Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Domokos József
8 tétel
2012. augusztus 29.
Marosszentkirály: aggályos a tanfelügyelőségi döntés
Törvénysértően jár el a Maros megyei tanfelügyelőség, amikor az eddig létező hat óvodai csoport helyett csak négy elindítását hagyta jóvá Marosszentkirályon – állítják a szülők képviselői, akik Ştefan Someşan főtanfelügyelőhöz fordultak az ügyben.
Mint kiderült, az intézmény sem az óvoda vezetőtanácsa, sem az érintett szülők véleményét nem kérte ki az ügyben. A hatból eddig három magyar óvodai csoport működött a marosszentkirályi óvodában, ősztől viszont megszüntetnének egyet, noha a szülők úgy tudják: van három csoportra való magyar gyerek az intézményben. A döntés révén továbbá egy román csoport is megszűnne.
Domokos József, a szülők képviselője rámutatott: a tanfelügyelőség semmibe vette a tanügyi törvény 2-es számú cikkelyének 63-as számú bekezdését, amely kimondja: egy óvodai csoportban átlagban 15 gyereket lehet beíratni, de semmiképpen nem több mint 20-at és nem kevesebb mint 10-et.
„Figyelembe véve, hogy a gyerekek nyilvántartásba vételekor 47 gyereket számoltak össze a magyar tagozaton, az óvoda köteles lett volna megtartani a három magyar csoportot, törvénytelen egyet megszüntetni. Ennek ellenére ez megtörtént, a tanfelügyelőség pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy felhívják az óvoda vezetőségének figyelmét a tévedésükre” – állítják a felháborodott szülők. Someşan azt ígérte, ma fogadja a marosszentkirályi szülőket.
Hajnal Csilla
Krónika (Kolozsvár)
Törvénysértően jár el a Maros megyei tanfelügyelőség, amikor az eddig létező hat óvodai csoport helyett csak négy elindítását hagyta jóvá Marosszentkirályon – állítják a szülők képviselői, akik Ştefan Someşan főtanfelügyelőhöz fordultak az ügyben.
Mint kiderült, az intézmény sem az óvoda vezetőtanácsa, sem az érintett szülők véleményét nem kérte ki az ügyben. A hatból eddig három magyar óvodai csoport működött a marosszentkirályi óvodában, ősztől viszont megszüntetnének egyet, noha a szülők úgy tudják: van három csoportra való magyar gyerek az intézményben. A döntés révén továbbá egy román csoport is megszűnne.
Domokos József, a szülők képviselője rámutatott: a tanfelügyelőség semmibe vette a tanügyi törvény 2-es számú cikkelyének 63-as számú bekezdését, amely kimondja: egy óvodai csoportban átlagban 15 gyereket lehet beíratni, de semmiképpen nem több mint 20-at és nem kevesebb mint 10-et.
„Figyelembe véve, hogy a gyerekek nyilvántartásba vételekor 47 gyereket számoltak össze a magyar tagozaton, az óvoda köteles lett volna megtartani a három magyar csoportot, törvénytelen egyet megszüntetni. Ennek ellenére ez megtörtént, a tanfelügyelőség pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy felhívják az óvoda vezetőségének figyelmét a tévedésükre” – állítják a felháborodott szülők. Someşan azt ígérte, ma fogadja a marosszentkirályi szülőket.
Hajnal Csilla
Krónika (Kolozsvár)
2014. június 2.
A tizedik nemzedék ballagott a Sapientián
Minden ballagási rendezvény felemelő, megható és egy életre szóló esemény hallgatóknak, szülőknek egyaránt. A Sapientia ünnepsége még ennél is több, hangulatában, lelkületében, nemzeti együvé tartozásunk jegyében kiemelkedik más felsőfokú oktatási intézmények közül, hiszen ezt igazán a magunkénak érezhetjük. Szombaton az egyetem aulájában e szép ünnepségnek lehettünk részesei, amikor reményekkel és bizakodással tele végzősökkel népesült be az egyetem. A folyosók, a karzatok gyermekeik örömében osztozó szülőkkel, hozzátartozókkal teltek meg. A ballagási ünnepségen részt vett Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, valamint dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja.
A hit szárnyakat adott a kibontakozáshoz
A szombati ünnepség a hallgatók karonkénti bevonulásával kezdődött. S ez volt az a pillanat, amikor ennyi szép fiatal láttán örömkönnyek csillantak meg a szülők, hozzátartozók szemében. Az ünnepi beszédek sorát Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke kezdte.
– Nem minden esztendőben sikerül mindenhova eljutnom a ballagási ünnepségekre, de most Marosvásárhelyre különösen odafigyeltem, és azért jöttem ide, mert ti vagytok a X. évfolyam ezen az egyetemen. Minden ballagás ünnep, de egyúttal mérföldkő is.
Az Ószövetség népe, amikor valamilyen nagy utat megtett, vagy elérkezett valahová, mindig követ, emléket állított. Ezeknek a mérföldköveknek a neve eben-háézer, ami magyarul azt jelenti: mindeddig megsegített bennünket az úr. Tíz esztendő nem nagy idő egy nemzet, egy nép életében, de úgy gondolom, hogy mi most mindannyian egy mérföldkőhöz érkeztünk, és illik nekünk is ezt megörökíteni. Mindeddig megsegített bennünket is az úr! Ezért most a hálaadás kövét kell felállítanunk, és együttesen kell hálát adnunk ezért a tíz évért. Kedves oktatók, nagyon sokat harcoltatok és harcoltok azért, hogy végül győzni tudjunk, ez a győzelem most itt nyilvánvaló. Tudjuk azt, hogy a Sapientia EMTE nem épp olyan erős, mint amilyennek szeretnénk, lehet, hogy gyenge a hangja, s is lehet, hogy bizonytalanság van körülöttünk, de ez a végzős diáksereg igazolja, hogy mi a szépet, a jót és az értéket akartuk. Mindenki érzi, hogy ennek az egyetemnek az alapja a hit, amely szárnyakat adott a kibontakozáshoz. Diákok, induljatok! Pedig most szeretnénk leginkább megtartani benneteket! Most látjuk a ti fejlődéseteket, és büszkék is vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértetek. A kérdés az, hogy hová mentek? Sejtéseink vannak, hogy hová, de biztosat nem tudunk mondani. El kell ismerni, hogy recept sincs arra, hogy hová jó menni a mai embernek. Ez az egyetem, amely most kezd beágyazódni az erdélyi magyarság életébe, igyekezett számotokra tudást adni, de a tananyag a mai gyorsan fejlődő világban mulandó. Még nagyon sokszor kell újra és újra tanulni azért, hogy ebben az életben érvényesülni tudjatok. Reméljük, hogy a Sapientia egy vonatkozási pont marad a ti életetekben. Bárhol legyetek, büszkén tegyetek hitet szülőföldetek, Erdély értékeiről! Az itt kapott szeretetet, türelmet, jóságot és békét mint legfőbb értékeket adjátok tovább. Szeretnénk még itt tartani benneteket, de úgy, ahogy Ábrahámnak is el kellett hagynia otthonát, hogy az Ígéret földje az övé lehessen, úgy nektek is el kell hagynotok az egyetemet. Bátorítson az, hogy Ábrahám nemcsak küldetést, hanem ígéretet és áldást is kapott. Ígéretet arra, hogy nagy nép lesz. Ábrahám hitt, és meglátta, hogyan teljesedik be Isten ígérete. Sok fiatal úgy indul el az életben, hogy nem kéri házasságára szülei áldását, nem kéri életére az Isten áldását, mert úgy gondolja, hogy csak a maga erejében bízhat és erre támaszkodhat. Mégis most megáldalak benneteket, áldott legyen a ti utatok, és higgyetek abban, aki ide vezérelt benneteket, a mi Istenünkben. Isten áldjon meg benneteket! – hangzott el Kató Béla ünnepi beszéde, egy életre szóló útravaló a végzősök számára.
Műveltnek, okosnak lenni jó dolog
Dr. Dávid László elmondta, hogy évről évre hiányérzés tölti el, hiszen a hallgatók bizalommal jöttek ide, belakták ezt a teret, ami második otthonuk volt, barátságok, szerelmek is szövődtek itt. És most egyből vége mindennek. Igazi mérföldkő ez, ami akkor is érvényes volt, amikor a hallgatók a Sapientiát választották, hiszen műveltnek, okosnak, elkötelezettnek lenni jó dolog. Mennyire jó érzés, barátok közt, hasonló értékeket valló emberek között itthon lenni! Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, nemcsak anyagi sikerekre vágyik, hanem szellemi, művészeti és társadalmi téren is vannak elvárásai. Meg vagyok győződve, hogy ti is ilyen módon akartok sikeresek lenni. És itthon akartok sikeresek lenni! Tanács, ami sokéves tapasztalatból fogant: semmilyen megbánás nem teheti jóvá az elszalasztott lehetőségeket! Az erdélyi közösség – sajnos – számtalan lehetőséget elmulasztott! – mondta a rektor.
A beszélők sorát dr. Kelemen András dékán folytatta, majd a tanszékek képviselői léptek mikrofon elé: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kovács Loránd, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kátai Zoltán, a Matematika-Informatika Tanszék vezetője, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék képviselője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője. A ballagó diákok részéről Münzlinger Zoltán, a hallgatói önkormányzat részéről Moni Róbert szólt a ballagókhoz, tanárokhoz.
A beszédek között Kovács Melinda énekelt, majd a néptánccsoport mezőségi táncot járt. Bakos Emília a Boldogasszony anyánk régi himnuszunkat énekelte.
Az ünnepséget a történelmi egyházak lelkészeinek áldása, a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklése zárta.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
Minden ballagási rendezvény felemelő, megható és egy életre szóló esemény hallgatóknak, szülőknek egyaránt. A Sapientia ünnepsége még ennél is több, hangulatában, lelkületében, nemzeti együvé tartozásunk jegyében kiemelkedik más felsőfokú oktatási intézmények közül, hiszen ezt igazán a magunkénak érezhetjük. Szombaton az egyetem aulájában e szép ünnepségnek lehettünk részesei, amikor reményekkel és bizakodással tele végzősökkel népesült be az egyetem. A folyosók, a karzatok gyermekeik örömében osztozó szülőkkel, hozzátartozókkal teltek meg. A ballagási ünnepségen részt vett Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, valamint dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja.
A hit szárnyakat adott a kibontakozáshoz
A szombati ünnepség a hallgatók karonkénti bevonulásával kezdődött. S ez volt az a pillanat, amikor ennyi szép fiatal láttán örömkönnyek csillantak meg a szülők, hozzátartozók szemében. Az ünnepi beszédek sorát Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke kezdte.
– Nem minden esztendőben sikerül mindenhova eljutnom a ballagási ünnepségekre, de most Marosvásárhelyre különösen odafigyeltem, és azért jöttem ide, mert ti vagytok a X. évfolyam ezen az egyetemen. Minden ballagás ünnep, de egyúttal mérföldkő is.
