Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dombi Rózsa
1 tétel
2016. április 6.
Főszerepben a néphagyományok
A néphagyományokat – kiemelten a népzenét és népi énekeket, a kézművességet, illetve az élőszavas mesemondás átadásának gyakorlatait és módszereit – mutatják be a budapesti Hagyományok Háza által szervezett hétvégén Sepsiszentgyörgyön.
A néphagyományokat bemutató sepsiszentgyörgyi esemény két részre oszlik: a szakmai programsorozatra kimondottan az említett területen dolgozó szakembereket várják, míg kísérőprogramokra minden népzenét, néptáncot, mesét kedvelő érdeklődőt – tájékoztat Sipos Noémi, a Háromszék Táncegyüttes sajtófelelőse.
A péntektől vasárnapig zajló eseményeknek több helyszíne is lesz: programokat szerveznek a Székely Nemzeti Múzeumban, a Míves Házban, a Tamási Áron Színházban, a Hostel sörkertjében, a Háromszék Táncstúdióban és a Szabadság téren.
A rendezvényt a Parapács zenekar és Agócs Gergely koncertje nyitja pénteken 15 órától az új főtéren. Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója rövid ünnepi köszöntőjét követi a Parapács zenekar Bëbocsátlak című albumának lemezbemutató koncertje 19 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében. Koncertjükön felvidéki zenét játszanak, így magyar, szlovák és cigány nyelven énekelt népdalokat hallhat a közönség Agócs Gergely és Kubinyi Júlia közreműködésével. Az est táncházzal folytatódik a Tamási Áron Színház előcsarnokában, muzsikál a Heveder, a Parapács és Folker zenekarok, a házigazda Melles Endre és Dombi Rózsa. A péntek esti táncház után szombaton is hasonló mulatozásra várják a közönséget a Hostel sörkertbe. A folkkocsmában a Parapács zenekar muzsikál, Agócs Gergely pedig mesélni fog.
Zenélő játszótér név alatt szerveznek gyermekeknek szóló eseményt szombaton az Erzsébet parkban: tavaszi énekes játékokkal, kézműveskedéssel várják a kicsiket szüleikkel, nagyszüleikkel egyaránt. A foglalkozást Szerényi Andrea gyermektáncoktató, Szerényi Béla és ifj. Szerényi Béla népzenészek, valamint Csíki Lóránt és Csíki Virág kézművesek vezetik. Kézműves foglalkozásokkal egybekötött gyermektáncházba várják az érdeklődőket vasárnap 11 órától a Míves Házban is.
A szakmai programsorozatot a Míves Házban és a Háromszék Táncstúdióban szervezik. Plenáris előadásokat tartanak, majd három szekcióban folytatódik a programsorozat: műhelyfoglalkozásokon keresztül modellezik a Hagyományok Háza képzéseit, tapasztalatcserére is lehetőséget adó beszélgetésekkel járják körül a kézművesség és a népzeneoktatás magyarországi és erdélyi helyzetét, az oktatás lehetőségeit. A szakmai közönség ízelítőt kap a néphagyomány különböző területeit ötvöző gyermekprogramokból is.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro