Szükség van mindkét iskolára (Barót)
Februári soros ülésén Barót tanácsa több napirendi pont keretében foglalkozott az iskolákkal. Többek közt elfogadták a város iskolahálózatának működését a 2017-2018-as tanévben szabályozó határozatot, épületeket adtak kezelésbe, egy új vezetőtanácsi tagot is kineveztek. Az ülésen elhangzott: a gyermeklétszám csökken, de a közösség érdekét az szolgálja, ha a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola is még jó ideig külön-külön működik.
A tervezet tárgyalása előtt a két nemrég kinevezett iskolaigazgató néhány mondatban vázolta fő célkitűzéseit. Az általános iskola vezetője, Bán Annamária elmondta, szeretné visszavonzani mindazokat, akik a baróti helyett a bardoci iskolát választják. Claudiu Cristian középiskolai igazgató biztosította a képviselő-testületet: Derzsi Kázmér aligazgatóval mindent elkövetnek, hogy az utóbbi időben történt többszöri igazgatóváltás ne legyen hatással a diákok tanulmányi előmenetelére, majd a Gaál Mózes-iskolával való együttműködés fontosságát emelte ki. Nagy István független tanácstag úgy fogalmazott, tisztelet jár a fiatal tanintézményi vezetőknek, amiért e nem mindig hálás feladatot vállalták, s azt kívánta, az épületek és közszolgáltatások igénybevételét testvéri módon oldják meg. Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető hosszú távú stratégia kialakítását nevezte a baróti oktatás sikere zálogának, majd kifejtette, mindent el kell követni, hogy az évtizedek óta tervbe vett új iskola elkészüljön, mert jó eredményeket csak jó körülmények közt lehet elérni. Dimény László (EMNP) a városi tanács és iskolák közti jó kommunikáció szükségességét hangoztatta: ha ismerik a felmerülő gondokat, segíteni is jobban tudnak. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt javasolta, a megyei tanácsba „igazolt” Gál Károly helyét szintén RMDSZ-es vegye át a Gaál Mózes Általános Iskola vezetőtanácsában, és nevesítette Weithaller Waltert. 
A városvezető tudatta: a tanfelügyelőségi jóváhagyás megvan, az iskolahálózat úgy marad, mint ebben a tanévben.
Nagy István szóvá tette: a Tanulók Klubja miért szerepel a baróti hálózatban, amikor épülete nem a városé, s fenntartója is a megyei tanács? A Tanulók Klubjának jogi hátterét a város jegyzője, Dombi Réka Hilda ismertette mondván, az épület az állam közvagyonlistáján szerepel, ám az intézményt a megye kezeli. Lázár-Kiss Barna András szerint a Tanulók Klubja mindig is a baróti iskolahálózat részét képezte, fenntartása pénzbe nem kerül, nem látja értelmét tehát, hogy most azt keressék, az kié, s jó-e vagy rossz, ha a listájukon szerepel. A határozattervezetet az előterjesztett formában egyöntetűen fogadta el a jelenlevő tizennégy tanácstag. Fennakadás nélkül fogadták el azokat a határozatokat is, amelyekkel a két iskola, valamint a Cimbora Óvoda kezelésébe adták az általuk használt ingatlanokat. Felvetődött viszont, hogy az iskolák meg tudnak-e egyezni egyes épületek használatáról, illetve az, hogy a közös használat esetén miként rendezik a közköltségek számláit.
Lázár-Kiss Barna András úgy vélte, nem a polgármesteri hivatal tiszte, hogy közvetítsen az épületek használatáról: az iskolaigazgatók azért vannak, hogy az ilyen kérdéseket is megoldják, az egymás közti számlázásnak is van módozata, úgyhogy azok kifizetését sem végzi többé a hivatal.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csapatépítés egy hivatalban (Barót)
Dombi Réka Hilda, a baróti polgármesteri hivatal jegyzője 2014–2016 között a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakirányú továbbképzésén vett részt. A sepsiillyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Konferencia Központban tartott képzés lezárásaként készített szakdolgozat az önkormányzat önként jelentkező dolgozóival végzett munka eredményeit foglalja össze. Kiderült, a hétköznapok munkájába belefáradt alkalmazottak igényelték a találkozókat, és lépésről lépésre nyíltak meg és váltak mind együttműködőbbé, majd maguk ismerték fel a hetente együtt töltött idő hasznosságát. Pedig az egész úgy indult: elmegyek, hogy segítsek Rékának...
– Miért a polgármesteri hivatal munkatársaival végezte ezt a munkát? – kérdeztük Dombi Réka Hildától – A tervezésnél figyelembe vettem a mentálhigiénés projektmunka kritériumait: a lelki egészség megőrzésére vagy fejlesztésére irányuljon, legyen a mindennapi szakmai tevékenységem része, legyen kellően elmélyült, újszerű és kihívást jelentő, ugyanakkor teljesíthető. A tanuláson, tapasztalatszerzésen legyen a hangsúly, és együttműködésben valósuljon meg, a résztvevők valós helyzetére, illetve szükségletére épüljön. Akárhogy tervezgettem, mindig a munkahelyemhez tértem vissza, éreztem, hogy ezen a téren van megoldandó feladatom. Szerettem volna valamit nekik is átadni az Illyefalván tapasztaltakból. – Miként sikerült meggyőzni őket, hogy részt vegyenek a munkában? – Igaz, a munkahelyi hierarchiában néhányuk felett álltam, de azért olyan a viszonyunk, hogy nem utasítanak el valamit csak azért, mert én kérem, kezdeményezem. Sőt, a visszajelzések azt mutatják, néhányan nem is azért tartották fontosnak a részvételt, mert maguk számára reméltek bármiféle hozadékot, hanem nekem akartak segíteni a dolgozatomnál. – Milyen szempontokat vett figyelembe a csoporttevékenység programjának összeállításában? – Kérdőívet készítettem, amit harminc irodai munkatársnak, vezetőnek és beosztottnak adtam oda, közülük tizenöten válaszoltak is rá. Jelezték, a hivatalon belüli emberi kapcsolatokat és az együttműködést lehetne fejleszteni, széthúzást és klikkesedést éreznek, zavarja őket az őszinteség és a szakmaiság hiánya, némileg frusztráltak amiatt, hogy a javadalmazásuk alapján nem érzik, hogy az állam megbecsülné a teljesítményüket. Ezeket figyelembe véve kértem fel Roth Levente bodoki református lelkészt és volt tanáromat, Sánta Edit pszichológust, mindketten mentálhigiénés szakemberek, hogy együtt állítsuk össze a foglalkozások rendjét. Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a feszültségek feldolgozásához, a résztvevők gyakorolhassák a hatékony kommunikációt, személyközi kapcsolataik erősödjenek, empátiás készségük fejlődjön, megtapasztalhassák a közös munka hatékonyságát, s nem utolsósorban: konfliktusmegoldási mintákat kapjanak.
– Mennyire sikerült minden úgy, ahogy előzetesen remélték? – Az első, február közepén tartott találkozásunk alkalmával főleg a sérelmek kibeszélése történt, már attól tartottam, az a hír jut ki a csoportból, hogy itt a panaszokat beszéljük meg. Néhányan már az első pillanatban arról beszéltek, mennyire zavarja őket, hogy széthúzás van, hogy jobb, méltányosabb fizetést tartanának elfogadhatónak. Akadt, aki a volt és jelenlegi vezetőséget okolta, és fájlalta, hogy nem tartják fontosnak az együttműködést, volt, akinek szavaiból keserűség áradt, miközben arról beszélt, szereti a munkáját, s csak azért bírja ki, mert fontos számára az ember és a közösség, amelyet szolgál. De olyan is akadt, főleg a frissebb munkatársak köréből, aki szereti a munkáját és a munkaközösséget, amelyben dolgozik. Innen indultunk el.
– És meddig sikerült eljutni? – Az egymásra figyelést segítő, egyirányú és kétirányú kommunikációs- és interaktív gyakorlatokkal, egyénileg és közösen levont hivatali munkára és magánéletünkre vonatkozó tanulságokkal sikerült elérnünk, hogy ráérezzenek a csoportos feladatmegoldás ízére, annak hasznára, és lassan problémamegoldó csapattá alakuljanak. Rádöbbentek, a csapatmunkában mennyire fontos a kommunikáció, a tervezés, a vélemények kinyilvánítása és meghallgatása, az egymásra figyelés, a dolgok külső szemmel történő vizsgálata, a nézőpontok figyelembe vétele, képességeink ismerete és a keretek betartása. Kemény munka volt, néha a játékok érzelmi hatást fejtettek ki, többször alakult ki vita és vádaskodás is. Arra is volt példa, hogy valaki azért sírta el magát, mert úgy érzékelte, társai azt jelzik feléje, túlságosan át akarta venni a vezetést, de akadt, akit a kudarc megélése gerjesztett sírásra. Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy a negyedik-ötödik találkozáskor már azt javasolták, ne tartsunk szünetet, mert akkor kiesnek a varázsból. – Ennek a találkozósorozatnak lesz folytatása is?
– Meggyőződésem, hogy lesz folytatás. Erre kértek a munkában részt vevők, Roth Levente és Sánta Edit is bátorított, ne hagyjuk abba, hiszen az egy hivatalban dolgozók számára szinte létkérdésnek számítanak az ilyen lehetőségek. A csoportvezetők többször is hangsúlyozták, mennyire jó, mennyire fontos, hogy a szakmai kiégésnek sokszorosan kitett polgármesteri hivatali alkalmazottak igent mondtak a felkínált lehetőségre. Köszönet illeti volt tanáraimat, a konzulensemet, Papp Ágotát, akinek az irányításával végeztem munkámat, Lázár-Kiss Barna András polgármestert is, aki támogatott a projekt munkaidőben történő megvalósításában. Ez azért volt fontos, mert így mindenki érezte, nem csak ők, de a város vezetője is szeretné, ha kedvező irányú változás menne végbe a hivatal életében. Mivel a résztvevőket jóérzés töltötte el az elvégzett munka okán, biztos vagyok abban, néhány éven belül újra sort kerítünk hasonló csapatépítőre. Amúgy hírünk átlépte Erdővidék határát: egy megyei intézmény vezetője már érdeklődött is, tudnánk-e vállalni hasonló munkát. Mi azon leszünk, hogy az is megvalósuljon. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)