Az Ószövetség népe, amikor valamilyen nagy utat megtett, vagy elérkezett valahová, mindig követ, emléket állított. Ezeknek a mérföldköveknek a neve eben-háézer, ami magyarul azt jelenti: mindeddig megsegített bennünket az úr. Tíz esztendő nem nagy idő egy nemzet, egy nép életében, de úgy gondolom, hogy mi most mindannyian egy mérföldkőhöz érkeztünk, és illik nekünk is ezt megörökíteni. Mindeddig megsegített bennünket is az úr! Ezért most a hálaadás kövét kell felállítanunk, és együttesen kell hálát adnunk ezért a tíz évért. Kedves oktatók, nagyon sokat harcoltatok és harcoltok azért, hogy végül győzni tudjunk, ez a győzelem most itt nyilvánvaló. Tudjuk azt, hogy a Sapientia EMTE nem épp olyan erős, mint amilyennek szeretnénk, lehet, hogy gyenge a hangja, s is lehet, hogy bizonytalanság van körülöttünk, de ez a végzős diáksereg igazolja, hogy mi a szépet, a jót és az értéket akartuk. Mindenki érzi, hogy ennek az egyetemnek az alapja a hit, amely szárnyakat adott a kibontakozáshoz. Diákok, induljatok! Pedig most szeretnénk leginkább megtartani benneteket! Most látjuk a ti fejlődéseteket, és büszkék is vagyunk azokra az eredményekre, amiket elértetek. A kérdés az, hogy hová mentek? Sejtéseink vannak, hogy hová, de biztosat nem tudunk mondani. El kell ismerni, hogy recept sincs arra, hogy hová jó menni a mai embernek. Ez az egyetem, amely most kezd beágyazódni az erdélyi magyarság életébe, igyekezett számotokra tudást adni, de a tananyag a mai gyorsan fejlődő világban mulandó. Még nagyon sokszor kell újra és újra tanulni azért, hogy ebben az életben érvényesülni tudjatok. Reméljük, hogy a Sapientia egy vonatkozási pont marad a ti életetekben. Bárhol legyetek, büszkén tegyetek hitet szülőföldetek, Erdély értékeiről! Az itt kapott szeretetet, türelmet, jóságot és békét mint legfőbb értékeket adjátok tovább. Szeretnénk még itt tartani benneteket, de úgy, ahogy Ábrahámnak is el kellett hagynia otthonát, hogy az Ígéret földje az övé lehessen, úgy nektek is el kell hagynotok az egyetemet. Bátorítson az, hogy Ábrahám nemcsak küldetést, hanem ígéretet és áldást is kapott. Ígéretet arra, hogy nagy nép lesz. Ábrahám hitt, és meglátta, hogyan teljesedik be Isten ígérete. Sok fiatal úgy indul el az életben, hogy nem kéri házasságára szülei áldását, nem kéri életére az Isten áldását, mert úgy gondolja, hogy csak a maga erejében bízhat és erre támaszkodhat. Mégis most megáldalak benneteket, áldott legyen a ti utatok, és higgyetek abban, aki ide vezérelt benneteket, a mi Istenünkben. Isten áldjon meg benneteket! – hangzott el Kató Béla ünnepi beszéde, egy életre szóló útravaló a végzősök számára.
Műveltnek, okosnak lenni jó dolog
Dr. Dávid László elmondta, hogy évről évre hiányérzés tölti el, hiszen a hallgatók bizalommal jöttek ide, belakták ezt a teret, ami második otthonuk volt, barátságok, szerelmek is szövődtek itt. És most egyből vége mindennek. Igazi mérföldkő ez, ami akkor is érvényes volt, amikor a hallgatók a Sapientiát választották, hiszen műveltnek, okosnak, elkötelezettnek lenni jó dolog. Mennyire jó érzés, barátok közt, hasonló értékeket valló emberek között itthon lenni! Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, nemcsak anyagi sikerekre vágyik, hanem szellemi, művészeti és társadalmi téren is vannak elvárásai. Meg vagyok győződve, hogy ti is ilyen módon akartok sikeresek lenni. És itthon akartok sikeresek lenni! Tanács, ami sokéves tapasztalatból fogant: semmilyen megbánás nem teheti jóvá az elszalasztott lehetőségeket! Az erdélyi közösség – sajnos – számtalan lehetőséget elmulasztott! – mondta a rektor.
A beszélők sorát dr. Kelemen András dékán folytatta, majd a tanszékek képviselői léptek mikrofon elé: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kovács Loránd, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kátai Zoltán, a Matematika-Informatika Tanszék vezetője, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék képviselője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője. A ballagó diákok részéről Münzlinger Zoltán, a hallgatói önkormányzat részéről Moni Róbert szólt a ballagókhoz, tanárokhoz.
A beszédek között Kovács Melinda énekelt, majd a néptánccsoport mezőségi táncot járt. Bakos Emília a Boldogasszony anyánk régi himnuszunkat énekelte.
Az ünnepséget a történelmi egyházak lelkészeinek áldása, a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklése zárta.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 12.
Jód-völgyi apadás (Székelyföld peremén - 2.)
Vérében a közösségi élet
Trucza Mihályék háza a jódi református templom tőszomszédságában, a Jód-pataka mellett húzódik meg: takaros udvaruk, zöldségeskertjük gondozott, szépen rendezett. Otthonuk is hangulatos, feleségével barátságos, közvetlen, jó kedélyű emberek.
Mihály bácsit nemcsak előrehaladott kora, nyolcvannégy esztendeje miatt tisztelik, hanem jó helytörténeti ismeretei miatt is felnéznek rá, a református egyházközség gondnoka is volt. Mária néni tizenhét évesen a háromszéki Dálnokról került Jódra 1953-ban, most hetvennyolcadik évében jár. Az egykori helybeli színjátszócsoport tagjaiként színpadon ismerkedtek meg, túl vannak már aranylakodalmukon, ötvenhét éve házasok, lányuk családjával Marosvásárhelyen él. Trucza Mihály tősgyökeres jódi, 1929. október 6-án született, édesanyja, nagymamája is itt látta meg a napvilágot. Dolgozott erdei és gyári munkásként, volt vasúti forgalmista, majd erdei autós szállítási főnökként ment nyugdíjba. Jódon a fakitermeléshez 12 kilométeres kisvasutat használtak, az már 1962-ben megszűnt, de a keskeny nyomtávú vasúti hálózat a környéken mintegy 80 kilométernyi volt, Ratosnyán 1992-ben számolták fel – jegyzi meg Mihály bácsi. Trucza Mária annak idején sírva maradt Jódon, óvónőnek tanult, szakmáját nyolc évig gyakorolta (akkoriban 30–35 jódi magyar gyermekkel foglalkozott), egy évtizedig háziasszonykodott, majd a helybeli ládagyárban dolgozott. Mihály bácsi azt mondja, magyar időben, 1940–1944 között a diákok nyolcadik osztályos korukig tanulhattak Jódon, akkor a református templom fogadta be az iskolát, s hozzávetőleg nyolcvan tanuló járt oda. De a későbbi évtizedekből is jócskán maradtak kulturális életre utaló emlékei, színjátszó csoportjuk számos darabot mutatott be, a Tavaszi végzet című előadásban harmincnégy helybeli szereplő játszott, de előadták Tamási Áron Énekes madarát is. Tánccsoport is ropta, a falu szakszervezeti könyvtárral rendelkezett, ami aztán a nyolcvanas évek végén megsemmisült. Megszűnt az az élet, az a pezsgés, ami volt, átvették a „nyugati típusú életformát”, az emberek alig találkoznak egymással – összegez. Napjainkban a tiszteletes asszony szervez bálokat, közös énekléseket, tanít színdarabokat fiataloknak, egyetemistáknak – teszi hozzá. Nagy baj, hogy megszűntek a munkahelyek, milyen jó lenne a környéken egy magyar gyár, de nincs semmi – búslakodik Mária néni.
Bár a lakosság mintegy hetven százaléka itt még magyar, „apadóban” lévő közösség a jódi, nincs szaporulat, megszűnt a magyar elemi iskola, de a baj ezután következik, mert bezárják a magyar óvodát is, mindezek mellett elég gyakori a vegyes házasság, s az anyákon múlik, milyen érzelműek lesznek a gyermekek – mondja az idős férfi, felesége pedig hozzáfűzi: sajnos nagyon fogyunk, szomorú, de harminc-negyven év múlva itt már nem lesznek magyarok, kihalnak. Pedig „milyen magyar élet volt itt” az ötvenes, hatvanas években – sóhajtja az asszony, miközben a férje azt vallja, „benne volt a véremben a közösségi élet”. Számukra már az is fájdalmas volt, amikor egy korábbi népszámláláson két hiányzó magyaron múlott, hogy községi szinten Ratosnyán a magyarság aránya nem érte el a húsz százalékot. Mutatják a Székely Nemzeti Tanács által kiadott, Székelyföld elképzelt határvonalát tartalmazó térképet, s Mária néni keserűséggel állapítja meg, „nem esünk bele, nem örülünk ennek”, nemcsak Jód és környéke, hanem olyan színmagyar falvak is vonalon kívül maradtak, mint Disznajó, igaz, Mihály bácsi tudomása szerint ez a térség már nem tartozik Székelyföldhöz. Otthonos házukban 1968 óta élnek, szobájukban irodalmi könyvek sorakoznak, a falakon pedig Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész plakettjei díszelegnek. Állandóan hallszik náluk a patakcsobogás, télen a Jód vize befagy, ilyenkor Mihály bácsi szerint „olyan csend van, hogy belé lehet fogódzkodni”. Amikor éppen nem dolgoznak a kertben vagy a ház körül, feleségével beszélgetnek, olvassák a Népújságot, nagyon szeretik, s úgy tudják, a marosvásárhelyi napilap a faluban mindössze három-négy házba jár. Mihály bácsi az udvaron megöleli Mária nénit, s miután elkészül a családi fotó, visszamennek a konyhába, s jókedvűen, békességben römiznek tovább.
A temető szomszédságában
A jódi temetőben Molnár Klára férje sírját rendezgeti, aztán hazafelé indul. Hetvenhat esztendős, utódnyugdíjas, aki közeli háza udvarán kis kertjét műveli, s mint meséli, maga is betegséggel küzd: hasnyálmirigy-daganata már akkora, mint egy tojás, korábban diónyi volt, műteni nem lehet, s nem tudja, mennyit élhet még, egy évet vagy csak egy felet. Ennek ellenére derűsnek mutatkozik, noha bevallja, olykor egészségi állapota miatt órákig sír. Lánya Sepsiszentgyörgyön él, éppen telefonon hívja, míg a temetőben tartózkodik.
Klári néni elmondja, minden második jódi házból kihaltak már, s bizony, nagyon bántja őt, hogy ennyire fogy a magyarság. „Sok a vegyes házasság, megszüntették az iskolát, most az óvoda következik, mi lesz itt a magyar néppel?” Itt nincs más, csak az egyház, nagyon szeretik a református tiszteletest – magyarázza. Elhunyt férje kapcsán megjegyzi, keserű kenyeret eszik már huszonhárom éve, de „nem tudjuk elkerülni azt, ami ránk van mérve”. Családi sírjukon a férje neve mellé az övét is felírták, a sírkőre pedig ráhelyezték kettejük közös, fiatalkori fényképét, így a betegségével küzdő asszony saját arcával is szembenéz, amikor virágot helyez a sírra. A temetővel szemben él Domokos József kisebbik fiával és annak családjával. Az idős, jódi születésű férfi 2012. decemberben veszítette el feleségét nehéz műtét után. Csendes szomorúsággal részletezi a történteket, s felidézi, mielőtt az asszony kórházba került volna, egyszer az ősszel megemlítette neki, „gyertyafüstös az ujjam, meghalok”, ez egy népi hiedelem, úgy látszik, nála bevált. Ötvenhárom évig jól voltak, s ha kinéz az ablakon vagy az udvarról, közelről látja az asszony sírját, amelyet naponta két-három alkalommal is felkeres. Megjegyzi még, március tizenötödikét a templomban ünneplik, hiányzik, hogy erre máshol nincs lehetőség. De a gondok nem húzzák le teljesen. Meséli, református hívőként egész életében rendszeresen járt templomba, a kommunizmus idején sokáig az egyházközség gondnoka volt, ragaszkodott hitéhez. Ezt a faipari vállalat párttitkára annak idején nehezen nyelte le, fenyegette, többször próbálta lebeszélni, hagyjon fel szolgálatával. Nem engedett neki, egyszer aztán, amikor gondnoki ténykedése miatt háborgatta, egy gyűlésen visszavágott, és azt mondta neki: őt, noha a párttitkár elvtárs társadalomra nézve károsnak tartja református elkötelezettségét, soha senki nem látta az út melletti árokban részegen feküdni, mint ahogy ez a párttitkár elvtárssal rendszeresen megtörtént, mi több, a fehérnépek fenekét sem csípkedte, miként ezt a párttitkár elvtárs szintén gyakran megengedte magának... Maga is mosolyog a történtek felidézésén, örül – mint a jódi idős emberek szinte mindenike –, hogy életéről mesélhet.
Élet az erdő alatt
Kántor Levente életerős fiatalember, családjával a település Jód-völgyi, felső, festői szépségű részében él, egy udvaron lakik özvegy édesapjával, házaikat egymás mellé építették. A harminckilenc esztendős férfi azt mondja, ha eddig nem költözött el Jódról, már ezután sem teszi, nemcsak két kicsi gyermeke s felesége miatt, hanem mert igen sokat dolgozott már otthonukon s annak környékén. Egy erdei forrásból vezette be házába a vizet, mintegy száz méternyi sáncot ásott, házukat folyamatosan alakítja, szépíti, most éppen bővíteni szeretne a konyha mellett, erre hitelt vett fel a bankból.
