Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Donkó Szilvia
2 tétel
2012. november 23.
Levélbontó – Pedagóguskonferencia Kopp Mária szellemében
A többhetesre nyúló XX. Báthory Napok programsorozat utolsó rendezvényére, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen szervezett konferenciára és továbbképzésre Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceumban került sor. A Test, lélek, szellem egysége címet viselő, október végén zajló konferencia meghívottja volt a nemrégiben elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, ezért Szőcs Judit, a Gál Kelemen Területi Oktatási Központ vezetője megnyitóbeszédében felolvasta Kopp Mária lányának nekrológját, amelyből megismerhették a jelenlévők az ember Kopp Máriát, aki munkája mellett családjára is tudott kellő időt fordítani. Az emlékező szavak után dr. Széman Péter, a Báthory István Alapítvány elnöke köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy bár az Alapítvány és a Báthory Napok elmúlt 20 éve alatt nem minden évben sikerült megszervezni egy pedagógusoknak szóló konferenciát, ez a mostani már a tizenharmadik. Ezek közül néhány a Magyar Egészségügyi Társasággal közösen szervezett orvos-továbbképzővel együtt került megrendezésre, híven ahhoz a hitvalláshoz, amit a MET vall: a nemzetegészség megteremtése – s ezt orvosok és pedagógusok csak együtt érhetik el, amint azt Gyurkovits Kálmán, a MET alelnöke is mondotta megnyitóbeszédében.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusa nevében dr. Donkó Szilvia üdvözölte a jelenlévőket. Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke köszöntőjét Siposné Virág Erzsébet, a szervezet alelnöke tolmácsolta, majd átadott a megyék képviselőinek egy-egy módszertani csomagot, amely magyarországi adományként érkezett a Külhoni Óvodák Éve program keretében.
Az előadások sorát dr. habil. Kováts-Németh Mária, győri egyetemi tanár nyitotta meg A test – lélek – szellem egysége című értekezésével. Elmondta, hogy az egészségnek a testi, lelki és szellemi épség együttesét kell jelentenie, és ennek eléréséhez önuralom és önfegyelem szükséges. Tőkéczki László egyetemi docens (ELTE-BTK, Budapest) Az oktatás és művelődés jellemzői századok óta Magyarországon címmel tartott rendkívül tartalmas és sokrétű előadást, kitérve a magyar diákok századokra visszanyúló peregrinációjára, valamint arra is, hogy a megfelelő oktatáspolitika milyen sokban segíti a nemzet egészének egészségét is. Harmadik előadóként Korzenszky Richárd, a tihanyi apátság perjele beszélt az egészség (egész-ség) és pedagógia kapcsolatáról. Mint mondta, az egészség nem csupán a betegség hiányát jelenti, több annál, és megteremtésében a pedagógiának is rendkívül nagy szerepe van. A pedagógia feladata a közösségbe való betagolás és, szükség esetén, a leválasztás, az ép csoport megőrzésének érdekében, de mindenekelőtt a legfontosabbat, az embert kell szem előtt tartania.
A program délután a Ráduly-Zörgő Éva és Keresztesi Polixéna által vezetett stresszkezelésről szóló továbbképzővel és tréninggel folytatódott. A mintegy harminc pedagógus interaktív feladatok segítségével megtudhatta, hogy a stressznek pozitív hatása is van, amely a mindennapos cselekvésre késztet bennünket, és amint a stresszt kiváltó okok, úgy a megoldások is egyénre szabottak. A rendezvény zárásakor mosolygó, szellemileg és lelkileg feltöltődött oktatók távoztak, akik bizonyára jobb kedvvel és felkészültebben folytatják a stressztől egyáltalán nem mentes munkájukat.
Széman Emese Rózsa
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 16.
Március 15. Aradon – „A magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki”
Az elmúlt évek hagyományait tiszteletben tartva, a román és a magyar himnusszal, valamint az EU hivatalos himnuszának tartott Örömódával (Beethoven) kezdődött vasárnap délután fél ötkor az aradi Megbékélési parkban, a román és a magyar emlékmű közötti téren a március 15-i megemlékezés. A kellemes, kora tavaszi időben összegyűlt maroknyi magyarság a tőle megszokott civilizált formában tett eleget nemzeti kötelezettségeinek, a Szabadság-szobor mellett román és magyar hivatalosságok mondtak viszonylag rövid és visszafogott beszédeket.
Felszólalt Cosmin Pribac Arad megyei prefektus, dr. Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács alelnöke és Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus Victor Ponta román kormányfő üzenetét tolmácsolta, melyben a dialógus, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös megbecsülés jelentőségére hívják fel a „magyar szomszédok” figyelmét. Dr. Donkó Szilvia konzul Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a köszöntését olvasta fel, mondván: a szabadság őrtüzét csak egy egész nemzet összefogásával sikerült évtizedeken át táplálni, a 167 évvel ezelőtti igazságok máig örök érvényűek. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki. Összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés.” Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke egyben a várost is képviselte, mivel Gheorghe Falcă aradi polgármester nem tartózkodott az országban. Mint megjegyezte, a két nemzet közös célja a nyugati értékek előtérbe helyezése, ilyen szempontból a jelentős történelmi múlttal rendelkező Arad város és megye a tolerancia, az egymás közötti tisztelet és békés együttélés legjobb példája. Az alelnök fontosnak tartotta megemlíteni az első aradi konzervatóriumot, illetve hogy Aradon épült az első magyar autógyár, vagy, hogy itt rendezték meg az első hivatalos focimérkőzést. Nem hagyta ki az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó küzdelmet sem, melyben szerinte a románok és magyarok együtt kell hogy dolgozzanak a siker érdekében.
Bognár Levente alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a szabadságvágy, mely örök és elpusztíthatatlan, mindig erőt adott és Aradot is egyesítette 1848 márciusában, majd 141 év után, 1989 decemberében is. „Az egyetemes szabadság eszméje egyformán illet meg mindenkit, nemzeti hovatartozásától függetlenül. Ezért tartjuk 89-ben kivívott jogunknak, hogy március 15-én Aradon is, mint mindenütt, ahol magyarok élnek, megünnepeljük 1848 bátor fiait és hőseinket. Magyar közösségünk szabadságvágyának egyik megvalósulása, hogy itt ünnepelhetünk a szabadság szimbólumánál, mely a 13 vértanú tiszteletére 2004 óta ismét köztéren áll. Bár az 1989-es december végi reményteli napok minden elvárása még nem valósult meg számunkra, de az ünnepeinkhez és kulturális örökségeinkhez való jogunkat nem engedjünk megkérdőjelezni, soha senkinek. Szimbólumaink meghatározzák identitásunkat, melyhez egy haladó gondolkozású Európában minden nemzeti közösségnek joga van, és ez bennünket is megillet itt, a 21. században, ahol magyarként élünk több generáció óta. A Szabadság-szobor közösségünk kulturális öröksége, de Arad meghatározó emlékműve is, mint ahogy New Yorknak is szimbóluma az a szabadságszobor, melyet Párizs, a szabadság városa ajándékozott az újvilágnak 1885-ben. (…) Az örök törvényű szabadságot hirdeti mindkét világhírű műalkotás, és mindkettőt a szabadság iránti tisztelet hozta létre. Erre gondoljanak azok, akik kezet mertek emelni Zala György remekművére, itt, az aradi Megbékélési parkban” – mondta Bognár, aki szerint továbbra is várják a felelős hatóságoktól a szélsőséges elmék által vezérelt szoborgyalázók felelősségre vonását.
A beszédek után az Arad megyei magyarlakta települések önkormányzati képviselői, a magyar civilszervezetek, érdekképviseleti tömörületek, pártok, egyházi képviselők, iskolák és magyar intézmények vezetői koszorúk elhelyezése mellett hajtottak fejet a Szabadság-szobor előtt.
A rendezvényt szerencsére komolyabb magyarellenes incidensek nem zavarták meg, a csendőrök azonban kitiltották az egyik aradi székely zászlaját. D. Nagy Károly (a Jelen Ház munkatársa) ugyanis idén már negyedik alkalommal vonult volna ki a térre a magyar és a székely zászlóval, a hatóságok azonban az utóbbit nem engedték meglobogtatni.
Az ünnepi rendezvény előtt a téren a civilszervezetek találkozójával párhuzamosan az RMDSZ játékos foglalkozást szervezett, melynek keretében a legnagyobb népszerűségnek a kokárdakészítés örvendett. A koszorúzás végeztével az ünneplők átvonultak a nagyszínházba, ahol a Tihanyi Várszínpad előadásában az Éljen a magyar című előadást nézhették meg.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma