszkokat készített az uralkodók és hősök arcvonásaival, szellemüket megidézve. Játékos történelem ez.”
Játékos történelem
Többek között maszkjaival felidézte a Csodaszarvas legendát, Árpád vezért és a honfoglalást, ősmagyarjainkat, Géza fejedelmet, Dózsa Györgyöt, Mátyás királyt. Mivel a maszkokat ismerték és használták az ókori kínaiak, egyiptomiak, aztékok, illetve a pogány népek sámánjai is, ezekből is kaphattunk ízelítőt, például Konfuciust, Kleopátrát, vagy a kis Natut ábrázoló maszkok által. Nagy Emilia arra biztatta a jelen lévő gyerekeket, hogy most amikor az álarcos bálok ideje van készítsenek saját kezűleg jelmezeket, hiszen ez izgalmas családi szórakozást jelent. Meleg Attila, az M.M. Pódium vezetője azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy Bányai Szabados Katalin rendszeresen közreműködik a társulattal, így ő készítette A halász meg a felesége című bábjáték díszlet- és plakáttervét is. A kiállítást egyébként hétköznap 10 és 12, illetve 16 és 18 óra között lehet megtekinteni, körülbelül még két hétig.
A halász meg a felesége
A kiállításmegnyitó után A halász meg a felesége című jubileumi zenés bábjátékot adták elő a Matyi Műhely Bábszínház bábosai: Meleg Attila, Bocskai Tímea és Fodor Lénárt. A Grimm testvérek meséje alapján a darabot Meleg Attila rendezte. Az előadás keretében több zenei mű is felcsendült: Chopin, Smetana, valamint udvari zenék. A gyerekek, akik mellesleg a 16-os számú Általános Iskolából érkeztek tátott szájjal nézték végig, majd nagy tapssal jutalmazták az előadást.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Elmaradt az iskolák kétnyelvűsítése Marosvásárhelyen
Még nem készült el az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) a marosvásárhelyi általános iskolák nyelvtérképével kapcsolatos jelentése. Amennyiben a testület illetékeseinek sikerül a napokban véglegesíteniük a dokumentumot, annak megvitatására leghamarabb a jövő héten kerülhet sor. A vizsgálótestület látogatását megelőzően a szülők által feljelentett iskolák vezetői különféle módszerekkel próbálták kicselezni a hatóságot. A szülők nyomására egyébként eddig csupán az Unirea Gimnázium vezetősége volt hajlandó kétnyelvűsíteni a homlokzati tábláját.
Amennyiben a kollégák úgy érzik, hogy a kivizsgálásba más intézményeket is be kell vonnunk, akkor elhúzódhat az ügy lezárása” – fejtette ki lapunknak Haller István, a CNCD tagja. Haller István leszögezte: az ellenőrzésen szerzett benyomásairól sem ő, sem kollégái mindaddig nem nyilatkozhatnak, amíg a jelentésről döntés nem születik. „Csak annyit mondhatok, hogy nem igaz, amit az egyik országos sajtóorgánum leírt, azaz hogy én elégedett lennék a marosvásárhelyi iskolákban tapasztaltakkal” – reagált Haller a neki tulajdonított nyilatkozatra.
A vizsgálótestület látogatását megelőzően a szülők által feljelentett iskolák vezetői különféle módszerekkel próbálták kicselezni a hatóságot. Az intézmények igazgatói még az év elején fényképekkel igyekeztek bizonyítani az iskolákban megvalósult kétnyelvűséget. Úgy fotóztatták a magyar osztálytermek falait, hogy a képről nem derült ki, hogy az lényegében egy zárt, kimondottan csak a magyar közösség által használt helyen, és nem a folyosón készült. Hasonló módszerhez folyamodott a tanfelügyelőség is. A Dacia nevű, volt 10-es és 14-es számú, egyesített általános iskola vezetősége pedig nyilatkozattételre utasította a magyar nemzetiségű tanítónőket. „Egy olyan levelet írattak alá a magyar tanítónőkkel, amelyben ők kijelentik, hogy az iskolában harmónia uralkodik a két etnikum között. Ehhez képest az igazgató állandóan fenyegeti a magyarokat, sőt a tanévnyitóra még a rendőrséget is kihívta” – számolt be lapunknak az ügyet felvállaló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ügyvezető igazgatója, Szigeti Enikő. Gyerekeik folyamatos megalázásáról számoltak be a magyar szülők is, akik közül többen más iskolába költöztették csemetéiket. Annak ellenére, hogy a két iskolaépületet magában foglaló intézmény vezetője, Saveta Evi szerint a folyosókon megvalósult a nyelvi egyensúly, csütörtöki látogatásunk időpontjáig ennek alig-alig volt nyoma. Az igazgatónő szerint a homlokzatra a kilátásba helyezett tatarozás miatt nem került fel a kétnyelvű tábla.
Kolléganőjénél sokkal nyíltabban vállalta fel a 2001/215-ös törvénnyel való dacolást Alexandru Todea, a kövesdombi Liviu Rebreanu (volt 15-ös és 17-es összevont) általános iskola igazgatója. A volt helyettes főtanfelügyelő a diszkriminációellenes testület tagjainak is kijelentette: az épületben semmi szükség a kétnyelvű feliratokra, hisz a magyar gyermekeknek kötelességük ismerni az állam nyelvét. A szülők beadványa mindössze a Dózsa György utcai 2-es számú általános iskolában tette meg a hatását. Márton Imre aligazgatónak köszönhetően a folyosókon számos magyar nyelvű felirat jelent meg. Ma már a kétnyelvűség jellemzi szinte az egész épületet, amelyet száz évvel ezelőtt a város hajdani polgármestere, Bernády György építtetett. A művelet nem is került sokba, az aligazgató megtalálta annak módját, miként lehet saját zsebből vagy külső támogatással érvényt szerezni a törvénynek. „Ez a magyar pedagógusokon is múlik, hiszen az ő feladatuk megtölteni tartalommal a faliújságokat, ismertetőtáblákat, plakátolókat. Sajnos nem mindenütt élnek a lehetőséggel” – állapította meg Szigeti Enikő.
A szülők nyomására egyébként eddig csupán az Unirea Gimnázium vezetősége volt hajlandó kétnyelvűsíteni a homlokzati tábláját. A római katolikus egyház által visszakapott épületben működő iskola igazgatója, Cristina Branea azonban félmegoldást hozott. A táblára, melyet a kérelmezőkkel fizettetett ki, magyarul csak az iskola szó került fel. A város nevét, akár a Ceauşescu-diktatúra utolsó, legkegyetlenebb éveinek sajtóorgánumaiban csak Târgu Mureşként tüntették fel, és lemaradt a szaktárca nevének a fordítása is.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Szeptembertől utazhatnak a határon túlra az anyaországi diákok
Javában készülnek az erdélyi és a partiumi megyék a magyarországi diákok fogadására, miután az elmúlt héten megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Ennek keretében a magyarországi közoktatási intézmények diákjainak határon túli magyar területekre szervezett kirándulásait finanszírozza az Orbán-kormány, idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfőhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár eközben arról tájékoztatott, hogy két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint a 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki, és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra. A pályázatokat június 3-áig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-éig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, a kirándulások már szeptembertől indulhatnak. 
Adatbázisok Erdélyből
Erdélyben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) működik együtt partnerként az Apáczai Közalapítvánnyal. Sándor Krisztina MIT-elnök a Krónika kérdésére elmondta, jelenleg a közalapítvány honlapjára tervezett adatbázis elkészítésén dolgoznak. Ennek keretében azt szeretnék, ha a magyarországi diákok nemcsak helyszínek és útvonalak közül választhatnának, amikor az erdélyi turisztikai látványosságok vagy kulturális értékek között keresgélnek, hanem egy ifjúsági rendezvénynaptárt is összeállítanának számukra, hogy a városnézések, túrázások mellett helyi ünnepekbe, ifjúsági rendezvényekbe is betekintést nyerhessenek. A MIT-esek ugyanakkor egy másik adatbázist is összeállítanak, amelyben az úgynevezett magyar közösségi – egyházi vagy ifjúsági – szálláshelyeket jelenítenék meg, hiszen egy kollégium vagy vendégház sokkal elérhetőbb árú, mint egy kereskedelmi szálláshely. Természetesen a vendéglátósok is jelezhetik a közalapítvány felé, ha szeretnének kapcsolódni a programhoz, tudtuk meg. Sándor Krisztina ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adatbázisok még nem véglegesek, rendezvényszervezők és közösségi szálláshelyeket üzemeltetők jelentkezését egyaránt várják. A MIT-elnök közlése szerint az általuk begyűjtött adatok hamarosan az Apáczai Közalapítvány honlapján is elérhetőek lesznek.
Külön utakon
Eközben az erdélyi és a partiumi megyék javában készülnek az anyaországi diákok fogadására. Úgy tűnik azonban, hogy van, ahol e tekintetben is külön kezdett el szervezkedni az EMNT és az RMDSZ. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke lapunk érdeklődésére arról számolt be, hogy jelenleg egyeztetnek az magyar oktatási minisztériummal, és azon keresztül ajánlják majd a bihari látnivalókat. Addig feltérképezik az olcsó szálláslehetőségeket, s a tervek szerint majd idegenvezetést is biztosítanak a környékre látogató diákoknak. Eközben Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával, illetve az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel együttműködve már évekkel ezelőtt több könyvet jelentettek meg, amelyek a bihari látnivalókat ismertetik. A szövetség munkatársai ezeket az információkat rendszerezték most, és egy úti csomagba foglalva eljuttatták a határhoz közel eső magyarországi települések iskoláiba, a különböző testvértelepülések önkormányzataihoz. Terveznek továbbá egy honlapot is, ahol a bihari úti célokat népszerűsítik majd.
Hasonló a helyzet Szatmár megyében is, ahol az RMDSZ és az EMNT egyaránt készül a magyarországi kiránduló gyerekek fogadására. Veres-Kupán Enikő Szatmár megyei EMNT-elnök kérdésünkre elmondta, már megkezdték a szervezést a diákcsoportok fogadása érdekében, akiknek lehetőség szerint idegenvezetőt is biztosítanának. Turisztikai egyesületekkel közösen már terveztek útvonalakat, amelyek érintenék például az Ady-szülőházat vagy Kölcsey szülőfaluját, Sződemetert. Veres-Kupán arra is hangsúlyt helyezne, hogy a közös múltra felhívják a gyerekek figyelmét, például azáltal, hogy összehasonlítják Nyíregyháza és Szatmárnémeti főterét, az egy időben, hasonló stílusban készült épületeket. A szálláslehetőségek tekintetében az elnök az iskolai kollégiumokban lát lehetőséget. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök eközben arról számolt be, hogy egy európai uniós finanszírozású pályázat keretében most készül egy, a környék látványosságait népszerűsítő turisztikai kiadvány, ezzel szándékoznak felkeresni magyarországi iskolákat. A román nyelvű változat már kész van, hamarosan a magyar nyelvű is lesz, így hozzákezdhetnek a népszerűsítéshez. A szórólapban szerepelnek emlékhelyek, épületek, mint például a nagykárolyi Károlyi-kastély, a kaplonyi Károlyi-kripta vagy az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély.
Konkrét javaslatokkal rukkolnak elő
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, és minden eszközünkkel támogatjuk a program sikerességét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Papp Előd, az EMNT alelnöke. A Hargita megyei politikus arról, hogy konkrétan mit terveznek Hargita megyében, nem beszélt, mint mondta, az EMNT partnerszervezeteként működő Magyar Ifjúsági Tanács eddig is foglalkozott és ezután is foglalkozik a kérdéssel.
Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére arról számolt be, hogy már az elmúlt évben szorgosan dolgoztak azon, hogy a Székelyföld környékét válasszák a határon túli gyerekek kirándulásuk célpontjául. Mint részletezte, Hargita megyének tíz testvérmegyéje van Magyarországon, így több ezer gyerek járt már ezen a vidéken, de további csoportok fogadására is készen állnak. Borboly arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén több panzióval, szállásadóval is felvették a kapcsolatot és közösen három-, négy- vagy akár ötnapos csomagajánlatokat készítettek előnyös áron, abban bízva, hogy sok anyaországi iskola a Székelyföldet, és ezen belül Hargita megyét is választja. Borboly hangsúlyozta, ezek az ajánlatok a testvérmegyék honlapjain is elérhetőek. „Szeretnénk, hogy olyan látványosságokat tekintsenek meg a magyarországi gyerekek, amelyek identitásuk megerősítésében szerepet játszhatnak, amelyek révén átfogóbb képet kapnak a székelyföldi eseményekről, történésekről” – mutatott rá célkitűzéseikre a tanácselnök. Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a kirándulások nemcsak a természeti adottságok feltérképezéséről, az állatvilág megismeréséről, híres helyszínek megtekintéséről szólna, hanem a helyi gyerekekkel kialakított ismeretségről, barátságokról is. Sőt a tanácselnök tervei között szerepel a Hargita megye három szórványmegyéjében (Beszterce, Temes és Aranyos) élő gyerekek bevonása is a programba. Javaslatukat már továbbították a magyar állam illetékes szerveihez.
Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa, az SZNT sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, nyolcnapos úti csomagot állítottak össze az anyaországi diákok számára, ebből hét napra háromszéki látnivalókat ajánlanak, és egy napra a Brassó megyei Törcsvári-szoros megtekintését javasolják. A könnyen áttekinthető programban természeti látnivalók, történelmi vagy irodalmi vonatkozású emlékművek, székely jellegzetességek és szórakozás is szerepel. Gazda arról is beszámolt, hogy a programhoz olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket is csatoltak, ezt általában diákbentlakásokban, diákétkezdékben oldanák meg, a csillagtúrákra csomagba vihetnék magukkal a kiránduló gyerekek az elemózsiát. Háromszéken az anyaországi diákok a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben sétálhatnak, borvizet kóstolhatnak, szalonnát süthetnek, megidézhetik Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György emlékét, találkozhatnak mészégetővel, faragómesterrel, de utazhatnak kisvasúton vagy megtekinthetik a székely lovas íjászok bemutatóját. Az útianyagot a Kovászna megyei önkormányzat már eljuttatta a testvérmegyék, testvértelepülések önkormányzataihoz, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy továbbküldik az iskolákba. A javaslatot elküldték az Apáczai Közalapítványhoz is, hogy azt a Határtalanul program keretében népszerűsítse.
A Marosvásárhelytől mintegy félszáz kilométerre fekvő Holtmaros református lelkésze, Bartha József lapunknak elújságolta, hozzájuk már péceli, solti és bonyhádi diákcsoportok jelentkeztek be, akiket a helyi iskolások fogadnak majd. A lelkipásztor a kirándultatási rendelkezés megjelenése előtt is vállalta az erdélyi útikalauz szerepét. Négy éve, nyaranta jönnek hozzá Magyarország különböző településeiről gyermekcsoportok. „Egy hetet, tíz napot Erdély különböző történelmi helyein töltünk. Esténként a tábortűz mellett történelmünkről, harcainkról, várainkról, megmaradásunkról mesélek” – számolt be tevékenységéről a tiszteletes. Mint mondta, egy ilyen út után valamennyien feltöltődve, megváltozva tértek haza.
Krónika (Kolozsvár)

Késik az iskolák kétnyelvűsítése Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen szinte egyik érdekelt fél sem tűnik túlságosan derűlátónak azok után, hogy jelentős késéssel, de az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta a kétnyelvűséget szabályozó hazai és nemzetközi rendelkezéseket, és ezáltal a magyar diákokat semmibe vevő iskolaigazgatókat.
Mind a magyar gyerekek szülei, mind az ügyet kirobbantó Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), mind Maros megye magyar főtanfelügyelő-helyettese úgy érzi, hogy a CNCD amúgy teljesen egyértelmű válasza nem elegendő az iskolai diszkrimináció felszámolásához.
Mint ismeretes, a diszkriminációellenes testület tagjai azért látogattak meg négy marosvásárhelyi általános iskolát, mert a magyar szülők és az emberjogi szervezet a kétnyelvűség hiányát kifogásolta. A CNCD mind a négy tanintézet – a 2-es számú iskola, a Liviu Rebreanu, a Dacia és az Európa általános iskola – vezetőségét elmarasztalta, és kétnyelvű feliratok felszerelésére szólította fel. Közben az RMDSZ kezdeményezésére helyi tanácsi határozat is született, amiben a városatyák lényegében a 2001/215-ös törvénybe foglaltakat erősítették meg.
Bojkottra készülnek
„Eddig semmiféle előrelépés nem történt, sőt a tanév végén a kétnyelvű oklevelekért is meg kellett küzdeniük a szülőknek” – mondta el lapunknak Horváth Kovács Ádám, a CEMO elnöke, aki gyermekeit éppen az egyik inkriminált iskolákba járatja. Amennyiben a nyári szünidő alatt sem sikerül törvényes mederbe terelni a dolgokat, a magyar szülők eldöntötték: gyermekeik bojkottálni fogják az új tanévet. „Ha nem jelennek meg a magyar feliratok, egyszerűen nem fogjuk engedni gyermekeinket iskolába. Ez nem egy-két szülő partizánakciója lesz, felhívást intézünk a város valamennyi magyar szülőjéhez” – hangsúlyozta Horváth Kovács Ádám. A CEMO-elnök ugyan elégedett a diszkriminációellenes testület döntésével, azonban pesszimista a tanfelügyelőség, az iskolaigazgatók és az önkormányzat hozzáállását illetően.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint nem feltétlenül csak a román igazgatókban kell keresni a hibát. „A magyar aligazgatók is sokkal többet tehetnének. Pozitívumként a Dózsa György utcai 2-es iskola fiatal aligazgatóját említhetem, aki addig ragasztgatta a magyar feliratokat, amíg a román gyerekek megunták letépni azokat” – fejtette ki Illés Ildikó. Szerinte a magyar pedagógustársadalomnak éppen ezért érdeke megtalálni azokat a felelősséget vállaló személyeket, akik az augusztusi igazgatói és aligazgatói versenyvizsgák után nemcsak statisztaként állnak egy-egy vegyes tannyelvű iskola élén, hanem megküzdenek a magyar gyerekek jogaiért is.
Késik a kétnyelvű táblák kihelyezése
Annak ellenére, hogy a tíz évvel ezelőtt életbe lépett közigazgatási törvény leszögezi, hogy a homlokzati névtáblákról az önkormányzatnak kell gondoskodnia, Marosvásárhelyen ezen a téren sem történt előrelépés. A helyi tanács jogi szempontból teljesen fölöslegesen az elején ugyan megszavazta a kétnyelvű feliratok kifüggesztését, Dorin Florea polgármester azonban nem érzi elérkezettnek a pillanatot a törvény és a tanácsi határozat végrehajtásához. „Többször is tárgyaltam a polgármesterrel, ő meg is ígérte, hogy intézkedik, de ennél többre nem jutottunk” – számolt be a Krónikának Csegzi Sándor. A tanintézetekért felelős alpolgármester úgy érzi, a kisebbségi jogok biztosítása Vásárhelyen még mindig kedveskedésnek számít, és nem kötelességnek. Csegzi szerint az iskolák formai kétnyelvűsítése egyenértékű lenne a megbékélés kinyilvánításával, ez azonban a felettesét, Dorin Floreát támogató nacionalista körök számára elfogadhatatlan.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elkészült a földrajz- és történelemtankönyvek magyar fordítása
Egyre biztosabb, hogy szeptembertől magyar nyelvű tankönyvekből tanulják a diákok Románia történelmét és földrajzát. A kiadványok egy részét már megkapták a tanfelügyelőségek, kiosztásuk a napokban kezdődik el. Király András oktatásügyi államtitkár szerint politikai akarat kérdése, hogy jövőre a románból fordított tankönyveket felválthatják-e a magyar szakemberek készítette tankönyvek. A kiadványokban a földrajzi neveknél fejezetenként zárójelben szerepel a román megnevezés, tehát egy leckében egyszer írja a Maros mellett, hogy Mureş, míg a történelmi személyiségek esetében a román és a magyar neveket sem fordították le, vagyis Mircea cel Bătrân így szerepel, ám Dózsa György nevét sem románosították.
Elkészült a történelem- és földrajztankönyvek magyar fordítása, a kiadványokat már az új tanévben használhatják a diákok. Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, a magyar nyelvű könyvek kiadását az Országos Tankönyvkiadó vállalta, és a minisztérium tervei szerint tanévkezdésre mindenhol lehetőség lesz a lefordított, magyar nyelvű tankönyvekből oktatni Románia földrajzát és a románok történelmét. Király András emlékeztetett, hogy a középiskolában nem ingyenesek a tankönyvek, ám a Communitas Alapítvány és a kisebbségi alap hozzájárulásával a tizenkettedikes lefordított földrajz- és történelemtankönyvekből 3000-3000 példányt nyomtattak, ezeket elsősorban azok a diákok kapják meg ingyenesen, akik kötelező módon vagy választottként érettségiznek ezekből a tantárgyakból. A kötelező oktatásban, tehát a nyolcadik osztályban is ingyenesek a tankönyvek, így minden magyarul tanuló nyolcadikos természetesen díjmentesen jut hozzá a kiadványokhoz. Az oktatási államtitkár elmondta, a tankönyvek rendelésekor az idén hetedik osztályt kezdő diákok létszámát vették figyelembe, mert ebben az évfolyamban van a legtöbb gyerek, és így jövőben sem lesznek gondjaik a tankönyvekkel.