Nem panaszkodik, a ratosnyai állami erdészetnél dolgozik, erdei utak karbantartásával foglalkozik. Több munkával próbálkozott, volt már csendőr Marosvásárhelyen, s bár szép elképzelésekkel vágott neki a katonaéletnek, érdekelte s televíziós élményeiből azt gondolta, „szép és könnyű”, az a valóságban mást jelentett, nem tudta elfogadni, hogy délutánonként bármikor behívhatják, s csak nehezen tudott szabadulni az egyenruhától. Aztán sofőrködött egy építkezési cégnél, s mostani erdei munkáját, miként magát az erdőt is, szereti. Látja, ma már nem ritka, hogy csak vágják a fákat, s helyettük nem ültetnek újakat, ez baj, ráadásul a fenyőcsemetének évekig gondját kell viselni, „az pont olyan, mint a gyermek, húsz év után áll meg saját lábán”. Felesége, Georgeta román anyanyelvű, tíz éve házasok, nagyobbik fia, Cătălin András másodikos, a kisebbik, Márk tizenegy hónapos. Mindkettőjüket reformátusnak keresztelték, s konyhájuk falán láthatóan elfér egymás mellett a református és az ortodox falinaptár. A nagyobbik fiú egy nappal korábban leesett az iskola melletti hintáról, eltörött a sípcsontja. Nehéz éjszakájuk volt, Levente előbb autójával a régeni kórházba vitte, onnan pedig Marosvásárhelyre irányították az ortopédiára. A fiú begipszelt lábbal fekszik az ágyban, nehezen viseli fájdalmait, szülei szinte folyamatosan telefonálnak, egymással románul beszélnek. Mintegy tucatnyi, magukhoz hasonló ifjabb jódi családról tudnak, akik kis gyermeket nevelnek. Kántor Levente azt mondja szórakozási lehetőségeikről, a fiatalok egy ratosnyai fedett uszodába mehetnek gyermekeikkel, a fedett uszodában a kicsik lubickolhatnak, úszhatnak a meleg vízben, a kinti focipályán pedig rúghatják a labdát, szeretnének is egy falusi focicsapatot elindítani. Vágyai egyszerűek, azt szeretné, maradjon meg munkahelye s gyermekeiket tudják becsülettel felnevelni.
Az óvoda végnapjai
Péntek délelőtt a jódi óvodában csupán három kisgyermek huncutkodik, s mielőtt hazamennének, még megesznek az udvaron egy-egy gyermeknapra ajándékozott fagylaltot. A vegyes, azaz több korosztályú, de magyar nyelvű csoportba tizenegy gyermek jár, köztük román anyanyelvűek is. A nagy többség vegyes családból származik, mindösszesen egy gyermeknek magyar az édesanyja s az édesapja egyaránt. Domokos Ildikó óvónő vázolja, ez az utolsó jódi tanév (2013 őszétől bezárt az óvoda – szerk.), már csak hat gyermek maradt, s annyi nem elég egy önálló csoporthoz, ezért Ratosnyán indítanak egy szintén magyar nyelvű csoportot. Tizenhét éve dolgozik itt pedagógusként, amikor idekerült, még harminchat gyermek volt a jódi csoportban. A templom s az iskola közül Jódon már csak az előbbi maradt, a falu s egyben a környék utolsó magyar intézménye az egyház. A többség, mintegy kétszáz lélek református, félszázan katolikusok. Jódon a református templom melletti parokiális központban gyermekek és felnőttek, fiatalok és idősek számára szervez közösségi programokat Nagy Ferenc református szórványlelkész és felesége, Nagy Edit kántor. A környék több településén szolgáló tiszteletes szerint a jódi helyzet is hasonló más szórványbeli állapotokhoz, azaz esketni, keresztelni alig kell, s az ritka, hogy egy-egy ifjú párból feleség és férj egyaránt magyar anyanyelvű legyen, az elmúlt négy-öt évben erre nem is volt példa. A református templom szomszédságában, a patak bal oldalán lévő kis katolikus templomban kéthetente tart szentmisét Márton István gödemesterházi római katolikus plébános. A két, egymás szomszédságában lévő templomot csupán a Jód pataka választja el, mely rendületlenül csobog, mintha völgyében minden a legnagyobb rendben lenne.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Vérében a közösségi élet
Trucza Mihályék háza a jódi református templom tőszomszédságában, a Jód-pataka mellett húzódik meg: takaros udvaruk, zöldségeskertjük gondozott, szépen rendezett. Otthonuk is hangulatos, feleségével barátságos, közvetlen, jó kedélyű emberek.
Mihály bácsit nemcsak előrehaladott kora, nyolcvannégy esztendeje miatt tisztelik, hanem jó helytörténeti ismeretei miatt is felnéznek rá, a református egyházközség gondnoka is volt. Mária néni tizenhét évesen a háromszéki Dálnokról került Jódra 1953-ban, most hetvennyolcadik évében jár. Az egykori helybeli színjátszócsoport tagjaiként színpadon ismerkedtek meg, túl vannak már aranylakodalmukon, ötvenhét éve házasok, lányuk családjával Marosvásárhelyen él. Trucza Mihály tősgyökeres jódi, 1929. október 6-án született, édesanyja, nagymamája is itt látta meg a napvilágot. Dolgozott erdei és gyári munkásként, volt vasúti forgalmista, majd erdei autós szállítási főnökként ment nyugdíjba. Jódon a fakitermeléshez 12 kilométeres kisvasutat használtak, az már 1962-ben megszűnt, de a keskeny nyomtávú vasúti hálózat a környéken mintegy 80 kilométernyi volt, Ratosnyán 1992-ben számolták fel – jegyzi meg Mihály bácsi. Trucza Mária annak idején sírva maradt Jódon, óvónőnek tanult, szakmáját nyolc évig gyakorolta (akkoriban 30–35 jódi magyar gyermekkel foglalkozott), egy évtizedig háziasszonykodott, majd a helybeli ládagyárban dolgozott. Mihály bácsi azt mondja, magyar időben, 1940–1944 között a diákok nyolcadik osztályos korukig tanulhattak Jódon, akkor a református templom fogadta be az iskolát, s hozzávetőleg nyolcvan tanuló járt oda. De a későbbi évtizedekből is jócskán maradtak kulturális életre utaló emlékei, színjátszó csoportjuk számos darabot mutatott be, a Tavaszi végzet című előadásban harmincnégy helybeli szereplő játszott, de előadták Tamási Áron Énekes madarát is. Tánccsoport is ropta, a falu szakszervezeti könyvtárral rendelkezett, ami aztán a nyolcvanas évek végén megsemmisült. Megszűnt az az élet, az a pezsgés, ami volt, átvették a „nyugati típusú életformát”, az emberek alig találkoznak egymással – összegez. Napjainkban a tiszteletes asszony szervez bálokat, közös énekléseket, tanít színdarabokat fiataloknak, egyetemistáknak – teszi hozzá. Nagy baj, hogy megszűntek a munkahelyek, milyen jó lenne a környéken egy magyar gyár, de nincs semmi – búslakodik Mária néni.
Bár a lakosság mintegy hetven százaléka itt még magyar, „apadóban” lévő közösség a jódi, nincs szaporulat, megszűnt a magyar elemi iskola, de a baj ezután következik, mert bezárják a magyar óvodát is, mindezek mellett elég gyakori a vegyes házasság, s az anyákon múlik, milyen érzelműek lesznek a gyermekek – mondja az idős férfi, felesége pedig hozzáfűzi: sajnos nagyon fogyunk, szomorú, de harminc-negyven év múlva itt már nem lesznek magyarok, kihalnak. Pedig „milyen magyar élet volt itt” az ötvenes, hatvanas években – sóhajtja az asszony, miközben a férje azt vallja, „benne volt a véremben a közösségi élet”. Számukra már az is fájdalmas volt, amikor egy korábbi népszámláláson két hiányzó magyaron múlott, hogy községi szinten Ratosnyán a magyarság aránya nem érte el a húsz százalékot. Mutatják a Székely Nemzeti Tanács által kiadott, Székelyföld elképzelt határvonalát tartalmazó térképet, s Mária néni keserűséggel állapítja meg, „nem esünk bele, nem örülünk ennek”, nemcsak Jód és környéke, hanem olyan színmagyar falvak is vonalon kívül maradtak, mint Disznajó, igaz, Mihály bácsi tudomása szerint ez a térség már nem tartozik Székelyföldhöz. Otthonos házukban 1968 óta élnek, szobájukban irodalmi könyvek sorakoznak, a falakon pedig Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész plakettjei díszelegnek. Állandóan hallszik náluk a patakcsobogás, télen a Jód vize befagy, ilyenkor Mihály bácsi szerint „olyan csend van, hogy belé lehet fogódzkodni”. Amikor éppen nem dolgoznak a kertben vagy a ház körül, feleségével beszélgetnek, olvassák a Népújságot, nagyon szeretik, s úgy tudják, a marosvásárhelyi napilap a faluban mindössze három-négy házba jár. Mihály bácsi az udvaron megöleli Mária nénit, s miután elkészül a családi fotó, visszamennek a konyhába, s jókedvűen, békességben römiznek tovább.
A temető szomszédságában
A jódi temetőben Molnár Klára férje sírját rendezgeti, aztán hazafelé indul. Hetvenhat esztendős, utódnyugdíjas, aki közeli háza udvarán kis kertjét műveli, s mint meséli, maga is betegséggel küzd: hasnyálmirigy-daganata már akkora, mint egy tojás, korábban diónyi volt, műteni nem lehet, s nem tudja, mennyit élhet még, egy évet vagy csak egy felet. Ennek ellenére derűsnek mutatkozik, noha bevallja, olykor egészségi állapota miatt órákig sír. Lánya Sepsiszentgyörgyön él, éppen telefonon hívja, míg a temetőben tartózkodik.
Klári néni elmondja, minden második jódi házból kihaltak már, s bizony, nagyon bántja őt, hogy ennyire fogy a magyarság. „Sok a vegyes házasság, megszüntették az iskolát, most az óvoda következik, mi lesz itt a magyar néppel?” Itt nincs más, csak az egyház, nagyon szeretik a református tiszteletest – magyarázza. Elhunyt férje kapcsán megjegyzi, keserű kenyeret eszik már huszonhárom éve, de „nem tudjuk elkerülni azt, ami ránk van mérve”. Családi sírjukon a férje neve mellé az övét is felírták, a sírkőre pedig ráhelyezték kettejük közös, fiatalkori fényképét, így a betegségével küzdő asszony saját arcával is szembenéz, amikor virágot helyez a sírra. A temetővel szemben él Domokos József kisebbik fiával és annak családjával. Az idős, jódi születésű férfi 2012. decemberben veszítette el feleségét nehéz műtét után. Csendes szomorúsággal részletezi a történteket, s felidézi, mielőtt az asszony kórházba került volna, egyszer az ősszel megemlítette neki, „gyertyafüstös az ujjam, meghalok”, ez egy népi hiedelem, úgy látszik, nála bevált. Ötvenhárom évig jól voltak, s ha kinéz az ablakon vagy az udvarról, közelről látja az asszony sírját, amelyet naponta két-három alkalommal is felkeres. Megjegyzi még, március tizenötödikét a templomban ünneplik, hiányzik, hogy erre máshol nincs lehetőség. De a gondok nem húzzák le teljesen. Meséli, református hívőként egész életében rendszeresen járt templomba, a kommunizmus idején sokáig az egyházközség gondnoka volt, ragaszkodott hitéhez. Ezt a faipari vállalat párttitkára annak idején nehezen nyelte le, fenyegette, többször próbálta lebeszélni, hagyjon fel szolgálatával. Nem engedett neki, egyszer aztán, amikor gondnoki ténykedése miatt háborgatta, egy gyűlésen visszavágott, és azt mondta neki: őt, noha a párttitkár elvtárs társadalomra nézve károsnak tartja református elkötelezettségét, soha senki nem látta az út melletti árokban részegen feküdni, mint ahogy ez a párttitkár elvtárssal rendszeresen megtörtént, mi több, a fehérnépek fenekét sem csípkedte, miként ezt a párttitkár elvtárs szintén gyakran megengedte magának... Maga is mosolyog a történtek felidézésén, örül – mint a jódi idős emberek szinte mindenike –, hogy életéről mesélhet.
