Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dombi Dávid
4 tétel
2016. április 13.
Virágok és versek a költészet napján
Virágokkal rótták le tiszteletüket a váradiak József Attila szobra előtt, a Magyar Költészet Napja alkalmából. Az ünnepség versösszeállítással folytatódott a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Évtizedes hagyományra tekint vissza, hogy a váradiak virágokkal és koszorúkkal emlékeznek a költőóriásra a Magyar Költészet Napja alkalmából. A réti RMDSZ, az MM Pódium színház, valamint a Pro Universitate Partium alapítvány szervezésében zajló hétfő délutáni ünnepség József Attila szobránál, a Petőfi parkban vette kezdetét.
Éhezett
Constantinescu Edit, a réti RMDSZ-körzet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majdKecse Gabriella, a váradi RMDSZ főtitkára, a Szacsvay Imre iskola aligazgatója szólalt fel. József Attila még csak a krisztusi kort sem érte meg, mondta, mégis versei örök menedéket nyújtanak nekünk minden viszontagságos időben, ezért vált születésnapja a Magyar Költészet Napjává. A szobrot egyébként Wagner Nándor készítette, Nagyvárad szülöttje, akinek felesége mind a mai napig Japánban él, ahol hatalmas kultusza van, tette hozzá.
József Attila minden ember lelkébe úgy lopja be magát, hogy talán észre sem vesszük; ő az a költő, aki egész életében éhezett: éhezett a szó valós értelmében és éhezett a szeretetre, amelyet soha nem kapott meg igazán. „Azt kívánom, hogy soha ne éhezzünk, mindig lakjunk olyan jól, hogy tudjunk a szellemi táplálékra koncentrálni és soha ne szenvedjünk hiányt szeretetben” – hangzott el.
Virágok
A későbbiek során Meleg Attila, az MM Pódium igazgatója, társulatvezetője az Ars Poetica című verset szavalta el, majd a jelenlévők virágokat és koszorúkat helyeztek el a szobornál – elsőként Pintér István, az MM Pódium Színház elnöke, majd Sarkadi Zsolt alapító tag ésMeleg Attila, őket követően Huszár István alpolgármester, majd a résztvevő diákok képviselői és sokan mások.
Az ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében folytatódott, ahol Meleg Vilmos színművész tolmácsolásában Nemzedéki dal férfihangra címmel kortárs nagyváradi költők verseiből készült összeállítás hangzott el. Többek között Tüzes Bálint Nemzedéki dal, Balázs Tibor Palackposta című, váradi írástudóknak címzett verse, Horváth Imre Ötszáz éves óra, Fábián Sándor Magam zárt része című versét szavalta el, mély beleéléssel. A több mint egyórás előadás során Dombi Dávid, a Szigligeti Színház zongoristája biztosította a zenei aláfestést – a versek által nyújtott élményt Albinoni Adagio című alkotása, Bach Air című műve és a zenei improvizációk teljesítették ki.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. április 19.
Emőd Tamásra emlékeztek
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum közös szervezésében hétfő délután Emőd Tamásra emlékeztek a tanintézmény dísztermében.
A Premontrei Öregdiákok Egyesülete 22 éve igyekszik eleget tenni azon vállalásának, hogy Várad egykori jeles személyiségeinek emlékét nem hagyja elhalványodni, elfelejtődni, s ebbe a sorba illeszkedett a XXV. Festum Varadinum keretében megrendezett hétfő délutáni Emőd Tamás-emlékműsor is.
A szép számú érdeklődőt Vonház Antal egyesületi titkár köszöntötte, majd Pásztai Ottó idézte meg Emőd Tamás (1888-1938) alakját, életét, akinek a temetésén különben édesanyjával együtt jelen volt. Arra hívta fel a figyelmet: Fleischer Ernő néven született, és Kiss József, A Hét szerkesztője keresztelte el Emőd Tamásnak. Még húsz éves sincs, amikor Ady közvetlen közelében találjuk őt, s sajátítja el mindazt, ami a korabeli iskolák anyagából hiányzott. Erkölcsi, világnézeti tudatosodása, belső harmóniája a szülői ház melegében erősödött. A hazaszeretet érzését is a családi fészek oltotta bele, a költői pályája pedig, mint a többi fiatalé, A Holnap antológiájának két kötetében indult, melynek ügyét hittel és meggyőződéssel szolgálta. Humanisztikus költői alkat volt, fogékony minden szépre és igazra, bensőséges hangvétele, érzésvilágának szuggesztív képei nevet és tekintélyt szereztek neki. A Bonbonniere színpadán irodalmi matinékkal hagyományt teremtett, jelenetei, sanzonjai közkedveltekké váltak. Nyughatatlansága, vágyakozása az új kihívások felé hajtotta azonban, így nagy űrt hagyott maga után, amikor 1914 őszén elhagyta szeretett városát, s Budapestre távozott. Megrázó képekben örökítette meg a háború okozta sorstragédiákat, a későbbiekben pedig jelképes állatmesékbe tömörítve szatirizálta az élet ferdeségeit. Az 1920-as, 30-as években a „sárga folt”, az egyre fokozódó társadalmi türelmetlenség, a faji megkülönböztetés, az erősödő sovinizmus nyugtalanító érzéseket keltett benne. Fiatalon, alig 50 évesen távozott az örökkévalóságba: hazajött meghalni abba a városba, mely egykoron útjára bocsátotta.
A sárga folt
Zalder Éva igazgatónő, magyar szakos tanárnő főként Emőd Tamás kabaréíró és színházigazgatói tevékenységét domborította ki az expozéjában Egyebek mellett azt emelte ki: igazgatóként Nagy Endre legjobb hagyományait újította meg színházaiban, a kabaré számára egy új, másféle előadási stílust képviselt. Jeleneteit, dalszövegeit ízlés, költészet és műgond jellemezte. Színpadi művekkel, dramatizálásokkal és átdolgozásokkal gazdagította a budapesti színházak műsorát. A főváros biztosan számtalan izgalmas kalandot jelentett a számára, alkalma adódott színpadi íróként, kabarészerzőként, újságíróként és színház igazgatóként tevékenykedni. Igazi költő és színházi ember volt, világpolgár és hazafi, aki magyarsága mellett büszkén vállalta a hátán levő „sárga foltot”.
Ami pedig háborúellenes verseit, színdarabjait, jeleneteit, a Züm-züm egyes darabjait illeti, ezeket gyakran hasonlítják Bertold Brecht „song”-jaihoz, s ez már egy egészen más minőséget, egy, a szokványos magyar kabarétól elütő hangot jelent. A háború mélyen bevési magát Emőd írói világába, a legtragikusabb hangtól a leggroteszkebbig, a népiestől a szentimentálisig, sőt néha enyhén optimistáig minden hangot megszólaltat.
Műsor két részben
A szervezők két, megindítóan szép és elgondolkodtató műsorral járultak hozzá ahhoz, hogy a jelenlevők még jobban megértsék Emőd Tamás gondolkodásvilágát, érzéseit. Lomok a szekrényben címmel zenés-táncos múltidéző játékkal lépett fel a Szent László Líceum néhány diákja. Ezt követően Meleg Vilmos sznművész ajándékozta meg közönségét egy versösszeállítással (Tűnt idők üzenete), a zenei kíséretet Dombi Dávid, a Szigligeti Színház korrepetitora biztosította.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. november 1.
Látványos előadással zárult a térség táncművészeinek váradi találkozója
A budapesti Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című nagyszabású előadása zárta a másodízben szervezett Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozatot vasárnap Nagyváradon: a látványos záróelőadás keretében csaknem ötven művész, zenész, énekes és táncos lépett színpadra.
Az ötnapos seregszemlén tíz hivatásos táncegyüttes lépett fel, a profi produkciók előtt pedig hét helyi amatőr csoport mutatkozott be a közönségnek. Dimény Levente, a Szigligeti Színházhoz tartozó Nagyvárad Táncegyüttes és a fesztivál művészeti vezetője kiemelte, a rendezvény célja már az első kiadástól kezdődően az volt, hogy találkozási pontot biztosítson a különböző művészeti ágak képviselői számára.
A fesztiválon egyebek mellett koncertek, kiállítások és egy különleges performansz várta a közönséget. A Várad Kulturális Folyóirattal való együttműködés eredményeképpen összművészeti performanszra is sor került a Darvas–La Roche-házban: az Élő Várad mozgalom fiatal szerzői (Jock Evelin, Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa és Mihók Tamás) Cristina Breteanu divattervező, Sütő Fanni és Csathó Töhötöm Csongor Károly képzőművész, valamint Andreea Belu és Bogya Bonni táncművész improvizált lendület, mozdulat, tánc témára Dombi Dávid zongorakíséretében.
A sepsiszentgyörgyi M Studio erős nyitása után a budapesti Feledi Project, valamint a Bukaresti Nemzeti Táncközpont lépett fel a Szigligeti Színházban. Október 28-án a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Közép-Európa Táncszínház produkcióját, a Stabat Mater című táncoratóriumot tűzték műsorra a szervezők, amelyet a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Monológok című előadása követett. Másnap a térség táncművészeti főiskoláié volt a főszerep: a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola interaktív tánctörténeti előadását követően a váradi Unique Dance Studio vezette fel a főiskolák gáláját, amelyen a Bukaresti Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola diákjai léptek fel.
Az Infinite Dance Festival vasárnapi záróeseményén beszédet mondott Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, aki további támogatásáról biztosította a színházat, valamint a művészetkedvelő közönséget, Czvikker Katalin, a színház főigazgatója, valamint Dimény Levente a Nagyvárad Táncegyüttes és az IDF művészeti vezetője értékelte a rendezvényt. Az estet a Csillagocska Néptáncegyüttes közel negyvenperces előadása nyitotta, amelyben kicsik és nagyok egyaránt megmutathatták tehetségüket.
Krónika (Kolozsvár)
2017. november 1.
Premier: „ez nagyon fontos pillanat”
Nagy dobásnak szánja legújabb bemutatóját a nagyváradi Szigligeti Társulat. Olyannyira, hogy a tegnapi, premier előtti sajtótájékoztatón Anca Bradu rendező azt mondta, „a város egésze számára is az”, ugyanakkor jelezte, hogy a magyar törzsközönség mellett hívja és várja nemzettársait, azaz a román érdeklődőket is.
Ragaszkodott a rendező ahhoz, hogy a bemutató előtti sajtótájékoztatót egy csoportképpel nyissák – ezért a színház páholyfolyosóján tartott tájékoztató előttre behívta oda az előadásban szereplő összes színészt, közös fotózkodásra. November 5-én 19 órától mutatja be ugyanis a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát, A kaukázusi krétakört, a színház nagytermében. Anca Bradu rendező elmondta: „Ez egy különleges produkció, csapatmunka kellett hozzá. Bercht-művet csakis erős csapatmunkával lehet színpadra állítani, és fontosnak tartottam, hogy a tájékoztató előtt ez a teljes csapat itt legyen, ha csak pár percre is”.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója jelezte: „Kiemelten fontos számunkra, hogy a társulatok magas szakmai színvonalon dolgozhassanak, ezért nagy öröm számunkra, hogy Anca Bradut ismét köreinkben köszönthetjük. A nagyváradi származású rendezővel immár csaknem tíz éve dolgozunk együtt, és mindig kitűnő alkotói csapattal érkezik hozzánk dolgozni”. Braduval ez lesz a negyedik közös produkció.
Együtt állították színpadra A mi osztályunk című fesztiváldíjas előadást is, sőt, további kapcsolódási pont is van, ugyanis a mostani előadásukkal pedig folytatni kívánják A mi osztályunk által indított, kortárs lelkiismereti kérdésekről szóló közösségi párbeszédet. És hogy a Krétakör után is lesz-e folytatása ennek a kvázi párbeszédnek? Erre a kérdésre Bradu azt mondta: „Ha ezt a mostanit sikeresen túléljük, akkor még lehet. Bár a jelenre szeretnék összpontosítani most, nem a jövőre. Nagyon szeretnénk, ha a publikum megértené, hogy gondolkodásra, egyfajta párbeszédre is hívjuk ezzel az előadással, és minél többen jönnének el, legalább annyian, mint a mi osztályunkra. Még a saját nemzettársaimat is ezúton hívom erre, annál is inkább, hogy – mint a legtöbb produkció – feliratozva is lesz, meg a színház nyelve amúgy is univerzális”.