Politikafüggő magyar tankönyvek
Király András a Krónika kérdésére elmondta, a politikai akaraton is múlik, hogy a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a románból fordított tankönyveket felválthatják-e a kisebbségi oktatásban a magyar szakemberek készítette tankönyvek. Emlékeztetett: a törvény úgy fogalmaz, hogy a kisebbségi nyelvű oktatásban lehet írni és fordítani tankönyveket, kis lélekszámú közösség esetén külföldről is lehet behozni. Az államtitkár úgy véli, Románia földrajza és a románok történelme esetében egy korrekt fordítás működhet, ám a tizenkettedikes tankönyv alapkérdéseket tárgyal, sok benne a világtörténelmi hivatkozás, ez esetben könnyebben megoldható az oktatás saját tankönyvekből. Király András ugyanakkor elmondta, a törvény előírja, hogy a földrajzi nevek román változatát is meg kell tanulniuk a diákoknak, ezt úgy oldották meg, hogy fejezetenként zárójelben szerepel a román megnevezés, tehát egy leckében egyszer írja a Maros mellett, hogy Mureş, magyarázta az államtitkár. A történelemkönyvekben pedig azt a megoldást választották, hogy a román neveket és a magyar neveket sem fordították le, vagyis Mircea cel Bătrân így szerepel, ám Dózsa György nevét sem fordították le románra.
Elégedettek a pedagógusok
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, megkapták a lefordított történelem- és földrajzkönyveket, és folyamatban van ezek szétosztása az iskolák között. Hargita megyébe eddig csak a tizenkettedikeseknek szánt példányok érkeztek meg, ám Ferencz S. Alpár hargitai főtanfelügyelő lapunknak elmondta, a tanévkezdésig a padokon lesznek a tankönyvek. Ferencz S. Alpár történelem szakos tanárként elmondta, Hargita megyei tanárok is részt vettek a fordításban, jó tankönyvek készültek. Úgy értékeli, ez az első lépés az anyanyelven történő tanuláshoz való jog kiszélesítésében. „A tanügyi törvény szellemében biztos vagyok benne, hogy a minisztérium következő lépése az lesz, hogy lehetővé teszi, hogy nemcsak a román nyelv és irodalmat, hanem a történelmet és a földrajzot is saját tankönyvekből és saját program szerint tanulhassák a kisebbségi oktatásban” – szögezte le a főtanfelügyelő. 
Késik a tájékoztatás
Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, a megye iskoláiban ingyenesen összesen 272 magyar nyelvű földrajz- és történelemkönyvet osztanak ki az új tanév kezdetéig. A procedúráról egyelőre nem tájékoztatták a tanintézeteket, kiderült ugyanis, hogy a Maros megyei iskolákban semmi konkrétumot nem tudnak a beígért anyanyelvű tankönyvekről. Hajdú Zoltán, a vásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium történelem szakos tanára arról sincs meggyőződve, hogy egyáltalán sikerül a 2011/2012-es tanévtől magyarul oktatni a történelmet és a földrajzot. „Nemhogy véleményt nem tudok mondani a fordításokról, nem is tudok arról, hogy egyáltalán elkészültek-e, vagy sem. Mint ahogy azt sem, hogy szeptember 15-étől magyarul oktatunk-e a végzős osztályokban, vagy továbbra is románul kell leadnunk a leckét” – adott hangot kételyeinek a bolyais pedagógus. Hajdú hozzátette: ő eddig is mindkét nyelven leadta a tananyagot. Véleménye szerint a diákoknak nem is annyira a személyiség-, illetve településnevek fordítása, mint inkább a megfogalmazások jelentettek gondot. Nem rendelkezik több információval az RMPSZ Maros megyei vezetője, Horváth Gabriella sem. A tanárnő azonban reméli, hogy a könyvfordítóknak és a kiadóknak sikerül tartani az ütemtervet, hogy a magyar gyerekek az ősztől anyanyelvükön tanulhassák az említett két tantárgyat.
Összesen 260 magyar nyelvű földrajz- és történelemtankönyv áll térítésmentesen a Kolozs megyei végzős gimnazisták rendelkezésére a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelőtől. Péter Tünde a Krónikának elmondta, 547 magyar diák fejezi be a következő tanévben a gimnáziumi tanulmányait, így két diákra jut egy-egy, anyanyelvű tankönyv. A pedagógustól ugyanakkor megtudtuk: a 8. osztályos földrajz- és történelemkönyveket még nem kapta meg a tanfelügyelőség, de hamarosan azok is megérkeznek. Mint mondta, összesen 640 magyar nyolcadikos tanulhatja az idei tanévtől anyanyelvén Románia történelmét és földrajzát, ők valamennyien térítésmentesen jutnak a tankönyvek birtokába. Krónika (Kolozsvár)

Óvári séta, hazugság-váddal
Számtalan városnézősétát vezettem, de soha nem történt meg velem az, ami a Kolozsvári Magyar Napok idején, az óvári séta alkalmával.
Az egyik kedves résztvevő előre megbeszélte az illető személlyel, aki a megfelelő kaput nyitja, zárja, hogy az Óvár délkeleti tornyát, az egykori hírhedt börtönt – melyet néhány éve barlangtani múzeummá alakítottak, de az utóbbi időben állandóan zárva tartanak –, legalább kívülről megtekinthessük.
Nyitva volt a kapu, bementünk az udvarra. A Torony, a börtön történetének ismertetése után az Óvárnak innét északra húzódó keleti fala következett. Azaz következett volna. A kapu alól ugyanis egyre erősödő hang zavart meg. Hazugság, hangzott el több ízben is. Már amiről épp beszéltem.
Korábban a Torony tövében, az óvári falon belül földszintes ház állt. Udvarán 1990 után, használt külföldi mosógépeket, hűtőszekrényeket árultak. Valaki megvásárolta a házat, lebontatta és építkezni akart. Utam gyakran vezetett arra, így alkalmam volt látni, hogy egy nap bontják az Óvárnak a Torony tövétől északra húzódó keleti falát. Ezt azért említem, mert az augusztus 20-i Szabadságban egy sor téves adat között ez a fal északi falként látott napvilágot. Amit én soha nem mondtam.
Régi ismerősöm, Petre Iambor régész is jelen volt akkor. Mondtam neki, hogy ez az Óvár keleti, XIII. század végi, XIV. század eleji fala, miért bontják? Azt felelte, hogy ez nem az eredeti, semmi jelentősége sincs, nyugodtan le lehet bontani. Nem sikerült meggyőznöm, hogy nagy kár lenne. Így Pop Virgilhez, a megyei műemlék-felügyelet vezetőjéhez fordultam. Ő később elmondta, hogy a bontást azonnal leállíttatta, de a szemfüles beruházó a bukaresti műemlék-felügyelettől engedélyt kapott az építkezés folytatására. De azzal a feltétellel, hogy a falat helyreállíttatja, a szállodát pedig úgy építik föl, hogy a fal a kettős, üveges ajtón keresztül, az utcáról is jól látható legyen.
Mindezt nem volt honnét tudnia a sétát megzavaró kiabálónak, mert az első beszélgetés Petre Iambor és köztem, a második és a harmadik pedig Pop Virgil és köztem, méghozzá szem- és fültanúk nélkül zajlott le.
Amit az újság közölt, hogy az építtető máig nem tette lehetővé, hogy a fal az utcáról is látható legyen, nem igaz. Ennek épp az ellenkezőjét mondtam. Hogy így van, erről egyébként bárki meggyőződhet, aki ellátogat a Torony (Puşcariu) utca sarkában álló szálloda kapujához. Ez a fal különben a Wesselényi (Dózsa György) utca 7. szám alatt, az udvar végében is megtekinthető.
A Szabadság augusztus 20-i számában közölt, Botrány a kolozsvári városfal tövében című beszámolót a napok szervezői által szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény alapján szerkesztettük. (szerk. megj.)
ASZTALOS LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Etnikai vitát szít az iskolanévadás Marosvásárhelyen
Marosvásárhely múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről kell elnevezni a 2-es általános iskolát – jelentette ki a Krónikának Dorin Florea polgármester. Az elmúlt hetekben a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd az RMDSZ is aláírásgyűjtésbe kezdett a tanintézet elnevezése kapcsán. A PSD Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szerette volna elneveztetni a belvárosi iskolát, az RMDSZ viszont szeretné, ha végre egy helyi általános iskola is magyar személyiség nevét viselné.
Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolja
A szövetség helyi képviselői szerint a 2-es számú általános iskolát a városépítőként emlegetett Bernády Györgyről kellene elnevezni. Megtudtuk: mindkét szervezet jól halad az aláírásgyűjtéssel. Míg a szociáldemokraták házról házra járnak, a szövetség a körzeti elnökökön keresztül próbál minél több támogatót szerezni. Újabban a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái és a Dózsa György utcai iskolába járó magyar gyerekek szülei is támogatják a kezdeményezést. A szülők petíciót fogalmaztak meg, melyben arra szólítják fel az RMDSZ helyi és országos vezetőségét, hogy az aláírásgyűjtés helyett határozott politikai lépéseket tegyenek a cél érdekében. A felhívás kezdeményezői úgy vélik, a rendszerváltás utáni iskolai névadások kapcsán rendszerint politikai alapon született döntés, talán ez is az oka annak, hogy a régebben számokkal ellátott, mostanra neveket viselő iskolák között Marosvásárhelyen egyetlen magyar elnevezésű intézmény sem létezik. Jelenleg négy kivétellel valamennyi tanintézetet román személyiségről neveztek el, többnyire olyanokról, akiknek semmi közük nem volt a városhoz.
A többi négy közül az egyiket Európának nevezték el, egy másik, ahol német tagozat is működik, Friedrich Schiller költő nevét vette fel, míg kettőt még mindig számmal jelölnek. „A szülők úgy vélik, hogy az RMDSZ által elindított aláírásgyűjtés nem hatékony politikai lobbi, sokkal inkább civil akciónak tekintik. Az elmúlt két évtized sikertelenségei miatt jelen helyzetben sokkal erőteljesebb politikai lépések megtételére van szükség ahhoz, hogy eredményeket lehessen felmutatni” – áll többek között a szülők által aláírt levélben. Évekkel ezelőtt, a Schiller-iskola névadó ünnepélyén Dorin Florea kijelentette, hogy annak örülne, ha végre egy iskolát magyar személyiségről is elneveznének. Kérdésünkre, hogy most, amikor erre komoly esély mutatkozik, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei elnökeként támogatja-e az ötletet politikai vonalon, kitérő választ adott.
Azt viszont elmondta, hogy ha a múlt század elején a belvárosi iskolát Bernády alapította, akkor a tanintézet kétségtelenül az ő nevét kellene hogy viselje. A polgármester viszont hozzátette, Păunescut sem szabad lebecsülni, az ő szobrának is meg lenne a helye a Tudor negyedi ortodox templom előtt. Felettesével szemben a PDL önkormányzati képviselője Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő nem támogatja a magyar fél kérését. A politikus-tanár előbb azt nyilatkozta, hogy nem tud a Bernády–Păunescu-vitáról, majd kijelentette, hogy mindez csak sajtóspekuláció. Kérdésünkre, hogy egyetértene-e azzal, hogy egy vásárhelyi iskolát magyar személyiségről nevezzenek el, a főtanfelügyelő nemmel válaszolt. „A tanfelügyelőségnek van egy névadó bizottsága, oda viszont más javaslat érkezett. Nekem azt kell támogatnom” – szögezte le. Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolta az említett bizottságnak.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely: MOGYE-tüntetés helyett október 6-i megemlékezés
Némileg csalódott a marosvásárhelyi magyar politikusokban Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, aki az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös sajtótájékoztatóján értesült a jelenlévők döntéséről, miszerint október 6-án nem szerveznek tüntetést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatáért.
Ádám, aki a sajtóértekezlet közben hívatlanul állított be az RMDSZ Dózsa György utcai székházában, arra szerette volna rávenni a három magyar politikai alakulatot, hogy az október 6-ára bejelentett közös megemlékezést egyben tüntető megmozdulásnak is szánják. Csütörtökön 17 órától, a Székely Vértanúk oszlopánál a három párt az aradi tábornokokra és a vásárhelyi Postaréten kivégzett hősökre kíván emlékezni.
RMDSZ: rendeződnek a dolgok
„Még az autonomista párt is kihátrált az akcióból” – jegyezte meg keserű szájízzel a politikusok sajtótájékoztatója után Ádám Valérián, aki elmondása szerint a leginkább a Tőkés László által fémjelzett alakulatban csalódott.
A politikai vezetőknek nem csak az RMOGYKE kérése, hanem a szervezet két, orvosi ruhába beöltözött tagjának megjelenése sem jött kapóra. Arckifejezéseikből ítélve Ádám a lehető legrosszabbkor és a számukra lehető legkényelmetlenebb kéréssel toppant be.
A RMOGYKE titkára elképzelésében a postaréti gyülekező kiváló alkalom lett volna az orvosi egyetemem uralkodó magyarellenesség ügyében állást foglalni. A közös rendezvény RMDSZ-es szervezői, Benedek István városi elnök valamint Csegzi Sándor alpolgármester meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint október 6-ig rendeződik a MOGYE magyar tagozatának ügye.
„Nincs szükség semmiféle utcai tüntetésre. A magyar tagozat kérdése már meghaladja az egyetem diákságát meg tanári gárdáját, a politikusoknak kell rendezni” – vélekedett Benedek. Csegzi hozzátette: biztos értesülései szerint a kérdést magas szinten, a kormánykoalícióban, az új oktatási törvény szellemében intézik.
A kihátrálással vádolt EMNT utólag egy homályosan megfogalmazott közleményben jelezte, hogy valamelyest mégiscsak felkarolja a RMOGYKE törekvéseit. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének kezdeményezésére az RMDSZ-szel és az MPP-vel közös megemlékezést tart Marosvásárhely magyarsága október 6-án, csütörtökön 17 órakor a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél. Hirdetjük, hogy Ne legyen vértanú a magyar orvosképzés! Üdvözöljük az RMDSZ és az MPP helyi vezetőinek a döntését, hogy közösen emlékezzünk meg a 13 aradi és a 4 székely vértanúról, így egységet és erőt felmutatva gyűlünk össze és adunk hangot a magyar orvosképzés ellehetetlenítése elleni tiltakozásunknak” – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban.
Egyedi és egyszeri összefogás
A csütörtökre hirdetett hárompárti összefogás egyedi, azonban egyszeri is. Mindhárom alakulat jelezni szeretné, hogy legalább a történelem és a hősök iránti tiszteletből képes összefogni és egyformán gondolkodni. „Politikailag sok mindenben különbözünk, de közös történelmünk még mindig összeköt. Legalább a megemlékezésen álljunk egymáshoz közelebb” – fejtette ki László György, az MPP megyei elnöke.