Élet az erdő alatt
Kántor Levente életerős fiatalember, családjával a település Jód-völgyi, felső, festői szépségű részében él, egy udvaron lakik özvegy édesapjával, házaikat egymás mellé építették. A harminckilenc esztendős férfi azt mondja, ha eddig nem költözött el Jódról, már ezután sem teszi, nemcsak két kicsi gyermeke s felesége miatt, hanem mert igen sokat dolgozott már otthonukon s annak környékén. Egy erdei forrásból vezette be házába a vizet, mintegy száz méternyi sáncot ásott, házukat folyamatosan alakítja, szépíti, most éppen bővíteni szeretne a konyha mellett, erre hitelt vett fel a bankból.
Nem panaszkodik, a ratosnyai állami erdészetnél dolgozik, erdei utak karbantartásával foglalkozik. Több munkával próbálkozott, volt már csendőr Marosvásárhelyen, s bár szép elképzelésekkel vágott neki a katonaéletnek, érdekelte s televíziós élményeiből azt gondolta, „szép és könnyű”, az a valóságban mást jelentett, nem tudta elfogadni, hogy délutánonként bármikor behívhatják, s csak nehezen tudott szabadulni az egyenruhától. Aztán sofőrködött egy építkezési cégnél, s mostani erdei munkáját, miként magát az erdőt is, szereti. Látja, ma már nem ritka, hogy csak vágják a fákat, s helyettük nem ültetnek újakat, ez baj, ráadásul a fenyőcsemetének évekig gondját kell viselni, „az pont olyan, mint a gyermek, húsz év után áll meg saját lábán”. Felesége, Georgeta román anyanyelvű, tíz éve házasok, nagyobbik fia, Cătălin András másodikos, a kisebbik, Márk tizenegy hónapos. Mindkettőjüket reformátusnak keresztelték, s konyhájuk falán láthatóan elfér egymás mellett a református és az ortodox falinaptár. A nagyobbik fiú egy nappal korábban leesett az iskola melletti hintáról, eltörött a sípcsontja. Nehéz éjszakájuk volt, Levente előbb autójával a régeni kórházba vitte, onnan pedig Marosvásárhelyre irányították az ortopédiára. A fiú begipszelt lábbal fekszik az ágyban, nehezen viseli fájdalmait, szülei szinte folyamatosan telefonálnak, egymással románul beszélnek. Mintegy tucatnyi, magukhoz hasonló ifjabb jódi családról tudnak, akik kis gyermeket nevelnek. Kántor Levente azt mondja szórakozási lehetőségeikről, a fiatalok egy ratosnyai fedett uszodába mehetnek gyermekeikkel, a fedett uszodában a kicsik lubickolhatnak, úszhatnak a meleg vízben, a kinti focipályán pedig rúghatják a labdát, szeretnének is egy falusi focicsapatot elindítani. Vágyai egyszerűek, azt szeretné, maradjon meg munkahelye s gyermekeiket tudják becsülettel felnevelni.
Az óvoda végnapjai
Péntek délelőtt a jódi óvodában csupán három kisgyermek huncutkodik, s mielőtt hazamennének, még megesznek az udvaron egy-egy gyermeknapra ajándékozott fagylaltot. A vegyes, azaz több korosztályú, de magyar nyelvű csoportba tizenegy gyermek jár, köztük román anyanyelvűek is. A nagy többség vegyes családból származik, mindösszesen egy gyermeknek magyar az édesanyja s az édesapja egyaránt. Domokos Ildikó óvónő vázolja, ez az utolsó jódi tanév (2013 őszétől bezárt az óvoda – szerk.), már csak hat gyermek maradt, s annyi nem elég egy önálló csoporthoz, ezért Ratosnyán indítanak egy szintén magyar nyelvű csoportot. Tizenhét éve dolgozik itt pedagógusként, amikor idekerült, még harminchat gyermek volt a jódi csoportban. A templom s az iskola közül Jódon már csak az előbbi maradt, a falu s egyben a környék utolsó magyar intézménye az egyház. A többség, mintegy kétszáz lélek református, félszázan katolikusok. Jódon a református templom melletti parokiális központban gyermekek és felnőttek, fiatalok és idősek számára szervez közösségi programokat Nagy Ferenc református szórványlelkész és felesége, Nagy Edit kántor. A környék több településén szolgáló tiszteletes szerint a jódi helyzet is hasonló más szórványbeli állapotokhoz, azaz esketni, keresztelni alig kell, s az ritka, hogy egy-egy ifjú párból feleség és férj egyaránt magyar anyanyelvű legyen, az elmúlt négy-öt évben erre nem is volt példa. A református templom szomszédságában, a patak bal oldalán lévő kis katolikus templomban kéthetente tart szentmisét Márton István gödemesterházi római katolikus plébános. A két, egymás szomszédságában lévő templomot csupán a Jód pataka választja el, mely rendületlenül csobog, mintha völgyében minden a legnagyobb rendben lenne.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 10.
Országos szinten hiánypótló: agrármérnök-képzés magyar nyelven a Sapientián
A nemrég lezárult tanév jelentősebb megvalósításairól, valamint a Sapientiára felvételiző diákokra váró kínálatról számolt be szerdai sajtótájékoztatóján a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának a vezetősége. Újdonság, hogy ősztől magyar nyelvű agrármérnökképzést indít az egyetem Sepsiszentgyörgyön, ami országos szinten hiányszaknak számít.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora az idei év legnagyobb megvalósításának nevezte, hogy sikerült megszerezni az agrármérnök szak indításának a jogát, illetve az ideiglenes működési engedélyt. Szintén említésre méltó újdonság, hogy együttműködést írtak alá a budapesti Corvinus Egyetemmel, aminek köszönhetően közös közgazdász-mesterképzés fog zajlani Csíkszeredában. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók végzéskor két oklevelet kapnak, egyiket a Sapientia, a másikat a Corvinus részéről. Ezt az együttműködést a többi mesterképzés esetében is szeretnék megvalósítani. Dr. Kelemen András dékán beszámolójából kiderült, hogy a Sapientia diákjai az elmúlt tanév során nemcsak hazai, hanem számos világversenyen is kiválóan szerepeltek.
Az újonnan induló agrármérnök- képzés kapcsán dr. Székely Gyula rektorhelyettes kifejtette, Sepsiszentgyörgyön az egykori Gámán János szakközépiskola épületét a helyi önkormányzat tíz évre bérmentesen az egyetem rendelkezésére bocsátotta, a területtel együtt. A felújítási munkálatokat hamarosan befejezik, felszerelték a szaklaboratóriumokat, megvásárolták a mezőgazdasági gépeket és bérbe vettek egy területet, ahol tangazdaságot alakítanak ki, ott zajlik majd a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt mintegy első lépésként, ugyanis azt tervezik, hogy egy jóval nagyobb területet vásárolnak erre a célra. Az új szak a marosvásárhelyi karhoz tartozik, a kertészmérnöki tanszék koordinálja. Harminc hely várja a jelentkezőket, ebből 25 tandíjmentes, öt tandíj-hozzájárulásos.
Erdélyben is el tudnak helyezkedni a végzettek
A sajtótájékoztatón a hallgatók elhelyezkedési lehetőségeiről is szó esett. A villamosmérnöki tanszék vezetője, dr. Domokos József szerint a végzőseik szinte mind a szakterületükön dolgoznak, és egyre több Marosvásárhely környéki cég jelez vissza, hogy hasznos munkaerőnek bizonyulnak az itt képzett szakemberek. Mint mondta, több kolozsvári, szebeni cégről tudnak, amelyek a környéken nyitnak munkapontot, és villamosmérnökökre van szükségük, tehát a hallgatók számára Erdélyben is biztosított a munka.
Dr. Pásztor Judit adjunktus, a gépészmérnöki tanszék képviselője elégedetten nyugtázta: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy végzőseik nagy része az egyetem elvégzése után azonnal munkába áll, és a szakmában talál állást.
Dr. Nyárádi Imre István, a kertészmérnöki tanszék adjunktusa elmondta, a kertészmérnöki és tájépítészeti szak után az agrármérnöki szakkal egyre jobban kiteljesedik az egyetem által kínált agrárképzési paletta, ugyanakkor az erre szakosodó diákoknak növény-orvosi mesteri képzést is biztosítanak. A hallgatók gyakorlati képzését illetően óriási előny, hogy a marosvásárhelyi campus területén egy közel húszhektáros tangazdaság áll rendelkezésre, ahol a kertészmérnöki szakmát választók zöldségeket, szőlőt, gyógynövényeket termesztenek, különböző technikákkal kísérletezhetnek.
Évről évre nagyobb az érdeklődés az informatika szak iránt, hiszen minden jel arra utal, hogy ez a szakma biztos megélhetést szavatol a végzősöknek – hangsúlyozta dr. Kátai Zoltán, a matematika- informatika tanszék vezetője.
– 2014 szeptemberétől Angliában első osztálytól programozást tanítanak a gyermekeknek. Ez a jövő. Nemcsak külföldön, hanem Romániában és Erdélyben is nagyon sok programozót keresnek a cégek, óriási igény van erre – mutatott rá a tanszékvezető, aki szerint a lányok sem kellene idegenkedjenek ettől a szakmától, mi több, aki érdeklődik az informatika iránt, annak már kilencedik osztályban ajánlott ilyen típusú középiskolai képzést választani. Hozzátette, az egyetemen folyamatosan próbálják frissíteni a tantervet, mivel köztudott, hogy ezen a területen lépést kell tartani az újdonságokkal.
Jövő héten rajtol a beiratkozás
A beiratkozás július 13-18. között zajlik a marosvásárhelyi campusban, hétköznapokon 9-16, szombaton 9-14 óra között várják a jelentkezőket. Az újonnan induló agrármérnöki, illetve a kertészmérnöki és tájépítészeti szakra Sepsiszentgyörgyön is be lehet iratkozni a Csíki utca 50. szám alatti munkaponton a fent említett program szerint. A tandíj a tavalyhoz képest nem változott. A felvételivel kapcsolatos részletek a www.ms.sapientia.ro honlapon olvashatók.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
A nemrég lezárult tanév jelentősebb megvalósításairól, valamint a Sapientiára felvételiző diákokra váró kínálatról számolt be szerdai sajtótájékoztatóján a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának a vezetősége. Újdonság, hogy ősztől magyar nyelvű agrármérnökképzést indít az egyetem Sepsiszentgyörgyön, ami országos szinten hiányszaknak számít.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora az idei év legnagyobb megvalósításának nevezte, hogy sikerült megszerezni az agrármérnök szak indításának a jogát, illetve az ideiglenes működési engedélyt. Szintén említésre méltó újdonság, hogy együttműködést írtak alá a budapesti Corvinus Egyetemmel, aminek köszönhetően közös közgazdász-mesterképzés fog zajlani Csíkszeredában. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók végzéskor két oklevelet kapnak, egyiket a Sapientia, a másikat a Corvinus részéről. Ezt az együttműködést a többi mesterképzés esetében is szeretnék megvalósítani. Dr. Kelemen András dékán beszámolójából kiderült, hogy a Sapientia diákjai az elmúlt tanév során nemcsak hazai, hanem számos világversenyen is kiválóan szerepeltek.
Az újonnan induló agrármérnök- képzés kapcsán dr. Székely Gyula rektorhelyettes kifejtette, Sepsiszentgyörgyön az egykori Gámán János szakközépiskola épületét a helyi önkormányzat tíz évre bérmentesen az egyetem rendelkezésére bocsátotta, a területtel együtt. A felújítási munkálatokat hamarosan befejezik, felszerelték a szaklaboratóriumokat, megvásárolták a mezőgazdasági gépeket és bérbe vettek egy területet, ahol tangazdaságot alakítanak ki, ott zajlik majd a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt mintegy első lépésként, ugyanis azt tervezik, hogy egy jóval nagyobb területet vásárolnak erre a célra. Az új szak a marosvásárhelyi karhoz tartozik, a kertészmérnöki tanszék koordinálja. Harminc hely várja a jelentkezőket, ebből 25 tandíjmentes, öt tandíj-hozzájárulásos.