Erős és aktuális
A rendezős szerint egyébként a Szigligeti Társulat mostanra kinőtte magát, „jelenleg az egyik legjobb erdélyi társulat, összeforrott, ugyanakkor vannak kiemelkedő egyéniségei is”. „Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a produkcióban résztvevő színészek emberfeletti munkát végeznek. Színházi munkáim során ritkán tapasztalok olyat, hogy egy társulat művészei ilyen egyenletes teljesítményt nyújtsanak, egy olyan feszített munkatempójú próbafolyamatban, amelyet Brecht szövegének komplexitása megkíván” – nyilatkozta . Augusztus óta dolgoznak ezen az előadáson, hosszabb próbafolyamat zajlott, mint általában, a darabot ő maga javasolta. Mint mondta, nagyon erős szövegű az alapmű, és sok ma is aktuális kérdést vet fel. Az ebből készült előadást pedig vélhetően újabb referenciamunkának is szánják, mivel hozzátette: „Ez a premier, ez az előadás nagyon fontos pillanat. Még magának a városnak is az lehet.”
A témaválasztásról a rendező kifejtette, „A kaukázusi krétakör Brecht munkásságának egyik legerőteljesebb alkotása, ennek ellenére nagyon keveset játsszák a színházak, azért, mert első pillantásra nagyon bonyolult darabnak tűnik, és nagy szereposztást igényel. Ennek ellenére a dráma alapvető konfliktusa és tanulsága egyaránt hozzáférhető a nagyközönség számára is. Amint azt egyébként Brecht is elmondja, ez a történet két régi kínai legendából ered, amelyek két, ma is rendkívül aktuális és örökké emberi témát dolgoznak fel: jó fogalmát a gonosz világában, az igazságosság tematikáját, illetve az ember saját identitásának kérdését. A krétakör példázata a régi salamoni bölcsességből ered, amelynek az alapkérdése az, hogy kié a gyerek, amikor két anya vitázik róla: azé az anyáé, aki megszülte, vagy azé az anyáé, aki felnevelte és aki az életét áldozta érte? Ennek az ősi történetnek rendkívül sok aktuális rétege van, hiszen kultúráink közötti sokféleségről, valamint a kegyetlenség és igazságosság örök harcáról beszél”.
Andra Bădulescu Vișniec díszlet- és jelmeztervező jelezte: „moduláris, absztrakt, expresszionista miliő lesz a színpadon”, ez jól megy persze Brechthez. A látvány megalkotásában részben a német expresszionizmust, részben pedig a közel-kelet folklórhagyományát használta inspirációs forrásként. „A darabbeli helyszín, az elképzelt Grúzia akár a mi környezetünk is lehetne, ezt a képzetet erősíti az előadás szimbolikus térhasználata, amelyet a részletgazdag, „színház a színházban”-jellegű jelmezek egészítenek ki”.
Akárcsak Bradu, Mălina Andrei koreográfus negyedik alkalommal dolgozik együtt a társulattal. Ő elmondta: „Kevés olyan társulat van, amellyel ennyire könnyen lehet koreográfián dolgozni. Felkészültek, tudnak. Az összetett mozgásformák kivitelezésében a színészek olyan koncentrációról és összhangról tettek tanúbizonyságot, amely prózai társulat esetében nem szokványos teljesítmény”.
A produkció
Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenöt színművésze, valamint meghívott művészek is közreműködnek: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Csepei Márk m.v., Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert Jászai-díjas, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Sebestyén Hunor, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi színművészek, valamint Dombi Dávid, Kurucz Tibor és Marcu Ágnes zenészek. A bemutató után A kaukázusi krétakört november folyamán még három alkalommal tekintheti meg a közönség: november 18-án, szombaton, 17 órától (Papp Magda-bérlet), november 19-én, vasárnap, 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve november 25-én, szombaton, 17 órától (Tanay Emil-bérlet). Jegyek és szabadbérletek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), helyfoglalásra ugyanakkor online, a www.biletmaster.ro oldalon is van lehetőség. Szeghalmi Örs / erdon.ro