A polgári vezető egyébként borúlátónak bizonyult a további együttműködést illetően. Erre Benedek István bejelentése is rászolgált; az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint az októberi megemlékezés utáni héten a szervezet megnevezi saját polgármester-jelöltjét. Egy ilyen lépés kizárná a jövő évi összefogást, ugyanis mind az EMNT, mind az MPP csakis egy közös jelölt támogatását vállalja fel, és nem hajlandó felsorakozni egy, az RMDSZ által nevesített „pártkatona” mögé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Hány a csendőr?
Megtört a jég. Megtudtuk, megközelítőleg hány csendőr teljesít szolgálatot a Kovászna Megyei Dózsa György Csendőr-felügyelőségen.
Mindeddig ez nem volt lehetséges, akárhányszor rákérdeztünk, bárki lehetett az intézményvezető, ugyanazt a választ kaptuk: szolgálati titok. A csendőrség tegnapi sajtótájékoztatóján, melynek témája az önkéntes véradás volt, rákérdeztünk, hány csendőr ad vért. A válasz szerint körülbelül száz. Más kérdés arra vonatkozott, az állomány hány százaléka ad vért. Ez meg negyven százalék. Összevetve kétszázötvenes létszámot kapunk.(Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bernády-ügy: nem hozott megnyugtató döntést a helyi tanács
Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a magyar szülők számára nem hozott megnyugtató döntést csütörtöki ülésén a marosvásárhelyi tanács a 2-es számú általános iskola átnevezése kapcsán: az önkormányzati képviselő-testület nem a magyar szülők által kért Bernády név felvételét szavazta meg, hanem azt, hogy a tanács foglalkozik az üggyel.
„Ezzel a döntéssel csak félig-meddig lehet elégedett az ember, hisz semmiféle határidőt nem szabnak hozzá” – kommentálta a döntést Horváth Kovács Ádám, a szülők kezdeményezését felkaroló Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője. A szülői akciócsoport képviselői is értetlenül álltak az egyhangúlag megszavazott határozat előtt (A javaslatot a nagy-románia-párti Ioan Sita is támogatta).
„Lehet, hogy ez egy kezdet, de nem látjuk a végét. Mi akkor leszünk elégedettek, amikor a Bernády György nevével feliratozott táblát az iskola homlokzatán látjuk” – szögezte le Bodoni Endre, akinek két gyermeke is a Dózsa György utcai iskolában tanul. A határozat különös megfogalmazásával kapcsolatban Kolozsváry Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője és Benedek István, a szervezet marosvásárhelyi elnöke lapunknak elmondta, hogy azért volt szükség rá, mert az idén még nem lehet egy jövő évtől érvényes miniszteri rendelet alapján dönteni.
Különben a tanintézmény ügye eredetileg nem szerepelt az év utolsó tanácsülésének napirendi pontjai között. Annak ellenére, hogy másfél hónappal ezelőtt Dumitru Matei főtanfelügyelő, aki egyben a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi önkormányzati képviselője is, a sajtó képviselői előtt ígérte meg a szülőknek, hogy ő lesz az, aki a testület elé terjeszti a javaslatot, amely az RMDSZ tanácsosai részéről érkezett. Mielőtt az ülésen Kolozsváry Zoltán ülésvezető szavazásra bocsátotta volna a tervezetet, Claudiu Maior alpolgármester saját elképzelését is ismertette.
„Döntsünk arról is, hogy egy más iskolát Marosvásárhely másik jeles polgármesteréről, Emil Dandeáról nevezzünk el” – javasolta. A teremben jelen lévő 21 tanácsos egyhangúlag egyetértett a kiegészítéssel is, eltekintve attól, hogy a városban a kémiaipari gimnázium is Dandea nevét viseli. Felvetésünkre, hogy ezek szerint két ugyanúgy elnevezett iskola lesz a városban, egyes tanácsosok meglepődve kérdeztek vissza: „Miért, már van egy?”.
Kolozsváry Zoltán és Benedek István elmondták, a tanács megvonja az ipari gimnáziumtól a nevet és egy olyan általános iskolának adományozza, amely Dandea idejében épült. Arra a kérdésre, hogy melyik iskola épült az 1920 után kinevezett román polgármester idején, senki nem tudott választ adni.
Amint arról a Krónikában beszámoltunk, a magyar szülők másfél hónap leforgása alatt nyolcezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az 2-es számú iskola felvehesse alapítója, Bernády György városépítő polgármester nevét, így ez lenne az első magyar személyiségről elnevezett tanintézet a városban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi vezetői azonban a tavaly elhunyt Adrian Păunescuról, Ceauşescu udvari költőjéről neveztetnék el a tanintézetet. Jelenleg a politikai alkuk nyomán egyre inkább úgy tűnik, hogy a város, illetve a tanfelügyelőség demokrata-liberális (PDL) vezetősége hajlandó elfogadni a magyar közösség kérését és a Bernády nevet.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Utcanévbotrány Nagyváradon
Jogi útra tereli a nagyváradi utcanévtáblák ügyét az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete. Nem kaptak választ az önkormányzat vezetőségéhez októberben intézett beadványukra, amelyben a történelmi magyar utcanevek kiírását kérték. A civil szervezet tagjai úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. A Partium Élesd városában, bár a magyarság számaránya mindössze tizenhat százalék, magyarul is olvashatóak az utcák nevei. Az újonnan elnevezett utcák több, mint húsz százalékát nevezték el magyar személyiségekről.
Nagyvárad közel 750 utcájának kevesebb, mint tizenöt százaléka visel magyar személyiségek nevét. Az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezetének tagjai 2006 óta harcolnak azért, hogy a meglévő utcaneveket helyes magyarsággal írják ki a megyeközpontban. Így például a strada Gheorghe Doja legyen újra Dózsa György utca, valamint, hogy a város főtere, az Egyesülés-tér kapja vissza a Szent László király városalapító nevét.
nagyváradi önkormányzat öt évvel ezelőtt elfogadott egy határozatot az utcanevekre vonatkozóan, amely arról szól, hogy a közterület, híd, tér, sétány, utca elnevezést írják ki magyarul is. Ezen döntését a helyi tanács azóta sem ültette gyakorlatba. A helyi tanács RMDSZ-es képviselője szerint a történelmi utcanevek kiírása nem lehetséges, a meglévők fordítása viszont igen, ezért az önkormányzat elkészíttette az összes utcanév tükörfordítását, amely botrányosra sikeredett. Az utólag kijavított tükörfordításokat is csak néhány helyen tették ki. Tanácsi határozat nincs ezek használatára.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szerint ragaszkodni kell a történelmi magyar lenevezésekhez, hiszen az utcák kétharmadának van történelmi magyar neve.
A fiatalok nem adják fel. Precedens értékű perrel szeretnének pontot tenni az utcanévtáblák ügyére.
Több európai városban, így Brüsszelben, Barcelonaban, Prágában, Sopronban, sőt Románia más városaiban is, így Szászsebesen is találtak megoldást erre a problémára. az EMI tagjai remélik, ha jogi úton is, de sikerül dűlőre vinni az utcanévtáblák ügyét Nagyváradon.
Erdély.ma

Magyarellenes akció Temesváron? Szétverték a Szűz Mária-szobrot
A nevét is adó Mária téren felállított emlékhely újból huligánok áldozata lett Temesváron: csütörtök reggel ugyanis a szobrot ledöntve találták meg a járókelők. Egy szemtanú riasztására a rendőrök kiérkeztek, azonban a vandál férfi addigra már elmenekült.