Erdélyben is el tudnak helyezkedni a végzettek
A sajtótájékoztatón a hallgatók elhelyezkedési lehetőségeiről is szó esett. A villamosmérnöki tanszék vezetője, dr. Domokos József szerint a végzőseik szinte mind a szakterületükön dolgoznak, és egyre több Marosvásárhely környéki cég jelez vissza, hogy hasznos munkaerőnek bizonyulnak az itt képzett szakemberek. Mint mondta, több kolozsvári, szebeni cégről tudnak, amelyek a környéken nyitnak munkapontot, és villamosmérnökökre van szükségük, tehát a hallgatók számára Erdélyben is biztosított a munka.
Dr. Pásztor Judit adjunktus, a gépészmérnöki tanszék képviselője elégedetten nyugtázta: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy végzőseik nagy része az egyetem elvégzése után azonnal munkába áll, és a szakmában talál állást.
Dr. Nyárádi Imre István, a kertészmérnöki tanszék adjunktusa elmondta, a kertészmérnöki és tájépítészeti szak után az agrármérnöki szakkal egyre jobban kiteljesedik az egyetem által kínált agrárképzési paletta, ugyanakkor az erre szakosodó diákoknak növény-orvosi mesteri képzést is biztosítanak. A hallgatók gyakorlati képzését illetően óriási előny, hogy a marosvásárhelyi campus területén egy közel húszhektáros tangazdaság áll rendelkezésre, ahol a kertészmérnöki szakmát választók zöldségeket, szőlőt, gyógynövényeket termesztenek, különböző technikákkal kísérletezhetnek.
Évről évre nagyobb az érdeklődés az informatika szak iránt, hiszen minden jel arra utal, hogy ez a szakma biztos megélhetést szavatol a végzősöknek – hangsúlyozta dr. Kátai Zoltán, a matematika- informatika tanszék vezetője.
– 2014 szeptemberétől Angliában első osztálytól programozást tanítanak a gyermekeknek. Ez a jövő. Nemcsak külföldön, hanem Romániában és Erdélyben is nagyon sok programozót keresnek a cégek, óriási igény van erre – mutatott rá a tanszékvezető, aki szerint a lányok sem kellene idegenkedjenek ettől a szakmától, mi több, aki érdeklődik az informatika iránt, annak már kilencedik osztályban ajánlott ilyen típusú középiskolai képzést választani. Hozzátette, az egyetemen folyamatosan próbálják frissíteni a tantervet, mivel köztudott, hogy ezen a területen lépést kell tartani az újdonságokkal.
Jövő héten rajtol a beiratkozás
A beiratkozás július 13-18. között zajlik a marosvásárhelyi campusban, hétköznapokon 9-16, szombaton 9-14 óra között várják a jelentkezőket. Az újonnan induló agrármérnöki, illetve a kertészmérnöki és tájépítészeti szakra Sepsiszentgyörgyön is be lehet iratkozni a Csíki utca 50. szám alatti munkaponton a fent említett program szerint. A tandíj a tavalyhoz képest nem változott. A felvételivel kapcsolatos részletek a www.ms.sapientia.ro honlapon olvashatók.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 16.
Elkezdte tevékenységét a Vályi Gyula Matematikai Társaság
Megnyitotta idei tevékenységi körét a Vályi Gyula Matematikai Társaság, amelyet a neves marosvásárhelyi matematikus, egyetemi tanár elhunytának 103. évfordulója alkalmából szerveztek meg idén. Átadták a legkiemelkedőbb matematikai eredményeket elért diáknak járó Vályi Gyula emlékdíjat is.
Az ünnepség a 2012-ben a Vályi Gyula Matematikai Társaság támogatásával emelt szobornál koszorúzással kezdődött, majd a matematikus Bolyai Farkas Gimnázium udvarán elhelyezett emléktáblájánál is koszorúzással folytatódott. Ezután az iskola amfiteátrumában gyűltek össze az ünneplők és a társaság matematikai körein, versenyein részt vevő diákok. Domokos József, a Vályi Gyula Matematikai Társaság elnöke tekintett vissza a szervezet elmúlt évi tevékenységeire, illetve Szabó Zoltán Jöjjünk versenyezni című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Sebestyén Júlia tanárnő a Vályi Gyula emlékdíjról beszélt, amelyet Sebestyén Dénes ajánlására hoztak létre a matematikus elhunytának századik évfordulóján. Az emlékérmét, amelyet a Kántor család tervezett, minden évben egy gyerek kaphatja meg, az, aki a legtöbb matematikai versenyen a legjobb eredményeket érte el – magyarázta a tanárnő. Ebben az évben Bartha Zágoni Bernadettet illette meg az emlékdíj és a vele járó ajándék. A nyertes számos országos, nemzetközi, illetve megyei matematikai versenyen első helyezést ért el.
„Nagyon szoros volt a verseny, összesen tíz pályázó közül kellett választani, az első helyezettel fej fej mellett haladt Kiss Anita is, az emlékdíj tavalyi nyertese, de idén csak második lett. A harmadik hely pedig Osváth Katalint illette meg ebben az évben – mondta a társaság elnöke, Domokos József, majd átadta a nyerteseknek, valamint a résztvevőknek járó díjakat.
A Vályi Gyula Matematikakör 5–8. osztályos tanulóknak szervez tevékenységeket, heti rendszerességgel tart matematikai köröket, jövő áprilisban pedig megszervezik a 23. Vályi Gyula Emlékverseny Diákkonferenciát is, illetve a tantárgyversenyek megyei szakaszának győztesei számára felkészítő tábort, a Sapientia – EMTE támogatásával pedig Erdős-Neumann matematikai tevékenységet is szerveznek 9-12. osztályosok számára – részletezte a terveket lapunknak Domokos József. „Csak a tanórákon való felkészülés nem lenne elég ahhoz, hogy kimagasló eredményeket érjenek el a diákok a különböző versenyeken, ezért fontosak ezek a foglalkozások” – tette hozzá az elnök. Összesen tizenhat matematikatanár foglalkozik a gyerekekkel, általában húszfős csoportokban, de volt, hogy negyvenen is feliratkoztak egy-egy körre, főleg az ötödikesek körében népszerű a tevékenység.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
Megnyitotta idei tevékenységi körét a Vályi Gyula Matematikai Társaság, amelyet a neves marosvásárhelyi matematikus, egyetemi tanár elhunytának 103. évfordulója alkalmából szerveztek meg idén. Átadták a legkiemelkedőbb matematikai eredményeket elért diáknak járó Vályi Gyula emlékdíjat is.
Az ünnepség a 2012-ben a Vályi Gyula Matematikai Társaság támogatásával emelt szobornál koszorúzással kezdődött, majd a matematikus Bolyai Farkas Gimnázium udvarán elhelyezett emléktáblájánál is koszorúzással folytatódott. Ezután az iskola amfiteátrumában gyűltek össze az ünneplők és a társaság matematikai körein, versenyein részt vevő diákok. Domokos József, a Vályi Gyula Matematikai Társaság elnöke tekintett vissza a szervezet elmúlt évi tevékenységeire, illetve Szabó Zoltán Jöjjünk versenyezni című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Sebestyén Júlia tanárnő a Vályi Gyula emlékdíjról beszélt, amelyet Sebestyén Dénes ajánlására hoztak létre a matematikus elhunytának századik évfordulóján. Az emlékérmét, amelyet a Kántor család tervezett, minden évben egy gyerek kaphatja meg, az, aki a legtöbb matematikai versenyen a legjobb eredményeket érte el – magyarázta a tanárnő. Ebben az évben Bartha Zágoni Bernadettet illette meg az emlékdíj és a vele járó ajándék. A nyertes számos országos, nemzetközi, illetve megyei matematikai versenyen első helyezést ért el.
„Nagyon szoros volt a verseny, összesen tíz pályázó közül kellett választani, az első helyezettel fej fej mellett haladt Kiss Anita is, az emlékdíj tavalyi nyertese, de idén csak második lett. A harmadik hely pedig Osváth Katalint illette meg ebben az évben – mondta a társaság elnöke, Domokos József, majd átadta a nyerteseknek, valamint a résztvevőknek járó díjakat.
A Vályi Gyula Matematikakör 5–8. osztályos tanulóknak szervez tevékenységeket, heti rendszerességgel tart matematikai köröket, jövő áprilisban pedig megszervezik a 23. Vályi Gyula Emlékverseny Diákkonferenciát is, illetve a tantárgyversenyek megyei szakaszának győztesei számára felkészítő tábort, a Sapientia – EMTE támogatásával pedig Erdős-Neumann matematikai tevékenységet is szerveznek 9-12. osztályosok számára – részletezte a terveket lapunknak Domokos József. „Csak a tanórákon való felkészülés nem lenne elég ahhoz, hogy kimagasló eredményeket érjenek el a diákok a különböző versenyeken, ezért fontosak ezek a foglalkozások” – tette hozzá az elnök. Összesen tizenhat matematikatanár foglalkozik a gyerekekkel, általában húszfős csoportokban, de volt, hogy negyvenen is feliratkoztak egy-egy körre, főleg az ötödikesek körében népszerű a tevékenység.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
2016. november 10.
Harc a Bákó megyében lévő területekért
Három volt közbirtokossági elnök hívja fel ismételten a csíki közösségek figyelmét: az egykor a közbirtokosságok tulajdonába tartozó erdőket és legelőket még mindig nem kapták vissza teljes mértékben. Főként azokról van szó, amelyek Bákó megyében találhatók.
A közbirtokosságok újraalakulása után tizenhat évvel még számtalan közbirtokosság kell szembesüljön azzal, hogy a területek államosítása előtti időszakból (1949) származó, területeket igazoló aktáikat vagy semmibe vették, vagy egyenesen eltűntették a dossziékból – ez derült ki, amikor Domokos Józseffel, a csíkcsomortáni közbirtokosság korábbi elnökével, Sántha Pál Vilmossal, a csíkpálfalvi közbirtokosság volt elnökével, valamint Lázár Elemérrel, a csíkdelnei közbirtokosság korábbi elnökével beszélgettünk. A 2000-ből származó 1-es törvény alapján újraalakult közbirtokosságok megválasztott vezetőinek vagy éppen az elnökséget felvállaló személyeknek nem volt könnyű dolguk, talán az újraindulás évei voltak a legnehezebbek. A közbirtokosságok semmilyen anyagi tőkével nem rendelkeztek, újra össze kellett írni a taglistát, tisztázni a jogok számát és az ezekre jogosultak kilétét.
„Jó két és fél esztendő múlt el addig, amíg intézményi szinten az erdészeti minisztérium beleegyezett abba, hogy az erdőket visszaadják. Addig a törvény létezett, de az átadással a minisztérium várt. A mi közbirtokosságunk az itteni erdészeti hivatallal nem volt rossz viszonyban, viszont ők nem adhatták át, tekintettel arra, hogy a felsőbb szervek, az erdészeti minisztérium nem engedélyezte. Ezek voltak a nagy problémáink az első körben. Amikor az erdészet fokozatosan kezdte átadni egy részét, kezdődtek az adminisztrációs szervekkel a huzavonák. A helyi bizottságok és a polgármesteri hivatalok kellett átadják az igazolásokat, és ebből adódtak a további nehézségek. A Csíki-havasok nyúlványában lévő közbirtokosságok mindegyikének volt területe Bákó megyében. Itt mind a polgármesteri hivatalnál, mind az erdészetnél ellenállásba akadtunk. Például a csíkpálfalvi közbirtokosságnak mai napig több mint százharminc hektár erdőt nem adtak, és nem is akarnak visszaadni” – mutatott rá Sántha Pál Vilmos.
Sántha Pál Vilmos szerint az újrainduláskor nagyon nehezen szedték össze ismét az iratokat, mivel annak idején nem volt minden letéve a levéltárba. Olyan is volt, hogy megsemmisítették a dokumentumokat. „Két és fél éves munkát igényelt a dokumentumok összegyűjtése, és semmiféle látszata nem volt a tagság, a külvilág szempontjából. A legtöbb munka és a legkevesebb eredmény akkor volt. Nehéz idők voltak.” Domokos József hozzátette: „a legrosszabb az volt, hogy a törvény kihozott egy metodológiát, hogy hogyan kell visszaadni a területeket. De jöttek rá a kormányhatározatok, a sürgősségi kormányrendeletek, a prefektusi rendeletek, a megyei tanács, a helyi földosztó bizottságnak a rendeletei, amelyek egyszerűen átszegték azt, amit a törvény kimondott. Éjjeleken keresztül állítottuk össze a dokumentációt, a mellékleteket, amikor odamentünk, kitalálták, hogy nem jó, nem teljes, mert bejött egy másik rendelet. Két év után annyira jutottunk, hogy le tudtunk ülni a bákói erdészeti igazgatóság vezetőivel. A negyedfélmegye közbirtokosságainak elnökei bevonultak, tőlük jött a gazdasági igazgató, a technikai igazgató és az országos erdőalap elnöke. Velük tárgyaltunk, mondták, hogy nincsenek területeik, és ha van is, az nem volt a miénk. Az egyik kollégánk hozott magával egy olyan területet igazoló dokumentumot, amelyen rajta volt az Osztrák–Magyar Monarchia pecsétje, kitette az asztalra, és mondta, nincs amit szökjenek, mert nekünk van ilyenünk, de nekik nincs. Azzal ők felálltak az asztal mellől, és adtuk a menést a jövésért.”
Az egykori elnökök rámutattak, a bákói Ágas község adminisztrációs területén levő legelők helyzete sem jobb, van, amelyiket tudja használni a közbirtokosság, de nincsenek átadva, a helyzet elég felemás. Kérdésünkre, hogy mekkora területekről van szó, elmondták, közbirtokosságonként több mint száz hektárról lehet beszélni. „Még nagy területek vannak. Volt, hogy az ottani hivatalnál személycsere történt, és azt mondták, nincs semmiféle aktánk leadva ott. El kellett hát dönteni, hogy pereskedünk, hogy ekkor és ekkor leadtunk minden egyes dokumentumot, vagy húzzuk az időt, amiből nem biztos, hogy valamikor is lesz valami. A legnagyobb területünknek még a telekkönyvi kivonatát is eltüntették” – panaszkodott Sántha.
Lázár Elemér volt ebben az időszakban a delnei közbirtokosság elnöke, mint mondta, ők is hasonló problémákkal küszködtek. „A visszaszolgáltatással állandóan valami kiutat kerestek. Ösvényt kellett verjünk, és úgy sem tudtunk zöld ágra vergődni a megyén túli területekkel. A megyésítéssel Erdély területéből lefaragtak, ezt mindenki tudja. Teljes kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, addig járattak, amíg akartak ilyen vagy olyan okkal, és nem szolgáltatták vissza a területeinket. Delnének olyan tiszta nyilvántartása volt 1947-ig, annyira pontos térképekkel, telekkönyvi kivonatokkal mellékelve, és hiába vittük azokat, nem is ismerték a telekkönyvet. Ez volt a legszomorúbb.”
A volt közbirtokossági elnökök arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy még mindig nagy problémák vannak a területek visszaszolgáltatását illetően, és noha használják a területeket, de nincs a közbirtokosságok birtokába helyezve, nem rendelkeznek teljes mértékben a területek fölött. Hangsúlyozzák, noha szélmalomharcnak tűnik, nem szabad feladni, harcolni kell a területekért.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Három volt közbirtokossági elnök hívja fel ismételten a csíki közösségek figyelmét: az egykor a közbirtokosságok tulajdonába tartozó erdőket és legelőket még mindig nem kapták vissza teljes mértékben. Főként azokról van szó, amelyek Bákó megyében találhatók.
A közbirtokosságok újraalakulása után tizenhat évvel még számtalan közbirtokosság kell szembesüljön azzal, hogy a területek államosítása előtti időszakból (1949) származó, területeket igazoló aktáikat vagy semmibe vették, vagy egyenesen eltűntették a dossziékból – ez derült ki, amikor Domokos Józseffel, a csíkcsomortáni közbirtokosság korábbi elnökével, Sántha Pál Vilmossal, a csíkpálfalvi közbirtokosság volt elnökével, valamint Lázár Elemérrel, a csíkdelnei közbirtokosság korábbi elnökével beszélgettünk. A 2000-ből származó 1-es törvény alapján újraalakult közbirtokosságok megválasztott vezetőinek vagy éppen az elnökséget felvállaló személyeknek nem volt könnyű dolguk, talán az újraindulás évei voltak a legnehezebbek. A közbirtokosságok semmilyen anyagi tőkével nem rendelkeztek, újra össze kellett írni a taglistát, tisztázni a jogok számát és az ezekre jogosultak kilétét.
„Jó két és fél esztendő múlt el addig, amíg intézményi szinten az erdészeti minisztérium beleegyezett abba, hogy az erdőket visszaadják. Addig a törvény létezett, de az átadással a minisztérium várt. A mi közbirtokosságunk az itteni erdészeti hivatallal nem volt rossz viszonyban, viszont ők nem adhatták át, tekintettel arra, hogy a felsőbb szervek, az erdészeti minisztérium nem engedélyezte. Ezek voltak a nagy problémáink az első körben. Amikor az erdészet fokozatosan kezdte átadni egy részét, kezdődtek az adminisztrációs szervekkel a huzavonák. A helyi bizottságok és a polgármesteri hivatalok kellett átadják az igazolásokat, és ebből adódtak a további nehézségek. A Csíki-havasok nyúlványában lévő közbirtokosságok mindegyikének volt területe Bákó megyében. Itt mind a polgármesteri hivatalnál, mind az erdészetnél ellenállásba akadtunk. Például a csíkpálfalvi közbirtokosságnak mai napig több mint százharminc hektár erdőt nem adtak, és nem is akarnak visszaadni” – mutatott rá Sántha Pál Vilmos.
Sántha Pál Vilmos szerint az újrainduláskor nagyon nehezen szedték össze ismét az iratokat, mivel annak idején nem volt minden letéve a levéltárba. Olyan is volt, hogy megsemmisítették a dokumentumokat. „Két és fél éves munkát igényelt a dokumentumok összegyűjtése, és semmiféle látszata nem volt a tagság, a külvilág szempontjából. A legtöbb munka és a legkevesebb eredmény akkor volt. Nehéz idők voltak.” Domokos József hozzátette: „a legrosszabb az volt, hogy a törvény kihozott egy metodológiát, hogy hogyan kell visszaadni a területeket. De jöttek rá a kormányhatározatok, a sürgősségi kormányrendeletek, a prefektusi rendeletek, a megyei tanács, a helyi földosztó bizottságnak a rendeletei, amelyek egyszerűen átszegték azt, amit a törvény kimondott. Éjjeleken keresztül állítottuk össze a dokumentációt, a mellékleteket, amikor odamentünk, kitalálták, hogy nem jó, nem teljes, mert bejött egy másik rendelet. Két év után annyira jutottunk, hogy le tudtunk ülni a bákói erdészeti igazgatóság vezetőivel. A negyedfélmegye közbirtokosságainak elnökei bevonultak, tőlük jött a gazdasági igazgató, a technikai igazgató és az országos erdőalap elnöke. Velük tárgyaltunk, mondták, hogy nincsenek területeik, és ha van is, az nem volt a miénk. Az egyik kollégánk hozott magával egy olyan területet igazoló dokumentumot, amelyen rajta volt az Osztrák–Magyar Monarchia pecsétje, kitette az asztalra, és mondta, nincs amit szökjenek, mert nekünk van ilyenünk, de nekik nincs. Azzal ők felálltak az asztal mellől, és adtuk a menést a jövésért.”
Az egykori elnökök rámutattak, a bákói Ágas község adminisztrációs területén levő legelők helyzete sem jobb, van, amelyiket tudja használni a közbirtokosság, de nincsenek átadva, a helyzet elég felemás. Kérdésünkre, hogy mekkora területekről van szó, elmondták, közbirtokosságonként több mint száz hektárról lehet beszélni. „Még nagy területek vannak. Volt, hogy az ottani hivatalnál személycsere történt, és azt mondták, nincs semmiféle aktánk leadva ott. El kellett hát dönteni, hogy pereskedünk, hogy ekkor és ekkor leadtunk minden egyes dokumentumot, vagy húzzuk az időt, amiből nem biztos, hogy valamikor is lesz valami. A legnagyobb területünknek még a telekkönyvi kivonatát is eltüntették” – panaszkodott Sántha.
Lázár Elemér volt ebben az időszakban a delnei közbirtokosság elnöke, mint mondta, ők is hasonló problémákkal küszködtek. „A visszaszolgáltatással állandóan valami kiutat kerestek. Ösvényt kellett verjünk, és úgy sem tudtunk zöld ágra vergődni a megyén túli területekkel. A megyésítéssel Erdély területéből lefaragtak, ezt mindenki tudja. Teljes kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, addig járattak, amíg akartak ilyen vagy olyan okkal, és nem szolgáltatták vissza a területeinket. Delnének olyan tiszta nyilvántartása volt 1947-ig, annyira pontos térképekkel, telekkönyvi kivonatokkal mellékelve, és hiába vittük azokat, nem is ismerték a telekkönyvet. Ez volt a legszomorúbb.”
A volt közbirtokossági elnökök arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy még mindig nagy problémák vannak a területek visszaszolgáltatását illetően, és noha használják a területeket, de nincs a közbirtokosságok birtokába helyezve, nem rendelkeznek teljes mértékben a területek fölött. Hangsúlyozzák, noha szélmalomharcnak tűnik, nem szabad feladni, harcolni kell a területekért.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. június 12.
Az erdélyi közösséget erősítő nemzedék
A tizenharmadik végzős generációt búcsúztatták szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán, s ezzel idén is a legszebb, legfelemelőbb és a hallgatók számára a legemlékezetesebb napját élte meg az intézmény. Az ünnepélynek részesei voltak a végzősök virágcsokrokkal érkező szülei és hozzátartozói, akik hittek és bíztak abban, hogy gyermekeiket a boldoguláshoz szükséges legjobb tudással tarisznyálták fel.
Legyetek nyitottak, bölcsek és befogadók a jóra!
Hogy kivétel nélkül minden diák mennyire fontos volt az egyetemnek s a közösségnek, jelzi, hogy miközben az ünneplőbe öltözött aulába szakonként érkeztek a ballagó évfolyamok, minden végzős neve elhangzott. Ki tapssal, ki könnyező szemmel fogadta a legnagyobb kincset jelentő ifjakat. A történelmi magyar egyházak képviselői tanévzáró istentiszteletet tartottak, imában köszönték meg azokat az áldásokat, amelyek a hallgatókat végigkísérték, s amelyek hozzájárultak a gyarapodáshoz, a tudáshoz, a bölcsességhez, a tökéletesebb emberré váláshoz. Ugyanakkor hálájukat fejezték ki az imádságos háttérért, a családért, amely feltétele volt a tanulásnak, a diákévek alatt felhalmozott emlékeknek, megélt szerelmeknek, az együtt töltött emlékezetes perceknek. A bukások, a csalódások, a sikertelenségek is részei voltak a diákéveknek, az áthidalásukra és leküzdésükre hitre, bizalomra és reménységre volt szükség. Arra kérték Istent, hogy a nagy kihívások és az út elején álló fiatalok nyitottak legyenek és befogadók minden jóra, hogy ne szégyelljék Istenhez fordulni segítségért, bölcsességért.