Információink szerint újabb magyarellenes akcióról lehet szó, hiszen a szobrot, valamint az emlékmű hátsó oldalán elhelyezett magyar nyelvű szöveget tartalmazó kőtáblát már több alkalommal megrongálták. Mint ismeretes egyszer a „magyar” jelző annyira zavart valakit, hogy szabályszerűen levéste, sajnos ez azóta is úgy maradt...
A legenda szerint 1514-ben ezen a helyen végezték ki Dózsa Györgyöt, az ő emlékére állították fel a Segítő Boldogasszony szobrát.
Erdély.ma

Eredeti állapotába állítsák vissza a temesvári Mária-szobrot! – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
Január 11-én vandál kezek ledöntötték Temesváron Dózsa György kivégzésének feltételezett színhelyén Szűz Mária szobrát. A Temesvári Magyar Nőszövetség aláírásgyűjtést kezdeményez az ismeretlen elkövetők által megrongált Mária-szobor és Dózsa György-emlékmű helyreállítására.
„Nem nézhetjük ölbe tett kézzel Temesvár épített örökségének, emlékműveinek és emlékhelyeinek rombolását. A Mária téri emlékmű esete figyelmeztet, hogy a különböző okokból történő vandalizmus már szinte megállíthatatlan méreteket öltött városunkban. A civil szférának nyomást kell gyakorolnia a Polgármesteri Hivatalra, hogy tegyen valamit ennek megállítására” – olvasható a Nőszövetség néhány napja közzétett felhívásában, amely nemcsak a január 12-én ledöntött Mária-szobor, hanem a szobrot magában foglaló egész emlékmű helyreállítását kezdeményezi.
A TMN azt szeretné elérni, hogy a történelmi-kulturális-vallási értéket képviselő emlékművet a tulajdonosi jogokkal bíró Polgármesteri Hivatal eredeti állapotába állítsa vissza, tüntesse el róla és környékéről az engedély nélkül hozzátoldott elemeket, illetve pótolja ki a hiányzókat.
A Mária-szobornak több szempontból is jelentősége van Temesvár életében: egyrészt három városnegyed határán található: a Józsefváros, az Erzsébetváros és a Belváros találkozási helyén. A középkori legendák szerint Dózsa György kivégzésekor csoda történt: megjelent Szűz Mária képe. Az esemény után, nem a kivégzés helyét, hanem a csoda helyét jelölték meg. Lényegében ez a harmadik szobor, amely ezen a helyen állt. A kivégzés utáni időkben a közelben egy kápolnát is építettek, amelyet a régi térképek és leírások Magyar Kápolnaként (Capela Hungarica) tartottak számon, amelyet az ugyancsak ott megjelent Szűz Mária tiszteletére emeltek.
A szobor és a Dózsa György-emlékmű eredeti állapotában való visszaállítást itt támogathatja: http://erdely.ma/alairas.php?al_id=9 
Erdély.ma

A temesvári Szűz Mária-szobor és Dózsa György-emlékmű helyreállítása
Temesváron aláírásgyűjtést indított a Magyar Nőszövetség a nemrég ledöntött Szűz Mária-szobor visszaállításáért, valamint a szobrot magába foglaló Dózsa György-emlékmű helyreállításáért.
A petíció támogatói azt szeretnék, ha újra eredeti formájában állna a köztéren a több, mint száz éve emelt szobor, amely amellett, hogy történelmi eseménynek állít emléket, építészeti és művészeti szempontból is jelentős értékű. Ráadásul a temesvári református templom szomszédságában található, ahol 1989-ben kitört a forradalom.
A szobor és a Dózsa György-emlékmű eredeti állapotában való visszaállítást itt támogathatja: http://erdely.ma/alairas.php?al_id=9 Magyar Televízió
Erdély.ma

Továbbra is Váradon az orsolyiták
Nem szűnt meg az Orsolya-rend Váradon; bár szóba került ez is, semmilyen végleges döntés nem született ez ügyben, hangzott el többek között a vasárnapi, ünnepi szentmisét követően.
Szent Angélára, az Orsolya-rend alapítójára emlékeztek a ma délelőtti ünnepi szentmisén mindazok, akik eljöttek a váradi Szent Anna templomba. Szinte egyetlen szabad hely sem maradt a templomban. Mészáros Antal lelkipásztor, valamint Kolozsvári István parókus lelkész celebrálta a misét. A parókus lelkész szent beszéde során Merici Szent Angéla tevékenységét méltatta, aki a maga korában korszerű eszközökkel gyűjtötte maga köré azokat a szüzeket, akik később az Orsolya-rend tagjaivá váltak. Mindezzel párhuzamosan a parókus lelkész – mivel a napokban volt a Himnusz, valamint a Magyar Kultúra Napja – a Himnusz szövegéről is szólt, mely mélységes istenhitről és alázatról tesz tanubizonyságot, s azt is kihangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki a nemzeti nyelvet tudja művelni, elengedhetetlen a hit és az alázat – olyan alapállásra van szükség, mely a szép nyelvet erkölcsileg is szolgálja.
Nyelv és erkölcs
A nyelvművelők tudják, mennyi idegen szó, idegen gondolat áramlik a nylevbe, mely megronthatja annak szépségét. Nagyváradon pedig az orsolyiták őrizték a közösséget, művleték az anyanyelvet, nevelték és művelték az ifjúságot mintegy 200 éven keresztül. Tanítványaikat szép életre, szép gondolkodára nevelték – s Nagyváradnak nagy szüksége volt olyan édesanyákra, akik gyermekeiket a szép szóra tudják megtanítani, s erkölcsi alappal is szolgálnak. Nekik köszönhetően ezt a munkát folytatták az Ady Endre Gimnázium pedagógusai a rákövetkező évtizedek során.
Szó esett Merici Szent Angéla életéről: miután árván maradt és maga is gondozásba került , rájött, milyen sok lánynak van szüksége lelki gondozásra; látomása során egy ég felé vezető látrát látott, melyen angyalok és leányok jártak fel s alá – ebből jött rá, mi az életfeladata.
„Maradjon egyházi és magyar”
A misét követően Matkovics Mária Emerica tartományfőnöknő szólalt fel. Elmondta: a váradi Ady Endre líceumot valóban átadják a nagyváradi római-katolikus püspökségnek, mivel gyengének érzik magukat, s a taglétszám csökkenése miatt a renden belüli tendencia az, hogy az e világi gondokat az e világiakra bízzák. Kívánságuk az, hogy a nagyváradi líceum továbbra is tisztelje az orsolyita hagyományt, s legyen magyar nyelvű katolikus, illetve ökumenikus tanintézet – hiszen az orsolyiták az ökumenizmus tekintetében modernek voltak, még mielőtt az ökumené gondolatát az egyház kihangsúlyozta volna. „Az irányadó szellem legyen keresztény és katolikus, az iskola maradjon egyházi és magyar” – mondta Emerica nővér, aki később megköszönte soeur Marie de la Trinité delegált házfőnöknő váradi munkáját.