Az összegyűjtött téglákból épül katedrális
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja köszöntötte a végzősöket és hozzátartozóikat, majd felkérte a hallgatóságot, hogy némán emlékezzenek meg a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Lóránt egyetemi docensről, a kertészeti tanszék vezetőjéről és Márk András hallgatóról. A dékán megköszönte a tanári kar áldozatos munkáját, a diákoknak, hogy a Sapientiát választották, a szülőknek, hogy rájuk bízták gyerekeik felsőfokú oktatását. Ha valamit ki kellene emelni a végzősök teljesítményéből, az mindenképpen az általuk elért számtalan szakmai siker lenne. A dékán szólt arról, hogy nehéz tanévet zárnak, de ha eszébe jut az a csíki mondás, hogy nincs is hideg, csak gyenge ember, akkor erős emberek vehetik az akadályokat. A dékán egy személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal, elmondta, hogy egyszer egy kellemetlenség folytán este későn hagyta el az egyetem udvarát, és felajánlotta a buszmegállóban várakozó hallgatónak, hogy autóval beviszi a városba. Megkérdezte tőle, hogy miért ilyen későn megy haza az egyetemről. Mert kertészmérnök-hallgatóként mikroszkopikus metszetet kellett készítenie, ami nem nagyon sikerült, de a tanár úr biztatására addig próbálkozott, amíg jó lett. Kiderült, hogy a lány Böjte atya házában lakik a Tudor negyedben. – Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi az egyetem célja, akkor biztosan állíthatom, hogy ez, pont ez! – fogalmazott a dékán, aki elmondta, a mai ifjúság legnagyobb „betegsége”, hogy egyre inkább elveszíti optimizmusát, egyre borúlátóbb a jövőt illetően, de bizodalmát fejezte ki, hogy a végzősök az itt szerzett tudással megállják a helyüket az életben, kitartó munkával, a tanárok folytonos támogatása és irányítása mellett, a kényelmes megoldások kerülésével sikerük lesz a pályán, s az optimizmus mindig olyan mozgatórugó lesz, ami jó, megbecsült szakemberekké teszi őket. A dékán Böjte Csaba gondolataival zárta beszédét, melynek lényege, hogy Istennek célja van az emberekkel. Mert ő a téglákat nem szétdobálja, hanem bölcs szeretettel összegyűjti, és építkezik. „Belőletek épít katedrálist!”
Higgyetek magatokban, tietek a jövő!
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy rendkívül látványos fejlődést tudhat magáénak az egyetem. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy az itt folyó képzés színvonalas, a végzősök versenyképes tudással hagyják el az intézményt. Elmondta, sok fiatalt ismer, aki itt végzett, komoly szakmai tudással rendelkezik, cégeknél vezető tisztségeket töltenek be, vagy saját vállalkozást vezetnek. Az elnök azt kívánta, hogy minél többen maradjanak szülőföldjükön, találjanak munkahelyet a régióban, s alapítsanak családot, hiszen az erdélyi magyar közösségnek szüksége van rájuk. Szükség van a fiatalos lendületre, a jól képzett szakemberekre, az új látásmódra, az ötletekre. A ballagás napja legyen a hála és a köszönet napja is azok iránt, akik segítettek, a szülőknek, akik anyagi erőfeszítést tettek azért, hogy gyermekeik tovább tanulhassanak. Végül a fiataloknak szólt a bátorító szó: Higgyetek magatokban, és legyetek bátrak, mert tietek a jövő! – fogalmazott az elnök.
Köszöntések és himnuszok
A ballagási ünnepségen a tanszékvezetők és oktatók köszöntötték a hallgatókat és hozzátartozóikat: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Fazakas Csaba, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kupán Pál, a Matematika–informatika Tanszék oktatója, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék vezetője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője.
Nagy sikerrel lépett fel a Sapientia EMTE néptánccsoportja, amely györgyfalvi táncokat adott elő. Megható momentuma volt a ballagásnak Nyitó Anetta informatikushallgató előadásában Ambrus Ádám gitárkíséretével elhangzó Kell még egy szó című dal, melyet hosszas tapssal, az emberi nagyság és kitartás előtti főhajtással üdvözölt a hallgatóság.
A ballagó diákok nevében Kovács Szabina Zsuzsanna búcsúzott a tanároktól és a diáktársaktól, míg Ferencz Katalin a hallgatói önkormányzat nevében mondott búcsúbeszédet.
A hagyományhoz híven, a végzős évfolyamok felelősei búzakalászokat adtak át a következő generációnak.
A ballagási ünnepség a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
MEZEY SAROLTA Népújság (Marosvásárhely)
A tizenharmadik végzős generációt búcsúztatták szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán, s ezzel idén is a legszebb, legfelemelőbb és a hallgatók számára a legemlékezetesebb napját élte meg az intézmény. Az ünnepélynek részesei voltak a végzősök virágcsokrokkal érkező szülei és hozzátartozói, akik hittek és bíztak abban, hogy gyermekeiket a boldoguláshoz szükséges legjobb tudással tarisznyálták fel.
Legyetek nyitottak, bölcsek és befogadók a jóra!
Hogy kivétel nélkül minden diák mennyire fontos volt az egyetemnek s a közösségnek, jelzi, hogy miközben az ünneplőbe öltözött aulába szakonként érkeztek a ballagó évfolyamok, minden végzős neve elhangzott. Ki tapssal, ki könnyező szemmel fogadta a legnagyobb kincset jelentő ifjakat. A történelmi magyar egyházak képviselői tanévzáró istentiszteletet tartottak, imában köszönték meg azokat az áldásokat, amelyek a hallgatókat végigkísérték, s amelyek hozzájárultak a gyarapodáshoz, a tudáshoz, a bölcsességhez, a tökéletesebb emberré váláshoz. Ugyanakkor hálájukat fejezték ki az imádságos háttérért, a családért, amely feltétele volt a tanulásnak, a diákévek alatt felhalmozott emlékeknek, megélt szerelmeknek, az együtt töltött emlékezetes perceknek. A bukások, a csalódások, a sikertelenségek is részei voltak a diákéveknek, az áthidalásukra és leküzdésükre hitre, bizalomra és reménységre volt szükség. Arra kérték Istent, hogy a nagy kihívások és az út elején álló fiatalok nyitottak legyenek és befogadók minden jóra, hogy ne szégyelljék Istenhez fordulni segítségért, bölcsességért.
Az összegyűjtött téglákból épül katedrális
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja köszöntötte a végzősöket és hozzátartozóikat, majd felkérte a hallgatóságot, hogy némán emlékezzenek meg a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Lóránt egyetemi docensről, a kertészeti tanszék vezetőjéről és Márk András hallgatóról. A dékán megköszönte a tanári kar áldozatos munkáját, a diákoknak, hogy a Sapientiát választották, a szülőknek, hogy rájuk bízták gyerekeik felsőfokú oktatását. Ha valamit ki kellene emelni a végzősök teljesítményéből, az mindenképpen az általuk elért számtalan szakmai siker lenne. A dékán szólt arról, hogy nehéz tanévet zárnak, de ha eszébe jut az a csíki mondás, hogy nincs is hideg, csak gyenge ember, akkor erős emberek vehetik az akadályokat. A dékán egy személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal, elmondta, hogy egyszer egy kellemetlenség folytán este későn hagyta el az egyetem udvarát, és felajánlotta a buszmegállóban várakozó hallgatónak, hogy autóval beviszi a városba. Megkérdezte tőle, hogy miért ilyen későn megy haza az egyetemről. Mert kertészmérnök-hallgatóként mikroszkopikus metszetet kellett készítenie, ami nem nagyon sikerült, de a tanár úr biztatására addig próbálkozott, amíg jó lett. Kiderült, hogy a lány Böjte atya házában lakik a Tudor negyedben. – Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi az egyetem célja, akkor biztosan állíthatom, hogy ez, pont ez! – fogalmazott a dékán, aki elmondta, a mai ifjúság legnagyobb „betegsége”, hogy egyre inkább elveszíti optimizmusát, egyre borúlátóbb a jövőt illetően, de bizodalmát fejezte ki, hogy a végzősök az itt szerzett tudással megállják a helyüket az életben, kitartó munkával, a tanárok folytonos támogatása és irányítása mellett, a kényelmes megoldások kerülésével sikerük lesz a pályán, s az optimizmus mindig olyan mozgatórugó lesz, ami jó, megbecsült szakemberekké teszi őket. A dékán Böjte Csaba gondolataival zárta beszédét, melynek lényege, hogy Istennek célja van az emberekkel. Mert ő a téglákat nem szétdobálja, hanem bölcs szeretettel összegyűjti, és építkezik. „Belőletek épít katedrálist!”
Higgyetek magatokban, tietek a jövő!
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy rendkívül látványos fejlődést tudhat magáénak az egyetem. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy az itt folyó képzés színvonalas, a végzősök versenyképes tudással hagyják el az intézményt. Elmondta, sok fiatalt ismer, aki itt végzett, komoly szakmai tudással rendelkezik, cégeknél vezető tisztségeket töltenek be, vagy saját vállalkozást vezetnek. Az elnök azt kívánta, hogy minél többen maradjanak szülőföldjükön, találjanak munkahelyet a régióban, s alapítsanak családot, hiszen az erdélyi magyar közösségnek szüksége van rájuk. Szükség van a fiatalos lendületre, a jól képzett szakemberekre, az új látásmódra, az ötletekre. A ballagás napja legyen a hála és a köszönet napja is azok iránt, akik segítettek, a szülőknek, akik anyagi erőfeszítést tettek azért, hogy gyermekeik tovább tanulhassanak. Végül a fiataloknak szólt a bátorító szó: Higgyetek magatokban, és legyetek bátrak, mert tietek a jövő! – fogalmazott az elnök.
Köszöntések és himnuszok
A ballagási ünnepségen a tanszékvezetők és oktatók köszöntötték a hallgatókat és hozzátartozóikat: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Fazakas Csaba, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kupán Pál, a Matematika–informatika Tanszék oktatója, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék vezetője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője.
Nagy sikerrel lépett fel a Sapientia EMTE néptánccsoportja, amely györgyfalvi táncokat adott elő. Megható momentuma volt a ballagásnak Nyitó Anetta informatikushallgató előadásában Ambrus Ádám gitárkíséretével elhangzó Kell még egy szó című dal, melyet hosszas tapssal, az emberi nagyság és kitartás előtti főhajtással üdvözölt a hallgatóság.
A ballagó diákok nevében Kovács Szabina Zsuzsanna búcsúzott a tanároktól és a diáktársaktól, míg Ferencz Katalin a hallgatói önkormányzat nevében mondott búcsúbeszédet.
A hagyományhoz híven, a végzős évfolyamok felelősei búzakalászokat adtak át a következő generációnak.
A ballagási ünnepség a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
MEZEY SAROLTA Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 6.
Július 11–17. között lehet iratkozni
Államvizsga a Sapientián
Július a vizsgák és beiratkozások időszaka. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán július 5-én az automatizálás és alkalmazott informatika szak végzős diákjai államvizsgáztak.
Amint az államvizsgát követő sajtótájékoztatón elhangzott, július 11-étől 17-éig lehet beiratkozni az egyetemi alapképzésekre munkanapokon 9–16 óra között, a tavalyhoz hasonlóan pedig bizonyos szakokon írásbeli vizsgákat szerveznek annak érdekében, hogy felmérjék a jövendőbeli hallgatók képességeit, általános műveltségét, megelőzendő a későbbi lemorzsolódást. Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora kifejtette: a harmincegy szak alapképzésen és a tizenkét szak mesterképzésen megfelelő kínálatot nyújthat az erdélyi magyar közösség számára. A mesterképzések mellett pedig a magyarországi egyetemekkel közösen indított doktori képzések – pl. Kolozsváron – a harmadik szint kiépítését jelzik a Sapientián, ezzel az egyik cél az egyetem jövendő előadóinak utánpótlását biztosítani. Amint a rektor hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a Sapientia megkezdte a doktori iskolákat működtetni, ahhoz ugyanis számos feltételt kell teljesíteni, de a magyarországi egyetemek doktori iskoláival közösen elindítva ezt a programot, megteremtik a feltételeket a doktori képzésekhez. Újdonság, hogy magyarországi egyetemek a kihelyezett tagozatokon, vagyis az itt doktoráló fiataloknak ösztöndíjakat biztosítanak, ami azt jelenti, hogy bekapcsolhatók a tudományos kutatómunkákba is, ami a jövendő kollégák nevelését célozza. Az írásos felvételi vizsgákkal kapcsolatosan dr. Dávid László elmondta, hogy a felvételizőnek megméretési lehetőséget biztosítanak annak érdekében, hogy egy adott szinttel kerüljön be az egyetemre. „Becsületesebb, ha már a felvételi vizsga során eldöntheti, hogy a választott szak számára valóban megfelelő-e, ezáltal nem veszít el egy évet, ha menet közben ráébred, hogy
számára esetleg túl magasak a követelmények. Felmérjük a tudásukat, és ha már bejutottak, segítünk nekik felfejleszteni őket arra a szintre, hogy tudják elvégezni az egyetemet.” Amint a rektor elmondta, a meghirdetendő helyek száma a tavalyihoz képest nem változott, nagyjából picivel több mint fele műszaki jellegű szak, felénél valamivel kevesebb a humán. A tandíjmentes helyeket teljesen elfoglalják, a tandíjas helyek pedig a többi egyetemhez viszonyítva jóval olcsóbbak, mint az átlag egyetemi tandíjas helyek. Az évi 400 és 750 eurós tandíjak valójában részhozzájárulásnak tekinthetők. Az idén a megfelelő humán erőforrás hiányában még nem indítanak erdőmérnöki és építőmérnöki kart, annak ellenére, hogy tervezték; remélik, jövőre sikerül ezt a tervet is megvalósítaniuk.