Maradnának
A tartományfőnöknő azzal folytatta: az orsolyitáknak nincs párizsi anyaházuk, a központjuk – azaz a Generalátus – Rómában van. Ami pedig a lapunkban megjelent, távozásukról szóló információt illeti: nem szeretnék bezárni a nagyváradi házat, tovább szeretnék éltetni a kis váradi közösséget. Amint a későbbiekben megtudtuk, volt ugyan szó ilyesmiről, de végleges döntés nem született. Jogilag semmiképpen nem szűnik meg a közösség, s a Dózsa György úti rendházat is megtartják. Jelenleg hárman képviselik az Orsolya-rendet Váradon: soeur Marie de la Trinité Hubert delegált házfőnöknő, Lőre Erszébet Jozefa nővér, aki Győrött és Nagyváradon szolgál, valamint a tartományfőnöknő.
A szentimse szeretetvendégséggel folytatódott, ahol a jelenlévők elmondták: semmiképp sem szeretnék, ha megszűnne Váradon az Orsolya-rend, akár aláírásokat is gyűjtenek majd ennek érdekében.
Neumann Andrea
erdon.ro

Népszámlálás 2011
Maros megyei részeredmények
2011. október 20. és 31. között zajlott a népszámlálás Romániában. Az Országos Statisztikai Intézet az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás részeredményeit. Eszerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
A Maros megyei részeredmények szerint a megye összlakossága 531.380 fő.
Etnikai felosztásban a románok száma a megyében 279.488 (52,60%), a magyaroké 200.989 (37,82), a roma nemzetiségűeké 46.637 (8,78%).
Marosvásárhely lakosainak száma 127.849. Ebből a románok száma 66.441, azaz 51,9%, a magyaroké 57.632, vagyis 44,87%, a romák száma 3.134 (2,45%).
A magyarok részaránya hét községben 90 százalék fölött van: Székelybere: 1189 lakos, magyar 1164 (97,90%), román 8 (0,67%), roma 16 (1,35%); Kibéd: 1765 lakos, magyar 1693 (95,92%), román 6 (0,35%), roma 32 (1,81%); Gyulakuta: 4595 lakos, magyar 4312 (93,84%), román 67 (1,48%), roma 184 (4,00%); Nyárádmagyarós: 1270 lakos, magyar 1180 (92,91%), román 10 (079%), roma 77 (6,06%); Havad: 1336 lakos, magyar 1227 (91,815), román 5 (0,37%), roma 103 (7,71%); Nyárádremete: 3797 lakos, magyar 3487 (91,84%), román 158 (4,16%), roma 151 (3,98%); Makfalva: 3157 lakos, magyar 2880 (91,23%), román 20 (0,63%), roma 238 (7,54%).
Szovátán, Székelyhodoson, Ákosfalván, Nyárádgálfalván, Székeyvéckén, Csíkfalván, Nyárádszeredában, Sóváradon, Backamadarason a magyarok aránya meghaladja a 80 százalékot.
Mezőmadarason, Mezőpantiban, Nagyernyében, Erdőszentgyörgyön, Dózsa Györgyön, Gernyeszegen a magyarok 70 százalék fölött van.
Marossárpatakon, Magyarón, Balavásáron, Nyárádkarácsonban, Koronkán, Vámosgálfalván, Vajdaszentiványon, Bükkösön 60 százalék fölötti a magyarok részaránya.
Mezőbodonban, Mikefalván, Marosszentgyörgyön, Jedden, Küküllőszéplakon a magyar lakosság részaránya 50 százalék fölött van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeresen zárult a temesvári Dózsa-emlékmű helyreállításáért indított aláírásgyűjtés
Sikeresen zárult a Temesvári Magyar Nőszövetség által elindított aláírásgyűjtés, amelyet a városban található, januárban megrongált Mária téri Dózsa György-emlékmű teljes helyreállításáért indítottak. A kezdeményező civilek alig három hét alatt legalább 2000 aláírást szerettek volna összegyűjteni, végül 3152-en támogatták a www.petitieonline.com és a www.erdely.ma internetes portálokon is közzétett felhívást – írja a Nyugati Jelen című aradi központú regionális napilap internetes oldalán.
A kezdeményezők február 8-án adták le a támogatókat felsoroló dossziét a temesvári városházán, az örökségvédelmi igazgatóságnak címezve, azzal a kéréssel, hogy a helyreállítási folyamatban vegyék figyelembe a temesvári civil társadalom határozott véleményét.
A Mária téren álló emlékművet január 12-én rongálták meg ismeretlen tettesek. A helyreállítást és a további vandál cselekedetek megelőzését szorgalmazó aláírásgyűjtést január 14-én indította el a Temesvári Magyar Nőszövetség.
A Mária-szobrot és az emlékművet Dózsa György kivégzésének helyén emelték 1906-ban. A fehér márványból készült műemléket Székely László, Temesvár egykori főépítésze tervezte.
MTI
Erdély.ma

Abortusz-ellenes menet indul szombaton országszerte
Az életért, az abortusz ellen emelik fel szavukat a szombati Tüntetés az életért elnevezésű rendezvényen, amelyet több felekezet és civil szervezet szervez az ország több városában, köztük Bukarestben, Temesváron, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Déván. A nagyváradi menetben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség is képviselteti magát, több keresztény szervezettel egyetemben.
Életpárti felvonulás. Nyugaton már számos alkalommal emlékeztek ily módon a meg nem született gyerekekre
A menetek egyik szervezője, Alina Galea azt mondja, a legfrissebb statisztikák szerint a 19 milliós lakossággal rendelkező Romániában az elmúlt 55 évben 22 millióra rúgott a terhességmegszakítások száma. Cornel Caba lelkipásztor, szervező az esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem kell elítélni azokat a nőket, akik az abortuszt választják, hanem arra kell törekedni, hogy a megfelelő értékrend és a szükséges információk birtokában, felelősen hozzák meg döntésüket.
Vincze Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó-tanácsosa a Krónikának kifejtette: ő maga azért tartja fontosnak a menetben való részvételt, mert úgy véli, a fiatalok figyelmét fel kell hívni a keresztény értékekre. „Azt mondják, egy társadalom olyan, amilyenek az anyák benne. Szerintem amilyen minden szülő, olyan lesz a társadalom. A legfontosabb az, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek: meg kell tanítanunk nekik, hogy az élet Istentől való ajándék” – fogalmazott az előadó-tanácsos, aki maga is háromgyerekes anyuka.
A menet Gyulafehérváron 11 órakor indul a kultúrháztól, Aradon 12 órától a Szabadság térről, Kolozsváron beszédeket követően, 12-kor a Főtérről, majd visszatér ugyanoda, a helyszínen 13 és 19 óra között koncertekre kerül sor. Déván 12-kor indulnak a városháza elől, Nagyváradon a 12-kor kezdődő megnyitó után, háromnegyed egykor szintén a városháza elől a sétálóutcán keresztül a Nagyvásártérig (December 1.), ahol egész délután műsorokkal és gyermekeknek szóló programokkal szórakoztatják a résztvevőket.
Szatmárnémetiben 12-kor gyülekeznek a menetelők a megyei múzeum előtt, majd a szakszervezetek művelődési házánál csendes tüntetésként mécseseket helyeznek el a meg nem született gyermekek emlékére. Sepsiszentgyörgyön 12-kor találkoznak a résztvevők az ortodox székesegyház előtt, Marosvásárhelyen pedig 11 órakor a színház előtt. Temesváron görög katolikus szentmise és beszédek után, 12.30-kor indul a menet a Dózsa György utcai templom elől, és a római katolikus székesegyház előtt fejeződik be.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)