Igazi egyetem hírében
Két szak diákjainak államvizsgája zajlott szerdán délelőtt, az automatizálás és az alkalmazott informatika és műszaki informatika szakon. Alkalmazott informatikusok azok a szakemberek, akik telefonokra különböző hasznos alkalmazásokat fejlesztenek, mint pl. közhasznú elektronikai vagy orvosi alkalmazásokat stb. – magyarázta a rektor. 22-en végeznek az automatizáláson és 27-en a műszaki informatikán, a számítástechnikán. A meghirdetett helyek száma 40 volt mindkét szakon, az első évben a lemorzsolódás nem volt olyan mértékű, mint az azelőtti években, amikor hozzávetőleg tizenvalahányan államvizsgáztak le sikeresen. „Az idén kimondottan jó hallgatókkal dolgoztunk. Majdnem minden hallgatónak olyan gyakorlati megvalósítás van a tarsolyában, amely egy sikeres vállalkozás kezdete lehet. Nemrég a 2007-ben végzett hallgatók tízéves találkozóján visszaköszöntek azok az elvek, amiket az egyetem adott, éspedig az itthon boldogulás lehetősége, az, hogy szülőföldjükön is érhetnek el rendkívüli megvalósításokat. A találkozón a bemutatkozások során kiderült, hogy az eltelt tíz évben a környékbeli cégek műszaki vezetését lassan a Sapientia hallgatói veszik át. Innen lesz egy egyetem igazi egyetem, ez a bizonyítéka annak, hogy érdemes volt itt tanulni” – mondta az egyetem vezetője.
A duális képzés bevezetése a cél
Felvetésünkre, hogy a kolozsvári műegyetem oktatóit is bevonták a vizsgabizottságba, megtudtuk, hogy nem lenne kötelező meghívni külső tagokat, de a nyitottságnak megvan a maga hozadéka. „Azért hívjuk meg a legjobb színvonalú műegyetemek professzorait minden évben, hogy lássák, mi történik a Sapientián. Ennek megvan az eredménye, mivel a kolozsvári műegyetem is vállalja a partnerséget bizonyos kutatásokban, ami egyben a hosszú távú együttműködés kialakításához járul hozzá. A Sapientián végzett diákok nagyon jól megállják a helyüket a cégeknél, amelyek közül egyesek hallgatóinkat már egyetemista korukban megkeresik. Együttműködési szerződéseket kötünk cégekkel gyakorlati és kutatási téren egyaránt, a magyarországi gyakorlat alapján pedig a duális képzést vezetnénk be akkor is, ha annak itt még nincs megteremtve a törvényes háttere” – hangsúlyozta a rektor. Amint megtudtuk, az egyetem akkreditálása óta az okleveleket a Sapientia adja, az alapképzés és mesterképzés oklevelei egyaránt elismertek, akárcsak bármelyik hazai egyetemé. Amint Domokos József, a villamosmérnöki tanszék vezetője kérdésünkre elmondta, a napokban három szakon zajlik az államvizsga: az eddig említettek mellett az infokommunikációs hálózatok és rendszerek, közismertebb nevén a távközlés szakon is. Két próbából tevődik össze a végső megméretés: az első a szóbeli vizsga, amelynek során a mérnöki alapismereteket mérik fel, valamint a megfelelő szak szakismereteiből vizsgáznak, valamint az államvizsga-dolgozat megvédése, ami gyakorlati megvalósításból áll. A gyakorlati megvalósítások között szoftveres programokat vagy hardver elektronikai áramkörök megépítését és programozását említette a tanszékvezető, ugyanakkor egy 50-60 oldalas államvizsga-dolgozat ledokumentálását. Jelenleg a marosvásárhelyi egyetemen 1.200 hallgató van, valamivel több mint fele, kb. 600-700 nem marosvásárhelyi lakhelyű, akik többnyire műszaki szakokra, kertészmérnökire, közegészségügyi szakra iratkoztak, de magyarországi és szlovákiai diákjuk is van. A műszaki és fordító-tolmács szakokon alapképzésen az írásbeli felvételi vizsgát július 19-én tartják. A négy mesterszak esetében a jelentkezés két nappal rövidebb, mivel a mesteri képzések írásbeli vizsgája július 17-én zajlik. A felvételivel kapcsolatos bővebb tájékoztatás a kar www.ms.sapientia.ro honlapján vagy a felveteli@ms.sapientia.ro elektronikus postacímen kapható.
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)
Államvizsga a Sapientián
Július a vizsgák és beiratkozások időszaka. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán július 5-én az automatizálás és alkalmazott informatika szak végzős diákjai államvizsgáztak.
Amint az államvizsgát követő sajtótájékoztatón elhangzott, július 11-étől 17-éig lehet beiratkozni az egyetemi alapképzésekre munkanapokon 9–16 óra között, a tavalyhoz hasonlóan pedig bizonyos szakokon írásbeli vizsgákat szerveznek annak érdekében, hogy felmérjék a jövendőbeli hallgatók képességeit, általános műveltségét, megelőzendő a későbbi lemorzsolódást. Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora kifejtette: a harmincegy szak alapképzésen és a tizenkét szak mesterképzésen megfelelő kínálatot nyújthat az erdélyi magyar közösség számára. A mesterképzések mellett pedig a magyarországi egyetemekkel közösen indított doktori képzések – pl. Kolozsváron – a harmadik szint kiépítését jelzik a Sapientián, ezzel az egyik cél az egyetem jövendő előadóinak utánpótlását biztosítani. Amint a rektor hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a Sapientia megkezdte a doktori iskolákat működtetni, ahhoz ugyanis számos feltételt kell teljesíteni, de a magyarországi egyetemek doktori iskoláival közösen elindítva ezt a programot, megteremtik a feltételeket a doktori képzésekhez. Újdonság, hogy magyarországi egyetemek a kihelyezett tagozatokon, vagyis az itt doktoráló fiataloknak ösztöndíjakat biztosítanak, ami azt jelenti, hogy bekapcsolhatók a tudományos kutatómunkákba is, ami a jövendő kollégák nevelését célozza. Az írásos felvételi vizsgákkal kapcsolatosan dr. Dávid László elmondta, hogy a felvételizőnek megméretési lehetőséget biztosítanak annak érdekében, hogy egy adott szinttel kerüljön be az egyetemre. „Becsületesebb, ha már a felvételi vizsga során eldöntheti, hogy a választott szak számára valóban megfelelő-e, ezáltal nem veszít el egy évet, ha menet közben ráébred, hogy
számára esetleg túl magasak a követelmények. Felmérjük a tudásukat, és ha már bejutottak, segítünk nekik felfejleszteni őket arra a szintre, hogy tudják elvégezni az egyetemet.” Amint a rektor elmondta, a meghirdetendő helyek száma a tavalyihoz képest nem változott, nagyjából picivel több mint fele műszaki jellegű szak, felénél valamivel kevesebb a humán. A tandíjmentes helyeket teljesen elfoglalják, a tandíjas helyek pedig a többi egyetemhez viszonyítva jóval olcsóbbak, mint az átlag egyetemi tandíjas helyek. Az évi 400 és 750 eurós tandíjak valójában részhozzájárulásnak tekinthetők. Az idén a megfelelő humán erőforrás hiányában még nem indítanak erdőmérnöki és építőmérnöki kart, annak ellenére, hogy tervezték; remélik, jövőre sikerül ezt a tervet is megvalósítaniuk.
Igazi egyetem hírében
Két szak diákjainak államvizsgája zajlott szerdán délelőtt, az automatizálás és az alkalmazott informatika és műszaki informatika szakon. Alkalmazott informatikusok azok a szakemberek, akik telefonokra különböző hasznos alkalmazásokat fejlesztenek, mint pl. közhasznú elektronikai vagy orvosi alkalmazásokat stb. – magyarázta a rektor. 22-en végeznek az automatizáláson és 27-en a műszaki informatikán, a számítástechnikán. A meghirdetett helyek száma 40 volt mindkét szakon, az első évben a lemorzsolódás nem volt olyan mértékű, mint az azelőtti években, amikor hozzávetőleg tizenvalahányan államvizsgáztak le sikeresen. „Az idén kimondottan jó hallgatókkal dolgoztunk. Majdnem minden hallgatónak olyan gyakorlati megvalósítás van a tarsolyában, amely egy sikeres vállalkozás kezdete lehet. Nemrég a 2007-ben végzett hallgatók tízéves találkozóján visszaköszöntek azok az elvek, amiket az egyetem adott, éspedig az itthon boldogulás lehetősége, az, hogy szülőföldjükön is érhetnek el rendkívüli megvalósításokat. A találkozón a bemutatkozások során kiderült, hogy az eltelt tíz évben a környékbeli cégek műszaki vezetését lassan a Sapientia hallgatói veszik át. Innen lesz egy egyetem igazi egyetem, ez a bizonyítéka annak, hogy érdemes volt itt tanulni” – mondta az egyetem vezetője.
A duális képzés bevezetése a cél
Felvetésünkre, hogy a kolozsvári műegyetem oktatóit is bevonták a vizsgabizottságba, megtudtuk, hogy nem lenne kötelező meghívni külső tagokat, de a nyitottságnak megvan a maga hozadéka. „Azért hívjuk meg a legjobb színvonalú műegyetemek professzorait minden évben, hogy lássák, mi történik a Sapientián. Ennek megvan az eredménye, mivel a kolozsvári műegyetem is vállalja a partnerséget bizonyos kutatásokban, ami egyben a hosszú távú együttműködés kialakításához járul hozzá. A Sapientián végzett diákok nagyon jól megállják a helyüket a cégeknél, amelyek közül egyesek hallgatóinkat már egyetemista korukban megkeresik. Együttműködési szerződéseket kötünk cégekkel gyakorlati és kutatási téren egyaránt, a magyarországi gyakorlat alapján pedig a duális képzést vezetnénk be akkor is, ha annak itt még nincs megteremtve a törvényes háttere” – hangsúlyozta a rektor. Amint megtudtuk, az egyetem akkreditálása óta az okleveleket a Sapientia adja, az alapképzés és mesterképzés oklevelei egyaránt elismertek, akárcsak bármelyik hazai egyetemé. Amint Domokos József, a villamosmérnöki tanszék vezetője kérdésünkre elmondta, a napokban három szakon zajlik az államvizsga: az eddig említettek mellett az infokommunikációs hálózatok és rendszerek, közismertebb nevén a távközlés szakon is. Két próbából tevődik össze a végső megméretés: az első a szóbeli vizsga, amelynek során a mérnöki alapismereteket mérik fel, valamint a megfelelő szak szakismereteiből vizsgáznak, valamint az államvizsga-dolgozat megvédése, ami gyakorlati megvalósításból áll. A gyakorlati megvalósítások között szoftveres programokat vagy hardver elektronikai áramkörök megépítését és programozását említette a tanszékvezető, ugyanakkor egy 50-60 oldalas államvizsga-dolgozat ledokumentálását. Jelenleg a marosvásárhelyi egyetemen 1.200 hallgató van, valamivel több mint fele, kb. 600-700 nem marosvásárhelyi lakhelyű, akik többnyire műszaki szakokra, kertészmérnökire, közegészségügyi szakra iratkoztak, de magyarországi és szlovákiai diákjuk is van. A műszaki és fordító-tolmács szakokon alapképzésen az írásbeli felvételi vizsgát július 19-én tartják. A négy mesterszak esetében a jelentkezés két nappal rövidebb, mivel a mesteri képzések írásbeli vizsgája július 17-én zajlik. A felvételivel kapcsolatos bővebb tájékoztatás a kar www.ms.sapientia.ro honlapján vagy a felveteli@ms.sapientia.ro elektronikus postacímen kapható.
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)